1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.10.18. 12:22 HaFr

A Kedves Vezető csendben hurokba lépett

Szijjártó már megint nem tudja, mit beszél. Csaknem teljesen mindegy, hogy milyen bizonyítékai vannak az USÁ-nak az egyébként mindenki által tudottan korrupt magyar politikusokkal és államigazgatási vezetőkkel szemben, sőt annál rosszabb nekünk, ha nincsenek ilyen bizonyítékok -- ha elrendelik ellenük a harmadik világbeli diktatúrák (inc. Oroszország) keresztapáira szokványosan kirótt beutazási tilalmat, önmagában a tény veti vissza a rezsim image-ét oly mértékig, amelyen ők már sosem fognak tudni javítani. Amerika szerint az Orbán-kormányzat egy pimf diktatúra. És nem indokolja, mert mindenki tudja. És ahogy senkinek nem szükséges indokolnia, ha egy köztudottan cégéres gazembert nem enged be a házába, hiába megy el az aztán nyafogni a bíróságra. Irreleváns. Persze Amerika máskor meg éppen támogatja a diktátorokat. De sajna nem a NATO és az EU berkein belül.

Most olvasom a hvg.hu-n: "Nemrég derült ki, borzalmasan alakult a magyar ipari termelés augusztusban. Az elemzők jelentős növekedést vártak, ezzel szemben a termelés 5,7 százalékkal múlta alul a júliusit. Elsőre senki nem tudta, mi lehet az oka a megtorpanásnak, aztán, ahogyan a Portfolio.hu megírta, világossá vált, a német Audi a nyár utolsó hónapjában három hétre leállította a motorgyártást, pedig előzetesen még a termelés felfutása volt várható a német autógyár új termelési kapacitásainak üzembe helyezése miatt. A leállást az Audi nem jelezte előzetesen, ami szokatlannak mondható, ahogyan a világpiaci autóipari kereslet sem torpant meg, így az sem indokolta a csaknem teljes havi leállást. Forrásunk szerint ezzel a lépéssel érzékeltette azt Németország a magyar kormánnyal, mennyire függ a magyar gazdaság a németektől, ha egy nagy autógyár 3 heti termeléskiesése is ekkora zuhanást képes előidézni az ipari termelésben."

Elég döbbenetes, nemde? Lassan a helyére kerül a kormány. Reméljük, az ország nem.

Polgári Konzervatív Párt demonstráció és beszélgetés 2014. október 23. 14.30, Budapest XII. Királyhágó tér.

105 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr446805105

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán, az új Horthy 2014.10.21. 09:07:14

Bontsunk pezsgőt! A ballibeknek igazuk lett. Ez ritka alkalom, mert szinte mindig tévednek, de ezúttal ténylegigazuk lett. Persze nem pont úgy, ahogy ezt ők elgondolták, de ez most mellékkörülmény. Szóval ünnepeljünk! Az Orbán és Horthy közti párhuzam...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.18. 12:44:36

Amerika pánikban, s ide-oda csapkod, ez az igazság az ügyben.

s.g.l. 2014.10.18. 12:50:50

Hát hogy ki van pánikban az majd hamar kidrül!

Ezért:

Az a legkevesebb, hogy nem léphetnek be az Egyesült Államok területére a most tiltólistára tett – az amerikai nagykövetség által meg nem nevezett – kormányzati tisztségviselők. Az amerikai törvények lehetőséget adnak arra is, hogy lefoglalják, zár alá vegyék az amerikai hatóságok az USA-ban a vagyontárgyaikat, ha feltételezhető, hogy azok forrása korrupcióból származik – magyarázta a hvg.hu egyik forrása, aki a most kirobbant ügyet közelről ismeri. De nemcsak a tiltólistára tett magas rangú magyar kormányzati tisztségviselők vagyonát, hanem a családtagjaik nevén levő vagyontárgyakat is lefoglalhatják.

Ezen túl pedig kitilthatják az USA-ból a tiltólistán levők amerikai iskolában tanuló gyerekeit is.

Az amerikaiak lépésének hosszú távú, a tiltólistára tett magyar személyekre nézve romboló hatása pedig az, hogy ez az ügy stigmaként rajtuk marad, és sokkal nehezebb, ha egyáltalán lehetséges lesz nekik a jövőben üzletet kötni az Egyesült Államokban.

Az adócsalás ellen akartak tenni, süket fülekre találtak a kormány részéről

A hvg.hu több hónappal ezelőtt hallott arról: nemzetközi (amerikai és más külföldi) hátterű, Magyarországon is működő cégek megbízásából mentek jelzések a kormányzat, illetve az adóhatóság felé, hogy az itt jelen levő, legálisan dolgozó nemzetközi cégek érdekei sérülnek az elharapódzott adócsalás miatt.

Információink szerint a panaszkodók azóta többször is felajánlották segítségüket a helyzet helyrebillentése céljából, de érdemi válaszokat nem kaptak.

kov_vacs 2014.10.18. 12:52:47

@maxval a bircaman: Nem lennék most Amerika helyében. Rohadtul rossz nekik. Vettek volna példát időben rólunk, hogy kell csinálni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.18. 13:17:32

@kov_vacs: Nem lennék most az imperialisták helyében

dr. jenőke (jenőke) 2014.10.18. 13:27:35

@maxval a bircaman:

Igazad lehet. Állítólag Obama remegve készül a Szíjjártó Amerika földjére lépésére, nem is mer vele találkozni, viszont két csomag betétes vizelettartó gumibugyit rendelt.
Attól tart, hogy ez az energikus fiatalember ráront, és számonkéri cselekedeteit és beszédeit.
A végén még hadat is üzenhetünk. (ismét)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.18. 13:35:13

@dr. jenőke (jenőke):

Nem, ez ennél sokkal bonyolultabb.

A kissé napbarnított ateo-liberális amerikai vezér (a legrosszabb az egész USA-történelemben) nem egy vagy más magyartól retteg, hanem az USA történelmi vereségétől. Geopolitikai harc az egész. Pánikban van, mert csökken befolyása a világban, az ukrajnai fronton súlyosan vesztett Obama, Kína erősödik. Így most igyekszik megrendszabályozni a NATO-tagokat. Ennyi az egész. A korrupció csak ürügy.

Persze a ballibek tapsolnak az országra támadó idegen erőknek...

2014.10.18. 13:45:25

@maxval a bircaman: leszámítva, hogy az orosz gazdaság hosszú és fájó válság előtt áll, miközben kína terjeszkedése legalább 10 éves történet és nem ma fog véget érni. inkább úgy tűnik, te írsz szándékosan egyre provokatívabb kommenteket, hogy valaki még figyeljen rád, illetőleg most éppen ide karmolod a marhaságaidat, ha már sehol máshol nem látnak jó szívvel. őszintén remélem, hogy a szerző türelme gyorsan elfogy, és kitilt a *csába.

zipe moha 2014.10.18. 14:11:34

állítólag Budapest a titkosszolgálatok kedvenc operatív terepe...tehát mindenki tud mindent, sokkal többet mint ami egy közember vagy sajtómunkás orrára is lesz valaha kötve...például, hogy a megbízott aktuális paprikajancsik és színészek mögött valójában kik és hogyan csinálják a nagy kiválasztó show-t... a kérdés pusztán, hogy ki mikor mit játszik ki...a miért már úgysem megtudható kategória...nem mintha a többi az lenne..." A Fenenagy Demokrácia" című drámai paródiára ült be a publikum...az előadás egyfolytában tart...kimenni nem lehet, pedig sokan unják már néhányan hánynak is...,

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.18. 14:25:15

@maxval a bircaman: én is akkor érezném jól magam, ha este 6 és másnap reggel 6 között mindenki lakhelyelhagyási tilalom alatt állna, különös tekintettel a liberálbolsikra, akik tejet is csak akkor ihatnának, ha megfejik előtte Mészáros Lőrinc teheneit. Hú, de okos vagy. Remélem, lesz egy 200 km2-es terület a nagy harc végén valahol a keleti határainknál, ahova odagyűlhetnek az orosz vezér hívei, és kedvükre berendezhetik a saját diktatúrájukat

nevetőharmadik 2014.10.18. 16:48:41

@maxval a bircaman: Megtámadták a korrupciónkat! Hát sírni nem fogok azért, mert megtámadták a korrupciónkat. Bezzeg te viszont sírsz, mert megtámadták a korrupciónkat. De ez a legkevésbé sem meglepő tőled.

egyetmondok 2014.10.18. 17:25:07

Orbán Viktor szépen kérte az egész világot, hogy ne azt nézzék,hogy mit mond,hanem hogy mit tesz.
Na,lett egy kormányzat,amely komolyan vette őt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.18. 17:37:29

@egyetmondok: jó:) és jellemző, hogy Európa újra és újra képtelen lépni önmaga megmentése érdekében Amerika nélkül -- már mióta is? Lassan száz éve

famella 2014.10.18. 17:43:29

Vicces,hogy nem tudták előre,hogy leáll 3 hétre az Audi,mivel minden évben ugyanakkor és ugyanannyi időre áll le...

egyetmondok 2014.10.18. 18:02:45

@HaFr:
Miért is kéne bármit tenni Európának Amerika nélkül? Ugyanarról a civilizációról van szó,végül is.
Másrészt ez az egész uniós ügy olyan elképesztő és bátor kísérlet,ami miatt talán nem helytálló teljesen mégse,hogy Európa semmit se tesz.

Zedder 2014.10.18. 18:26:11

HaFr, egy kérdés! Ezt a szerencsétlen pedofil-képű, troll, oroszbérenc külföldi ügynököt nem lehetne kitiltani? Róla lenne szó:

@maxval a bircaman

Rémes, hogy minden blogba belepiszkít, ráadásul már a disqusra is regisztrált a szerencsétlenje.

nevetőharmadik 2014.10.18. 19:53:38

@HaFr: Pedig az emberben olykor felmerül az osztrakiszmosz intézménye iránti igény :)

ParaZita2 2014.10.18. 19:57:43

@HaFr:
Megfogalmazható pontosan a "HAZAÁRULÁS" fogalma? //Mik annak az ismérvei? Milyen összefüggésbe hozható a közvagyon (a bizalom is vagyon!) visszaesőként elkövetett szándékos, ismétlőleges veszélyeztetésével, magánosításával/elherdálásával?//

Mik is annak a jelenlegi (v. elképzelhető) büntetési tételei?

Keszthelyi.Aron 2014.10.18. 20:06:35

@Zedder: Amiért talán érdemes, hogy itt is elhintse a gyöngyszemeit:

Ad1: Mindig kell kontroll csoport :)

Ad2:A történelem tanulsága: a kigúnyolt szélsőséges szavakkal vág vissza. Az ignorált és elhallgattatott szélsőséges erőszakkal.

Ad3: Esélyesen nem a fijjug nyilatkozatai, hanem az oroszokkal való cicázás verte ki a biztosítékot. Egy újabb Hidegháború küszöbén állunk - és nem tudjuk ki fog győzni. Valószínűleg az az oldal, amihez tartozunk - szóval lehet hogy az amik megkérték a kedves vezetőt (meg a Bircákat), hogy biztos ami biztos dörgölőzzön Putyinhoz :D

Keszthelyi.Aron 2014.10.18. 20:09:30

@nevetőharmadik: amikor legutóbb bölcsészek közé keveredtem az egyik professzor azt találta mondani, hogy az athéni agorán történt ásatások során talált cserépdarabok összeszámolása max. 4 érvényes cserépszavazást feltételez - így nem volt annyira fajsúlyos jogintézmény - ezután mondjuk elgondolkodtam, hogy akarok-e én történész lenni hogy párás szemekkel meséljek ilyen élményeket egy katedráról :D

Keszthelyi.Aron 2014.10.18. 20:14:17

@maxval a bircaman: Nem tudom hogy kik azok a ballibek és mit csinálnak, de én nem tapsolok. De ha komoly arccal azt mondod, hogy bele sem gondolsz, hogy lehet állami szinten korrupció, illetve hogy nem vagy képes még csak fel sem tételezni hogy a NAV lefekszik a regnáló kormánynak, akkor nagyot csalódom benned.

Lehetsz USA-ellenes, ez se nem rendkívüli, se nem felháborító. De itt az egyetlen kérdés egy valódi magyar hazafi és citoyen számára, hogy ki fogja-e a magyar szerv ezt lelkiismeretesen vizsgálni, és lesz-e olyan állami szerv ami pozitív vizsgálati eredmény esetén beb***ssza az elkövetőket egy mélységes mély lyukba és befedi vagy 20 évre...

zenonküp 2014.10.18. 20:22:37

Nem lenne szerencsés Putyinnal vagy rendszerével azonosítani orosz vagy orosz érzelmű embereket.
Volt szerencsém a nyíregyházi KGST-piacon hallani Puskint szavalni fél órán keresztül egy urat, aki Bakuban hegedű tanszakot végzett, a felesége szintén ott zongorát. Örmény volt, orosz nemzeti tudattal, viszont izraeli állampolgár. A piacon audiotechnikai cikkeket áruló boltja volt, Ödönnel, egy kárpátaljai magyar alkalmazottal, aki a nyíregyházi főiskolán volt akkor éppen hallgató.
A világ bonyolultabb képzeteinknél.)

nevetőharmadik 2014.10.18. 20:34:23

@Keszthelyi.Aron: tényleg nem volt túlhasználva, de hát én sem akarok mindenkit kitiltani :D

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.10.18. 20:35:04

@zenonküp: egyetértek -- remélem, nem is tettem ilyet

Keszthelyi.Aron 2014.10.18. 20:40:41

@nevetőharmadik: Akkor neked is elhintem azokat az érveket amiket szerény képességeimmel ki tudtam gondolni, hogy miért hasznos a Birca a háznál:

Ad1: Mindig kell kontroll csoport :)

Ad2:A történelem tanulsága: a kigúnyolt szélsőséges szavakkal vág vissza. Az ignorált és elhallgattatott szélsőséges erőszakkal.

Ad3: Esélyesen nem a fijjug nyilatkozatai, hanem az oroszokkal való cicázás verte ki a biztosítékot. Egy újabb Hidegháború küszöbén állunk - és nem tudjuk ki fog győzni. Valószínűleg az az oldal, amihez tartozunk - szóval lehet hogy az amik megkérték a kedves vezetőt (meg a Bircákat), hogy biztos ami biztos dörgölőzzön Putyinhoz - kiegészítve, így ez egy a nyugati demokráciát védő cselekedet :D

program készítő 2014.10.18. 21:15:21

Egy amerikai pénzből kiépített párt,nem hozzájuk húz,hanem az oroszokhoz,elhiszem hogy fáj nekik,de buktak ők már többet is.

toportyánzsóti 2014.10.18. 21:22:12

@maxval a bircaman: LSD volt megint a bircatápban homofób kérődző?Oroszoknak reszeltek ahogy lefelé megy az olajár,1-szer már beszopták keményen...Régi recept szerint szőrmentén támogatják a terroristákat hogy az olajár magas legyen csak hát most palagáz és palaolaj forradalom van odaát nem falkaforradalom.

Keszthelyi.Aron 2014.10.18. 21:35:28

@program készítő: Az azért ilyenkor mindig felmerül, hogy a bagatellizálás akkor is előjönne ugyanezeknél a kommentelőknél - mint pl Te is - ha mondjuk egy másik párthoz tartozót nyilvánítanának nemkívánatosnak?

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 22:30:36

@HaFr:

kis hazánk nem kóser, de a szaúdi rezsim meg a többi Arab-öböl menti USA barát diktatúra igen

vhol egy tragikomédiára kezd emlékeztetni az USA külpolitika...

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 22:34:57

@maxval a bircaman:

"A kissé napbarnított ateo-liberális amerikai vezér (a legrosszabb az egész USA-történelemben)"

erős az a mezőny és a legrosszabbak általában __szekuláris szentként__ végezték

pl. Lincoln, Wilson, Roosevelt és a többi gazember...

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 22:36:15

@storker:

az USA gazdaság is "hosszú és fájó válság előtt áll"...

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 22:39:30

@HaFr: valószínűleg a XX. század __legkatasztrofálisabb__ eseménye volt az USA intervenció...

"......the Americans fought for nothing except to defend some authoritarian regimes from some other authoritarian regimes. The idea that the war had something to do with “democracy” was obviously untrue even at the time, and in retrospect, the claim is all the more ridiculous given the rise of totalitarianism, which was fostered by the Treaty of Versailles....."

World War One and the End of the Bourgeois Century
mises.org/daily/6830/World-War-One-and-the-End-of-the-Bourgeois-Century

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 22:41:00

@egyetmondok:

a hátárok megnyitása tényleg bátor lépés volt, a közös államépítés azonban egy ménkű nagy fa@szság...

NYJetsTD 2014.10.18. 22:47:13

Birca leszűrte a lényeget, ha az Audi leáll három hétre, nálunk az ipari termelés visszaesik, akkor az azt jelenti hogy Amerika csapkod ide-oda... és ezzel a csávóval még szóba állnak a blogokon... : )

régi villamos 2014.10.18. 22:52:32

@maxval a bircaman: Öcsi! Nem tűnik el, hogy a korrupt adminisztrációt támadják??!!
És nem az országot!

calabria04 (törölt) 2014.10.18. 22:57:49

@régi villamos:

egy olyan ország ami minden további nélkül támogat diktatúrákat...

én inkább vmi világpolitikai játszmában próbálnám ezt elhelyezni

PS.: az USA vezetés is masszívan korrupt...

fabatka2 2014.10.18. 23:40:24

maxval a bircaman 2014.10.18. 12:44:36:
Kedves bircaman, te most ugye humorizáltál? Mert ezen igazán jót nevettem...

DrGehaeuse 2014.10.18. 23:47:36

@zipe moha:
Egyet értek!
Most a kiválasztók között is van egy kis összekülönbözés. Utóvédharc van egyes kieső szereplőkért. A következő évi szappanopera-forgatókönyvét próbálják most kialkudni. Szerencsére nálunk még fegyverek nélküli a szinjáték. Az ukránoknak nincs ilyen szerencséje.

Bicepsz Elek 2014.10.18. 23:52:18

@maxval a bircaman: Oruljunk, hogy Obama az elnok. Az a pszichopata McCain nekimenne az oroszoknak nyiltan is. Amugy meg Obama a "kormanyzat" foglya. Igazandibol a tobbi elnok is. En elmennek a Habony helyeben Kanadan keresztul az USA-ba es vegigszelfiznem.
Egyebkent innen latszik az egyenlosdi hazugsaga. A NATo az USA csatlosainak a szovetsege. A lengyelek is megmondtak: segitene Amerika, de Kelet-Europaba uj nepeket kell majd telepiteni miutan az oroszok szetatomoznak(ha haboru lenne). Majd jonne par csoki ide. Azok ugyis sokan vannak es birnak a meleget(utosugarzast).
Nagy orszagokkal nem bir(Irannal batrabban mert kekeckedni, de nem ugy, mint Irakkal, az oroszok visszavagtak, Kinaval mar nem mer).

Bicepsz Elek 2014.10.18. 23:53:57

@régi villamos:
Ja mert amugy a Gyurcsanyekat is ok tettek tacsra anna. Amig nekik nyal valaki lehet korript, ha ellenuk akkor mar buntetik.

Szúrófény 2014.10.19. 04:03:58

@HaFr: Korrupt országokban a panamákon szokás leginkább felháborodni. Imádott hazánk pedig igen-igen korrupt ország. Ebből kifolyólag természetes, hogy itt minden ember fölháborodik, ha a másik ember panamázik… A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. Vezető státusz férfiakról, előkelő politikusokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazemberek. Ady, Menjünk vissza Ázsiába! 1902!

2014.10.19. 06:18:41

Engem amúgy ez miért kell hogy érdekeljen?
Ez az usa és a kitiltottak személyes konfliktusa amit én konkrétan pont leszarok!
Majd akkor kapom fel a fejem, ha netán úgy járnak mint a tóásó gyerek Bolíviában.D

2014.10.19. 06:20:34

Azért van fantáziám és most elképzeltem ahogy a kitiltottak rohannak izzadva a pénzükért az usa-ba és ott bilincsbe verik mindet.

Mi meg vakarhatjuk a fejünket hogy akkor most ki fogja terelni a birkákat?DDD

zenonküp 2014.10.19. 07:04:36

Az etológusok azt vélik - némelyek -, hogy a birka háziasításakor még nem találták fel az ollót, a birkákat tépték, mint a ludakat volt szokás. A fájdalom és a stressz ellen csendes elhülyüléssel védekeztek eme háziasított példányok, s ezzel magyarázható a vadon élő, s a házi példányok között megfigyelhető jelentős IQ különbség.

savanyujóska 2014.10.19. 08:09:45

Birka szerintem úgy járt, mint a falu bolondja, aki egy idő után kezdi azt hinni, nem azért röhögnek rajta, mert szánalmas hülye, hanem azért, mert jók a viccei. Eleinte visszafogottabb és szerényebb volt, aztán kezdte komolyan venni magát. A blogját - bircahang.blog.hu/ - előszeretettel ajánlgatom mindenkinek. Az emberi hülyeség olyan sötét mélységeit tárja fel, amikről néhány éve még nem hittem volna, hogy iskolázott emberek között is létezik.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.19. 08:32:27

@Keszthelyi.Aron:

Nem vagyok USA-ellenes, sőt kifejezettn USA-párti vagyok. Viszont nem támogatom az USA-politika bizonyos elemeit.

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.19. 08:33:32

@régi villamos:

Téves. Ez csak a felszín, a látszat. A gondolkodó ember és birca a felszín alá lát.

zipe moha 2014.10.19. 09:00:50

@DrGehaeuse: ...valójában mindannyian privátin, azt mérlegeljük hogy a végletesen meghekkelt magyar áldemokráciában van-e, lehet-e politikai megoldás...kivezető út..

a történelem arra tanít, hogy Szervező nélkül nincs semmi a nép, tömegként viselkedve akkor mozdul, ha mozdítják....egyébként, ugye ez az olvasat más fénybe helyezi pl. 56-ot is....nem de bár???...nézd meg ukrajnát, mintha tankönyvekből tanítanák a hatalomtechnikát...:)... a Szervező megjelenését, Helyfoglalók akadályozzák akik terméketlenségükkel a kijelölt folyamatok megvalósulását hivatottak biztosítani....ám , ha a kijelölt folyamatok továbbra sem, így sem elfogadhatóak a zsákmányállat szerepét betölteni rendelt közembernek...megjelenik a mesterségesen megalkotott Szervező, hogy az elégedetlenséget kontrollált keretek között kudarcba terelje...majd az így kioltott népi akaratot akár hallgatólagos kollektív kollaborációba fordítsa...szumma ezek az utolsó fordulók mert politikai megoldás nincsen, tehát ebből következik...rád bízom..:)

Célkereszt 2014.10.19. 09:29:14

Hiába próbálta az amerikai nagykövetség diszkréten kezelni az ügyet, a Fidesz érdeke szerint nyilvánosságra került. Amíg a magyarok többsége áldozatnak hiszi magát, addig egy ilyen büntetőintézkedés is csak egy újabb fegyver a fideszes demagógia számára.
Másrészről nem értem, hogy Orbán hogy számíthatta magát így el? Annyira nem ostoba ember. Miért kezdett bele egy ilyen háborúba? Geopolitikai szükségszerűségből? Talán azt mondta neki Putyin, hogy két héten belül a magyar határon lesznek az orosz csapatok? Megkapjuk Kárpátalját és mint hongyarapító örök időkre megválasztják köztársasági elnöknek?
Alábecsülte a nyugat erejét? Az alulról jött emberek a kulturált viselkedést, az öniróniát gyengeségnek látják.

Saga 2014.10.19. 09:35:36

@Zedder: "Ne azt nézd mit mond, hanem hogy ki mondja." Oscar Wilde

zipe moha 2014.10.19. 09:55:14

@Célkereszt: ....
szerintem orbán Amerika embere Európában...bármilyen megdöbbentő is...1 percre sem tudna fennmaradni, ha nem tartanák Fenn......az Előadás akkor hiteles ha a nézők átélik és elhiszik...mi itt Magyarországon azokhoz a 10 éves parasztgyerekekhez hasonlóak vagyunk akik szájtátva nézték János vitézt és Paprika Jancsit a vásári komédiás somolygása mellett... ezen a vásáron a gyerekeken kívül viszont mindenki más tolvaj....s míg a kölykök szeme hol könnyezik, hol kétségbeesetten keskenyre húzódik....kilopják a zsebükből a krajcárokat...sőt egyúttal az őrizetlenül hagyott gyerekszobákból is kilopják a macikat és a hajas babákat

Célkereszt 2014.10.19. 09:55:38

@Zedder: Én nem tiltanám ki bircát! Fontos irányjelző nekem, hogy automatikusan az ellenkezőjét gondoljam a dolgokról, mint ő.

zipe moha 2014.10.19. 10:00:22

...sok bizonyíték van , egyet említek...nézd meg mi lett a 3000.milliárd manyup pénz cirka felének sorsa...végül is.. magyar kötvények lettek visszavásárolva amerikai 2befektetőktől + hozam...:) egy ilyen országban??? (" nem leszünk gyarmat"...nem , mi?...nem mindenkinek csak aki idetolta és fenntartja ezt a bandát sokfajta szerepre alkalmazva őket Európában és itthon is...)

zipe moha 2014.10.19. 10:02:55

...a fedezetlen papírgazdaságot üzemeltető Amerika mindent elnyel...ez az oka

Célkereszt 2014.10.19. 10:03:47

@zipe moha: Ez összeesküvés-elmélet. Ha mindig csavarnánk egyet a gondolatmeneten, akkor minden és az ellenkezője is igaz lehetne. Kénytelenek vagyunk a cselekedetek alapján ítélni.

zipe moha 2014.10.19. 10:12:41

@Célkereszt:
...ez viszont általánosítás, és relativizálás.... a tények ellenére elmaradó közmegegyezés ennek a szisztémának a fegyvere...

Mire gondolsz amikor azt mondod, hogy cselekedetek alapján ítélsz....arra amit látsz, ami eléd van helyezve...?
Te magad is tudod , hogy nem láthatsz...még is arra nézel amit mutatnak?
Marió és a Varázsló jut erről eszembe...ha teheted olvad el ismét és érteni fogsz...külön kiemelném számodra a végét..

abdul hackeem 2014.10.19. 10:16:00

@savanyujóska: Tenyleg ugy jart. Ha mar itt vesezzük ki, a blogjara irt kritikakat, vagy negativ hozzaszolasokat nem nagyon viseli, kitörli a kopasz csiga.

Célkereszt 2014.10.19. 10:21:59

@zipe moha: Honnan tudod, hogy a te feltételezésed igaz? Valami szuperagyra lenne szükség, hogy a konteó koncepciójának megfelelően, mindig ellentmondásmentesen beszéljenek, cselekedjenek a politikusok. Értem én a Mario és a varázsló szimbolikáját. De hogy minden hamis lenne, amit elénk tárnak, nem hiszem.

zipe moha 2014.10.19. 10:25:59

....nem nem az enyém, ki vagyok én hogy hogy magamnak vindikáljam az "érdemet"...nekem is így állt össze.....viszont sokat tettem mások akár teljesen eltérő vélemények megismeréséért... a külcs a szintetizálás folyamatában van, ennek érzelem mentesnek kell lennie...:)

zipe moha 2014.10.19. 10:33:46

..egyébként a szuper agy annyiban igaz, hogy több száz éves tudás-és tapasztalatmegosztás történik a hatalomtechnikusok között...míg a közember már .a 3 generációnál elveszti a fonalat, a hagyományait és az átörökítésre váró családi tudást és tapasztalatot....ezek már mind megtörténtek csak nem volt senki aki elmesélje se neked se nekem , és még sokaknak...
viszont..
olvasd el Ady korabeli publicisztikáit..ha most fogsz először találkozni vele megdöbbensz...olyan mint ha egy kortársad írta volna ...tegnap..:)

Hari Seldon 2 2014.10.19. 11:07:10

@maxval a bircaman:
Ne haragudj, de a HA-n nem szoktál azért ilyen (sok) hülyeséget összehordani (most már, hogy leálltál a mániáddal).

Hari Seldon 2 2014.10.19. 11:33:48

@calabria04:
A "Szaúdi rezsim" baráti Orbánnak is.

egyetmondok 2014.10.19. 12:31:11

@calabria04:
A határok megnyitása,lebontása önmagában nézve is a közös államiság felé mutat. Az hogyan tetszhet akkor neked?

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.19. 12:46:20

@Hari Seldon 2:

Hülyeségnek tűnik, pedig ez a háttérinfó.

Zedder 2014.10.19. 13:03:39

@Saga: ez erősen félrement, mivel hosszú időn keresztül azt néztem, hogy mit mond - nade ha egyszer évek óta csak a fos ömlik a szájából, akkor azért hadd éljek már a prekoncepcióval, hogy most sem fog semmi értékeset mondani.

Egy szovjet "diplomata"család sarja, kubai múlttal, most pedig a bolgároktól osztja nekünk az észt. Szerinted?

outsider1 2014.10.19. 14:10:11

@zenonküp: Valóban. De azért félő, hogy a politika mindent legyőz. Ideillik egy idei Ulickaja beszéd egy ausztriai díjátadón:

"A kultúra kegyetlen vereséget szenvedett Oroszországban, és mi, írástudók nem tudjuk megváltoztatni államunk politikáját. Országunk értelmiségi közössége kettészakadt: újból, mint a múlt század elején, a kisebbség lép fel a háború ellen. A hazám minden nappal közelebb viszi a világot egy újabb háborúhoz, militarizmusunk már Csecsenföldön és Grúziában kiélesítette a karmait, most a Krímben és Ukrajnában gyakorlatozik. Ég veled, Európa! Félek, hogy már soha nem fogunk az európai népek családjához tartozni. Nagy kultúránk, Tolsztojunk, Csehovunk, Csajkovszkijunk, Sosztakovicsunk, festőink, színészeink, filozófusaink, tudósaink nem tudták megváltoztatni sem a kommunista eszme vallásos fanatikusainak politikáját a múltban, sem a telhetetlen őrültekét ma. Háromszáz évig mi, a kultúra emberei, egy forrásból ittunk: a miénk is volt Bach, és a miénk is volt Dante, Beethoven és Shakes­peare – nem adtuk fel a reményt; mára azonban nekünk, orosz írástudóknak, annak a kisebbségüknek, amelybe én is tartozom, nem maradt más, mint hogy azt mondjuk: Ég veled, Európa!"

Miért jutott ez eszembe? Mert valaha Mo-n volt a legszínvonalasabb polgárság a "Lajtán túl". De mire jutottunk? A múltból nem lehet megélni.
(A teljes beszéd az ÉS-ben jelent meg.)

panelburzsuj 2014.10.19. 14:40:29

@outsider1:
"félő, hogy a politika mindent legyőz"

Azt kéne kisakkozni, hogy mi az a "minden", ami korábban nyeregben volt már - pl. Magyarországon - , de most a politika legyőzi.

Mert én úgy vélem, hogy "a Lajtától keletre" mindig is "a politika" volt az úr, és Puskintól Ulickajáig legfeljebb annyi volt a kérdés, hogy a nagyon kevesek által eltartott "független alkotókat" egyáltalán megtűri-e "a politika" saját udvari zenekara mellett.

Keszthelyi.Aron 2014.10.19. 14:54:21

@maxval a bircaman: Nyilvánosan megkövetlek a félreértésért/pongyola fogalmazásért.
Átfogalmaztam. Így már megtisztelsz egy valódi válasszal?

"Nem tudom hogy kik azok a ballibek és mit csinálnak, de én nem tapsolok. De ha komoly arccal azt mondod, hogy bele sem gondolsz, hogy lehet állami szinten korrupció, illetve hogy nem vagy képes még csak fel sem tételezni hogy a NAV lefekszik a regnáló kormánynak, akkor nagyot csalódom benned.

Lehetsz a jelenlegi USA külpolitika/kormányzat-ellenes, ez se nem rendkívüli, se nem felháborító. De itt az egyetlen kérdés egy valódi magyar hazafi és citoyen számára, hogy ki fogja-e a magyar szerv ezt lelkiismeretesen vizsgálni, és lesz-e olyan állami szerv ami pozitív vizsgálati eredmény esetén beb***ssza az elkövetőket egy mélységes mély lyukba és befedi vagy 20 évre..."

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.19. 15:18:42

@Keszthelyi.Aron:

Eszembe se jutna az a gondolat, hogy Mo-n nem korrupt a kormány és annak emberei. De itt nem erről van szó.

Mondok egy párhuzamot. Lásd a mostani hongkongi tüntetéseket. Amit állítank a tüntetők az igaz: nincs Kínában demokrácia. De mégis minden rendes ember a tüntetők ELLEN lép fel, mert nyilvánvaló, az egész egy nyugati kémakció a kínai állam ellen.

Érted? Nyilvánvaló, hogy pl. Szíjjártó egy korrupt, hazug fasz, csak egy agymosott fanatikus Fidesz-hívő tagadná ezt le. De nem látni az egész mögött a lényeget, sokkal nagyobb agymosottság és fanatikusság jele.

Keszthelyi.Aron 2014.10.19. 15:30:29

@maxval a bircaman: Köszönöm, hogy megnyugtattál!

Szerintem:
- egy újabb Hidegháború előtt állunk
- a különféle blokkok az enumerációnál tartanak
- nincs kegyelem azoknak, akik rossz helyre állnak - és még kezet csókolhatunk, hogy a selyempapírban csupán sajtkorbács van, és az sem mindenkinek szól...

Jómagam metafizikával nem foglalkozom, így ne várd tőlem hogy a blokkokat elhelyezzem a jó-rossz tengelyen, vagy ilyen beszélgetés csapdájába belemenjek. A birodalmak nem tudnak kesztyűs kézzel bánni az ellenségeikkel egy élet-halál harcban.

Amit viszont igaznak elfogadok:
- az emberiség eljutott abba a földtörténeti korba, mikor globális problémákat kell megoldania a túlélésért
- a globális problémákra a blokkok (vagy bármelyik nemzetállam bármekkora legyen is) nem tudnak önállóan megoldást találni - a teljesség igénye nélkül: biodiverzitás csökkenése, olcsó és könnyen elérhető energiahordozók csökkenése, éghajlatváltozás, emberi fogyasztásra alkalmas vízkészlet csökkenése, az emberiség ökológiai lábnyomának drasztikus növekedése
- egyik blokk sem fogja - még az emberiség túléléséért sem - alávetni magát egy másiknak, és sajnos érdemben kollaborálni sem a másikkal

Hülyézzetek le nyugodtan, de szerintem egy igen nagy tétért folyó versenyfutásnak vagyunk szemtanúi. A szerepeket leosztották - és sajnos attól tartok hogy a mienk megint nem lesz hálás...

zenonküp 2014.10.19. 15:38:16

@outsider1:
A többiek nevében is köszönöm, hogy felhívtad a figyelmünket erre a beszédre.

vk.com/id245483690
Ő volt a legkomolyabb érv Putyin mellett.)

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.19. 16:39:39

@Keszthelyi.Aron:

A cél a Világállam, ezt mindenki tudja. Másképp nem oldhatók meg az emberiség problémai.

De ez egy multikulturális, színes állam lesz-e, amit pl. Oroszország, Kína, s a többség akar, vagy egy nyugati-liberális-ateista terrordiktatúra. Ezért folyik a harc.

Keszthelyi.Aron 2014.10.19. 16:42:47

@maxval a bircaman: :)
Sok mindenben egyetértünk akkor - de mint mondtam metafizikára sem te sem más nem fog rávenni. Nem az én tisztem hogy hiányos információk alapján, spekulatíve reláció jeleket tegyek komplex rendszerek és kultúrák közé.

Azzal pedig óvatosan, hogy mindenki tudja. Nem tudja mindenki. Nem is hiszi mindenki.

calabria04 (törölt) 2014.10.19. 17:06:32

@egyetmondok:

nem feltétlenül...

1914 előtt akár az USÁ-ba is elmehettél útlevél nélkül...

akár álnéven is...

nyitva voltak a határok...

"In the later part of the nineteenth century and up to World War I, passports were not required, on the whole, for travel within Europe"

en.wikipedia.org/wiki/Passport#History

Keszthelyi.Aron 2014.10.19. 17:09:00

@calabria04: Azt hiszem az igazi határok az emberek fejében léteznek. Amíg azok nincsenek lebontva, addig egy darab papír kevesebbet számít mint gondolnánk - de csak szerintem.

egyetmondok 2014.10.19. 17:48:51

@calabria04:
Nem hiszem,hogy a most zajló,zajlott európai határnyitások hasonlítanának a XIX. századi,vagy még akár a sokkal korábbi - középkori - nyitott határok ügyeihez.

I_Isti 2014.10.19. 18:47:11

Simonyi András soha, ismétlem _soha_ de soha nem beszélt ennyire keményen semmiről, ismétlem semmiről. (Elolvastam a könyvét, nagyon kedvelem a médiabeli megnyilatkozásait, mert nagyon amerikai pc és diplomata nyelven beszél!)
www.origo.hu/itthon/20141018-orokre-kitilthatjak-az-usa-bol-a-listan-szereplo-tiz-magyart.html

Ha egy Simonyi András így beszél, akkor itt az ideje beszarni!

calabria04 (törölt) 2014.10.19. 20:05:15

@Keszthelyi.Aron:

elég sokan túlléptek akkoriban azokon a határokon...

en.wikipedia.org/wiki/Hungarian_American#History

különösen mivel hagyták

a XIX. század második felétől jóformán mindenki odament a világ jó részén ahová akart

egyetmondok 2014.10.19. 20:39:51

@calabria04:
A szocializmus bukása utáni európai határnyitások szerintem nem általában annak a folyamatnak a részei,amit globalizációként ismerünk,hanem egy politikai értelemben vett európai egységesülési folyamat részei.

calabria04 (törölt) 2014.10.19. 20:55:03

@egyetmondok:

ezt akár bekebelezési folyamatként is lehet értelmezni:)

The E.U., Neofeudalism and the Neocolonial-Financialization Model
www.oftwominds.com/blogmay12/EU-neocolonial5-12.html

vagy a csőd szélén tántorgó "jóléti" államok összeölelkezésének:)

ingyenebed 2014.10.19. 21:03:02

@Péter,

hát nem akarlak cikizni, de ezt az audis dolgot hagyjuk.

minden multinál aug-ban van 2-3 hát leállás, a nyári szabikat ilyenkor adják ki. ahol szükséges a beszálítókkal koordináltan.

szóval ezt most hagyjuk.

annyit mondok, hogy ha komoly pártot akarsz csinálni, akkor mielőtt azt sejteted, hogy a német kormány akar üzenni az audi nyári leállásával (medveanyám!), annyit azért megtehetnél, hogy keresel egy ott dolgozó mérnököt, logisztikust, termelésprogramozót, sorvezetőt, technikust, karbantartót, akárkit. bármelyik dolgozó megmondja neked mi a pálya. nem kell elméleteket gyártani...

ez télleg cikiség.

egyetmondok 2014.10.19. 21:17:51

@calabria04:
Hát ja,a magyar jóléti állam úgy is csődközelbe tud jutni,hogy egyébként a magyar társadalom politikailag tudatos részének többsége egyáltalán nem hagyta magát bekebelezni.
Határnyitás ide,oda meg amoda.

egyetmondok 2014.10.19. 21:19:24

@ingyenebed:
És ezért minden eddigi augusztusban ekkorát zuhant az ipari termelési adat?

vitéž munkášőr 2014.10.19. 22:03:07

@egyetmondok: nezted a statisztikakat? @ingyenebed-nek igaza van, az osszes magyarorszagi autogyar leall augusztusban par hetre (tudom, mert az egyikben dolgoztam). sot, valoszinuleg vilagszerte, de azt ne kerdezd, hogy pontosan miert. ja, december-januar tajekan detto, meg a kovetkezo nagy "konkluzio" elott mondom, hogy mindenki tudjon rola…

2014.10.19. 22:43:29

@maxval a bircaman: Hulyeseg. Epp az tortenik hogy az USA az Obama vezetes alatt nem hajlando vezeto szerepet, es ezzel egyutt a vilag csendoret jatszani, befele fordul, protekcionista. Szarik a vilag problemaira, csak a sajat dolgait igyekszik megoldani. Ez azert is lehetseges mert mar nem szukolkodik energia hordozokban, es tartalekai is vannak. Ezert a befele fordulasert mar egy ideje eleg nyiltan kritizaltak Obamat USA-n belul meg kivul is. Ezt a folyamatot erted te felre. Igaz te szinte mindent felreertesz mert fanatikus gondolkozasu ember vagy. Te annak alapjan iteled meg az USA-t hogy nem uldozik a buzikat, ami a te bigott vilagodban elengedhetetlen dolog.

De majd jossz hogy "de, de ugy van ahogy en mondom", stb.

egyetmondok 2014.10.19. 23:40:47

@vitéž munkášőr:
Hozhatnád a linket,ahol meg lehet nézni visszamenőleg évekre,hogy hogyan alakul az aug-i ipari adat. Megköszönném,mert hogy a szám brutális. Ekkorát esik a multik leállása miatt ?

DrGehaeuse 2014.10.20. 05:04:00

@HaFr:
Azért ez a Max tud valamit! Ennyi leütést kiprovokálni tőled egy ilyen hülyeséggel.
Féltékeny és irígy lettem rá. Én itt okoskodok meg töröm magam és kapok pár szót. :)

DrGehaeuse 2014.10.20. 05:10:50

@egyetmondok:
Igen ekkorát. A Magyar GDP akár 80%-ban magyarországon lekönyvelt német GDP lehet. A realizált profit akár 90%-ban németországban adózhat. Szándékosan használok fogyasztó csodeszerreklámokban szokásos megfogalmazást...

A kockafejüek augusztusban nyaralnak nem termelnek, csak karbantartásokat csinálnak 2-4 hétig.

DrGehaeuse 2014.10.20. 05:48:48

@Célkereszt:
Úgy, hogy ez nem orv-bán ügye. Már most is de facto lézerkormány van, nem is orv-bán a góré.
A janóka mögött álló blokk nagy leszámolásra készül. Nagyon észnél kell most lenni.
Nem is írok le többet...

maxval a bircaman · http://maxval.co.nr 2014.10.20. 08:05:20

@földalatti:

Sajnos ez messze nem egyértelmű. Az USA-ban jelenleg a két lobbi harca folyik, s persze nekünk az egyik, az izolacionista a természetes szövetségesünk.

egyetmondok 2014.10.20. 08:26:22

@DrGehaeuse:
Elképesztő. Ez esetben talán indokolt lenne kérnünk, hogy Magyarország legyen az egyik német,szövetségi tartomány.

egyetmondok 2014.10.20. 13:20:48

@DrGehaeuse:
Ez az én sejtésem is róluk.

DrGehaeuse 2014.10.20. 15:22:14

@egyetmondok:

Elnézést kérek a fenti számok nem a teljes GDP-re vonatkozó becslések csak a gépipari termelésből származó GDP-re.

Ettől még mindíg igaz, hogy a magyarországon működő gazdaság jelentős része nem magyar és nem generál itteni adóbevételt a megtermelt haszon arányának megfelelően.

egyetmondok 2014.10.20. 15:37:45

@DrGehaeuse:
Ezzel egyetértek. Érdemes megnézni, hogy idén szinte tutti a min.3% növekedés,ami ugye a jelen állami jöv.koncentráció okán min. kb. 400milliárd pluszt kéne jelentsen az államháztartásnak...,miközben zárolás zárolás hátán,és jó ha összejön a 3% hiány.
Ez azt igazolja,amit írsz,pontosabban én úgy mondanám, hogy az igazán nagy ipari üzemek hozzáadott érték előállítása nem itt,hanem pl.Németországban realizálódik ténylegesen.
(Nem is annyira a profit számít.)

ingyenebed 2014.10.20. 16:05:13

@egyetmondok:

jajistenem, ne akarj már a napi gyakorlattal vitatkozni.

egyébként meg úgy szokják, hogy magyar leány kft megveszi az alapanyagot, a terméket meg eladja német anya gmbh-nak.
ha ügyes a magyar a kft, kihozza nullára a nyereséget, és az után adózik.

mi meg örülünk, hogy gyárthatunk mercit, meg audit TT-t. és annyival is kevesebb a munkanélküli.
ez van.

persze lehet azt is, hogy mi kitaláljuk az audi TT-t, és akkor majd a németek dolgoznak nekünk...

egyébként vannak ígéretes fejlesztések.
minapi hír pl ez a vízpárában zöldségtermesztős találmány. bomba üzlet, komolyan. ilyeneket kéne kicsit kormányzatilag felkarolni. már ha télleg használni akarnak és nem ártani...

egyetmondok 2014.10.20. 18:25:56

@ingyenebed:
Amit kormányzatilag felkarolnak,annak üzletileg annyi. Olvastam erről a magyar innovációról,nekem is nagyszerűnek tűnik.
Csak nehogy feltűnjön a kormányzatnak...
Már az nagy dolog lenne,ha békén hagynák.

egyetmondok 2014.10.20. 19:22:37

@ingyenebed:
" mi meg örülünk, hogy gyárthatunk mercit, meg audit TT-t. és annyival is kevesebb a munkanélküli.
ez van. " --

nem,nem ez van. Az van,hogy az Apollo indiai multimilliárdos tulajdonosa már munkahelyenként 30 milliót (!) tudott magának kikövetelni az államtól,míg a Merci "megelégedett" anno tíz-millióval. Szerinted ?
süti beállítások módosítása