Orbán számára nyilvánvalóan a nyugati liberalizmus megbélyegzése és kudarcának bizonygatása vált a legfontosabb ideológiai fegyverré a választások óta eltelt időben. Az, hogy az utóbbi hetven év világtörténelme szempontjából teljesen tévesen a 2008-ban kirobbant válságot tartja a meghatározó eseménynek mint amely véget vetett a liberális paradigmának; az, hogy már a saját, személyes Alaptörvényének történetszemléletét is radikalizálva 1988-90-et nem a szuverenitásunk visszanyeréseként, hanem legfeljebb egy enyhe kanyarként fogja fel a baloldali-liberális irányultságú logikában, egyaránt mutatják azt, hogy az etnocentrista-autokratikus szemléletében a (bukott) liberális demokráciánk maradékainak sincs már helye, azt, hogy hogy nem tekinti ellenfélnek a hazai ellenzéket, és azt, hogy immár bevallottan a programja tengelyében helyezte az antiliberális, fasiszta típusú államszervezést.
A liberalizmus világméretű hanyatlásának bizonygatása az ország politikai kultúrájának további radikális jobbra tolásában fog kifejezésre jutni, amelynek feltartóztatására joggal képtelennek tartja a hazai "demokratikus" ellenzéket. Egyetlen ellenfele a nyugati világrend, amely viszont -- szemben a megrögzöttségével -- ma is alapvetően ugyanaz, mint 2007-ben. A "liberalizmus", a verseny, a meritokrácia, a nyugati szemlélet ma is a globális értéklogika premisszáit képezi, semmi változás nincs ebben, ha csak annyi nem, hogy pont a "liberalizmussal" járó kompetenciák miatt a kapitalizmusok adaptálódnak. Szemben az általa "sztárállamoknak" tartott Oroszországgal, Kínával, Törökországgal, amelyeket egyre kezelhetetlenebb belső konfliktusok feszítenek, és szemben Magyarországgal, amelyik a kudarcosságában már evidensen kirí a közép-európai versenytársai közül.
Orbán azért hazudik a nemzetközi liberalizmusról, mert a hazai liberalizmus már nem ellenfél neki. Hazai liberalizmus ugyan nem volt az utóbbi 25 évben (ő sem volt soha liberális), viszont az a tény, hogy a rettenetes posztkommunista-radikális közeg kisajátította a liberalizmus, a jogállam, a demokrácia stb. fogalmait, aztán pedig végletesen korrumpálta őket, a tényleges liberalizmust stb. sosem megtapasztaló magyar közvélemény szemében egyet jelent a liberalizmus mint olyan bukásával. A magyar közvéleményt ezért aligha lehet hibáztatni, miért kellene neki ismerni a különbséget a nyugati polgári gyakorlat és a megbukott hazai posztkommunizmus között? Orbán meg éppen annyira ismeri, amennyiben kihasználta eddig. Csakhogy a balos ellenzéki pártok az utolsókat rúgják már, ellenükben -- pont a gyengeségük miatt -- nem lehet tovább radikalizálni a magyar jobboldali politikát, amely mostanra egy virtigli náci párt és egy fasiszta párt között oszlik meg. Ehhez -- ti. Magyarország nyugatról való kitolásához, a megmaradt hazai erőforrások még biztosabb kézbevételéhez -- a nyugati liberális gyakorlatról kell leszedni a keresztvizet, jórészt nettó hazudozás mellett.
A magyar jobboldal radikalizálódása egyúttal a magyar jobboldali kormányzati sikertelenség bizonyítéka is. Megmaradt még a kulturális ellenzéke, a nagytőke lavíroz, szkeptikus a menedzsment réteg, ízlésükhöz képest illojális a bürokrácia, miközben a gazdasági növekedésből származó elosztható (ellopható) többlet hiányzik, fogy a tömeg mögüle, a társadalom pacifikálása legfeljebb időleges. A reakció: további központosítás és az egyre nyíltabb terror. Ezen sem kell csodálkozni, Észak-Koreától Iránon és Belorusszián át át Kubáig pontosan ismerjük a diktatúrák dinamikáját. Ha Orbán nyíltan Oroszországgal példálózik, miért kellene azt gondolnunk, hogy a jövőben eltekint az orosz állam ellenzékkel szembeni gyakorlatától? Mi indokolná ezt a naivitást? Az igazság: az orbáni rendszer máris belekerült a hanyatló autokráciák spiráljába, amelyben azok már jóval többet rombolnak, mint teremtenek.
Ceterum censeo: a posztkommer ellenzék Orbán kezére játszik, vagy -- amint korábban többször írtam -- egyes tagjai belőle is esznek. Ameddig vannak, ameddig a balos média őket reprezentálja Orbán demokratikus ellenzékeként, ameddig a balos véleményformálók fontosabbnak tarják a törzsi hűségüket hozzájuk, mint a demokrácia visszaállítását, addig a fasizálódás nem állítható meg. Az ördögi kört a magyar választók 99%-a nem látja át, a maradék 1% tenni nem tud ellene, az ország sorsa valójában 20-25 emberen múlik az itt említett közegből, akik nem képesek felelősen gondolkodni.
