Amikor húsvét környékén van alkalmunk beszélgetni, akkor mindig meg szoktam kérdezni, hogy ennek a húsvétnak most éppen van-e speciális üzenete a nagy általános üzeneten túl? Most van?

Minden évben van. Minden évnek más az arculata. Azt hiszem, hogy az a kívánság, ami húsvétkor hívő emberek között újra meg újra elhangzik, hogy a feltámadt Krisztus örömét és békéjét kívánjuk, ez ma is nagyon aktuális. A föltámadás fénye megmutatja, hogy mi, emberek nagyon is sorsközösségben vagyunk egymással. Megmutatja azt, hogy Isten mindannyiunkat boldogságra és örök életre hív. Hát akkor talán próbáljuk meg az egymás közti földi problémáinkat egy kicsit szerényebben szemlélni, ne túldramatizálni, hanem egymásban ezt a méltóságot és ezt a hivatást fölfedezni. Azt hiszem, hogy ez a húsvétnak nagy üzenete.

Ön is ott volt a náci megszállás 70. évfordulóján rendezett megemlékezésen a zsinagóga előtt március 19-én, és azt mondta, hogy a megemlékezés össztársadalmi kérdés. Hogyan lehet ebből olyan történetet kikerekíteni, amit nyugodt szívvel elmesélhet az áldozat, és az is, aki annak idején elfordította a fejét. Közös történet.

Én azt hiszem, hogy egyrészt van a történelem, van a múlt, van az eseménysor, ami lejátszódott a maga objektív valóságában, és van az emlékezet, ami lehet egyéni, lehet családi vagy kisebb közösségekben hordozott emlékezet, és lehet a nagy nyilvánosság, a társadalom egészének szintjén jelentkező emlékezet. Illúzió lenne azt gondolni, hogy mi valamilyen tudatos program mentén a múltat egyfajta narratívával helyettesíteni tudjuk. Azt nem lehet, nem szabad. Talán abban is tévednénk, ha azt hinnénk, hogy egyfajta történelmi elbeszélés vagy elbeszélés-együttes kimeríti a múlt helyzeteinek a teljes gazdagságát. Nyilván nem, mert a dolog magában az olyan gazdag és olyan bonyolult, hogy egyetlen történeti elbeszélés se tudja teljesen felölelni.

És mégis, nyilván a sokféle oldalról nézett történelem, ha nagyon sok oldalról nézzük, ha körbejárjuk, akkor talán gazdagabban, igazabbul is kibontakozik. Ilyen szempontból azoknak, akik a múlt nagy öröksége körül különböző oldalakon állnak, beszélniük kell egymással. Meg kell osztani az emlékezeteket és a tapasztalatokat, és le kell vonni a tanulságokat is. Úgy látom, hogy Nyugat-Európában nagyon sok értékes előzménye van már egy ilyen folyamatnak, a történelmi múlt feldolgozásának pont a holocaust vagy a II. világháború története esetében eléggé érett, eléggé átszenvedett társadalmi tapasztalata van. Mi ebben valószínűleg néhány évtizedes késésben vagyunk. Vannak olyan konkrét teendők, amik talán elérhető feladatokhoz is igazodnak. És ugyanakkor van az élet helyzeteinek a nagyon sokféle és nagyon sokarcú gazdagsága. Mindig nyitottnak is kell lenni, hogy a saját magunk vagy a saját közösségünk történeti emlékezetén túl más emlékeket, más tényeket is beengedjünk a tudatunkba. A szörnyűségeket soha nem szabad szépíteni vagy tagadni.

Ön személy szerint bizakodó abban, hogy ez előbb-utóbb megtörténik Magyarországgal is?

Abban bízom, hogy ez előbb-utóbb javulhat, ehhez, persze szándék is kell, meg felelősen is kell a múlthoz viszonyulni, de bízom abban, hogy ez javul.

(A teljes interjú az Inforádióban)