A baloldali szavazók nagy része is elégedetlen azzal, ami az utóbbi négy évben a saját politikai pártjaik háza táján történt, jelentős részük inkább Orbán ellen vagy hagyományból szavazott a "kormányváltókra", nem azért, mert a reményt látta volna bennük -- ám még így is, és egy ilyen kormányzás után is, egymillió szavazat hiányzott Horn Gyula egykori táborából. Ez nyilvánvaló kudarc, amiből Bajnai Gordon levonta már a következtetést, de nem hajlandó ugyanezt megtenni Mesterházy Attila. Mármost ez engem csak áttételesen érdekel, és az áttét a következő.
Mesterházy úgy látszik, nem tudja olvasni a választások eredményét -- nem csak a saját szerény számait, hanem a Jobbik és az LMP számait sem. A szokványos kifejtés helyett hadd másoljak be most egy vendégszöveget egy kommentelőmtől: < A baloldal harca a Jobbik ellen teljesen kontra-produktív. Mondhatnám ők hozták létre. Minél inkább harcolnak a "nácik" ellen, annál több van belőle. Én is így lettem az. Tudjuk persze, hogy a történelmet a győztesek írják. Kérdés, hogy ebben a hazában lesz így győztes? Békére lenne már szükség.>
Ez egy - szerintem - megdöbbentő vallomás egy honfitársunktól, aki nem lett eléggé nácivá ahhoz, hogy kiradírozza a lelkiismeretét is és ne tudjon reflektáljon önmagára. Az olvasata? A "nácik" is magyarok, van egy életük, amit racionalizálnak, keresnek valamit, ami szerintük jó és helyes, ha nem találják meg, csalódnak, majd új reményt keresnek, és ehhez rendelik a politikai választásaikat. Nem kíváncsiak a baloldali terminológiára von Haus aus, nem akarják feltétlenül elsajátítani a "demokratikus Nyugat" látásmódját (hiszen akkor, valljuk be, tojniuk kellene saját magukra), és végképp nem hisznek annak a politikai oldalnak, amelyik hiteltelen, fantáziátlan, nem tud értelmi és érzelmi azonosulási lehetőséget nyújtani a pállott, hazug paneleken túl, nem rendelkezik a jobboldali pártokéval versenyképes és/vagy lelkesítő világnézettel, hatalom- és pénzéhes, arrogáns stb.
Lehetne persze azt mondani, hogy a kommentelőnek nincs igaza abban, hogy ki engedett teret a hazai nácizmusnak, ki ennek (az azóta kissé megrettent) haszonélvezője, de akkor beláthatatlan vitába bonyolódnánk a Jókai utca-Lipótváros tengely cigánypolitikájáról (és ezzel szoros összefüggésben a nemzetbiztonsági túlkapásairól), gyurcsányozhatnánk és posztkomcsizhatnánk egy kiadósat (azt hiszem, joggal), és végül feltehetnénk a kérdést: mi lenne, ha végre elkezdené érdekelni (!) a magyar nép az MSZP-t. A "járjuk az országot" rizsa elfőtt, maradt egy végtelen kudarcos politikai kultúra és egy kártékony politikai miliő, amely most újra be akar rendezkedni a saját füstölgő romjain. Botrány.
Az áttétel, hogy világos legyek, ez: ha csak a saját füstölgő romjaik lennének, még örülnék is neki. De amíg a mai baloldal helyén nem alakul egy új, friss, komoly, aktivista, nyugatos plebejus-középosztályi ellenzék (ez lenne a megfelelő szociológiai képlet), addig a károkozás és az ország jobbra tolódása folytatódni fog -- aminek beláthatatlan következményei lehetnek egy ilyen habitusú és képességű Fidesz-kormányzás esetén. A csalódott baloldali választóknak maguknak kell megakadályozniuk az élősködő politizáló rétegük továbbélését (ideértve az korrupt, pártos értelmiségük egy részéét is). Ennek meg kell történnie a most következő EP-választási kampány során, mert ellenkező esetben elmúlik a pillanat, a frontok ismét beállnak, a belső kiegyezések nyomán összezár a status quo "elit", és soha a büdös életben nem fogják tudni kirobbantani őket a meleg fészkükből. Ez momentán a baloldali választó és a mádiájuk-értelmiségük józanabb részének egyetlen legfontosabb feladata. Nem a saját érdekükben. Az ország érdekében. Mert én pl. hiába vagyok konzervatív, azt én is látom, hogy olyan baloldal nélkül nem fog menni, amelyre az ember ne hányingerrel, hanem bizonyos óvatos érdeklődéssel gondolna.
Ha én baloldali lennék, bizony felváltva tüntetnék a Szabadság téren és a Jókai utcában.
