Mindent összevetve, minden külső kényszerítő erőt és belső feladatot beleszámolva, 50 éve nincsen ennyire rossz kormánya az országnak, mint az Orbáné. 1963-ban nagyjából véget ért az '56-os forradalmat követő megtorlás, megkezdődött a konszolidáció, amely ugyan tovább puhította a magyarság gerincét, tovább rombolta a szociális kompetenciáinkat, de az átlag magyar számára élhető, és ami a fő, a saját vágyait nem sokkal alulmúló világot teremtett. Közben eladósodtunk, de az adott rendszerben és az adott körülmények között "szabadok" voltunk, korrumpálódtunk, de az életszínvonalunkra ügyelt a Párt, diktatúra volt, de kiszámítható stb. A rendszerváltást -- ennek megfelelően -- éppen csak hogy akartuk, inkább megesett velünk, és leszámítva a kezdeti egy év eufóriáját, ma sem tekintjük nemzetünk emlékezetes pillanatának. Az ezt követő évek kinek kisebb, kinek nagyobb csalódásokat okoztak, de az átlagos választóban élt a remény (illúzió?), hogy a lopós-hazudozós játékunk közepette valamiféle kibontakozás felé haladunk, és bár az aktuális kormányerő végül egy kivételével mindig elbukott (annak az egynek pedig hatalmasat hazudva lehetett megőriznie a hatalmát 2006-ban), mindig volt ott egy másik, amelyik meggyőzően tudta ígérni a jobbat, és bizonyosan volt egy-két valóban jó ötlete is.
Ezzel szemben az Orbán-kormány, amelyik -- leszámítva az államdósság magas, bár a 2010 közepi várakozások és bizalmi tőke ismeretében nem is teljesen kétségbeejtő szintjét -- viszonylag kedvező helyzetben vehette át a hatalmat, másfél éven belül törte szét a rendszerváltás illúzióit. Azért nevezhető a jelenlegi rezsim 50 éve a legrosszabbnak, mert a legnagyobb szakadékot hozta létre a lehetőségei és a valósága között, és közben -- legalább 2006 óta munkálkodva ezen -- olyan sebeket ejtett a rendszerváltáshoz fűződő konszenzuson, amelyek ennek az országnak a törékeny kulturális és szemléleti egységén egyfelől, a rendszerváltás nyugati orientációján másfelől sokáig nem fognak behegedni, és teljesen dezorientáltak egy amúgy is gyenge önismeretű és gyenge politikai képességű népet. Orbán -- mára kiderült -- a legaljasabb, leghazugabb és legkártékonyabb fordulatot kényszerítette ki az ország talán egész modern kori történetében azok közül, amelyeket nem motivált más, mint egy vezető puszta személyisége. Egy független államot a vezetése nagyon ritkán fordít külső kényszer nélkül a saját nemzete ellen. Orbán ezt tette. És még nem tudjuk, mit fog.
Emiatt a címnek választott kijelentés messze nem túlzó. Imádkozzunk, hogy ne lépjen túl ezen is az élet.
