Itt van például egy bizonyos Trombitás Kristóf. A legutóbbi írását Bayer Zsolt egyenesen úgy ajánlja az olvasók figyelmébe, mint ettől a pillanattól a krédójukat. Kiskátét. Egy, kétségtelenül ideje volt már ennek a krédónak, nyolc, tizenhat, harminc év után. Furcsa, hogy ennek hiányában, vakon és süketen, és mégis magabiztosan voltak eddig ennyire magyarok. Kettő, az írás nem káté, se kicsi, se nagy. A káté "tanító írás, mely kérdés-felelet formájában foglalja össze mondandóját". Trombitás ugyan tanítani éppen szándékozhat (mindjárt meglátjuk), de az írása nem kérdések és feleletek alapján strukturálódik. Nem baj, Bayernek nem kell műveltebbnek lennie, mint egy átlagos szellemi keretlegénynek. Legfeljebb azokat lehet sajnálni, akik rá támaszkodnak e cudar világ megértésében.
Nos, Trombitásnak kétségkívül igaza van abban, hogy az ún. baloldali gondolkodás válságban van. Amiből viszont nem következik, hogy az ún. jobboldal valamennyivel is fényesebben világol. Lássuk rögtön szerzőnk példáján, hogy miért. Először is, Trombitás úgy kódolja -- igen kényelmesen -- az ellenfelét "baloldalként", hogy annak csak politikai jelentése lehet, konkrétan: a "Fidesz ellenfelei, leszámítva talán a Jobbikot". Trombitásnak értelemszerűen fogalma sincs a baloldali gondolkodás cseppet is igényesebb megnyilvánulásairól, netán historikumáról; ha lenne, és valóban az igazság végére akarna járni, akkor könyveket írna erről, valószínűleg inkább idegen nyelven, és egyetemen tanítaná, megint csak -- ha magasabb színvonalon űzi, akkor -- nyugati egyetemen. Nem pedig flekkpénzen írogatna a Mandinernek, tolvaj rezsim kiutalta közpénzen (vö. kik a Mandiner tulajdonosai és honnan származik a lap bevétele). Szerzőnk fejében ellenben a magyar baloldali gondolkodás így néz ki: "a progresszió piros térdzoknis, Budapest legjobb aluljárós vietnami büféit kutató élcsapata". Nos, ilyen színvonalon csak kelet-európai, minden lélegzetükkel bizonyítani akaró rezsimszolgák írnak. Csak a rezsimek változnak, a hangütés és a színvonal a tájon, állami zsoldban -- örök.
Vagy ellenkezőleg, valami nagy gondolat megszületésének lennénk tanúi, ami fölöslegessé teszi a könyvekbe fektetett éveket és a kutatómunkát? Hiszen szerzőnk Antallt leszegényezi (egyre fokozva az izgalmat, hogy vajon miből épült az a nyaktörő trombitási magaslat, amelyről ezt megteheti?), a 2006 előtti Fidesz szerinte azok között volt, akik "meghunyászkodtak, a legkisebb intésre is csendben maradtak, tudták, hol a helyük és csak a legminimálisabb térben mertek mozogni" és csak "véletlenül" tettek olyat, ami "Trockijtől jobbra értelmezhető". Nos, tegyük fel, Trombitásnak van fogalma arról, ki volt Trockij, ez az egész érdekes értékelése Orbán több mint huszonöt évének. Vajon mi szükség rá? Az izgalom nőttön nő. Az biztos, hogy szerző nem szíveli az ún. baloldali értelmiséget, de megér ez annyit, hogy a "konzervatív alapvetések" elárulásával vádolja meg a 2006 előtti egész jobboldalt? Itt nyilván a konzervativizmus olyan mély értelmezésével állunk szemben, amely -- és itt Bayer lelkesedése is bevillan -- új renddel kecsegtet az eszméink átláthatatlan raktárában. Fojtott izgalommal várjuk, mi lesz ez, hogy néz ez ki.
Nyilván nem ez az: "a baloldal megalkotta a saját szája íze szerint fűszerezett jobboldalt és jaj volt annak, aki háborgatta a status quót", hiszen ez egy nagyon ócska, újabb kiadásában is harmincéves toposz, mások mellett Csurka István is használta már a rendszerváltás környékén. A toposz kibontása a következő: a balos szellemi terroristák "úgyszólván minden – saját magát legalábbis annak tartó – konzervatívval elhitették, hogy a konzervativizmus mérsékelt. Óriási hazugság.". Itt olvasó egy picit gondban van, mert szerző nem ad támpontokat, mit értsünk "mérsékelt" alatt, ami a konzervativizmus (így, mint olyan) nem. Burke mérsékelt volt, ezért balos? Vagy társutas? (Hiszen szerző ezt a három világrészt ismeri.) Leo Strauss, Russell Kirk? Disraeli, Bismarck, Hindenburg, Bethlen, Adenauer, Thatcher, Reagan, Kohl konzervatív volt vagy balos? Esetleg társutas? Mussolini, Horthy, Pinochet, Putyin, Trump, Erdoğan konzervatívok? Hiszen nyilván nem mérsékeltek pályájuk minden kanyarulatában. Mettől ez, meddig az? Alkalmas terep vajon egy publicisztika, hogy ilyen súlyú kérdésekben szerzőnek egyáltalán eszébe jusson kimondani a végső szót? Más: mennyire reális azt képzelni, hogy Margaret Thatcherrel, Bethen Istvánnal és ifj. George Bush-sal elhitették a balosok, hogy a konzervativizmus csak mérsékelt lehet, így balos csapdában vergődve szenvedték végig a mandátumukat? Kérem, mindenkinek jobb lesz azzal, ha lezárhatom ezt a kérdést úgy, hogy szerzőnk ökörségeket beszél.
Sajnos itt sorakozik eztán számos, a legjobb szándékkal is érthetetlen mondat. "Visszatérve az eredeti felvetéshez, ami a legpregnánsabb változás a mindennapjainkban, az a folyamatos és kéretlen pszichoanalízis." Bízzon bennem az olvasó, vagy ha nem bízik, hát nézze meg szerzőnk cikkét: az ezt követően sorba szedett szavak semmilyen fényt nem vetnek erre a mondatra. Hogy jön ide a pszichoanalízis (valamiképpen a gondolkodás szinonimájaként) és miben áll a miféle változás pregnáns volta, amely a pszichoanalízis tárgya lesz -- rejtély. Az többé-kevésbé világos, hogy szerzőnk kárörvendően észrevételezi, hogy mintha a baloldal nem tudna mit kezdeni azzal, hogy a jobboldal -- állítólag -- "egyszerűen csak" a véleményét mondja és annak szellemében beszél és cselekszik. Hát, én nem tudom. Szóval az az igazság, hogy még a "baloldal" sem annyira primitív, mint amilyennek Trombitás a "jobboldalt" beállítja, ami miatt mellesleg egy konzervatívnak csak vérezhet a szíve. (Mármint vérezne, ha érdekelné, amit Trombitás összeírogat, de most ezt szerepet vettem fel, ugye, tehát vérzik.) Eddig nagyon úgy tűnik, hogy szerzőnk szerint annál jobboldalibb (ráadásul, make no mistake, annál konzervatívabb) valaki, minél primitívebb. Ami a szívén, az a száján, szent együgyűség, csak tiszta forrásból, rousseau-i szelíd vadember stb. Nem kell ezért szerzőt megróni, az útkereső konzervatívok jellemző félreértése ez.
Viszont itt érdemes volna megállni egy keresetlen szóra. "Minekutána a balos sajtó élharcos csapata az elmúlt nyolc évben abban érdekelt, hogy bárkit, aki nem határozza meg önmagát váteszként a fennálló rendszerrel szemben, minimum idióta haszonlesőnek vagy júdáspénzre áhítozó kollaboránsnak állítsa be, világos, hogy az ebben a dimenzióban ragadt emberek is hasonlóan fognak megítélni." Tisztázzuk, Trombitás telekürtölheti a baráti felületeket hirtelen rekvirált ismeretekkel, de a másikról írt, majd jókedvvel szétrombolt karikatúra nem feledtetheti azt, amiért a kormánnyal ellenszenvezők 99,9%-a valójában ellenszenvezik a kormánnyal. Ennek semmi köze szerzőnk és elvbarátai írásművészetéhez, sokkal több az Orbán-kormány vezette pusztító hadjárathoz, amely az országban és az ország ellen zajlik. Trombitás úrnak a legnagyobb problémája a saját életműve építése közben leginkább az kéne legyen, hogy az életmű -- eddig legalábbis -- érdektelen (sokkal többet ebben a mederben maradva nem is fog elérni annál, minthogy én a miheztartás kedvéért most írok róla); a konzervativizmusa konkrétan senkit sem érdekel, és senki nem foglalkozik azzal, hogy őt azért állítása be kollaboránsnak, mert -- úgymond -- konzervatív. Azért állíthatja be annak (ha bárki foglalkozna vele), mert egy olyan rezsim szekerét tolja -- félkézzel vagy két kézzel, nekem mindegy --, amelyik rombolja az országot, és Trombitás száz flekken sem tudná megmagyarázni, hogy a rombolás csak baloldali szemfényvesztésben tűnik annak. Nem mellesleg kár azon szipognia az általa is belakott holdudvar által elköltött ezer meg ezer milliárd forint szélein ülve, hogy bárki júdáspénzeket vél látni megcsillanni az asztalfiókjában. A jelen írásban bírált cikkének az lett volna talán a legnagyobb erénye, ha elhiteti az olvasóval: tudás és elhivatottság vezeti a tollát, nem pedig a rezsimhez fűződő érdeke. De sajnos ez az írás olyan gyatra, hogy az előbbieket kizárja.
Szerzőnk erről a magaslatról sajnálkozik azon, hogy a sogenannt baloldal érvei "ad hominem-vádaskodásra és a reductio ad hitlerumra" korlátozódnak, amelyekre így "egy ideig szórakoztató rámutatni, majd cáfolni azokat, de az értékes eszmecserére való sansz lényegében már akkor lehetetlenné válik, amikor a programozott bekattanás hangos csattanását követően adott ismerősünkre nézünk." Hát, gratulálok ehhez a példaszerű rendszerhűséghez. Ha valaki komolyan el tudja hitetni magával nemcsak azt, hogy a "baloldal" -- olyan, amilyen, de azért a reprezentáltnál három nagyságrenddel komolyabb -- érvei nem szalonképesek a jobboldali emelkedettségből kitekintve, hanem egyáltalán, hogy az Orbán-rezsim bármiféle érvekre kíváncsi (konkrétan, elárulom, Trombitáséra sem kíváncsi, mindössze megalkuszik azzal a ténnyel, hogy lehetnek még a rendszernek hívei, akik kíváncsiak), és -- ellenkezőleg -- a rezsim nem éppen abban érdekelt, hogy az érvelés és diszkusszió minden nyilvános csatornáját bezárja -- nos, tartok tőle, ez már szerzőnk színvonalán is a szekértolás szimpla, de annál régebbi hagyományának tudatos vállalását vetíti elénk.
Végül azonban megtudjuk, szerzőnk szerint miben is áll a sokat referált konzervativizmus, amely nem mérsékelt (?), és amelyből kinézve a 2006 előtti Orbán is csak egy csicska (vagy más csicskája, mint most). Egyszerűen, ám annál megejtőbben abban, hogy a férfi az férfi, a nő meg nő. Már a Biblia szerint is. Továbbá, hogy "nem vagyunk egyenlőek és nem részesülünk egyenlően tehetségből, javakból, lehetőségekből. Aki pedig meg sem próbálja saját, esetleg kevesebb lehetőségét kiaknázni, hanem mástól vár segítségét, az az Úrnak sem tetsző cselekedet." Mondja ezt a közpénzen eltartott Trombitás szerző. Az Úrra hivatkozva. Hát na, bátor. Mit ne mondjak, tényleg bátor. "Mi ilyen koncepciókban hiszünk, a transzcendentális meghatározottság adja meg mindennapjaink gerincét és szavaink hitelét" -- amire az ember a vérmérsékletétől függően felröhög, a fogát csikorgatja vagy megkeresi a citromfű tartalmú idegnyugtatóját. Én azonban inkább csak jelzem, hogy a "transzcendentális" a kantiánus filozófia egyik kulcsszava (nem untatnék most a magyarázatával), hacsak nem a tibeti meditációé, és amit szerző feltehetően írni akart, az a "transzcendens". Amit pedig ért rajta, a II. világháború utáni amerikai déli konzervativizmus, majd az újjobboldal, ma pedig a szerte-szana termő tradicionalista-identitárius mozgalmak alapvetésének része. Többnyire, ha nem is mindig. Szerzőnk maga azonban nem vet semmilyen alapot, csak fölmér, szemrevételez a maga erkölcse és intellektusa szerint.
De teljesen mindegy. Bayerral nem véletlenül találnak egymásra, és ahol egymásra találnak, a civilizációs apróságok -- szavak, a sokszor lejátszott viták és tanulságaik -- nem számítanak. Itt, Hunniában, ugyanis csak a nagy löttyös indulattal kiböffentett megfellebbezhetetlen "igazságok" számítanak (vö. újszülötteknek a vicc), mint ez: "Abban a világban ugyanis, amit mi normálisnak látunk, a férfiasság eléréséhez, a belső tisztaság megvalósításához, az önmagában létezéshez két út vezetett: az akció és a kontempláció útja, a harcosé és az aszkétáé (vö.: Evola: Feminizmus és heroikus tradíció). Előbbit a tiszta tett határozta meg, utóbbit a teljes, férfias odaadás."
Biztos, ami biztos, Trombitás nem választott ezek között: tettlegesen, teljesen és férfiasan is odaadta magát. A rezsimnek. Hogy komoly hittel-e, az vitatható. De hogy minimális kritikai érzékkel sem, az biztos. Eltekintve ugyanis a saját szinkretista, mitologikus, ezoterikus hajlamának erényeitől és hibáitól meglepő lenne, ha szerző komolyan hinné, hogy a rezsimnek, amelynek a pénzén ír (és talán él is), bármi köze van az ő szellemi, erkölcsi és spirituális vágyaihoz. Hogy valamennyire is érdekli az, hogy ilyen dolgoknak érvényt szerezzen. Hozzáteszem hála Istennek: az erkölcs és a hit ugyanis kivált nem olyasmik, amiket ki lehet kényszeríteni. Arról tartok, Trombitás eltévesztette az ellenfelét: ez nem a baloldal, hanem a józan ész.
Amit a civilizációk életciklusairól gondol, és amelyek mulandósága ellenében a tradicionalizmus egy önkényes -- az összes korai civilizáció, a "hősi korok", vélt közös jegyeit felvonultató -- verzióját választja, az maga is egy antimodernista mitológia, amelynek érvényességet tulajdonítani semmivel sem kevésbé értékválasztás, mint baloldalinak vagy nyugatias konzervatívnak lenni. Magyarán, a civilizációs mesével igazolni egy tradíció konstrukcióját kétszeres csalás: se a mese nem igazolható, se a tradíció nem létezett soha. Pusztán azáltal, hogy kettős konstrukcióval van dolgunk, olyan messze kerültünk a konzervativizmustól, amilyen messze csak lehet. Hát, így esett a nagy kaland. Mellesleg illogikus is szerző részéről a nagy civilizációk morfológiájával példálózni, mert ilyen alapon legalábbis a Nyugat iszlám általi elfoglalását pártolja: ti. ezzel jöhetne el a "degenerált" európai civilizációt felváltó új, hősi kor. A civilizációkon belül ugyanis nincs visszafordulás. A "kezdeti, szellemi, heroikus és tradicionális Kulturhoz" sajnos új kezdet is kell. Nem vagyok benne biztos, hogy szerző ezt akarja. Akkor meg mire való ez az egész? Szerző semmit nem tesz annak érdekében, hogy az értékválasztását koherensen megindokolja, pláne megalapozza. Egy-egy citátum Evolától és Spenglertől semmire sem elég. Így aztán ott tartunk, ahol a part szakad: ő és barátai azon a parton, mások a másikon, sokan pedig valahol úszkálnak, búvárkodnak, csónakáznak. Ezt hívják pluralizmusnak, ha tetszik, modern európaiságnak. Üdvözöljük szerzőt 2018-ban a Nyugaton, ahol neki is megvan a helye.
(Félve kockáztatom meg: ezek szerint még sincs meg a krédó? Mehet tovább a kormányzati rombolás megváltó gondolatok nélkül?)