1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.03.22. 10:10 HaFr

Lesz-e valaha "Orbán után"?

Most, amikor az ellenzék (közöttük is legszorgalmasabban egy-két mszp-s) keresi az érveket a felhatalmazási törvény megszavazásához, amely semmit nem tud majd megoldani abból az eredendő forrás- és készséghiányból, amely éppen Orbánék kormányzása alatt teljesedett ki Magyarországon, csak még…

367 komment

2020.03.17. 19:40 HaFr

A rendszer neve: inkompetencia

A rádöbbenés ideje lehetne ez a hét egy valamennyire még lelkiismeretes embernek. Szkeptikus vagyok. Ezt bírta eddig összehozni a kormányfő a szakembereivel (hadd tekintsek most el ez utóbbi szó felcímkézésétől): - Az első reflex, hogy rátolták az "illegális migrációra" a koronavírus terjesztését.…

38 komment

süti beállítások módosítása