1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.12.22. 03:53 HaFr

Kövér László tobzódó durvasága súlyosan árt a nemzetnek

Kevés dolog jellemzi olyan jól Magyarország szomorú állapotát, mint hogy olyan ember játszhatja el benne a haza bölcsének szerepét, mint Kövér. Nem beszélve most arról a pályaívről, amelyet ez az ember a rendszerváltás előtti időszaktól máig befutott Beavis-ével, Orbánnal kart karba öltve, amelynek…

45 komment

2019.12.20. 08:22 HaFr

A szex nem botrány már, hanem a politika lényegévé válik

Borkai et al.: azt csak a  felületes szemlélő gondolja, hogy a szex és a pornó a politikában botránykő. Tegyük most félre azt, hogy a választók körében keveseket érdekelt a Borkai-ügy lényege, a közpénzek herdálására és az emögött posszibilisen meghúzódó államközeli bűnözésre mutató újabb jel,…

129 komment

2019.12.16. 08:33 HaFr

Milyen lenne a szabad emberek állama?

Az állam vonatkozásában helyeselhető konzervatív hozzáállás a minimalizmus. Nincs érv, amivel igazolható lenne az államok elterpeszkedése az emberi életek fölött, annál is kevésbé, mert a túlterjeszkedő állam óhatatlanul -- nem beszélve a gyakori szándékosságról -- irtja az alternatív…

193 komment

süti beállítások módosítása