"Első szavam a köszöneté. Köszönöm mindenkinek, aki részt vett az országgyűlési választáson, bármely jelöltre szavazott is. Külön köszönöm azoknak a részvételét, akik bennünket, a polgári, nemzeti és keresztény erőket választottak."

Polgári? Nemzeti? Keresztény? Nem igazán.

Ma Magyarországon a kimutatások szerint folyamatosan csökken a vallásosok száma, ma éppen 10% alatt van a templomba járók aránya. Nem ajánljuk fel ennél többen az adónk 1%-t sem. Magyarország nem-keresztény ország, ha pusztán a látható hitéletet nézzük. (Sokkal nagyobb a megkereszteltek aránya és többen hisznek valamilyen Istenben, "felsőbb Lényben" stb., de ami az előbbit illeti, a keresztelkedés túlnyomórészt nem hitéleti, hanem hagyományos igény; ami az utóbbit, a kavargó transzcendens gondolatok jelentős része nem keresztény, ami pedig keresztény, de nem elég erős az aktív hitélethez, az nem is termékenyíti meg a keresztény egyházak munkáját.) Igaz, létezik a "kereszténységnek" egy másik értelme is, amely egy tradícióval azonosítja azt és gesunkenes Kulturgutként (tbsz. elsüllyedt kultúrjavakként) tekint rá. Ebben az értelemben -- hagyomány, visszamaradt emlékek és artefaktumok -- persze Magyarország nagyon is keresztény. És van a "kereszténynek" egy harmadik értelmezése, amelyre gondolni se merek -- és a miniszterelnök se gondolt: a nem-zsidó, nem-muszlim, nem-"néger" stb. etnicista-rasszista szinonimája. Magyarországon tehát a kereszténység mint hagyomány kézzelfogható emlékekkel rendelkezik, de nem hat rá megtermékenyítően a gyenge keresztény hitélet, tehát a kereszténység mint olyan inkább bezárkózó, defenzív, legfeljebb statikus értékű. Lehet-e ilyenre építeni egy fejlődésében pontos értékekre és normákra váró országot?

Nemzeti. Hát persze, nemzeti minden, ami a nemzethez tartozik, de ebben az értelemben nemzeti minden párt is, nemcsak az Orbáné. Nemzeti a nemzetközivel és a multikulturálissal való szembeállításban? Egyrészt a Magyarországra jelenleg (ebben a pillanatban, ebben az órában) ható befolyások túlnyomó része nemzetközi, sőt multikulturális. A muszlimok konkrétan a magyar kormánypolitika tengelyében vannak, és viszik el a nemzeti önképet a nemzeti bezárkózás irányába ahelyett, hogy olyan erős nemzet lenne a kormányzat célja, amely képes muszlimokat bizonyos számban integrálni is -- ehelyett a gyenge nemzet a célja, amely a kormánya védelmére szorul. De az integráció igénye értelemszerűen fel sem merül, mert a nemzetképünk a közös származáson, vérségi és születési kapcsolatokon alapul, nem a nemzeti kultúra, nyelv és a változó hagyományok sokkal képlékenyebb -- és egyúttal nyitottabb és fejlődőképesebb -- felfogásán. A nemzetünk tehát bezárkózó -- éppen e kötött lényegénél fogva -- és a kereszténységhez hasonlóan egy mítosszal operál, amely a valósággal egyre nagyobb feszültségben van. Ezt a feszültséget nem lehet a bezárkózással termékenyen feloldani. Lehet-e ilyenre építeni egy fejlődésében pontos értékekre és normákra váró országot? A nemzetnek az a felfogása, amellyel a miniszterelnök operál, valójában nem szolgálja a nemzet érdekeit. Ebből nem jöhet ki jól a polgárság.

A harmadik jelző ugyanis a polgárságra vonatkozott. De a polgári állapotra elsősorban az autonómia jellemző: egzisztenciális és szellemi értelemben is. Aztán ezeknek az autonómiáknak a bizalmi alapon történő együttműködése, amelyben az államnak -- ha egyáltalán -- csak elenyésző szerepe lehet. Végül pedig ezeknek az autonómiáknak a meritokratikus versenye. Ezzel szemben Orbán a polgárságot az államhoz tartozónak gondolja, nemcsak részt venne az állammal a polgárság létrehozásában (ami mellett még lehetne érvelni), de a polgárságot úgy definiálja, hogy abban helye lehet az államhoz való kötődésnek újraelosztás és ethosz révén, de a meritokratikus szempontokat háttérbe szorítva, lásd az új nemzeti burzsoáziát. (A nemzethez kötődéssel tehát semmi baj, az államhoz kötődéssel annál több.) Röviden, Orbán polgársága egy üres halmaz, mert nem autonóm, nem horizontálisan bővül meritokratikus alapon, hanem az államon keresztül hoznak helyzetbe olyanokat, akiket kineveznek polgárságnak. Lehet-e ilyenre építeni egy fejlődésében pontos értékekre és normákra váró országot?

Orbán céljai és módszerei nem vezethetnek se polgári, se nemzeti, se keresztény országhoz, márpedig ha az alapvetésekben súlyos hibák vannak, akkor szükségszerűen dől össze az egész mű. Ezért Orbán jelzőivel egyetértek, de a kormányzása -- még a korrupció stb. nélkül is -- jelentős korrekcióra szorul, amelyet csak egy középjobb erő képes megtenni. (Ennek a posztnak megfelelő tartalmú Yotube videóm már elérhető a csatornámon. Iratkozzatok fel!)