1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.03.29. 15:54 HaFr

Hogy lehetne dezintegrálni Lázár Jánost?

Képtalálat a következőre: „lázár jános”

Lázár szerint ne fogadjunk be migránsokat, mert lám a cigányokat se sikerült hatszáz év alatt se integrálnunk. Lázár János ezek szerint hasonló gondokkal küszködött, mint I. Mátyás Felséges Urunk és Mária Terézia Felséges Asszonyunk, ráadásul ő is behatóan ismeri Bécset. Rokonlelkek, ennyi. A hivataluk is már-már hasonló. A cigányintegráció nehézségeiről a nagy elődök ugyan nem írtak, de Soros.

Gondjai ennek ellenére azért akadnak Lázárnak. Legutóbb irdatlanul megszeppent, amikor kiderült, hogy lakóhelye, Hódmezővásárhely, amelyért annyi áldozatot hozott már, mióta elkezdte hordozni Rapcsák András táskáját, nem honorálja a nagy jellemét, hanem megüzente neki a polgármester-jelöltjén keresztül, hogy nagy ívben tesz rá. De a legjobban azért szeppent meg ez a jóravaló úr, mert hirtelen elillant az aurájából a legyőzhetetlenség már-már orbánihoz fogható mítosza, amelyet persze hellyel-közzel azért nyerhetett el, mert még sosem volt a "Kormányinfón" egyetlen újságíró, aki elküldte volna őt oda, ahova való. A magyar nép megmaradt méltósága nevében, amit e csuda alkalmakon nem mellesleg a média képvisel.

Az aura kiürülvén János úgy döntött, elkezdi járni a Kárpát-medencét, hogy a lyukat megtöltse a NER és a saját színvonalához méltó gyalázkodással. Gyalázta a bécsi népet, gyalázta a baloldali pártokra szavazó magyarokat, gyalázta az őt kibélelő EU-t, legutóbb pedig gyalázta a cigányokat -- de lám, közben egyúttal (látva a kínos helyzetét, amelybe főnöke szeme láttára került) egy egész ország szurkol neki: "Go, Johnny, go, újra meglehet még a szárnysegédi állás, csak még egy otromba nyelvcsapás, várnak még rád örömök az életben a minielnök oldalán, ha jól odateszed magad, attaboy!" Hiába, aki táskahordónak született, az akár meg is halhat így, legfeljebb a táskák cserélődnek. De minő balszerencse, bár a táska még megtalálhatja, Lázár Jánosból mára mégiscsak egy törtető senki maradt azzal a billoggal a homlokán, amelyet húsz év jellemfejlődésével kiérdemelt: "fölfele nyalok, lefele rúgok, a maradék időmben pedig rombolom a nemzetem". 

Lázár János hazudik minden lélegzetével. A magyar-cigány együttélés -- pontosabban a magyar cigányok hazai sorsa -- súlyos, megoldandó terhe a nemzetnek, amely együtt jár olyan megoldatlan problémáinkkal, mint a mélyszegénység, a versenyképtelenség, a kulturális asszimiláció mechanizmusainak céltalansága és eszköztelensége, a társadalmi hálózatok hiánya, hogy csak néhányat említsek. Ezekben akkora haladást ért el az Orbán-kormány, hogy semekkorát, ami miatt Lázár jellemnek éppen annyi joga van a cigányok integrálhatatlanságáról beszélni, mint a saját jogán szerzett vagyonáról.

Lázár János a magyar kormányzat egyik legszégyenletesebb figurája, de szerencséjére Dunát lehet velük rekeszteni, úgyhogy nem áll ki zavaróan a sorból. A magyar nép óriási problémája, hogy sokkal inkább kapható az ilyenek integrálására, mint a cigányokéra, pedig a feladata a saját érdekében éppen fordított volna: a lázárok dezintegrálása, kipenderítése a társadalom értékrendszerének perifériájára, és alkotó feladatainak elvégzése, köztük a magyar cigányok versenyképes társadalomba való meghívása és a velük való értelmes együttműködés. Könnyű adósság? Nem könnyű. Mindenesetre sokkal nehezebb, mint otromba parvenünek maradni, különösen ha vevő erre egy tekintélyes méretű szubkultúra, amelyet ki kell szolgálni.

198 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4113788618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FreeTibet 2018.03.29. 16:16:14

Szerintem János nagyon jól tolja ezeket a demagóg szalonnáci szövegeket! :D

Egyébként innen Budapestről lehet kifogásolni a kártékonyságot és a szégyentelenséget, de hát választások lesznek, és vidéken a fehér közép / alsó közép leszakadástól aggódó fehér emberek így amaguk egyszerű módján kb. ezt gondolják és nyilván nem Herr Lázártól hallottam most ezt a szöveget én sem először.

Egyébként ha Lázár János lennék és látnám, hogy Simicskákat meg Spédereket miylen sebességgel lőnek ki a sorból, hosszú távon lehet jó taktika lemenni Németh Szilárdba és beleállni, látványosan hűséget demonstrálni és biztosítani a pozícióimat a következő 4 évre / minél jobb helyről várni az Orbán utáni időket.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 16:30:03

Lázár János elhalgatta azt, hogy Farkas Flóriánt milyen sikeresen integrálta a NER.

Boycie 2018.03.29. 16:38:24

Minden Lázár János iránt érzett ellenszenvem mellett megjegyzem, hogy azért az úgy lenne elegáns, ha a szerző hozna néhány példát sikeres cigányintegrációra (más országokból). Ugyanez muszlim migránsokra (az nem sikeres integráció, hogy még a harmadik generáció is "törzsi alapon" tömbben él, egymással bizniszel, ethnic ruhában jár és az utcán allahuakbározik, vagy hogy török apuka a Németországban született lányát a gyerekkori haverjához adja férjhez Anatóliába és amikor a lány ezt nem akarja akkor egyszerűen megöli a saját lányát a már szintén Németországban szültett fiútestvér segítségével).

Az meg nyilván nem segíti az integrációt hogy "tapasztalati alapon" rasszisták a munkáltatók. 1991 körül amikor életem első "due diligence"-ét csináltam egy szabolcsi gépgyárban, arra az általános, a témát felvezető kérdésemre hogy milyen az emberi erőforrások helyzete, a cégvezető azt a választ adta hogy az kíváló, a rendszerváltás után az első adandó alkalommal kirúgták az összes cigányt. Ezt kellett volna beírnom egy nagy USA multinak készülő jelentésbe :-))) Azért valahogy megoldottam, meg is vették a céget :-)

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2018.03.29. 16:58:51

Hogyan lehetne itt jobbközép pártot csinálni? - kérdezted az előző posztban. Így biztos nem. Ez a szöveg bármelyik ballib médiumban elmenne kampánycikknek (ma már szinte kizárólag kampánycikkek íródnak), leközölhetné a HVG vagy a 444, odaírhatnák a tiéd helyett valamelyik újságírójuk nevét, alig tűnne fel a turpisság.

Lázárék addig lesznek hatalmon, amíg elég választópolgár szavaz rájuk, és azért szavaz rájuk ennyi választópolgár, mert még ők azok, akik úgy-ahogy a legtöbbet képviselnek az érdekeikből és az igényeikből.

Ha csak betámadod Lázárt, akkor annyit érsz el, hogy betámadtál egy olyan politikai erőt, amelyik másfél-hárommillió (majd meglátjuk, mennyi) szavazónak még a legkisebb rossz választás. A balliberális oldal köszöni szépen, a jobboldaliakban pedig minden ilyen cikk megerősíti, hogy akkor leszavazunk Lázárékra, bármilyenek legyenek is.

Nem lehet itt se jobbközép, se más pártot csinálni, amíg a politikai kommunikáció nagy része arról szól, hogy miért szar az, aki ennyi százezer vagy annyi millió ember érdekeit képviseli (ha csak úgy-ahogy, legkisebb rosszként is), és nem arról, hogy valaki vagy valami más hogyan képviselné jobban.

abdul hackeem 2018.03.29. 16:59:05

@Boycie: "hozna néhány példát sikeres cigányintegrációra (más országokból)." home.mobile.de/AUTOMOBILEGASHI#about
Felhívnám szíves fÖgyelmedet az értékelésre.
Egy elég így hirtelen, vagy a általam látogatottakat is tegyem ide?
www.youtube.com/watch?v=WvD--RLOPH4

nevetőharmadik 2018.03.29. 17:00:59

@neoteny: Ja, nekem is egyből az jutott eszembe, hogy az a fazon már pont úgy lop, mint ők maguk.

@poszt: "ostromba" - tudom, elírás lehet, de nagyon tetszik ez a szó.

abdul hackeem 2018.03.29. 17:03:13

A poszthoz: Nagyon jól sikerült, CÍMLAPRA!!!
Csak megerősíteni tudom amit már javasoltam: provokálni kell, aztán vannak ezek olyan primitívek, hogy leássák magukat a negatív szavazatokig.
Még több lézerjanit, még több tasót, még több beszélő krumplit a médiákba!!!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.29. 17:15:39

@nevetőharmadik: most hirtelen nekem is, de azért kijavítom :)

abdul hackeem 2018.03.29. 17:25:36

@Holger Hartland: Amíg a regnáló rémuralom (miniszerelnöki hivatalt vezető minisztere) így tekint a cigány (v.ö. balog)(és zsidó vallású) erőforrásaira (is), akkor ez lenne az így-úgy, meg legkisebb rossz?
Képviseli, v.ö: választási programok.
Nemá!

ijontichy 2018.03.29. 17:26:04

@poszt: Mégis mire lehetett számítani. Lézer országos karrierje halottgyalázással indult igazán, amikor kevesebb, mint 12 óra alatt, toplevel klinikai patológusként állapította meg, hogy egy szerencsétlen - jórészben önsorsrontó - hüle (RIP) a MolnárGyurcsány eü. reform első áldozata.
Csoda-e hogy egy ekkora használható teflonféregre a főni is felfigyelt?

Boycie 2018.03.29. 17:46:31

@abdul hackeem:

Viccelni tetszik?? Tömeges integrációra gondoltam!!!
Nekem az egyik legjobb barátom cigány bankár (nem az a szar a K&H botrányból hanem rendes ember) egy másik pedik fekete (nigger) szintén bankár. De a tömeges integráció a probléma nem az hogy 1 millióból sikerült 10 vagy 100. Az statisztikai hiba csak :-(

abdul hackeem 2018.03.29. 17:54:23

@Boycie: Hát ha az a feladat, hogy ki kell találni, hogy mire teccik gondolni...
De ha már ilyenre teccett gondolni, akkor ki teccene fejtegetni, hogy az a "tömeges integráció" mi is lenne kis hazánkban? Alanya, tárgya stb. ki is lenne?
Ezen kívül próbáld meg egészen nyugodtan pl. Londonban zárójelben használni azt a szót.

2018.03.29. 18:11:40

vannak magyar cigányok, akik integrálódtak. és vannak magyar-ellenesek, akik integrálhatatlanok.

képzeljük már el azt, hogy a londoni magyarok el kezdenék köpködni angliát. kitalálnák, hogy az angol eszkimó nyelvvel rokon. hülyeség az összes angol krónika. az anglik eszkimók voltak. és az angolok haladják már meg ezt a nacionalista szart, ami az angolság. pfúj. aztán a londoni magyarok egy másik csoportja betörne, lopna, rabolna. halál az angolokra. ezt kiabálná.

ha a londoni magyarok között lennének ilyen intellektuális vagy erőszakos bűnözői csoportok és ezek időnként még hatalomra is kerülnének, szétvernék az egyesült királyságot, akkor valószínűleg lenne olyan brit politikus, aki nagy-britanniában a magyarokat bírálni merészelné.

Boycie 2018.03.29. 19:08:34

@abdul hackeem:

context!!
Poszternek illene megmutatni, hogy LJ téved, mert de bezzeg pl a franciák milyen sikeresen integrálták (tömegesen!!) az arra tévedt cigányokat is és a muszlim bevándorlókat is. Ja ez nem sikerült ott sem :-(

Éltem Londonban, Temze parti panorámás lakásban laktam és örültem amikor eljöttem.

Boycie 2018.03.29. 19:10:06

@444: azért ez ott pont folyamatban van csak nem magyarokkal :-)))

Janossz 2018.03.29. 19:29:10

@Boycie: " Éltem Londonban, Temze parti panorámás lakásban laktam és örültem amikor eljöttem. "
Az semmi! Képzeld el az ő örömük, mikor eljöttél!

Janossz 2018.03.29. 19:31:00

@444: "képzeljük már el azt, hogy a londoni magyarok el kezdenék köpködni angliát. kitalálnák, hogy az angol eszkimó nyelvvel rokon. hülyeség az összes angol krónika."
Ezt bizonyos magyar körök itt művelik, népfőiskolás jelmezben, folytatólagosan.

abdul hackeem 2018.03.29. 19:32:20

@Boycie: Mellébeszélsz. Kis hazánkról kérdeztelek.
De Londonról sem ezt kérdeztem.
Az én ismerőseim nem akarnak hazajönni...

2018.03.29. 19:33:19

@nevetőharmadik:
engem már akartak fejbe vágni munkahelyemen, mert a kft nótáját(csak a refrént) www.youtube.com/watch?v=k9sjo-KP3jg mindig így énekelgettem(elvégre nem vagyunk ostromba állatok!).
igaz amikor véletlenül a kaláka bőrönd ödönjét kezdtem el, már tényleg fejeb vágtak.
a kutya se érti magamat. pedig én úgy tudom, hogy ezek a dolgok valójában távol állnak tőlem.

ez a poszt egy tárcapamflet. lehetne. de ez nem egy újság. de jó!
lézerjanó és a fidesz direkt/gerilla(? :D) aggitátorai egyébként a jó öreg szocbrigád/vezetői gyakorlatot folytatják.
ott is bele a nagy cucillista demokratizmusba, meg humánumba már bele volt készítve ez a fajta véleménykultúra, ami itt most a nyakunkba zúdul. azóta csak romlott a helyzet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 19:45:48

@444:

"lennének ilyen intellektuális vagy erőszakos bűnözői csoportok és ezek időnként még hatalomra is kerülnének"

Voltak -- aztán Érpatak elesett.

2018.03.29. 19:58:45

@Janossz:
ugye ez a kérdés, hogy a filoszemiták világképe vagy a népfőiskola az ellenkultúra.

a polgár lányok alkalmasak lettek volna arra, hogy a magyar kultúra ikonjaivá váljanak. azért, mert okos lány és a három népmesei motívumok. alkalmasak lettek volna arra, hogy a magyar sakkiskolát megteremtsék. kultikus módon. hiszen az ő történetük magyar népi motívumokkal teli.

de a polgár család nem akart integrálódni a magyar társadalomba. és szerintem nem azért, mert bármelyikük is gyűlölné a magyarokat. zsófi inkább elment izraelbe. ott nagyobb biztonságban van. nem mintha budapesten rettegnie kellett volna. de ő zsidóvá akart válni. zsuzsa inkább elment amerikába. mert ott több pénzt kereshet. nem mintha budapesten nélkülöznie kellett volna. ő amerikaivá akart válni. nem akartak integrálódni a magyar társadalomba. nem teremtik meg a magyar sakkiskolát. zsófi izrealben egy senki. zsuzsa amerikában egy senki. judit önmagában nem annyira érdekes magyarországon.

a polgár család nem integrálódott magyarországon. egyénileg sikeresek voltak, de közösségben már nem tudtak jól működni édes testvérek. ők se gyűlölték a magyarokat, a magyarok se gyűlölték őket. ez a három lány és a papa, mint család nem akart ehhez a népcsoporthoz tartozni. joguk van hozzá. nem fognak neki könyörögni, hogy zsófika, juditka, zsuzsika drága. kár, hogy nem integrálódtak. na de ez nem a magyarokon múlott. hanem valószínűleg a papán. aki ezt a három lányt egy ellenkultúraként nevelte.

de lehet, hogy ez egy tévedés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 20:18:44

@444:

"nem akartak integrálódni a magyar társadalomba."

Nem baj az: 6538-an vásároltak Letelepedési Magyar Államkötvényt, amiért cserébe nemzetgazdasági érdekből kiadott nemzeti letelepedési engedélyhez jutottak.

2018.03.29. 20:20:27

@neoteny:
az egy nagy kérdés, hogy mihez kezdjen az ország ezekkel az 1-2 ezer lakosú pusztai kistelepülésekkel ahonnan az értelmiség nagyjából egy évszázada elmenekül. mert hogy ezek kevéssé nyújtanak megélhetési lehetőséget azért, mert a földművelés háttérbe szorult. 1,000 főnél kisebb magyar településből van nagyjából 1750. kis-magyarországon. és még vannak a 1,000 főnél kisebb határon túli kis közösségek. ezekkel mi legyen. érpatak a település lakónépesség szerint növekvő rangsorában 2250. helyen áll. több, mint kétezer annál kisebb teleülés van. milyen jövőképet kínál ezeknek a politika?

jelenleg két válasz van. az egyik azt mondja, hogy semmilyet. találják ki egyénileg. oldják meg. ez a "liberális". a másik azt mondja: megvédjük! ez a nemzeti radikális, illetve mérsékeltebb változatban ez a "zöld" pártok programja. szél bernadett azt mondja, hogy az icurka-picurka településeknek (érpatak lakossága budapest nagyjából 1 ezreléke) több pénzt biztosítunk (honnan, nyilván a fővárosból, de ezt már politikus nem mondja ki). és erre azt mondják, hogy na jó, válasszuk meg nagy imre attilánét. és az a másik ne álljon ki a hóhérral.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.29. 20:23:29

@Boycie: teljesen irreleváns, azt kellett megmutatnom, hogy 1. Lázár rasszista, 2. a cigányok helyzete rendezetlen Magyarországon, 3. a kormány összes tagja hazudik ebben a témában is

2018.03.29. 20:25:07

@neoteny:
ezek az emberek nagyrészt nem magyarországon akarnak letelepedni, hanem európai szabad mozgást vásároltak. erre volt "piaci" igény. ezt rogán cégei kiszolgálták.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 20:34:59

@444:

"a másik azt mondja: megvédjük! ez a nemzeti radikális"

Egészen pontosan mi kerül(ne) megvédésre a nemzeti radikálisok által Érpatakon?

"az a másik ne álljon ki a hóhérral"

Már kiállt; addig balhézott (rendetlenkedett) Orosz Mihály Zoltán, amíg Érpatak elesett.

Janossz 2018.03.29. 20:36:41

@444: "kár, hogy nem integrálódtak. na de ez nem a magyarokon múlott. hanem valószínűleg a papán. aki ezt a három lányt egy ellenkultúraként nevelte.

de lehet, hogy ez egy tévedés. "
Valószínűleg ismerethiányos vagy a család még előző rezsimbeli küzdelmeiről, bár nagyon könnyen lehet, hogy a mai magyar rendszer sem kezelné semmivel sem különbül a tehetséget, így Viktor Király birodalmában sem "akarnának integrálódni".

Hosszú Katinka miért nem él itthon?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 20:37:50

@444:

"ezek az emberek nagyrészt nem magyarországon akarnak letelepedni"

Akkor miért adott nekik nemzetgazdasági érdekből kiadott nemzeti letelepedési engedélyt a nemzeti kormányzat ha az tudta, hogy ezek az emberek nem akarnak integrálódni a magyar társadalomba?

Janossz 2018.03.29. 20:40:54

@444: Valódi tudással, teljesítménnyel, szorgalommal ki lehet emelkedni. Csak nem a Fácán vendéglőből.
hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1t%C3%A9_Bence

Janossz 2018.03.29. 20:43:51

@444: . " erre volt "piaci" igény. ezt rogán cégei kiszolgálták. "
És erre mi a nemzeti kereszténység álláspontja, ha valaki belép egy klubba, és onnantól kezdve válogatás nélkül osztja jó pénzért a belépőt minden komoly kontroll nélkül?

2018.03.29. 21:19:58

@Janossz:
ne viccelj már. hosszú katinka férje éppen azt mérte fel, hogy amerikában ő egy senki lenne. viszont magyarországon átvehetik az úszószövetség irányítását. ki is rakták gyárfást. csak közben összebalhéztak magánügyileg. és most kibékülnek. nem követem a bulvárt.

a héten debrecenben rendezik az úszó ob-t. a debreceni biológus lány senánszky petra világjátékok győztes búvárúszó. (a világjáték a nem olimpiai sportágak olimpiája). uszonyok nélkül elindult 50 gyorson. és országos bajnokságot nyert. helyben ő az első számú sztár.
www.naplo.hu/2018/03/az-elso-napon-foto-derencsenyi-istvan.jpg
50 férfi gyorson lobanovszkij maxim nyert, akinek a mamája magyar, a papája orosz. 100 mellen harmadik lett elena guttmann. ő egy határmentén schwechat-i echte németje. a klubja megkérdezte magyar a szövetséget, hogy indulhatnak a magyar bajnokságban? és azt mondták, hogy rendben.

de ha idejön elena guttmann, hogy ők bécs mellett sokkal gazdagabbak, és mit akarnak ezek a lábszagú parasztok. mert ugye a budai németek egy kis részére és a pesti zsidók egy elég nagy részére jellemző. ez esetben el küldik guttmann kisasszonyt elküldik a francba. nemzetközösségi létformában az országos bajnokság nyílt. meghívjuk a szomszédos régiókat. egymást érintő metsző kultúrkörök közös államvallással, ami a nemzeti kereszténység. de ha egy magyarországon tanuló nem magyar, de még csak nem is szomszédos diák el akar indulni az országos bajnokságon, akkor ő is indulhat. valamilyen formában kötődjön a magyarokhoz. de vannak, akik gyűlölik a többségi magyarokat. van aki azt mondja, hogy több pénzt kaphat itt vagy ott. és ezért nem akar magyar lenni. azt meg lehet érteni. egyesek azt mondják, hogy szörnyűséges üldöztetésben van részük. menjenek. nem tudok nekik jobbat mondani. de felőlem váltsák le a geci orbánt. az "üldöztetés" azt jelenti, hogy ők a kormányzati hatalmat szeretnének maguknak. lázár parancsnok is éppen azt akarja. az ellenérdekeltek azt mondják, hogy egy hazug rassziszta. egyiknek a pártján, és egyik ellen se vagyok. próbálom összerakni azt ahogyan gondolkodik a nép (a környezetemben, mert nem vagyok szociológiai intézet). és az érdekelnek a reakciók. közben elgondolkodtam azon, hogy akkor hogy is lehetne még. de amíg két társaság szimplán egymást tagadja addig nincs értelmes közbeszéd. azt jelenti, hogy az két hitvilág, amit legalábbis errefelé nem lehet integrálni.

de ha budapesten a nem-nemzeti "liberálisok" kapnak újra többséget, akkor legyenek ők. mi az elképzelésük. mivégre akarnak hatalomhoz jutni túl azon, hogy elégtételt vesznek. ezt orbán viktor mondta. de az ellentábor is ezt mondja. úgy tűnik, hogy az értelmes közbeszéd szükséges feltétele, hogy az egyik tábor elégtételt vegyen a másikon. magyarul ebből a kettőből legfeljebb az egyik maradhat. döntsük el, hogy melyik. április 8-án. aztán ha valamelyik kis különbséggel nyer, akkor ez az őrület folytatódik. úgy vagyok vele, hogy vagy most, vagy a közeljövőben valamelyik nyerjen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 21:25:03

@444:

Ilyenek ezek a nemzeti mezben tetszelgő hazaárulók.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 21:35:05

@444:

"az "üldöztetés" azt jelenti, hogy ők a kormányzati hatalmat szeretnének maguknak."

Vagy pedig azt, hogy szabaduljanak a kormányzati hatalom alól.

"úgy tűnik, hogy az értelmes közbeszéd szükséges feltétele, hogy az egyik tábor elégtételt vegyen a másikon. magyarul ebből a kettőből legfeljebb az egyik maradhat. [...] úgy vagyok vele, hogy vagy most, vagy a közeljövőben valamelyik nyerjen."

Csak az olyan idióta, kripli, kretén fasisztoid nácik szerint, mint te is vagy.

Janossz 2018.03.29. 21:48:53

@444: Hülyéket beszélsz, mint általában.
" az országos bajnokság nyílt. meghívjuk a szomszédos régiókat. egymást érintő metsző kultúrkörök közös államvallással, ami a nemzeti kereszténység. de ha egy magyarországon tanuló nem magyar, de még csak nem is szomszédos diák el akar indulni az országos bajnokságon"
Igen, biztos, ha te mondod. Így került ide Miklós Edit is, akibe a román szövetség már jócskán invesztált, aztán mikor remény lett valami kimagasló sikerre, hirtelen felbuzgott a nemzeti érzelem benne, ugye?
Az ördög tudja mi pénzt beleinvesztálva, mégse lett világ-, vagy olimpiai bajnokunk téli olimpián, pedig rohadt nagy igény volt rá.
Sebaj, lett helyette mandulavágású koriscsapat fényes medállal, de persze utáljuk a migránsokat ettől még ezerrel, de ha a magyar himnuszt játsszák, megbocsájtunk. A nemzeti kereszténység nevében. Ezeknek mi köze ahhoz?
" magyarul ebből a kettőből legfeljebb az egyik maradhat."
Csak van ott egy szomszéd, vagy valaki, aki kikapcsolja a continous play kapcsolót a videódon, hányadszorra megy nálad a Hegylakó?
Egy nálad okosabb ember mondta valamikor:
EURÓPÁBA, DE MINDANNYIAN!
Még te is.

2018.03.29. 22:01:26

@neoteny:
lipót császár szabad királyi városi rangot adott debrecennek, akkor a város követei 10 hónapon át tárgyaltak bécsben. 20 ezer forinttal mentek. felajánlottak még 100 hízott ökröt. aztán bécsben azt mondták, hogy na jól van. kiadtak egy oklevelet. aztán kitört a rákóczi szabadságharc. így az törvényerőre a szatmári békesség után emelték.

debrecen megszerezte (megvásárolta) jogokat. na de a vidék azt mondta, hogy az nem elég. nemzeti függetlenségre van szükség. és a polgárság nem azt mondta, hogy mit számít az. nekünk itt a városban jó, ti meg le vagytok ejtve. hanem azt mondták, hogy ne függjünk bécstől. habsburg károly megkötötte a szatmári pacifikációt. aki azt mondta, hogy protestáns állami hivatalt nem viselhet. nem volt fia. el kellett ismertetni a nőági örökösödést. esztergomi érsek azt mondta, hogy lyányt koronázzanak? habsburg károly azt mondta, hogy az esztergomi érsek legyen német-római birodalmi herceg. a címhez jár hozzá egy kis pénz, birtok. erre az érsek azt mondta, hogy na jó.

a filoszemiták azt mondják, hogy mindenkinek legyen egyforma joga. közjog minimális. az állam ne nagyon szóljon bele a világ dolgaiba. hanem majd a pénzpiacon eldőlnek a dolgok. abban az induló állapot nagyon nagy eltéréseket mutat. de mit számít az. ez a szabad piac.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.29. 22:11:09

@444:

"a filoszemiták azt mondják, hogy mindenkinek legyen egyforma joga. közjog minimális. az állam ne nagyon szóljon bele a világ dolgaiba."

Helyesen: ezt a klasszikus liberálisok (libertariánusok) mondják.

"hanem majd a pénzpiacon eldőlnek a dolgok."

A te féktelen fantáziálgatásaidban. Mindenféle piacon dőlnek el a dolgok: hiába szerez Steinhoff úr 10 milliárd € semmiből generált hitelt a bécsi bankárokhoz, ha a népek nem szavaznak az általa árult javakra a pénzükkel, akkor a vállalatai vért köpnek fel amikor vissza kell fizetni a hiteleket.

"abban az induló állapot nagyon nagy eltéréseket mutat."

Már az újszülöttek nagyon nagy eltéréseket mutatnak. Sőt már a megtermékenyített petesejtek -- a zigóták -- nagyon nagy eltéréseket mutatnak. Kétpetéjű ikrek nagyon nagy eltéréseket mutatnak. Testvérek nagyon nagy eltéréseket mutatnak. Az élet az eltérésekről szól.

Mindemellett:

"ezek az emberek nagyrészt nem magyarországon akarnak letelepedni"

Akkor miért adott nekik nemzetgazdasági érdekből kiadott nemzeti letelepedési engedélyt a nemzeti kormányzat ha az tudta, hogy ezek az emberek nem akarnak integrálódni a magyar társadalomba?

2018.03.29. 22:20:24

@Janossz:
a jobboldali választók azt mondják, hogy a környező régiók alpokalja, felvidék, kárpátalja, partium és erdély, a bánság, a vajdaság kisebbségi magyar. és a nagy-magyar településhálózatnak része. ezzel egymást metsző kultúrkörök jönnek létre. a modern kori államiság egymáshoz kapcsolódó településhálózatokat jelent.

na most ezt egyes magyarországiak nem fogadják el mondván, hogy a NYUGAT a trianoni határokat jelölte ki a magyaroknak. debrecen egyik kivezető útja a diószegi út. (bihar) diószeg a határ túloldalára esik. amelyik egy magyar többségű település székelyhíd mellett. a filoszemiták szerint a magyaroknak nincs joguk ilyenformán összekapcsolódni. de kötelesek befogadni akárkit.

van egy hazaáruló nem magyar népesség. a budai németség egy kisebb része, és a pesti zsidóságnak egy nagyobb része, de nem az összes német, nem az összes zsidó, hanem vannak akik gyűlölik a magyarokat és a magyar nemzetet. és velük szemben választják meg orbánt. de az is lehet, hogy a fidesz április 8-án elveszti a többségét. ha nem az mszp-szdsz illetve mszp-p-lmp-együtt-liberálisok-stb állna velük szemben, akkor kormányellenes tömegtüntetések lennének. de jöjjön vissza alföldi róbert, babarczy eszter és társaik. na azt már nem. az egyik válasz. vagy az, hogy de. jöjjenek csak. álljanak össze az áruló jobbikkal. a nép ebből választ. amire lázár azt mondja, hogy de ez esetben az ensz megindítja a migránsok betelepítését. magyarország dönt és nem az ensz. ebből lehet választani.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.30. 01:58:32

@444:

"a jobboldali választók azt mondják, hogy [...] a modern kori államiság egymáshoz kapcsolódó településhálózatokat jelent."

A jobboldali választók mondhatnak amit akarnak, a modern kori államiság azt jelenti, hogy melyik állam kincstára szed adókat egy adott területen lakóktól.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.30. 04:49:54

@444:

"van egy hazaáruló nem magyar népesség."

Amelyik pénzért árulja a nemzetgazdasági érdekből kiadott nemzeti letelepedési engedélyeket olyanoknak, akik nem akarnak integrálódni a magyar társadalomba.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.30. 07:13:59

@444:

"az áruló jobbik"

Meg az áruló érpataki szavazók, akik miatt Érpatak elesett.

2018.03.30. 09:08:28

@neoteny:
nemzeti liberális nézőpontból a kérdés az, hogy melyik kincstárnak akarnak adót fizetni. hol van a törvényhatóság.

tehát mondjuk a székelyek hová fizetnének az adót.
(A) bukarest (román állam)
(B) budapest (magyar állam)
(C) kolozsvár (belső erdély autonóm tartomány szövetségi államrendben magyarországgal és romániával)
(D) székelyudvarhely (egy teljesen önálló székelyföld).
(E) sehová se, legyen anarchia
(F) a franc se tudja.

és erre jelenleg nincs egyértelmű válasz. mert volt, hogy az rmdsz beült a bukaresti kormányba. széthúzó román elitben próbálta érvényesíteni kisebbségi jogokat. ez az (A) választ erősíti. de azzal, hogy kettős állampolgárságot szereztek a budapesti kormánytól is remélhetnek valamiféle támogatást. ehhez azonban nekik is hozzá kellene járulniuk. ebből következik a (B) válasz. a racionális válasz leginkább a (C). érzelmi alapon azt mondják: (D). és a székelyek hagyományosan nem fizetnek adót. éppenséggel lehet (E). de ezt mondják az ortodox román nacionálisták is. legyenek törvényen kívüliek és védjék magukat. szétzavarják őket, ahogyan a rómaiak a zsidókat. ez a gyakorlatban polgárháborút jelentene. és ezeket összegezve a válasz (F). a franc se tudja. tehát maradjon minden úgy, ahogyan most van. vagyis (A). na az nem jó. mert úgy nem lesz autonómia. tehát?

2018.03.30. 09:28:41

@neoteny:
és ugye még van egy válasz. adják át a hatalmat a multinacionális vállalatok igazgatótanácsainak. és azok majd uralkodnak a világ felett.
(G) globalizáció
tehát lássák be, hogy a csíki sör állami szerepvállalás nélkül sose lesz versenyképes a nagyvilágban. és sokkal jobban járnak, hogy ha alárendelődnek a heinekken csoportnak. és az árul majd ciuc és csíki sört. alárendelődve a globális pénzhatalomnak a tömeges alkalmazotti létet választják. és feladják a vállalkozóvá válást. végül is jelentené a legkevesebb kockázatot. ez esetben azonban a székely-magyar identitásuk elvész. na de legalább elvész a román is feltéve, hogy azok is ezt választják. de valójában nincs is választás, mert a globalizáció totalitáriussága olyan mint a gravitáció univerzalitása. tehát úgy lesz verseny, hogy nem lesz verseny. egy sörgyár marad. mert mindenki másképp egyforma. ez is egy lehetséges válasz.

belső-erdély gazdaságilag félszuverén tartománnyá válhat (C) és abban a székely magyarok vagy magyar székelyek, a románok és esetlegesen a keleti szászok kulturális autonómiával rendelkezhetnek (D*). ha székely lennék, akkor ezt mondanám. de nem vagyok az. ezt székely "mezben" így képzelem.

2018.03.30. 09:49:32

@neoteny:
az érpataki problémahalmaz:
www.facebook.com/mihalyzoltan.orosz/videos/748722055335724/
a "szabad" sajtó közemberekkel balhézik. mert valami botrányt kell csapni. orgován csabi üljön a képviselő testületbe vagy ne üljön. simon és csuszáné összefogtak. rizsák robié legyen a gyógyszertár, mert régebben az anyósa üzemeltette, vagy inkább a bondnár sanyié maradjon. ki kapja a támogatást.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.30. 10:38:40

@444:

"az érpataki problémahalmaz"

... az, hogy addig balhézott (rendetlenkedett) a nemzeti radikális Orosz Mihály Zoltán, amíg Érpatak elesett.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.30. 10:43:35

@444:

"nemzeti liberális nézőpontból a kérdés az"

De nem ez a nézőpont:

"a jobboldali választók azt mondják, hogy [...] a modern kori államiság egymáshoz kapcsolódó településhálózatokat jelent."

A jobboldali választók mondhatnak amit akarnak, a modern kori államiság azt jelenti, hogy melyik állam kincstára szed adókat egy adott területen lakóktól.

2018.03.30. 11:20:43

@neoteny:
a nem-nemzeti liberálisok ezt mondják: ez az állam székelyek számára: románia. így döntött a nyugat. és ezt 100 évvel trianon után el kellene fogadni már végre. ennek élharcosai a pesti liberális zsidók. ne akarjál nagy-magyarországot, mert attól egy lépés auschwitz-birkenau. és nem hagyhatjuk, hogy megismétlődjön. mert két választás van. vagy a libsik kormányoznak, vagy pre/posztfasizmus van.

és amíg ezt holokausztot megélt áldozatok mondták addig a válasz az volt: na jó. és ugyan számtalan érvet fel lehetett sorolni. többek között a zsidóság népirtását nem zsidók ellen. de a nyugat támogatásával a holokauszt kártya volt az erősebb. de ezt a liberalizmus nevében már olyanok játsszák ki, akik a származásuk miatt előnyöket élveztek. na de őket elnyomja az autoriter orbán rezsim. állítsuk meg orbánt. rendben. akkor kormányozzatok ha tudtok. mert hogy ezzel a filoszemita semmiféle értelmes párbeszédnek lehetősége nincsen. egyetlen céljuk van felszámolni a közéletet. mondván, hogy a szabadság az, hogy egyénileg boldoguljon mindenki. és nincs közösség. a zsidóság ezen részével a kutya nem akar közösséget vállalni. ők is saját magukkal állnak össze és esetleg a jobbikkal. álljanak össze esetleg a jobbikkal. abban látják az esélyt. ez is egy opció.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.30. 11:50:41

@444:

"ez az állam székelyek számára: románia. így döntött a nyugat."

Helyesen: így döntöttek az USA, az UK és a Szovjetunió kormányai az 1944 szeptember 12-i fegyverszüneti egyezményben amit Romániával kötöttek. Aztán az 1947-es párizsi béketárgyalásokon megerősítésre került ez a döntés (is) a győztesek által, ami (ebben a kérdésben) lényegileg az USA-t, az UK-t, Franciaországot és a Szovjetuniót jelentette.

"mert hogy ezzel a filoszemita semmiféle értelmes párbeszédnek lehetősége nincsen. egyetlen céljuk van felszámolni a közéletet."

Ha ez lenne az egyetlen céljuk, akkor nem törekednének a főhatalom megragadására. A magyarországi ellenzék nem anarcho-kapitalisták, de még csak nem is klasszikus liberálisok (libertariánusok): egyikük sem ígéri az államhatalom (radikális) csökkentését.

"mondván, hogy a szabadság az, hogy egyénileg boldoguljon mindenki. és nincs közösség."

Helyesen: a klasszikus liberálisok (libertariánusok) azt mondják, hogy ne az államhatalom birtokosai döntsék el azt, hogy ki boldogul és ki nem; hogy a szabadság az, amikor az emberek önként alkotnak közösségeket.

2018.03.30. 12:45:09

@neoteny:
érpatakon szabad piaci alapon aligha lehet két gyógyszertár. mert az érpatakiak szabad piaci alapon nem költenek annyit gyógyszerre, hogy annak forgalmazásából a településen két család is megéljen. és a környező településekről se nagyon akarnak a népek érpatakra bejárni gyógyszert vásárolni. szabad piaci alapon legfeljebb egy gyógyszertár lehet.

de az kié legyen. a rizsa robié, mert régebben az anyósa üzemeltette. vagy a bodnár sanyié. aki utána átvette tőle. csak összefogott ellene a simon csuszáné. és be akarják ültetni a képviselő testületbe az orgován csabit.

erre a klasszikus liberális válasz az, hogy ezt ne így döntsük el. hanem nyisson gyógyszertárat a rizsa robi és a bodnár sanyi is. aztán majd amelyiknek nagyobb forgalma lesz azé lesz. ezt eldönti a szabad piac. esetleg áruljanak még mellette valami mást is. ezt úgy tehetik meg, hogy liberalizálják a gyógyszerforgalmazást.

na de ez esetben a mol kút is beszáll az üzletbe. amire a gyógyszerészkamara azt mondja, hogy az úgy nem lehet. mert az ő érdekük, hogy védjék a patikusok piacát. és azt részben se szerezzék meg az üzemanyagtöltők. legyen a piacon rend. cipőt a cipőboltból. gyógyszert a gyógyszertárból. erre a hipermarketek tulajdonosai azt mondják, hogy ez már egy elavult rendszer. de az is elavult, mert online vásárlásé a jövő. egy startup kifejlesztett egy applikációt. orvos se kell, mert minden ott lesz az okostelefonba. és egy új startup a minden gyártó gépen dolgozik. engedjük már meg, hogy valakinek a bank a mindent gyártó gépre kigeneráljon százcsillió dollárt. mert mi van ha tényleg feltalálják. ennyit megér az emberiségnek. mibe kerül leütni az entert. és ott a pénz. és ezek után lássuk, hogy a piacon mi mennyit ér.

ezzel csak egy probléma van. egy ilyen rendszerben valószínűleg rizsa robi és bodnár sanyi is pórul jár. hiába fog össze ellene simon és a csuszáné vagy orgován csabi. szabad piacot a helyi hatalmi játszmák egyik szereplője sem akar.

miketbeszéltek 2018.03.30. 13:07:08

@HaFr: "teljesen irreleváns"
Óriási csalódás a válaszod. 1: Eleve szerencsétlen a megfogalmazás: "azt kellett megmutatni" 2: Ha máshol sincsenek sikeres minták, akkor egy logikus ember elgondolkozik, hogy esetleg az adott kisebbségben (is) van hiba -az okok felsorolásából ez kimaradt, és nem csak a legkülönbözőbb berendezkedésű többségi társadalom a hibás. És ez a tény igenis releváns Lázár szavainak igazságtartalma megítélése céljából. 3: Többen megfogalmazták: azért tud a Fidesz sikeres lenni -a fanatikus kemény magon kívül igen sok -a legkevésbé rossz választható alternatíva- megfontolású szavazóval, mert -igaz eltúlozva- Orbán olyan valóságos problémákra ad választ (ennek a milyenségén persze lehet vitatkozni- amelyek létezését a liberális oldal félreértelmezett PC szempontból, vagy valami vallásszerűen képviselt valótlan emberismerettől vezéreltetve szemét befogva letagadja.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.30. 13:09:23

@miketbeszéltek: MO nagyon távol van attól, hogy bármilyen konklúzív tapasztalatot szűrjön le a cigányintrgrációból, mivel ilyen nem volt -- leszámítva a kádárizmus két évtizedét

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.30. 13:12:16

@444:

"erre a klasszikus liberális válasz az, hogy ezt ne így döntsük el. hanem nyisson gyógyszertárat a rizsa robi és a bodnár sanyi is. aztán majd amelyiknek nagyobb forgalma lesz azé lesz. ezt eldönti a szabad piac. esetleg áruljanak még mellette valami mást is. ezt úgy tehetik meg, hogy liberalizálják a gyógyszerforgalmazást."

Így van.

"amire a gyógyszerészkamara azt mondja, hogy az úgy nem lehet. mert az ő érdekük, hogy védjék a patikusok piacát."

Így van: az államhatalmi erőszakkal (értsd törvényekkel) biztosított "piacvédelem" nem az összes piaci szereplő érdekeit védi, hanem csak speciális érdekcsoportokét.

"engedjük már meg, hogy valakinek a bank a mindent gyártó gépre kigeneráljon százcsillió dollárt."

Mivel bármelyik bank csak az államhatalmi erőszak (értsd törvények) által létrehozott és működtetett központi bankokon keresztül képes "kigenerálni százcsillió dollárt", a részleges tartalékolású bankrendszer általi pénzgenerálás önmagában nem szabadpiaci tevékenység: a pénzgenerálás önmaga "piacvédett" tevékenység.

"egy ilyen rendszerben valószínűleg rizsa robi és bodnár sanyi is pórul jár."

Ez az állítás támogató érveket igényel.

"szabad piacot a helyi hatalmi játszmák egyik szereplője sem akar."

Persze, hogy nem: ezért akarják megragadni a politikai hatalmat, vagy legalább is összeszövődni vele.

Ahogy már többször idéztem:

Mindaddig, amíg megengedik, hogy a törvényt eltérítsék az igazi céljától — hogy az tulajdont sértsen ahelyett, hogy megvédené azt — mindenki részt akar majd venni a törvényhozásban, vagy azért, hogy megvédjék magukat a rablástól, vagy azért, hogy felhasználják azt a rabláshoz. A politikai kérdések mindig hátrányosan megkülönböztetőek, dominánsak és mindent felemésztőek lesznek. Harcok fognak folyni a Törvényhozás Palotája előtt, és a benti küzdelem sem lesz kevésbé elszánt.

-- Frédéric Bastiat: "A Jog"

miketbeszéltek 2018.03.30. 13:32:28

Félreértessék ne essék, magam is az integrációt tudom elképzelni egyedüli megoldásnak (a magam módján munkálkodok is ezért). De ha a MO-n különböző társadalmi rendszerek alatt (évszázadok alatt) csak a cigányság integrációja nem sikerült (sikert meg főleg a torz "szocializmus" tudott elérni) -illetve a többi európai országban is hasonlók a problémák-akkor miért eretnekség annak a megállapítása, hogy a problémák jelentős része az adott kisebbségből származik? Axióma pld, hogy megvan az integráció szándéka? (Természetesen ezt csak általánosságban állítom, ami torzító.)

Özv. Szemennyei Pista bácsi 2018.03.30. 13:58:11

Mindig utálom ha olyasmiről megy a "vita", aminek eredetét kapásból, az indító posztban még le sem közlik tisztességesen.Mert ilyenkor alapos a gyanú hogy ez amiatt van, hogy aztán hátsó szándékkal meghamisíthassák, kiforgathassák.

Nézzük hát Lázár János egészen pontosan mit mondott ( Hír tv felvétele, hogy vágott, manipulált az is megérne egy kört, de fogadjuk el).Tehát Lázár:

„Ha egyszer beengedjük őket, akkor el fogják foglalni azt a helyet, ahová bejönnek. Onnantól kezdve az egy mese, hogy lehet integrálni, meg majd barátkozunk, meg majd olyanok lesznek, mint mi, nehogy elhiggye valaki. 600 éve élünk együtt a cigányokkal, és mind a mai napig nem tudtuk őket integrálni, hogy beszéljük világosan. Akkor hogyan tudnánk integrálni olyanokat, akik egy másik világból, egy másik kultúrából, másik identitással jönnek ide? 600 év múlva sem jutunk egyről a kettőre.”

Rövid válaszokat kérünk.
Stimmel amit mondott.
-IGEN
-NEM.

A helyes megfejtők között kisorsolunk egy wellness hétvégét a BAZ megyei Miskolc Avas lakótelepre, a Fészekrakó program egyik lakásába, Mohácsi Viktória és Horváth Aladár kíséretében.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.30. 13:58:27

@miketbeszéltek: hát spec öt-hat nemzetiség integrációja se sikerült, vö Trianon

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.30. 14:00:49

@Özv. Szemennyei Pista bácsi: nem tudom, mi a problémád: éppen erről szól a poszt

Etniez 2018.03.30. 14:03:15

@444: "ezt rogán cégei kiszolgálták."
A magyarok meg kifizetik.

Özv. Szemennyei Pista bácsi 2018.03.30. 14:11:25

@HaFr: "nem tudom, mi a problémád: "

A problémám( ha egyáltalán van nekem ilyenem) az hogy egyfelől ott van mit mondott pontosan Lázár.Én idéztem először, a témaindítóból kimaradt.
Ott viszont szerepel a téma kapcsán az alábbi mondat:

"Lázár János hazudik minden lélegzetével. "

Nos, nem hazudik.
Ebben amit mondott legalábbis teljes bizonyossággal nem.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.30. 14:23:00

@Özv. Szemennyei Pista bácsi: de, hazudik, mert úgy tesz, mintha bármit -- főleg eleget -- tettek volna az integrációért stb

2018.03.30. 14:24:15

@Etniez:
a letelepedési kötvényt vásárlók fizettek rogán antal cégének. a magyar állam kötvényt bocsátott ki. de azt amúgy is kibocsát. a világon az összes kormány hiánycélt teljesít. mert ez a megatrend. ebben a rendszerben rogán tevékenysége egy részprobléma.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.30. 14:27:09

@444: részprobléma, apám... itt a rész az egész, vagy te máshogy látod a családbarát, polgári kormány tevékenységét?

GyMasa 2018.03.30. 14:30:08

@HaFr:
...MO nagyon távol van attól, hogy bármilyen konklúzív tapasztalatot szűrjön le a cigányintrgrációból, mivel ilyen nem volt -- leszámítva a kádárizmus két évtizedét..
Nem volt, vagy nem sikerült?
AZért az különbség...

miketbeszéltek 2018.03.30. 14:41:53

@HaFr: Komolyan állítod, hogy ebben az esetben ugyanazt jelenti az integráció, illetve annak a hiányának a következménye?

Visceroid 2018.03.30. 14:45:45

Imádom, hogy mindenféle nemzetekkel meg kisebbségekkel foglalkozunk itten, csak magunkkal nem. Utáljuk a migránsokat, szeretjük a migránsokat, utáljuk a cigányokat, szeretjük a cigányokat. Magunkkal végre nem tudnánk egy kicsit törődni? Vagy olyan jól meg, hogy azt sem tudjuk, hogy ki szedjünk a nyakunkba, hogy végre megszabadítson a sok pénztől? A nyugat megteheti, mi nem! Tessék a magyar nemzettel törődni, nem más népekkel!

Emmett Brown 2018.03.30. 14:54:11

@neoteny: egy darab külföldi sem vett kötvényt. Ezeket a kötvényeket csak a kijelölt kereskedők vehetik meg, amik utána kibocsátanank egy értékpapírt (amiről semmit se lehet tudni, akár az is lehet, hogy semmire nem jogosít, és a közvetítőcégek behúzzák a kötvények értékét, ami így se rossz buli hiszen 350k euróért lehet venni a teljes családnak EUs papírokat), és ezt a himihumi értékpapírt veszik meg a kínaiak/stb.

Janossz 2018.03.30. 14:58:43

@Visceroid: " Tessék a magyar nemzettel törődni, nem más népekkel! "
Akikről a poszt (és Lázár) szól, a magyar nemzet részei. Nem "más népek".

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.30. 15:02:29

@miketbeszéltek: hát, esetükben jóval súlyosabb, nem?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.30. 15:09:35

@Emmett Brown:

"egy darab külföldi sem vett kötvényt."

Több mint fél évvel a letelepedési kötvényprogram felfüggesztését követően közölte a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) a végleges adatokat. Ezek szerint 6538 külföldi személy kapott letelepedési engedélyt befektetőként [...]

mno.hu/gazdasag/vegleges-huszezer-bevandorlo-erkezett-a-kotvenyprogrammal-2432444

2018.03.30. 15:13:36

@HaFr:
a liberalizált tőkepiacon lehet államadósság menedzsmenttel pénzt keresni? klasszikus liberális elvek szerint ez oximoron. mert az állammal összefonódó tevékenység (különös tekintettel a pénzpiac) nem lehet liberalizált.

na de a nyitott társadalom hívei szerint ez mégis csak lehetséges. olyannyira, hogy ez az egyetlen lehetséges világrend. és ezzel a rendszerrel mostanában rogán antal és körei élnek vissza. április 8 után lehet, hogy valaki másból lesz ügyes üzletember. értem persze, hogy ne rogán antal gyerekének a nevelőapja hozzon létre egy milliárd euros kockázati alapot. ki hozza létre? a tőkepiacon a pénz a "semmiből" terem állami segédlettel. az, hogy ezt mennyire bonyolítják részletkérdés. fehérgalléros bűnözés mennyire intellektuális. rogánék elég egyszerűen csinálják. de ettől nem nagyobb gazemberek, mint a többi. de felőlem állítsák meg őket. de ezzel a hogyan tovább kérdése nincs megválaszolva.

Emmett Brown 2018.03.30. 16:02:53

@neoteny:pedig olyannak tűntél, aki tud mit kezdeni azzal, ha egyszerre több mondatot is értelmezni kell.

Janossz 2018.03.30. 16:13:02

@Emmett Brown: " Ezeket a kötvényeket csak a kijelölt kereskedők vehetik meg, amik utána kibocsátanank egy értékpapírt "
Egy sajtpapírt, amire rá van írva, hogy "Tony&Friends Co."? Állami garancia nélkül?

"és ezt a himihumi értékpapírt veszik meg a kínaiak/stb."
Ennyire hülyék még a stb.-k sem lehetnek, nemhogy a kínaiak.

Emmett Brown 2018.03.30. 16:25:44

@Janossz: pedig ez történik (ha betartják a törvényt).

Visceroid 2018.03.30. 16:38:05

@Janossz: A cikk első mondata: "Lázár szerint ne fogadjunk be migránsokat, mert lám a cigányokat se sikerült hatszáz év alatt se integrálnunk. "

Szóval a cikk a cigányokkal meg a migránsokkal foglalkozik. Ja, meg Lázárral. Ha a Fidesz nem akar befogadni migránsokat, akkor ne tegye. Ha a Fidesz cigányozni akar, akkor tegye azt. Meg van rá a felhatalmazásuk, a következményeket pedig majd viseli a magyar nép. Ezért választottuk őket. Csak jó lenne, ha a cigány meg migráns témán kívül más is lenne már, a magyarok tényleg senkit nem érdekelnek.

élhetetlen 2018.03.30. 17:03:49

@444: "a letelepedési kötvényt vásárlók fizettek rogán antal cégének. a magyar állam kötvényt bocsátott ki. de azt amúgy is kibocsát. a világon az összes kormány hiánycélt teljesít.". Csak nem mindegy, hogy mit kérnek a letelepedésért. Málta, "Az állampolgárságért folyamodó gazdag külföldiektől öt évre szóló, legalább 350 ezer euró értékű ingatlanbefektetést követelnek meg a máltai törvények, vagy évi 16 ezer eurós bérleti díj megfizetését ugyanezen időszak alatt. Emellett 650 ezer eurót kell befizetniük az ország fejlesztési és szociális alapjába, plusz családtagonként 25 ezret. Ehhez jön még a 150 ezerbe kerülő államkötvény vagy egyéb értékpapír". Ausztria, "ha az osztrák útlevélre vágyó külföldinek van befektetni való tőkéje. Ám nem elég csak beruházni, munkahelyeket is teremteni kell vagy új technológiát bevinni és meghonosítani az országban.". nol.hu/kulfold/penzert-tarulnak-az-eu-kapui-1552713 . Nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy értek ehhez, de Magyarországon mi van? Kölcsönad, és majd visszafizetjük, Rogán cégei keresnek, ennyi. Milyen egyéb elvárásokról tudsz? Mert az kevés, hogy máshol is van letelepedési kötvény, ha máshol mások a feltételek.

Janossz 2018.03.30. 17:04:51

@Visceroid: Némi ellentmondást érzek abban, hogy
" Ha a Fidesz cigányozni akar, akkor tegye azt. Meg van rá a felhatalmazásuk, a következményeket pedig majd viseli a magyar nép. Ezért választottuk őket."
és a között, hogy
" jó lenne, ha a cigány meg migráns témán kívül más is lenne már, a magyarok tényleg senkit nem érdekelnek. "

Ha azért "választottuk" őket (magad nevében nyilatkozz!) hogy kedvükre cigányozzanak-migránsozzanak, akkor most miért (és kin) kéred számon a magyarokkal nem törődést? A blog tehet róla?

==T== 2018.03.30. 17:11:13

Speciel ebben a kérdésben Lázárnak igaza volt,a blogszerzőnek meg nem.

A cigányság ugyanis nem csak nálunk él hasonló helyzetben/körülmények között, de más térségbeli országokban is.

Megjegyzem a cigányság a rendszerváltás óta eltelt 25 egyik év legnagyobb nyertese (a másik a nyugdíjasság)

2018.03.30. 17:26:40

"Ezekben akkora haladást ért el az Orbán-kormány, hogy semekkorát,"

Hát Farkas Flórián már szart ér?

Brix 2018.03.30. 17:30:57

Szerintem Lázár tévedett...Jelenleg Magyarországon nincs cigánykérdés, pedig a cigányság az elmúlt 30 év alatt 480 ezerről, 800 ezerre növelte létszámát, ami egy felfokozott társadalmi konfliktushelyzet eredményezhetett volna, ha nem indul el sikeresen a cigányság integrálódása, már a szocializmusban, ami kis szünettel megszakítva, a mai napig is tart...Ma már van cigány rákkutató, cigány értelmiség , és erősödő cigány középosztály... Annyira "akarnak" sokan közülük, hogy jobban tartják a vallást és a magyar szokásokat, mint mi magyarok...
Nem véletlenül , már a Jobbik is kivette programjából a cigánykérdést. Egyszerűen nincs rá tömeges társadalmi igény...
Lázár dezintegrálásáról szólva: szerintem nem rosszabb, mint átlag fideszes politikus, Német Szilárd, Kósa lajos , vagy Rogán Antal...A mostani kiszólását elrontotta. Van ilyen egy kormányzati kommunikációért felelős politikusnál...
Másrészt, a baloldal hibája is, hogy a kormány ilyen szinte tudja nyomni a migráns-ellenes kommunikációt...Már régen ki kellett volna mondani, hogy elsősorban nem menekültkérdésről vagy emberi jogokról van szó, hanem egy történelmi nagyságú népvándorlási hullámról, amit minden eszközzel meg kell akadályozni...Emlékezzünk csak vissza, sokáig a kormány nem cselekedett, hanem nemzeti konzultált: " a migránsok nem vehetik el a munkánkat " Na, akkor kellett volna kiállni a baloldalnak és szembesíteni Orbánt a tehetetlenségével...(Nagyon elkésett a határok lezárásával...) Mindez ideológiai okokból nem történt meg ( pedig javasoltam az egyik parlamenti ellenzéki párt OV-titkárának...)
A baloldal rossz hozzáállása adta meg azt a népszerűségi löketet és vezér témát, amivel Orbán újból nyerni fog. Ha annak idején időben lép az ellenzék , akkor most teljesen más lenne a politikai helyzet...

2018.03.30. 17:34:06

@444:

"a liberalizált tőkepiacon lehet államadósság menedzsmenttel pénzt keresni? klasszikus liberális elvek szerint ez oximoron. mert az állammal összefonódó tevékenység (különös tekintettel a pénzpiac) nem lehet liberalizált."

Ha valamihez nem értesz, ne erőltesd!
Ráadásul a feltett kérdésedre adott saját válaszod ellentmondásban van magával a kérdéssel.
Mondjuk értelme sincs sem a kérdésednek, sem a válasznak, de az más kérdés.

Janossz 2018.03.30. 17:38:42

@Brix: " szerintem nem rosszabb, mint átlag fideszes politikus, Német Szilárd, Kósa lajos , vagy Rogán Antal..."
Csak hát sokan azt gondolták, hogy valamivel jobb...
A felsoroltaknál nem nagy érdem nem rosszabbnak lenni, ugye?

Mickey Pearce 2018.03.30. 17:54:36

@miketbeszéltek: erős szellemi lejtmenetben van a szerencsétlen :-(
Ha megint nyer a Fidesz, még megérjük hogy egy posztja már csak abból fog állni hogy "XY-nak a kurva anyját". Régen ennél többet tudott...
Sajnos ugyanez a tendencia megfigyelhető másoknál is. Frusztráció, tehetetlenség érzet, Alzheimer??

élhetetlen 2018.03.30. 18:08:55

@444: Elképesztő vagy. „tehát lássák be, hogy a csíki sör állami szerepvállalás nélkül sose lesz versenyképes a nagyvilágban. és sokkal jobban járnak, hogy ha alárendelődnek a heinekken csoportnak. és az árul majd ciuc és csíki sört.”. Azt hittem, ez már lefutott téma. Először is, mint kiderült, nem egy székely kisvállalkozóról volt szó, (már nem keresem elő), másodszor, ha a magyar kormány törvényt hoz a Heineken ellen, akkor biztosan világhírűek lesznek-e, harmadszor, érdekes módon Hódmezővásárhelyen volt lerakatuk, és többen írták, hogy Lázár haverjának az érdekeltségi körébe tartozó Nemzeti dohányboltok forgalmazták zömmel, negyedszer, az Igazi Csíki Sör azt is jelentette, hogy a többi csíki sörfőző az szart termel, ők az igaziak. Jól vagy? Ez a székely magyarok, vagy magyar székelyek helyes támogatása?

Janossz 2018.03.30. 18:17:19

@MikeBoy: @élhetetlen: Kéretik a bennszülötteket nem inzultálni!
Ő afféle címerállata a blognak. Mekk mestere.
Az ember, aki roppant tevékenyen mindenhez IS ért.
Bár saját közlése szerint baromságokat ír ide, de azt nagy kitartással teszi.
Egyébként valami népfőiskolán univerzális tudásra tett szert gazdasági, politikai, vallási, sörfőzési és építészettörténeti kérdésekben. Meg az összes többiben.
De, ha kedvetek tartja, beszélgessetek vele. :-)

élhetetlen 2018.03.30. 18:29:25

@Janossz: Igazad van, de én vagyok az a hülye, aki néha még Bircának is ír. Mert hátha megért valamit. Pedig tudom, hogy nem. Jó, kicsit pironkodok a butaságom miatt. Jó? De kösz, kellemes ünnepeket!

Emmett Brown 2018.03.30. 18:33:24

@élhetetlen: konkrétan megforgatják az állam pénzét, és keresnek rajta egy csomót. Ennyire az üzleti modell.

BiG74 Bodri 2018.03.30. 19:14:32

A cigány integráció? Van és volt sok munkatársam aki roma. Sokféle, volt fizikai és szellemi állományú, vannak akik kimondottan jó munkatársak, rendes családos emberek. Vannak akik beférnek a még elmegy kategóriába. És vannak a most ránk zúdított munkaerőkölcsönzős romák, akik Záhony és környéke vidékéről származnak és olyan szinten nullák, hogy az elmúlt félévben 80 emberből 10 sem tudott megfelelni, megmaradni. Ez nem kimondottan cigány kérdés, hanem regionális.
Az viszont, hogy a legmocskosabb romát és komáit a fityisz tartja el milliárdokból. Kimondva közben, hogy integrálhatatlanok, sőt együttélésre alkalmatlanok, bár választási stratégiai szövetségesnek tökéletesek, na ez már full undorító. Nem is tudom ki mocsokabb a fityiszes politikusok, vagy a farkas féle alják, aki még odatesznek egy kiadósat a cigányság megítélésének.

Janossz 2018.03.30. 19:31:04

@élhetetlen: Neked is minden jót! Bízzunk a józan ész feltámadásában, hogy jön még olyan világ, mely az élhetetleneknek is élhető körülményeket biztosít!

Janossz 2018.03.30. 19:38:48

@BiG74 Bodri: Ahogy mondod.
A "cigány" már nem rasszra vonatkozik ma.
A leszakadt, nyomorult, csóró szinonímája lett.
Lazán lecigányozzák a színmagyar csatornafektető munkást, foglalkozása, meg munkaruhája alapján.
És, ha integrációról beszélünk, akkor előtte tisztázni kell, hogy a cigány származásúak "elmagyarosodásáról", vagy a peremvidékek magyar népének "elcigányosodásáról" beszélünk.
Mivel bizonyos Engels szerint a lét határozza meg a tudatot. És persze a létformát is.
Na, erről nem fog Lázár sose beszélni.

élhetetlen 2018.03.30. 19:52:38

@Janossz: Most egy személyes vallomás, hogyan, mikor választottam ezt a nick nevet. Ahhoz mindig elég jól kerestem, hogy ne kapjak tanácsi lakást, mikor 10 %-on eladták a lakóknak, egy ilyet vettem meg lelakottan tízszeres áron. Ezen sem nyertem. Aztán volt deviza alapú hitelem kocsira, három évre, jól jöttem ki belőle, de már kifizettem, mire jött a nagy húzás, hogy akinek van annyi pénze, amennyi hitele, az kap frankonként 70 forintot. Ebből is kimaradtam, de ez akkor annyira felháborított, mint „megsegítés”, hogy eldurrant az agyam, és akkor választottam az élhetetlen nevet. Semmilyen állami "jótéttel" nem tudtam élni, sem visszélni. Csak ennyi, de ne aggódj, nem nyomorgok. És, ha találkoztál, vagy találkozol még a nickemmel, igen, nagyon sokszor írtam, írok a kényszerhelyzetben levőkről, de nem azért, mert én is kényszerhelyzetben vagyok. Remélem, értesz.

morph on deer 2018.03.30. 19:56:27

@Visceroid:
“a magyarok tényleg senkit nem érdekelnek.”

Tévedsz, mert nagyon is!
Csak azok nem, akik pechjükre a határokon belül születtek, élnek, adóznak.
Na azok le vannak szarva a fideszes-kádéempés háziállatvadász ájtatos manók által is...

Tetszettünk volna mindnyájan Kolozsváron, Szabadkán vagy Pozsonyban születni, máris érdekesek lennénk!
De elcsesztük, én legalább is mindenképpen..!

Ráadásul magyar vagyok, nem fideszes, orbánhitű retard, így aztán semmi esélyem!
Te hogy vagy ezzel?

Janossz 2018.03.30. 20:02:11

@élhetetlen: Nyugi, értem én, kolléga. Nagyon is.
A szó jelentése -nálam- az: Nem ügyeskedő, nem dörgölőző, kiskapuzó, az adott keretek közt tisztességesen érvényesülni kívánó ember.
Én és környezetem ekként használja a fogalmat, minden pejoratív tartalom nélkül, ellentétben az élelmessel, ami nem feltétlen pozitív tartalommal bír.

2018.03.30. 20:14:56

@élhetetlen:
nézd, először is nem kizárólag a saját véleményemet írom le. van egy ilyen vélemény is. a globalisták ezt mondják. a csíki sör államilag van segítve. és ez unfair.

az érdektelen, hogy hollandia mennyi hitelhez juttatta a vállalatait. hollandia külső adóssága $4,306 milliárd. gdp arányosan 533%. magyarország külső adóssága ennek töredéke $148 millárd. gdp arányosan 121%. ebben nem csak a lakosság és a kormányzat szerepel, hanem a vállalatok adóssága is. a holland vállalatoknak nagy halom adósságon ülni legitim. mert így próbálnak felvásárolni ágazatokat. de a magyar állam ne avatkozzon bele. mert ez a szabad piac. ez a globalisták álláspontja.

2018.03.30. 20:17:13

@MikeBoy:
rogán antal ne adjon el államkötvényeket. oszkó péter adjon el? mert ő egy világhírű közgazdász. nagyjából úgy, ahogyan rogán antal feltaláló.

2018.03.30. 20:28:56

@MikeBoy:
a fővárosban 2 millió ember próbál abból megélni, hogy csak fogyaszt. megy befelé az áru. kifelé nem jön valós áru. mert szolgáltat. de mit. ha valaki beteg borsodban, akkor miskolcon gyógyítják. nem budapesten. budapest csak elviszi az embereket. és aztán a népesség egymás faszát szopja. nincs árutermelés. de mit számít az. helyette generálják a pénzt. mert ez a kapitalizmus.

2018.03.30. 20:29:56

@444:

Mi köze ennek ahhoz, hogy hülyeségeket írogatsz össze-vissza.

Mi köze Rogán Antalnak, aki a propagandaminiszter az államkötvényekhez?
Mi köze a letelepedési biznisznek az államkötvényekhez? Azt hiszed a letelepedési kötvények az állam finanszírozásáról szólnak? Vagy csak trollkodod a baromágaidat a levegőbe?

Janossz 2018.03.30. 20:31:00

@444: Ejnye, elment az ápolód, most újra jössz a százszor cáfolt holland-téziseiddel?
Tényleg csak hitelállományuk van a hollandusoknak, vagy van ott valami más is?
Neoteny, hol vagy, sürgősségi az ügy!!:-)

2018.03.30. 20:31:39

@444:

"a fővárosban 2 millió ember próbál abból megélni, hogy csak fogyaszt. megy befelé az áru. kifelé nem jön valós áru. mert szolgáltat. de mit. ha valaki beteg borsodban, akkor miskolcon gyógyítják. nem budapesten. budapest csak elviszi az embereket. és aztán a népesség egymás faszát szopja. nincs árutermelés. de mit számít az. helyette generálják a pénzt. mert ez a kapitalizmus. "

OMG!Felejtsük el egymást!!!
Ott fent valaki már megfogalmazta. Vagy hülye vagy vagy troll vagy mindkettő.
Egyikkel sem vitázok egy percet sem.

2018.03.30. 20:32:19

@MikeBoy:
rogán antalnak semmi köze az államkötvényekhez. tényleg?

2018.03.30. 20:35:11

@MikeBoy:
mi a valós áru, amit budapestről kifelé visznek. mi az, a szolgáltatás amit a főváros nyújt az agglomeráción kívülre. a budapest beszippantja az erőforrásokat. lényegében semmiféle valós árut nem állít elő. ezt egy gyarmatosító ország megcsinálhatja. de itt sas józsi, teri blekk a zsidó.

Janossz 2018.03.30. 20:36:04

@444: " a csíki sör államilag van segítve. és ez unfair. "
És egy sem kell a kutyának se. Már vagy fél éve nem is találkoztam vele, pedig nem kerülöm a sörös szekciót. Nagy siker volt...

2018.03.30. 20:37:50

@444:

Talán nem értesz a szép szóból?
Elküldjek faszfej valahova, hogy megértsd, ne írogass nekem semmit!?

2018.03.30. 20:40:26

@MikeBoy:
mi az a valós érték, amit budapest elad a világnak, vagy akár a vidéknek. az micsoda?

Janossz 2018.03.30. 20:41:26

@444: " budapest beszippantja az erőforrásokat. lényegében semmiféle valós árut nem állít elő. "
Budapest beszippantja a vidéken hizlalt kacsát, és ott mindenféle (nyilván zsidó) sztárszakácsok közreműködésével tízszeres áron értékesíti azt.
De a népfőiskolád tanítása szerint ez így nem méltányos, mert ti úgy képzelitek, hogy a sztárszakácsok neveljék a baromfit Fehérgyarmaton, a Sanyi meg süsse Budapesten, társadalmi munkában.

Janossz 2018.03.30. 20:42:51

@MikeBoy: Ha az olyan egyszerű lenne...
Már többen próbálták. Ez nem megy el soha.

2018.03.30. 20:45:13

budapest a pénzt generálja és ezek után kizárólag a fogyasztásra alapozva próbál gazdagságot teremteni. de ez csak a gyarmatosító (nettó tőkeexportőr) országokban működhet. mondjuk bécsben. különben a főváros kiszolgáltatja az országot. ezért van az, hogy ugyanaz a rendszer ausztriának előnyös, magyarországnak hátrányos. esetleg ezt kellene belátni. a nyilvánvalót.

2018.03.30. 20:47:44

@Janossz:

Nem kell etetni. :)
Egyébként meg, miért nem tiltja ki azt a hülyét Hafr?

2018.03.30. 21:01:48

@MikeBoy:
mi az a valós áru, amit budapestről kifelé megy. amit a magyar főváros termel. nem amit elfogyaszt, hanem amit termel. valós érték. az micsoda?

2018.03.30. 21:06:47

@Janossz:
budapest behordja az árut. mondjuk a sört. majd azt mondja: ha a hülye angolok az utcára pisálnak az a baj. ha nem pisálnak az utcára az a baj. az a baj, hogy budapest a bejövő sört nem ellentételezi semmiféle valós áruval. hanem csak pénzzel és pénzpiaci termékekkel. de az mind állami segédlettel jön létre. és azon vitáznak, hogy ezen rogán antal keresse magát hülyére, vagy oszkó péter. mert rogán antal megvédi a nemzeti keresztény európát. oszkó péter világvárost teremt. aha.

2018.03.30. 21:07:12

@HaFr:

Te tudod.
Mondjuk csak a helyet foglalja, de azt legalább sokat.

Janossz 2018.03.30. 21:08:56

@MikeBoy: Azt talán tőle kéne megkérdezni.
Talán mert törzsvendég, azok meg a helyhez tartoznak ugyebár, mint a bútorzat.

2018.03.30. 21:57:30

@Janossz:
a magyar sörgyártás alá van vetve egy amszterdami igazgatótanácsnak. akik nem azért uralják a sörpiacot, mert a legjobb sörfőzők. hanem mert az hitelpénzzel és pénzpiaci termékek kibocsátásával a holland királyság ehhez őket hozzásegítette. tehát a heineken holding is állami szerepvállalással jött létre. csak a holland társadalom ezen nem vitázott. a többség azt mondta, hogy ezt így csináljuk és kész.

na most lehet mondani, hogy magyarország se vitázzon ezen. mert hogy ilyen a világ. és belátható időn belül nem fog megváltozni. ez esetben az éppen aktuális kormányok közelében levők szedjék meg magukat. de a másik oldalról meg lehet állítani orbánt. és ez esetben majd a másik brancs csinálja ugyanezt. és ez államkapitalizmus. és majd kialakulnak a minden kormánnyal kompatibilis ügyes üzletemberek. kóka jános például. ilyenek ülnek az igazgatótanácsokban.

erre lehet mondani, hogy de mi nem ilyen világot akarunk. mert mária országa vagyunk, vagy mert csak. vissza kellene térni a klasszikus liberalizmushoz és a tőkepiaci önkénnyel szemben védeni a piacot.

magyaroszág egy olyan felállásban érdekelt, hogy van mondjuk a monarchia sörgyárak. és abban az amstel, gössi, csíki, pilzeni, soproni, temesi sörgyárak egymás mellé vannak rendelve. a piaci részesedésük arányában adnak tagokat a közös vállalat igazgatótanácsába. modern kori céh. a gazdasági szereplők hasonló feltételekkel versenyeznek.

csak erre azt mondják hollandiában. aztán mégi miért adjuk fel a piacvezető pozíciónkat. höhö. hülye magyarok. ne de ebben a csehek is érdekeltek. a székelyek és a románok is. még a stájer parasztok is. ők is visszavennék az országukat. ebben a kelet-közép európa érdekelt. csak ugye ez veszélyes dolog. mert a nacionalizálást is csak elrontani lehet, ahogyan a privatizációt.

akkor ez mégis hogy legyen. és erre nincs válasz. szidjuk a cigányokat. van az a vicc, hogy régen a a cigányok loptak, a magyarok dolgoztak, politikusok vitatkoztak. most a politikusok lopnak, a magyarok vitatkoznak, mi dolgozzunk tesó? ez nincs megoldva.

BiG74 Bodri 2018.03.30. 22:37:03

Ki ne tiltassátok már! Az ő szavait is megőrzi a net!

miketbeszéltek 2018.03.30. 22:37:30

@HaFr: "hát, esetükben jóval súlyosabb, nem?" Nem összehasonlítható a két kérdés. A nemzetiségeknél nem általában a polgári társadalom értékrendjének, viselkedési kultúrájának átvételével volt a gond, hanem a saját nemzetiségi érdekeik érvényesítésével, illetve azzal, hogy nemzeti öntudatuk szempontjából ellenállhatatlan csábítás volt az anyaországhoz való csatlakozás lehetősége-amelynek komoly nemzetközi hátszele is volt. -Más katgória volt zsidóság, amelynek jelentős része asszimilálódási szándékának a holokauszt vetett véget.
-Teljesen más kérdés a cigányság, akiknek jelentős részének az integrációja (ill. kezdetben a letelepítése is) legalább Mária Terézia óta is csak részlegesen sikerült. A saját maguk által szegregált közösségek nem az általános társadalmi normák, hanem a saját mikrotársadalmaik szabályai szerint éltek. Ezek a közösségek felbomlottak, gyakori maradványuk a -nem ritkán matriarkális nagycsalád. Az idősebb cigányok körében többször is hallottam panaszkodni a fiatalokra, akik kiléptek ebből a tekintélyrendből is, és aszociális magatartást tanúsítanak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.30. 23:34:38

@444:

"mi az a valós érték, amit budapest elad a világnak, vagy akár a vidéknek. az micsoda?"

Mi az a valós érték, amit a MEGAKOM Tanácsadó Iroda elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit a Forensys Kommunikációs Tanácsadó Kft. elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit a Cívis Ház Zrt. elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit az EDC Debrecen elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Intézet elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit az Int-Solution Kft. elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.30. 23:53:30

@444:

"és abban az amstel, gössi, csíki, pilzeni, soproni, temesi sörgyárak egymás mellé vannak rendelve."

Ki(k) által vannak egymás mellé rendelve?

"a piaci részesedésük arányában adnak tagokat a közös vállalat igazgatótanácsába."

Mitől függ a piaci részesedésük aránya?

"modern kori céh."

Ami egy kartell -- és a kartellekről tudjuk, hogy azok inherensen instabil szerveződések.

"a gazdasági szereplők hasonló feltételekkel versenyeznek."

Először is: egy kartell épp' arról szól, hogy a kartelltagok nem versenyeznek, hanem felosztják egymás között a piacot (a piaci részesedéseket).

Másrészt olyan, hogy egyenlő feltételekkel versenyzés nincs: ha _minden_ feltétel pontosan egyenlő lenne, akkor a versenyzők pontosan egymás mellett haladnának. A verseny épp' arról szól, hogy kiderül: kik használják ki jobban a nem-egyenlő feltételeket.

BiG74 Bodri 2018.03.30. 23:58:07

@neoteny:
A borsó meg a fal esete, az megvan?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 00:08:29

@BiG74 Bodri:

Hogyne; nem is őt győzködöm, hanem azt mutatom meg, hogy az "érvelései" hibásak.

ijontichy 2018.03.31. 01:49:33

@444: "a magyar sörgyártás alá van vetve egy amszterdami igazgatótanácsnak. akik nem azért uralják a sörpiacot, mert a legjobb sörfőzők..."
De hát ez csak irigy köpködés ;-)

Mellesleg honnan vetted azt a téveszmét, hogy annak kell uralnia a sörpiacot, aki a legjobb sörfőző? Vedd már észre, a polihisztorok ideje lejárt. A legjobb sörfőzőnek se ideje, se tudása nincs arra, hogy uralja a piacot. Mi több, a termékei (sőt! inkább "alkotásai") valószínűleg eladhatatlanok lennének a kommersz gigagyártók mennyiségeiben. Amúgy én a helyedben nem nézném le ezeket sem. Ahhoz is kell ám sörfőző tudás, hogy olyan söröket tervezz, amiket el lehet adni gigamennyiségben.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 05:03:50

@444:

"erre lehet mondani, hogy de mi nem ilyen világot akarunk. mert mária országa vagyunk, vagy mert csak. vissza kellene térni a klasszikus liberalizmushoz"

Csak épp' a kocsma népfőiskolás nemzetiszocialista népe nem ezt mondja.

BiG74 Bodri 2018.03.31. 06:52:37

@neoteny:
Nem szívesen mondom, de egy elmeroggyant agymenéseit, érveléseit cáfolni pont annyira felesleges, mint amennyire könnyű. Alternatív világban él, semmi nem hatja meg, semmit nem fog fel, mert a vallásos-babonás übernacionalizmusának falán értelmes dolgok nem jutnak át torzulás nélkül.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 07:01:37

@BiG74 Bodri:

"mint amennyire könnyű"

Ha annyira könnyű lenne, akkor az emberek nem lennének vevők mindenféle irracionális (tév)eszmékre.

en.wikipedia.org/wiki/Rational_irrationality

2018.03.31. 08:40:23

@neoteny:
budapest úgy próbál megélni, hogy nem termel valós értéket. hanem behordja az árut úgy, hogy kifelé nem jön lényegében semmi. budapest gazdagsága szinte kizárólag a fogyasztásra van alapozva. budapestről kifelé nem jön áru. nem csak materiális termék, hanem hasznos szellemi áruféleség is szinte alig, hanem csak pénz, illetve a politikáról szóló hírek. de az a pénzt és a politikáról szóló híreket a kereskedelmi bankok és a kereskedelmi média az államhatalom teremti. és azon vitáznak, hogy ezen ki gazdagodjon meg. ha magyarország nettó tőkeexportőr lenne, akkor ezt a magyar főváros megtehetné. ahogyan bécs is megteheti.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 08:47:40

@444:

"mi az a valós érték, amit budapest elad a világnak, vagy akár a vidéknek. az micsoda?"

Mi az a valós érték, amit a MEGAKOM Tanácsadó Iroda elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit a Forensys Kommunikációs Tanácsadó Kft. elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit a Cívis Ház Zrt. elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit az EDC Debrecen elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Intézet elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit az Int-Solution Kft. elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

2018.03.31. 08:53:24

@neoteny:
tehát ha hoznának egy olyan szabályt, hogy holnaptól nem lehet (fiat) pénzt nyomtatni, akkor budapest egy fél év alatt felélné a megtakarításait. és a lakosság éhen halna. mert a budapesti vállalatok szinte csak fogyasztanak. orbán elszívja a pénzt. és a saját haveri körének osztogatja el. illetve a saját hóbortjaira költi (foci egyház). ez így nem tartható. de az ellentábornak egy célja van. helytartó elitté kíván válni és az ország kiszolgáltatni a külföldnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 08:56:36

@444:

"mi az a valós érték, amit budapest elad a világnak, vagy akár a vidéknek. az micsoda?"

Mi az a valós érték, amit a MEGAKOM Tanácsadó Iroda elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit a Forensys Kommunikációs Tanácsadó Kft. elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit a Cívis Ház Zrt. elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit az EDC Debrecen elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Intézet elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

Mi az a valós érték, amit az Int-Solution Kft. elad a világnak, vagy akár a vidéknek? Az micsoda?

moszkvicssluszkulcs 2018.03.31. 09:02:43

Lázár nyilatkozata a lexebb Jobbikos időket idézi. Amúgy meg -úgy általában - igaza van...

2018.03.31. 09:05:59

@neoteny:
ezek mind fogyasztanak. és a valós értéket zolika és munkatársai termelik a pallagi úton a teva gépsorain. 2016-ban 231 milliárd forint értékben. ebből 96 milliárdot fogyaszt a belföldi forint piac. és 135 millárd forint a kivitel. 44 milliárd hozzáadott érték. ha zolika és a műszakváltó társa keresztbe teszi a csavarkulcsot, akkor ezt nem állítják elő. amire lehet mondani, hogy azt már mégse kellene. csakhogy de budapesten senki se fogja meg a csavarkulcsot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 09:09:16

@444:

"ezek mind fogyasztanak."

Miért fizet nekik bárki is bármit?

2018.03.31. 09:34:32

@neoteny:
nem arról van szó, hogy nem lehessen szellemi szabad foglalkozást űzni. hanem arról, hogy ha az nem irányul valós áru előállítására, akkor az vagy haszontalan, vagy legjobb esetben is csak közhasznú. amilyen a megakom tanácsadó iroda. azért van a sok közalkalmazott, hogy elkészítse komádiban az adminisztratív tervet, a jelentést a brüsszeli politbürónak. ezért alkalmazzák szabó erikát. aki reszelgeti a körmét. és kiszervezik a megakom tanácsadó irodának. budapest ugyanezt csinálja csak nagyban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 09:59:54

@444:

"nem arról van szó, hogy nem lehessen szellemi szabad foglalkozást űzni."

No akkor meg van a válaszod arra a kérdésre, hogy mi az a valós érték, amit Budapest ad a világnak.

"ezért alkalmazzák szabó erikát. aki reszelgeti a körmét. és kiszervezik a megakom tanácsadó irodának. budapest ugyanezt csinálja csak nagyban."

Ezt te honnét tudnád, kocsmai népfőiskolás nemzetiszocialista lófaszjóska?

Szabó Erika Komádiban egy mihaszna, egy parazita, nem termel semmilyen jószágot (terméket vagy szolgáltatást), ami(k)ért bárki is elcserélné a saját javait önként, hanem ő államhatalmi erőszakkal (értsd [adó]törvényekkel) a nettó adófizetőktől eltulajdonított javakból kerül finanszírozásra. Sőt ez még a MEGAKOM Tanácsadó Irodára is igaz amikor Komádinak írnak gazdaságélénkítési tervet.

Viszont a budapesti mérnök aki megtervez egy házat vagy egy gépet vagy egy csavarkulcsot vagy megír egy darab kódot (pl. a Prezi egy részletét vagy egy bootloader-t valamelyik német autógyár valamelyik ECU-jába) az ezekért a szellemi termékekért kerül megfizetésere ezeknek a szellemi termékeknek az _önkéntes_ fogyasztóitól. Ez a különbség a politikusok/bürokraták meg a szabad piacra termelők között: hogy az egyik erőszakkal tesz szert a bevételére/jövedelmére, a másinak pedig ki kell valamilyen valós igényt elégítenie ahhoz, hogy bevételre/jövedelemre tegyen szert, ugyanis csak önkéntes cserékkel juthat a mások javaihoz.

Ez az a tény, amit semmilyen mennyiségű nihilista-posztmodernista bugyogásod sem képes megváltoztatni.

2018.03.31. 10:23:09

@neoteny:
na de mi az a szellemi érték, amit budapest a fővároson kívülre értékesít. tehát nem az, amit magyarország többi részéről elvon. hanem amit ad. az micsoda? nagyrészt csak pénz. de azt a pénzt budapest az államok segítségével állítják elő. európai unió, egyesült államok, egyesült királyság, magyar köztárság, stb. így lesz euró, dollár, font, forint. illetve így lesznek különféle tőkepiaci termékek. amik a globális világban virtualizálódva felértékelődnek.

de mi az amit budapest ad miskolcnak. mi a valós áru? olyan nincs csak pénzt teremtenek. de a magyar állam nélkül nem lenne forint. és nem gazdagodhatna meg rogán antal. de a forinttal spekulálva oszkó péter sem. tehát ha valakinek van egy mol részvénye, akkor az osztalék kifizetését a magyar állam garantálja. ha azt a mol megtagadja, akkor a mol vezérigazgatójával szemben a magyar állam járhat el. és ha azt nem teszi meg és a mol a külföldi befektetőknek nem fizet, akkor az háborút jelent. minimálisan kereskedelmi háborút. ha nem lennének államok, akkor ki fogadna el bármiféle virtualizált bitsorozatot függetlenül, hogy mennyire szupertitkosított bitcoin. az nem egy energiacella, amivel meg lehet hajtani egy gépsort. vagy amivel fűteni, sütni, főzni lehet, vagy hűteni. az egy fizetési ígérvény, aminem a beváltását az állam garantálja. ha nincs magyar állam, akkor nincs forint se. ha senki se köteles beváltani, akkor ki lesz az, aki a kis színes papírokért cserébe ad egy kiló marhahúst.

2018.03.31. 10:33:56

@neoteny:
és a bitcoin esetén ez egy virtualizált világállam világpolgárokkal. csak ugye van ezer féle bitcoin. virtualizált környezetben tároló, számítási kapacitással éppenséggel lehet fizetni. virtualizált környezetben működik, de a valóságban egyre kevésbé.

a féktelen pénzkibocsátás megteremti a válságokat. és ez a bizalomhiányt erősíti. ahogyan minden virtualizált termék. ez a komment is. a politikába vetett bizalmat csökkenti azt, hogy virtualizált környezetben két irányban lehet csevegni. és ezért az üzenetek mennyisége megnövekedett. és ez teremt információt. de az ellenőrizetlenül bizonytalanságot teremt. mindenki előáll valamilyen teóriával. és a válasz az, hogy ez baromság. persze, hogy baromság. ez is baromság. ilyenformán féligazságoknál tovább nem lehet eljutni.

2018.03.31. 10:40:11

@neoteny:
de milyen házat tervez egy budapesti mérnök? milyen tervet adnak el budapesten kívülre a budapesti mérnöki irodák? mi az a szellemi termék, ami budapeten áll elő és azon kívül hasznosul. ami ellentételezi az a valós árut, ami befelé megy. mi az, ami onnan kifelé jön. az nagyrészt pénz. de az állam teremti elő. brüsszeli politbüró eurót. budapesti forintot és forinthoz kapcsolt pénzügyi termékeket. de ha nincs a magyar állam, akkor nincs forint. ha nincs az egyesült királyság, akkor nincs font. ha nincs az egyesült államok, akkor nincs dollár. ha az államok nem léteznek, akkor ezek a pénzügyi termékek sincsenek.

2018.03.31. 10:47:37

@neoteny:
tehát budapest nem tervezi meg a miskolci kórházat. és nem is gyógyítja meg a miskolci beteget. budapest miskolc számár pénzt állít elő. de azt az államhatalom segítségével teszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 10:49:41

@444:

"na de mi az a szellemi érték, amit budapest a fővároson kívülre értékesít. tehát nem az, amit magyarország többi részéről elvon. hanem amit ad. az micsoda?"

Na de mi az a szellemi érték, amit a MEGAKOM Tanácsadó Iroda a telephelyén kívülre értékesít? Tehát nem az, amit Magyarország többi részéről elvon, hanem amit ad. Az micsoda?

Na de mi az a szellemi érték, amit a Forensys Kommunikációs Tanácsadó Kft. a telephelyén kívülre értékesít? Tehát nem az, amit Magyarország többi részéről elvon, hanem amit ad. Az micsoda?

Na de mi az a szellemi érték, amit a Cívis Ház Zrt. a telephelyén kívülre értékesít? Tehát nem az, amit Magyarország többi részéről elvon, hanem amit ad. Az micsoda?

Na de mi az a szellemi érték, amit a EDC Debrecen a telephelyén kívülre értékesít? Tehát nem az, amit Magyarország többi részéről elvon, hanem amit ad. Az micsoda?

Na de mi az a szellemi érték, amit a Szinapszis Piackutató és Tanácsadó Intézet a telephelyén kívülre értékesít? Tehát nem az, amit Magyarország többi részéről elvon, hanem amit ad. Az micsoda?

Na de mi az a szellemi érték, amit a Int-Solution Kft. a telephelyén kívülre értékesít? Tehát nem az, amit Magyarország többi részéről elvon, hanem amit ad. Az micsoda?

"tehát ha valakinek van egy mol részvénye, akkor az osztalék kifizetését a magyar állam garantálja."

A te féktelen fantáziálgatásaidban.

"az egy fizetési ígérvény, aminem a beváltását az állam garantálja."

A te féktelen fantáziálgatásaidban: a magyar forint fiat (beválthatatlan) pénz.

"ha senki se köteles beváltani"

Senki sem köteles beváltani: a fiat (beválthatatlan) pénzeket definíció szerint nem váltja be a kibocsátó központi bank semmire.

"ki lesz az, aki a kis színes papírokért cserébe ad egy kiló marhahúst"

_Hány_ kis színes papírokért cserébe adnak egy kiló marhahúst? A _beváltás_ azt jelentené, hogy van egy fix árfolyam a kisz színes papírok és a marhahús kilója között. De ilyen nincs: a mészáros annyi kis színes papírért adja a marhahús kilóját, amennyiért akarja: senki sem kényszeríti arra (Mo-n mai napság), hogy fix mennyiségű színes kis papírért adjon egy kiló marhahúst. Próbáld meg azt mondani egy mészárosnak, hogy _váltsa be_ az 500 Ft-osodat egy kiló bélszínre, és kiröhög: esetleg hajlandó lesz _eladni_ a kiló bélszínt 14 db 500 Ft-osért. De még ha meg is teszi azt ma, attól még nem szükségszerű, hogy ugyanezt megteszi holnap.

Neked fogalmad sincs arról, hogy mi a különbség egy pénz _beválthatósága_ és _vásárlóereje_ között. Az előbbi egy fix váltást jelent valamilyen jószágra, ami ugyanannyi ma is meg holnap is meg holnapután is; az utóbbi viszont folyamatosan változik attól függően, hogy milyen jószág kerül épp' megvásárlásra.

2018.03.31. 10:50:15

@neoteny:
orbán átteszi a fővárost felcsútra. és ott épül kisvasút, kulipintyó, foci egyház. ami orbán viktor hóbortja. mit ad felcsút a nagyvilágnak. egy miniszterelnököt. na jó de szabad piaci alapon mit ad. semmit. mit számít az. budapest mit ad? ngo-kat?

2018.03.31. 11:03:37

@neoteny:
hajdúszoboszló nyújt a nagyvilágnak? azt, hogy bele lehet ülni a gyógyvízbe és abban pancsikolnak a családok.

ha hajdúszoboszlónak klasszikus liberális polgármestere lenne, akkor kötelezné a szolgáltatókat (a strandot), hogy a nyereségüket váltsák be bocskai aranykoronára. és az ott halmozódik náluk. te meg beleülhetsz a gyógyvízükbe. és mit ad hajdúszoboszló a nagyvilágnak ha szüksége van bármire. bocskai aranyat. ez lenne a klasszikus liberalizmus.

csakhogy ezzel rövid úton felszámolnák a forintot. mert mindenki szaladna a bankba, hogy a francnak kell forint. inkább aranyra váltaná be. mert az ér valamit. és nem lenne annyi arany. mert ugyanígy szaladnának a dollárt, és az eurót is beváltani. és a bánya azt mondaná, hogy neki nem kellenek kis színes papírok. neki munkagépek és energiahordozók kellenek azért, hogy kitermelje a nyersanyagot. persze erre az usa azt mondja: ezt dollárért kaphat. és akkor az mégis csak ér valamit. de forintért mit kaphat. budapest milyen technológiát állít elő. milyen gépsorokat terveznek és építenek?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 11:09:34

@444:

"de milyen házat tervez egy budapesti mérnök? milyen tervet adnak el budapesten kívülre a budapesti mérnöki irodák?"

Amilyenre vevőt találnak.

"mi az a szellemi termék, ami budapeten áll elő és azon kívül hasznosul. ami ellentételezi az a valós árut, ami befelé megy. mi az, ami onnan kifelé jön."

Például a ThyssenKrupp Presta budapesti fejelesztőközpontjában készült mechanikai, elektromos, elektronikai tervei és a hozzájuk írt szoftver.

"az nagyrészt pénz. de az állam teremti elő."

Bullshit: a BMW, Audi, Mercedes meg más autók vásárlóitól származik a pénz amit a ThyssenKrupp Presta budapesti fejlesztőközpontjában dolgozók kapnak. Ezeknek az autóknak a vásárlói cserélik el a pénzüket az elektromos kormányrásegítőért.

"de ha nincs a magyar állam, akkor nincs forint. ha nincs az egyesült királyság, akkor nincs font. ha nincs az egyesült államok, akkor nincs dollár. ha az államok nem léteznek, akkor ezek a pénzügyi termékek sincsenek."

A hadifogoly-táborokban nem volt állam, amelyik pénzt teremtett volna a hadifoglyok számára: ezért ők teremtettek maguknak pénzt, általában a cigarettát tették meg pénzzé.

A pénz teremtéséhez nincs szükség államokra: az emberek a cseréik sorozatával kialakítanak pénzt, általában nemesfémeket (de lehet más árucikk is: pl. dohány vagy rizs). Csak a fiat (beválthatatlan) pénzhez kellenek az államok.

2018.03.31. 11:10:00

@neoteny:
ha jön egy nagyobb pénzügyi válság és a féktelen pénzkibocsátással és dezinformációval előbb utóbb bekövetkezik, akkor erre a működésre kell visszaállni. és a "liberális" kormányok azt szeretnék, hogy ebben a helyzetben a magyaroknak ne legyenek termelő eszközeik. és elhitetik a budapestiek többségével, hogy az úgy lesz jó, mert egyénileg úgy a kényelmes.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 11:15:42

@444:

"budapest mit ad?"

Mindazokat a javakat (termékeket és szolgáltatásokat), amiket megvásárol a budapestiektől a világ. Például amiket megvásárolnak a német autóvásárlók; vagy a Prezi vásárlói; vagy a brit legénybúcsúztatók a bulinegyedben; és még millió más jószág, ami Budapesten kerül megtermelésre és Budapesten kívüliek fogyasztják azt.

2018.03.31. 11:22:08

@neoteny:
na tudsz te. a kormánymű vezérlőszoftvere valós áru. csakhogy azt nem budapest, vagy budapestiek értékesítik, hanem a thyssenKrupp presta steering központi irodája illetve még nem is az, hanem annak központja. ezzel egy észak-rajna vesztfáliai vállalat kapitalizálódik. és budapesten marad az alkalmazotti munkabér. amivel egy magasan képzett alkalmazott egyénileg lehet, hogy meg van elégedve. de a köznép nincs megelégedve. és érpatak világítótornya azt mondja, hogy vessenek ki ilyen olyan adókat ezekre a "zsidókra" és egyébként meg ne a rizsák robié legyen a gyógyszertár, hanem a bodnár sanyié. csakhogy összefogott ellene a simon és a csuszáné. nyilván simon perez is benne van a dologban. és a köznép leváltja, hogy legyen inkább nagy imre attiláné. de az érpataki polgármesternek is van egy kis igazsága azzal, hogy ebben a pénzügyi világban valami nem kóser.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 11:23:13

@444:

"ha jön egy nagyobb pénzügyi válság és a féktelen pénzkibocsátással és dezinformációval előbb utóbb bekövetkezik, akkor erre a működésre kell visszaállni."

Már volt ilyen: ld. a pengő 1946-os hiperiflációját. Ami megszüntetésére bevezették a forintot, ami _akkor még_ nem fiat (beválthatatlan) pénz volt, hanem 13.21 forint beváltható volt egy gramm aranyra. _Ezért_ volt jó pénz a forint _akkor_; ezért szűnt meg az infláció. Aztán a magyar állam egyre több forintot nyomtatott; ennek megfelelően el is inflálódott a forint.

2018.03.31. 11:24:59

@neoteny:
egy kereskedelmi háborúban mit adna budapest. amikor a valós árumérleg számít. ebben oroszország érdekelt, kína érdekelt, jelzem németország is érdekelt, de az usa nem érdekelt. viszont az amerikai vezetés egyre inkább hajlik arra, hogy zárják a gazdaságot. és a kínai kormány is hajlik arra. úgy nem lesz annyi olcsó áru.

2018.03.31. 11:32:26

@neoteny:
a magyar aranytartalék 3t. a svájci (bevallott) aranytartéka 1,040t (vagy van annyi, vagy nincs, vagy több van ki ne rabolják őket, ki tudja).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 11:34:45

@444:

"a kormánymű vezérlőszoftvere valós áru."

Semmivel nem valósabb áru, mint az elektromos kormámyrásegítő mechanikai, elektromos és elektronikus tervei.

"és budapesten marad az alkalmazotti munkabér."

És ezzel fizet a budapesti a vidéken termelt javakért.

"amivel egy magasan képzett alkalmazott egyénileg lehet, hogy meg van elégedve. de a köznép nincs megelégedve."

Tekintettel arra, hogy nem a "köznép" állítja elő azokat a javakat amiért a ThyssenKrupp Presta (bért) fizet, a "köznép" elégedettségi szintjének nincs szerepe ezekben a gazdasági tranzakciókban.

"az érpataki polgármesternek is van egy kis igazsága azzal, hogy ebben a pénzügyi világban valami nem kóser"

Az egyetlen dolog amiben az érpataki polgármesternek igaza van az, hogy számára fájdalmas érzés az őt elöntő irigység.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 11:40:20

@444:

"egy kereskedelmi háborúban mit adna budapest."

Ennek semmi értelme sincs.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 11:41:58

@444:

És?

2000 óta a svájci frank is fiat (beválthatatlan) pénz.

2018.03.31. 11:45:25

@neoteny:
abc fegyverek alkalmasak arra, hogy elpusztítsák a fél világot. mert egy atomháborúban, biológiai és vegyi fegyvereket bevetve talán az egész emberiség nem halna ki. irreguláris háborúkat viszont egyre kevesebb politikus vállal. merkel se vállalta be azt, hogy bevonulnak szíriába. és néhány német hősi halált hal. mert fél attól, hogy a közvélemény ellene fordulna. miért halt meg szegény kis maximilian. miért vitte bele merkel a németeket ebbe a háborúba. a német nép élhetne, mint marci hevesen. a zsoldosok hit nélkül nagyon sok pénzbe kerülnek.

a reguláris háború túl nagy pusztítással járna. az irregulárisnak túl nagy a politikai kockázata. egy globális válság idején jó esetben egy totális világkereskedelmi háború következne. tehát nem lőnek, de hadigazdálkodás van. és abban kevéssé érvényesül a sztárséf.

értem persze, hogy ez nem feltétlen következik be a közeljövőben. a tőkepiaci bónuszok újra meghaladják a válság előtti szintet. tehát minden helyre állt, vagy minden visszaállt az előző állapotra hogy aztán egy még nagyobb krach következzen. ezt nem tudjuk. csak esetleg ilyenformán is kellene gondolkodni.

Janossz 2018.03.31. 11:53:37

@neoteny: "az érpataki polgármesternek is van egy kis igazsága azzal, hogy ebben a pénzügyi világban valami nem kóser"

Az érpataki polgármester nem mondott ilyet.
Nagy Imre Attiláné nem a népfőiskola neveltje.
Te a BUKOTT ex-polgármesterre gondolhattál.
Ő viszont a te iskoládat végezte. Így végezte.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 11:54:58

@444:

"viszont az amerikai vezetés egyre inkább hajlik arra, hogy zárják a gazdaságot."

Trump bevezette az acél- és aluminium-vámokat -- és azzal a lendülettel fel is mentette Kanadát, Mexikót és az EU-t alóluk. Valamint kivetett valami $60 milliárd vámot kínai termékekre. De ez mind csak parasztvakítás: az USA több pénzt tolt Afganisztába segélyként, mint $60 milliárd. A szövetségi kormányzat kb. 6 nap alatt költ el $60 milliárdot.

Amikor Trump komolyan elkezdi korlátozni az amerikai-kínai kereskedelmet, egy héttel később kiderítik róla, hogy összeszűrte a levet Putyinnal az elnökválasztáskor, a Képviselőház impeachment vád alá helyezi, a Szenátus elítéli őt ebben az impeachment perben és kirúgják az elnökségből. Van némi mozgástere arra, hogy csinálja a műsort a kínaiakkal, de ha elkezdené bedöntögetni a gazdaságot, akkor a képviselők és a szenátorok is tudják, hogy melyik oldalon van megvajazva a kenyerük: (súlyos) recesszióban nehéz elérni, hogy újraválasszák az embert.

2018.03.31. 12:00:21

@neoteny:
a köznép mondja meg, hogy mennyit vonjanak el az alkalmazotti bérből és a thyssen krupp presta steering budapesti mérnöki irodájától. ezt az érpataki fickó mondja meg, igaz hogy most már nem polgármester. de ugyanannyi szavazata van, mint lovász lászlónak. akiről elhitetem a kocsmában, hogy éket ver a nemzettestbe. mert hogy kitől kapta a wolf díját. melyik államtól. egyet találhatsz. na ná, hogy tőlük. és akkor el kell magyarázni, hogy azért még nem kellene megölni. legfeljebb szájon vágni egy zsebkendővel azért, mert a magyar tudományos akadémia élén, ami egy nemzeti közintézmény nem vállal felelősséget a magyar közoktatás egészéért. hanem a természettudományos szellemi elitet próbálja kiszolgáltatni a nagyvilágnak. amiért éppenséggel egy másik akadémikus szájon vághatná valaki egy zsebkendővel. sajnos ehhez lovász lászlónak a bokájáig nem érek fel. az egyszerű emberek féligazságaiban nem kizárólag a gonoszságot látom. közéleti érzékben valószínűleg lovász lászló a gyengébb, mint sanyi a kútfúró.

a hatalmi játszmák úgy alakulnak, hogy sanyi elképzelései erősödnek valamelyest. persze vona gábor elárulja. de annak orbán az élére áll. és elvesztheti a többségét (bár az is lehet, hogy nem veszti el, ez az, amit senki sem tud, a választás viszonylag szabad, többpárti és a kimenetele nyílt), de nincs kormányzóképes alternatíva. a vidék a főváros kifosztására játszik és megfordítva.

persze értem, hogy amerikában ebből jöttek létre a metropoliszok. ezt a játszmát az urbánusok nyerték. és vidékiek a tyúkszaros mackónadrágjukban szipogtak. és beálltak sarokra hot dog árusnak. ugyanennek a játszmának a kimenetele budapest és a borsodi cigányok/nem cigányok vonatkozásában kétesélyes.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 12:03:35

@444:

"egy globális válság idején jó esetben egy totális világkereskedelmi háború következne. tehát nem lőnek"

Bastiat meglátása az volt, hogy "ha a jószágok nem lépnek át országhatárokon, akkor a katonák igen". Más országok erőforrásaihoz vagy kereskedelmi (önkéntes csere) úton lehet hozzájutni, vagy hódítással. A kereskedelmi háborúk szükségszerűen lövöldözős háborúkhoz vezetnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 12:05:29

@444:

"a köznép mondja meg, hogy mennyit vonjanak el az alkalmazotti bérből"

(3) Nem lehet országos népszavazást tartani

b) a központi költségvetésről, a központi költségvetés végrehajtásáról, központi adónemről, illetékről, járulékról, vámról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvény tartalmáról;

2018.03.31. 12:54:01

@neoteny:
a kereskedelmi háború nem azt jelenti, hogy nincs árucsere hanem azt, hogy az közvetlen. mondjuk ez a debreceni székhelyű vállalat eladja a víziszárnyast leginkább németországba. (alaphelyzetben német nyelvű a honlapjuk).
goldenfood.de/
a tulajdon védelmén túl nem szorulnak rá senkire és semmire, mert a család birtokában van a termőföld, a liba, kacsa tenyészállomány. a takarmányt maga állítja elő. a tojásokat maga kelteti. a vágóhíd az övé. a sütöde is az övé. a csomagolóüzem is. és még a szállítás is.
tranzitker.hu/
best of goods. ducks or goose. jó kis szlogen. egy ilyen cég az áruért kap eurót. átutalják elektronikusan a számlájára. és azzal vásárolhat a nagyvilágban. remek. kereskedelmi háborúban a pénzügyi bizalom nem szövetséges államok között meginog. és magyarország jelenleg nem áll föderációban németországgal. az mnb nem mitteleuropäische bundesbank tagja. és egy ilyen helyzetben legalábbis a jobbos kormányok azt mondanák, hogy az európai központi bank ha egy mód van rá, akkor magyarországnak nem diktál. a forintgazdaságot kisegítheti a bank of china. matolcsi ezekben gondolkodik. persze lehet, hogy már csak egy hétig. ez majd kiderül. tehát mi van akkor ha előáll egy ilyen válság. nincs háború, de majdnem.

ez esetben a tranzitker németországból áruval megrakodva érkezik magyarországra úgy, hogy a hipermarket nem a konkurense. tehát azzal a vertikálisan integrált vidékies vállalatok járnak jól. és most azok erősödnek. a kormányzati támogatást egyre inkább ezek élvezik. mert elhitetik, hogy ezek teremtenek inkább munkahelyet. persze lehet, hogy már csak egy hétig. és visszajön az mszp-szdsz. az szdsz helyett a rengeteg fővárosi kispárt, "civil" aktivista. és az ezzel a kézivezérelt gazdasággal mit csinál.

2018.03.31. 12:54:37

@neoteny:
hanem az ezt (is) meghatározó politikusokról lehet szavazni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 13:05:04

@444:

"a kereskedelmi háború nem azt jelenti, hogy nincs árucsere hanem azt, hogy az közvetlen."

Már megint fékeveszetten fantáziálgatsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 13:06:47

@444:

"hanem az ezt (is) meghatározó politikusokról lehet szavazni."

Vagyis nem "a köznép mondja meg, hogy mennyit vonjanak el az alkalmazotti bérből".

2018.03.31. 13:22:40

@neoteny:
ez a cég adja az európai kacsa termelés 5%-át, és a liba esetén még nagyobb részt. mert most a felfogás az, hogy nem kell mezőgazdaság. túl sokat fosnak ezek az állatok, egy ilyen viziszárnyas telep kell a francnak. és nem kell a föld se. ezeket az állatokat beterelik valami hodályba. világítanak neki, hogy a libák azt gondolják nappal van. a brüsszeli politbüró ezért fizet támogatást. mert hogy ez így modern. persze a madár nem hiszi el, akkor nem tojik annyi tojást. mert érzi, hogy a környezetben valami nem kóser. miért szaporodjon. és adnak nekik csilingelő micsodát. amire azt mondják, hogy akkor inkább tojnak. tehát megszűnik az ökologikus biotermelés. ezek a kacsacsilingelős programokat a "zöld" politikusok találják ki.

de ugye világos, hogy egy mezővárosi, vidékes vásárvárosi érdek nem ugyanaz, mint a főváros érdeke. ha nincs válság, akkor ezeket az elit nem ütközteti össze. mert miért ütköztesse. de ha válság van, akkor kénytelen, mert abban valakinek veszítenie kell. és ha a fővárosban nincs termelés, akkor debrecen, győr, miskolc és vele szemben áll budapest. ellenérdekeltség jön létre. na most egy ilyen konfliktust vagy el kell kerülni, vagy a fővárosról időlegesen le kell válni.

és egy ilyen helyzet nem elképzelhetetlen. ezért hozom ezeket a példákat. sorakoztatom fel ezeket a véleményeket. ahogyan tapasztalom, amilyen szerintem a közvélekedés. persze lehet, hogy nem ilyen. de ha igen és egyébként meg a főváros, nyugatra szakadtak közvélekedése az, ami ebben a komment csatornából kitűnik, akkor a konfliktus elkerülhetetlen.

azt tesztelem, hogy az átlag népfőiskolás vélemény összeütközik az átlag filoszemitával, akkor mi történik. semmi jó. szerintem a magyar közéletben ez az összeütközés éleződik függetlenül attól, hogy ki nyer április 8-án. ha senki se nyer, akkor még inkább. de lehet, hogy tévedek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 13:38:44

@444:

"de ugye világos, hogy egy mezővárosi, vidékes vásárvárosi érdek nem ugyanaz, mint a főváros érdeke."

Nem, ez egyáltalán nem világos. Már csak azért sem, mert egy "mezővárosi, vidékies vásárvárosi" népesség sem homogén. Apád is beköltözött faluról Debrecenbe, és specializálódott, mint ahogy az a (fő)városi életre jellemző. Az én apám is egy kis felvidéki faluban született, aztán urbanizálódott.

Janossz 2018.03.31. 14:16:54

@444: " mert most a felfogás az, hogy nem kell mezőgazdaság. túl sokat fosnak ezek az állatok, egy ilyen viziszárnyas telep kell a francnak. és nem kell a föld se. "
Igen. Az eltorgyánosított, újkulákokra alapozott mezőgazdaság a harminc évvel ezelőtti termelési érték közelében sincs. Óriási dotációkkal, hazai és EU-s forrásokból.
A szerepet, amit Kádár alatt betöltöttünk, "K-Európa éléskamrája", szép csendben átvették a lengyelek.

Az "élelmes" magyar gazdák jobbára a földalapú támogatásból élnek, meg minden lehető forrást kiszivattyúznak rendszerből, és mivel az tök hülyék kezében van, tehetik.
Állami támogatás jár a szürkemarhákra, darabonként, így van már vagy 40 ezer az országban, totál feleslegesen, mert piaci hasznot nehéz belőle realizálni. De azért szaporítja a jónép rendesen.
Majd a népfőiskolán kürtöket faragnak a tülkeikből.

2018.03.31. 14:43:15

@neoteny:
de ebből az következne, hogy létrejön egy 10 milliós metropolisz. nagy-budapest. és lényegében az magyarország. az ország többi része skanzen. ami bemutatja a nézőgyerekeknek, hogy látjátok valaha vidéken is éltek emberek. lehet, hogy el lesz egyébként. amerikában minden bizonnyal. az is lehet, hogy kanadában már így van.

de van egy másik forgatókönyv. magyarországon a skanzenekben a laknak népek. és vannak nagyobb regionális fejlesztőközpontok és egy kisebb főváros. a nagy-magyar település hálózat elosztott. és ilyen lehet európa. tehát nem olyan biztos az, hogy az átlag svéd együtt akar élni stockholmban mozambikiakkal. mert ha nem, akkor az a rasszizmus. most ugye ezt tolják a jogvédők. meg hogy a férfi is otthon maradhat a csecsemővel. és megeteti a szőrös mellével. átműtteti magát transzneművé. azért, hogy a felesége hat bölcsész diplomával egzecírozza a mozambiki takarító fiút. mert ez nem mehet másképp.

ijontichy 2018.03.31. 14:58:48

@444: "az is lehet, hogy kanadában már így van." :-)))
És még csodálkozik a kocsma népfőiskolát végzett népe, hogy másoknak jobban megy a szekér.
Mindig ez van. Akik - látszólag - semmivel keresnek sok zsét (néha tényleg túl sokat), azért előbb beletették a 8-10ezer órájukat a tanulásba. A kocsma népe ezt a sör-unikum párosok emelgetésébe. Aztán bambán bámul a homályos kocsmaablakon és elmereng, hogy milyen igazságtalan is a világ.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 15:24:28

@444:

"de ugye világos, hogy egy mezővárosi, vidékes vásárvárosi érdek nem ugyanaz, mint a főváros érdeke."

Nem, ez egyáltalán nem világos. Már csak azért sem, mert egy "mezővárosi, vidékies vásárvárosi" népesség sem homogén.

2018.03.31. 15:35:57

@ijontichy:
éppen arról van szó, hogy aki amerikanizált metropoliszokat szeretene az menjen amerikába vagy kanadába. az atlanti, transzatlanti világ örömmel befogadja. sokkal több joga lesz, mint magyarországon. és sokkal több pénze. és budapest döntse el végre, hogy mit szeretne. korlátozott keveredést. van néhány kínai, de nincs külön kínai negyed ahol kínaiak uralkodnak. no-go zóna. az nem azt jelenti, hogy ott mindenkit megölnek. hanem azt, hogy oda a hatóságnak tilos bemennie. a kínaiak az ügyeiket egymás között intézik. és lesznek muszlim negyedek mecsetekkel. és mindenféle. amilyen egy világváros. ezt szeretnék a "liberálisok": csak oroszok ne jöjjenek. dönthet úgy budapest, hogy egy ilyen világot szeretne. és ez esetben legyen ilyen. és lássuk, hogy az mennyiben működik.

Janossz 2018.03.31. 15:56:21

@444: " tehát nem olyan biztos az, hogy az átlag svéd együtt akar élni stockholmban mozambikiakkal. "
Az viszont egészen biztos, hogy az átlag svéd is szeretné, ha a szelektíven gyűjtött szemetét elszállítanák heti rendszerességgel és arra létrehozott üzemekben ártalmatlanítsák, újra hasznosítsák.
Továbbá szeretné, ha a közterületei szépen rendben, tisztán lennének tartva, a városi parkjai rendesen ápolva.
Szeretné azt is, hogy ha a közműszolgáltatásban valami gond támad, akkor erre hivatott cégek hárítsanak el pld. egy szennyvíz-dugulást.

De mivel a többi átlag svéd nem érez különösebb késztetést ezen feladatok vállalására/végzésére, így az átlagsvéd megbarátkozik a gondolattal, hogy kényelmes élete biztosításához kellenek a mozambikiak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 16:13:46

@444:

"éppen arról van szó, hogy"

"de ugye világos, hogy egy mezővárosi, vidékes vásárvárosi érdek nem ugyanaz, mint a főváros érdeke."

Nem, ez egyáltalán nem világos. Már csak azért sem, mert egy "mezővárosi, vidékies vásárvárosi" népesség sem homogén.

ijontichy 2018.03.31. 16:42:20

@444: Éppen arról van szó, hogy nem ismered Kanadát, csak köpködsz. Kanadában vígan elvonulhatsz északra; sőt nagyobb része korántsem metropolisz.
Amiről szó van, hogy ha valaki Debrecen környéki bukolikus lírát akar szolid kocsmanépével, az ne menjen Budapestre. Nade Viktorkaka épp hogy telerakta provinciális bumburnyákokkal Budapestet. Annyi fideszes tahó költözött oda, mint a nyű.Mit keres egy Orbán, Kósa, vagy Lázár Budapesten (azon kívül ,hogy sokat). Budapestnek épp ez a baja. Épphogy elkezdett egy bájosan laza-koszos-köcsög-buzi-sajátosan kozmopolita világvárossá válni, erre a vidék nyakába rakta a tahófideszt. A provinciális vitya, meg az ő gumicsizmás helytartója nyóc éve egy csicsa, ám kurva kényelmetlen tisztaszobát akar csinálni Budapestből. Mert eddig ér fel az eszük. A saját migránsaiknak (:-) muhaha) építik és lopják Budapestet.

2018.03.31. 17:34:49

@neoteny:
elemi közelítéssel a kistérségekben élnek a parasztok. akik elsősorban mezőgazdaságból élnek. a közepes méretű településen vannak a gyári munkások. akik elsősorban az iparból élnek. és a fővárosban egy globális kereskedelmi szolgáltató központ. abban tömörül az értelmiség. a paraszt megtermeli, a munkás feldolgozza. a főváros kereskedik és a vezető értelmiség magas hozzáadott értékkel szolgáltat. lehet így is.

na de úgy is lehet, hogy a sok kistérségi mgtsz összefog és maga értékesíti a háziipari termékeit. és abból létrejön az áfész. az iparosok összefognak. és létrehozzák a centrum áruházakat. ebben a főváros lakosságának többsége nem érdekelt. azt mondják, hogy ez egy új kommunizmus. a centrum áruházakban hajdú porszívó lenne, lehel hűtőszekrény. és ha ebből valamennyit eladnak, akkor a centrum áruházak bővíti a kínálatát. és megjön ndk turmixgép, a levehető ajtós. azt megveszi a gyári munkás. majd a munkásosztály közösségileg kereskedik. a főváros ebben ellenérdekelt. azt mondják erre, hogy az kommunizmus.

majd úgy lesz, hogy a bosch megnyitja a mérnöki irodáját budapesten. és aztán a gyártást kitelepítik vidékre. és ennek alárendelődik hatvan, gyögyös, eger és miskolc. a mezőkövesdiek telefonálnak a tállai elvtársnak, hogy intézkedjen már, hogy a mol csökkentse az üzemanyagárakat. salgótarján, ózd egy kicsit elcigányosodik. osztanak alapjövedelmet. feltéve, hogy nem dolgoznak. ennél egy fokkal jobb, hogy munkahelyteremtő támogatást. odamegy a bosch. azokban a városokban a népek iparkodnak. a hevesi pusztákon földet művelnek. a főváros magas hozzáadott értékkel kereskedik, szolgáltat, alapkutatások, globális fejlesztő központ.

ez esetben miskolcra miért kellene egyetem. oda kell a szakmunkásképző központ. bosch gyári munkások lennének. budapesten a bosch mérnökei terveznek. a gyártás valahol vidéken sátoraljaújhelyen. és tokajban marad valamennyi földművelés. hegyközség. ebben a modellben losoncon, rimaszombaton, rozsnyón, kassán se kell értelmiség. mert hogy a termeléshez nekik pozsonyban a bosch slovakia szolgáltat. illetve ezeknek a bosch gmbh központja stuttgart. ott lesz a csúcs értelmiség. ezeknek alárendelődik pozsony és budapest. hacsak a bosch csoportot meg nem veszi a general electric, mert akkor stuttgart városa alá lesz rendelve bostoni központnak. hacsak azt meg nem vásárolja egy ügyes peking üzletember a china development bank támogatásával.

peking
boston
stuttgart
budapest
miskoc
sátoraljaújhely
de legalább olaszliszkán még rosszabb lesz. ebből a modellből ez következik.

2018.03.31. 17:43:56

@ijontichy:
éppen arról van szó, hogy magyarország is lehessen sokféle. és a gazdaság, a tőkepiac ne legyen alárendelve budapest elképzeléseinek.

budaörsi kereskedőknek generálnak százcsillió dollárt, hogy árut vehessenek. mezőtúrra is generáljunk ugyanennyi hitelt a termeléshez. abból űrközpontot is építhetnek. a tőkepiaci hozzáférés egyenlőtlen. a főváros és környéke ebből a szempontból privilegizált helyzetben van. azért, mert a tőkepiac a vidék összeomlására játszik. felvásárolják az országot. nemzeti nagytőkések célja is ugyanaz. csak őket közvetlen le lehet váltani. első körben meg kellett állítani a nemzetközi nagytőkét. "kipateroltuk az ájemefet". a jövő hét végén lehet, hogy megállítják orbánékat. ezt nem tudjuk. a választás kimenetele hódmezővásárhely óta nyílt. legalábbis a közvélekedés szerint. karácsony gergely rövid úton csődbe vinné az országot. mert az "ájemef" csak úgy jöhet vissza. úgy vehet elégtételt orbánon. ez esetben kezdőik elölről. és jönne a jobbik. vona újra radikalizálódna, vagy morvai krisztina lenne a magyarok "nagyasszonya".

Janossz 2018.03.31. 18:05:03

@444: " nemzeti nagytőkések célja is ugyanaz. csak őket közvetlen le lehet váltani. "
Néha -mikor nem figyelsz oda- igazat is mondasz.
EZEKET a kreált nagytőkéseket le lehet váltani.
Mert Macskajancsik, vagy Lőrincek, vagy mik.
Bábfigurák a Nagy Játékmester asztalán.
Egy valódi tőkést hogyan "váltanál" le?

2018.03.31. 18:39:44

@Janossz:
soros alapítványt hogy lehetett kirakni az országból. majdnem sehogy. úgy, hogy tele plakátolták az országot soros képével. a soros alapítványhoz való kötődést stigmatizálták. orbán arról beszél, hogy név szerint ismernek 2,000 zsoldost, akik a magyar kormány megbuktatásán dolgoznak. és hogy a választás után elégtételt jogi és erkölcsi elégtételt vesznek. vagy ezek amazon, vagy amazok ezeken.

(az amazon szónak nincs egy általános elfogadott etimológiája. ha a magyar nem finnegán, akkor akár magyar eredetű is lehet. nyíllal, íjjal harcoló asszony: amazon, a görögre a szkíta-pártus birodalom is hatott. a szittyák vagy a magyarok az íjfeszítő népek a görög-római történetírók szerint.)

na most ha le is váltják orbánt, akkor is a jobboldali, szélsőjobboldali szavazók célja, hogy a soros alapítványt kiutasítsák. ebbe a népesség érzelmileg bele van hergelve.

2018.03.31. 18:56:44

(nagyasszony: Ἀμαζών a'naszón)
a görögök leírják, hogy ezek a szkíta harci kultúrát űző női harcosok. úgy fejtik meg, hogy az a-fosztóképző. mell nélküli. éppen úgy is értelmes. nagyasszonyok nász nélküliek. aztán lehet mondani, hogy ez baromság. ez egy lehetséges kapcsolat. számos ősi szavunk görögös.

2018.03.31. 18:58:55

@Janossz:
csapongok, persze. orbán csapja le őket, vagy orbánt csapják le. ez a jövő hét végén kiderül. persze ha orbán egyszerű többséggel nyer, akkor ez a hatalmi folytatódik.

2018.03.31. 19:12:33

@Janossz:
orbán is soros ügynök karácsony gergely szerint
Karácsony: Orbánnál nagyobb Soros-ügynököt nem tudok elképzelni

abdul hackeem 2018.03.31. 19:35:35

@Janossz: Dehogyis csapong, ez csak a sósborszesz-xanax kombó hatása.

Janossz 2018.03.31. 19:39:14

@444: Ez volt a kérdés, mielőtt elveszítetted volna a fonat:
Egy valódi tőkést hogyan "váltanál" le?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 19:47:35

@444:

"a sok kistérségi mgtsz összefog és maga értékesíti a háziipari termékeit"

Kiknek?

"a centrum áruházakban hajdú porszívó lenne, lehel hűtőszekrény. és ha ebből valamennyit eladnak"

Kiknek?

"és megjön ndk turmixgép, a levehető ajtós."

Megjön, mint a havi vérzés?

"azt megveszi a gyári munkás."

No de mi van akkor, amikor a gyári munkás okostelefont akar venni? vagy videójátékot? vagy banánt? vagy Jagermeistert? vagy BMW-t? vagy üdülést a görög szigetekre? vagy holland lambikus sört? vagy juharszirupot? vagy datolyát? vagy egy lapostévét? Ezek hogyan jönnek meg?

GyMasa 2018.03.31. 20:18:27

@neoteny:
Őszintén csodálom a türelmedet 4444-vel kapcsolatban...

2018.03.31. 20:48:08

@neoteny:
azt megveszi a metro áruházból.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 21:00:07

@444:

Mit és abból mennyit ad érte a Metró áruháznak?

2018.03.31. 21:32:04

@neoteny:
tegyük fel, hogy jászberényben készül lehel hűtőszekrényből egy prototípus. nagyjából kikalkulálják, hogy mennyi lenne az ára a kibocsátás függvényében.

meghirdetik a nagyvilágban. igen ám, de a szlovén gorenje jobb. a török beko olcsóbb. így nem tudják eladni a lehel hűtőszekrényt. de lehet olyan opció is, hogy elcserélik kelet-német turmixgépre. amit szintén nem tudnak eladni. mert a szlovén gorenje jobb. a török beko olcsóbb. ha valaki liberális, akkor miért zárja ki a közvetlen árucserét. vagy bármiféle kereskedelmi együttműködést iparvállalatok között. mert ez nem jó a kereskedelemre szakosodott cégeknek. és?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.31. 21:38:05

@444:

"elcserélik kelet-német turmixgépre"

No de mi van akkor, amikor a gyári munkás okostelefont akar venni? vagy videójátékot? vagy banánt? vagy Jagermeistert? vagy BMW-t? vagy üdülést a görög szigetekre? vagy holland lambikus sört? vagy juharszirupot? vagy datolyát? vagy egy lapostévét? Ezek hogyan jönnek meg?

2018.03.31. 22:03:52

@neoteny:
ha lehel hűtőgépet a gmk-ban szerel. és ezért kap csérébe ndk turmixgépet a kivehető ajtóst. vagy társas utazást lipcsébe. ahol a panziós kap hűtőszekrényt azért, hogy ellátja a jászsági dolgozókat és családjukat. ez a szocializmus gazdaságtana ugyebár. de ehhez nem kell az, hogy kádár és honecker elvtársak összeüljenek. maguk a termelő egységek kezdhetnek el árut cserélni. de ez egy kiegészítő gazdasági tevékenység. gmk.

a jászsági szakképzési centrumban van egy félautomata tanuló gépsor. azt tanszünetben kibérlik. elindul egy próbagyártás. aztán lehet, hogy ndk társasutazást kapnak érte. mert az európai nagyvárosi hipermarketekben valószínűleg nem lesz ott az új lehel h01-es hűtőszekrény. az új magyar termék. amiért tolonganak a francia háziasszonyok. elsőként megvehessék. de a közép-európai centrum áruházakban el lehet passzolni kelet-közép európai koronáért vagy kelet-német márkáért. kgst 2.0. a lehel háztartási gépgyár nem versenyképes a nagyvilágban, hanem csak egy zártabb környezetben csereberével.

ijontichy 2018.03.31. 22:06:24

@444: "nagyjából". Aha. Meg körülbelül. Hát ez az, ettől állt be anno a zsiga dugattyúja meg a cucilista gazdaság. Vagy ahogy mat. profom szokta volt mondani, mikor valami pontyolasággal álltunk elő: "Körülbelül? Tudja kolléga mi a körülbelül? A gatyamadzag. Az körül is van, meg belül is."
Szóval precízebben a népfőkocsmában. :-)

2018.03.31. 22:25:05

@ijontichy:
magyar vállalkozás hogyan gyártson háztartási gépet a jászságban? a fővárosi "liberálisok" azt mondják, hogy egy lehetőség van. megnyerni a világversenyt. tehát jászságban jóska versenyezzen évszázadok óta kapitalizálódó óriásvállalatokkal úgy, hogy ehhez semmiféle segítséget nem kap. az egy lehetőség van. a "liberálisok" szerint.

ijontichy 2018.03.31. 23:59:21

@444: Rossz a kérdés. Magyar vállalkozás MIÉRT gyártson háztartási gépet a jászságban, ha nem képes azt olyan minőségben és áron előállítani, hogy a honi piac azt, profitot termelő mennyiségben meg akarja venni (az export már bónusz)? Miért generáljon csillió forintot neki a Mé'szaros a Lőrinc, vagy a CsányiSunyi (merugye külföldi pénz az pöfujj), ha nincs egy komolyan vehető piackutatása, kidolgozott termékskála terve stb... csak annyi, hogy tökjó lesz ez? Mit is kockáztat a jóska, mert a többiek pénzt? Annyira nem mehetett el az eszed a nagy irigykedésben, hogy azt hidd, a - szerinted semmiből - generált zsetont, amit a jóskába töltenek, nem kell visszafizetni.

És akkor persze adódik a másik kérdés, ha nem háztartási gépet, akkor MIT gyártson jóska a jászságban? de a fenti kérdések akkor sem kerülhetők meg, kivéve, ha jóska kitalál olyasmit, amit meg is tud finanszírozni. Ez a kocsmai okoskodás smafu. Van olyan - nem országos hírnevű kókler - milliomos vállalkozó ismerősöm, aki a magyar kapitalizmus hajnalán négyszer adta el a család feje fölül a - minden esetben "ez már a végleges lesz" felkiáltással épített - házat. A neje a harmadiknál már csak rezignáltan legyintett, és kezdett csomagolásba.
A "garantált életpályamodell" igényéről még a közszolgák esetében is megvan a véleményem, de a vállalkozásban meg egyenesen röhejes elvárás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.01. 00:23:44

@444:

"ha lehel hűtőgépet a gmk-ban szerel. és ezért kap csérébe ndk turmixgépet a kivehető ajtóst."

No de mi van akkor, amikor a gyári munkás okostelefont akar venni? vagy videójátékot? vagy banánt? vagy Jagermeistert? vagy BMW-t? vagy üdülést a görög szigetekre? vagy holland lambikus sört? vagy juharszirupot? vagy datolyát? vagy egy lapostévét? Ezeket kivel és miért és mennyiért csérélje?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.01. 01:39:21

@444:

"ez a szocializmus gazdaságtana ugyebár."

Érpatak elesett.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.01. 02:31:43

@444:

"ha valaki liberális, akkor miért zárja ki a közvetlen árucserét."

Sanyi miért 200-ért adja el azt, amit 100-ért vesz? Miért nem cseréli el a szekrénysort közvetlenül fürdőszoba-csempére? meg unimukkra? a kutat meg levehető ajtós turmixgépre? meg Predátoros tornacipőre?

Nem elég, hogy filoszemita Sanyi, de még liberális is. Meg a Fácán kocsmárosa is az. Meg a MEGAKOM Tanácsadó Iroda is az. Meg a Forensys Kommunikációs Tanácsadó Kft. is az. Meg Irmuska néni és Böszörményiné is az. Meg Zolika is az. A Nyírség és a Hajdúság liberális gócpontok.
süti beállítások módosítása