1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.06.06. 20:02 HaFr

Hogyan alakítsuk át az egészségügyet mindenki érdekében?

Képtalálat a következőre: „magyar kórházak”

Az egészségügyi rendszerünk korrupt, pazarló, a szó szoros értelmében halálos, az átalakításához mégsem veszi senki a bátorságot, és még csak jó elgondolás sem forog a nyilvánosságban ezzel kapcsolatban. Pedig az egészségügy Magyarországon a legtöbb halálért felelős intézményrendszer, és közvetlenül az életmódunk után a legnagyobb kockázati tényező, ami egy magyar embert fenyeget a hazai életében.

A dolgot ráadásul túlmitizálják a "szakemberek", nem véletlenül. Egy részük közvetlenül érdekelt a korrupt egészségügyi rezsim fenntartásában, más részük abból él, hogy fontosnak tudja magát (mint sokunk), ezért hallatlan bonyolultnak állítja be a területet (az egészségügy-menedzsmentet) és a hozzá szükséges szakértelmet, és vélhetően csak egy kisebb részük jóhiszemű a dolgot illetően.

Pedig a hatékonyság kérdése -- ami az egészségügynek is alfája és ómegája -- viszonylag jól átláthatóan megítélhető az egészségügyben is, és ezt követően viszonylag megnyugtatóan orvosolható.

Külön kell választani két dolgot, a finanszírozást és az üzemi ügymenetet. A finanszírozás ma egy tragédia, de nem elsősorban a felhasznált pénz alacsony volta miatt (ami valójában nem alacsony, mert a korrupciós és a magánpraxisra költött "menekülő" ráfordítást is bekalkulálva a magyar egészségügy elég jól el van látva), hanem a finanszírozás logikája és struktúrája miatt, ami részint az ócska normatíva rendszer és az ezzel születő kibúvók és csalások, másrészt a pénzek centralizálásának a következménye. Ezzel együtt a finanszírozásban érdekeltté kell tenni a feleket, a gyógyítókat és a betegeket, mindkettőt a minél kisebb költésben, ezért vissza kell hozni a plurális magánbiztosítási rendszert és ki kell építeni a magánkórházak rendszerét, magyarán nemcsak plusz tőkét kell hozni az egészségügybe, hanem tőkéseknek kell -- állam szabályozók között -- irányítaniuk azt. Az egészségügy üzlet (is): csak éppen ma keveseknek nagyon jó üzlet (miközben ezek tagadják a leghevesebben, hogy üzlet lenne: a korrupt professzori, intézet- és osztályvezetői kar, tisztelet a kivételnek, és a beszállítók egy része), a többségnek pedig nagyon rossz üzlet. Kvázi az életük megy rá. Ehhez persze mindenkinek elsősorban otthon kell kezdeni az egészségmegőrzést -- ennek ösztönzésére is vannak jó gyakorlatok. Az egészségügy részlegesen piaci alapra helyezése nem a meggazdagodást szolgálja (bár ez a meggazdagodás nem baj, ha többeknek van lehetőségük rá, mint a mai korrupt rendszerben), hanem a források hatékony eloszlását.

Ami az üzemi ügymenetet illeti -- ahonnan a legtöbb megtakarítást és forrásáthelyezést lehet remélni --, fel kell mérni az ország igényét, át kell világítani a valós kompetenciákat, és meg kell határozni egy változási pályát. Nem tudnék nyilatkozni egy átvilágítás előtt -- ami talán fél-egy évet vehet igénybe az ország összes vezető intézményére és az egészségügyi rendszerére kiterjedően --, de csalódnék, ha nem kellene megerősíteni a háziorvosi hálózatot, akár kétszeresére emelve a háziorvosok fizetését; ha nem kellene megerősíteni az ápolóképzést és bérezést; ha nem kellene központosítani a kórházakat; ha nem kellene az otthonok, a háziorvosok, a járóbeteg-ellátási intézmények, a kórházak és a klinikák, és a külföldi ellátóhelyek között megerősíteni a kommunikációs és logisztikai csatornákat (ideértve a mentőszolgálatot). A rendszert sokkal hatékonyabbá, agilisabbá, magasabb színvonalúvá és nem utolsó sorban szebbé kell tenni.

Az egészségügy sehol sem egy fáklyásmenet. De a jövőben -- a lakosság elöregedésével -- még inkább szükség lesz rá, és ha értékteremtő középkorú és idős embereket akarunk látni magunk körül, akkor teljesen új alapokra kell helyezni a "filozófiánkat" vele kapcsolatban. És e filozófia centrumában a hatékonyságnak kell állnia. Ha ez áll -- higgyék el nekem, aki hatékonysági szakértőként dolgozik már lassan húsz éve --, ezt se bonyolultabb rendbe tenni, mint bármi mást.

291 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr10012568351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Őszíntén kéne beszélni 2017.06.06. 23:28:38

Szóval dunsztod sincs, hogyan. Mert azt, hogy nem hatékony meg korrupt, a sarki zöldségrs is látja.

Adam Ant 2017.06.07. 00:49:29

@Őszíntén kéne beszélni: , Jajj, dehogy nincs dunsztja arany bogaram, hát oda is írt néhány konkrét teendőt: " megerősíteni a háziorvosi hálózatot, akár kétszeresére emelve a háziorvosok fizetését; ha nem kellene megerősíteni az ápolóképzést és bérezést; ha nem kellene központosítani a kórházakat; ha nem kellene az otthonok, a háziorvosok, a járóbeteg-ellátási intézmények, a kórházak és a klinikák, és a külföldi ellátóhelyek között megerősíteni a kommunikációs és logisztikai csatornákat (ideértve a mentőszolgálatot) "

2017.06.07. 09:41:52

@Adam Ant:
ez ugye mind pénzbe kerül. a pkp (vagy béndek péter) ha jól értem úgy vonna be forrást, hogy általánossá tenné a többbiztosítós (ahogyan írja a "plurális magánbiztosítói") rendszert és magánkórházak épülnének. ez az, amit sohasem fog magától megszavazni a nép. azért, mert a társadalomban a jövedelemeloszlás nem egyenletes. és általában a többség a szegényebb. fordítva nem nagyon szokott előfordulni legfeljebb csak extrém esetekben. szóval így állami rendszerben maradottak lényegében csak az alapellátás lenne biztosítva. és a közkórházak szegények elfekvő intézményei lennének. amit mondjuk az egyház esetleg támogatna. ez mondjuk működhet dél-amerikában. de erre aligha szavaznak kelet-közép európában. ez a neokon felfogás lényegében semmiben nem különbözik a korábbi neolib és a neoszoci kormányok elképzeléseitől. ezekből lett az orbán rezsim. és a leszakadó térségekben az ebből fakadó elkeseredettség hívta életre a szélsőjobboldali neonáci mozgalmakat.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.06.07. 10:21:18

@444: nem beszéltem a finanszírozásáról, úgyhogy még messze nincs idő, hogy neokonnak becézz (ami mellesleg nem ugyanaz, mint a neolib, de mindegy)

2017.06.07. 10:37:57

@Adam Ant:
forrást úgy lehet bevonni, hogy az állam visszabontja a kapitalizmust és megcsapolja a tőkejövedelmeket.

az öt nagy gyógyszergyár közül négy külföldi tulajdon/irányítás alá került (az egis, a biogal, az alkaloida és a chinoin). a richter maradt meg valamennyire. ezeket részben, vagy akár egészében vissza kellene államosítani ahhoz, hogy a társadalombiztosítás tőkejövedelmekhez jusson.

a privatizációt véleményem szerint pont fordítva kellett volna csinálni.

nemzeti/nemzetközi piacok -- richter -- 0%
regionális klinika -- egis -- 20%
megyei kórház -- biogal -- 40%
kerületi szakrendelő -- alkaloida -- 60%
járás -- chinoin -- 80%
körzet -- herbária -- 100% közösségi tulajdon

a rendszer alja egy szövetkezeti jellegű herbária. és minden patikában vannak herbária termékek. megveheted a németet. de azért fizessen polcpénzt azért, hogy ott lehet a magyar piacon. így tudod a háziorvosok bérét emelni. nem a gyógyszerlátogatók kenik meg őket. hanem a közösségi alapú herbáriától kap részesedést. de majd mari néni azt mondja, hogy nem elég a kamilla tea. felírja a chinoin készítményét. és mellé a gyógyteát. aztán persze az ember egyre súlyosabb betegségeknél egyre inkább ki van szolgáltatva a magán laboroknak. és nyilván szükséges egy országos gyógyszerészeti intézet, amelyik bevizsgálja a készítményeket. és egy nemzeti egészségvédő intézet, amelyik propagálja a megelőzést. de ez még ugye a kémiai oldala.

nyilván kellene egy medicor. orvosi eszközöket és műszeket gyárt. fizikai eszközöket. de úgy lehet felszerelni a közintézményeket, hogy az félállami. és fele részben lehet magánkézben. szövetségi állami keretek között beléphet a siemens healthcare. úgy, hogy a medicor részt vesz a közel-keleti újjáépítésben. a medicor a hardver. a szoftver az ellátásszervezés. az egy városi egészségügyi szolgálat. valaki fehérgyarmaton bemegy a városi önkormányzat egészségügyi osztályára. és a szakorvosi ajánlással szeretne elvégeztetni valamilyen műtétet. a városi egészségügyi szolgálat azt mondja, hogy mehet debrecenbe, nyíregyházára, kisváradra, nagyváradra vagy a megyében szatmárnémetibe. mert az szatmár/satu mare/sathmar/szakmér megye. és a kórházban van egyházi misszió. comitatus szathmariensis.

na és ezen túl lehet swiss life magánbiztosításod. és a swiss air elrepít egy svájci magánklinikára. de azt legfeljebb csak különleges esetben finanszírozza meg az állami biztosító.

nagyjából ez a reform. szerintem legalábbis. de ezt jelenleg nem lehet megcsinálni. azért, mert most folyik egy vallásháború. az egyik politikai csoportosulás azt mondja, hogy az államot fel kell számolni. a magyar államiságot újjá kell szervezni. és nem egyszerű a dolog. mert a határon kívülieket is be kell vonni. mert jönnek a határon túli betegek. magyarok, félmagyarok, félcigányok romániából, ukrajnából. magyarok akarnak lenni. van egy ilyen típusú migráció. rendben van. a gyerek járjanak magyar iskolában. tehát van egy ilyen nemzetpolitikai cél. trianon után egy évszázaddal a magyarosítás, vagy visszamagyarosítás.

de ez többlet forrást igényel. ezt kívülről kell megfinanszírozni. például úgy, hogy a hungária pénzintézeti központot biztosítja biztosítja a bank austria. az otp mellett lehet erste. a hungária biztosító mellett lehet union és uniqa. szövetségi allianz. és swiss life. schluss. a többit lehet böngészni az interneten. és menni amerikába, londonba, párizsba. vagy kínába a csoda doktorokhoz. akik nyithatnak magánrendelőt. de ahhoz, hogy a magyar állami közfinanszírozáshoz jussanak valamit nyújtaniuk kell. megállapodnak az országos gyógyszerészeti intézettel, hogy klinikai céllal egyesek teájába különleges gyömbért, amit csak ők ismernek. és ehhez a páciensek hozzájárulnak. ilyen és ilyen vizsgálataik vannak. és az országos főgyógyszerész felelős.

de ez egyik elemében se szabad piac. az egy mese.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 10:47:48

@444:

"ez az, amit sohasem fog magától megszavazni a nép."

Már most "megszavazza" a pénztárcájával:

hvg.hu/gazdasag/20150519_Otszorhatszor_nagyobb_a_halapenz_az_eddi

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 10:58:53

@444:

"forrást úgy lehet bevonni, hogy az állam visszabontja a kapitalizmust és megcsapolja a tőkejövedelmeket.

[...] ezeket részben, vagy akár egészében vissza kellene államosítani ahhoz, hogy a társadalombiztosítás tőkejövedelmekhez jusson."

Orbán Viktor azt mondta, hogy "az egészségügyet nem lehet üzleti szempontok szerint működtetni"-

2017.06.07. 11:50:54

@HaFr:
a plurális magánbiztosítás a magánkórházak ugyanaz, mint amit az mszp-szdsz hirdetett. és amibe a gyurcsány kormány belebukott. mert az nem tud működni. magánosították a képalkotó diagnosztikát. elinte jó volt. mert jött a magántőke. hozta a drága műszekeret. amit az államkincstának nem kellett megvennie. de a magánbefektetők pénzének meg kellett térülnie. és erre az a válasz, hogy jó. akkor még magánosítsunk. mert ezzel pareto hatékonyság javítást hajtunk végre. rendben van. csak a végén ott marad valami. akiket már olyan nagyon nem ér gyógyítani. és az a lakosság legalább fele. és erre lehet mondani, hogy a szegényeket gyógyítja az egyház. a gazdagokat pedig a piac. az állam felügyeli az egészet. azt, hogy ezek olyan nagyon ne éljenek vissza a rájuk testált hatalommal. szerintem ez nem feltétlen rossz modell. csak mondjuk dél-amerikában lehet megcsinálni.

magyarország trianon óta nagyon sajátos helyzetben van. és ehhez jön auschwitz birkenau és a gulag. a kitelepítések. elitek és ellenelitek ölték egymást. szerintem a legfontosabb a vallásbéke. azt vagy úgy lehet megteremteni, hogy az ellenérdekelt felek kiegyeznek. ezt csinálja az ellenzék. stolh buci, a pörzse sanyi és gálvölgyi művész úr összeállnak egy videóba. állítsanak koordináltan egy közös ellenzéki jelölteket. és indíthatnak 2-3 országos listát. (az országos listaállítás feltétele, hogy a kerületek negyedében legyen jelölt, a megyék majdnem felében és budapesten. ebből 2-3 lista lehet. leváltható a kormány. de mit akar ez ellenzék. ők maguk mondják, hogy semmiben se értenek egyet azon túl hogy orbánt utálják. ha ennyire utálják, akkor lőjék le, vagy csináljanak amit akarnak. de most a balhé kevés ahhoz, hogy hatalomba kerüljenek. de álljanak össze és nyerjék meg a választást. és akkor feletjsük el a magyar nemzeti keresztény tradicionalizmust. és szinkretikus nem tudom micsoda uralkodjon az extrém nacionalizmustól az extrém liberálisokig. a nemzeti keresztény államegyház és a keresztényszocialista államiság az, ami ezt lefedi. és utóbbi már baloldali. és agrárszocialista vidékfejlesztésre van szükség. közösségi pénzből kis túlzással minden bokorba építettek egy gyógyfürdőt. mert a kárpát-medence alatt egyébként tényleg elég sok hőforrás van. nagyon sok település azt mondta, hogy épüljön egy fürdő. én azt mondom, hogy ezek kiindulásként legyenek félállamiak. ha nyereség van, akkor kaphat mindenki utalványt. és lehet menni fürödni a félállami hungarhotels szállodákba. értem, hogy ez olyasmi, mint a szot üdülő. de így lehet gyógyturizmus különösen vidéken. hajdúszoboszlón lehet, hogy nincs üres hely.
hajduszoboszlo.varosom.hu/upload_pic/big/13/50027120412035101_hajduszoboszlo_strand_001.jpg
de balmazújvároson még van.
www.erzsebetprogram.hu/uploads/furdok_fejlec_cikk/244.jpg
erzsébet utalvány a magyar állam biztosítja. de ennek a fedezetéhez meg kell csapolnia a tőkejövedelmeket és tulajdonrészt kellene szerezni az érintett szállodaláncokban. a hajdúhátságban élők szegényebbek pancsolhatnak balmazújvároson. a hajdúszoboszló tőkejövedelme meg van csaplva. vagy azt kell mondani, hogy zárjuk be azt a strandot. de félállami jellegel működhet. vigyük oda a sportiskolát. vagy az idegen nyelv óra hajdúszoboszlón van. és itt a német nyugdíjas házaspár. tessék dórika. feleljél. a művészeti csoport elénekli nekik a parasztkantátát. tehát a gyerekeket be kell vonni a szabad piaci népszórakoztatásba. elmagyarázni, hogy így lehet finanszírozni a napközis tábort. csak az a fizetség, hogy pancsolnak.

na most. a probléma, hogy ez filozofikusan egy nagy katyvasz. mert ez a felfogás lényegében környezetfüggő elemekből próbál egy partikuliáris megoldást keresni. vagy szingulárist. mert jövőre már nem lehet parasztkantátát énekelni. mert a német nyugdíjasok nem hatódnak meg olyan nagyon. a litván és lengyel fiatalok jönnek építőtáborba és mesélnek a szárnyas huszárok bátorságáról. etyeki duna film mintájára épül egyeken vidékies párja: a tisza filmstúdió. de ez filozofikusan annyi, hogy vegyes gazdaság van. ami lehet nagyon jó. de lehet rossz is. konszolidáció az, hogy vajnának van egy saját sztjúdiója. és cserébe kapna két felet az ország nyugati és keleti részében. csakhogy a tőkejövedelmek egyenlőbb elosztása nem feltételen érdeke budapestnek. ezért mondom, hogy ez debreceni iskola. leginkább regionális jelleggel lehet fejlődni. a nyugati határszél álljon össze burgenlanddal egy eurorégióba. és ha annak központja kismárton helyett bécsújhely, akkor is elég erős sopron, kőszeg, szombathely, körmend és szentgotthárd. és abba nem szól bele a geci orbán, hogy bécsújhelyi regionális nagyszínházat ki vezesse. majd egy még nagyobb geci osztrák szól bele. és majd megtanulja jordán tamás, hogy mi a nyugati típusú demokrácia. kulturálisan hanzival sem lesz sokkal jobb, mint szamival. álljanak össze velük. errefelé a románokkal kellene. csak előbb a román barát liberálisokat szájba kell verni egy zsebkendővel. értem, hogy ez már majdnem a fasizmus.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 12:45:23

@444:

"mert az nem tud működni."

Ezt nem lehet filozofikusan eldönteni. Vagy tud működni, vagy nem. Lehet így is és lehet úgy is. Ez egy vallásháború.

2017.06.07. 13:06:46

@neoteny:
az egészségügyet vegytisztán állami és szabad piaci alapon is nagyon nehéz működtetni.

szövetkezeti jelleggel működhetne a közösségi herbária. ez nem azt jelenti, hogy mindenki ugyanannyi jövedelemhez jut. hanem azt, hogy a szövetkezetekben ismert gyógynövényeket kell termelni, vagy azok maguktól teremnek, akkor szedni. aztán a hatóanyag arányában lehet fizetni. persze nem csak állami herbária lehet. akárki csinálhat privát gyógynövény üzletet. mondjuk ilyen a dr. theiss. de van egy állami szereplő. minden gyógyszertári körzetben van egy "királyi" herbária pult. ez lényegében egy félfeudális, agrárszocialista világkép. de ez az értékteremtésbe közösségi módon bevonja a legszegényebb bodrogközt, vagy a magyar-román-ukrán hármashatár mentén a túrmenti településeket.

vannak orvosok, akik szerint a természetben minden betegségnek megterem az ellenszere. mert azt is megteremtette az isten vagy az evolúció. csak az ember nem veszi észre a mezőn. pedig ott van vagy elrejti az erdő mélyén. de egyesek szerint bele kell nézni mikroszkópba. és ugye a mikroszkóp már nem terem se az erdőn, se a mezőn. de vannak olyan gyógyszerek, vagy gyógyhatású készítmények, amelyek évszázadok óta ismertek. és az ezeket gyártó gyárak többségében állami (közösségi) tulajdonban lehetnek. de részben magántulajdon. a fekvőbeteg ellátásban jönnek be azok a készítmények, ahol a generikus megoldások nem segítettek. az állam személyre szabott genetikus orvoslást mindenkinek aligha tud nyújtani. de ha az orvosi egyetemek, egészségügyi szakfőiskolák részt vesznek alapkutatásokban és a klinikai kísérletekben, akkor az állam a fekvőbetegellátáshoz hozzájárul. a tőkejövedelmekből és a készáruból részesül. úgy gondolom, hogy itt már az állami kisebbségi tulajdonrészt vállaljon. és persze ezen túl ellenőrzött módon beengedhet külföldi készítményeket. de cserébe el is kell adni valamit. tehát a magyar állam törekedhet arra, hogy mondjuk a richer többségi magyar magántulajdon maradjon. a gyógyszergyártás haszna ne kerüljön külföldre.

ez egy politikai konstrukció. és nincs teljesen szabad piaci eleme. de minden elemében jelen van a piaci logika. mert még a közösségi herbária is olyan, hogy mennyit gyógynövényt gyűjtöttél. milyen minőségben. aztán értem, hogy ezzel visszaélhet a körzeti orvos és gazdatiszt. elrakja magának a fiókba. de azért van a községi házi tanító. az agrármérnök, a csendőr, a jegyző. ha mindenkit bevesznek a buliba, akkor csináljanak magáncéget. csak akkor már nem lesznek ott minden körzeti patikában. mert feladják a közösségi jelleget. de lehetnek a dr. theiss (tisza) beszállítója. és az majd fizet a marketingért. és cserébe részedést kér tőlük. és ez az ajánlat lehet jobb, mint a községi/közösségi herbária, de rosszabb is lehet. szóval ez korlátozza a piacot. de nem korlátozza teljesen.

Laikus Érdeklődő 2017.06.07. 14:04:37

A közösségi (állami) finanszírozás és irányítás nagy hibája, hogy korrupt és pazarló. Eddig egyetértek. De ezen lehet(ne) javítani például az átláthatóság és a számonkérhetőség növelésével.

A KÖZegészségügy üzleti szempontok szerinti működtetése viszont eleve abszurd ötlet. Egy üzleti befektető elsődleges célja a profitmaximalizálás.
Az egészségügyben ez azt jelenti, hogy az üzleti befektető célja nem a betegek MEGgyógyítása és egészségesen tartása, hanem a folyamatos kezelés/ellátás.

2017.06.07. 14:24:43

@neoteny:
szerintem nem tud. de ettől még működhet. nem működött gyurcsánnyal. de ettől még béndek péter meghirdeti, hogy jöjjön több versengő magánbiztosító. és ezek majd építenek magánkórházakat. mert ugye lesznek, akik kilépve az állami biztosítási rendszerből kifizetnék a szabad piaci alapon kikalkulált biztosítási díjat. és ezért kapják a szolgáltatást a magánkórházakban. ez így rendben is lenne. de ez esetben a közkórházak a szegények elfekvő intézményeivé válnak. értem, hogy akkor azt majd esetleg segíti az egyház, vagy valamilyen módon dotálja az állam valamilyen szolidaritási adóból. de az amerikai neokon, neolib, neoszoci megoldás. ami esetleg a dél-amerikai társadalmakban hozhat átmeneti fejlődést. ha a média teljesen magánkézben van, akkor elhitetik a néppel, hogy ez mindenkinek jó. aztán persze kitermeli az új comandate-t.

nincs olyan rendszer, aminek mindenkinek jó. a tőkejövedelmek megcsapolása sem igazán jó a fővárosnak és környékének. a budai hegyekben lehet cél az, hogy tucatjával épüljenek a telkihez hasonló magánkórházak. és erre egyébként vélhetően lenne fizetőképes kereslet is. csak ez aligha kapna az országban többséget. de induljon el a pkp. és hirdesse ezt.

erre mondom azt, hogy buda és környéke (pest megye dunántúli része) követeljen magának megyejogot. vezessen be egy ilyesmi rendszert. ehhez szerezzenek önkormányzati hatalmat. és kényszerítsék ki ezt a rendszert úgy, hogy támogatja a német nemzetiség. majd kitermeli azt a politikust, aki újra kitelepíti őket. de addig még sok víz lefolyik a dunán. szóval most lehet, hogy ez hozna fejlődést buda megyében. a franc se tudja, hogy mi hozna.

ha olyan megoldást keresünk, ami az ország egészére alkalmazható (értsd többséget kapna, de nem lesz mindenkinek egyformán jó), akkor abban az egyik elem majdnem biztos a nacionalizálás. mert szinte csak ezzel lehet új szavazókat szerezni. macron azt mondja, hogy neki nem tetszik az orbán rezsim. ő az ötödik francia köztársaság nyolcadik elnökeként megteheti, hogy nem finanszíroza a kelet-közép európai autokratikus rezsimeket. rendben van. de orbán többek között azért lett megválasztva, hogy a magyarországi gyógyszergyárakból visszavegyék a francia tulajdont. aztán az egy alku tárgya, hogy ezt 1 euróért veszik vissza, vagy egy 1 milliárdért. ezt orbán magyarország kormányzójaként teheti meg.

persze lehet mondani, hogy ez a magyarországi gyógyszerkutatásokat legalább egy évtizeddel visszaveti. hiszen a sanofi majd nyilván elviszi párizsba azt a magyar kutatómérnököt, aki nem hazafi. vigye. a nacionalizmus erről szól. és ha erre szavaz a köznép, akkor ez a demokrácia. lehet liberális, nem demokrata elképzelésekkel próbálkozni buda megyében. ahogyan illiberális demokrata elképzelésekkel is. szerintem nincs ember, aki előre megmondja, hogy ez vagy az biztosan jó lesz. csak filozofikusan elemi számítások (matek) nélkül aligha lehet megfejteni. miért van fizika, ha csak a logikára alapozva mindent megfejt a metafizika? nyilván azért, mert a metafizika univerzálisan semmit se fejt meg. szerintem csak politikai konstrukciókat lehet mondani. nyilván nem egyszerű a a budai polgárságot és mondjuk a kültelki cigányokat egy közös platformra hozni. eszünk, iszunk, baszunk. kapjuk a családit. az 70 ezer. kettőnek a közmunka 100 ezer. az már 170 ezer. a gyereknek cipő legyen a szociális hiteljegyre. és a újra van választva polgármester. és vannak, akik kárpátalján erre a magyar állampolgárságra vágynak. és költöznek be kölcsére. onnan ahol a derék kölcsey huszt várának intézte ódáját.

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék;
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.
Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond: Honfi, mit ér epedő kebel e romok ormán?
Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;
Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!

heizer 2017.06.07. 15:11:54

Na most a posztíró által működtetett hatékonyság szervezés akár még jó is lehet, de az egészségügy elsősorban politika.
Meg lehet csinálni, de a politikai áldozat az nagy lesz. Nagyon nagy.
Pl: ma hazánkban elég volna minden megyében egy nagy kórház (plusz Pesten kb. 4), a 4 egyetem és a specializált intézetek (nyílván a kisvárosoknak-járásoknak a járóbeteg részét tartani-pótolni-fejleszteni kell). Ezt igazából mindenki tudja, a szakmában is, a politikában is.
Viszont amikor kihirdeted, hogy az ajkai kórházat be kell zárni, akkor hiába rak mellé bárki akármilyen gyönyörű gazdasági-hatékonysági-ellátásbiztonsági indoklást, a város (kb. az egész) ki fog menni az utcára kompletten tüntetni, a polgi még a saját politikai oldalával szemben is a tüntetés élére áll (megtörtént!), az ellenzéket pedig úgysem érdekli, hogy ez jó vagy rossz döntés, szembe megy vele.

Nem hiába törik bele mindenkinek a bicskája. Nem lehet politikailag megcsinálni!!! - vagy csak nagyon nagy áron. Kb. amíg tényleg össze nem omlik az egész (jelenleg az emberek minden szidása ellenére, még nem tartunk ott).

Az eü. piaci működését két dolog erősen korlátozza:

- Az értékesített termékről rendelkezésre álló információ a vevői oldalon durván korlátozott az eladóival szemben.
- Az eladók és a vevők piaci érdekei durván elválhatnak: az egyik a gyógyulásban, a másik a kezelésben érdekelt. Vagyis az egyik igazából más terméket akar értékesíteni, mind amit a másik meg akar venni.

Ezen két dolog miatt (ezeken kívül egy csomó más dolog (pl. hogy a szociálisan legjobban rászorulók egyben a legnagyobb igénybevevők is) torzítja még a piaci alapú működést)olyan erős szabályozói kontrollt kell gyakorolni, aminek a bonyolultsága maga után vonná annak korrumpálhatóságát és bürokratizáltságát is.

Szóval szerintem a reform egyrészt azzal kezdhető, hogy a rendszer üzemeltetését racionalizáljuk - emellett annak komfortszintjét és kiszolgálási színvonalát javítjuk (óriási politikai teljesítmény/áldozat kell ahhoz, hogy ezt el lehessen fogadtatni), másrészt azt is el kell fogadtatni az emberekkel, hogy ezentúl az egészségre sokkal többet kell áldozni egyénileg.
Na ehhez is igen komoly politikai teljesítmény kell.

Amit az állam szerintem az eü-ben felelőséggel vállalhat, az az lehet, hogy a működtetés-üzemeltetés hatékonyságát maximalizálja, a szabályozó rendszert próbálja racionalizálni, és a komfortérzetet a lehetőségeihez képest javítja.

A többit egyénileg kellene megfizetni. Annak finanszírozásához meg már mindig lehet konstrukciót találni.

Én elhiszem, hogy a világban millió egy bonyolult rendszer van, és mindet lehet racionalizálni. De azt látni kell, hogy az eü. főszereplője az ember, annak is a legkiszolgáltatottabb, és legemocionálisabb példánya. Ezért sokkal, de sokkal nehezebb a racionalizálása (mivel az irracionális és információhiányos döntések szerepe másokhoz képest jóval felülreprezentáltabb).

2017.06.07. 15:12:15

@Laikus Érdeklődő:
na jó, de az összes kormány meghirdette a teljes átláthatóságot. egy alulfinanszírozott rendszerben (és az egészségügy mindig alul lesz finanszírozva) egyetlen intézménynek érdeke sem átláthatóvá tenni a működését. tehát sajnálatos módon hazudni kell a betegeknek. melyik orvos hozza nyilvánosságra azt, hogy egy adott műtéti napon a betegek mindegyike rövid úton meghalt. mert ismeretlen eredetű fertőzést kaptak. lehet, hogy az rtl klub a story extra és a fókusz között bemond valamit a híradóba. ez a nyilvánosság.

az alapprobléma, hogy ha egy ágazatban a termelés (a gyógyszergyártás és az orvosi műszergyártás) magánkézben van, akkor a fogyasztást (szolgáltatást) semmilyen nem lehet államilag üzemeltetni. hiába látod át az egészet. az jön ki, hogy így nem működhet. hiszen a privát gyógyszergyár abban érdekelt, hogy minél több gyógyszert fogyassz. és ebből következően az orvos a tünetet kezelje. aztán felírnak még egy gyógyszert, hogy a mellékhatás tüneteit kezelje. aztán szedjél egy marokkal ilyen csökkentőt, és olyan növelőt. és hiába vezetik be a vizitdíjat. receptdíjat, vagy hiába adnak kétszer annyit a háziorvosnak.

ha valaki állami egészségügyet akar, akkor az egészségügyben a termelést legalább fele részben államosítania kell. aztán lehet mondani, hogy úgy a multik kivonulnak. de nem megy másként. sajnálatos módon a franciákat, angolokat, amerikaiakat ki kell baszni a térségből. a zsidókkal (úgy értem izráaellel) a tervezett kivonulásról, vagy valamilyen vegyes tulajdonlásról kiegyezni. és a németeket orvosi műszergyártásban kiszolgálni. a gyógyszergyártást nagyrészt nacionalizálni. úgy, hogy abban a közösségi tulajdon és magyar magántulajdon domináljon.

és néhány magánbiztosítót be lehet engedni a környékről. uniqa (bécs), allianz (münchen) swiss life (zürich) nyithat irodát. úgy, hogy ezért fizetnek. és persze akármelyik amerikai gyártó szabad piaci alapon árulhatja a készítményeit. miért kellene államilag finanszírozni mindenféle külföldi tulajdont?

Laikus Érdeklődő 2017.06.07. 15:16:50

@HaFr: Hogyan? Ugyanis erről az "apróságról" nem írtál semmit ebben a posztban és emlékeim szerint a korábbiakban sem.

Léteznek ugyan vállalati "policyk" és etikai kódexek melyek megpróbálják összeegyeztetni a profitorientáltságot a humanizmussal, de ezek számomra inkább marketingfogásnak tűnnek nem pedig az érdekellentétek feloldásának.

Szóval a Polgári Konzervatívok szerint hogyan lehetne a cápákból vegetáriánust, vagy legalább mindenevőt csinálni szabad piaci alapon?

heizer 2017.06.07. 15:20:15

@HaFr: Az a baj - lagalábbis az eddigi magyar példák szerint, - hogy a szabályozói környezetet (sőt a finanszírozói oldalt, az ellenőrzést végző szervezeteket) nem lehet (nem tudják?) elkülöníteni a működtetői környezettől.

Az eü. a világon mindenhol nehéz, és általában mindenhol szidják is. Ha valaki az amúgy is terhelt magyar viszonyok között ebből bármi érdemlegeset ki tud hozni, azt megsüvegelem.

heizer 2017.06.07. 15:29:14

@Laikus Érdeklődő: Elvileg ugye egy több szolgáltatós, több biztosítós rendszerben a biztosítók és a szolgáltatók érdekkülönbsége kellene, hogy elvezessen a páciensek megfelelő kiszolgálásához, kellően nagy és szabad piac esetén.

Ebben az esetben két olyan szakterület határozza meg a vevő döntését akikkel szemben (egészségügyi és pénzügyi szakmai kérdésekben) az átlag vásárló durva információhátrányban szenved.

2017.06.07. 15:31:04

@heizer:
a termelői oldalról lehet reformálni. a privatizált gyógyszergyárakat részben államosítani kellene. egyszerűen szólva ki kell baszni a franciákat. és az orvosi műszergyártást felfuttatni a németekkel. szövetségi keretek nélkül az ellátó rendszer összeomlik. de az állami rendszeren az összes multi kereshet. politikai értelemben az atlanti, transzatlanti világgal kell távolodni. a németek csizmáját kell fényesre polírozni. ha ők is szembe jönnek, akkor maradnak a ruszkik, izreal, törökök, kínaiak. az mondjuk hidegháborút jelent. és ez esetben cél az amerikától megfosztott nyugat legyőzése (kifosztása). a hun és a han dinasztia újraegyesülnek. a türkök megfújják a kürtöt. magyarország apostoli és a jeruzsálemi szent királyság kapcsolatáról kell beszélni. indoszkítákról. és újratanulni csasztuskákat a keleti sztyeppékről. ha európát nyugati föderációra és keleti konföderációra osztják, akkor hidegháború egy újabb fejezete kezdődik.

heizer 2017.06.07. 15:42:24

@444: Én ezt is szívesen megvitatom máskor és máshol, de a 3. sor elején az egészségügyi fonalat elvesztettem.
:)

Laikus Érdeklődő 2017.06.07. 15:42:26

@heizer: Kellően nagy és szabad piac esetén sem. Hiszen mind a piztosítónak, mind a szolgáltatónak a profitmaximalizálás az elődleges érdeke nem pedig a páciensek tökéletes elégedettsége.

2. bekezdés: Kb. ezt írtam én is, csak kommentelői stílusban.

2017.06.07. 16:03:04

@heizer:
csinálhatsz városi egészségügyi szolgálatot. ellátásszervezői feladat. ez nagyjából azt jelenti, hogy ajkán egy egészségügyi rececpció van. valahol a városháza környékén. és ott tudják, hogy a környéken mennyi a várakozás. de egy vezető orvost nem találsz, aki ne maga akarná összeállítani a munkarendjét. tehát egy ilyen információs rendszer a gyakorlatban azt jelentené, hogy ott ül mancika. és azt mondja, hogy sajnos nem lehet. és ha esetleg valaki elég jól öltözött, vagy nagyon veri az asztalt, akkor azt mondja, hogy itt van a doktor úr telefonszáma. vele kellene megbeszélni.

mert az egészségügy egy sztochasztikus sorban állás. a hipermarket pénztárainál a vevők kiszolgálása nem pontosan ugyanannyi időbe kerül. mert van aki többet vásárol. és lehetnek váratlan események. például elromlik a pénztárgép. vagy nem működik a bankkártya leolvasó. ezt még úgy ahogy átláthatod. de az egészségügy olyan, hogy a pénztáros számodra átláthatatlan módon előrébb vagy hátrébb sorolhat. mondván, hogy a szakmai protokollok megkövetelik.

elsősorban nem a fogyasztói (szolgáltatás) hanem a termelői oldalról kell reformálni. hány magyarnak és mennyi jövedelme van gyógyszergyártásból, orvosi műszergyártásból. a magyar gazdaság termelői oldalról mit tesz hozzá az ellátórendszerhez. azt szokták mondani, hogy nincs budipapír. államosítsd a piszkei papírgyár felé. és lesz budipapír. mert most piaci alapon nincs. az információs rendszeredben csak az lesz, hogy nincs budipapír. aztán kellene. de még gumikesztyű sincs. kell egy félállami budapesti vegyipari kombinát, ami ontja a gumikesztytűt. szabad piaci alapon nem jött létre. és nem akarunk visszatérni az államszocializmusra, akkor félállami rendszerrel lehet próbálkozni.

heizer 2017.06.07. 16:04:05

@Laikus Érdeklődő:

A biztosítónak elvileg az az érdeke, hogy a biztosítási idő alatt minél kevesebb pénzt fizessen ki. Elvileg ezért tudja ő szabályozni a szolgáltatói oldalt, mert ha csak kezelgetik a beteget, az az ő zsebéből húzza ki a pénzt, ahelyett, hogy meggyógyítják.

Én az információ hátrányt nem úgy értem, hogy mindenki átveri a pácienst.

Hanem úgy, hogyha veszel egy autót akkor nem kell kellően mélyen értened ahhoz, hogy racionális döntést tudjál hozni. Egy csípőprotézis műtétnél azért nem így van.
Ha az autó beszarik és garanciás kijavítják, ha nem, tudod javíttatni általában relatíve kis áldozattal, vagy eladod és veszel egy használtat. Elvileg az igénybevett szolgáltatásod minősége ugye romlik, de azért ez kezelhető, elfogadható lehet.

Ha a csípőprotézis mellett döntesz és nem jó, bajba vagy, mert még egy csípőprotézis műtét az már azért kemény, főleg mondjuk 70 felett. Ki fizet neked és milyen kártérítést, és be bírod e bizonyítani ha a szolgáltató hibázott? Kisebb eséllyel mint egy autó vásárlásánál.

Ha nem rakatod be a csípőprotézist és utána komplikációk adódnak vajon a biztosítód nem fogja leverni rajtad, hogy bezzeg ha berakattad volna, főleg ha ez miatt plusz költségbe vered őket? Vagy ha eleve a biztosító azt ajánlotta a szolgáltatóval szemben, hogy ne rakasd be, akkor hogy kéred számon rajta a "mi lett volna ha" következményeit? Mi az az összeg ami pótolhat kieső éveket?

Persze ezeket már most is fel lehetne tenni a szolgáltatóknak, csak mivel gyakorlatilag korlátlan biztosítása van mindenkinek, ezért ha nem az ő pénzéből megy, akkor nem érdekli az embereket (ha meg illegálisan finanszírozta, akkor meg kussol).

De ezek a problémák tömegével jönnének elő egy magánbiztosítós rendszerben, és itt a páciens nagyon kiszolgáltatott mind a két oldalnak. És ez csak egy egyszerű eset volna, képzelj el egy olyan esetet ahol van két három társult betegség, amely totálisan megkavarhatja a gyógymódok hatásmechanizmusát.

Ez még akkor is megtörténik ha a szolgáltató és a biztosító is a legnagyobb jóindulattal arra törekszik, hogy meggyógyítsa a beteget. Az egészségügy nem csak tudomány, igen keményen emocionális terület, ahol az elvárások, a képességek, az érdekek és a szándékok igen durván szembe mehetnek egymással.

2017.06.07. 16:16:37

@heizer:
magyarul ha a gazdaság termelői oldalról semmit se teszi hozzá, akkor az átlag magyar a fogyasztói oldalról ugyanezt kaphatja. csak ezt ugye mindenki tudja (kivéve "értelmiség"). és ebből következően aki csak teheti lefizeti az orvosokat.

ha csökkenteni akarod a várólistákat, akkor mondjuk az orvosi műszergyártást kell felfuttatni. azt kellene mondani, hogy a medicor és a siemens hungária között létrejött egy szövetségi állami partnerség. és a siemens healthcare megnyitja az új üzemeit. az előző generációs technológiát megkapja a magyar medicor. amivel nem tud kilépni a világpiacra, de arra jó, hogy a járási járóbeteg rendelőket felszerelje. elsősorban a termelői oldalt kell megreformálni és nem a fogyasztóit. arra van szükség, hogy legyen egy szövetkezeti herbária. a legszegényebb kistérségben termesszék a gyógynövényeket. a mocsárban az a növény termelje ellenanyagot. aztán azt szedjék a lápon a lábszagú parasztok és a cigányok. a termelői oldal reformja. nem a fogyasztóé.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 16:21:28

@444:

"nincs olyan rendszer, aminek mindenkinek jó."

Bármilyen rendszer esetében azok, akiknek az a rendszer nem jó, megpróbálnak kikerülni abból a rendszerből. Aminek következtében a rendszer haszonélvezői növelik a rend(szerbe)be belepofozási tevékenységet. Amiből Newton harmadik törvénye szerint növekvő ellenállás következik. Így lesznek a rendszerváltások.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 16:31:23

@444:

"szerintem nem tud."

Amely álláspontra filozofálgatással jutottál.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 17:04:34

@Laikus Érdeklődő:

"a páciensek tökéletes elégedettsége"

A tökéletes elégedettség nem létezik -- és nem csak az egészségügyben. Ha egy kiló karaj ára 1,350 Ft, akkor a vásárló szempontjából nagyobb elégedettséget jelent, ha két kiló karajt kap annyi pénzért. Ha három kilót, akkor az még nagyobb elégedettséget jelent. A legnagyobb elégedettséget az jelenti, ha a vásárló élethosszig tartó karajellátást kap 1,350 Ft-ért. De hoppá, még annál is nagyobb elégedettséget jelent az, ha 1,000 Ft-ért kap élethosszig tartó karajellátást. És még nagyobbat, ha 500 Ft-ért kapja azt. És a legnagyobbat, ha semmit sem kell fizetnie. Vagyis a tökéletes elégedettség a karajfogyasztó esetén az, ha 0 Ft-ért kap élethossziglan tartó karajellátást (házhoz szállítva).

Hasonlóan, a páciens tökéletes elégedettsége azt jelentené, hogy minden nyavajájából kigyógyítják azonnal, és ezért semmit sem kell fizetnie, sem közvetlenül, sem közvetett módon (ti. akár magánbiztosítás, akár társadalombiztosítás formájában). Ami nyilvánvalóan lehetetlen: még ha rendelkezésre áll is olyan technológia, ami lehetővé tenné az azonnali gyógyítást, valakinek el kell végeznie a diagnózist; és valakiknek ki kell fejleszteniük és le kell gyártaniuk az azonnal gyógyító technológiát. És ők ezt fizetségért teszik. Számukra meg az jelentené a tökéletes elégedettséget, ha hozzá tudnának jutni az összes általuk kívánt javakhoz és szolgáltatáshoz anélkül, hogy bármit is fizetniük kellene értük.

Mindaddig, amíg javak és szolgáltatások szűkösen állnak rendelkezésre, a tökéletes elégedettség lehetetlen.

segar 2017.06.07. 17:30:11

Mennyi duma! Mennyi tök fölöslegesen elpazarolt idő! Közben meg csak annyi van, hogy a zemberek olyan kényelmesen AKARNAK élni, amint azt a tévében látják. "Mert megérdemlem".
___
Ebbe nem fér bele a felelősség.
___
Úgyhogy az lesz, hogy a világ EÜ-rendszereit elsöpri előbb-utóbb egy cukorbeteg- vagy rák-cunami. Akinek több esze van, az a családját függetleníti (úgy-ahogy) valami szerrel. A többiek meg nyilvánvalóan hiába nyüszítenek. :|

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 17:51:24

@heizer:

"- Az értékesített termékről rendelkezésre álló információ a vevői oldalon durván korlátozott az eladóival szemben."

Pontosan ezért megyünk orvoshoz: mert ő specializálódott az orvosi ismeretek megszerzésére. Ha a páciens ugyanannyi orvosi ismerettel rendelkezne mint az orvos, akkor nem fordulna hozzá. A munkamegosztás/specializálódás a _megoldás_ az információ (tudás) aszimmetriájának problémájára, nem pedig annak _oka_.

"- Az eladók és a vevők piaci érdekei durván elválhatnak: az egyik a gyógyulásban, a másik a kezelésben érdekelt. Vagyis az egyik igazából más terméket akar értékesíteni, mind amit a másik meg akar venni."

Az, hogy egy partikuláris beteg a gyógyulásban érdekelt még nem jelenti azt, hogy az a termék rendelkezésre áll. Krónikus betegségek esetén, mint pl. a cukorbetegség, pillanatnyi ismereteink szerint nem létezik olyan termék/kezelés, ami gyógyuláshoz vezet: csak a további egészségkárosodás valamilyen mértékű megelőzése lehetséges a kezeléssel.

Azoknak a betegségeknek az esetén pedig, amik gyógyíthatóak, mindig lehet találni olyan orvost és/vagy terméket, amelyik a gyógyulást lehetővé teszi; hiszen onnét tudjuk, hogy az adott betegség/állapot gyógyítható, hogy legalább egyvalakit kikezeltek belőle: meggyógyult. Innét kezdve egy gazdaságossági probléma az, hogy ez a gyógyuláshoz vezető kezelés/termék mennyibe kerül, és hogy létezik-e olcsóbb kezelés/termék amely ugyan nem gyógyít meg, de a folyamatos alkalmazása megszünteti a tüneteket és megakadályozza a további egészségkárosodást.

Laikus Érdeklődő 2017.06.07. 17:51:33

@neoteny: Törekedni azért lehet rá ugye?
World Peace!

2017.06.07. 18:00:12

ez a hatékonyság kis honunkban valami olyasmi lehet, mint a szakértelem(Csurkapapa szerint).
legalábbis, ha közintézmény működtetéséről van szó.
ha valódi közérdek van a háttérben.
mert ha lopás, korrupció, szűkkörű anyagi magánérdek akkor mindkettő a legmagasabb színvonalon működik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 18:04:13

@Laikus Érdeklődő:

"Törekedni azért lehet rá ugye?"

Ennek a törekedésnek az eszköze a szabadpiac, ahol a profit által motivált kapitalisták versenyeznek olyan megoldások előállításában, amelyik növeli a fogyasztók elégedettségét.

2017.06.07. 18:19:54

@neoteny:
ezért vagyok a nagyfokú önkormányzatiságnak híve. annak, hogy a központi kormányzat ajánljon valamit. és és azt egyébként finanszírozza is meg. de ha az önkormányzat abból a pénzből tud jobbat, akkor csináljon jobbat. persze ennek is vannak korlátai. mert egy országon belül a közintézményekben nem lehetnek olyan nagy eltérések. mi az, hogy olyan nagy? azt a vallás határozza meg.

tehát én annnak vagyok a híve, hogy az önkormányzati rendszer egyházközségekre van alapozva. és ebből szerveződnek hasonló területű, de különféle lakosságszámú városok. helyi társadalmak sokfélék. de ezek a hitközségek választott elöljárói hozzák létre a papságot, vagy ha valaki nem lehet pap (mert mondjuk római katolikus és házas férfi vagy uram bocsánat nő), akkor főnemes. tehát ha én lennék a király, akkor nem alkotmánybíróság lenne, hanem parlamenti felsőház. és a hitközségek megválasztanák a tiszántúli érseket, a debreceni megyés püspököt, a kertvárosi esperest. és engem ők képviselnének teologógiai értelemben. aztán ha ez nekem tetszik, akkor költözhetek egy kicsit odébb. úgy kell elrendeződni, hogy a kis közösségekben vita ne legyen. de az államban szükség van normákra.

valaki azt mondja, hogy nem akar abortuszt. szerintem a nőnek joga van rendelkezni a saját teste felett. de nem vagyok abortusz párti. abortusz ellenes vagyok. filozófikusan a kétségekig jutok el. politikailag meg addig, hogy senki felett se ítélkezek. különösen szerencsétlenül járt nők felett. de aztán van aki azt mondja, hogy könnyűvérűek. vagy ha nem, akkor is így jártak. szüljenek. de elfogadhatónak tartom azt, hogy egy hitközség azt mondja, hogy már pedig itt nem lesz abortusz. vagy csak nagyon szigorú feltételekkel. és ha valaki el akarja vetetni a magzatát, akkor költözzön odébb. mert itt ez a törvény. de filozofikusan ez az álláspont véleményes. egy adott közösségben teremthet egységet. és ezt a jogot szerintem nem lehet elvenni az emberektől. de van aki szerint mindenféle korlátozás szörnyűséges. vagy szörnyűséges, vagy nem szörnyűséges. általában véve szerintem csak ennyit lehet mondani. aztán ha egy adott populáció azt mondja, hogy itt nem lesz rádió, mert az hivalkodás. és zuhany se lesz. csak lavór, akkor éljenek úgy. és az amisok ebben a világban jól érzik magukat. ha valaki nem, akkor nem. és ő kilép az adott közösségből. de aztán egyes amisok azt mondják, hogy autó is megengedett. ha lenne amisisztán, akkor ezt a felsőházban meg kellene vitatniuk. túl nagy eltéréseket nem engedhetnének meg. és értem, hogy így magyarisztán sosse lesz túlságosan szabad társadalom legalábbis nyugati mércével mérve. miért kellene feltétlen annak lennie.

a "királyi" magyarországon ha budának megyejoga lenne, akkor joga és egyben kötelessége is kórházat szerveznie (mert az megyei szintű közintémény). ha a budaiak és a buda környékiek arra jutnak, hogy magánbiztosítók kellenek, mert akkor magánkórházak tucatja épülne a budai hegyekbe, akkor ezt az elképzelést megvitatja a felsőház. és a papság és főnemesség eldönti, hogy ez így frankó, vagy nem frankó. filozofikusan csak annyit lehet mondani, hogy a franc se tudja. ezek után a parlamenti alsóház eldöntheti, hogy mennyi adót vet ki a magánkórházakra. és a kormány ajánlásokat fogalmazhat meg. és így lehetne budai magánbiztosítás. ami egyébként éppenséggel beválhat. és ezek után a kisalföld és az osztrák-magyar burgenland tartományi joggal bevezetheti. úgy, hogy az ott élő számára a bécsújhelyi magánklinika is nyitva áll. a valós önkormányzatiság keretei között eljuthatnak idáig. mert nem feltétlen kell totális állami jogegység. szerintem. de én elég liberális vagyok. csak nem ortodox liberális.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 18:28:11

@444:

Szerinted filozófiailag nem lehet eldönteni, hogy mi a jó. Így hát az összes bugyogásod csak az irracionális vallási hitedből származik.

2017.06.07. 18:28:27

@neoteny:
a szabad piac addig működik amíg az emberek békések és közös a hitük. tehát ez előfeltételezi, hogy nincs erőszak. csakhogy van. ezért van állam. és vannak hitviták. ezért vannak egyházak. az elégedettséghez nem elegendő a piac.

vannak, akik a szűzanyában hisznek. és elmennek máripócsra. mert ott a kegykép három évszázada könnyezett. és az isteni jel. és elmennek imádkozni. és ha a szűzanya megsegíti őket, akkor meg vannak segítve. ha nem, akkor nem. mindenesetre ők ettől, vagy legalább ettől is elégedettek. és ez nem szabad piaci tevékenység. mert a szűzanyába vetett hit értéke felbecsülhetetlen. persze a papok kirakják a perselyt. de ez mégse piac. nem igazak a kereslet és a kínálat törvényei. vagy csak nagyon korlátozottan.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 18:30:18

@444:

"nincs olyan rendszer, aminek mindenkinek jó."

Bármilyen rendszer esetében azok, akiknek az a rendszer nem jó, megpróbálnak kikerülni abból a rendszerből. Aminek következtében a rendszer haszonélvezői növelik a rend(szerbe)be belepofozási tevékenységet. Amiből Newton harmadik törvénye szerint növekvő ellenállás következik. Így lesznek a rendszerváltások.

2017.06.07. 18:45:01

@neoteny:
részben a racionalitásból, részben irracionalitásból származik. persze. mint mindenkié. a te anarchista hitvilágod is abból ered. a szabad piac totalitása lesz a jó. mert az lesz a jó. és kész.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 18:48:27

@444:

Te azt mondod, hogy filozófiailag nem lehet eldönteni, hogy mi a jó. Így hát az összes bugyogásod csak az irracionális vallási hitedből származik.

nemecsekerno_007 2017.06.07. 18:52:02

Végre egy értelems poszt, több ilyen kéne.

Nagyon egyetértek az elképzelés irányával.

Ugyanezt bevezetni a nyugdíjrendszerben és a felsőoktatásban.

Temessük már el végre Kádár Jánost, lehetőleg arccal lefelé.

2017.06.07. 19:00:50

@neoteny:
a "demokraták" rájöttek arra, hogy a magyar választási rendszer nem "igazságos". amíg zsinórban nyertek addig igazságos volt. most zsinórban vesztenek. és most nem igazságos. mert hogy nem "arányos". oké. hogy legyen arányos.

legalább kétféle képpen lehet arányos. az egyik módja, olyasmi, mint ami a németalföldon van. az egyszerűség kedvéért mondjuk azt, hogy ahány százalékot elérsz annyi képviselőd van a parlamentben. hollandiában 150 képviselői hely van. tehát az egy százalék kétharmada is elég a bejutáshoz. de az éppen a sátán száma: 0,666% lehet érvelni, hogy jobb lenne a 100 képviselői hely. vagy legyen inkább 200. az demokratikusabb, vagy jó a 150. vagy 1500 is lehetne. mennyi legyen?

de van egy másik féle arányosság. amit ugyan nem így hívnak a politológusok. de a brit rendszer is arányos. felosztják az országot választók körzetekre. és ezek nagyjából hasonló lakosságszámúak. és minden pártnak annyi képviselője van ahány körzetet nyert. nincs alkudozás a pártelnökkel, hogy engem rakják már harmadiknak, vagy legalább kilencediknek és ne huszonhetediknek. mert hűségesebb vagyok. a listaállítás erről szól. a vezetőnek megválasztott pártelnökök hatalmát erősíti. ha a kiválasztás közvetlen és a parlamenti alsóház egyéni képviselőkön alapul, akkor a demagóg pártvezetők kérészéletűek. és az egyéni képviselők jobban összetartják a helyi közösségeket. és ha visszaélnek a hatalmukkal, akkor egyszerű többséggel leválthatók. szóval a brit rendszernek is nagyon sok előnye van. szerintem egyébként az lenne a jobb. de ezt hogy döntsük el. ha nem a hitre alapozva, akkor mégis hogyan.

biohouse 2017.06.07. 19:21:43

Offtopic: Ismét Pukli az ATV-ben a lex Taigetoszról...
Miért???
Béndek Péter miért nincs sohasem a képernyőn???

Kinek a lábujján áll?

Magyar György ügyvéd lassan minden napos vendég. Miért???
Unalmas.

Ezek után felteszem, pénz beszél, kutya ugat. Aki fizet, műsorpercet kap?
És visszatérve, Pukli fizet??? Nem hiszem el.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 19:24:36

@444:

"legalább kétféle képpen lehet arányos."

Akaratgyenge vagy: en.wikipedia.org/wiki/Comparison_of_electoral_systems

"de van egy másik féle arányosság. amit ugyan nem így hívnak a politológusok. de a brit rendszer is arányos."

Az olyan posztmodern bohócok szerint mint te.

"nincs alkudozás a pártelnökkel"

Hogyne lenne: a pártelnök (egészen pontosan a pártvezető [party leader], a párt miniszterelnök-jelöltje) írja alá a párt jelöltjének nevezési ívét (nomination papers).

"az egyéni képviselők jobban összetartják a helyi közösségeket. és ha visszaélnek a hatalmukkal, akkor egyszerű többséggel leválthatók. szóval a brit rendszernek is nagyon sok előnye van."

Kár, hogy a brit parlamentáris rendszerben a képviselők visszahívása nem így működik:

www.legislation.gov.uk/ukpga/2015/25

2017.06.07. 20:11:25

@neoteny:
nem feltétlen visszahívással, hanem a következő ciklusban egyszerű többséggel leválthatja a nép.

most valaki ott ülhet a parlamentben csak azért, mert a pártelnök spanja. mert együtt verték a koleszban. és nyugdíjas korukig összetartanak. így működik a fidesz. de ez nem a fidesz hibája. hanem a rendszeré. a fidesz, illetve orbán felismerte, hogy ezt így kell csinálni.

2017.06.07. 20:24:06

@neoteny:
a pártelnöki és a miniszterelnöki posztot elvben szét kellene választani. de ehhez megint a magyar szokásjog, jogszokás kellene.

a magyar tradícióban a nemesség uralkodik. modern kori köznemesek az alsóházi választott képviselők. azok pártoskodhatnak. parlamenti képviselőcsoportot vezetheti valaki. az a pártelnök. de a pártelnök nem lehet miniszterelnök. mert a miniszter közszolga. és a kormányfő nem egy pártot, hanem a nép egészét képviseli. ahogyan az államfő. csak az államfőt közvetlen kellene választani. a kormányfőt közvetve választja a parlament.

a magyar rendszer izreali mintára szerveződik. ez nem antiszemitizmus. ha egyszer ott van ilyen egykarmarás totális rendszer, akkor ott van.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 20:34:59

@444:

Party discipline tends to be extremely strong in Westminster systems such as the United Kingdom, Canada, Australia, New Zealand and India in which a vote by the legislature against the government is understood to cause the government to "collapse," according to the convention of confidence votes. In these situations, it is extremely rare for a member to vote against the wishes of their party. Party leaders in such governments often have the authority to expel members of the party who violate the party line.

en.wikipedia.org/wiki/Party_discipline

Party whip is the name given to an official of a political party whose task is to ensure party discipline in a legislature. Whips are the party's "enforcers", they invite their MPs to attend votings and to vote according to the official party policy. The term is taken from the "whipper-in" during a hunt, who tries to prevent the hounds from wandering away from the pack (see below).

In British English The term "whip" is also used to mean:

the voting instructions issued to members by the whip, or
in the UK and Ireland, a party's endorsement of a member of parliament (MP) or a Teachta Dála (TD); to "withdraw the whip" is to expel an MP or TD from his or her parliamentary party.

[...]

In British politics, the chief whip of the governing party in the House of Commons is customarily appointed as Parliamentary Secretary to the Treasury so that the incumbent, who represents the whips in general, has a seat and a voice in the Cabinet. By virtue of holding the office of Parliamentary Secretary to the Treasury, the government chief whip has an official residence at 12 Downing Street, although the chief whip's office is currently located at 9 Downing Street. Whips report to the prime minister on any possible backbench revolts and the general opinion of MPs within the party, and upon the exercise of the patronage, which is used to motivate and reward loyalty.

In the United Kingdom, there are three categories of whip that are issued on particular business. An expressed instruction on how to vote could constitute a breach of parliamentary privilege, so the party's wishes are expressed unequivocally but indirectly. These whips are issued to MPs in the form of a letter outlining the parliamentary schedule, with a sentence such as "Your attendance is absolutely essential" next to each debate in which there will be a vote, underlined one, two or three times according to the severity of the whip:

A single-line whip is a guide to what the party's policy would indicate, and notification of when the vote is expected to take place; this is non-binding for attendance or voting.

A two-line whip, sometimes known as a double-line whip, is an instruction to attend and vote; partially binding for voting, attendance required unless prior permission given by the whip.

A three-line whip is a strict instruction to attend and vote, breach of which would normally have serious consequences. Permission not to attend may be given by the whip, but a serious reason is needed. Breach of a three-line whip can lead to expulsion from the parliamentary political group in extreme circumstances and may lead to expulsion from the party. [...]

en.wikipedia.org/wiki/Whip_(politics)

Ha te azt hiszed, hogy a brit rendszerben ahol csak egyéni választókörzetek vannak a képviselő független a pártjának vezetésétől, amelyik színeiben megválasztásra kerül, akkor te ostobább vagy még annál is, mint amilyennek játszod magad.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 20:37:20

@444:

"mert a miniszter közszolga. és a kormányfő nem egy pártot, hanem a nép egészét képviseli."

A kariajit meg a Jézuska hozza.

buko2 2017.06.07. 20:41:03

Mint benne dolgozó, én úgy gondolom nincs értelme több pénzt ölni bele, míg a jelenlegi keret elosztása ilyen. Egyes helyeken hiány, ugyanakkor máshol ugyanezen összegek elszórása felesleges dolgokra. A műszerek, alkatrészek, gyógyszerek gátlástalan, vérlázító túlárazása. Ha ezek és sok más, földi halandó által átláthatatlan pazarlást rendeztünk, talán kiderülne nem is oly nagy a hiány. Addig is oktatásra, egészségnevelésre kéne többet fordítani. Hisz ezzel 10-20 éven belül rengeteg pénzt lehetne megtakarítani.

2017.06.07. 21:05:38

@neoteny:
hjó. értem persze. ehhez jogszokás, szokásjog kellene. ami a képviselőket korlátozza.

magyarországon az van, hogy a geci orbán nevezi ki a főbírót és a főügyészt. meg minden főhivatalnokot. az államfőt is. de ez eddig is így volt. a magyar rendszerben mindenkit ugyanaz a parlament nevez ki. csak korábban több pártnak volt akkora többsége, mint amekkora most a fidesznek van. mert orbán rájött, hogy a politikában az nyer, aki egységet képes felmutatni. és ezért létrejött egy belső mag. még a rendszerváltás idején. és ebbe a szűk körbe úgy lehet bekerülni ha neki örök hűséget fogadnak. akiket később a kincstár megjutalmaz. és egyébként az egész párt ezen alapul. de az összes több párt is ilyen. az ngo-k hálózata is ilyen. jön a polgári engedetlenség.
444.hu/2017/06/07/ha-oszre-nincs-uj-valasztasi-rendszer-jon-a-polgari-engedetlenseg
jöjjön. de ez kell orbánnak. megint ő lehet az erős vezető, aki rendet teremt. ha nincsenek ezek a hülyék, akkor már elzavarták volna mészáros, rogán és társai miatt.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 21:31:08

@444:

"ha nincsenek ezek a hülyék, akkor már elzavarták volna mészáros, rogán és társai miatt."

Ha nincsenek ezek a hülyék, akkor nem is tudnál Mészárosról meg Rogán társairól.

2017.06.07. 22:22:33

@neoteny:
dehogy nem. a liberális táborból mindenki azt hiszi, hogy a nép nem tájékozott. és nem látja a lopásokat. dehogy nem. de amíg az ellentáborban ezek az idióták vannak addig orbán és bandája kis túlzással azt csinál, amit akar.

az alternatíva az, hogy a pörzse sanyi összeáll a másikkal. pörzse sanyi elképzelése az a világról, hogy amazok liberális zsidók/biboldók: libsik. és a libsik a bajt hozzák az országra. ezeknek meg az, hogy azok nácik. és jönnek a nácik. és most összeállnak a libsikkel. a választási rendszer a problémás. és ha azt nem változatatják meg, akkor engedetlenek lesznek. a macska rúgja meg. legyenek. de ha orbán nem hülye, akkor ezt megint kihasználja. mert elmondják, hogy az ellenzék csak balhézik. ők meg azon dolgoznak, hogy az idősek megkapják a nyugdíjprémiumot. azoknak, akik a háború után két kezükkel vakarták ki az országot a romok alól. és akik a kommunista idők megpróbáltatásaiban helyt álltak. és a gyurcsány/bajnai kormány elvette a nyugdíjprémiumot, de ők keményen dolgozva visszaadták. botka megígéri a 13. havi nyugdíjat. és jön, hogy csak ne ígérje. mert rolex órája van. az ne ígérje. terepjárója is van. pláne ne.

nem vagyok egy törökgábori elemző. de borítékolhatóan ez lesz. és ha nem történik semmi váratlan, akkor orbán megint kétharmad környékén szerez. ez a választási rendszer van és kész. meg lehet változtatni. de ahhoz előbb ebben a szisztémában kellene bizonyítani. ami azért egyáltalán nem egy lehetetlen küldetés. az ellenzéknek koordináltan kell jelölteket állítani. és 2-3 listát indíthatnak. mert az országos listához a körzetek negyedében elég képviselőt jelölni. és megyék felében plusz budapesten.

felőlem persze harcoljanak polgári engedetlenséggel a választási rendszer igazságtalansága ellen. de a rendszerváltás óta ez van. oké az első fordulót eltörölték. de csináljanak egy nulladikat. levélszavazással. minden ellenzéki párt betesz egy szórólapot. azt amúgy is küldenének. egy postai levékben elküldik mindet. ezen még spórolnak is valamennyit. de persze egy válaszborítékot is kell küldeni. szóval összességében nem lesz olcsóbb, de drágább se lesz a kampány. és tartanak egy előzetes felmérést. miért nem csinálják meg?

és ha egy kerületben összecsapnak nagyobb pártemberek, de egy indulhat, akkor a másik listán bejuthat. egy közös lista nem kell. csak egy közös ellenzéki jelölt. a média egyik fele a kezükben van. az rtl klub, a klubrádió, atv, hírtv, a hír24, az index, a hvg, a 444 közveítheti az előválasztást. social media (facebook, twitter, ustream, stb.)

tehát ez a rendszer olyan, hogy ha nem fog össze az ellenzék, akkor a kormánynak kurva jó. de ha véletlen mégis összefognak, akkor kurva szar. mert a kampányt az előválasztások vitái uralják. és ha vannak értelmes ellenzéki jelöltek, akkor helyi szinten kiüthetik a fideszt. úgy, hogy ezek az emberek országos ismertséghez jutnak. persze ez nem jó gyurcsánynak, botkának, vonának és a többi pártelnöknek. mert így őket is kiüthetik. szóval gulyás márton az ő politikai túlélésüket is szolgálja. mert ha nem lesz orbitális bukó, akkor bekerülnek a parlamentbe. és mehet tovább, hogy az orbán rezsim diktatúrát épít. mégis mit építsen akkor, ha nincs komolyan vehető ellenzéke.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 22:27:29

@444:

"dehogy nem. a liberális táborból mindenki azt hiszi, hogy a nép nem tájékozott. és nem látja a lopásokat. dehogy nem."

Honnét látná azokat?

2017.06.07. 22:35:25

@neoteny:
hja, és ezek az emberek élvezik a világon legmagasabban jegyzett szociológiai, filozófia, közgazdasági, jogi, politológiai intézetek támogatottságát. és egyébként a világ leggazdagabb pénzoligarcháinak egyike vagy másika úgy utalhat a számláikra, hogy azt a magyar kormány nem látja. mert a pénzügyi rendszer semennyire se átlátható. szóval úgy vagyok vele, hogy a világ nem igazságos. és soros az ő fizetési listája. és a hozzá hasonló multik, akiknek van egy világképük. ha ez kap többséget, akkor legyen ez. de ha nem, akkor nincs mese. ennek a brigádnak el kell takarodniuk a közéletből. aztán majd orbán is beleszalad egy válságba. és abba nyilván belebukik. és hogy utána mi lesz azt a jó isten biztos tudja, de nekem fogalmam nincs. ezt majd kielemzi törökgábor.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 22:36:37

@444:

"ha nincsenek ezek a hülyék, akkor már elzavarták volna mészáros, rogán és társai miatt."

Ha nincsenek ezek a hülyék, akkor nem is tudnál Mészárosról meg Rogán társairól.

2017.06.07. 22:45:55

@neoteny:
a két szemével. a közéleti beszélgetések szinte másról se szólnak csak arról, hogy ki mit nyúl le. és általában az a konklúzió, hogy nyúljuk le mi is. hol kell jelentkezni. nekem legalábbis ez a tapasztalatom, hogy az aktív korúak többsége be akarnak vonódni a korrupcióba. mert azt látja, hogy szinte csak így boldogulhat.

van a multiknak egy viszonylag jól fizetett közép és felsővezetői rétege. ők a "liberálisok". a multiknál dolgozó fizikai munkások a nyugati társaikhoz képest alulfizetettek. és rendszerint nemzeti radikális jobbikosok. és vannak a kisnyugdíjasok. akik a szociális juttatások minálális emelését szeretnék elérni. és van egy vállalkozói réteg. annak a többsége familiárissá akar válni. be akar vonódni a nemzeti együttműködés rendszerébe. a "korrupcióba". csak ugye valakinek vesztenie kell. legyenek a külföldi multik. ha németeket nem lehet támadni. akkor a franciákat, angolokat kell.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.07. 23:14:17

@444:

"a két szemével. a közéleti beszélgetések szinte másról se szólnak csak arról, hogy ki mit nyúl le."

Mert megírja a HVG meg az Index meg a 444 meg az atlatszo.hu, meg bemondja az RTL. A népek nem oknyomoznak saját maguk: csak azt látják, amit a szemük elé tolnak.

Ha nincsenek ezek a hülyék, akkor nem is tudnál Mészárosról meg Rogán társairól.

2017.06.08. 00:13:12

@neoteny:
azt a korrupciót, amit a környezetében lát. a népet az érdekli, hogy a szomszéd vett egy új autót. miből vették? nyerténk a pályázaton ennyi milliót. azt ide írták, oda írták és vettek egy autót. mert beálltak a fideszbe. és a szomszéd azt mondja a másiknak, hogy miért nem álltok be ti is. és addig hívjuk le ezeket a pénzeket, amíg lehet. mert a következő költségvetési ciklusban lehet, hogy nem lesz. mert merkel és macron megbassza orbánt. de most még lehet. és ha ezzel a fidesz behúzza 18 tavaszán a parlamenti, 19 őszét az önkormányzati választásokat is, akkor kvázi egypártrendszer lesz feltéve, hogy az ellenzék nem fog össze. de ha összeáll, akkor mégis mit kínáljon.

tehát most az megy, hogy a lajos felesége a gyöngyi, annak a barátnője az anett, tudod a múltkor, akivel együtt találkoztunk, az a szemüveges. na és az ő barátja a zoli. biztos ismered a zitának bátyja. ő van a kormányhivatalban. és tudna segíteni.

és nem az van, hogy ez így nem lesz jó. mert nem szabad piac, nincs teljesítményelv, stb. egy ilyen rendszer elvben nem tartható. de hogy mi lenne a következő rendszer azt senki sem tudja. még közelítőleg se.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 00:21:18

@444:

"azt a korrupciót, amit a környezetében lát."

Az nem Mészárosról meg Rogán társairól szól.

Ha nincsenek ezek a hülyék, akkor nem is tudnál Mészárosról meg Rogán társairól.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 00:29:31

@444:

"és nem az van, hogy ez így nem lesz jó. mert nem szabad piac, nincs teljesítményelv, stb."

De azért te eltoltad a süket vakert, hogy "ha nincsenek ezek a hülyék, akkor már elzavarták volna [Orbánt] mészáros, rogán és társai miatt."

Ezért vagy te egy született vesztes lófaszjóska: elhiszed a saját hülyeségeidet.

Egy idealista 2017.06.08. 07:38:33

Amíg a közfelfogás az marad, hogy "majd az orvos meggyógyít ha beteg leszek", addig az egészségügy rendkívül drága, örök pénznyelő lesz, akármilyen kormány, akármelyik párt lesz a hatalmon.

Ha azonban kitartó ismeretterjesztő munkával el lehetne érni azt, hogy minden egyes ember elkezdjen törődni a saját egészségével, életminőségével, és belefogna egy személyre szabott életmódváltásba, akkor a mainál jóval kevesebb költséggel meg lehetne oldani ezt a közfeladatot.

Magyarán, a betegségek kezelése mindig jóval drágább lesz, mint a betegségek megelőzése. De pont a betegségek felderítése és kezelése az egészségügy "nagy biznisze", és ez az oktató munka nem érdeke a mai egészségügynek, mert ha alig lenne beteg, akkor ki venné meg a gyógyszereket? Ki állna sorba műtétre vagy más kezelésre, vizsgálatra várva? A gyógyszerreklámokból kiválóan megállapítható, hogy a népesség milyen típusú panaszokkal él nap mint nap.

Egyébként vannak már nagyszerű példák az ilyen életmód ismeretterjesztő, egészségügyi oktató-nevelő szolgáltatásokra, így egyáltalán nem olyan "idealista" megközelítés ez a gondolatmenet.

2017.06.08. 09:52:17

@neoteny:
azért zavarták volna el, mert ha valaki túl sok pénzt nyúl le (mészáros, rogán), akkor nekik kevesebb jut.

orbán azt mondja, hogy az unió idedob egy pénzes zsákot. és ők nem ugranak előle. hanem a nemzeti jogalkotást kihasználva a saját köreikben szétosztják. és ebbe csak annyi idegent próbálnak bevonni amennyit muszáj. de őket is a saját ellenőrzésük alá vonják. mert ha úgy adódik, akkor bármikor bárkire különadókat vethetnek ki. ezt ha kell, akkor 72 óra alatt keresztülviszik a törvényhozáson. mert semjén doktor kéri a sürgősségi indítványba vételt. ennek a csúcspontja volt schmitt pál. aki azt mondta, hogy neki kellene egy dolgozószoba a parlamentben, hogy a törvényeket azonnal aláírhassa. mert ő áttekinti azt alkotmányossági szempontból. de a nemzeti törvényházás tagjai nyilván ebből a szempontból is kiválót alkotnak. és ő bízik az uralkodó pártban és a kegyelmes kormányzó úrban. tehát ez mondjuk egy félelnöki rendszer. egy autokratikus rezsim, ami azért még nem katonai diktatúra. hanem csak az van, hogy valaki "lájkolja" a az ellenzéki mozgalmat, akkor a repül közhivatalból. ne "lájkolja". legyen lojális. ez olyasmi rendszer, mint a régi ndk. ahol kvázi többpártrendszer volt.

csakhogy a magyar nép nem ilyen világot akar. nem azt akarja, hogy a csúcson lerabolják a zsákmányt. hanem olyat, hogy csak csorgassák le szépen az aljára. a köznép ezt legitimálná. csak úgy vannak vele, hogy orsós likud viktor még mindig jobb, mint soros schwartz györgy. legalábbis ezt mondja a kocsmai főkolompos sanyi.

heizer 2017.06.08. 10:51:23

@Egy idealista: A betegségek megelőzése egy szépen hangzó mantra, kell is rá törekedni, de ez nem fog sokkal olcsóbban megvalósulni, mint ahogy az egészségügyi rendszer működik (legalábbis én kevéssé hiszek benne), illetve ezek hasznok jóval később fognak jelentkezni.

A betegségek megelőzésénél ugye amit meg lehet tenni és a három legfontosabb tétel volna: étkezés, sport, függőségek elhagyása, illetve kevésbé emelik ki, de ilyen volna a mentális egészség is.

Na most egészséges étkezésre és sportra áldozni kell. Általában sokat.
Ha drámaian megugrana a sportolók száma, az együtt járna a sportsérülések számának növekedésével, ami miatt jelentősen megnőne az eü ráfordítások mértéke, és a munkából kiesett idő. Ahhoz hogy egy ilyen változás beinduljon durván bele kéne állni az államnak a szemléletformáló életmódtanácsadásokba, a tömegsport lehetőségek fejlesztésébe, adókedvezményekbe stb.

Ez összességében persze hosszú távon nagyon jó lenne-lehetne.
A baj az, hogy a rendszert ha meg is reformáljuk középtávon a dolgozó rétegekre extra terhet fog rakni, mert:
- a saját egészségük megőrzése érdekében a jelenlegi rendszerhez képest extra ráfordítást kell nekik állniuk
- a jelenleg legnagyobb igénybevevő (és legrosszabb egészségi állapotú) 55+ korosztály egészségügyi ellátását is állnia kell.

Elképzelhető persze, hogy ez társadalmi szinten, ez hosszabb időtávon végül is alacsonyabbra jönne ki, mint a egészségromboló életmód fenntartása.

És akkor megint eljutottunk oda, hogy mi most még egy kicsit szívunk, de a gyerekeinknek majd jobb lesz. Ami lehet igaz, de a nép nagyobb része ezt 50+ éve hallgatja, és nem fog neki örülni.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 12:49:48

@444:

"csakhogy a magyar nép nem ilyen világot akar."

"a népet az érdekli, hogy a szomszéd vett egy új autót. miből vették? nyerténk a pályázaton ennyi milliót. azt ide írták, oda írták és vettek egy autót. mert beálltak a fideszbe. és a szomszéd azt mondja a másiknak, hogy miért nem álltok be ti is."

2017.06.08. 13:28:17

@neoteny:
a transparency international megállapítja, hogy az uniós forrásokat a kormányhoz közel állók lerabolják. ez így van. de ezért a pénzért nagyjából 2 millió ember jelentkezett be. ők a fidesz familiárisai. de ők talán már le is váltották volna orbánt és helyére rakták volna mondjuk lázár parancsnokot azért, mert lőrinc, a tonyó és társai túl sok pénzt nyúlnak le. és ebből következően kevesebb marad a többieknek. a lényeg, hogy ebből a mannaesőből a multikat lehetőség szerint kizárják. a német biztos elmagyarázza, hogy ezt a pénzt azért adják kelet-közép európának, hogy nyugat-európai vállalatokat megrendeléshez juttassák. csak a geci orbán nacionalista. és ebből kiterjedt hálózatot épített. és a social, social liberal mellett megjelent national media. amire a freedom house azt mondja, hogy a magyar sajtó már csak félig szabad. mert fele részben nacionalista.

erre lehet mondani, hogy a magyarok korruptak. de a multik ugyanolyan korruptak. ők a nemzetközi "járadékvadászok". és velük megszerveződtek a "nemzetiek". orbán a saját köreinek generálja a milliárdokat. és saját embereit ülteti a kockázati tőkealapok élére, stb.

erre azt mondja a franciák, a hollandok, hogy ne adjanak pénzt. a britek nem adnak, mert ők kilépnek az unióból. a norvégok azt mondják, hogy nem adnak támogatást. ez majd generál egy újabb válságot. de erre a jobboldal válasza az lesz, hogy tovább folyik a nacionalizálás. és a szolgáltatók után a "nem-szövetségi" tulajdonú termelő vállalatokat is megkezdik kirakni a kelet-közép európai piacokról. a kérdés az, hogy ki lesz a "szövetséges".

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 13:44:14

@444:

"a transparency international megállapítja"

Ha nincsenek ezek a hülyék, akkor nem is tudnál Mészárosról meg Rogán társairól.

2017.06.08. 14:21:40

@neoteny:
nem tudnának rogánról? ne viccelj már. nem tudnák, hogy lopnak. dehogy nem. a kádár rendszer alatt a párt majdnem teljesen ellenőrzése alatt tartotta a sajtót. ami akkor ugye egyirányusítva volt. az emberek mégis tudtak a lopásokról és a visszaélésekről. honnan? ők maguk látták. a szomszédtól hallották. a piacon mondták, stb. a személyes kapcsolatok értékelődtek fel. és a virtualizált közegben nincs értelmes párbeszéd.

nézd meg ezt a vitát. az egyik azt mondja, hogy az egészségügyben az információs asszimetriát kellene csökkentetni. erre a másik azt mondja, hogy a megelőzésre kellene többet fordítani. a harmadik azt, hogy addig ne tegyenek be több pénzt, amíg fel nem számolják a pazarlást. (ti. egyes beavatkozások időnként túlfinanszírozottak.) tehát mindenki mondja a magáét. részemről a trollkodás az, hogy ne a szolgáltatás oldaláról akarjatok reformálni, hanem a termelés felől. a gyógyszergyártást fele részben nacionalizálni kell ahhoz, hogy az állam többlet forráshoz jusson. és az orvosi műszergyártást kell felfuttatni ahhoz, hogy csökkenjenek a várólisták. túl azon, hogy meg kellene fizetni az orvosokat. fizessenek koncessziós díjat a piacra belépő magánszolgáltatók. de ez persze mind egyszerre igaz. viszont nem alakul ki értelmes vita. mert mindenki "hisz" valamiben. de senki sem képes a rendszer egészét akárcsak körvonalaikban is vázolni.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 14:33:47

@444:

"a transparency international megállapítja"

Ha nincsenek ezek a hülyék, akkor nem is tudnál Mészárosról meg Rogán társairól.

2017.06.08. 14:56:21

@neoteny:
ha nem lenne ez a néhány idióta, akkor senki nem tudná, hogy lopnak. kurvára semmi fogalmad nincs a közéletről. totális idióta vagy.

2017.06.08. 14:59:35

@neoteny:
a transparency international azt a korrupciót méri fel, amit mindenki lát. az, hogy hová vándorol az adósságszolgálatból fakadó kamatkiadás senki se látja. mert az nagyon bonyolult. másodperc alapon adják veszik. üzleti titok. ezt mondja transparency international. a nemzetközi pénzmozgásokat kellene átvilágítaniuk. csak azt éppen nem teszik. mert ugye kik pénzelik. jaj, az már megbélyegzés. és azt amúgy is közzéteszik. akkor mi a probléma?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 15:02:22

@444:

"a transparency international azt a korrupciót méri fel, amit mindenki lát."

Épp' fordítva: azért látja mindenki, mert (többek között) a Transparency International is felméri és közli.

Soha nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy te egy posztmodern nemzetiszocialista troll vagy.

2017.06.08. 16:26:36

@neoteny:
a közbeszerzések nyilvánosak. van közbeszerzési értesítő. persze ezeket a kormány igyekszik megkerülni.

elsősorban nem ngo-k kellenek. hanem rendezett kettős közigazgatás. a kormányfői hatalmat ellesúlyozza az államfő hivatala. és az államkincstár pénzköltése nyilvános. az államfő bírói döntések ellenére is kegyelmet gyakorolhat. ennek a pandantja az, hogy az ügyészség megkerülésévével eljárást indíthat. ha az államfő közvetlen választott, akkor közvetlen a népnek tartozik felelősséggel. a közönség elvárja, hogy a kétes közbeszerzéseket kivizsgáják.

ki ellenzi ezt a közjogi berendezkedést? a "LIBERÁLISOK"! mondván, hogy ha van államfő, akkor az erősíti az államiságot. és azt ők nem akarják. minden módon ellenzik a közvetlen államfőválasztást. és hozzájuk kapcsolódnak a "KONZERVATÍVOK"! sólyom lászló, tölgyessy péter és a többi.

mert ők azt mondják, hogy majd az ngo-k. a transparency international a nemzetközi pénzmozgásokat ellenőrizze. ezt.
www.nationaldebtclocks.org/

a kormányfőt az államfő ellensúlyozza. a ceu presszionálhatja ádert. és előállhat egy kompromisszumos törvényjavaslattal. azt az államfő a beviheti parlamentbe. csak ez megint konstruktív közéleti magatartást előfeltételez. és megint csak erősíti az államiságot. és ez a ceu világképébe nem fér bele. ezért megy a dedó: "bajszos szar". erre a válasz az, hogy "szaros györgy".

a transparency international, vagy a ceu is azt mondja, hogy magát a közéletet és az államiságot kell megszüntetni. rendben van. vegyenek szigeteket. és ott ne legyen közélet. nehogy már a transparency international mondja meg, hogy milyen legyen a magyar államiság. ők ismeretlen, idegen csoportok ügynöksége. ki pénzeli őket? személy szerint kicsoda? kapják a pénzt a londoni központból. és a londoni pénz honnan kapja? adományokból. de kiknek az adományaiból? nagyon sokak adják össze. na persze. van egy csoportosulás. a nem tudjuk kik. és ők ellenőrzik az államot. de legegyszerűbb esetben az államfő hivatalának kellene ellenőriznie a kormányt. ez most nem így van. oké. vannak az ngo-k. orbán jó eséllyel megnyeri a választást. mert vélhetően az lesz amit sanyi mond. inkább orsós likud viktor, mint soros schwartz györgy.

2017.06.08. 17:07:38

@neoteny:
a polgári fejlődés alapja véleményem szerint a valós önkormányzatiság. tehát elsősorban az adott településnek kellene megszerveznie magát. aztán persze egy kisebb közösségnek segíthet nagyobb a szomszédos város.

debrecenben épül egy international boarding school. egyrészt a városban élő külföldi cégvezetők, pénzügyi befektetők, egyetemi oktatók, diplomaták gyerekei számára. kezdve az óvodai kiscsoporttól. másrészt a város részt venne diákcsere programokban általános iskola felső tagozatától. bekapcsolnák a helyi iskolarendszerbe. ösztöndíjakat ebből a célból építenének egy 500 diákot befogadó internátust. és az intézmény még nagyjából 500 főt alkalmazna.
uft.hu/wp-content/uploads/2017/06/4-1.jpg
ezt megépíthetné egy magánbefektető. de megépítheti
maga a város is. miért ne építhetné. és sanyit kényszerítik arra, hogy ezt finanszírozza. ami lehet nettó pénzlenyúlás. de lehet, hogy öcsike számára hasznos. sanyi és edit dönthetnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 18:56:26

@444:

"ha az államfő közvetlen választott, akkor közvetlen a népnek tartozik felelősséggel."

A kariajit meg a Jézuska hozza.

2017.06.08. 19:05:37

@neoteny:
most az államfő jelöltek választják ki. de a pártokat is egy szűk csoport választja ki. csak ezt a szűk csoportot a rezsiszilárdok elküldik a kurva anyjukba. ebből van balhé.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 19:19:46

@444:

"és sanyit kényszerítik arra, hogy ezt finanszírozza. ami lehet nettó pénzlenyúlás. de lehet, hogy öcsike számára hasznos. sanyi és edit dönthetnek."

Ha Sanyit kényszerítik ennek megfinanszírozására, akkor csak a te posztmodern nemzetiszocialista troll álmaidban dönthetett Sanyi és Edit.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 19:30:40

@444:

"de a pártokat is egy szűk csoport választja ki."

Meg a közvetlenül választott államfőt is egy szűk csoport választaná ki.

2017.06.08. 20:28:11

@neoteny:
na jó, de pártot gründolni elég sokba kerül. arra egy szűk csoport képes. de mondjuk államfő jelölt lehet egy tekintélyes tudós. vagy mondjuk egy népszerű orvos. vagy mondjuk egy sakk nagymester. a pártokba olyan emberek kellenek, akiknek nincs szakmai előéletünk. és ebből következően hűségesen fogják szolgálni a pártot, mert nem tudnak hová visszavonulni. közvetlen választott az is lehet, aki valamiér tekintélyes és népszerű.

csak persze egyik pártnak se érdeke, hogy pártok felett álló államfőt válasszanak. a kormányfőnek végképp nem érdeke, hogy valós politikai ellensúlya legyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 21:26:54

@444:

"államfő jelölt lehet egy tekintélyes tudós"

Ha csak egy államfőjelölt van, akkor bármiféle választás csak színjáték. Ha viszont egynél több államfőjelölt van, akkor már szükségszerűen létezik pártoskodás: egyes választók az egyik államfőjelölt pártján állnak, mások a másikén (esetleg a harmadikén stb).

Te azt mondod, hogy a nemzeti egység a jó; és ha ez azzal jár, hogy a (feltételezett) többség rákényszeríti az akaratát a (bármilyen szempontból vett) kisebbségre, akkor hát ez van. De ez az álláspont is pártos: vannak, akik egyetértenek vele, és vannak, akik nem.

Feltéve, de nem megengedve, hogy a közvetlenül választott államfő tényleg a többség akaratát képviseli: ettől még nem szűnik meg az államfő pártossága. Még ha a közvetlenül választott államfő egy mindentudó orákulum lenne is, ti. minden kérdés kapcsán pontosan tudná, hogy mi "a nép" (a teljes társadalom) többségi véleménye egy adott kérdésről, akkor sem lenne "pártonkívüli": mindössze helyettesítené a népszavazásokat. Ami fiskális szempontból kétségtelen előny lenne (ti. megadná a népszavazások eredményét azok megszervezésének/lebonyolításának költségei nélkül), de nem lenne semmiféle társadalmi egység kifejeződése.

A hatalommegosztás kétségkívül jobb, mint az (esetleg _de facto_) egyhatalmi (autokratikus) berendezkedés: de a hatalommegosztás nem vezet a különféle érdekcsoportok közötti politikai harcok ("vallásháborúk") megszűnéséhez -- de még csak minimalizálásához sem. Mindaddig, amíg hatalmi szóval el lehet rendelni az üzletek vasárnapi zárvatartását, lesz legalább két "párt": az egyik a zárvatartásért, a másik a nyitvatartásért fog küzdeni. Ennek a "vallásháborúnak" csak egyféleképpen lehet véget vetni: ha győz a (klasszikus) liberalizmus, és mindenki magának dönti el, hogy nyitva tart-e vagy sem; ill. hogy vásárol-e vasárnak vagy sem. De ez számodra elfogadhatatlan: ez a liberalizmus "totalitását" jelenti neked, azt, hogy a (feltételezett) többség "szabadsága" -- arra, hogy belepofozza a kisebbséget a "rendbe" -- sérül.

Lehet közvetlen államfőválasztást csinálni; de az így megválasztott államfő nem lesz pártok feletti. Az lehet, hogy nominálisan pártfüggetlen (nem tagja egyetlen pártnak sem): de az már lehetetlen, hogy politikai kérdésekben ne foglaljon állást, hogy ne legyen valamelyik választás pártján.

2017.06.08. 21:52:16

@neoteny:
képes lenne-e mondjuk polgár judit a politikai pártok jelöltjeivel szemben közvetlen államfőválasztáson nyerni. szerintem jó eséllyel igen. pedig polgár judit nő és zsidó. de valamiben különleges és tekintélyes. és közvetlen könnyen megválasztják azért, hogy ténylegesen álljon valaki a pártok felett. a pártoskodáson túl legyen szimbolikus politikai egység. európában a monarchiák is elsősorban ezért maradtak fent.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.08. 22:44:05

@444:

"pedig polgár judit nő és zsidó. de valamiben különleges és tekintélyes. és közvetlen könnyen megválasztják azért, hogy ténylegesen álljon valaki a pártok felett."

Mindaddig, amíg nem csinál semmit. De abban a pillanatban, amikor alkotmányos normakontrollra küldi a vasárnapi boltbezárásról szóló törvényt (még csak nem is arról van szó, hogy ő kaszálja el, hanem pusztán arról, hogy lehetővé teszi annak elkaszálását), egyből sorosbérenc zsidókurva lenne belőle azok szemében, akik szerint a vasárnapi boltbezárás elengedhetetlenül szükséges a magyar nemzeti kultúregységhez.

"a pártoskodáson túl legyen szimbolikus politikai egység. európában a monarchiák is elsősorban ezért maradtak fent."

Csak épp' azok a monarchiák _alkotmányos_ monarchiák: a nominális uralkodók gyakorlatilag egyáltalán nem uralkodnak. Az általad vizionált, közvetlenül választott államfő viszont nem csak protokolláris szerepet töltene be, hanem a kormány(fő) "valós politikai ellensúlya" lenne: az pedig az általam korábban írt okok miatt szükségszerűen pártosságot jelent.

2017.06.09. 09:10:26

@neoteny:
az államfő a parlementnek küld egy átiratot, hogy a vasárnapi boltzár kérdésében a kormányzat fogalmazzon meg egy ajánlást. de az nem lehet kötelező érvényű. mert úgy ítéli meg, hogy ebben a kérdésben a társadalom erősen megosztott. de a kormánynak jogában áll az egyik vagy másik álláspontra helyezkedve ajánlást megfogalmaznia. azonban attól eltérő rendeletet alkothatnak az önkormányzatok. persze alkotmányossági szempontból egy ilyen önkormányzati rendelet is lehet aggályos. azt az államfő hivatala adott esetben megvizsgálja.

tehát mondjuk ebben a konkrét esetben ha a parlamenti többség és a kormány visszakozik, akkor is lehetőség van egy önkormányzati rendelettel részleges vasárnapi boltzárat elrendelni. (mondjuk helyi ünnepekkel.) de ha nem, akkor is van lehetőség engedélyezni. tehát konzervatívabb/vidékiesebb és liberálisabb/városiasabb megoldások születhetnek. és ha valakinek tartósan nem tetszik egyik vagy másik, akkor választhat egy másik települést.

debrecen azt mondja, hogy hortobágyon a behajtási és a kihajtási ünnep várást szervez. és a hajdúvárosokkal elrendelik, hogy az megyében ünnep. mert mondjuk behajtás (teleltetés) a pásztoradvent kezdete is egyben. és a családok vegyenek a kézműves termékeket karácsonyra. aztán lehet bronz, ezüst és aranyvasárnap. de az első adventi hétvégén a nemzeti parkban kézműves kirakodó vásár van. és többek között ennek bevételéből fejlesztik a nemzeti parkot. ha behajtási és a kihajtási ünnep idején tömegével megveszik a népi iparművészek termékeit, akkor nem kell különadót kivetni. különben meg szükséges, mert az unesco világörökségi központi cím mindenféle kötelezettséggel jár. de ugye előnyökkel is. mert segíti az idegenforgalmat.

na most valaki azt mondja, hogy ne bassza már meg. én karácsony előtt négy héttel vasárnap azért ne vehessek a hipermarketben akármit, mert van valami hortobágy izé. és még egyébként vásároljak valami szart a népi fafaragóktól, hogy több pénz jusson néhány ócska gémeskútra és darumadarak fészkeire. hogy oda ne rohanjak. ez egy kurva nagy faszság. ezzel az emberi jogok korlátozva vannak. erre a válasz az, hogy rendben. ne költözzél debrecenbe. máriapócson éppenséggel elrendelhetik azt, hogy vasárnaponként a penny market zárjon be. mert ott ez a szokás. és át kell menni pócspetribe. ahol elrendelik, hogy péterpál nap helyi ünnep. (a pócs az a palus, a petri a petrus). erre lehet mondani, hogy nehogy már valami két valószínűleg csak elképzelt apostol miatt ne vehessen budipapírt a penny-ben. mert mi van ha az éppen péterpál napján fogy el. az egyéni szabadságjogokat korlátozza a közösség. és jó, hogy nem mondják meg azt is, hogy mikor szarjak. ez ugye az ortodox liberális érvelés. rendben van. esetleg ne költözzél máriapócsra, vagy pócspetribe. na de hová költözzön egy ortodox liberális, mert mindenhol van ilyen korlát. például a pesti buli-buzi negyedbe. és ott a hajléktalanoknak lehessen pisálni és kakálni az utcán. ahogyan szeretnék. és minden fa mellé szereljenek liftet. mert mi van ha egy mozgássérültnek fára mászni van kedve. ha a fa mellett nincs egy lift, akkor sérülnek a jogai. és egyébként ha valakit zavar este a nem természetes fény, akkor követelhet magának egy speciális szemüveget. ne viszont túl gyengének találja a mesterséges világítást, akkor követelhet egy elemlámpát. vagy mit tudom én. bármiféle faszságot ki lehet találni. de mondjuk lehet, hogy a pesti buli-buzi negyedben a többség nem tartja hülyeségnek, hogy a fa mellett legyen mozgássérülteknek valami emelő. azért, hogy a faágra fel tudjon ülni. anélkül, hogy fel kellene másznia. és ez így milyen humánus. a másik helyen meg az ócska gémeskutakat és a csárdát revonálják. arra is lehet mondani, hogy mi a francnak. tehát nagyfokú önkormányzatiság mellett esetleg el lehet úgy rendeződni, hogy különféle érdekek érvényesüljenek. és a világ legyen ilyen, meg amolyan is. szerintem a nem ortodox liberalizmus valami ilyesféle.

2017.06.09. 09:32:54

@neoteny:
vagy vegyük a brit választást. azt gondolná az ember, hogy a briteknek most az a fontos, hogy a helyi érdekekből kiindulva a parlamentben megvitassák az unióból való a közös kilépési stratégiát. és ezt képviselje a kormány. mert a nép úgy döntött, ahogy. kevéssé számít, hogy ki konzervatív és ki munkáspárti. tegyék félre a pártoskodást. de erre az egyéni képviseleti rendszer inkább lehetőséget ad, mint a listás szavazás. mert ez utóbbi a politikai ellentéteket erősíti fel. és az lényegében egy vallásháborút, vagy legalábbis háborúskodást jelent. törzsi jellegű csatorozást, irracionális hitvitákat, kulturharcot. és ezek válsághelyzetekben még tovább erősödnek. ha a britek a pártoskodás irányába lépnek, akkor abból mondjuk németország könnyen hasznot húzhat. mert ott a nagykoalíció jelenti a stabilitást. ami egyébként szintén az egyéni képviselőség irányába mozdítja el a közéletet. leginkább ott dőlnek el a választások. pártlistán modern kori vallásról szavazunk. és most úgy tűnik, hogy magyarországon annak alapja a nacionalizmus. leszámítva a kisnyugdíjasokat. mert ők szocializmust akarnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 09:58:38

@444:

"bármiféle faszságot ki lehet találni."

Milyen igaz.

screpes 2017.06.09. 10:01:11

@444:
Nézetem szerint ez nem hitvita.
Alapos okunk van arra gondolni, hogy a britek óriási többsésge arra gondol, és az alapján dönt (szavaz), hogy miként vélekeik saját sorsa felől.
Mit hozna neki a kilépés, illetve bennmaradás.
Ezt aligha nevezhetjük törzsi jellegű háborúnak, amit mégiscsak az jellemezne, hogy "oda tartozom, és kész!"
A bonyodalmat az okozza (nem tudom, hogy a briteknél mennyire, de nálunk totálisan!), hogy az egyén vélekedését érdekeiiről maximálisan befolyásolja a propaganda, az amit G O N D O L érdeieről.

(Kulcskérdés ezért a valós tájékozottsága , ami nincs meg, hiányos, manipulált).
Vélekedése lehet tévedés is, amikor a szavaző ennek a manipulácoónak áldozata. ENNYIBEN hitvita is, hiszen annak látszik, irracionálisnak, mivel megtévesztett emeberek állnak össze, csoportnek látszó nem is pártos alakulattá - az urnáknál.

2017.06.09. 11:20:55

@screpes:
a kétpólusú politika propagandából és ellenpropagandából áll. egy ilyen rendszerben rendesen van két erő, amelyik azonos nagyságú és ellentétes irányú. magyarországon is ez a helyzet. a média egyik fele kormánypárti, a másik fele ellenzéki. a kormánypártiak számára az m1, a tv2 vagy az origó kelti a szabadság érzését, vagy leginkább az illúzióját. az ellenzék számára az rtl klub, a klubrádió, az atv, a hírtv, a hír24, az index. a kormánypárt és a propaganda gépezete viszonylag egységes. és ez a szavazóit összefogja. az ellenzék pedig széttart. és ezért az előbbi tűnik erősebbnek.

lehet tudni, hogy lőrinc koma hány milliárd forint értékben nyerte el a nyilvános közbeszerzéseket. ezt közli a közbeszerzési értesítő. amit aztán közöl az ellenzéki sajtó. csakhogy a kormánypárti szavazókat ez nem különösebben érdekli. mert ők a nemzeti oldalon állnak. ez a hitük. a nemzeti radikálisokat ez ugyana zavarja. de inkább orbán, mint soros. és különben is vona áruló. ez a hitük. a fidesz szavazók jelentős része személyesen vagy közvetlen családtagján keresztül érdekelt a rendszer fenntartásában. és nekem úgy tűnik, hogy a jobbikosok is inkább csatlakoznának ehhez a világhoz. a szoci szavazók szociális juttatásokat akarnak. a szabad piaci dominanciát kevesen szeretnének. ez esetben annak korlátozásában, vagy szabályozásában kell gondolkodni. mivel ezt akarja a köznép.

2017.06.09. 11:26:22

@neoteny:
tegyük fel, hogy egy országban parlamentarizmus van. és abban van kormánypárt és kormány. egy ilyen közjogi berendezkedésben milyen intézmény az, ami általában véve képes ellensúlyozni a kormányzó túlhatlamát?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 11:35:43

@444:

"bármiféle faszságot ki lehet találni."

2017.06.09. 11:56:03

@neoteny:
így van. a "demokratikus" ellenzék azt mondja, hogy ők képzik az ellensúlyt a "civilekkel". csakhogy a kormány is megszervezi a maga "civiljeit". amire az ellenzék azt mondja, hogy azok álcivilek. a cöf és a cöka ne legyen támogassa az mvm. mert ugye a villamos energia fogyasztók pénzéből teszi. rendben van. az ellenzék váltsa le a kormányt és nevezzék ki az mvm vezérigazgatóját. amelyik nem támogatja a "civileket". de persze ekkor már azt mondják, hogy támogassa a "civleket". a nekik tetszőket. vagy privatizálják a magyar villamos műveket. és a társadalmi felelősségvállalás keretei között támogassák a "civileket". nyilván megint a nekik tetszőket. ahogyan orbán is azt támogatja.

aztán van aki azt mondja, hogy külföldről finanszírozott ngo-k képesek ellensúlyozni. csakhogy orbán azt mondja, hogy ezek idegen érdekeket szolgáló ügynökségek. és tényleg azok. és hoznak egy törvényt, amiben kötelezik őket arra, hogy a kiadványaikban szerepeltessék a "külföldről támogatott" szöveget. erre összeül a "velencei bizottság". és azt mondja, hogy ez aggályos. mert megbélyegzi ezeket a "civil" szervezeteket. ha jószolgálati tévekenységet látnak el, akkor aligha. én még legalábbis nem hallottam olyasfélét, hogy tömegek követelték, hogy ne támogassanak mondjuk svájcból egy magyarországi gyermekklinikát. nem is az efféle szervezetek tiltakoznak. hanem soros "civiljei". és őket véleményem szerint tényleg igyekeznek megbélyegezni. de trócsányi igazságügyminiszter szerint ezek az aggályok alaptalanok. a velencei bizottság ajánlásait megköszönve benyújták a "civil" "ellenes" törvényt. de ettől orbán népszerűsége nem csökken. sőt ebben a kérdésben a többség támogatja a kormányt. a szélsőjobbos szavazók is. szóval ez se tűnik ellensúlynak.

leginkább talán a közvetlen választott államfő lehetne az. mert annak érdekében áll középen állni. a miniszterelnöknek az is elég ha szélső irányba elmozdulva a szavazótáborát egyben tartja.

de magyarország legnagyobb jogtudósai (például sólyom lászló, tölgyessy péter, majtényi lászló) szerint ez biztosan nem lenne jó. mert az erősebb államfő általában véve csökkenti a miniszterelnök túlhatalmát. és minden egyéb eszköz általában véve gyenge. de ugye éppen az a cél. quod erat demonstrandum.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 11:59:41

@444:

"leginkább talán a közvetlen választott államfő lehetne az. mert annak érdekében áll középen állni."

A kariajit meg a Jézuska hozza.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 12:19:55

@444:

"quod erat demonstrandum."

Ezt nem lehet filozofikusan eldönteni. Lehet így is és lehet úgy is. Lehet, hogy quod non erat demonstrandum.

2017.06.09. 13:09:52

@neoteny:
ez így van. a közvetlen választott államfő adott esetben a kormányfő hatalmát erősítheti. mert úgy tűnhet, hogy pártok felett áll. hiszen a parlamenttől függetlenül a nép közvetlen választotta meg. esetleg jelentős többséggel. de egy adott kérdésben a miniszterelnök álláspontját osztja. és ez a kormányfő végrehajtó hatalmát erősíti.

filozofikusan annyit lehet mondani, hogy a közvetlen választott államfő általában véve ellensúlyozza a kormányzó parlementáris túlhatalmát. de csak általában. valójában lehet így is, lehet úgy is. filozofikusan a kétségekig lehet eljutni. legfeljebb féligazságokig.

de amit a "világhírű" jogtudósok (sólyom, tölgyessy, majtényi) mondanak az sehogy se klappol. őket folyamatosan miniszterelnök túlhatalma zavarja. közvetlen választott államfő ellen érvelnek. ha azt de jure a parlament (de facto a miniszterelnök) jelöli, akkor nem képez ellensúlyt. persze volt két eset, amikor az ellenzék jelölhetett. az egyik göncz. akit az mdf-szdsz paktum alapján választottak meg (az szdsz támogatta a kétharmados törvények megszavazását. az ifjú orbán nyilván azt gondolta, hogy kétharmadot kell szerezni.) a másik eset az, amikor a kormányzó mszp és szdsz nem tudtak közös jelöltet állítani. az ellenzék sólyomot jelölte. aki be is tartott a balliberálisoknak. de aztán helyébe mégis scmitt pált választották mondjuk így a lojalitása miatt. közvetlen választásnál azonban schmitt jelölése megosztotta volna a jobboldali szavazókat. szóval nem lett volna egyszerű a megválasztását keresztül vinni. orbánnak elég volt kövért meggyőznie. aki ellenezte, akinek nem tetszett schmitt pál szolgalelkűsége. de orbánnak tetszett. vagy samaranch elnöknek is tetszett a nemzetközi olimpiai bizottságban.

mennél bonyolultabb a közjogi rendszer annál nehezebb túlhatalomhoz jutni. úgy általában.

2017.06.09. 13:28:11

@neoteny:
a tudományban is fel lehet tenni ilyen kérdéseket. miért piros az alma? azért, hogy feltűnő legyen. és megegyék az állatok. a magja elég kemény. az állat elején vagy a hátulján kijön. és ez az almának ez az egész jó a szaporodás szempontjából. és az állatnak is jó. mert az alma tápláló és finom. ezért piros az alma. ez egy elég jó magyarázat. de valójában csak annyit mondhatjunk, hogy vagy ezért, vagy nem ezért. mert monjduk miért kék a szilva. olyan kékes lilás. de az könnyebben megbújik a zöldben, mint a vörös. miért nem vörös szilva szelektálódott ki és miért a kék. a szilva magja is elég kemény. keményebb, mint az almáé. tehát érdemes lenne vörösnek lennie. de valamiért nem vörös. az alma nem kék. hanem az ellentéte. sárgás, zöldes, pirosas. de soha nem kék. kék alma nincs.

2017.06.09. 13:33:13

tudom, hogy linkelni fogsz egy gmo almát. a természetben miért nincs kék alma. de miért nincs. ha egyszer a szilva kék. az evolúció miért így hozta létre. vagy a jó isten. miért van így, és miért nem amúgy.

screpes 2017.06.09. 15:23:29

@444:

Ebből a felosztásból, amikor Newton III. törvényével értelmezel (hazai trendszerben van két egyforma erő), teljességgel hiányzik a lényeg, az, hogy lehet e valakinek (egyiknek) "igaza". A látszattárgyilagosság szeméyledben úgy lép fel, hogy egyformán mérek, tehát nem lehet egyiknek (se), többje, ezek egyformák. (Lásd Newton III.).
Ez azonban nem igaz.
Ha a moralizálást lehagyjuk a dologról, akkor mi lehet a mérlegelés alapja? Valamely csoportok érdeke, amelyet priorizálunk, és az időintervallum sem közömbös.
Ismét osztódik a téma a többség, a többségiség hozzáadásával, ami vélelmes, és eleve az is befolyásolás tárgya. A többség nem halmozódó érdekek, hanem halmozódó hazugságoknak is lehet manifesztálódása.
Ha az vesszük például, hogy hatszáz-nyolcszázezer embernek előnyös, ami vele történik ahazai politika által, és hozzásorolódnak a tőlük függők (pl családtagok), további mind azok, akik remélik ezt,és végül azok, akik nem tudják / akarják megítélni objektíve helyzetüket, akkor kiderül, hogy itt nem egyszerűen két FÉL igazáról van szó, mert az életük nem kölcsönös médiahekk, hanem valamelyik alakítja a másikak sorsát is, a sajátja mellett
Úgy hogy azt függésbe hozta.
Hogy nagyon profán legyek: nem mindegy, hogy Szigetvári Viktor hazudik, vagy Habony...

Vicces azt olvasni (NEWTON fizikai törvényei nyomán), hogy a hatás-ellenhatás törvénye alapján a két llenntétes erő e g y e n l ő.. (iránya ellenkező.
Na ne tréfálj. Akkor nem jönne létre mozgás, itt több erőről kell bezsélnünk, és annak eredményekánt EREDŐ erőről, ha már mindenképp Newtonnal kell elmagyaráztatnunk, társadalmi mozgásainkkat, úgy hogy mindenkinek jó legyen. Márpedig emútthétévbe EREDŐ erő is volt, az igazán volt, iránya , nagysága sebessége jellemzi.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 15:39:34

@444:

"filozofikusan annyit lehet mondani, hogy a közvetlen választott államfő általában véve ellensúlyozza a kormányzó parlementáris túlhatalmát."

"bármiféle faszságot ki lehet találni."

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 15:41:58

@444:

"de valójában csak annyit mondhatjunk, hogy vagy ezért, vagy nem ezért."

"bármiféle faszságot ki lehet találni."

2017.06.09. 16:06:52

@neoteny:
az alma lehet piros és zöld. miért nem lehet kék? mert akkor szilva lenne? miért nem lehet narancssárga vagy narancsvörös? mert akkor narancs lenne. miért nem lehet sárga, mert akkor citrom lenne? a sárga alma nem illik a jól bevált világmagyarázatba. tehát nem kell sárga alma. a sárga alma rossz. mondjuk azért, mert nem magyar. piros fehér zöld: ez a magyar föld. aztán valaki kitalálja, hogy kérem szépen az nem sárga alma, hanem a népmesei aranyalma. és az nagyon is magyar. ó. így már mindjárt az a legjobb. ilyesmi a politika.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 16:09:21

@444:

"de amit a "világhírű" jogtudósok (sólyom, tölgyessy, majtényi) mondanak az sehogy se klappol."

Azt nem lehet filozofikusan eldönteni, hogy mi nem klappol. Lehet, hogy nem klappol és lehet, hogy klappol. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 16:11:11

@444:

"az alma lehet piros és zöld."

Azt nem lehet filozofikusan eldönteni, hogy az alma lehet piros és zöld. Lehet, hogy az alma lehet piros és zöld, és lehet, hogy az alma nem lehet piros és zöld. Lehet így is és lehet úgy is.

2017.06.09. 16:40:45

@screpes:
a természettudomány azt mondja, hogy ha észlelünk egy jelenséget, akkor arról az embernek mindenféle szubjektív világmagyarázatai vannak. logikus levezetésekkel és objektív méricskéléssel el lehet odáig jutni, hogy ezek közül legfeljebb egy lehet igaz.

a régi görög azt mondták, hogy az anyag négyféle. van a föld vagy a kő. az a legnehezebb. aztán van a víz. az már könnyebb. van a levegő. az még könnyebb. és a tűz a legkönnyebb. ez a négy anyagféleség van. és ami kőből van az legalul. és ami tűzből az legfelül. hiszen az egyik a legnehezebb. a másik a legkönnyebb. ez egy elég jó világkép volt. megmagyarázta, hogy a nap miért lehet az égbolton. azért, mert tűzből van. és könnyebb, mint a levegő. de a holddal bajban voltak. mert úgy tűnt, hogy a hold kőből van. de azt mondták: nem lehet kőből. mert ha kőből lenne, akkor leesne. csak tűzből lehet. azért nem esik le, mert tűzből van.

ma a régi görögök világmagyarázatát megmosolyogjuk. és azt mondjuk, hogy a testek természetes állapota nem a nyugalom. hanem az egyenletes vonalú egyenletes mozgás. és a hold ennek megfelelően egyenesen haladna. csak föld gravitációs ereje egy ellipszis pályára kényszeríti. a tengelye körül forog. és a tengelyforgási idő megegyezik a keringési idővel. ezért a holdnak mindig ugyanazt az oldalát látjuk. de erre pataki attila azt mondja, hogy ő olvasta egy könyvben, hogy a hold túlsó oldalán fénylények élnek. és azok irányítják az emberiséget. és ők tartják fent a holdat az égen. azért nem esik le. a hold kőből van. le kellene esnie. de a fénylények fenntartják. így az nem esik le. és irányítják emberiséget. nyilván zsidó fénylények. vagy mit tudom én. magyarok, akik a szíriuszról származnak. ez még vitatott. de pataki attila elképzelése is kompakt. csak a newton és kepler törvényei azért mégis csak jobb világmagyarázatnak tűnnek.

de ezek alapján a plútó nem lehetne kisebb, mint a föld holdja. az uránusz nem úgy keringet, ahogyan azt kepler leírta. és azt mondták, hogy nyilván van még egy bolygó. és a csillagászok elméleti számítások alapján megmondták, hogy az mekkora és annak hol kell lennie. és tényleg ott volt. vagy majdnem ott. ez lett a neptunusz. de az se pont úgy keringett, ahogyan kepler törvények leírták. nyilván azért, mert van még egy bolygó. a csillagászok kiszámolták, hogy mekkora és annak hol kell lennie. és tényleg ott volt. vagy majdnem ott. kicsit nagyobb volt az eltérés. de mit számít az. aztán kiderült, hogy a plútó nem akkora. és most az van, hogy eltéríti valami a neptunuszt. a franc se tudja micsoda. a sötét anyag gravitál. mondjuk. de ez egyelőre nem sokkal jobb, mint az, hogy a fénylények nem engedik leesni a holdat. csak a tudósok méricskélnek. a filozófia nem méricskél. hanem csak logikus magyarázatokat próbál adni. de pataki attila világmagyarázata is elég logikus.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 16:53:17

@444:

"logikus levezetésekkel és objektív méricskéléssel el lehet odáig jutni, hogy ezek közül legfeljebb egy lehet igaz."

Azt filozofikusan nem lehet eldönteni, hogy logikus levezetésekkel és objektív méricskéléssel el lehet odáig jutni, hogy ezek közül legfeljebb egy lehet igaz. Lehet, hogy el lehet odáig jutni, és lehet, hogy nem lehet odáig jutni. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 17:09:08

@444:

"csak a tudósok méricskélnek."

De a tudósok úgy méricskélnek, hogy azok érdekeit szolgálják, akik megfizetik őket. Egy sorosbérenc (CEUs) tudós méricskélései Soros éredekeit szolgálják. Egy a nemzet által fizetett tudós méricskélései a nemzet érdekeit szolgálják. Egy az EU által fizetett tudós méricskélései Brüsszel érdekeit szolgálják. Mint pl. a szegedi lézerkutató tudósainak méricskélései.

Boole és de Morgan logikája az angolszász-atlantista burzsujok érdekeit szolgálja. A magyar nyelv belső logikája a magyar parasztság és munkásság érdekeit szolgálja. Aki Boole és de Morgan logikáját alkalmazza, az nemzetáruló; aki a magyar nyelv belső logikáját alkalmazza, az a magyar nemzeti (szaporodási közösségi) nemzettest gyógyítója és gyarapítója. Kis Magyarország nem ország, nagy Magyarország mennyország!

2017.06.09. 17:53:26

@screpes:
nekem úgy tűnik, hogy filozófusok általában két egymásnak majdnem teljesen eltérő politikai irányt képesek kioskodni. és ezek közül nehéz dönteni. azért, maga a filozofia dekonstruált.

vegyük példának az egészségügyet. az ugye alapulhat egyéni és közösségi kockázatvállaláson. melyiken alapuljonM mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek. általánosságban nem lehet eldönteni a vitát.

erre egyesek azt mondják, hogy van két rendszer. és elég egyértelmű, hogy a gyakorlatban a magánbiztosító a jobb. a mercedes jobb mint a trabant. tehát a kérdés nagyon is a gyakorlatban van döntve. de ez nem ennyire egyszerű. mert egy közösségi alapon épített pannónia motor vagy csepel teherautó jobb, mintha a magyaroknak semmiféle autó és motorgyára nem lenne. de maradjunk az egészségügynél.

tegyük fel, hogy a nép nagyjából 10 milliós. mondjuk azt, hogy 10 milliós piacon versengenek a magánbiztosítók. és mondjuk 1 millió lakosonként megéri építeni életmentő műtétekre szakosodott szuperkórházakat. 100 ezer lakosonként közepes méretű magánklinikákat. 10 ezer lakosonként kisebb rendelőintézeteket. és abban 1 ezer emberre jut 1 családorvos. nagyjából ezek az arányok. és ezt meg lehet csinálni mondjuk ausztriában. vagy mondjuk esztergom-buda környékén a budai hegyekben és a duna kanyarba kell 1 szuperkórház. és épülhet 10 kisebb magánklinika. ezek egymással versenyeznek. van 100 szakrendelő és 1,000 családorvos. ezt kívülről meg lehet finanszírozni. a háziorvos megkaphatja a jelenlegi bérek dupláját. és ezzel 1 millió tehetős ember ellátása meg van oldva. de mi lesz mondjuk a túrricsei közmunkásokkal. az lesz, ami lesz. majd ők is kötnek magánbiztosítást. egy alacsonyabb csomagra. vagy mégis csak lesz valami szolidaritási adó. és ingyenes ellátás. őket ellátják valahogy. fele annyi idő alatt kétszer annyi utódot hoznak létre, mint az átlag. és elfogadják azt is, hogy kicsit korábban halnak. eszünk, iszunk, baszunk. cigányok vagyunk. mi kell még? a gyereknek legyen cipő a szociális bolthálózatban. ez a problémájuk. majd kapják a szociális alapcsomagot. ilyen egyszerű.

csakhogy a helyzetet tovább bonyolítja, hogy a határon túli magyarokat is be kívánjuk kapcsolni az ellátórendszerbe. tehát a kormány erőforrásokat csoportosít kárpátaljára, erdélybe és a délvidékre is. azzal, hogy őket se hagyjuk veszni. erre mondják azt a szocialisták, hogy álljunk már meg. így elpusztulunk. még a határon túliakat is tartsuk el? ez így nem megy. és ezt éppen el lehetne fogadni, de azt közben a szegény kis bangladeshiekkel legyünk szolidárisak és a székelyekkel ne. ez politikailag nem tartható. a szocialistáknak pártként végük van. ez politikai értelemben egyszerűsíti a helyzetet. a kérdés az: hogyan működjön a nagy-magyar nhs (national health service). 18-ban csak arról döntünk, hogy ez a megoldandó feladat. és a balliberális pártokat vélhetően szétzavarják. és ez egy újabb kivándorlási hullámot indít el a fővárosban. és a következő európai költségvetési ciklusban nem nagyon számolhatunk uniós pénzügyi forrásokkal. ez a realitás. erre mondom azt, hogy a rendszer nacionalizálás nélkül nem lesz fenntartható. mind a termelői, mind a szolgáltatói oldal reformra szorul. aztán, hogy az milyen lépéssor lesz, vagy lehetne azt egyelőre senki se tudja.

2017.06.09. 18:01:04

@neoteny:
valahogy így. mert magyarországon az igen: az ige. és ez ugye egyrészt a hit. ez egyház. másrészt cselekvsé. de a közéleti cselekvés a nagy-magyar államiságon kell, hogy alapuljon. hiszen ez a magyarok hite.

2017.06.09. 18:05:05

@neoteny:
így van. a tudomány se filozofikusan jut el odáig, hogy legfeljebb egy világmagyarázat lehet igaz. hanem azt mondja, hogy legfeljebb egy lehet igaz és kész. a tudomány egységes. a filozófia mindig kétséges. az egyház a szentháromságra van alapozva. de a tudomány az első. és ez nem egy filozofikus levezetés, hanem "vegytisztán" politika.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 18:09:01

@444:

"maga a filozofia dekonstruált."

A posztmodern-dekonstrukcionista filozófusok szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 18:11:19

@444:

"így van."

Azt, hogy így van-e, nem lehet filozofikusan eldönteni. Lehet, hogy így van, és lehet, hogy nem így van. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 18:13:03

@444:

"ez nem egy filozofikus levezetés"

Azt, hogy ez egy filozofikus levezetés-e, nem lehet filozofikusan eldönteni. Lehet, hogy egy filozofikus levezetés, és lehet, hogy nem egy filozofikus levezetés. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 18:16:50

@444:

"erre mondom azt, hogy a rendszer nacionalizálás nélkül nem lesz fenntartható."

Azt, hogy a rendszer nacionalizálás nélkül fenntartható lesz-e, nem lehet filozofikusan eldönteni. Lehet, hogy nacionalizálás nélkül fenntartható lesz, és az is lehet, hogy nacionalizálás nélkül nem lesz fenntartható. Lehet így is és lehet úgy is.

2017.06.09. 19:07:07

@neoteny:
nem filozofikusan gondolom ezt. nem azt képzelem, hogy úgy általában véve nacionalizálni kellene a világban. mert a nacionalizálni feltétlen jó. hanem azt gondolom, hogy az olyan férfias. de a nyugatiak azt gondolják, hogy a gyarmatosítás férfias. és ahhoz meg ugye privatizálni kellene. és szerintem ennek alapja nem a filosz. hanem biosz. és ezt feltevést arra alapozom, hogy az uralkodó egyenes férfiági eredetek eloszlását mutató térkép genetikai térkép politikai térkép is egyben.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4d/Haplogroups_europe.png
te meg azt mondom, hogy ennek a térképnek semmi köze a politikához. hiszen a politikai alapja a magas filozófia. ez meg elemi biológia. és ezek nem függhetnek össze. mert ez a filoszemiták alapvetése. és az európai mainstream filozófiai iskolát a filoszemiták uralják. aztán ez ez a szemlélet addig uralta a közéletet amíg a média egyirányúsítva volt.
addig érvényesült "libsi" politikai túlsúly. jött a "náci" underground. és aláásta ezt a világot.

a liberálisok a szélsőséges fasisztákkal fognak össze. mondjuk itt van ez a sztori.
www.origo.hu/itthon/20170609-halalosan-megfenyegettek-varga-b-tamast-es-csaladjat-mert-kritizalni-merte-zagyvat.html

Z: Büdös zsidó! Hagyjuk ezt a zsidó tempót! Figyelj, VBT, ma este ne aludj otthon, neked véged van, ezt nem úszod meg, f....opó köcsög, meg leszel b...va, elintézünk örökre! Kinyírunk téged is, a feleségedet és a kislányodat is!”

VBT: Hit, hűség, becsület. Gyuszi, egyet mutass, ami ebből a háromból rád illik! Szégyellem magam helyetted te veréb!

na most a liberálisok azt mondják, hogy ha marci a gyuszit bevonja a nagykoalícióba, akkor azzal létrejön az új rendszerváltó elit. filozofikusan azt lehet mondani, hogy vagy létrejön, vagy nem jön létre. de ez politika. aki abban hisz, hogy kornis micu összefog a csintalannal és pörzse sanyival. és bálint kidolgozza a polgári ellenállás alapjait, akkor szavazzon erre a "közös ország" formációra. ilyenek havonta jönnek létre.

ezek nemzetközi hálózatot alkotnak. mert mondjuk ez a brit labour mozgalma.
www.peoplesmomentum.com/
nagyjából akkor alakult, mint a magyar momentum. aztán persze lehet, hogy a kettő nem függ össze. történészek dolga lesz ezt eldönteni. nagyon hasonló felforgató politikai csoportosulások. minden ellen tiltakoznak. azt hirdetik, hogy ők fogják megváltani a világot. ezek az újbalos mozgalmak nyugat-európában még úgy ahogy sikeresek. kelet-európában a parlamentbe szinte csak a jobboldali nacionalista pártok kerülnek. nekem úgy, hogy a nemzeti radikalizmus is egy ellenkultúra. tagadják az egyén mindenek felettiségét. a nyugat felsőbbrendűségét. és ez elég arra, hogy kormányzati hatalomhoz jussanak. a kormányzót az államfő nem nagyon képes ellensúlyozni. hiszen a köztársasági elnök a kormányzó politikai harcostársa, a kormánypárt embere. ezért gondolom azt, hogy a polgári konzervativizmusnak leginkább önkormányzati keretek van esélye. de csak az ország egyes részein. agrárszocialista vidékfejlesztés nélkül politikailag ez sem kivihető. választások lesznek. szabad a pálya. jöhet a momentum, a közös ország, és a demokratikus civil nem tudom micsoda.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 19:08:52

@444:

"nem filozofikusan gondolom ezt."

Azt, hogy filozofikusan gondolod-e ezt, nem lehet filozofikusan eldönteni. Lehet, hogy filozofikusan gondolod ezt, és lehet, hogy nem filozofikusan gondolod ezt. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 19:26:05

@444:

"nagyon hasonló felforgató politikai csoportosulások."

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat? De név szerint.

2017.06.09. 20:06:25

@neoteny:
vegyük példának a lakótelepeket. a szocialista filozófia elég egységes volt. de mondjuk lakótelepi lakás is volt kétféle.

az egyik volt az úgynevezett "tanácsi lakás". valaki bement a városi tanács szociális osztályára és azt mondta, hogy neki elég sok gyereke van. legalább kettő, fizikai munkás és elég alacsony a munkabére, akkor beadott egy kérelmet. és a szociális igények felmérésével épültek a szocialista lakótelepek. a nagyobb városokban idő után kiutaltak tanácsi bérlakást. az elvtársak hoztak egy olyan rendeletet, hogy aki a kiutalt tanácsi lakást egy bizonyos időn mondjuk egy éven belül visszaadja az kapjon készpénzt. hiszen egy szerzett szociális jogról lemond. és ezért az állam kártéríti. ezt persze a párttitkárok maguknak találták ki. épült a családi ház. kiutalta maguknak egy szociális bérlakást. abba be se költöztek. hanem azt egyből visszaadták. és így készpénzhez jutottak. abból befejezték a családi házat, vagy berendezték. a dolgozó néptömegek is modern lakáshoz juthattak.

a tanácsrendszerben volt szövetkezeti lakás. ezek építését az egyik állami nagybank nevezetesen az otp finanszírozta hosszú lejáratú alacsony kamatozású kölcsönökkel. az "ótépés" tömbök magántulajdonban levő társasházak voltak. illetve ezeket a házakat lakásszövetkezetbe tömörítették.

a rendszerváltás előtt a filozófusok megfejették, hogy a tanácsrendszer a legjobb. és az hozta a modernitást és a haladást. aztán kiderült, hogy mégse ez hozza. és a rendszerváltás után azt mondták, hogy kizárólag a magántulajdon lehet jó. mert az állam rossz gazda. magyarországon az ortoodx liberálisok és az ortodox kommunisták egy politikai platformon vannak. és úgy tűnik, hogy ők az egy vallásfelekezetből váltak ki. és egy istentelen irányzatban hisznek. de ez egy vallási csoport. ők az anarchiában hisznek. csak nem tudják eldönteni, hogy ez az anarcho kommunizmus, vagy anarcho kapitalizmus.

szerintem valamiféle vegyesgazdaságra van szükség. de ez filozofikusan nem egyértelmű. mert egy vegyes rendszer többféle politikai konstrukciót is megenged. elvben vissza lehet bontani félig a szocialista lakótelepeket. és lakóparkosítani. és városkörnyéki földeken biofarmokat kialakítani. de ilyesmit valamiért nem finanszíroznak meg magánbankok. legalábbis magyarországon 25 éve egy banknak se jutott semmi ilyesmi eszébe. ezeken a politikusok ötletelnek. a legkülönfélébb állami támogatással szavazatokat vásárolhatnak. és ez az állampárti, pártállami felfogás uralja a közélet.

na most ha ez így van, akkor ez a kapitalizmusból a vegyes gazdaság irányába lépést jelenti. tehát ha egy magántulajdonos szocialista lakótelepi lakását lakóparkosítják. ez ugye elég sok pénzbe kerül a közösségnek (mondjuk az államnak, vagy a szabad városnak). cserébe a lakás kerüljön fele részben közösségi (állami vagy városi kézbe). és ha valaki telekhelyet kap a városkörnyéki földeken, akkor dolgozhat a városkörnyéki (vidéki) állami gazdaság biofarmján. és közösségi segédlettel termelje ki a földből az építőanyag árát. a közművek építésének költségét. de az ingatlan ebben az esetben félig magántulajdon, félig köztulajdon.

de ez csak egy elemi koncepció. politikai konstrukció. nem egy univerzális filozófiai iskola. nem azt állítom, hogy new yorkban félig bontsák vissza a felhőkarcolókat. mert nem lehet másként. hanem azt, hogy debrecenben van nagyjából 200 ilyen ház. ha ezeket félig visszabontják, akkor az 10 ezer új lakás építését jelentené. közművesíteni kell telkeket. közintézményeket kell építeni. ez 250 milliárd forintba kerüle. 250 ezres városban 1 millió forint per fő megtakarítás erre a célra aligha van. de ha mondjuk rendelkezésre áll ennek a tizede, akkor arra alapozva ezt éppenséggel helyi pénzt forgatva meg lehet finanszírozni. de úgy, hogy sanyi azt mondja, hogy komám. lesz itt használt bútor "biznisz". nem a garázsban dolgozna, hanem a félállami bútorgyárban. tehát ez egy vegyes rendszer. ami nem az állampártra, pártállamra és nem is a szabad piac totalitására, hanem részben szabad piacra, részben helyi társadalomra és közösségi összefogásra van alapozva. de ezt a konkrét emberekkel végig kell számolni. és aztán a közösségi tervet végrehajtani. ami vagy működik. vagy nem működik. konkrét számítások nélkül filozofikusan legfeljebb csak ennyit lehet mondani.

2017.06.09. 20:09:31

@neoteny:
владимир владимирович путин.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 20:12:42

@444:

"az ortodox kommunisták"

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 20:22:58

@444:

Akkor te az ő érdekeit képviseled: nemzeti báránybőrbe bújt orosz imperialista farkas vagy, egy volt KGB-s tiszt ideológiai samesza.

2017.06.09. 20:24:55

@neoteny:
itt a jobboldali dzsembori a hétvégén.
www.youtube.com/watch?v=k80OB-V0ncs
ez velük szemben álló "baloldali".
www.youtube.com/watch?v=tXjxWlbR68A
utóbbinak van max. félmillió szavazója. az előbbinek min. két és fél millió. mert ugye a jobbikosok ennél radikálisabbak:
www.youtube.com/watch?v=30QNr3xWYHE

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 20:30:48

@444:

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

2017.06.09. 20:39:56

@neoteny:
a magyarországon a politika a legjobb esetben is ebbe az irányba tendál. aztán lehet mondani alternatívát. nincs betiltva.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 20:51:00

@444:

Mert az olyan hazaárulók, mint te is, kiszolgálják az orosz imperialistákat, és ezzel kiszolgáltatják a sokat szenvedett magyar nemzettestet a fél évezredes erőszakolgatásnak.

2017.06.09. 23:01:14

@neoteny:
ezt miből gondolod?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.09. 23:05:38

@444:

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

2017.06.09. 23:53:58

@neoteny:
itt reklámozzák, hogy idén is lesz liskaland. és ez szuperkapitalizmus tábor. a vodafone szponzorálja.
index.hu/mindekozben/poszt/2017/06/09/lesz_iden_is_szuperkapitalizmus-tabor/
na most amit liska feltalált azt az iparban úgy hívják, hogy közkereseti társaság. a szocialista magyarországon úgy hívták, hogy gazdasági munkaközösség.

liska azt mondja, hogy adjunk mindenkinek pénzt. abból béreljen magának termelő eszközt. és termeljen. és a termékét adja el a piacon. de a termelő eszközökért folyamatosan legyen a verseny. egyrészt legyen valami licit. másrészt mindenki maga árazza be a cégeinek értékét. és azon az áron köteles legyen eladni. már ha valaki azon az megveszi. persze jó magasan is lehet árazni. úgy, hogy senki épeszű ne vehesse meg az adott termelő eszközd. de van egy minimáladó. és így az jó magas lesz. mert az nem jó, hogy valaki úgy ragaszkodik a tulajdonához, hogy azzal nem termel elég hatékonyan. a másik elbérelheti tőle. és akkor az majd hatékonyabban termel. azért bérli el. ha meg nem, akkor rövid úton tönkre megy. ebből lesz a szuperkapitalizmus, vagy hiperkommunizmus. kinek hogy tetszik. mert ha innen nézem, akkor ez individualista, ha onnan, akkor kollektivista.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 00:06:51

@444:

Az államnak csak annyi szerepet szán a gazdaságban, mint egy játékvezetõnek a focimeccsen: szabadrúgást ítélhet, ha valaki kézzel ér a labdához, vagy kiállíthatja a szándékosan szabálytalankodókat,
de labdába nem rúghat és a szabályokat sem változtathatja meg.

epa.oszk.hu/00000/00017/00042/pdf/fliskatibor.pdf

Te viszont a leninista államkapitalista vegyesgazdaságot (новая экономическая политика), az orosz imperializmus eszközét akarod rálőcsölni a magyar nemzetre: vissza akarod állítani a magyar paraszt által gyűlölt kolhozrendszert.

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

2017.06.10. 00:12:50

@neoteny:
ez debrecenben a piac utca. a városlakók osztatlan közös tulajdonában áll.
www.utikatalogus.hu/files/city_gallery/27/27/2013.07.20.16.37.41_utikatalogus_debrecen003.jpg
az üzlethelyiségeket ki lehet bérelni. na most. jön a vodafone. és azt mondja, hogy ő is bérelne. erre a város azt mondja, hogy ácsi. vodafone. te nem vagy tulajdonos. sanyi, edit, zolika és andika tulajdonos. irmuska is. de a vodafone nem. fizessen azért, hogy egyáltalán belép a piacra. és ne lépjen be túl sok távközlési szolgáltató. lehet azt mondani, hogy legfeljebb egy. aki a legtöbbet fizet.

az ortodox liberálisok azt mondják, hogy ez egy brutális versenykorlátozás. de ha debrecenben a piac utca és maga a piac a polgárok osztatlan közös tulajdonában áll, akkor jogukban áll annak a hasznosítását eladni. mert miért ne adhatnák el. ebben semmi új nincs. úgy hívják, hogy koncesszió.

de ez kívülről nézve korlát. de belülről nézve növeli a szabadságot. csak persze ha egy debreceni menne nagyváradra, akkor azt mondják neki. ácsi. te itt tulajdonos vagy? álljál meg te hajdú. és fizess azért, hogy belépsz bihar/bihor megye piacára. persze megegyezhetnek abban, hogy ennyit vagy annyit kölcsönösen beengednek.

lehet mondani, hogy mi a francnak kell ezeket a páros kapcsolatokat erőltetni. lehet, hogy debrecen elad valamit franciaországba. mondjuk csemege kukoricát. és vesz mondjuk valamit koreából, mondjuk szórakoztató elektronikát. az árumérleg egyik irányba sincs egyensúlyba. de összességében mégis egyensúly van. mert majd franciaország és korea amerikai közvetítéssel kereskednek. és az áru körbeforog. és ezt miért kellene korlátozni. nem kellene. de a világban a pénzt a semmiből teremtik. és ha valaki azt mondja, hogy nem kell dollár. semmilyen árfolyamon. mert annak nincs fedezete. hanem mondjuk aranyat, olajat, vagy búzát fogadunk el. aminek értéke van. de kis színes papírok nem kellenek. mindegy, hogy mit igértek érte. abban nem halmozunk fel. ha valaki ezt mondja, akkor azt meglövik. mert az amerikai érdeket sért.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 00:17:53

@444:

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

2017.06.10. 00:27:09

@neoteny:
attól függ, hogy mi az "állam". ha az állam az államalkotó népek összessége, akkor annak a gazdaságban elég nagy szerepe van. ti. a gazdaság nagy részét ők szervezik. ha az állam valamilyen központ uralkodó hatalom, akkor az államnak a gazdaságban minimális szerepe van. a központi kormányzat ajánlásokat tehet. az államfőnek van egy gyenge vétójoga. ebben a modellben városok, vidékek gazdálkodnak. de a város az lehet városrész, vagy városhálózat. a vidék lehet egy kis közösség is. és perzse egyéni és családi vállalkozások is vannak. de vannak közösségi korlátok.

azt mondják debrecenben, hogy hortobágyon a behajtási ünnep idején a hipermarketek nem nyitnak ki. mert az a pásztoradvent kezdete. és menjél vegyél kézműves termékeket. illetve a pásztorok behozzák a termékeiket a nagytemplom elébe. és ott árusítják. és hipermarket nuku. az majd bronz, ezüst és aranyvásárnap. így osztják fel az adventet kereskedelmi szempontból. azt monda a kamara, hogy ez a rend. ezt nehezményezi mondjuk a media markt. rendben van. menjen egy másik városba. és ott nem lesz ilyen korlát. és mondjuk nagyvárad mondhatja azt, hogy ide építsd fel az óriás üzletközpontot. mert ott nincs pásztoradvent. és építse oda. debrecenben azt mondják, hogy a media markt még fizessen azért, hogy időlegesen üzletet nyithat egyáltalán. na ilyen a szabad piacon nincs. de ha a város a tulajdonos, akkor miért ne lenne. nem adja csak úgy oda tulajdonát. lehet, hogy valamit megvásárolt a media markt. de körbe nem vásárolt meg semmit. szóval arra hogy lép rá ha nem az övé. a szabad piaci elvek alapján fizetnie kellene. az idegent szabad piaci elvek alapján meg lehet sarcolni. ez a koncesszió. csak az ortodoxok azt mondják, hogy ez korlát. ami az egyiknek a szabadság, az a másiknak korlát. a piacon vannak ilyen ellenérdekeltségek. a tulajdonból következően.

2017.06.10. 00:29:21

@neoteny:
kárpátalján kívül nem jártam a szovjetunióban.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 00:36:58

@444:

"ha az állam az államalkotó népek összessége"

Az a társadalom.

"ez a koncesszió."

A koncessziós díj költség a vállalkozás számára: azt beleépíti az áraiba. A közös osztatlan tulajdonosok nem nyernek semmit.

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 00:38:31

@444:

"kárpátalján kívül nem jártam a szovjetunióban."

Lovász László nem Amerikából kapja a fizetését.

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

2017.06.10. 00:55:12

@neoteny:
vagy nyernek vele, vagy nem nyernek vele. ezt nem tudjuk. mert ugye vannak helyi kereskedők. akik így előnybe kerülnek. mert ők nekik nincs ez az extra költségük. aztán lehet mondani, hogy ez így nem fair. szegény kis media markt. és mondjuk nagyvárad ezt mondja. és ott épül egy óriás bemutató terem. debrecenben meg lesz mondjuk keravill. és erre azt mondja sanyi és edit. mégis inkább liberális kapitalizmus kellene. a másik opció, hogy öcsike gennyesre keresi magát keravill üzletben. mert csak kicsit áraz felül. nem éri meg átmenni nagyváradra. és a media markt kivonul. úgy, hogy előtte koncessziós díjat is fizetett. amiből felújították azt az üzletet, amit öcsike olcsón kibérelt. mert másik helybelinek nem kellett. mindkét szélső eset lehetséges.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 01:04:56

@444:

"vagy nyernek vele, vagy nem nyernek vele."

Ha nyernek vele, akkor a koncessziós díjat fizető vállalkozás veszteséges.

"és a media markt kivonul. úgy, hogy előtte koncessziós díjat is fizetett."

Egy negyedévig. A Keravill üzlet meg felemeli az árait, mert már nincs Media Markt amelyikbe mehetnének a közös osztatlan tulajdonosok.

2017.06.10. 01:49:53

@neoteny:
na jó, de nagyváradon van. szóval öcsike csak kicsit árazhat felül.

a hortobágyi hídi vásár úgy lett, hogy debrecen a hortobágyi hídon vámot szedett. az árusok a portékáikat lerakták a híd elé. a polgárság kiment a hídhoz. nekik nem kellett vámot fizetni. mert ők helyi polgárok voltak. a pandúrok meg csak nézték. lényegében őrizték a piacot. és csökkenteni kellett a vámot. tehát nem igaz az, hogy a vám feltétlen felszámolja a piacot. hanem kitolja a határra. amivel jól járt a hortobágy. mert így lett csárda és hídi vásár. aztán most meg az van, hogy mi a francnak menjen ki valaki a pusztába. ha nagyon akar venni valami kézműves izét, akkor megveheti a belvárosi szuvenírben. na de így meg nincs elég forgalom a hortobágyon. és ilyenkor jön az, hogy megvédjük. és kiveti a különadót a belvárosban az idegenekre. aztán ha túl sokat vet ki, akkor az kivonul. és nem lesz extra bevétel. tehát akkor még lehet, hogy fizet is valamennyi keveset, hogy munkahelyet teremtsen. és erre lehet mondani, hogy miért kell ebbe beavatkozni. hiszen a szabad piaci automatizmus a leghatékonyabb. de mi az, hogy hatékony.

debrecenben alig valaki használták a zsuzsi nevű kisvasutat. aztán az önkormányzat azt mondta, hogy bezárják. erre a fél város tiltakozott. be ne zárják. megvédjük. a zsuzsi vonat a miénk. és ezért az önkormányzat visszakozott. izé. valójában fejlesztjük a zsuzsi vonatot. ez nem szabad piac. szabad piaci alapon be kellett volna zárni. de érzelmi okokból nem teszik meg. vagy egy másik példa. az alföldi nyomda az ország legrégebbi vállalata. huszár gál egy reformátor volt. a győri püspök kiközösítette. aztán az egri érsek elfogatta. és bezárta a kassai börtönbe. de onnan megszökött. volt egy nyomdai alkalmatossága. és debrecenben azt mondták, hogy azt hozza ide. és azóta mindenféle átlakaulásokkal persze de valamilyen formában nyomtatnak. és azt fenntartják. érzelmi okokból. akkor is ha esetleg romániában olcsóbb nyomtatni.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 02:43:43

@444:

"nagyváradon van. szóval öcsike csak kicsit árazhat felül."

Egészen pontosan a nagyváradi bevásárlóút összes költségének mértékével árazhat felül.

"tehát nem igaz az, hogy a vám feltétlen felszámolja a piacot."

De igaz az, hogy a vám feltétlenül felszámolja a piac egy részét. Ha a debreceni népeknek ki kell menniük a határra, hogy vámmentesen vehessék meg a portékát, akkor arra költségük van (időben mindenképpen, esetleg pénzben is). Egyrészt ez a pluszköltség visszatart egyeseket attól, hogy kimenjenek a határba vásárolni, másrészt akik megfizetik ezt a pluszköltséget, azok nem tudnak _más_ javakat/szolgáltatásokat megvásárolni azért az összegért, amit a pluszköltség jelent számukra.

"debrecenben alig valaki használták a zsuzsi nevű kisvasutat. aztán az önkormányzat azt mondta, hogy bezárják. erre a fél város tiltakozott. be ne zárják. megvédjük. a zsuzsi vonat a miénk. és ezért az önkormányzat visszakozott. izé. valójában fejlesztjük a zsuzsi vonatot. ez nem szabad piac. szabad piaci alapon be kellett volna zárni."

A MÁV kezelésébe került vasútüzemen 1950-ben végeztek nagyobb fejlesztést. Ekkor érte el a sínpár Nyírbélteket, amivel 49 km-re nőtt a vasúti pálya hossza.

Ez a kisvasút is sok társához hasonlóan 1977-ben az úgynevezett közlekedési koncepció áldozata lett. A pálya nagy részét felszedték, csak a nagy társadalmi nyomás miatt hagytak meg egy 16 km-es szakaszt.

Vagyis az érett Kádár-korban kiszámolták, hogy a debreceni népeknek nem kell Zsuzsi-vasút. Az állam számolta ki, nem a szabad piac. De mivel a debreceniek verték a seggüket a földhöz, meghagyták a Zsuzsi-vasút egyharmadát.

Te azt mondod, hogy 1995-ben, amikor az önkormányzat számolta ki, hogy a debreceni népeknek nem kell Zsuzsi-vasút, akkor a fél város tiltakozott. De lehet, hogy nem is a fél város tiltakozott hanem csak a város egytizede. Ami azt jelenti, hogy kilencszer annyi ember fizet valami olyasmiért, ami nélkül kiválóan ellenne, mert egy hangos kisebbség veri a tamtamdobot. A többség meg tudja, hogy úgy sem lenne semmilyen adója vagy járulékfizetése kisebb akkor sem, ha megszűnne a Zsuzsi-vasút, így hát megvonja a vállát és ráhagyja a dolgot az érzelmileg felfűtött kisebbségre.

"és azt fenntartják. érzelmi okokból."

Ld. az előző bekezdést: a fenntartási költség mindenkié, de közel sem biztos, hogy mindenki ugyanakkora érzelmi bevételre tesz szert.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 03:02:22

@444:

"de mi az, hogy hatékony."

Kevesebb erőforrással több, a népek által keresett jószág/szolgáltatás előállítása.

A hídi vásárnál maradva: hatékonyabb az, ha a portékák árúsítói viszik azokat be a városba, mint ha a városi polgárok mennek ki vásárolni a hídhoz. Ugyan az árusoknak is van költségük az áruk városba beszállítására, de az alacsonyabb, mint a vásárló polgárok összköltsége arra, hogy egyenként kimenjenek a hídhoz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 04:20:46

@444:

"és ilyenkor jön az, hogy megvédjük."

A magyar kaput kellett volna megvédeni Rebés fejelésétől.

2017.06.10. 08:31:31

@neoteny:
a debreceniek szempontjából valóban hatékonyabbnak tűnik. miért ők menjenek ki a pusztába a híd elébe a mocsárhoz. a kereskedők vámmentesen hordják be az árut. az a polgárság számára sokkal kényelmesebb.

csakhogy a hortobágy így jutott tőkejövedelmekhez. így lett nagy forgalmú a csárda és így lett hídi vásár. a túl magas vámmal időlegesen ők váltak pénzügyi-kereskedelmi-szolgáltató központtá. és gazdasági értelemben hatékonyabbá.

budaörs jelenleg úgy a leggazdagabb magyar település, hogy a helyi adókkal megsarcolja a multinacionális kereskedőket. és az szdsz-es polgármester azt mondja, hogy az ország tegye a piacát teljesen szabaddá. mert így ott még nagyobb kereskedelmi lerakat épülhetne. ez még több helyi adó (vám) bevételt jelente a számukra. így lesz a gazdaság "hatékonyabb". és ez még több "verseny". de ez az egész a budaörsiek szempontjából annyi, hogy a helyzeti előnyüket kihasználva szedik a pénzt.

2017.06.10. 08:50:02

@neoteny:
vegyes gazdaságban a zsuzsi vasút részben köztulajdon, részben magántulajdon.

a szocializmusban az alapvető infrastruktúrát köztulajdonba vették. és ez azért hozott fejlődést. az elmélet azt mondta, hogy ezen túl a "felépítményt" is köztulajdonba kell venni. mert csak így szüntethető meg a kizsákmányolás. és így lehet kommunizmus. később a reform az volt, hogy a szocializmus "jelenlegi szakaszában" a felépítmény lehet magántulajdonban. endre bátyám így vehetett kisrepülőt. mert azt mondta a tsz irodában, hogy a repülő biztosan felépítmény. hiszen az fent repül a levegőben. megengedték a kis, közép és nagyháztáji gazdálkodást bevezették a teljesítmény elvet.
www.youtube.com/watch?v=WfIf3lVIIFo
de megmaradt egy részleges közösségi tulajdon. jött a rendszerváltás. és a kezdetben kétségtelenül erőszakosan létrehozott szövetkezeteket az átalakulási törvény kötelező jelleggel feloszlatta. mondván, hogy ez a liberalizáció. az államilag előírt kötelező.

2017.06.10. 09:49:33

@neoteny:
a zsuzsi vonatot úgy lehetne nyereségesen, vagy legalább null szaldóval üzemeltetni, hogy az eléri a többségi magyar nagykárolyt. csak az ugye a trianoni határ túloldalán van. és azt így nem érheti el legalábbis a "szocialisták" és "neoliberálisok" szerint. mert akkor az már "nacionalizmus". így kádárék inkább felszámolták a román határ menti vasutat. mondván, hogy ez a "racionalizálás".

2009-ben a oszkó péter és bajnai kormány ugyanezzel az indokkal számolta fel a sáránd-létavértes vonalat. ez volt az utolsó vonat.
www.vasutallomasok.hu/legjobb/_mg_4311.jpg
ezek után jött a fidesz. és azt mondta. megvédjük! megígérte, hogy visszaállítja a vasutat. és ezzel megnyerte a választást. de ez a vonal akkor lehetne legalább null szaldós ha a határon átlépve menne tovább bihardiószeg/székelyhíd irányába és összekapcsolná a többségi és a kisebbségi magyar területeket. ez a személyforgalmon túl áruszállításra is alkalmas. tehát nem harckocsival hanem kisvasútra kötött tehervagonokkal és tartálykocsikkal (tankokkal) kell átmenni románián. csak persze ez kereskedelmi háborút is jelent. mert az ortodox nacionalista románok azt mondják, hogy a francokat. de azokat a kistérségeket ahol jelentős magyar kisebbség van össze lehet kapcsolni. és az ott élő románok ennek azért örülnének, mert egyes térségekben nincs "normális" közlekedés. tehát számukra a kisvasút építése is fejlődést jelente. hasonló a helyzet kárpátalján.

csak erre az a válasz, hogy ez valami nemzeti romantikázós baromság. ellon musk a vákumcsőben éppen a hiperlúpot. ez meg ugyehegyek között völgyek között zakatol a vonat.
www.youtube.com/watch?v=cgrZAvQwGGM
meg ilyesmi.
www.youtube.com/watch?v=sYJTcMlpF7E
és erre az oktogonon a goások azt mondják, hogy ezt már ne. gyuri bácsi elképzelése szerint folyik a nagyvárosi felforgató tevékenység. ezt közvetíti a média. de vidéken annál nagyobb igény mutatkozik a rendre. a fidesztől és a jobbiktól is jobbra tolódást követelnek. csak ez nyugat-európából és észak-amerikából nézve ez a vesszen trianon egy posztkommunista/prefasiszta világkép. ami sehogy se lesz nyugatos. de a temesi románoknak is az jó ha a piacról kiszorul a heinekken. és az 1718-ban alapított temesi sörgyár fejlődik.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5a/Fabrica_de_Bere_Timisoara.jpg
a pilzenieknek is ez a "jó". de még a stájer parasztoknak is ez a "jó". verhofstadt és timmermans azt mondják, hogy ez így nem szabad piac totalitása. nem. és?

2017.06.10. 10:12:42

@neoteny:
viszont lőrinc koma eszéken építi a futball akadémiát. megtanítja focizni a horvátokat.

2017.06.10. 10:31:27

@neoteny:
pragmatikusan közelítve az a kérdés, hogy az eszéki magyar focisuli mire jó. mondjuk arra, hogy baranya-baranja megyei sportiskola legyen. mert ilyet nem enedett a "szabad" piac. mondván, hogy ez unortodox nacionalizmus. ilyet nem akarnak a liberális "sorosbérencek". lőrinc koma azt akarja, hogy a határszélen együtt focizzen a magyar és horvátok. a szomszédos diakóvári diákokkal. magyar mecskei magyarok és a nekcsei horvátokkal együtt vitézkedjenek. ahogyan tinódi sebestyén is megéneklte.

Csuda bátorok ott bent valának
Az bölcs hadnagyok sokan forgódnak
Jólehet bennök sokan hullanak
Rajtok törökök semmit sem koptatnak

Kárt a törökök nagyot vallának,
Az ó-kapura is ostromlának,
Mecskeivel ott mind készen vannak,
Kik miatt kévül sokan elhullának.

www.youtube.com/watch?v=evMrdW3bYdY

Egröt minékünk éltig megtartsa
Több végházakkal megszaporítsa
Az pogány kézből megoltalmazza
S Keresztény népöt igaz hitben tartsa.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 11:29:56

@444:

"az a polgárság számára sokkal kényelmesebb."

Nem csak kényelmesebb, hanem a megtakarított pénzekből tudnak más javakat vásárolni: amivel fellendítik Debrecen gazdaságát.

Mindaddig, amíg Lázár olyan szocialista lakásokat bont vissza amikben laknak emberek, nettó veszteséget termel. Ugyanis az a lakás, amiben laknak (amit "fogyasztanak"), definíció szerint értékkel rendelkezik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 11:30:52

@444:

"vegyes gazdaságban a zsuzsi vasút részben köztulajdon, részben magántulajdon."

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 11:31:59

@444:

"a zsuzsi vonatot úgy lehetne nyereségesen, vagy legalább null szaldóval üzemeltetni, hogy az eléri a többségi magyar nagykárolyt."

Ezt filozofikusan nem lehet eldönteni. Vagy nem lenne veszteséges, vagy veszteséges lenne. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 11:41:57

@444:

Megtanítja focizni őket annyira, mint amennyire a magyar focisták is megtanultak focizni?

Ez a teljesítmény a magyar válogatott részéről annyira volt férfias, mint a pisiszex.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 11:50:06

@444:

"de a temesi románoknak is az jó ha a piacról kiszorul a heinekken. és az 1718-ban alapított temesi sörgyár fejlődik.
a pilzenieknek is ez a "jó". de még a stájer parasztoknak is ez a "jó"."

Azt viszont el kell ismerni, hogy nem diszkriminálsz nemzeti alapokon: nem csak a magyar parasztot tartod hülyének, hanem a román, cseh és stájer parasztokat is.

2017.06.10. 12:41:47

@neoteny:
zolika és andika egy panelház 10. emeletén laknak. azért, mert ott volt számukra elérhető árban lakás. lázár azt ígéri nekik, hogy visszabontják a panelt. és lakhatnak az 5. emeleten egy tetőtéri teraszon. vagy családi házba vagy lakóparkba költözhetnek. úgy, hogy ehhez kapnak állami támogatást.

debrecenben nagyjából 200 "tízemeletes" panelház van. és ez a visszabontás nagyjából 10 ezer lakás megszűnését és nagyjából ugyanenyi építését jelenti. ez egy 10 éves programban meg lehet csinálni. és nagyjából 250 milliárd forintba kerülne. egy panel jellegű teraszos lakás 25 millió forintba kerül.
www.dehir.hu/wp-content/uploads/gallery/a-doczy-park-latvanytervei/13268140_1104913952880841_4.jpg
ez az összeg mégis honnan fog megtérülni. zolika nem a 10. hanem az 5. emeleti lakásból jár a gyógyszergyárba. miből terem meg a 25 millió forint állami támogatás.

ezt ortodox módon úgy kellene megépíteni, hogy zolika és andika eladják lakásukat. bemennek a bankba. és felveszik a hiányzó összeget. és vehetnek egy 25 milliós lakást. tetőteraszost, vagy családi házat, vagy amilyet szeretnének. csakhogy zolika lakása 10 millió forintot ér, és még így is van 5 millió hitel. és még ehhez kellene 15 millió forint hitel (tehát összesen 20 millió). erre azt mondja lázár, hogy ha három gyereket vállalnak, akkor kapnak csok támogatást. az ortodox liberálisok azt kérdezik, hogy na jó. de hogyan fog megtérülni. ennek minden eleme kiadás. az állami támogatás. a három gyerek. nekik lesz állami bölcsőde, óvoda, iskola. családi pótlék. szociális kiadások végeláthatlan hossú sora. oké, hogy lázár betiltaná a vörös csillagot a heinekken miatt. de ez az államszocializmus nemzeti színű pántlikába csomagolva. új hazafias népfront. rendben van. de erre szavaz a köznép. és a kérdés, hogy egy ilyesmi rendszert hogyan lehet fenntartani. ortodox módon nyilván sehogy. a keresletélénkítő politika alapvetően téves. és az eredménye, hogy az állam az egyre növekvő támogatások (pótlólagos kiadások) miatt rövid úton csődbe kerül.

unortodox közgazdászok azt mondja, hogy ennek majdnem az ellenkezője igaz. a lakosonkénti 25 millió forint fele kapásból visszakerül az államkincstárba. az újraosztás következtében. és ezt a következő körbe újra kiosztásra kerül. annak a fele is visszaáramlik. és ha ez a pénz a nemzetgazdaságon belül marad, akkor ebből nem lesz hiány. sőt még többlet is lehet a "multiplikátor" hatások miatt. tehát egy ilyen keresletélénkítő politika hosszú távon kifizetődő. ilyen a legtöbb gazdasági "csoda".

én abból indulok, hogy ezt filozofikusan nem lehet eldönteni. lehet így is, lehet úgy is. számoljuk végig. zolika és andika mennyi hitelt vállalnak. a bank lehet közösségi jellegű. és a munka is lehet közösségi jellegű. tehát lehet úgy is, hogy andika hétvégén dolgozik a debreceni ruhagyárban. a "kommunista szombat" keretei között törleszt. de ehhez kellenek megrendelők. valaki aki vállalja, hogy venne ezüst zsinóros bocskait.
s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/38/4c/94/384c94c5ef65ea7e52921414817313b2.jpg
tehát az ideológia legyen a "matek". és számoljuk végig. és mondjuk évi 500 család közösségi munkára alapozva, 500 pedig szabad piaci alapon belép ebbe a programba, akkor építhető 1000 új lakás. de nem dönthető el kizárólag filozófiával, hogy ez működik, vagy nem működik. hanem valós számítások kellenek konkrét személyekkel, tulajdonnal, szerződésekkel, stb.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 12:51:42

@444:

"zolika lakása 10 millió forintot ér"

Az a lakás, amit lebontanak, egy fillért sem ér.

"én abból indulok"

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

2017.06.10. 13:02:32

@neoteny:
a lakás az ortodox illiberális megoldásban 10 milliót ér. ebből zolika már 5 milliót kifizetett. 5 millió a hitel. és még kellene 15 millió forint hitel (tehát összesen 20 milló) ahhoz, hogy andikával egy 25 milliós kecóba költözhessenek. de ez az állam nélkül számukra elérhetetlen. lehet azt mondani: így jártak. csakhogy az ortodox, illiberális politikusok nem ezt mondják. és rendre megnyerik a választást.

2017.06.10. 13:15:14

@neoteny:
az unortodox, illiberális megoldásban zolika lakása legjobb esetben is semmit se ér. a bontásnak vannak költségei. a ház műszaki rendszerét részben át kell építeni (például a liftház a tetőn van). a bontás idejére az alsó szinteken lakókat is ki kell költöztetni. vagy kárpótolni a környezetszennyezés miatt (zaj, por miatt). tehát az államnak lakásonként alsóhangon 25 milliót kellene ahhoz előteremteni, hogy egy lakást kompletten kulcsra készen zolika kezébe adhasson. ez már nehezen menne. de nem lehetetlen. közösségi bankolásra és közösségi tervezésre alapozva. tehát úgy, hogy nincs egy központi döntéshozó finánctőkés. hanem oszkó péter helyébe lép a kommuniti.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 13:40:25

@444:

"az unortodox, illiberális megoldásban zolika lakása legjobb esetben is semmit se ér."

Mert lebontják. Ha semmit sem érne, Zolikáék nem laknának benne.

"de nem lehetetlen. közösségi bankolásra és közösségi tervezésre alapozva."

Csak épp' Zolika és Andika nem közösségileg élnek a lakásban, hanem egyénileg.

"oszkó péter helyébe lép a kommuniti."

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 13:47:16

@444:

"ahhoz, hogy andikával egy 25 milliós kecóba költözhessenek. de ez az állam nélkül számukra elérhetetlen."

Az állam az a hatalmas fikció, amely által mindenki megpróbál mindenki más költségén élni.

-- Frederic Bastiat

2017.06.10. 14:22:15

@neoteny:
az állammal összefonódó tőkepiac is ilyen. csak az globális üzemméretekben nyúlja le a pénzt.

ennek a haszonélvezői a fővárosok. mert budapestnek kurvára jó az, hogy legyen totális verseny a termelői piacon. mert így minden áruféleséghez a lehető legolcsóbban és legjobb minőségben hozzájut. és nekik már csak el kell fogyasztani. de mivel a lakosság egy jelentős része tőkejövedelemhez jut (mert ott vannak a nagyvállalatok központjai azok felértékelődnak, óriás összegű hitelhez jutnak) ezért a dolog működik. vidék összecsuklik. de mit számít az. a kapitalizmus akkor tartható ha amerikanizált metropoliszok jönnek létre. gyügyén a paraszt a tyúkszaros mackónadrágjában ki van szolgáltatva.

na de jön a fidesz. és familiárisokat toboroznak. verbunk.
www.youtube.com/watch?v=oCphRjp14Rk
ezt eljárták tállyán. tállai elvtárs elé kiteszik a kolbászt, a tepertőt. vereshagymával, zöldpaprikával. az ugorkát.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--Ye7gwhOU--/c_limit,w_1160/6lsskGKJoLMuFUBcs.jpeg
aztán tállai elvtárs intézze az ügyeket. a mezőkövesdi zsóry szponzora a fürdő:
zsory-furdo.hu/
2017-es terv: Átadásra kerül egy új fedett élményfürdő, a felújított fedett uszoda, valamint játszótér és sportpályák. aztán lehet, hogy ez az egész csődbe megy. egyelőre nem ment csődbe.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 14:29:51

@444:

"az állammal összefonódó tőkepiac is ilyen."

Valóban: mert az is az államot használja fel arra, hogy mások költségére megéljen.

Mindaddig, amíg megengedik, hogy a törvényt eltérítsék az igazi céljától — hogy az tulajdont sértsen ahelyett, hogy megvédené azt — mindenki részt akar majd venni a törvényhozásban, vagy azért, hogy megvédjék magukat a rablástól, vagy azért, hogy felhasználják azt a rabláshoz. A politikai kérdések mindig hátrányosan megkülönböztetőek, dominánsak és mindent felemésztőek lesznek. Harcok fognak folyni a Törvényhozás Palotája előtt, és a benti küzdelem sem lesz kevésbé elszánt.

-- Frederic Bastiat "A Jog"

2017.06.10. 14:34:59

@neoteny:
gyügye mellett dányádon felújították a kastélyt. 560 millió forint támogatásból. a nagy platánt még a gróf úr ültette.
www.hnp.hu/uploads/files/turizmus/tan%C3%B6sv%C3%A9nyek/tn_cegenydanyad3.JPG
ezzel szereztek nagyjából 560 szavazatot. de ezt a kastélyt most fenn kellene tartani. és a kistérség gazdaságát működtetni. erre mondom azt, hogy válasszanak egy olyat, aki erre képes. és időlegesen az költözzön a kastélyba. az uradalmi központba.

mert szabad piaci alapú működést kevesen akarnak. aki akart az vélhetően már elment onnan. aki maradt az egy kollektivizált, vagy félig kollektivizált rendszerben érekdelt. és egy félfeudális-félföderális agrárszocialista államberendezkedésben és vidékfejlesztésben. vélhetően erre fognak szavazni. béndek péter kiállhat és papolhat a gyügyeieknek a globális kapitalizmus nyújtotta előnyökről. de olyasfélét nem akar a nép.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 14:37:58

@444:

"gyügyén a paraszt a tyúkszaros mackónadrágjában ki van szolgáltatva."

Annak a vágyának van kiszolgáltatva, hogy olyan színvonalon szeretne élni, mint a metropoliszok lakói.

Az amishok nincsenek kiszolgáltatva: elvannak, mint a befőtt. Közösségileg építgetik a házaikat, nem vesznek fel ingatlanhitelt. Semmi nem akadályozza a gyügyeieket, hogy ők is úgy éljenek.

"egyelőre nem ment csődbe."

De a Palóc Nagyker csődbe ment -- a NER kormány alatt. Holott előtte vagy másfél évtizedig sikeresen működött.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 14:49:56

@444:

"mert szabad piaci alapú működést kevesen akarnak."

De a szabadpiacos kapitalista versenygazdaság által megtermelt javakat és szolgáltatásokat akarják.

2017.06.10. 14:54:54

@neoteny:
a gyöngy folyó völgyében van kuangtung tartomány. nagyjából 100 millió kantoni kínai lakja. és ők árut termelnek egy félkatonai rendszerben. úgy, hogy a négy kínai állami nagybank brutális mennyiségű hiteleket generál. és az többi ázsiai nagybank, és az amerikaiak és az európaiak is. ebből gyügye mennyi hitelhez jut. semennyihez. mert azt mondják, hogy egy 250 lakosú faluban mit akarnak. a lakosság kisnyugdíjas vagy kisgyerek. a másik fele nagyrészt iskolázatlan. hogyan lesz versenyképes gyügye a globális üzemméretekben? mit mond erre mondjuk a cib bank szakértője. erre a válasz az, hogy valószínűleg sehogy. na de jönnek a nemzeti pártok. a fidesz és a jobbik. és azt mondja, hogy megvédjük!

Vona: Ha a Fidesz 10-es skálán 7-es szinten védi meg Magyarországot, a Jobbik 10-es skálán 10-es lesz.

ehhez társul az, hogy bözsi néni nagygécen várja a nyugdíjprémiumot. mert tudja, hogy választás lesz. és ilyenkor kicsit jobban emelnek. ilyen az ország.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 15:01:00

@444:

"na de jönnek a nemzeti pártok. a fidesz és a jobbik. és azt mondja, hogy megvédjük!"

Ahol is a hangsúly a "mondja"-n van.

A gyügyei paraszt a NER 8. évében is ugyanabban a szakadt mackónadrágjában flangál, mint 2010-ben tette.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 15:10:50

@444:

"Vona: Ha a Fidesz 10-es skálán 7-es szinten védi meg Magyarországot, a Jobbik 10-es skálán 10-es lesz."

Olyan szegény még senki sem volt, hogy igérni ne tudott volna.

És:

www.youtube.com/watch?v=uMSV4OteqBE;t=78

2017.06.10. 15:37:24

@neoteny:
ez így van. egyelőre nincs se csőd, se csoda. hanem a haverok meg lettek támogatva. azok prosperálnak. a többiek vegetálnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 15:50:14

@444:

"a többiek vegetálnak."

Mert (többek között) az Európa-bajnok ÁFÁval fizetik meg a haverok támogatását.

2017.06.10. 16:15:58

@neoteny:
en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_tax_rates
ebben a listában valóban a magyar áfa kulcs a legmagasabb. igaz, néhány országról nincs információ. de láhatod, hogy ez most olyan nagyon nem hat a választókra. pedig ez ugye mindenkit közvetlen érint. és mégse hat igazán. hanem a fidesz ezt is ügyesen csinálja. csökkenti néhány termék áfáját. persze úgy, hogy a haverok éppen abba a biszniszbe lépnek be. és az versenyelőnyt kap. de a lakosság egy jelentős része olyan mértékben utálja a globális kapitalizmust, illetve a fővárosi zsidóság ortodox liberalizmusát, hogy szinte bármit elfogadnak. mészáros lőrincet is. egyelőre legalábbis. nekem úgy tűnik, hogy törzsi tudatok ütköznek össze. és azokból senki sem enged. a liberális pénzügyi-kereskedelmi kultúra gyarmatosító atlantista, transzatlantista világ kétségkívül hozott fejlődést. de az ebből fakadó a filoszemita iskola és nyugatos nemzetköziség politikai értelemben megbukott magyarroszágon. ahogyan a keleties nemzetköziség és az ortodox kommunizmus is. a radikális nacionalizmus a kiindulási pont. és hogy ebből mi lesz az majd kiderül.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 19:00:45

@444:

"az ortodox kommunizmus"

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

"a radikális nacionalizmus a kiindulási pont. és hogy ebből mi lesz az majd kiderül."

Mi lenne? Vona európai béruniót hirdet.

2017.06.10. 19:13:26

@neoteny:
zánkán és csillebércen se jártam, mert kirúgtak a rajtitkár továbbképzésen. mert egy istenverte ideológiát totális akartak érvényesíteni. az ortodox kommunizmus is faszság. és a liberális kapitalizmus is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 19:18:23

@444:

"az ortodox kommunizmus"

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 19:22:31

@444:

"a liberális kapitalizmus"

Csak épp' a sok nemzeti radikális a liberális kapitalizmus gyimilcseire ácsingózik. Nem véletlenül házal Vona az európai bérunióval.

2017.06.10. 19:41:00

@neoteny:
végtére is ha van vámunió amiben az árak kiegyenlítődnek, akkor éppenséggel béruniót is lehet követelni szélsőbaloldalról. izé. a nemzeti táborból.

persze van egy "liberális" magyarázat: a mercedes kecskeméti gyára nem olyan termelékeny, mint a sindelfingen-i. és ezért alacsonyabbak a bérek. a bugaci paraszt nem olyan termelékeny, mint baden-würtembergben. miért fizessen többet a német tulaj a magyar munkásnak ha nem muszáj. ezért kellene a mezőgazdaságot és a hagyományos feldolgozó ipart fejleszteni. persze ezt meg leginkább szövetkezeti jelleggel lehetne. ilyenkor jönnek a tamáspatrikok, hogy az kommunista.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 19:56:13

@444:

"ha van vámunió amiben az árak kiegyenlítődnek"

A bérek is csak árak: a munkaerő ára.

"a mercedes kecskeméti gyára nem olyan termelékeny, mint a sindelfingen-i."

Összekevered a gyár és a gyári munkás termelékenységét.

"miért fizessen többet a német tulaj a magyar munkásnak ha nem muszáj."

Valóban; és a magyar nemzeti tulaj _még kevesebbet_ fizet, mint a német tulaj.

"ezért kellene a mezőgazdaságot és a hagyományos feldolgozó ipart fejleszteni. persze ezt meg leginkább szövetkezeti jelleggel lehetne."

Ki finanszírozta a te szovjetunióbeli janicsárképzőben történt indoktrinációdat, ahol a leninista vegyesgazdaság (новая экономическая политика) hívévé neveltek? De név szerint.

2017.06.10. 20:11:28

@neoteny:
ez elég egyszerű. meg kell nézni az 100 ezer eurót érő luxus mercedesre eső bérköltséget németországon és magyarországon. vagy mondjuk meg kell nézni egy müller vagy aldi üzletben az 100 ezer euróra eső bérköltséget németországon és magyarországon. stb.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 20:28:45

@444:

"ez elég egyszerű."

Igen, egyszerű az olyan egyszerű embereknek, mint te is vagy.

"meg kell nézni az 100 ezer eurót érő luxus mercedesre eső bérköltséget németországon és magyarországon."

Világos: mert a magyar szalagmunkás aki beszereli a kesztyűtartót ugyanannyi értéket termel, mint a német mérnök aki megtervezi a motort.

"egy müller vagy aldi üzletben az 100 ezer euróra eső bérköltséget"

Úgy érted 100 ezer euró forgalomra eső bérköltséget? Mert Németo-ban kevesebb alkalmazott bonyolít le 100 ezer euró forgalmat, mint Mo-n.

Egyébként pedig:

http://blog.defacto.io/post/92518618000/európai-munkáért-európai-béreket

2017.06.10. 20:46:31

@neoteny:
ne viccelj már. a német aki beszereli a kesztyűtartót nem ugyanannyit keres, mint a magyar, aki beszereli a kesztyűtartót. nem a tervezés költségeiről van szó. hanem a gyártásról. van két ugyanolyan gyártósor. legördülről róla két ugyanolyan merci. mennyi a bruttó bérköltség az egyik helyen és a másikon. össze lehet hasonlítani. és lehet menni straszburgba, hogy az emberi jogok sérülnek. egyenlő bánásmód. ha egy cigány nem kereshet kevesebbet, mint egy nem cigány. akkor egy német ugyanabban a munkakörben nem kereshet többet, mint egy nem német. mert akkor az nettó fasizmus. (persze a világ nettó fasiszta. de ez egy másik kérdés.)

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 20:51:49

@444:

"nem a tervezés költségeiről van szó."

Ezt írtad:

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 20:53:07

@neoteny:

Heh, az oldal frissítette magát, és elküldte a félig megírt hozzászólást.

2017.06.10. 20:53:58

@neoteny:
van egy müller bolt magyarországon. és van egy németországban. ugyanolyan az üzlet. ugyanazokat a termékeket árulják. ugyanabban az elrendezésben. ugyanazt a munkát végzik. hasonló forgalmuk. mennyi a bruttó bérköltség magyarországon és németországon.

ha magyarországon egy aldi bolti eladó kevesebbet keres, mint a német aldi bolti eladó, akkor menjen straszburgba. mondván, hogy sérül az egyenlő bánásmód. nem fogja megvédeni se a helsinki bizottság, se a tasz, ez az, amit sohasem fog felmérni a transparency international, se semmilyen "baloldalinak" és "liberálisnak" mondott "civil" szervezet. mert ezeket multik pénzelik. pontosan azért, hogy ilyen felmérések ne legyenek a "baloldalon". csakhogy jön a nemzeti tábor. és előállnak a népnemzeti szocialista követeléseikkel.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 21:09:50

@444:

"nem a tervezés költségeiről van szó."

Ezt írtad:

"meg kell nézni az 100 ezer eurót érő luxus mercedesre eső bérköltséget németországon és magyarországon."

"a német aki beszereli a kesztyűtartót nem ugyanannyit keres, mint a magyar, aki beszereli a kesztyűtartót."

1) nem mutattad meg, hogy a német ugyanannyi kesztyűtartót szerelne be, mint a magyar (egységnyi idő alatt)

2) de még ha ugyanannyi kesztyűtartót is szerelne be a magyar, az sem indok arra, hogy ugyanannyi legyen a bruttó bér_költsége_: pontosan azért van munkája a magyarnak, mert az alacsonyabb bruttó bér_költsége_ versenyelőnyt biztosít számára. Ha nem lenne alacsonyabb a bruttó bér_költsége_, akkor nem ő kapná a munkát, hanem a német

3) a magyar bruttó bér_költsége_ reálárakon kerül kiszámításra: ha alacsonyabb az általános árszint Mo-n, mint Németo-ban, akkor a magyar nominálisan alacsonyabb bruttó bér_költsége_ lehet közelebb a német bruttó bér_költségéhez_. Márpedig az általános árszint alacsonyabb Mo-n, mint Németo-ban: partikulárisan a lakhatás és a szolgáltatások olcsóbbak

"az emberi jogok sérülnek. egyenlő bánásmód."

Az egyenlő bánásmód előírása csak az állampolgároknak az állam által történő bánásmódjára vonatkozik. Azért, mert Andika kefél Zolikával, nem jelenti azt, hogy Sanyival is dugnia kellene: nem kell Zolikát és Sanyit egyenlő bánásmódban részesítenie -- Sanyinak nem emberi joga az, hogy Andikától egyenlő bánásmódot követeljen.

2017.06.10. 21:13:03

@neoteny:
mert fél órája meg van nyitva az oldal. és olyankor automatikusan frissül. kap még egy oldalletöltést. gemius.

2017.06.10. 21:13:38

@neoteny:
oké. igazad van. gyártására eső.

2017.06.10. 21:19:04

@neoteny:
az európai jogfelfogás szerint az emberi jogok nem csak államokon belül érvényesek, hanem egyetemesek. és ezt a tagállamok az unión belül érvényesíteni kívánják.

ha egy cigány ugyanabban a munkakörben nem kereshet kevesebbet, mint egy nem cigány. akkor egy német se kereshet többet, mint egy nem német. legalábbis ez egyenlő bánásmód elve alapján. és ha mégis, akkor az nettó fasizmus. (csak persze a civilizált világ nettó fasiszta. de ez egy másik kérdés.)

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 21:21:33

@444:

"hasonló forgalmuk."

Amennyire hasonló a forgalmuk, annyira hasonló a bruttó bér_költségük_ is.

"sérül az egyenlő bánásmód."

Az egyenlő bánásmód előírása csak az állampolgároknak az állam által történő bánásmódjára vonatkozik. Azért, mert Andika kefél Zolikával, nem jelenti azt, hogy Sanyival is dugnia kellene: nem kell Zolikát és Sanyit egyenlő bánásmódban részesítenie -- Sanyinak nem emberi joga az, hogy Andikától egyenlő bánásmódot követeljen.

"csakhogy jön a nemzeti tábor. és előállnak a népnemzeti szocialista követeléseikkel."

Követelőzni lehet, arra nincs nagy költsége a nemzeti tábornak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 21:23:19

@444:

Nálam ez az oldal állandóan nyitva van; először fordult elő ez velem.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 21:28:12

@444:

"az európai jogfelfogás szerint az emberi jogok nem csak államokon belül érvényesek, hanem egyetemesek."

Ez egy posztmodern szósaláta.

Az egyenlő bánásmód előírása csak az állampolgároknak az állam által történő bánásmódjára vonatkozik. Azért, mert Andika kefél Zolikával, nem jelenti azt, hogy Sanyival is dugnia kellene: nem kell Zolikát és Sanyit egyenlő bánásmódban részesítenie -- Sanyinak nem emberi joga az, hogy Andikától egyenlő bánásmódot követeljen.

2017.06.10. 21:33:37

@neoteny:
nyilván korábban is frissített fél óránként. csak nem vetted észre. mert nem írtál éppen kommentet.

2017.06.10. 21:41:32

@neoteny:
ez esetben mondja ki az emberi jogi bíróság azt, hogy az egyenlő bánásmód ez államok egymás közötti viszonyában nem érvényes, és ennek megfelelően ezt a kérdését utalja tagállami hatáskörbe.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 21:43:09

@444:

Nagyon valószínűtlen: a 17,000+ hozzászólásom túlnyomó részét ezen az oldalon csináltam évek leforgása alatt, és ez volt az első eset, hogy ez megtörtént. Még azt is megkockáztatom, hogy volt többször is, hogy elkezdtem egy hozzászólást aztán elmentem mást csinálni több mint egy fél órára és mégsem került automatikusan posztolásra a dolog.

Szerintem egy kozmikus sugárbecsapódás történt, ami átbillentett egy bitet amit a "Komment küldése" gombra kattintás is átbillent. Amennyire tudom, nincs ECC a RAM-omban.

2017.06.10. 21:59:49

@neoteny:
a német minimálbér havi bruttó 1498 euro. szakmacsoportonként van meghatározva. ez a legalacsonyabb. tehát egy németországi takarító napi 8 órában minimálisan ennyit keres. ebből németországban nettó 1186 eurót kap kézhez minimálisan.

ez havi bruttó 460 ezer forintot elent. az ebből számított magyarországi fizetés nettó havi 305 ezer forint. tahát ha a bérunió megvalósulna, akkor minimálisan ennyi lenna a takarítók nettó keresete.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.10. 23:00:51

@444:

"ez havi bruttó 460 ezer forintot elent."

Ha a Jobbik hatalomra kerülne, akkor felemelné a bruttó minimálbér összegét ennyire? Vagy akár felemelné az állami alkalmazottak bruttó minimálbérét ennyire?

És ha a magyar forint árfolyama esne az euróhoz képest, akkor a Jobbik havonta automatikusan átszámolná a fizetéseket?

A németek vergődnek, hogy a magyar (és lengyel és más országbeli) speditőrcégek fizessenek német minimálbért a sofőröknek amíg azok Németo területén tartózkodnak. Tessék, a németek részleges béruniót akarnak. Vagy pedig védeni akarják a saját szállítmányozási piacaikat ill. a saját szállítmányozó cégeiket: tisztában vannak azzal, hogy a magasabb bérek kikényszerítése csökkenti azon vállalkozások versenyelőnyét, amelyeknek meg kell fizetniük a magasabb béreket.

A minimálbérek és "béruniók" árszabályozás: minimálárak törvényes megállapítása. Mit szólna Sanyi ahhoz, ha azt mondanák neki, hogy nem fizethet csak 100-at a használtcikkért, amit aztán 200-ért ad el, hanem törvényesen kötelezve van arra, hogy 180-at fizessen? Persze Sanyi mondhatja azt, hogy akkor egyszerűen 360-ért adja a cuccost -- de annyiért már senki sem akarja megvenni, mert annyiért (vagy kicsit többért) már újat tud venni. Vagyis azzal, hogy Sanyit egy minimálár megfizetésére kötelezik, kiszorítják őt a használtcikk-piacról az új árucikkeket árulók. Nem az történik, hogy Sanyi gennyesre keresi magát, hanem elveszti a (mellék)jövedelemforrását.

Reál(!)jövedelem csak úgy növekedhet, ha a termelékenység is növekszik: ha több jószágot/szolgáltatást állít elő egy egyén/vállalat -- mert nem a pénz a gazdagság, hanem a pénzzel megvásárolható javak/szolgáltatások. Ha a magyar forintból levágnának egy nullát, senki sem lenne szegényebb semmivel; ugyanígy, ha a magyar forinthoz hozzátennének egy nullát -- ami egy tízszeres nominális béremelést _is_ jelentene --, senki sem lenne gazdagabb semmivel. A nominálárak (beleértve a béreket, ami a munkaerő ára) semmit nem jelentenek: a reálárak (beleértve a béreket, ami a munkaerő ára) számítanak, vagyis az árak _egymáshoz való viszonya_ számít. Az osztások eredményei számítanak: a racionalitás.

2017.06.11. 07:56:22

@neoteny:
a német írják elő, hogy náluk mennyi kilométerpénzt kötelesek fizetni a magyar szállítmányozó cégek. mert a szegény kis németek is szeretnének furikázni. csak az nagy magyar speditőr cégek "aljas" módon kevesebbet fizetnek a dolgozóiknak mint az ottani bérminimum. ezzel a németországba szállított magyar élelmiszer valamelyest megdrágulnak. aminek költségeit a német háztartások kénytelenek viselni. de ha ezt a szövetségi vagy tartományi kormány valamiért elő akarja írni, akkor írja elő.

de nem látom be, hogy miért ne mondhatná azt egy magyar önkormányzat (mondjuk egy szabad város), hogy a hipermarketek fizessenek koncessziós díjat. és még azt is előírja az idegen kereskedőnek, hogy annyi árut hozhat be vámmentesen, mint amennyit kivisz az adott város, vagy városkörnyék piacáról. mert a helyi kereskedelmi, ipari és agrárkamara is korlátozva van. mivel a civisváros nem nyomtathat százcsillió konvertibilis ejrót magának, vagy hitelbe akárki másnak. legfeljebb csak helyi pénzt. azért, hogy félig visszabontsák (lakóparkosítsák) a szocialista lakótelepeket. és új civizházak épüljenek. a közösségi civis bankház (a banka civica csoport tagjaként) hitelezne a zolikának és andikának. mert a hiányzó összeget a helyi piacon közösségi jelleggel kitermelik. persze a helyi pénzből nem vehetnek csak helyi háztartási gépet és helyi bútorokat és lakástextilt. de ezt majd a gépipari és könnyűipari szakközépiskolában végzettek megoldják. persze ezek helyi vállalatok alaktrészeket vásárolhatnak, félkész árut cserélhetnek. a hajdú hűtőszekrényben lehet lg/samsung motor. feltéve, hogy hajdúsági iparművek elad valamit a nagyvilágba. vagy vállalja a samsung alkatrészek gyártását, vagy szervizelést, vagy üzemeltet egy lg/samsung mintaboltot. és egyébként az international boarding school vár néhány koreai fiatalt. tehát ez piac. csak közösségileg védett. aminek vannak veszélyei. mert mi van ha samsung/lg nem szállít. és siemens se. se gorenje. se senki. a hajdúsági iparművek a nacionalizált nyíregyázi electrolux gyárral megoldja. a zártság hátránya, hogy a gazdaság teljesen bezáródhat. és olyankor a korlátokat lebontva nyitni érdemes. de nem feltétlen kell a piacot teljesen kinyitni.

2017.06.11. 08:07:38

@neoteny:
a verseny korlátozása hiányt teremt. és a termelés, a termelékenység növekedésee a hiányból is fakadhat.

a debreceni gépipari szakközépiskolában a diákok jelenleg is megtanulnak háztartási gépet szerelni. mert ha kimennek németországba, akkor megállják a helyüket. itt jön be sanyi elképzelése. az előző generációs technológiát a németektől el kell "cigánykodni". és ezzel hajdúsági iparművek kisüzemei versenyképessé válnak. csak persze ezzel véletően nem tudják kiszorítani a samsung/lg termékeit kiszorítani a világpiacról. és induló állapotban nem érik el a szlovén gorenje, de még a török beko szintjét se. de együttműködnek a siemens hungária valamelyik gyáregyeségével. vagy akárkivel. és képesek hajdú hűtőszekrényt szerelni. lehet, hogy első körben csak kézihajtányosan. de aztán építsenek ipari gépeket. és mezőgazdasági gépeket. amivel hatékony módon megművelik a földet. növekszik a termelékenység. de a helyi közösség (mondjuk egy település) természetes módon megvédheti a piacait. jogában áll. aztán ha valakinek nem tetszik, akkor költözzön egy másik településre. amelyik nem védi meg. és lehet, hogy az lesz a jó.

2017.06.11. 08:54:47

@neoteny:
tehát most az van, hogy van az egyén. és mondjuk jóska. és azt mondják neki, hogy háztartási gépgyártásban versenyezze le a samsung/lg csebolt. először is honnan fogja beszerezni azt a temérdek nyersanyagot, ami globalizált gyártáshoz szükséges. melyik bank fog megfinanszírozni azt agyártósort, ami piacvezető gyártóval versenyképes. hiába tervezi meg az ipari gépsort. hiába tervez egy szép hűtőszekrényt. persze lehet mondani, hogy legyen samsung/lg alkalmazott. aztán majd ott keres havi 250 ezer forintot. az évi 3 millió. ebből 20 év alatt vehet egy lakást és egy autót. és mondjuk a felesége keres annyit, hogy jól lakjon ő és a gyereke. de kormányzati, önkormányzati támogatás nélkül esélye nincs termelő vállalkozást indítani. még egy tömegtermék legegyszerűbb alkatrészének gyártásában hogyan fog verenyezni a kínai félkatonai üzemekkel. biszbasz gyártáshoz is legalább egy millió, kütyü gyártáshoz egy millárd dollár kell alsóhangon. de ezt állami garanciavállalás nélkül senki sem fogja megfinanszírozni a tőkepiacon. és ugye a kapitalizmus magyarországon akkor tartható fent ha abban az átlagosnál egy kicsit tehetségesebb vagy szorgalmasabb magyar viszonylag szabadon vállalkozhat. és a globális munkamegosztásban alkotóként/munkaadóként részt vehet. és lehetnek alkalmazottai/munkavállalói. hogyan tud ebben részt venni jóska, aki mondjuk hármas-négyes tanuló. de fizikából vagy kémiából négyes-ötös. és mondjuk a családjának 0 megtakarítása van. mert mondjuk valahogy a szülei valahogyan kikecmeregtek a devizahiteladósságból. erre a "liberális" válasz az, hogy egy átlagos magyar településen a szabad piac totalitása lehetőséget nyújt, csak a magyarok "hülyék".

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.11. 13:38:22

@444:

"a verseny korlátozása hiányt teremt. és a termelés, a termelékenység növekedésee a hiányból is fakadhat."

Venezuelában van hiány bőven; fakad is belőle a termelés, a termelékenység növekedése.

"ebből 20 év alatt vehet egy lakást"

Aztán a lakást visszabontják, hogy legyen hiány, ami a termelés, a termelékenység növekedéséhez vezet. Így gazdagodik Jóska és a közösség.

"még egy tömegtermék legegyszerűbb alkatrészének gyártásában hogyan fog verenyezni a kínai félkatonai üzemekkel."

Úgy, hogy Jóskát belepofozzák a rendbe.

"biszbasz gyártáshoz is legalább egy millió, kütyü gyártáshoz egy millárd dollár kell alsóhangon."

Pedig a számítástechnikai szakkör tagjai is meg tudják írni a Prezit.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.06.11. 20:24:13

valaki alapíthatna valami díjat a beszélgetéseitek honorálására

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.11. 21:20:58

@HaFr:

Nekünk elég honorárium az, hogy te felületet biztosítasz.

2017.06.12. 07:54:04

@HaFr:
részemről egy szórakoztató bohóckodás. mint a muppet show. szerintem meg lehet belőle érteni a magyar közéletet. néha kicsit unalmas. na jó. néha nagyon.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 09:21:50

@444:

"szerintem meg lehet belőle érteni a magyar közéletet."

Helyesen: meg lehet belőle érteni azt, hogy szerinted milyen a magyar közélet.

2017.06.12. 16:36:20

@neoteny:
vegyük példának az egészségügyet. lehetne csinálni egy "félállami" rendszert. amiben van budai magánklinika, magánkórház. pesten állami egyetemi klinika és állami egyetemi kórház. a részleges magánosítással az egészségügyi ágazatba tőkét lehet bevonni. ha az kiemelt módon adózik, akkor ebből refinanszírozható az állami rendszer. de ezt nem lehet megcsinálni ugyanis egy csoportosulás célja a magyar államiság felszámolása és a totális liberalizáció. az ortdox liberálisokkal szemben van illiberális demokrácia. egy istenverte társaság miatt ez 18-ben vélhetően fent is marad.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 17:13:59

@444:

"ha az kiemelt módon adózik"

Ennyike: ehhez értetek ti szocialisták.

2017.06.12. 17:45:27

@neoteny:
engem az se zavar ha nem adózik. csak ez a társaság védje magát, amikor megindulnak a cigányok. persze lehet mondani, hogy majd lövetnek. ők is lőnek. sanyi azt mondja, hogy a "cejut" nem bezárni kell, hanem felgyújtani. mert úgy nincs vita.

én azt mondom, hogy a közép európai magánegyetemet vigyük ki bécsbe, vagy bécsújhelyre. és legyen egy állami része pesten. a magyar "királyi" akadémiához rendelten. az ortodox liberálisok azt mondják, hogy őket az államalkotó népek korlátozzák. errefelé ez így van legalább ezer éve. szabadon lehet menni nyugatabbra. ott is lesznek korlátozások.

a new yorki állami egyetem sorosnak semmilyen jogot nem fog ingyen adni. semmit. miért kellene a magyar államnak bármilyen jogot ingyen a rendelkezésére bocsátania. erre lehet mondani, hogy ez rablás. ez a védelem ára. ezért áll ki tizenvalahány nobel díjas soros mellett. mert soros az amerikai demokrata pártnak fizet. nyiván van aki a republikánusoknak fizet. a lúzerek egyiknek se, az igazán nagy spílerek mindkettőnek. a szavazatokat igéretekkel megvásárolják. és így valaki megszerzi a kincstár kulcsát és a bankjegy nyomdát. ezt hívják úgy, hogy liberális demokrácia.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 17:55:02

@444:

"engem az se zavar ha nem adózik."

Hogyne zavarna téged: "de ezt nem lehet megcsinálni ugyanis egy csoportosulás célja a magyar államiság felszámolása és a totális liberalizáció."

"miért kellene a magyar államnak bármilyen jogot ingyen a rendelkezésére bocsátania. erre lehet mondani, hogy ez rablás. ez a védelem ára."

- Fizess, és akkor megvédelek!
- Kitől?
- Kitől, kitől ... hát magamtól.

"ezt hívják úgy, hogy liberális demokrácia."

Tévedés: ezt hívják úgy, hogy etatizmus és járadékvadászat.

Te túlságosan akaratgyenge vagy ahhoz, hogy sikeres légy a posztmodern-dekostrukcionista filozófiáddal. Persze nem tehetsz róla: ez biosz, az Y-haplocsoportoddal örökölted.

2017.06.12. 18:07:21

@neoteny:
az index azon problémázik, hogy andy vajna megszerzett még négy új frekvenciát. és a rádió1 adása fogható lesz székesfehérváron, békéscsabán, a velencei tónál és mosonmagyaróváron.
index.hu/kultur/media/2017/06/12/andy_vajna_bedaralja_a_radios_piacot/
ez az index újságíróját zavarja. a többi rádió hogyan szerzett frekvenciát? a kereskedelmi rádiózás alapja az, hogy egyesek oligopol jogokat kapnak. és a kereskedelmi bankok pénzt generálnak hozzá. ez nem rádió 1 esetén van így. hanem az összes kereskedelmi rádió esetén. új péter mögött állt indexesként ott állt a wallis, aztán spéder és most a 444 támogatója soros. és ezért új péter vezető újságíró. nem irigylem tőle. csak azt nem értem, hogy új pétert miért zavarja az, hogy mészáros komának is vannak kitartottjai. egyik oldalon se állok. ez két alvilági csoport. szerintem nem feltétlenül probléma az, hogy a politikai váltógazdaság helyett csak az egyik marad. és azzal lehet egyezkedni. csak persze értem, hogy ez nyugatos nézőpontból egy népi nemzeti szocialista modell. de a szabad piac nem működik.

soros az amerikai demokrata pártot és az európai bizottságot pénzeli. és új pétert. és ő ettől "független". az ellenoldalról nem tudom kicsodát mészáros koma pénzeli. és az attól "nemzeti". nemzeti függetlenség akkor lenne teljes ha mindkét tábor megszűnne. kvázi függetlenség úgy lehet, hogy margóra szorul az egyik. de felőlem álljon össze az ellenzék. és bontsák meg a kormánypárti egységet.

nagyobb szabadság akkor lenne ha békéscsabai rádió frekvenciáról békéscsabaiak szabadon dönthetnének. de olyan 2010 előtt sem volt. csak akkor a libsik döntöttek. és átjátszották a multik kezébe. és most a "nácik" döntenek.

2017.06.12. 18:20:41

@neoteny:
te azt állítod, hogy mondjuk amerikában, vagy kanadában nagyobb a szabadság, mint magyarországon. és a szabadságból következik a hatékonyság. a piac célja a hatékonyság azaz a szabadság. rendben van. ez esetben sorosnak kanadában kellene magánegyetemet nyitnia. hiszen az ott a leghatékonyabb.

nem azt állítom, hogy ne legyenek a fővárosokban van kétféle egyetem. pesten magyar állami egyetem, budán magyar-német nemzetiségi magánegyetem. pozsonyban szlovák állami egyetem és egy szlovák-magyar nemzetiségi magánegyetem. győrben állami egyetem van. mert győr nem főváros. de mondjuk a gyakorlati képzést nyújtó szakfősikolák magánkézben vannak. ez egy vegyes gazdasági rendszer. ez a legáltalánosabb. és nem az, hogy csak állami, vagy csak magán. ortodox kommunizmus, vagy ortodox liberalizmus. hanem ezek egy sajátos az adott populációra jellemző keveréke. legyen közép-európai egyetem, de az ne egy vénember kontinentális hatalmi törekvéseiból fakadjon, hanem a közép-európai szövetségi együttműködéséből.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 18:34:37

@444:

"a kereskedelmi rádiózás alapja az, hogy egyesek oligopol jogokat kapnak."

Az állam(ok)tól. De az nem törvényszerű, hogy ennek így kell lennie.

"csak azt nem értem, hogy új pétert miért zavarja az, hogy mészáros komának is vannak kitartottjai."

Mert Mészáros koma az adófizetők pénzéből finanszírozza a kitartottjait.

"egyik oldalon se állok."

Hogyne állnál: te a kiemelt módon adóztatók oldalán állsz. Szocialista vagy.

"szerintem nem feltétlenül probléma az, hogy a politikai váltógazdaság helyett csak az egyik marad."

Ahol is a hangsúly a szerinteden van.

"nemzeti függetlenség akkor lenne teljes ha mindkét tábor megszűnne."

Ami soha nem fog bekövetkezni addig, amíg "jogosztó" államhatalom létezik:

Mindaddig, amíg megengedik, hogy a törvényt eltérítsék az igazi céljától — hogy az tulajdont sértsen ahelyett, hogy megvédené azt — mindenki részt akar majd venni a törvényhozásban, vagy azért, hogy megvédjék magukat a rablástól, vagy azért, hogy felhasználják azt a rabláshoz. A politikai kérdések mindig hátrányosan megkülönböztetőek, dominánsak és mindent felemésztőek lesznek. Harcok fognak folyni a Törvényhozás Palotája előtt, és a benti küzdelem sem lesz kevésbé elszánt. (Frederic Bastiat "A Jog")

"de a szabad piac nem működik."

Elég jól működik a világ egy csomó részén; és minél kevésbé működik valahol, annál alacsonyabb a népek (nem a politikusok és csókosaik) életszínvonala.

"nagyobb szabadság akkor lenne ha békéscsabai rádió frekvenciáról békéscsabaiak szabadon dönthetnének."

Nagyobb szabadság akkor lenne ha a rádiófrekvenciákról a rádióadók tulajdonosai szabadon dönthetnének.

2017.06.12. 18:39:59

@neoteny:
de felőlem legyen pesten egy amerikanizált városrész. magyarországi üzemeinek nagy részét eladja a ge.
index.hu/gazdasag/2017/06/12/ge_magyarorszag_villagitas/
lehet, hogy azért, mert mészáros koma, vagy a tiborcz vej megvenné a világítástechnikai üzletágat. de ők is így vették meg. jogokat szereztek és pénzt generáltak hozzá. a szovjet csapatkivonás ára az volt, hogy ezek bejöttek.

a ge nyitott egy üzemet hajdúböszörményben. minden ilyenhez elmentem. és elmondtam a vezetőnek, hogy hajdúböszörmény karakterében egy kis iskolaváros. sose volt nagyipara. és vélhetően sose lesz. azt mondták, hogy ezt nem én mondom meg. persze, hogy nem én. hanem a nép. a hajdú böszörmények. és nem ők. feltéve, hogy a demokrácia minimumfeltételei teljesülnek. ők már régen nem edison. hanem azokat jogokat valakik megszerezték. pénzt generálnak hozzá. és ezen még több pénzt keresnek. még több jogot akarnak. és most szembe megy velük mészáros koma és tibocz vej.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 18:51:13

@444:

"a piac célja a hatékonyság azaz a szabadság."

Már megint reifikálod ill. antropomorfizálod a piacot. A piacnak nincs semmilyen célja: a piaci szereplőknek, az embereknek vannak céljaik. A hatékonyság (növelése) az emberek célja: hogy több jószágot/szolgáltatást állítsanak elő kevesebb erőforrás felhasználásával. A szabadság pedig feltétele annak, hogy az emberek elérhessék a céljaikat, beleértve a hatékonyság növelését.

"ezek egy sajátos az adott populációra jellemző keveréke"

Ha jellemző az adott populációra akkor nincs szükség arra, hogy a parasztokat belepofozzák a rendbe. Ha szükség van arra, hogy a parasztokat belepofozzák a rendbe, akkor nem az adott populációra jellemző sajátos keverékről van szó.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 18:54:25

@444:

"és most szembe megy velük mészáros koma és tibocz vej."

A gyügyei paraszt pedig ugyanabban a tyúkszaros mackónadrágban jár a NER 8. évében, mint a fülkeforradalom idején.

2017.06.12. 19:04:08

@neoteny:
és hogy lehet eldönteni egyénileg, hogy kié legyen a frekvencia. egy frekvencián kénytelen vagyok ugyanazt a rádiót hallgatni, amit irmuska. ez megfordítva is így van. én emerson lake and palmert hallgatnék, ő meg dankó pistát. meg lehet osztani a frekvenciát. legyen ilyen is, olyan is.

iskolai szünetekben (tíz, tizenöt, húszpercekben) szóljon a környékbeli iskolarádió. délután legyen a nyugdíjasotthon kívánságkosara. de ezt valakinek össze kell szerveznie. értem, hogy ezt lehet automatizálni. de nekem úgy tűnik, hogy továbbra is van társadalmi igény arra, hogy működjenek közre hús-vér emberek. kellenek alkotó művészek. és szükség van közösségi alkalmazottakra.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 19:28:33

@444:

"egy frekvencián kénytelen vagyok ugyanazt a rádiót hallgatni, amit irmuska."

Hát hallgass más frekvencián, mint Irmuska.

"értem, hogy ezt lehet automatizálni. de nekem úgy tűnik, hogy továbbra is van társadalmi igény arra, hogy működjenek közre hús-vér emberek."

Nem: társadalmi igény arra van, hogy azt a műsort hallgathassák, amire egyéni igényük van.

"szükség van közösségi alkalmazottakra."

Miért lenne? Javakra/szolgáltatásokra van kereslet: Irmuska néni Dankó Pistát akar hallgatni. Leszarja azt, hogy az hogyan valósul meg: csak szóljon a Dankó Pista számára minél olcsóbban.

2017.06.12. 19:30:20

@neoteny:
szerintem a közjogi értelemben vett (jogállami) "rend" az alapvetően rendezett közigazgatást jelent. tehát azt, hogy nincs totális joguralom. vannak törvények. és vannak kormányzati ajánlások. és önkormányzati rendeletek. lehet, hogy egy városban azt mondják, hogy a rádióban 100% a magyar nyelvű zene. bejonszé sincs korlátozva. énekelje fel magyarul a dalait. nyilván nem fogja felénekelni. de mondjuk a radics gigi felénelheti. ő a "magyar bejonszé". és ez összeségében bejonszé kiadójának sem feltétlen rossz azzal, hogy lokalizálják a termékeiket. a kérdés az, hogy ezt a helyi társadalmak a jog eszközével kikényszeríthetik-e? szerintem igen. szerinted nem.

mondjuk tiszaújvárosban ahol a jobbik a legerősebb előírják, hogy legyen 100% magyar. ez valakinek nem tetszik. meg úgy általában ez az egész. költözzön át a szomszédos polgárra. vagy ahová akar. a másik városban azt mondják, hogy a híreket olvassák be kétnyelven. mert az alkalmas nyelvoktatásra. és kapcsolódjon hozzá nyelvlecke. ahol egy nyelvtanár elmondja, hogy a mai aktualitásban alapfokú nyelvtudást feltételezve ezek az ismeretlen szavak fordulnak elő. és lehet, hogy tiszaújvárosban is követelni fogják a nyelvoktatást a helyi rádióban.

de a "liberálisok" totális jogegységet akarnak. az egész világon. és szinte minden arról, hogy szól, hogy ha pénzed van, akkor bármit megtehetsz. mert nem bármit, hanem bárkit megvásrolhatsz a saját céljaidre. hiszen nincsenek közösségi jogok. nincs közjog. és ebből ez következik. de az a többség számára valójában nem szabadságot, hanem szolgaságot jelent. és azért választják meg sorossal szemben orbánt, mert orbánt és bandáját közvetlen le lehet váltani. sorost és bandáját nem lehet. őket kívülről pénzelik. és amerikában annyi pénzt nyomnak amíg ők a legerősebb hatalom. és azzal neki indulnak gyarmatosítani. de a köznép ezeknek törekvéseknek ellen mond kelet-közép európában. ez is demokrácia. csak nem ortodox liberális, hanem unortodox illiberális.

2017.06.12. 19:31:12

@neoteny:
a frekvenciák száma korlátozott.

2017.06.12. 19:40:10

@neoteny:
ez az, hogy nem szarja le. mert ő úgy akar dankó pistát hallgatni, hogy böszörményiné is azt hallgassa. az fontos nekik, hogy miközben főzik a tyúkhúslevest ugyanaz a nótaszó szóljon. mert így meg tudják beszélni miközben mennek a kispiacra. ők közösségi jelleggel akarnak nótázni. de ez kényszeríti azokat, akik esetleg nem akarnak dankó pistát hallgatni. mondjuk felteszem az iskolások döntő többsége nem akar. amikor a tanítási órák között éppen szünet van, akkor szóljon a közösségi iskolarádió. irmuska kényszerítve van arra, hogy hallgassa dj nem tudom kit. de ezeket kulturálisan esetleg össze lehet csiszolni valahogy. és lehet adni dankó pista remixet. vagy nem kell összecsiszolni. hanem van nótaszó. és az iskolarádió alatt irmuska és böszörményiné beszélgethetnek telefonon. de a közösség csak indulásként halmaz jellegű. utána ez strukturálódik. és a rádió műsor térben és időben rendeződik. és ebből fakad az államiság.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 19:41:44

@444:

"a frekvenciák száma korlátozott."

És?

Egyébként pedig a digitális rádiózás elterjedésével a lehetséges rádiócsatornák száma gyakorlatilag korlátlan.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 19:46:17

@444:

"vannak törvények. és vannak kormányzati ajánlások."

Az adók és járulékok módját és mértékét törvények szabják meg, nem ajánlások.

A te szocialista álmod a kiemelt módon adózásról nem ajánlás.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 19:49:02

@444:

"ő úgy akar dankó pistát hallgatni, hogy böszörményiné is azt hallgassa."

Hát hangolják a rádióikat ugyanarra a frekvenciára.

"irmuska kényszerítve van arra, hogy hallgassa dj nem tudom kit."

Hogyan lenne kényszerítve?

"és a rádió műsor térben és időben rendeződik. és ebből fakad az államiság."

Ne hülyéskedj már.

2017.06.12. 20:03:01

@neoteny:
de egy körzeti rádiós frekvencia van. és a környékbeli nyugdíjasok egy közösségi nótaszót akarnak. és megbeszélhetik, hogy milyen szépen szólt a darumadár fent az égen dankó pistától, vagy nem tudom micsoda. és ezzel egy frekvencián övék egy műsorsáv. a dankó pista pártiak azt akarják, hogy egész nap az ő nótaszójuk szóljon. lehet mondani, hogy hallgassák a dankó rádiót. de ők helyi frekvenciát is akarnak. és mi van ha edit lambadát, öcsike dj bobót szeretne. sanyi szerint bruce springsteen a legjobb. értem, hogy mindenki állítsa be magának a spotify-t. de ha ez működik, akkor lényegtelen, hogy andy vajna mit és hol ad. hiszen úgyis győz a spotify. de nem győz. vagy nem győz kizáralogos jelleggel. a spotify nem befolyásolja a politikai döntéshozatalt. mert azon mindenki azt hallgat, amit akar. a közösségi frekvenciák viszont nagyon is képesek befolyásolni. ezért ad orbán vajnának kaszinót. cserébe vajna olyan rádiót csinál, amit orbán előír. mert addig van kaszinója. és addig övé a nemzeti kulturális alap. a kormányzat befolyásból fakad az adókedvezmények a sztjúdióba. de ez milyen jó, mert idejön az andzselina dzsolie. kinek jó. sanyinak, editnek, öcsikének, vagy vajnának. a köznép erről szavazhat. és ezért vajna kényszerítve van, hogy szórakoztassa a jónépet. és megveszi magának balázst. mert ő kreatív, meg nem tudom kicsodát. és akkor lehet hallgatni őket székesfehérváron és békéscsabán is. erre mondják a "liberálisok" azt, hogy ez diktatúra. de ez eddig is így volt. csak eddig ők döntöttek. most az ellentábor.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 20:06:14

@444:

"de egy körzeti rádiós frekvencia van."

Ne hülyéskedj már.

"de ők helyi frekvenciát is akarnak."

Minek?

"a köznép erről szavazhat."

A köznép arról is szavazthat, hogy melyik adóra hangolja a vevőkészülékét.

2017.06.12. 20:21:11

@neoteny:
itt van a debreceni rádiók hallgatottsága.
24.p3k.hu/app/uploads/2017/04/debrecen-800x600.jpg
láthatod, hogy van hat darab frekvencia. a két legnépszerűbb adó helyi. utána pedig a négy országos adó. a petőfi, a kossuth, az országos dankó rádió és a bartók.

irmuska helyi dankó rádiót szeretne. azt, hogy a best fm helyén ne "düb-düb" szóljon, hanem a daru madár fent az égen. és közben mondják be, hogy milyen a debreceni időjárás és, hogy mi mennyibe kerül a kertvárosi kispiacon. tehát ő egy kertvárosi körzeti rádió adót szeretne. de olyanból nem lehet akárhány.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 20:41:47

@444:

"az országos dankó rádió"

"irmuska helyi dankó rádiót szeretne."

Miért?

"közben mondják be, hogy milyen a debreceni időjárás és, hogy mi mennyibe kerül a kertvárosi kispiacon."

Hát ha olyat szeretne, akkor fizesse meg. Ja, hogy azt nem akarja, illetve arra nem képes, mert nincsenek annyian akik hasonló preferenciával rendelkeznének? Szar ügy.

"tehát ő egy kertvárosi körzeti rádió adót szeretne."

Én meg azt szeretném ha huszas éveikben lévő brazil lányok lejtenék nekem a hét fátyol táncot.

2017.06.12. 21:03:59

@neoteny:
mert a múltkor is kiment a kispiacra, hogy vegyen egy kis epret, akkor hogy járt. gondolta is, hogy nem megy. mert előző nap esett az eső. de mégis kiment. az őstermelők nem tudtak kimenni a földekre. így nem volt friss eper. és még drágább is volt az áru. irmuska azt szeretné, hogy a hírekbe mondják be a piaci árakat. és legyen kívánságkosár. de ne úgy mint a duna tévében. mert oda nehéz bekerülni. hanem legyen kertvárosi rádió adó. és abban legyen nótaszó. egy helyi rádió adó, amiben egy vagy néhány műsorsáv a kisnyugdíjasok igényeit elégíti ki. és ezt hallgatják böszörményinével és a többiekkel.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 21:17:52

@444:

"irmuska azt szeretné, hogy a hírekbe mondják be a piaci árakat."

Zolika és Andika meg azt szeretné, ha a közösség visszabontaná a szocialista szalagházbeli lakásukat, mert az meleg, és támogatná a 25 millás saját házukat.

Sanyi haverja meg azt szeretné, ha a közösség építene neki logisztikai bázist, meg venne neki Iveco teherautót, hogy azzal maszekolhasson.

Andika meg azt szeretné ha a közösség építene neki varrodát meg venne bele neki varrógépet, hogy ő gyerekruhákat tervezhessen és varrhasson.

Se vége, se hossza azoknak a vágyaknak, amik az emberekben megfogalmazódnak és amik kielégítését a közösségtől várják.

2017.06.12. 21:25:13

@neoteny:
te azt mondod, hogy irmuska vegye meg szabad piaci alapon a nótaszó applikációt. kezdőlapnak állítsa be a helyi kispiac holapját. és háttérbe tegye ki az időjárás jelentést. és ezt tegye meg böszörményiné is. de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná.

2017.06.12. 21:28:30

@neoteny:
így van. irmuskának közösségi rádió kellene.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 21:29:31

@444:

"de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná."

Szavazatokkal nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 21:31:19

@444:

Ahogy az angol szólás tartja: ha a vágyak lovak volnának, egyetlen koldus sem járna gyalog.

2017.06.12. 22:50:59

@neoteny:
ez egy kombinatorikus optimalizálási feladat. egy közösségi igényhalmaznak zéró összegű lefedettsége. melyik lefedés hozza minimális költséggel a legtöbb szavazatot.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 22:53:21

@444:

"de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná."

Szavazatokkal nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

2017.06.12. 22:57:27

@neoteny:
a piac a közösségi igényhalmaz zéró összegű lefedettségét keresi. mert az jelenti számára a minimális (nulla) veszteséget. a politika pedig minimális költséggel próbálja a maximális szavazatot begyűjteni.

tehát mondjuk a rádiós példa. van egy kerületi közösségi rádió. ha az egy tankerület, akkor a délelőtti nagyszünetben az iskolarádiót adják a nagyobb diákok. akik nyilván csajozós, pasizós dumákban gondolkodnak. a politikus ebben az első szavazókat látja. és mondjuk egy távközlési cég marketingese a célzott reklámot. fiataloknak kínálhatnak valamilyen "kedvezményes" tarifacsomagot. és ez látszólag mindenkinek jó.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 23:01:11

@444:

"a piac a közösségi igényhalmaz zéró összegű lefedettségét keresi. mert az jelenti számára a minimális (nulla) veszteséget."

Posztmodern szósaláta.

"de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná."

Szavazatokkal nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

2017.06.12. 23:12:23

@neoteny:
na jó, de a piaci árusok a nóták közben hirdethetik, hogy most olcsó az eper. irmuska beolvassa az epres túrótorta receptet. amiben ajánlja a nagyné és fiai tehenészet túróját. csak itt a feladat nem profitmaximalizálás. hanem veszteségminimalizálás. de ha a nép többségében kollektivista, akkor ennek megoldása a polgárosodás előfeltétele az elsődleges. csak ez nem nyugatos fejlődési pálya.

mert ez az, hogy ki nyer ma. játék és muzsika tíz percben. ki énekli a következő nótát. darumadár fent az égen (vagy mit tudom én). és irmuska már jelentkezik, hogy dankó pista (vagy mit tudom én). és megnyeri az allianz biztosító 10 korona/euró értékű utalványát. és beolvassák a biztosítási reklámszöveget. és mennek a nyugdíjasok a közösségi térbe, hogy ők is akarnak nyerni egy ilyen utalványt. és nyilván az allianz üzletkötője is odamegy. azért, hogy szórólapokat osszon. vagy "kedvezményes" biztosítást kössön. a politikus érdeke az, hogy olyan nagyon ne verjék át a nyugdíjasokat. hanem kezet csókoljon nekik. de azért a biztosító sem jár olyan nagyon rosszul. és így a közösségi rádió látszólag mindenkinek jó. a különféle szereplők egy társadalmi egyensúlyi állapotot keresnek.

2017.06.12. 23:12:44

@neoteny:
na jó, de a piaci árusok a nóták közben hirdethetik, hogy most olcsó az eper. irmuska beolvassa az epres túrótorta receptet. amiben ajánlja a nagyné és fiai tehenészet túróját. csak itt a feladat nem profitmaximalizálás. hanem veszteségminimalizálás. de ha a nép többségében kollektivista, akkor ennek megoldása a polgárosodás előfeltétele az elsődleges. csak ez nem nyugatos fejlődési pálya.

mert ez az, hogy ki nyer ma. játék és muzsika tíz percben. ki énekli a következő nótát. darumadár fent az égen (vagy mit tudom én). és irmuska már jelentkezik, hogy dankó pista (vagy mit tudom én). és megnyeri az allianz biztosító 10 korona/euró értékű utalványát. és beolvassák a biztosítási reklámszöveget. és mennek a nyugdíjasok a közösségi térbe, hogy ők is akarnak nyerni egy ilyen utalványt. és nyilván az allianz üzletkötője is odamegy. azért, hogy szórólapokat osszon. vagy "kedvezményes" biztosítást kössön. a politikus érdeke az, hogy olyan nagyon ne verjék át a nyugdíjasokat. hanem kezet csókoljon nekik. de azért a biztosító sem jár olyan nagyon rosszul. és így a közösségi rádió látszólag mindenkinek jó. a különféle szereplők egy társadalmi egyensúlyi állapotot keresnek.

2017.06.12. 23:16:35

@neoteny:
tehát ezt a mondjuk ezt közösségi rádiót alapesetben nem hozza létre a piac. de ha minden kerületben megcsinálja egy politikai erő, akkor egy kollektivista társadalomban kvázi egypártrendszert hozhat létre.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 23:21:41

@444:

"na jó"

Jó bizony: ha már hirdetésekről meg reklámszövegekről van szó, akkor ez már egy üzleti alapú rádióállomás, nem egy nonprofit közösségi rádió.

"de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná."

Szavazatokkal nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 23:22:36

@444:

"tehát ezt a mondjuk ezt közösségi rádiót alapesetben nem hozza létre a piac."

Bezony; szavazatokkal meg nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

2017.06.13. 09:00:44

@neoteny:
ezért kell térdre kényszeríteni a nyugatot. részben vagy egészben megfinaszírozza a media markt, vagy a telekom. vagy az allianz. a multik marketing költését a kerületi közösségi rádió és a körzeti stúdiók kormányzati, önkormányzati segédlettel megcsapolják. és ezt a néppárt politikai célra felhasználja. abból lesz a néppárt, amelyik ezt megteszi.

a liberálisok azt mondják, hogy szegény kis multik. nehogy már a közönség mondja meg, hogy mire költsék a saját pénzüket. de ez nem ilyen egyszerű. mert a media markt, az allianz, a telekom idegen vállalkozások. nincs az adott kerületben közösségi tulajdonrészük. oligopol jogokat birtokolnak. ebből következően úgy működhetnek, hogy ezekért fizetnek. csak persze ez nem a nyugati értelemben vett szabad piac. mert ez korlátozza a gyarmatosítást. és a nyugat egy része azt mondja, hogy ez számukra elfogadhatatlan. ne fogadják el. viszlát. elég egy idegen szórakoztató ipari kereskedő. az, aki ezért a jogért legtöbbet fizet. ha senki se fizet, akkor majd behozza az árut az extreme digital vagy a keravill. vagy a kamara. rendeld meg a samsung/lg hűtőszekrényt a hajdúsági iparművek szaküzletéből. és a him a kisipari kiegészítőket gyárt hozzá és nagyipari módon szereli és szervizeli. és a közösség tefu kiszállítja. amit sanyi költöztetős haverja szeretne. persze a hipermarketek nem szorul ki teljesen. szponzorálják a kisnyugdíjasok kedvenc rádió műsorait. hiszen ők érdekeltek abban, hogy a gazdaság fogyasztói oldala erősödjön.

2017.06.13. 09:27:28

@neoteny:
nagyjából ez orbán hatalmi logikája. és ha ezzel harmadjára (illetve negyedjére) is újraválasztják, akkor debrecenben a kertvárosi kerületben a nyugatos parti arc dj dominik is belátja, hogy ez a felfogás uralja a közéletet. orbánra leginkább a jobbik veszélyes. a belháborúk, és persze a külföld. de az (az ortodox kommunistákból és az ortodoxo liberálisokból) álló balliberálisok aligha.

a probléma, hogy van egy a fővárosban kialakult városias kerületi beosztás. de ettől függetlenek az egyházkerületek.
www.esztergomi-ersekseg.hu/img/terkep.gif
kubatov listák alapján megrajzolták a választókerületeket és palkovics létrehozta a tankerületeket. de az állam és az egyház működése úgy hatékony, hogy ebből egy közös (közösségi) közigazgatás jön létre. a szabad piaci veszteség (ti. az államot és az egyházat a piacnak részben el kell tartania) így a minimális. és erre a problémára két válasz van.

az ortodox liberális az, hogy az államokat és az egyházat fel kell számolni. a piacok totális győzelmet aratnak a kelet-közép európai nemzetek és a nemzeti kereszténység felett. ezt mondja soros. basszuk ki sorost. ezt mondja orbán. az unortodox liberális megoldás az lenne, hogy igazodjunk a néphez és a néplélekhez. a debreceni kertvárosi kerületben az úrrétjei körzetben a vezér utcai általános iskolások kapjanak tesztelésre valami hangtechnikát. és kántáljanak. mindezt a media markt szponzorálásában. és a kisnyugdíjasoknak szánt olcsó táblagépre kerüljön fel a dankó pista playlist. a tankerületi iskolarádióban a nagyszünetben játsszon dj dominik. kínáljuk az akciós tarifacsomagot. és hétvégén a templomból közvetítik a reformált istentisztelet. csak erre a "liberálisok" azt mondják, hogy ez nem jó. mert ez nem a "nyugatos" fejlődés. és?

2017.06.13. 10:43:18

@neoteny:
az alapprobléma az, hogy a fővárosban az ortodox liberálisok nem támogatják a magyar nacionalizmust. budapest akkor lehetne világváros (metropolisz) ha egy multikulturális makrorégió (a kárpát-medence) pénzügyi kereskedelmi központja lenne.
www.georelief.de/isotope/d/detail2-4280000664372_big.jpg
ehhez viszont nagy-magyar nacionalizmus szükségeltetik. csak ezt az ortodox "liberálisok" nem fogadják el. különösen a zsidóság liberális része. mondván, hogy a zsidókat nagy-magyarország ölte meg. a francokat. kis-magyarország. és a nagy-német nacionalizmus kombója. nagy-magyarország volt az egyetlen, amelyik kiegyezett a kelet-európai zsidósággal. auschwitz-birkenau trianon következménye. az, hogy egy laza szövetségi állami keretek között nem maradt az ország. úgy, hogy kettős (többségi-kisebbségi) közigazgatás megengedte volna a nagy-cseh-morva-szlovák és a nagy-szerb-horvát-szlovén és a nagy-román-moldáv "királyság" létét. és ez tette volna létre azt, hogy a zsidó hitközségek hálózatot alkossanak. ezt nem fejtették meg 100 évvel ezelőtt. ezt a duális közigazgatást ma se fogadják el. elsősorban észak-amerika és nyugat-európa. azért nem, mert ez a szomszédsági kapcsolatokat erősítené. és a gyarmatosítást gátolná. a német uralkodó elit nem fejtette meg, hogy össze kell adni egy hohenzollern-sigmaringeni fiút és egy lotaringiai-leányt. és kikiáltani a közép-európai császárságot. úgy, hogy kelet-közép európában megengdik a király nélküli királyságot is (ti. a korona uralkodik és nem a király. ezért a nemességnek kollektív ellenállási joga van. magyar aranybulla 1222 / magna carta libertatum 1215.).

az európai központi hatalmak nem maradtak egy laza államszövetségben. az első háborút megnyerte az atlant. és a atlanti világ ezt a formálódó közép európai egységet szétverte. és a második háborút megnyerte amerika. a transzatlanti világnak nem volt érdek egy erős európa. és a szovjetorosz igényeknek megfelelően kelet-európát leszakította. jelenleg is hasonló a helyzet. macron célja, hogy meggyőzze merkelt egy nyugati föderáció létrehozásáról. de ez esetben keleti konföderáció (kelet-közép európa)
legalább is részben orosz befolyás alá kerülne. a balkánon erősödne az oszmántörök befolyás.

elvben a magyar liberális zsidóság és soros érdeke az lenne, hogy nagy-budapest egy 5 milliós metropolisszá alakuljon át. budapest és pest megye 3 milliós. de ehhez nem nagy kunszt hozzákapcsolni tatabányát, dunaújvárost, kecskemétet, vagy akár még szolnokot, jászberényt, gyöngyöst, nógrád megye jelentős részét. ezzel egy olyan erőteljes központi régió jön létre, amelyik a makrorégió gazdasági centruma. ez nagyon nem érdeke bécsnek. és nem érdeke münchennek se.

a zsidóság neoliberális részével nem lehet kiegyezni. ahogyan veled sem lehet az "a" betűben sem egyetérteni. szóval ez a vita jól példázza, hogy ez miért is nem működik. éppenséggel lehetne egy amerikanizált városrész. varsó és budapest general motors és general electric fejlesztőközpontja legyen. de ezt a legjobban az amerika barát demokrata magyar zsidóság ellenzi. mondván, hogy az magyarország számára előnyös. így tibocz a tungsram felvásárolja a gyártósorokat. és sorost kivégzik. a saját sameszai. pénzért, hatalomért, ideológiai okokból. amerika kiesik. marad a német, az orosz, az izreali és a kínai befolyás. de ezek is erősen ellenérdekeltek. szóval ebből rendesen egy maradhat. ha az 5 milliós központi régióban lenne 1 millió német nemzetiségű, akkor mondjuk az egy olyan erős befolyás, hogy az 5 milliós felső-bajoroszág (münchen és környezete) érdeke az ázsiai és az amerikai tőkebefektetéseket kivásárolni. ezt csinálja orbán. tiborcz vej is megveszi a világítástechnikát. mondjon a ge egy összeget. és ők korlátozott felelősség és állami garanciavállalás mellett megfinanszírozzák. de a ge is így terjeszkedik. ez az államok és a tőkepiac vezérelte hatalmi játszma. aminek a polgárság rendezett közigazgatás keretében képes ellenállni.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 11:33:43

@444:

"ezért kell térdre kényszeríteni a nyugatot."

Мы вас похороним! -- aztán mégsem jött össze.

"auschwitz-birkenau trianon következménye."

A magyar zsidók deportálása az országgyarapítás után több évvel történt.

"macron célja, hogy meggyőzze merkelt egy nyugati föderáció létrehozásáról."

Mert Macron egy közvetlenül választott államfő. Ez a francia közakarat.

"éppenséggel lehetne egy amerikanizált városrész."

De legfeljebb 1 négyzetkilométeres.

"ez az államok és a tőkepiac vezérelte hatalmi játszma."

Mert ilyen államokat alkottak az államalkotó népek.

"aminek a polgárság rendezett közigazgatás keretében képes ellenállni."

Rámegy arra az ellenállásra a gyügyei paraszt tyúkszaros mackónadrágja.

"de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná."

Szavazatokkal nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

2017.06.13. 12:12:18

@neoteny:
van egy rakás korlátozás. nem mehetnek akármennyit egy huzamban. van kötelező napi és heti pihenőidő. a debreceni fuvarozók számára is kérdéses, hogy egy nap alatt meddig tudnak eljutni. nagyon nem mindegy, hogy eléri münchent, vagy nem éri el. hanem az előírások szerint le kell, vagy le kellene parkolnia. nyilván az összes kelet-európai trükközik. nyugat-európai cégek összetartanak. lehetőség szerint nem adják ki a kezükből a logisztikai feladatokat, hanem jól felfogott érdekükből kartelleznek. a szabad piac egy mese.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:15:59

@444:

"a zsidóság neoliberális részével nem lehet kiegyezni. ahogyan veled sem lehet az "a" betűben sem egyetérteni. szóval ez a vita jól példázza, hogy ez miért is nem működik."

Azért nem működik, mert akaratgyenge vagy. Ha lenne erős hited, mint Orbán Viktornak és a túrricsei polgármesternek, akkor nem egyezkedni akarnál, hanem megvédenéd az államalkotó magyarokat. Kimelt módon adóztatnál, és zavarna az ha valaki(k) ki akar(nak) bújni a közteherviselés alól. A félállami bölcsőtől a félállami sírig gondját viselnéd a sokat szenvedett magyar nemzettestnek. És mindezt az idegenekkel fizettetnéd meg, koncessziós díjakkal és megcsapolva a tőkejövedelmeiket. Ha pedig kivonulnak, akkor megnyitnád az utat a törökoszmánok előtt. Akik fizetnének Sanyinak, hogy gyújtsa fel a Bécsbe költözött CEU-t. És flexelje le az ipar nélkül harácsoló labancokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:25:50

@444:

A németek megvédik a szegény kismagyar sofőrt. Azt akarják, hogy az ne legyen kiszolgáltatva a kapitalizmus farkastörvényeinek. Meg akarják csapolni a tőkejövedelmeket, hogy azok a közösség tagjainak jobb munkakörülményeire kerüljenek elköltésre. A németek nem csak beszélnek a szocializmusról, hanem tesznek is annak győzelméért.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:29:26

@444:

"a szabad piac egy mese."

Ha a szabadpiac egy mese lenne, akkor a németek nem kényszerülnének piacvédő tevékenységekre.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:44:05

@444:

"van egy rakás korlátozás."

Így jönnek létre rendezett közigazgatási keretek. Ha nem lenne egy rakás korlátozás, az az államiság szétverését jelentené.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:51:23

@444:

"nyilván az összes kelet-európai trükközik."

Mert akaratgyengék. Ha lenne erős hitük, mint Orbán Viktornak és a túrricsei polgármesternek, akkor kamionjaikkal körbeállnák a szállítmányozó cégek palotáit, és kikényszerítenék a kiegyezést, hogy ők is nyugati béreket és munkakörülményeket kapjanak a tőkejövedelmek megcsapolásából.

2017.06.13. 12:51:40

@neoteny:
az első háború után nem jött létre az szövetségi államrend, amiben a többség és a kisebbségek egymástól függetlenül kapcsolódhatnak a szomszédaikhoz.

tehát mondjuk a felvidéki magyarok nagy-magyarország, a szlovákok a nagy-cseh-morva-szlovák köztársaság részei. és egyébként annak a városnak, vidéknek, vagy államnak adóznak közösségi jelleggel, akiktől a közszolgáltatásokat igénybe veszik. és így lehet egy különálló magyar és szlovák iskolarendszer. de ezek a szabad városokban összekapcsolódhatnak. mert mondjuk komáromi közös magyar-szlovák iskolákat komárom/komarno városa tartja fent. és nem a magyar, vagy a szlovák állam. az újvidéki magyar-szerb főiskolát, vagy tartományi egyetemet nem a magyar vagy a szerb állam, hanem a magyar-szerb vajdaság tartja fent.

de gyügyei tanítói lakot a magyar állam tartja fent. ők nem lehetnek szabadon addig, amíg meg nem szervezik a szövetkezeteiket, vagy amit akarnak. de a kincstárnak minimális adót fizető szabad városok (a szabadság sohasem teljes) is érdekeltek abban, hogy az állami újraosztás mértéke csökkenjen. azaz a leszakadó térségek felzárkózzanak.

ez az államrend nem jött létre 1920-ban. mert voltak az ortodox kapitalisták akik "szabad" "piaci" alapon próbáltak mindent felvásárolni. a háború után egy hatalmas szegénység volt. és ember veszteség. a magyar királyság több, mint 500 ezer katonát vesztett el. 800 ezer hadifogoly volt. és 1,5 millió sebesült. debrecenben a városkörnyéki földek fele lett a "liberálisoké" lett. mert egyes keresztény családokban alig maradtak munkaképes férfiak. és ezt kihasználták. és azt mondták, hogy hogy a háború nagy üzlet. és ez a szabad piac. az ortodox kommunisták azt mondták, hogy ezek után senkinek nem lesz egy kisbirtoka, kisüzeme, kisüzlete sem. mert van egy élcsapat. aztán később az ország a "kommunistáké" lett. oké. egy részük próbált normális maradni. és békében élni a magyarokkal. de egy részük nem. jelenleg is ugyanez a helyzet. ugyanazok a családok. a "balliberálisok" egyik fele azt mondja, hogy a magyar középosztályt progresszív módon adóztatva el kell venni a pénzt és odaadni azoknak, akik vállalják, hogy semmit sem dolgoznak. ez az alapjövedelem. mert nem mindenki kapná csak az, aki nem dolgozik. a gyermekek után járó adókedvezmény a dolgozó családoknál megszűnne. progresszíven adóznának. és ahol a szülők vállalják, hogy nem dolgoznak ott járna mindenkinek az alapjövedelem. eszünk, iszunk, baszunk, cigányok vagyunk. mi kell még. erre alapoz a liberális zsidó szociológiai iskola. pozitív diszkrimináció. a céljuk az ország elcigányosítása. félre értés ne essék a megoldás nem a negatív diszkrimináció. hanem az, hogy nincs vagy legalábbis megpróbálni minimalizálni. és a cigányságot integrálni. például a "hajdú" egy vidékies magyar-cigány identiás. és egy állattartó is lehet "hajdú". és egy akadémikus is lehet hajdúsági. és a cigányokból is lehet akadémikus. einstein is cigány volt egyenes férfiágon legalábbis.

egy részük világkommunizmust akar, másik részük totális kapitalizmust. a multinacionális vállalatok felvásárolnak mindent. mert ez a fejlődés. és őket támogatják a kereskedelmi bankok, a kereskedelmi média, a hipermarketek, a bíróságok, ügyvédek (jogvédő), filozófusok, "szabad" sajtó. van egy magyarellenes "elit", amelyiknek egyetlen célja, hogy szétverje ezt az országot. nem az összes zsidó. és nem minden magyarellenes zsidó. félreértés ne essék. de van egy istentelen csoport. történészek majd megállapítják, hogy mekkora részben. ahogyan a szabadkőművességről is meg lehet mondani. nem kell összeesküvés elméleteket szőni. mert meg vannak a páholyiratok. nyilván a békés egymás mellett élésre kellene törekedni. de az ortodox liberálisokkal nem lehet kiegyezni. mert ők nem akarnak közéletet egyáltalán. az ortodox nacionalistákkal se lesz egyszerű. mert ők elvtelen módon támogatják a balliberálisok felszámolását. a hívő izrealiták akkor lehetnek a jeruzsálemi nagy királyság részei ha visszaáll a magyarország apostoli szent királyság. nekik vallási értelemben fontos lehet a magyar nacionalizmus. mert így van sajátos hagyományuk, kultúrájuk. és a szomszédoknak is fontos. mert különben 1920 előtt nincs történelmük.

egyetlen csoport lóg ki. akik azt mondják, hogy nem is kell történelem. mert ők már mindent meghaladtak. elég liberális vagyok. mert azt mondom, hogy kapjanak egy négyzetkilométert a százezer nagy-magyarból. csak tartok tőle, hogy a general motors és a general electric ebbe a kis csoportosulásba nem fektetne be. csak úgy, hogy ők az egész országot uralják.

hajdúböszörményben volt general electric. jelentkeztem. elmondtam, hogy hajdúböszörmény egy kis iskolaváros. sose volt és vélhetően sose lesz nagyipara. azt mondták, hogy azt mondták, hogy mit képzelek. ezt nem én mondom meg. mondtam, hogy persze, hogy nem. a nép mondja meg. a hajdú böszörmények. mennyire ismerik őket. a populációt. ők abból indulnak ki, hogy mit számít az. tiborcz koma nem egy edison, de megveszi tőlük.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:54:13

@444:

"nyugat-európai cégek összetartanak."

Mint a zsidók. Nyilvánvaló, hogy kiknek a hatalma érvényesül. Az a történészek feladata, hogy majd dokumentálják ezt; de a kocsma népe már megfejtette.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 13:06:44

@444:

"mert mondjuk komáromi közös magyar-szlovák iskolákat komárom/komarno városa tartja fent. és nem a magyar, vagy a szlovák állam."

Ez az államalkotó népek által alkotott államok szétverésének meghirdetése.

"a céljuk az ország elcigányosítása."

Az elcigányosított Magyarország lehet közvetítő az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között.

"a general motors és a general electric ebbe a kis csoportosulásba nem fektetne be. csak úgy, hogy ők az egész országot uralják."

Belepofozzák az elcigányosodott magyarokat a rendbe.

"a nép mondja meg."

A nép csak akkor tudja megmondani, ha van közvetlenül választott államfő. Az elcigányosodott magyarok között kvázi vajda.

2017.06.13. 13:10:36

@neoteny:
mert ezt az ideológiát kényszerítik ki. a bolgár fuvarozó alapesetben fuvarozzon a balkánon. szerb a dinári hegységben. a román a kárpátok keleti vonulatában. a szlovák az északiban a felvidéken. a magyar a kárpát-medence középső részén. az osztrák az alpesekben. és a németek tartományi jelleggel.

és ezek után a szövetségi államok és kormányai kössenek bilaterális egyezményeket. ez németek elképzelése. azért, mert úgy kalkulálnak, hogy így mindenkivel szemben erősebbek lesznek. aztán elmondják, hogy ez a liberális demokrácia, a keresztény demokrácia, a szociáldemokrácia. véletlen se a német nacionalizmus. hiszen a németek nem nacionalisták. nem arról híresek.

orbán azt mondja, hogy ő áll ezen tárgyalások elébe. mert ha a németek hajlanak kompromisszumokra, akkor képes lesz a családjának, a pártcsaládjának és annak familiárisainak versenyelőnyöket biztosítani. és úgy állítja be ezt az egészet, hogy megnyerte a gazdasági szabadságharcot. megvédte a magyar emberek érdekeit.

macron álláspontja az, hogy egy nyugati föderáció kellene. a brit kilépés után álljon vissza a régi közös piac. az ugye működött. a római szerződést ők írták alá.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4a/EGKS.png
a dél-olaszokat pattintsák le. kelet-európai nacionalistákkal úgyse lehet mit kezdeni. de mindenki nacionalista. macron úgy látja, hogy ez franciaország érdeke. mert így a németek elvesztik a keleti-közép európai piacaik egy részét. meggyengülnek és franciaország egyenrangú félként tárgyalhat. ha a németek kiegyeznek kelet-európával (akár még az oroszokkal is), akkor a franciák nem számítanának nagyhatalomnak. az összes európai uniós tagállam "nacionalista". nem csak a lengyelek és a magyarok.

2017.06.13. 13:21:43

@neoteny:
az elcigányosodással kelet-magyarországon erősödik a görög katolikus egyház. ez balkanizálódás mellett bizáncosodást jelent. felértékeli a keleti katolikus ruszin kapcsolatot. a magyar kormány általában a keleti keresztényekkel szorosabb fűzi a viszonyát. és ez növeli az orosz befolyást. a nyugatos zsidókeresztény kultúra kiszorul. elsőbbséget hirdetnek a cigányok.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 13:22:07

@444:

"mert ezt az ideológiát kényszerítik ki."

A rendezett közigazgatási keretek ideológiáját. Mert anélkül az államalkotó népek által alkotott államok szétverését hirdetik.

"orbán [...] úgy állítja be ezt az egészet, hogy megnyerte a gazdasági szabadságharcot. megvédte a magyar emberek érdekeit."

Egy elcigányosodó Mo-n Orsós Likud Orbán valóban megvédi a magyar emberek érdekeit.

"macron álláspontja az, hogy egy nyugati föderáció kellene."

Mert Macron egy közvetlenül választott államfő. Ő a francia közakarat letéteményese és képviselője.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 13:24:31

@444:

"elsőbbséget hirdetnek a cigányok."

Meg kiegyezést az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között. Cigány közvetítéssel.

2017.06.13. 13:45:52

@neoteny:
a cigányok kelet-közép európa közvetítő népévé válhatnak. mert mindenütt ott vannak. a nyugati, a keleti kereszténység és az iszlám kiegyezése sémita belügy.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f7/J2-Y-DNA-Haplogroup-Map-J2-M172-Map-J2-Haplogrubu-Haritasi-v3.png
vélhetően ez az őskeresztény törzs. velük rokon elég sok török. ami nem meglepő. és a kaukázusban és belső ázsiában élő egyes muszlimok csoportok. például az ingusok és a csecsenek is sémiták. őket megtéríthetné róma és moszkva.

és ez a másik sémita ág földrajzi eloszlása.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/db/HG_J1_%28ADN-Y%29.PNG
döntően ez a páneurópai iszlám. a zsidók egy J (vegyes J1/J2) csoport.

a kelet-nyugati keresztény kiegyezés J2 törzs feladata. a keresztény (J2) és az iszlám (J1) kiegyezéshez szükséges a zsidó (J1/J2) közvetítés. persze lehet mondani, hogy ez baromság. a származásnak mi köze van a valláshoz? csak emberek vannak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 15:53:25

@444:

Az elcigányosodott magyarok Kelet-közép Európa közvetítő népévé válhatnak.

"persze lehet mondani, hogy ez baromság."

Pedig nem az: te is a Y-haplocsoport révén örökölted az akaratgyengeséget apádtól, aki ahelyett, hogy élte volna a nehéz, de értékes jobbágyparaszti életet, beköltözött a városba, a bűnös kényelem kozmopolita fészkébe.

2017.06.13. 16:28:43

@neoteny:
a cigányság egy része nem integrálódni, hanem asszimilálódni szeretne. ők az elcigányosodott családok. de vannak a kulturálisan a balkánhoz közel álló vándorcigányok. nem az indiai eredetű szegény kis romák. hanem a balkáni fekete vándorcigányok.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 16:40:11

@444:

"a céljuk az ország elcigányosítása."

Az elcigányosított Magyarország lehet közvetítő az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között.

"kulturálisan a balkánhoz közel álló vándorcigányok"

Mi az Y-haplocsoportjuk?

2017.06.13. 16:51:04

@neoteny:
persze lehet mondani, hogy ez baromság. nem is kell ezt túl komolyan venni. ezek a kérdések a valóságban dőlnek el. szerintem a világias zsidó (~neolib) és világias zsidókeresztény (~neokon) kultúrával szemben hirdetett a balkáni cigány politikai kultúra elsőbbséget. és ez erősítette fel a kelet-európai nacionalizmust. ezt használták ki az oroszok. de ezt nem moszkvában tervezték. a kreml a jobbikot támogatta. aztán kiderült, hogy orbán ha az érdekei úgy kívánják nacionalisább a nacionalistáknál.

ha orosz érdeket képviselnék és nekem kellett volna dönteni, akkor azt azt mondtam volna, hogy ne dobják a jobbikot. azért, mert orbánnak nincs hosszú távú jövőképe, hanem a pillanatnyi érdeke alapján cselekszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 16:56:51

@444:

"persze lehet mondani, hogy ez baromság."

Pedig nem az: te is az Y-haplocsoport révén örökölted az akaratgyengeséget apádtól, aki ahelyett, hogy élte volna a nehéz, de értékes jobbágyparaszti életet, beköltözött a városba, a bűnös kényelem kozmopolita fészkébe.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 17:01:14

@444:

"na jó. uncsi."

Mert örökletesen (biosz) akaratgyenge vagy. Ha lenne erős hited, mint Orbán Viktornak és a túrricsei polgármesternek, akkor üdvözölnéd Magyarország elcigányosodását, mert így lehet közvetítő az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között.

2017.06.13. 17:21:12

@neoteny:
a neten hozzád hasonló buta emberrel nem találkoztam. értetlenkedsz. de egyszerűen gonosz vagy, hanem mellette még buta is. oké, én se vagyok nagyok okos. és még hülyeskedek ráadásul. borzalmas egyébként. de amit te csinálsz az nagyon rossz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 17:34:08

@444:

"de amit te csinálsz az nagyon rossz."

Ezt azért mondod, mert akaratgyengeséget örököltél (biosz) az Y-haplocsoportod révén apádtól, aki ahelyett, hogy élte volna a nehéz, de értékes jobbágyparaszti életet, beköltözött a városba, a bűnös kényelem kozmopolita fészkébe.

Ha lenne erős hited, mint Orbán Viktornak és a túrricsei polgármesternek, akkor üdvözölnéd azt, hogy kancigányok megbasszák a szűzies magyar leányokat, ezzel elcigányosítva az országot, hogy az lehessen közvetítő az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között. Így a bécsi bankok is biztosítják a magyar ipar fellendülését, meg az orosz oligarchák is szállítanak olcsó gázt; Irmuska néni rezsijét megvédi Németh Szilárd, és lesz kerületi nonprofit közösségi rádió; Lázár visszabontja a szocialista szalagházak felső emeleteit, így Zolikának és Andikának nem kell a melegben élnie, hanem közösségi módon jut új lakáshoz, amiből finanszírozni lehet Sanyi haverjának logisztikai központját meg az Iveco-t, hogy maszekolhassanak. Az egészségügy meg újrafinanszírozható a magántőke bevonásával, ami kiemelt módon adózik, így a félállami rendszerben maradt szegény kismagyarok is kiváló ellátást kapnak. Ezért lett meghirdetve a balkáni vándorcigány politikai kultúra elsőbbsége. Nem Moszkvából, hanem Felcsútról. A pontos Y-haplocsoport férfiági ősisége még nem tisztázott, de ez a történészek feladata lesz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 19:28:58

@444:

"ha orosz érdeket képviselnék és nekem kellett volna dönteni, akkor azt azt mondtam volna, hogy ne dobják a jobbikot."

Ki a férfiasabb, az erős hittel bíró Orsós Likud Viktor, vagy a zsúrpubi Vona, aki elárulta a nemzeti radikalizmus ügyét?

Putyin az erőt és a hűséget értékeli, nem a filozofálgatást a néppártiságról.

i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/01456/2007-hunting_1456110i.jpg

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 20:19:30

@444:

Burgenlandi tartományfőnök kiáll a magyaroktól történő munkaerő-piacvédelem mellett:

index.hu/kulfold/2017/06/13/hans_niessl_interju_burgenland_tartomanyfonok/

2017.06.14. 11:09:56

@neoteny:
kommentelés életre-halálra. ez valami elmezavar.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.14. 11:35:30

@444:

"oké, én se vagyok nagyok okos. és még hülyeskedek ráadásul. borzalmas egyébként."

Ne vívódj: nem filozófiai alapú szabad akaratodból vagy egy posztmodern-dekonstrukcionista kényszeres félhazug troll, hanem örökletes (biosz) az akaratgyengeséged. Nem te tehetsz róla.

2017.06.14. 17:34:36

@neoteny:
nekem nincsenek tisztán filozofikus megfejtéseim. ehhez nem vagyok elég okos. vegyük az általad linkelt példát. a burgenlandi főpolgármester (tartományfőnök) azt mondja, hogy korlátozná a munkaerőbeáramlást. szerinte kell egy védőklauzula, ami megvédi az osztrák bérszintet. mert ez a jó.

de ez osztrák munkavállalónak jó. a munkaadónak nem nagyon jó, mert olcsó munkaerőt korlátozottan foglalkoztathat. de ha az átlagbér csökken, akkor fogyasztás is csökken és a szolgáltatások minősége romlik. az alacsonyabb bérszint kevesebb megtakarítást jelent. és ez a munkaadóknak se jó. ebből következik védőklauzula bevezetése.

de valójában vagy következik, vagy nem következik. mert az alacsonyabb bérek alacsonyabb árakat jelentenek. az növeli a keresletet. azzal növekedhetnek a bérek (vele együtt az árak) és javul a szolgáltatások minősége. és több lesz a megtakarítás. ebből bérunió bevezetése és a védőklauzula eltörlése következik.

aztán erre lehet mondani, hogy a bérunió tönkre tenné a magyarországi vállalkozásokat. hiszen nem tudnák megfizetni az ausztriai bérszintet. tehát azt csak fokozatosan lehet bevezetni. és azt is, hogy a legjobb ha a kormányok nem avatkoznak be a szabad piac működésébe. hanem a szabad piacon a bérek majd kiegyenlítődnek. vagy kiegyenlítődnek, vagy nem egyenlítődnek ki.

mert az osztrák munkaadók és a munkavállalók a tartományfőnök nélkül is védik a piacaikat. és ezt a szövetségi állami átláthatóvá, kiszámíthatóvá teszi. az átláthatóság és a kiszámíthatóság általában jó a piacnak. és így tovább.

kizárólag filozofikus megfejtés nincs. véleményem szerint. a kelet-ausztriai és a nyugat-magyarországi peremvidék gazdaságát ha össze akarják kapcsolni, akkor azt közösségileg modellezhetik. és a modellen belül találhatnak egy közösségi optimumot. de a valóságban az sem lesz mindenkinek jó. hanem csak általában. persze ha a modell nem elég jó, akkor lehet, hogy senkinek se lesz jó. persze véletlen lehet jó. szerintem ezt filozofikusan aligha lehet megfejteni.

de ha valaki tudja, akkor mondja.

Laikus Érdeklődő 2017.06.14. 18:37:14

@HaFr: Friss ropogós:
A Magyar Orvosi Kamara deklarációja www.mok.hu/news.php?id=1290

Már az orvosok sem hisznek a Polgári Konzervativizmusban. Mindmeghalunk!

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.14. 18:40:33

@444:

"kizárólag filozofikus megfejtés nincs. véleményem szerint."

Kizárólag? De részlegesen filozofikus megfejtések vannak?

"de ha valaki tudja, akkor mondja."

Rajtad az nem segít; meg egyébként is, neked mondja Sanyi a megfejtéseit.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.14. 19:04:14

@Laikus Érdeklődő:

Egyhangúan aszongyák, hogy:

"mai pénzben számolva éves 700 milliárd forint többlet finanszírozására van szükség"

Nem aprózzák el: az mai pénzben számolva 70,000 forint többlet (!) minden magyartól, csecsemőtől aggastyánig.

Aztán eljutnak a lényegig:

"Elfogadhatatlan, hogy a gazdaság, azaz a Pénz szempontjainak legyen alárendelve az Ember!"

Habár a két követelés valamelyest ütközik, de sebaj: a jó szándék a fontos, abból meg van ebben a Deklarációban dögivel. Lesz mivel kövezni az utat.

2017.06.15. 05:53:09

@neoteny:
a filozófiai megfejtéseket a politikai síkra terelődnek. és ezek közül választhat a nép. védőklauzula. megvédjük! vagy bérunió. megvédjük! állítsuk meg brüsszelt. megvédjük! vagy kedvenced frédéric bastiat. a tulajdont megvédjük! és jönnek az anarchisták azzal, hogy ez mind korlátozza a szabadságot. és a polgári ellenállással azt megvédjük!

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 06:36:58

@444:

"és ezek közül választhat a nép."

Nemigen: te majd belepofozod őket a rendbe. Illetve pofoznád, de akaratgyenge vagy. Így a kiemelt módon adóztatásod füstbement terv marad, mint ahogy a nagy magyar költő is megírta.

2017.06.15. 07:32:54

@neoteny:
a magyar történeti fejlődés rendszerint az, hogy a magyar parasztot belepofozzák valamilyen rendbe. kérdés, hogy milyen szövetségi rendszerbe pofozzák bele. németben, oroszban esetleg sajátosan magyarban.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 07:44:27

@444:

"a magyar történeti fejlődés rendszerint az, hogy a magyar parasztot belepofozzák valamilyen rendbe."

"és ezek közül választhat a nép."

2017.06.15. 09:31:14

@neoteny:
a kérdés, hogy miféle rendbe. a köznép erről dönthet valamelyest.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 10:04:59

@444:

Valamelyest? Ez nem hangzik túlságosan ígéretesnek.

2017.06.15. 13:35:29

@neoteny:
magyarországon első körben legfeljebb 6-7 szabad várost lehetne csinálni. budapestre bízni, hogy építsen egy 5 milliós központi régiót. miskolc, debrecen szeged, pécs, győr megbírkózik 1-1 millióssal. a nyugati peremvidéket össze lehet kapcsolni a "sógorokkal". szombathely kiegyezik kismártonnal, nagymártonnal vagy bécsújhellyel. az még úgy elmegy. de a keleti határszélen azt lehet mondani, hogy létrejön a partiumi eurorégió kisváradtól nagyváradig. az nagyon véleményes: magyarok, cigányok, románok, romák álljanak össze a zsidókkal. a hitközség első elnöke ottan lipót bácsi léda nagypapája volt. a ruszkik elérik ruszinföldet. délvidéken a török porta portyázhat. ez nyugati polgári neveltetéssel nem hangzik túlságosan ígéretesnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 13:51:17

@444:

"a nyugati peremvidéket össze lehet kapcsolni a "sógorokkal"."

Ehhez először az kell, hogy elcigányosítsák az országot. Magyarország úgy lehet közvetítő az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között.

2017.06.15. 14:13:49

@neoteny:
a poszt példájánál maradva errefelé 25 éven át vitázott a megyei kórház és az egyetemi klinika arról hogyan osszák meg a feladatokat. aztán arra jutottak, hogy a megyei kórház is egyetemi oktató kórház lesz. 25 év kellett ahhoz, hogy néhány orvos helyben megegyezzen. a megyei kórház vezetőjét felfelé buktatták. kvázi minisztert csináltak belőle (egészségügy államtitkári szinten van képviselve a nemzeti ügyek kormányában). ő előadta a tervét. svájci mintára legyen universitätsspital és universitätsklinikum. mert az milyen jó. németországban heidelbergában is így van. erre lázár parancsnok azt mondta: az lehet, de hódmezővásáhelyen ilyen nem lesz. mert ez azt jelentené, hogy a helyi kórház a szegedi orvostudományi egyetem alá rendelődne. és ezt már azért mégse kellene. amíg azt ő vezeti a miniszterelnökségen ezt nem fogják átverni. szóval 25 éves részben szakmai, részben pénzügyi/politikai jellegű egyezkedése egy másodperc alatt omlott össze.

erre mondom azt, hogy esetleg adjunk nagyobb szabadságot a régióknak. de ezt is ki kell vívni. hiszen lázár parancsnok azt mondja, hogy a francokat kaptok nagyobb önállóságot. nem ezért küzdötte fel magát vidékről, hogy utána egyes városoknak nagyobb önállóságot adjon. debrecenben a polgárosodást a pápával és a császárral szemben történt. vagy a szovjet tankokkal szemben.

2017.06.15. 14:31:37

@neoteny:
elcigányosodott északi és keleti országrész nyitottabb a keleti kereszténység nyitottabb. szóval ez oroszoknak jól jött. a keleti katolikus seszták fejlesztési miniszter adott állampolgárságot sanyi ivócimborájának: dmitrónak. ezen a vonalon dmitró főnökeinek közvetítésével folytak a paksi bővítés előkészületei. aztán ezt átverték brüsszelben. úgy, hogy majd beengedik az amerikaiakat. akik most az érdekeltségeik egy részét eladják tiborcz komának. orbán nem fél tőlük. szijjártó petya keze lehet, hogy belelóg a biliba. de kiosztja őket. aztán majd kiderül, hogy mi lesz a vége. az amerikai külügy hetente tiltakozik. most az van, hogy tilakozzanak. ha a németek a magyarok ellen fordulnak, akkor az orosz befolyás erősödne. a kreml a budapesti befolyást akkor adja fel, ha a nyugat kivonul kijevből.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 14:36:00

@444:

"erre mondom azt, hogy esetleg adjunk nagyobb szabadságot a régióknak. de ezt is ki kell vívni."

Ez az államalkotó népek által alkotott állam szétverését jelenti. Egy istentelen csoportosulás felforgató terve. És meghiúsítaná a Lázár-tervet a szocialista szalagházak visszabontásáról: Zolikának és Andikának továbbra is a melegben kellene laknia.

Értem, hogy a debreceniek maguknak akarják a TEVA nacionalizálásából származó 100 milliárdot. De ez a lokálpatriotizmus a nemzet szívének szegezett tőr. Zolika maszekolásából jutnia kell a túrricsei cigányasszonynak is, hogy tudjon venni pelenkát a gyereknek. Ez a nemzetközösségi kockázatvállalás.

2017.06.15. 14:43:36

@neoteny:
a magyar államiság nem szűnne meg. hanem a központosítás csökkenne. budapest 5 milliós központi régiót vinne. esetben debrecen, miskolc, szeged, pécs és győr 1-1 milliós régiót vállalna. érthető ez, vagy 100x le kell írni?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 14:43:50

@444:

"elcigányosodott északi és keleti országrész nyitottabb a keleti kereszténység nyitottabb."

Ezért kell elcigányosítani az egész országot. Úgy a nyugati peremvidéket is össze lehet kapcsolni a "sógorokkal". És akkor az elcigányosodott magyarok közvetíthetik a Milkát az ukránoknak. Dmitro gyereke is majszolhatja a lila boci tejéből készült csokit. Persze a legjobban a robbanócukorral töltött Milka tetszik neki. Meg az apjának is. Ember lesz ebből a gyerekből, mondja Dmitro: a fogai közé szorított TNT-s csomaggal mászik majd be a svájci bank trezorjába, hogy onnét kirobbantsa a zsidók aranyát.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 14:45:56

@444:

Te azt mondod, hogy a magyar államiság nem szűnne meg. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni. Lehet, hogy megszűnne és lehet, hogy nem szűnne meg. Lehet így is és lehet úgy is.

2017.06.15. 17:48:32

@neoteny:
így van. a politikus ha filozofikusan gondolkodik, akkor örök kétségek között cselekszik. egy ilyen lépéssel a magyar államiság vagy megszűnne, vagy nem szűnne meg. filozofikusan csak ennyit lehet mondani.

ha létrejönne egy partiumi eurorégió kisváradtól nagyváradtól, akkor bukarestben lenne olyan katona a vezérkarban, aki azt mondaná, hogy mindegy, hogy mit írtak alá a kormányzók. ez hazaárulás. filozofikusan annyit lehet mondani, hogy ez vagy hazaárulás, vagy nem hazaárulás. mert a közös közigazgatás lehet kölcsönösen előnyös. de filozofikusan csak annyit lehet mondani, hogy ez vagy kölcsönösen előnyös lesz, vagy nem lesz kölcsönösen előnyös.

a rendszerváltás idején raffay lett volna a honvédelmi miniszter. ő azt mondta, hogy ausztriát kivéve az összes ország szétesett. csehszlovákia, a szovjetunió, romániában polgárháború dúlt. és megszűnt jugoszlávia. az a minimum, hogy a határ mentén élő magyar területeket visszacsatoljuk. erre az atlanti és a transzatlanti diplomácia azt mondta antallnak, hogy nem szedtek vissza semmit se. nem azért vettük el tőleteket, hogy visszadjuk. raffay államtitkár lett. és für lajos védelmi miniszter. akinek a lányát elvette a deutsch für tamás. amíg meg nem csalta.

azt gondolom, hogy amit raffay akart azt szövetségesek nélkül őrültség meglépni. de raffay egy hazafi. de mondjuk esetleg nem lett volna túl jó belekeveredni a délszláv háborúba. így besorozták a vajdasági magyarokat. és voltak magyar veszteségek.

a duna-tisza-duna csatorna a korrekt a déli államhatár. ez nem filozófia. földrajz. elemi számítások. így ugyan kerülnek szerbek magyar területre. de még így nagyjából annyi magyar marad szerbek földjén. és így az államhatár egyértelmű. a vajdaságban a nép nincs kettéosztva. hanem létrejön egy eurorégió. egy szövetségi állam. és ezek egymást érintik, hanem metszik egymást. na und.

ha valaki szerb szolgáltatást vesz igénybe, akkor szerbia szerviense. ha magyart, akkor magyar igazolvánnyal jogok és kötelességek is járnak. szerb igazolvánnyal sincs másképp. és lehet egy kettős szerb-magyar, vagy magyar-szerb identitása. ez esetben vajdaság helyi közintézményeit veszi igénybe. és annak nyilván van mondjuk kórháza, egyeteme. egy bilaterális államközi egyezmény alapján igénybe vehet még szolgáltatásokat valamilyen bürokratikus elszámolással. unortodox, de liberális szövetségi államrend.

de ezt se amerika, se a nyugat nem fogadja el. mert ez esetben belgium szétesne. vagy francia államhatárok is megkérdőjeleződnének. bretagne nagyobb önállóságot követelne. az okcitánok több iskolát követelnének. ez egy dolog. de az iszlám állam azt mondaná, hogy van egy településhálózatuk. és ehhez csatlakozik minden igaz hitű. és meg kell adóztatni a gyaúrokat.

a kebab árus azt kérdezi, hogy ha az oszmán török birodalom kikiáltja új ruméliát, akkor ugye azt a magyarok támogatják. türk népek tartsanak össze. lehet, hogy merkel mami bibliaórákkal integrálni akarja a törököket. de azok a fényességes nagyvezír parancsát várják. persze a kebab árus is színezi a történetet. de azt mondja, hogy ezek nem migránsok, hanem "janicséri". mondom, hogy gyalogos katonák. janicsárok. értjük egymást. értem. csak ez így elég érdekes. erdogan azt mondja, hogy a németek fizessenek nem tudom hány milliárd eurót. és teljhatalma van. neki úgy is jó. ezt fejtsd meg filozofikusan.

2017.06.15. 18:04:15

@neoteny:
szóval a komment csatornában el lehet bohóckodni. de ezeket a problémákat a szabad piac totalitása valószínűleg nem fogja megoldnai. persze értem, hogy elvben megoldhatná.

így néz ki interspar üzlet.
www.malompark.hu/img/stores/photos/malompark-1-interspar-hipermarket.jpg
így néz ki ugyanebben az üzletközpontban a helyi kispiac.
www.malompark.hu/img/stores/photos/malompark-2-malomparki-kispiac.jpg
a hipermarkethez képest csak egy kicsit van lepukkanva. és ha ezek összefognak, akkor kiűzhetik a multikat. miért ne űzhetnék ki. persze értem, hogy a fogyasztói racionalitás. de van egy eset. az unortodox nacionalizmus. ami azt mondja, hogy egy maradhat. aki a legtöbbet fizet. ha a spar, akkor a spar.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 20:09:53

@444:

Te azt mondod, hogy a Duna-Tisza-Duna csatorna a korrekt déli államhatár. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni: lehet, hogy a Duna-Tisza-Duna csatorna a korrekt déli államhatár, és lehet, hogy nem a Duna-Tisza-Duna csatorna a korrekt déli államhatár. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 20:12:12

@444:

Te azt mondod, hogy van egy eset. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni: vagy van egy eset, vagy nincs egy eset. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 20:20:39

@444:

Te azt mondod, hogy ez nem filozófia. De ezt nem lehet metafilozofikusan eldönteni: lehet, hogy ez filozófia és lehet, hogy ez nem filozófia. Lehet így is és lehet úgy is.

2017.06.15. 20:37:33

@neoteny:
ez részemről bohóckodás. vedd már észre.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 20:40:24

@444:

Te azt mondod, hogy ez részedről bohóckodás. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni: ez vagy bohóckodás, vagy nem bohóckodás. Lehet így is és lehet úgy is.
süti beállítások módosítása