1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.12.04. 14:42 HaFr

A "politikai korrektség" szerepe a nacionalizmusok felemelkedésében

A politikai korrektség olyan fegyver, amelyet a progresszivisták az egyenlőség legpotensebb eszközeként forgattak, de végül önmagukat sikerült lekardozniuk vele. Politikai korrektségnek azt az eredetileg kommunista iróniát nevezzük, miszerint vannak a tények, de van a politika is (a Párt), és csak…

41 komment

2016.12.01. 10:17 HaFr

December 1: a román nemzeti ünnep sötét árnyéka felettünk

A magyar külügyminiszter megtiltotta a magyar diplomatáknak, hogy bármilyen módon köszöntsék a román államot az ország nemzeti ünnepén, amely -- mint tudjuk -- Erdélynek a régi Romániával való de facto egyesítésének állít emléket, tehát kvázi Trianont és Magyarország szétszakadását ünnepli (a magyar…

714 komment

2016.11.30. 17:39 HaFr

A demagógokhoz fűzött illúziók: az emberi butaság n-edik osztálya

Orbán Viktor -- hogy ne menjünk messze -- ugyanaznap képes elmondani, hogy a következő öt év a magyarok hallatlan, sosem tapasztalt megerősödését fogja hozni, mint amikor megjelennek az országot Bulgária (!) mögé soroló versenyképességi (tehát a hosszú távú kilátásainkról szóló) mutatók - nagyjából…

42 komment

2016.11.29. 15:04 HaFr

Az EU-vezetés mint Európa szégyene

Az EU-vezetés szerint Castro nem volt diktátor. A brüsszeli Európai Bizottság szóvivője a Bizottság nevében elhatárolódott a svéd Cecilia Malmström kereskedelmi biztostól, aki diktátornak nevezte Kuba elhunyt exvezetőjét. A Bizottság hivatalos álláspontját, úgymond, Jean-Claude Juncker bizottsági…

204 komment

2016.11.28. 22:40 HaFr

Hajlandók-e végre a ballibek beállni egy jobbközép párt mögé?

A baloldali-liberális oldaltól nem lehet várni a liberális demokrácia megerősítését, mert az kulturálisan képtelen belátni, hogy ehhez a kapitalizmus megerősítésére és az állam racionalizálására volna szükség -- ti. ezek kellenek a középosztály autonómiájának megteremtéséhez, ami a funkcionáló…

207 komment

süti beállítások módosítása