A kerítéshez hasonló álcirkuszok abba az illúzióba ringathatják a jobboldal híveit, hogy Magyarország erős, szuverén, a saját érdekeit jól felismerő és követő állam. Nem az, éppen ellenkezőleg. Az, hogy Magyarország -- Olaszországnál és más bevándorlási "frontországoknál" is -- kevésbé tudja érvényesíteni akaratát egy neki kedvező európai összefogás kialakításában, pontosabban, hogy nem is tesz erre kísérletet, arra utal, hogy végletesen meggyengült az érdekérvényesítő képessége. Látványosan igazolja ezt, hogy a zsarolási manőver, amit bevet (Dublin III "felfüggesztése"), két órán belül visszapattan a Nyugatról, és már közepesen fontos tagállamok (mint Ausztria) tiltakozása eredményeként is megbukik, illetve ismét hazudozásra kényszeríti a komplett kormányzati propagandát.
Magyarország rendszeresen éppen úgy viselkedik, mint amilyen Orbán személyisége. Hőzöng, provokál, ravaszkodik, és elbukik. Azért, hogy fontosnak látsszék kifele és befele.
És közben folyamatosan gyengül, amelynek leplezésére újfent csak hőzöng, provokál, ravaszkodik, és elbukik. Miért gyengül? Mert szisztematikus építkezéshez, kitartó, értékteremtő munkához a kormányzatának se tehetsége, se erkölcse. Magyarország szuverenitását súlyos csapások érték ebben az öt évben, és fogják is érni még, nagyjából egyetlen okból: mert a kormányfő nem érti, hogy egy ilyen méretű ország erejét a gazdasági és kulturális értékteremtő képessége adja, és a klasszikus hatalmi politika reális lehetősége az értékteremtésre roppant csekély. Azzal, hogy köldökzsinórunk egy van, az pedig a Nyugathoz van bekötve tőkeellátásban (ideértve a külföldi magyarok hazautalásait is), a keleti nyitás úgy bukott meg, mintha nem is lett volna (hiszen semmit sem tudunk adni a lógó nyelvünkön kívül, amit más ne tudna könnyebben és jobban -- Paksba viszont a sok forgolódás után jól be is csípődött a nyelvünk), azzal, hogy az EU és a NATO részei vagyunk (ami nem egyoldalú szívesség feléjük, hanem olyan szövetségei rendszerek, amelyekből reálisan nem lehet távozni, és ha az amerikaiak csapatokat akarnak idehelyezni, akkor ide fognak helyezni), és gyanítom ugyanezen okok miatt kerítés is vagy nem lesz, vagy akkor lesz, ha a Nyugatnak is érdeke -- szóval mindezzel a sorsunknak csak igen kis szelete marad a saját kezünkben.
A hazai jobboldali törzsközönség egyszerűen nem látja Magyarországot a névértékén. Magyarország a Nyugat félperifériája, mindig is az volt, és a szövetségi tagságunkkal még inkább elszakíthatatlanul azzá vált. Nagyon kicsiny esély van rá, hogy valaha is versenyképes, egyenértékű tag legyen, de arra még kisebb, hogy teljesen kiváljon. A szövetségi rendszerünk arra való, hogy azt csináljuk, és viszonylag fennakadásmentesen csináljuk, amit elvárnak tőlünk -- amit a rendszer logikája diktál. És ebben a hierarchiában csak magasabb értékteremtő erővel, nem pedig nagyobb arccal, lehet előrébb lépni. Mármost a jobboldali törzsközönség nagy problémája az, hogy még mindig így a legjobb nekünk. A nyugati rendszeren kívül ennél csak rosszabb lehet. (Azért gondoljanak már bele egy csöppet: ha egy Egyesült Királyság méretű gazdaság -- a világ 7. legnagyobbja -- nem tud kiválni az Unióból, hogyan is tehetnénk mi ezt meg?! És hirtelen nem is tudom, hogy is áll a jobboldalon beharangozott nagy Cameron-Orbán barátság ügye? OMG.)
Látszik ez a nyűglődés abból is, hogy gyakorlatilag semmilyen pozitív doktrína nincs a jobboldalon a magyar függetlenségre. Ez pont olyan kiméra a jobboldalon, mint a szabad, egyenlő, önkiteljesítő emberek kommunista társadalma a baloldalon. Mindent ahhoz mérnek, mindent az alapján bírálnak, és ezzel teszik tönkre a valóságot. Tennék legalábbis.
