1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.03.30. 10:51 HaFr

Hogy lesz itt ellenzék?

Az új magyar parlamentben a mai, magát demokratikusnak nevező ellenzék aránya várhatóan nem fogja meghaladni a 25%-ot. Ne siránkozzunk értük, maguk akarták így: az elmúlt 10 évük, a gyenge kampányuk, a gyenge karakterük, a semmitmondásuk, és olykor a számító passzivitásuk mind…

63 komment · 1 trackback

2014.03.28. 20:10 HaFr

Hogy lesz itt a magyaroknak országa?

Magyarországot megtámadta a saját politikai osztálya, amely az állam felhasználásával, törvényes kerek között veti alá és fosztja ki a társadalmat. Látszólag ennek a messzemenően marxi álláspontnak az igazolása köszön vissza a politizáló értelmiség csaknem minden…

47 komment

2014.03.26. 06:32 HaFr

Lehet-e a nép ellenében?

  Orbán Viktor rutinszerűen értelmetlen megszólalásai dacára az ország természetesen nagyüzemben süllyed. Miközben a miniszterelnököt tegnap egy zacskónyi Lego-darab ihlette meg, holnap egy tasak pudingpor, holnapután meg egy újabb vágóhíd fogja, de teljesen mindegy mit beszél,…

73 komment

2014.03.24. 14:14 HaFr

A baloldal vereségének négy és fél oka

Másfél év és majd' 300 poszt tanulsága egyben. Igyekeztem fontossági sorrendet is felállítani. 1. Adósak maradtak az országra vonatkozó jövőképpel. A lagymatag jogállamozással kevert vad orbánozás nem jövőkép, sőt kritikának is kevés. Ez a hiány annyira súlyosan…

128 komment · 1 trackback

süti beállítások módosítása