1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2014.11.05. 11:55 HaFr

Orbán: maga az inkompetencia

Az Orbán nevű illúzióval lesz a legnehezebb leszámolni a tisztelt Fidesz-szavazónak, ami azért sem lesz könnyű, mert a szavazónak mindenekelőtt önmagával kell szembenéznie -- utána azonban minden jön majd magától. Akkor látni fogja, amit most a szenvedélyeire apelláló propaganda eltakar előle, noha az értelme szerint már rég tudnia kellene: hogy Orbán Viktor az utóbbi 25 évnek nemcsak általában a legkárosabb politikusa, de a mítoszi buborék ellenére, amit köré fújtak, a legkevésbé hozzáértő kormányfője is. Nem kell mondanom, mennyire alacsony színvonalon vegetált Gyurcsány: nos, mostanra már világos kellene lennie mindenki számára, aki veszi a fáradságot, hogy jó polgárhoz méltóan lelkiismeretesen tájékozódjon a sokszor szájra vett nemzet ügyeiben, hogy Orbán valójában semmihez sem ért a hatalmi rendszer gátlástalan kiépítésén kívül, és ehhez a "szakértelemhez" is a gátlástalansága nyitotta meg az utat. Alkotni, építeni, gondot viselni a rábízott közösségre, lelkiismerettel és becsülettel dolgozni képtelen. A kormányzati teljesítménye ennek következtében értékelhetetlen, nincs. Az ember maga az inkompetencia. Ostobák, sarlatánok és politikai bűnözők seregét vezeti gigantikus társadalmi költséggel.

Az ország kulturálisan, szociálisan és gazdaságilag is romokban, noha Gyurcsány már 5 éve lelépett. Amikor Bajnai átadta a kormányzást, a trendek ugyan a pincéből indultak, de a földszint felé mutattak -- mára a pincéből még lejjebb vettük az utunkat, és a változatlan debilitással és erőszakkal nyomuló kormányzati gőzhenger, félő, egyelőre beláthatatlan időre aláássa a kilábalás lehetőségét. Csak a legerősebb jelzőkkel lehetne illetni, ami itt folyik, de a magyarok relatív politikai többségének még mindig nem számít semmi, a végtelenül egoista, lelkiismeretlen üzleti szféra nem képes nyomást gyakorolni az ámokfutókra se a háttérben, se nyilvánosan, a kitartott értelmiség fut a szekérrel, aztán majd az árokban föláll, megpróbálja leporolni a ruháját, és előjön a kognitív disszonancia áthidalásának kétszáz éve ismert magyaros stratégiáival (hazudik magának és az emlékirataiban mindenkinek), de semmilyen megrendülés vagy katarzis nem lesz. Újrakezdjük majd, aztán megint újra, és így tovább. Csak a lecsúszás fogja könyörtelenül mutatni a valódi társadalmi értékünket. Lehet magyarkodni.gfk2

 

A társadalmi kirekesztettek vagy szegények aránya az egyes országokban 2008-ban és 2013-ban:

https://fbcdn-sphotos-a-a.akamaihd.net/hphotos-ak-xap1/v/t1.0-9/p180x540/1480638_788184531220159_6631721862610901282_n.png?oh=095c450e37cd8748db17314846a5a321&oe=54F899F6&__gda__=1424894431_20d68d43b024852c66d21284b01b8018

57 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr826866345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

explanatus 2014.11.05. 12:46:01

„a kitartott értelmiség fut a szekérrel, aztán majd az árokban föláll, megpróbálja leporolni a ruháját”

... és felkéredzkedik a következő szekérre, ahogy eddig mindig. Pedig egy jó nyakonvágást megérdemelne már az ostorral, mert az öreg székellyel szólván, (hangadó) értelmiségünkkel most már elég messze vagyunk attól, ahova indultunk.

egyetmondok 2014.11.05. 13:36:17

Helyesen jegyzi meg Hörcher a minapi írásában,hogy a magyar jobboldal valami "tömegpszichózis rabja" lett.
Hát,nehéz mást mondani,a kérdés az,hogy ez a közösségi állapot milyen veszélyeket rejt,hogy Orbánt tovább tolja-e az eddig sem piskóta fideszes szélsőségesség újabb fokozatai felé.

ingyenebed 2014.11.05. 14:28:45

oké, ez igaz.

evvel együtt én azt gondolom, hogy most amikor már erősen látható az orbán-rendszer és a fidesz csúnya vége, annak aki a jövőbe tekint inkább már nem a fidesszel és annak szavazóival kéne foglalkoznia (legfeljebb mellékesen), hanem avval, hogy mit akar kezdeni az országgal.

ötletelni kell újfajta adórendszerről, oktatáspolitikáról, eü-rendszerről, stb.

programot alkotni és arról beszélni. és a szereplőket a programhoz való viszonyuk alapján minősíteni, nem úgy általában, hogy hülyenarancs.

mert oké, hülyenarancs, túl van tárgyalva, de mi következik utána?

(azért látom, a kötelező gyurcsányozás itt se maradt el. ez olyan, mint anno a vörös farok. és még te beszélsz kognitív disszonanciáról.)

DrGehaeuse 2014.11.05. 14:57:09

@HaFr:
Nem egészen.
Most jön a kötelező hazifeladat: Összegyüjteni azt a kevés értelmiségit aki nem kapaszkodott eddig egyik szekérre se és nem is tolta, tehát se nem poros se nem sáros. És valahogy munkára kellene rábírni őket, annak dacára hogy rohadtul fáradtak a sok gyaloglástól. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.05. 14:58:47

@DrGehaeuse: ? és szerinted, no pikírtség, mi folyik itt másfél éve? És hogyan operacionalizálható az "összegyűjteni" ige? ez most segítség akart lenni? :)

Mariann19 2014.11.05. 15:15:38

"Az Orbán nevű illúzióval lesz a legnehezebb leszámolni a tisztelt Fidesz szavazóknak."
Magvas megállapítás.
Az Orbán körüli mítosz a Nagy Imre temetésén mondott beszéde által teremtődött meg, melynek értékelése szerint Orbán a magyar történelem politikusi géniusza, az igazi államférfi megtestesítője.
Arra a beszédre pedig csak egyetlen jelző illik, a "meghökkentő", egyéb említésre méltó abban nem volt.
Mindössze kedvező időpontban harsogta el rendhagyó szövegét annak a hallgatóságának, amely a szocialista rendszer ismert retorikájához szokott.
Ezt a mítoszt folyamatosan fenntartják a körülötte nyüzsgő lakájok.
Nézzük Lánczi András hozsannáját Orbánról:
"Szerintem előbb lesz nagy formátumú európai vezető, mint magyar köztársasági elnök, és ez lenne az ő pályaútján a logikus továbblépés."
Tehát a géniusznak az ország irányÍtása kisszerű feladat a képességeit tekintve, tehetsége és kíválósága sokkal nagyobb ívű politikai pályát igényel.
Mit tehet a Fidesz szavazó? Ezt sulykolják éjjel-nappal a tudatába, nincs olyan hang, amely ezt cáfolná.
Pedig milyen könnyű érvelni ez ellen a mítosz ellen.
Mit mutatott fel a mai napig Orbán az országlása során? Egy gazdaságilag lejtmenetben lévő országot, egyetemes jogoktól megfosztott állampolgárokat, nemzetközileg kirekesztett államot, zsarnokságot és elnyomorodást jelentő embereket.
Olyan egyszerű pedig egy miniszterelnököt a munkája által minősíteni.
Munkája, működése hogyan aránylik ahhoz a teljesítményhez, amely egy miniszterelnöktől elvárható.
Márpedig ez Orbán Viktornál igen gyatra.

DrGehaeuse 2014.11.05. 15:19:07

@HaFr:
Mondjuk kezdetnek nem ártana egy honlap amin zártkörű infó áramlás végett valós névvel és címmel lehet regisztrálni mint tényleges párttagságra jelentkező, vagy mint pártoló tag.
Lehetőség szerint leinformálható önéletrajzzal.

DrGehaeuse 2014.11.05. 15:27:24

@HaFr:
Mondjuk tanulmányozni kellene az LMP útját a parlamenti párttá válásig. Pontosabban addig a pontig amíg olyan helyzetbe hozta magát, hogy eséllyel indult a választáson.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.05. 15:32:47

@DrGehaeuse: hát, nem szeretnénk és nem is tudnánk azt az utat bejárni -- az egy teljesen más helyzet volt, nem véletlen, hogy az LMP azóta gyakorlatilag stagnál

DrGehaeuse 2014.11.05. 15:52:56

@HaFr:
Bocs. Félreértettél.
Azokra a technikákra és szervezési módszerekre gondoltam amiktől egy párt elkezd pártként működni és ettől elkezd növekedni mert a potenciális aktív emberek lehetőséget látnak benne aktivitásuk megfeleő célok és elvek mentén való hasznosulására.
És a potenciális szavazók azonosítani tudják (az olyanok is akik nem olvasnak blogokat és nem kommentelgetnek).

Az LMP csak egy példa és nem az ő elveikre és programpontjaikra gondoltam mint tanulmányozandókra. Direkt nem akartam a DK-t vagy az Együttet felhozni (ámbár néhány technikai trükköt és módszert tőlük is lehetne tanulni).

DrGehaeuse 2014.11.05. 16:00:57

@ingyenebed:
Egyetértek.
Bár én először a már (szerintem) HaFr által elég jól körülírt PKP elvek mentén a pártépítés és szervezés munkájára koncentrálnék. Amikor már van szervezettség és elegendő ütőképes ember (párttag) akkor el lehet kezdeni az elvek kézzel fogható programmá gyúrását is.
Ki kell alakítani egy munkamegosztást.
Én pl. nem BP-en élek de helyi szervezet munkájában szívesen résztvennék.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.05. 16:07:30

@DrGehaeuse: jó, ilyesmi folyik, persze erősíteni kell, ezért pl néhány havonta tartok virtuális meg fizikális toborzót, nem elég, de ez van

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2014.11.05. 17:46:13

Azért elmagyarázhatnád, h mi is az a medián, mert tapasztalatom szerint sokan nem ismerik: növekvő sorbaállítjuk a különböző értékeket és a középső (vagy páros számú érték esetén a két középső közti /már ha nem uaz mind2, mert akkor ugye tökmindegy/) érték lesz a medián.

zenonküp 2014.11.05. 18:00:36

Az "összegyűjteni" a véget jelenti, s ez már egy másik hely.
A PKP már egy másik hely.
Innen nyílik a lehetőség az újrakezdésre.
A PKP az út eleje.

Remélem sikerült egyszerre nagyon homályosan, dodonai módon fogalmazni, s ugyanakkor azok számára, akik értik egyértelműen s elkülönítetten.)

explanatus 2014.11.05. 18:28:26

@DrGehaeuse: Értem mit akarsz mondani, de nem jó példa. Többször írtam, a PKP valami olyan, ami eddig még nem volt. Nem meglévőből szétvált, kivált, újra összeállt. Új. Vadiúj. Ezért nehéz, ezért érzik itt sokan, jó, van a blog, napi posztokkal (néha többel). De hol a párt? Én azt olvasom lassan két éve itt, hogy a PKP nem hajlandó a mások (lásd fent) által megjárt zsákutcákba bemenni. Inkább vár.

Ez sokkal hitelesebb, mint jelentkezni főpolgármesternek, hogy a „zsákutcások” majd segítik. Nem kéri ezt a fajta segítséget.

Azt kéri, Te, Ti, Mi (én?) legyünk azok, akik odaállunk ahhoz a szekérhez és ki-ki képessége, tehetsége, (pénze) arányában vegyen abban részt, hogy csináljunk magunknak egy országot, melyben jó élni.

Meg kell érteni, hogy semmi más nem visz bennünket előrébb, mint az értékteremtő (szellemi, kétkezi, stb.) munka. Amíg erre nincs társadalmi igény, addig minek erőltetni. A legremekebb stratégia sem helyettesítheti, amit mondtam, hogy Te, Ti, Mi.

Az alább két kérdés dönti el, hogy a PKP lesz-e az a párt, amelyik kivisz minket ebből a se eleje, se vége labirintusból, vagy várni kell egy újabb generációra.

Akarod ?
Mered ?

Amennyiben nem két igen a válasz, akkor ...

DrGehaeuse 2014.11.05. 19:29:55

@zenonküp:
Valszeg én a kevésbé szofisztikált műveltségűek közé tartozom ezért nekem annyira homályos hogy nem is értem. Talán azért mert én csak egy ipari mérnök vagyok aki számítógépén mindenféle gépalkatrészeket rajzolgat, hogy megéljen.
Lehetne esetleg privát üzenetben csak nekem egy konkrétabb megfogalmazást küldeni?

DrGehaeuse 2014.11.05. 19:38:52

@HaFr:
A zártabb körű vitafórumot (is) biztosító regisztrációhoz kötötten használható honlap előnyei a jelen bloggal szemben:

- trollok eleve kizárva
- személyiségi jogi perek veszélye korlátozva
- szabadabb és terjedelmesebb megfoalmazások lehetősége adott
- nem kell pocsékolni a drága időt a témához nem kapcsolódó csevegések átugrálására

most több nem jut eszembe de biztos van még néhány.

DrGehaeuse 2014.11.05. 19:51:42

@explanatus:

Nem teljesen értem mire akarsz kijukani.
Nekem az a problémám, hogy a mai világban egy párt honlap nélül nem is létezik. Nem lehet megfogni még virtuálisan se a "SZEKÉR" lőcsét hogy tolni tudjuk.

Dbm 2014.11.05. 21:12:34

Péter, Péter!

Sokáig vicces volt ez a modoroskodás itt a blogodon, de meredeken zuhan a színvonal. Ebben az egész írományban egyetlen kézzelfogható érv nincsen, csak cinkézés, mint a dedóban.

Buta, gonosz, csúnya, hülye..

Komoly mű. Gondolom el kellett hozzá végezni legalább a középső csoportot az oviban. Ez még bírálatnak is harmatgyenge.

Meg ez a fórumtrollkodás itt és mandineren, elképesztően gyerekes. És te tényleg filozófusnak képzeled magad? Vagy egy kompetens pártelnöknek.

Apropó, a pártodat sikerült már bejegyeztetni, vagy ez túl van a te kompetencia szinteden?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.05. 21:17:43

@Dbm: bizony van ilyen poszt, meg olyan is. Látszik, hogy te erre reagálsz, na viszlát

Hidvégi Mihály 2014.11.05. 21:26:14

@Dbm: Kedves Dbm!

Péter modoros? Mit mondasz rám, mikor én Orbánt egy csökött kis húgyagyúnak titulálom, aki arra sem méltó, hogy egy szót vesztegessenek rá.

S még te állítasz ilyeneket, hogy ebben a cikkben csak buta meg gonosz meg hülye van leírva?!

Emberecském, hát nézd már meg azokat a grafikonokat! Ja, hogy az már magas?

Akkor csend!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.05. 21:36:40

@Hidvégi Mihály: ja, a grafik valóban nem túl modorosak

Thistoowillpass (törölt) 2014.11.05. 21:46:24

@Mariann19:

Kedves Mariann,
nem lenne ideje egy női fordulatváltásnak? Annyira jó meglátásaid vannak neked is, de össze tudnánk szedni még pár tökös csajt és kitakarítani ezt a kuplerájt!
Én benne vagyok és szerintem sokan csatlakoznának. Az okos fiúk meg segítenének itt a háttérben.

Dbm 2014.11.05. 22:05:33

@HaFr: a grafikák teljesen funkciótlanul lettek bevágva, bármilyen elemzés nélkül.

Egyébként meg fáradsz, elfelejtettél igazi liberális módra kitiltani. Szólj a Hídvégi Misinek, hogy főzzön már egy kávét.

ördöngös pepecselés 2014.11.05. 22:52:00

Jó írás. Jó lenne ha a 2 millió szavazó végre kiküszködné magát a naracsködből. Vagy legalább 1 millió, ennyi veszteséggel, a másik 1 millió szavazóval nem fog már kormányozni többé.
2 millió idióta tartja jelenleg sakkban az országot.

2014.11.06. 05:36:38

Állítólag jól dirigál a lova hátáról is orbán ,az embereinek.
Folyton azt szajkózza nekik hogy dolgozni, dolgozni, miközben ő maga soha életében egy percet sem dolgozott.

2014.11.06. 05:41:38

Összesítsünk őszintén.
Van egy széthullott baloldalunk és van egy széthullófélben lévő jobboldalunk.
Mi lesz ebből?

quendelapo 2014.11.06. 07:19:40

@Mariann19:
Orbán Nagy Imre temetési beszédének az volt a fő mondanivalója, hogy kétféle kommunista van azt, hogy ki a jó és ki a rossz Orbán fogja megmondani. Erről szólt a beszéd. Sajnos erre akkor is, azóta is sok vevő van.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.06. 07:58:38

@Dbm: Ja, hát ahhoz képest, hogy egy értrelmes szót nem mondtál... tényleg nagyon liberális (a.m. tágkeblű) vagyok, de ez nem csak az elit blogja, maradj

tamas11 2014.11.06. 08:45:23

@Diorella Queen:
van két agyféltekénk, a bal és a jobb. Amit nem lát el az egyik, azt ellátja a másik.
Amit egyik sem lát el, azt ellátja egy harmadik... "Félteke".
Na ez történik most.
Félünk és tekézünk.

Szúrófény 2014.11.06. 10:05:23

@explanatus:Csúszda

A csúszda még az előző vezetés alatt épült. Nálunk minden, ami jó, az a jelenlegi vezetés (kormány) érdeme, ami rossz, az a múlt (a régi vezetés hibája, hozzá nem értése, bűne) stb. a bíráló vérmérséklete és tetszése szerint behelyettesítendő.
Mert hát ez még egy kicsike, zsenge demokrácia kérem. Nem lehet mindenki egyszerre, hírtelen gazdag. Annyi kis engedmény van, hogy most nem egyetlen pártban lehetsz „elvtárs”, hanem többen. De ez rontja az esélyeket is. Mert az egy párt volt az abszolút nyerő. De most melyik a nyerő? Ki tudja? Minden a választáson múlik, a választás meg a félrevezetésen. A választás után meg jön a csúszda. Előzékenyen beleültetnek és siklasz lefelé. Riadtan, kétségbeesetten. Esetleg tesznek alád egy végkielégítés párnát, hogy ne üsd meg magad (és ne ordíts) nagyon. A lecsúszás elkerülhetetlen, és az óhajtott szabadságba vezet. Szabad leszel! Nem kell dolgozni, menned, azt teszed, amit akarsz. Sétálhatsz munkát keresni, felkeresheted a rokonaid, ismerőseid segítséget kérő könyörgő szemmel. Kirándulhatsz a természetbe, ha ismered a gombát, gombát szedni. Megismered a lakókörnyezetedet hullámpapír, üvegbetét után kutatva, végigjárod a kukákat, kocsmákat. Szabad a szabadban éjszakáznod. Nagyszámú új ismeretségre teszel szert. Rájössz, hogy az eddig lenézett páriák sem mind bűnözők, hanem megélni akaró emberek, mint te! Nekik ezt adta a szabadság meg a demokrácia: a korlátlan lehetőséget a megélhetésre.
Az igazi korlátot nem látod meg. Te nem jutsz pártkasszához, szakértői, tanácsadói honoráriumhoz. Pedig igazi gyakorlati-tapasztalati szakértője vagy a nyomornak, és volna néhány tanácsod arra nézve is, hogy vezetőid mit vezessenek (lovat, ökröt, szamarat) ország helyett. Félő, hogy hozzáértésük ott hamarabb kiderülne, mint emitt, mert ha árokba vezették a szekeret az rögtön látható! De ha mindnyájan rajta ülünk a szekéren, inkább féljük, mint látjuk a gödröt.
Csak holmi valuta és költségvetés ostort suhogtat a fejünk felett a felkapaszkodott kocsis, míg le nem taszítják onnan, mint annyi elődjét.

Déli Hírlapban írtam! Miskolc 1995

Szúrófény 2014.11.06. 10:06:17

@quendelapo: Ő nagy ember! 150 cm! Kimagasló, az alacsony tehetségűek közül! Aki esetleg magasabb lenne, csak akkor tűrhető meg, ha görbe gerincű! Nem tud a lapos, lápos, színvonal fölé emelkedni, vagy ez számára fájdalommal jár! Esetleg fuldoklással, akár a halnak, ha vízszint fölé kerül! Fontos, hogy jól érezze magát, a „zavaros körülmények” között! Tájékozódni tudjon, előírt vakság látási körülményei mellett! (Ti. ami, nem rá tartozik, nem szabad meglátnia sem!) még ha fájdalmas is! Legfontosabb a hűség, alacsonyság elviselése! Így megmaradhatsz, mint porcsinfű a gyepben, a fűnyíró nem ér le hozzád! Hízhatsz, vastagodhatsz, csak kiemelkedni nem szabad!
Fejfájás elkerülése szűkszavúsággal elkerülhető! (Ne szólj szám, nem fáj fejem!) Ellentmondás olykor fő, (vagy pozíció) vesztéssel jár! Erősebb kutya nemzi az utódot! Te hű kutya legyél, hogy hosszú életű lehess hivatalodban! Aki nem ugat, (bele dolgokba) morogni, fogfehérjét kimutatni, meg se próbáld! Azonnal sintértelepre kerülsz! Esetleg EU-BA, vagy nagykövet leszel az Anktartiszon! Ha alul maradsz, a te lopásod se látszik ki, a többi közül, és hízhatsz, ponty úgy, mint a többi ponty! Bűzös leszel, iszap szagú, hájas, de ez csak a többi (éhen halónak) ellenszenves! Azok meg úgyis a hideg vízben élnek, nem találkozol velük! Mindegy mit „tátognak” meghallani se tudod, oly távoli, más vízben élnek!
Tisztább talán, de ők „Sovány senkik”! Nem zavarják a te bűzös állóvizedet, a gátszakadásig, ahol a te tavad elfolyik, napvilágra kerül minden, és a nap talán felszárítja egész „jóléted”!
2014-11-06

ingyenebed 2014.11.06. 10:43:27

@Diorella Queen:

ebből egy új 1989 szitu lesz.

úgyhogy aki akar valamit, az most tegye.

Géza néni 2014.11.06. 11:59:25

Alapvetően minden normális kommentelővel egyet lehet érteni, élvezem olvasni!
De: komolyan gondoljátok, hogy az apró kis sejtekből lesz valami és hagyják is?
A teljes médifölény és a választási rendszer gyakorlatilag minden változást kizár!
Én nem vagyok a Facebookon, minek nekem, de elismerem, hogy tüntetést sőt akár komolyabbat is (!) lehet szervezni, de ne legyen kétségetek választást nyerni demokratikusan, az már nem megy!
Mert az alpkérdés: mit tegyünk, mit tegyenek a polgári demokráciák, ha törvényesen kerül hatalomra a diktátor? AZ EU kivár mert nem tud tenni semmit, és mi?
Sajnos mi sem!!

explanatus 2014.11.06. 12:40:42

@Szúrófény: " Félő, hogy hozzáértésük ott hamarabb kiderülne, mint emitt, mert ha árokba vezették a szekeret az rögtön látható! De ha mindnyájan rajta ülünk a szekéren, inkább féljük, mint látjuk a gödröt."

Mit mondjak. Szenzációs! Te majd húsz éve láttad. Senki nem hallgatott rád, ezért fontos, hogy most már ne sikkadjanak el, ki látják a jelent, a jövőt.

Még egyszer. Köszi.

rs232 2014.11.06. 14:11:07

@HaFr:
Biztos igazad lehet, most már csak néhány fideszbérenc lakájmédiát kellene meggyőznöd:

'Orbán Viktor miniszterelnök előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén 3,2 százalékkal növekedhet, ez a leggyorsabb ütem nyolc éve, miután 2012-ben még 1,7 százalékkal csökkent - írja a Bloomberg. Orbán négy évet várt arra, hogy hírt adhasson egy hasonló újjáéledésről, miután unortodox gazdaságpolitikája, amelynek keretében speciális adókat vetettek ki egyes iparágakra, illetve hatóságilag csökkentették a közüzemi díjakat, csökkentette a költségvetés hiányát.
A 10 éves forintban denominált magyar államkötvények hozamfelára a hasonló német államkötvényekéhez képest tegnap reggel 308 bázisponton állt, mindössze 7 bázispontnyira hatéves mélypontjától. Az Orbán éra alatt a felár 890 bázisponton tetőzött 2012-ben, amikor Magyarország elvesztette befektetői besorolását, s elutasította az IMF pénzügyi segítségét. A kormányzat által kikényszerített csökkenés a lakossági energia árakban az inflációt nulla alá nyomta, a legalacsonyabb szintre a 60-as évek óta, s lehetővé tette, hogy a jegybank folyamatosan csökkentse a kamatokat, s ez segített vonzóbbá tenni a magyar államkötvényeket a befektetők számára - folytatja az összefoglaló.
...
A magyar kötvények profitáltak a globális és a regionális hozamvadászat hatásaiból, az alacsony inflációs adatokból és a jó fiskális teljesítményből egyaránt - mondta a hírügynökségnek Blaise Antin, a 155 milliárd dollárnyi eszközt kezelő TCW Group elemzési vezetője.

A második négyéves időszakra is megválasztott Orbánt azért díjazzák, mert prioritásként kezelte a költségvetés kontroll alatt tartását az előző kormányok rossz költségvetési menedzsmentje után. Ezalatt jelentősen támaszkodott az energetikai, a banki és a távközlési szektorra kivetett különadókra, amelyekkel igyekezett a költségvetés lyukait betömni, hogy a hiányt az EU által elvárt 3 százalékos szint alá szorítani - folytatódik az összefoglaló. Ez a teljesítmény lehetővé tette, hogy Magyarország kikerüljön az EU deificit eljárása alól, első ízben azóta, hogy az ország 2004-ben taggá vált. Ezzel az a veszély is elhárult, hogy az ország több milliárd eurónyi uniós támogatástól elessen.'

Most akkor ki az inkompetens?

Mariann19 2014.11.06. 16:54:39

@Thistoowillpass:
Megtisztelőek az elismerő szavaid.
Ebben az országban van pár százezer ember, aki szemlélődik és véleményt formál meglehetősen magas színvonalon.
Mindaddig, amíg az értelem nem tör utat ebben az országban, és a két millió Fidesz szavazó dönti el a sorsunkat, ezt a kuplerájt - ahogy írod - nem lehet eltakarítani.A blogszférában gyakran elképedek a sok eszes ember véleményén, és ezeknek az embereknek nagyobb dráma látni az ország hanyatlását, mint akik nem értik a folyamatokat.
Jó! Fogjunk össze lányok és fiúk, egyszer az értelemnek csak győznie kell.
Még akkor is, ha net adó van kilátásban.

Mariann19 2014.11.06. 17:06:40

@rs232:
Nem vitás, hogy a deficit eljárás alól kikerült az ország, ez az egyedüli pozitívum az Orbáni gazdaságpolitikában.
Azonban azt látni kell, hogy nem a gazdaság fellendüléséből származó források tették ezt lehetővé, hanem a befektetők sarcolása, a lakosság elnyomorítása, a manyup felélése stb.
Az államadósság ugyanakkor az átvett 79.6%-ról napjainkig 85% körül forog.
Tény, hogy az eu eddig a költségvetési hiány betartását preferálta, azonban az országjelentés utóbbi előírásában az államadósság lefaragását jelölte meg prioritásként, amely az eu-s támogatásoknak ugyanúgy feltétele, mint a túlzott deficit eljárás. Ezt a tényt a Fidesz nemigen reklámozza.
Meg kell nézni, hogy az idei évhez mérten a gazdasági növekedés a kormány által is deklaráltan csökkenni fog a következő években.
Amikor azt mondtuk, hogy az orbáni gazdaságpolitika nem hordozza a fenntartható gazdaság igéretét a jövőben, már láthatóak a tervezett, jövő éveket illető GDP csökkenő alakulásában.

tamas11 2014.11.06. 17:14:47

@rs232:
nem meggyőzni kell a fideszbérenc lakájmédiát, azt leasingelni lehet.
Aztán maradványértéken megvenni. De kell a francnak, ha a közéleti érzékenysége leamortizálódott.

Mariann19 2014.11.06. 17:23:40

@quendelapo:
Egyetértünk. Köszönöm.

Hidvégi Mihály 2014.11.06. 19:10:17

@Géza néni: Komolyan gondoljuk-e, hogy az apró kis sejtekből lesz valami s ezt hagyják?

Igen komolyan. Nincs olyan kérdés, hogy hagyják-e, ezt nem lehet a hatalombitorlókra hagyni, ez nem az ő kompetenciájuk eldönteni. Ez a mi kompetenciák eldönteni: akarunk-e egy élhető országot vagy pedig megelégszünk egy alattvalói szereppel Orbán király országában?

Soha! Vesszen a hitvány!

Thistoowillpass (törölt) 2014.11.06. 20:43:31

@Mariann19:
Merre talállak meg egy privát beszélgetésre?

rs232 2014.11.06. 23:34:12

@Mariann19:
- majd az év végén derül ki, hol is áll az a mutató, hiszen a következő törlesztési részlet forrása már az mnb-ben parkol.

- a 'jövő évi' adatokról eddig mindig kiderült, hogy alaposan mellélőttek az 'elemzők', talán nem véletlenül.
Amúgy meg illik viszonyítani is az uniós meg a régiós más szereplőkhöz, ugye.

Hogy az 'orbáni gazdaságpolitika' hosszabb távon milyen eredménnyel jár, ma még biztonsággal senki nem állapíthatja meg.
De a matolcsy-féle kamatcsökkentési pályát és az ellene folytatott 'szakértelem' aktuális állását összeveted, szerinted melyik jött be?

'Közös valóságértelmezés' - erre invitált bennünket poszterünk.
Lehet komolyan is venni :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.07. 07:09:59

@rs232: emlékeztetsz egy korábbi kommentelőmre, ő is híres volt az adatok kíméletlen részszemléletéről és a nagy kép teljes figyelmen kívül hagyására, csak a stílusod csiszoltabb egy kicsit

rs232 2014.11.07. 08:18:19

@HaFr:
cseppben a tenger, részben az egész, ....
Kicsi az én képem a nagy kép átlátásához.
De azért jöttem ide, hogy én is csiszolódjam, mint kommentelőid, vagy épp támogatóid mint Hidvégi társunk.

rs232 2014.11.07. 08:23:16

@HaFr:
De hogy egészben is rápillantsunk erre a megtestesült Inkompetenciára, ha megengedet egy konzervatívot is idézek:

'Helmut Kohl méltatta Orbán Viktort is, szerinte a magyar miniszterelnök „nagy européer, európaiként gondolkodik és cselekszik”.'

Ő nem veszik el a részletekben, most akkor kinek hihetek: a német konzervatív kancellárnak, vagy a magyar PKP elnökének?
Zavarba hozol.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2014.11.07. 12:05:59

@rs232: azt ajánlom, nekem higgy, finoman szólva, Herr Kohl túl idős és túl távol van (és túlságosan úriember ahhoz, hogy el tudja képzelni, mi folyik itt)

quendelapo 2014.11.07. 13:30:43

@HaFr:
Milyen gazdaságpolitikát tartana kívánatosnak az ország jelenlegi helyzetében a PKP?
- mi legyen a különadókkal?
- ha megszünnének a különadók milyen forrásból lehetne pótólni a kieső bevételt?
- megmaradna-e az egykulcsos szja?
- csökenthető lenne-e az ÁFA?
- csökkenthető-e a nagyvonalú családtámogatás, ha igen hogyan? Mi lenne a családi pótlék és a családi adókedvezmény helyes aránya?
- hogyan lehet fenntarthatóvá és az ország jelenlegi gazdasági lehetőségeihez mért nyugdíjrendszert kialakítani? Rövid távon csökkenthetőek-e a nyugdíjkiadások?
- hogyan változna a segélyezés rendszere?
- mit lehet tenni a közmunkások hadával?
- hogyan javítható rövid idő alatt a közoktatás?
- hogyan alakítható jobban működő egységekké az alap- és középszintű közigazgatás és az önkormányzati rendszer?
- mit lehet tenni a vidéki közlekedés fejlesztése érdekében?

rs232 2014.11.07. 14:04:37

@HaFr:
se Merkelnek, se Herr Kohlnak?
Tán az Obamának kéne, akinek meg épp otthon nem akarnak annyira hinni?

Mert nagyot képzelni tudóból van itthon is elég, nem kell messzire utaznunk, valóban

toportyánzsóti 2014.11.07. 19:34:14

@rs232: Kohl szélütést kapott amiből már soha nem épül fel,valaki más véleménye az amit a nevében követnek el,az sem kizárt hogy a csuti orálmuzsik fizet ezekért az őt támogató szövegekért.

toportyánzsóti 2014.11.07. 19:37:19

Csuti orálmuzsik mögött a KGB majd 100 esztendős agymosási tapasztalata van,ők tudják hogy valaminek elég ha van 1% igazságtartalma,egyébb ügyekben analfabéta amit szépen mutat a magyar foci nézőszámcsökkenése az ő érájában,pedig már eddig sem az egeket verdeste a meccsekre járók mennyisége.

Andy73 2014.11.07. 23:50:32

Hagymázas vagdalkozás. Vajon ki vitte ki a túlzott-deficit eljárás alól az országot, te nagyokos?
Éppen ma pengettük ki a Gyurcsány által felvett giga-hitelt, amelyikkel a baloldal kihúzta 2010-ig, hogy az utána jövő kormány törleszthesse az ámokfutásuk az árát.
süti beállítások módosítása