A konzervativizmus jó dolog, főleg, ha tudja az ember, hogy micsoda. Nálunk nem tudni. Ezért jönnek be a képbe olyan politikai malackodások, hogy a Fidesz (az ún. magyar jobboldal) konzervatív lenne.., hogy a konzervativizmus a "kisemberek" ellensége..., hogy konzervatívokként a modernség ellenségei vagyunk.
Nos. Amikor a konzervativizmus a 19. század elejére ekként ismerte fel magát (addig szimplán a jakobinus terror ellensége volt), többé-kevésbé nyilvánvaló volt, hogy sok apróságon túl (mint a koronás fők védelme a guillotintól) a generikus programja a társadalmi és kulturális status quo védelme a radikális és erőszakos központi hatalmi beavatkozástól. Ma, ha van programja, az ugyanez.
A konzervativizmus a társadalmi intézmények védelmének talaján áll egyfelől az állammal, másfelől a hagyományt, a tekintélyt és közösségi együttműködés tereit bomlasztó egoizmussal szemben. A konzervatívok pontosan látják, hogy a szabadság és a rend összefüggő értékek -- a szabadság biztosítéka nem elsősorban a jog (éppen manapság látjuk, mennyire törékeny ez) és nem is a gazdasági szabadság (ami méltánytalanul szelektív és önmagában kontraproduktív is lehet), hanem az erős autonómiák rendszere, az individuumok és a közösségek hálózata és az ezek által táplált politikai kultúra, ami összességében mindig államellenes. A konzervativizmus politikai programja az autonómiák védelme.
Aki konzervatív, nem lehet a mai magyar jobboldal szimpatizánsa. A mai jobboldal istene az állam és az államvezetés, ez a csúf, primitív ideológia éppenséggel manipulálja és tönkreteszi a társadalmi rendet, a hagyományok és a közösségek kultúráját, és erősíti az egoizmust, amennyiben a polgárokat az állami forrásokért versengő felekké degradálja. Az ún. jobboldali konzervatívokat csapdába ejtette az állami nacionalizmus és az állami redisztribúció mechanizmusa, amely az ő javukra sajátítja ki a társadalmi jövedelmeket. Az ún. jobboldali polgárság, mint annyiszor az elmúlt száz évben, gyengének és önzőnek bizonyult egy jól megválasztott hatalmi manipulációval szemben.
De ezt nem tudta volna megtenni anélkül, hogy előtte a liberalizmusunk ne korrumpálta volna a szabadság eszméjét. Korrumpálta, méghozzá kétszeresen: mert a vezető pártja és értelmisége pont olyan etatista -- ha nem éppen tudatlan -- volt, mint a jobboldal; és mert a liberalizmus a tömegtársadalmakban eleve odadobta a szabadságot a hatalmi centrumoknak és a jóléti elvárásoknak, amiről a tanúsítványt 2008-ban állította ki az amerikai bankrendszer.
Mára megint kiderült a kétszáz éves újság: a közösségek, a hagyományok és a kultúra rendje kínálja az egyedüli potens garanciáját a szabadságnak. A szabadság egyedüli garanciája a konzervativizmus. Mivel a szabadság korrupciója nem hozott biztonságot a tömegtársadalmak polgárai számára, ma már azt is könnyebb belátni, hogy a szabadság és a biztonság nem egymás alternatívái, hanem az előbbi az utóbbi feltétele.
Sosem árt ezt újra és újra megírni. A politikai rendszerünk centruma az elkövetkező évtől jobbra fog tolódni. Néhány éven belül a jobb- és baloldali vetélkedés át fogja adni a helyét a kudarcos etatizmus (MSZP-E14, Fidesz) és a feltörekvő autonomizmus (a Polgári Konzervatív Párt és a piaci liberális MOMA) egymás elleni harcának. A nyitány hangjai már felcsendültek. Ha egyelőre sordinóval is.
