Nem tetszik a német megszállási emlékmű gondolata úgy, ahogy formába lesz öntve, és nem tetszik a szovjet felszabadítási emlékműé sem. Ahogy a német "megszállás" nem mentheti fel a magyarokat a saját tetteikért viselt felelősség és az önvizsgálat alól, úgy a szovjet "felszabadítás" sem: se a '45 előtti, se az azt követő felelősség alól. A német megszállás és a szovjet felszabadítás (két totalitárius rendszer közötti adok-veszek) mind okok az Alaptörvény szellemében arra, hogy a magyarok beszüntessék az önvizsgálatot és a bűnvallást amiatt, amit ezekkel a hatalmakkal kollaborálva vagy az elvárásaikat nem ritkán túlteljesítve megtettek. Nem a megszállásnak állítandó emlékművel van tehát a baj, hanem azzal, hogy milyen értelmezést ad ez -- mintegy másodlagos motívumként -- a saját viselt dolgainknak: hogy ti. ezek nem ránk tartoznak, ezekért másé a felelősség.
A Fidesz-rezsim a feloldozó erejű (!) totalitárius rezsimek emlékhelyévé avatja a Szabadság teret azzal, hogy felépíti a német emlékművet és nem bontja le a szovjet emlékművet. Kellenek nekünk -- sugallja --, hogy megszabaduljunk a bűneinktől. A Szabadság tér a mi erkölcsi Húsvét szigetünk, elveszi a bűneinket, minden okunk megvan ezért, hogy zarándokhellyé avassuk. A kormány álláspontja: a vélt lelkiismereti szabadságért politikai rabsággal tartozunk.
Ehhez a borzasztó koncepcióhoz segítségül hívja a magyarok megosztottságát. De azok, akik az egyik ellen tiltakoznak, a másik ellen nem, sőt az egyiket védik, míg a másikat támadják -- miközben azt hiszik, hogy jót cselekszenek --, azok nem értik a 20. századi magyar katasztrófa lényegét: hogy sosem mertünk vagy tudtunk felszabadulni az állami terror alól. És igen: fel kéne szabadulni már! Ezt a két emlékművet egymás mellett megtűrni a szabadságról elnevezett téren minősített orwelli skizofrénia. Választható szimbolikus szolgaságok, egyszersmind a választás kényszere a szolgaságok között (a jó baloldali ezt, a jó jobboldali azt választja, ha már választania kell): a magyar történelmi örökség dióhéjban. És közben önfelmentés egyenként mind a kettő: lásd, mindenkinek van oka valamelyiket választani, ha választania kell. A Szabadság tér szimbolizmusa ördögi, de magyar. Az államnak kiszolgáltatott mindenkori magyar társadalom láncokban. Bármelyik felkínált választás a kormány álláspontját igazolja: a vélt lelkiismereti szabadságod lehetővé válik valamelyik diktatúra igazolása árán.
Vagy ez, vagy -- ahogy egy ravasz értelmezés mondja -- figyelmeztetés a velünk megesett kettős rosszra. Ez esetben a Szabadság tér elnevezés megmaradhatna a két gonosz felett győzedelmeskedő magyar ethosz reprezentációjának. Avagy a Fidesz-mű kölcsönösen önmaguk paródiájává avatja az emlékműveket -- ez lenne hát a historizáló giccs értelme? NAGYON ravasz. A németek megszálltak, az oroszok felszabadítottak, de egyszersmind meg is szálltak (a két emlékmű analógiája okán), és mi itt, a szabadság terén két egylényegű gonosz emlékével állunk szemben -- mi ez, ha nem a szabadság (fifikás) magyar himnusza?
De ez egy túl bonyolult és olyan bizonytalan értelmezés, amely mögött alig látni valós kormányzati szándékot. Mégis a legfőbb probléma vele, hogy folytatja a kettős önfelmentés Alaptörvényben rögzített gondolatmenetét, és nem szabadítja fel a társadalmat az állami emlékezetmanipuláció alól.
Nincs más választás, mint felhagyni a német megszállási emlékmű felépítésével és lebontani a szovjet emlékművet orosz barátainkat egy nappal előtte udvariasan értesítve, ha kell kétharmados döntéssel, mivel államközi egyezményről van szó, plusz -- ha végképp nem megy másképp -- egy Békemenettel. Csak hogy a moszkvai bürokraták is értsenek a szóból. Szeretném látni, amint egy kétharmados kormányt megfutamít a muszka -- vagy legalább azt, amint Kövér László érvel az orosz megszállási emlékmű fennmaradása mellett!
