1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2015.07.13. 15:45 HaFr

Kedves feleim, hát miért ne juthatna be a PKP a parlamentbe?

Közhely, hogy a média nagyobb része miképp lejt (egyik ebbe, másik abba az irányba), és a a maradéknál pedig a kattintásszám a vezető szempont (nem pedig az, hogy bármilyen újsütetű szereplőt szisztematikusan segítsen a megmutatkozásban). Ez van, semmi gond. A média logikája…

komment

süti beállítások módosítása