1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.02.20. 15:22 HaFr

Bevezetés a népi közgazdaságtanba ( = a szegénységbe)

Image may contain: 12 people, people smiling, text

Van itt ez a klassz képsor, amelyet boldogan lájkol az internet aparaja-nagyja. Ez a haza körülmények között úgy fordítódik le, hogy az állam "ingyenessé tette" a közétkeztetést, "ingyen" tűzifát osztogat, "ingyen" képez informatikusokat, "ingyenesen" biztosít nyelvtanfolyamokat, miegymás.

Még mindig túl sokaknak, meglepően magas formális képzettség mellett is meg kell magyarázni, hogy semmi sincs ingyen. Nem akarom ezt a keményvonalas piaci gondolkodás "botrányos" kijelentéseinek fényében értelmezni, miszerint még a szeretetnek meg a barátságnak is ára van, mivel nem vagyok keményvonalas piaci gondolkodó. Korlátozódjunk itt a munkára, valamint az árunak és szolgáltatásnak nevezhető dolgokra, amelyeket valakiknek létre kell hozniuk és azért meg kell őket fizetni (vagy az előállítótól a fogyasztóig terjedő láncban valahol veszteségként le kell írni és onnantól lehet "ingyen adni"). Aki azt hiszi, hogy Dániában ingyenes az egészségügy és nem a világ egyik legmegterhelőbb adórendszere működteti (nyilván viszonylag jól, de nem ez a kérdés) és hogy Magyarországon ingyenes bármi, amit a közpénzen eltartott kormány közpénzből fizet, az pont azt mulasztja el, hogy fájjon neki minden peták, amit a kormány haszontalanul, netán korrupt módon költ el. 

Ez a fájdalom hiányzik a magyar nép nagy részéből. Pedig ha bárki -- a legegyszerűbb tesztet elvégezve -- a kezébe kapná a teljes fizetését és abból neki kellene adóznia havonta, nem pedig eleve a nettó fizetését látná csak, rögtön érezné, mennyire sokba kerül neki ez a megalkuvás. Ha pl. a munkáltatónak 400 ezer forintba került egy alkalmazott, akkor az állam abból majdnem 200 ezret elvisz adóban. Azáltal, hogy az alkalmazott csak valamivel több mint 200 ezret lát a számláján, rendre elfelejt a 400 ezerben gondolkodni és vigyázni arra, hogy mi történik az elvitt összeggel. (Persze a helyzet még sokkal rosszabb, mert a maradék kétszázezerből is irdatlan mennyiség megy el további közterhekre: forgalmi adóra, illetékekre, a NER tolvaj gépezetének finanszírozására.)

Ez az államias szemlélet -- különösen egy végletekig korrupt állam esetén -- szegénnyé tesz. Nem egyszerűen az adózás tesz szegénnyé, hanem ez azzal a szemlélettel párosulva, hogy az az állam pénze. Nem, az államnak nincsen pénze, amit ne megbízottként kezelne és ezért kötelessége volna hitelesen elszámolni vele és róla. Ez nem kegy, hanem kötelesség; ha keggyé válik, az elég megbízható indikáció arra, hogy nagyban folyik a lopás.

Unalmas, evidens poszt? Hát csak szeretné ennek látni az, aki így gondolja. Vele együtt szeretném én is annak látni, de attól még nagyon messze vagyunk.

Ui..Értem én, hogy valakinek aktuálisan ingyenes lehet valami, mert nem kell fizetnie érte. De fizet más dolgokért, amikben más részesül, illetve valakinek valamibe került az, amit ő kap. Tehát summa summárum, semmi sem ingyenes, csak valaki más fizeti az árát. Ennek a tudatnak hálára kellene köteleznie minket egymás -- nem pedig Orbán Viktor és népi zenekara -- iránt.

10 komment

2019.02.20. 08:40 HaFr

Mi a magyar EU-kilépés (huxit) kormányzati stratégiája?

Képtalálat a következőre: „huxit”

Az MTA is az adófizetők pénzén él. Ezt érzem kulcsmondatnak a nemrég kiszivárgott terv mellett, miszerint privatizálnák az MTA vagyonát. A kormány fokozatosan kivonul a legtöbb közszolgáltatásból, hogy a megcsappanó (esetleg végleg elfogyó) EU-támogatások után is biztosítsa a szükséges forrásokat a kiterjedt bűnözői csoport egységének megőrzéséhez -- de most már nem a nyugati, hanem a hazai adófizetők pénzéből.

Az EU-ból való kifarolás módját szerintem nem látják még pontosan, de a Juncker (tehát az EU) elleni támadással és a párhuzamosan tovább erősödő tahó hangvétellel a nyugati nemzetállami politikusokkal szemben máris tesztelik a hazai közvéleményt: elég erős-e a migránsozó-sorosozó militáns narratíva az EU-tagság ellenében is, illetve már nem annyira bánják eközben a degenerált Néppárt (megkésett) tweetjeit. A NATO-tagság (ha nem lesz semlegesség), a fegyverkezés (az egyéb regionális stratégiai előnyei mellett), a nagy arányban jól robotizálható nyugati termelő cégek betelepülésének támogatása kombinálva a nyugat-európai ellátási láncokba való jó földrajzi illeszkedésünkkel mind a megfelelő exit alkupozícióját hivatott erősíteni. Ne feledjük, hogy a mostani 60 körüli élcsapatnak nemcsak saját maga számára kell biztosítania az elszámoltatás elkerülését, hanem a gyerekeinek is, ami miatt nem engedhetik meg maguknak még az esélyét sem annak, hogy visszatérjen a jogállam. Azaz egy erős(ebb) EU nem lehet opció az országnak. Azt gondolom, Orbán már beletörődött abba, hogy az A-terv (az EU és a Nyugat átfordulása a nacionalista ellenforradalomba) nem fog működni. A B terv viszont a magyar kilépés (huxit) a rövidesen bizonyossá váló EU-s reintegrációból.

E sorok írója többször sérelmezte már a hazai ellenzék képtelenségét a stratégiai gondolkodásra. Az ellenzék a legjobb esetben is követő üzemmódban van, és hát persze követőnek is gyatra. Az eseményeket utólag sem értik, nemhogy előre tudnák prognosztizálni. A legújabb akció a Suzuki gyárkapuja előtt elképesztően ignoráns volt, mindössze azt leplezte le, hogy az ún. balos frakciók (a Kossuth téri óvoda) egyetlen (tompa) eszköze a kormányzat ellen a rabszolgatörvényezés, holott ezt semmilyen objektív hazai igény nem támogatja (ti. a dolgozók körében). A stratégiázás nem azt jelentené, hogy mindig igazuk lenne, de rászoktatnák magukat a távlatos, az ellenfél fejével való gondolkodásra és saját stratégia kifejlesztésére. De nem. Fő eszközüknek megmarad a kereplő és a magyar helyesírás rút abuzálása.

48 komment

2019.02.16. 16:02 HaFr

A modernség legfontosabb mondata 1651-ből

Képtalálat a következőre: „hobbes leviathan”

Thomas Hobbes a következőt írja a Leviatánjában (m. k. 1970, 76.): valami "értékét az határozza meg, hogy (...) használatáért mennyit fizetnénk, tehát az érték nem feltétlen, hanem szükséglettől és mások ítéletétől függ." Ennél a mondatnál én nem ismerek fontosabbat és megrendítőbbet, röviden tragikusabbat a modern kori gondolkodás történetében; és ennek oka világosan az esetleges igazságának embertelensége, ami Hobbes-ot egyúttal a modernség legfontosabb teoretikusává teszi még a modernség előtt, azzá a zsenivé, akihez képest mindenki más csak nyafogó moralista.

Hobbes mondatának kontextusa a természeti törvény és az embertől független (de legalábbis transzcendens referenciával igazolt, "örök") igazságok összeomlásának kora, amikor az ember magára maradt az erkölcs alapjainak meghatározásában. Ez az újkor: a modernség - az ember egyedül létének - kezdete. Isten már egyre ritkuló nyomokban jár csak a földön és feszítő erővel vetődik fel a kérdés: mi lesz utána? Az ember és a természet ellenőrzött egyensúlyának helyét átveszi a természet (az embert körülvevő világ) szabad meghódításának és leigázásának programja (lásd a mai konzekvenciákat), és ezzel párhuzamosan nyitott kérdéssé válik a jól elrendezett társadalom és a hatalom igazolásának mibenléte. Hobbes olyan - szenvtelen - választ adott ezekre a kérdésekre, amely mentes volt az előzetes normák feltevésétől, a szenvelgő moralizálástól és a jó emberhez fűződő kliséktől. Azt kérdezi, hogyan viselkedik az ember, amikor megrendül körülötte a normák transzcendens rendje. És hogy viselkedne másképp, minthogy az erejére hagyatkozna egy átfogó háborús helyzetben, amelyben az erős győz, a gyenge meg elbukik (bellum omnium contra omnes). Normák híján az egyetlen norma az erőszak marad. És az erőszak időszaka alatt/után az erősek új normákat alkotnak (lásd az országunkat), egy új rend stabilizálódik, amely a legtöbb szempontból nem lesz igazságos, sőt adott esetben inkább a temetők csendjére emlékeztet.

De Hobbes nem ezzel vívja ki az első bekezdésben neki tulajdonított jelentőségét. A lényege jóval túlmutat ezen az ismert paradigmaváltáson a liberális világ végső jellemzője felé, amely individualizmusból építkezik, de sosem juthat el a leváltott isteni természeti rend stabilitásáig: amíg fennáll, megmarad néha fékezett habzású, néha tomboló háborúnak, amelyben nem a transzcendens normák és a természeti törvény, hanem az aktuális erő hajtja uralma alá a gyengéket. A liberális anómia legfontosabb intézményes logikája nem véletlenül gazdasági, hiszen az erőforrások feletti harcnak a gazdasági intézményrendszer a legfontosabb terepe, és amennyiben sikerül ezt a harcot normalizálni és a hatékony forráshasználattal felváltani, akkor az új(kori) rend alapjait nagyrészt "le is tettük".

És valóban, a nyugati újkor legfontosabb találmánya a kapitalista szabad piac, amely máig a legfontosabb gátja a teljes anómiának és a mindent elemésztő háborúnak. Minden más intézmény - az állam, a nemzet, a kultúrák, a vallás, a jog - jóval sérülékenyebb garancia a mi tájékunkon, illetve amikor szembefordulnak a legalább részlegesen szabad piaccal pl. -- kulcsfontosságúan -- az ember és az egyes embercsoportok értékelésében, akkor ott többnyire háborús helyzet alakul ki. A szabad piacot és a piaci modernizációt kísérő társadalmi átalakulás (individualizáció, polgárosodás) a Nyugatot is eltérő mértékig vette be: Magyarországra pl. máig jellemző a nemzet és az etnikum harca a piaccal, az eltérő eredetű normák (eltérő paradigmák) egymásnak feszülése pedig nem kevés hatékonyságvesztéssel (ugyanakkor a természetes/premodern/közösségi szemlélet megmaradt része adta átmeneti biztonságérzettel) jár.

Amikor azt mondom, hogy Hobbes a modernség legfontosabb filozófusa, azt értem ezen egyrészt, hogy a maga szenvtelenségében vette észre a struktúrák változatlan hatalmát az egyes ember fölött -- a modernség esetében a tágan vett piacét (értsd, a gazdasági szemlélet uralkodóvá válását a normateremtésben). Ennek a harca a nekifeszülő archaikus intézményekkel meghatározza az etika modern fogalmainak (pl. a szabadságnak) a terjedelmét és gyakorlatát. Ma már nincs olyan szabadság, igazságosság, egyenlőség, amely túlmutathatna a modernségre jellemző -- az erő és a hatalom folyamatos érvényesítésében gyökerező -- háború logikáján, ellenkező esetben a rend lehetősége is elvész (ti. a rend kényszerét a hatalom érvényesítése diktálta háborús logika hozza létre). A mai hatalmasok tévedése ott van, hogy bár értik ezt és apellálnak az erőre, ezt nem hatékonyan teszik. Tehát a maiak (Orbánék, ha úgy tetszik) jobban értik - ti. szemben az ún. liberálisokkal egyáltalán elismerik - az erő szerepét a rendben, nota bene elismerik a háború realitását (lásd Lánczi és G. Fodor nyilatkozatait), de nem engedik az erő konszolidációját, ami előbb-utóbb visszaütő hatékonyságvesztést okoz.

Hobbes félelmetessége azonban egy további megfontolásban rejlik. A hasznosság és az érték/ár kalkuláció ugyanis kiterjed az emberre is -- az egyes emberre és a fajra is. A hatalom és a gazdasági (érték/ár) szemlélet szimbiózisa, ha tetszik, totális, mindent maga alá gyűr. Stabil természeti rend híján az ember mint faj feláldozása az egyes emberek hatalmának (azaz a hatalmasok ad absurdum önfelszámolása) ugyanúgy a logika része, mint egy pohár kóla értékének az ára (a sivatagban több, a kólagyárban vagy egy hegyi forrás mellett kevesebb), és a liberális rend kellő robusztussága híján elvileg bármikor meg is történhet, amint valaki olyan kap kellően nagy hatalmat a kezébe, aki az ember(iség) értékét jóval kevesebbre becsüli a megkövetelt áránál (a költségénél). Márpedig a liberális "rend" nem elég robusztus: a gazdasági alapjától eltekintve nem volt képes visszavonhatatlanul megalapozni még a Nyugaton sem a saját kompakt kultúráját és állami rendjét. A liberális "rend" anómiáját ma mindenki a bőrén érzi legalább az életében jelentkező fenyegetések formájában (vö. rizikótársadalom). Valójában egyetlen realitás van, ami maga a modernség definíciója: mindenki harca mindenki ellen, amit az intézmények (és az ambíciók hiánya) legfeljebb korlátoznak -- sőt olyannyira korlátoznak, hogy néha szelíden csak versenynek nevezzük, ami folyik, jóllehet a verseny és az eseti kooperáció gyökerében semmi más nincs, mint a túlélésért és a hatalomért folytatott harc.

Az ember szabad, kiterjedt, korlátozatlan gazdasági értékelésénél ilyen körülmények között nem lehet alkalmasabb alapja az Örök Békének: ez ad egyedül lehetőséget arra, hogy bárki transzparensen igazolja mások és a közössége előtt azt, hogy érdemes a tiszteletre és az elismerésre, magyarul elég magas az értéke, ezért elégedett lehet a saját hatalmával egy közösségen belül, a közösségnek bizonyítottan szüksége van rá, megnyugodhat. Amint azonban bárkit és bármilyen megnyilvánulást -- akár indokoltnak tűnően -- kivonunk a piac hatálya alól és egy másik mércéjét állítjuk fel az elismerésnek, máris legalább két kompetitív mércét látunk az elismerésre, ami a háború eszkalációját hozza. (Ez a háború lehet nagyon apró is, pl. tudományos teljesítmények megítélése körül, egy család szerteágazó viszonyai között stb., de mégis létezik.)

Hobbes saját megoldása persze nem ez volt. Pontosan látta, hogy a liberális anómia nem garantálja mindenki biztonságát és a háború végét. A szuverén azonban, akit ő beiktatott a rendszerbe, a legközelebb egy Carl Schmitt nevű német jogfilozófusnál tért vissza, akinek történetesen Hitler volt a főnöke és kenyéradó gazdája, ma pedig a NER filozófusai vallják. Ezzel együtt Hobbes meglátása a modernség mibenlétéről - és vele a tragikusságáról, amennyiben állandósítja a háborút és árucikké teszi az embert -- a korunkról való gondolkodás alfája és ómegája. Azzal, hogy Hobbes mindennek az értékét - így az emberét is -- a használatának árával méri (a legközvetlenebben úgy, hogy mekkora erőfeszítést teszünk érte/értük, mennyi erőforrást áldozunk rá/-juk, mennyire tiszteljük), aminek a piac csak a legadekvátabb intézményi kerete, a "kizsákmányolás" fantazmagóriáját pedig messze megelőzi logikailag és történetileg is, azt is megjelölte mellesleg, hogy mit ér nekünk egy politikai rendszer vagy egy nemzet. Annyit, amennyit egy egyén, csoport vagy közösség az erőforrásaiból (ideértve a kieső bevételeket is) rá áldoz. Magyarországon a nemzet ma drágább, mint egy működő civil társadalom; a demokrácia pedig sokkal olcsóbb, mint Orbán Viktor akarata. A közgazdasági szemléletet pontosságát azonban hagyományosan két tényező korlátozza: hogy a fogyasztók nem mind (adott esetben többségükben nem) racionális szereplők, illetve ha azok is, a haszonmaximalizációjuk csak rövid távon konvergál a mindenkori szubjektív értékhez. A hosszú távú nyereséget és veszteséget messze nem tudják pontosan beárazni.

Végül még egy mondat: a modernség kritikája meddő. A forradalmaknak - akár etnicisták, akár kommunisták - semmi esélyük. Az anómia marad és értelemszerűen nem lehet legyőzni az anómia alá eső eszközökkel.

78 komment

2019.02.15. 05:58 HaFr

Ami legyőzte a kereszténységet: a Fidesz-hit

Képtalálat a következőre: „orbán krisztus”

A baloldal visszatérő kudarca a szavazótáborának szervezésében és mobilizálásában aligha magyarázható már észérvekkel. Pontosabban az észszerű magyarázattal nem a Fidesz teljesítményének észszerű mérlegelése áll szemben, hanem az észszerű mérlegeléssel látványosan szembemenő, azt háttérbe szorító hit. Amikor a baloldali politikusok észérveket igyekeznek a nyilvánosságba vinni legalább a bizonytalanokat meggyőzendő - amellett, hogy ezek az észérvek visszatérően gyengék, rosszul vannak előadva és csak a választók tört részéhez jutnak el --, eltévesztik azt a regisztert, amely a magyar politikában valamennyire is hatásosnak tekinthető.

Az elitista közelmúltja és a technokrata-fölvilágosító nyelvezete mára a baloldali politika komoly ballasztjává vált. A politikai ma szerte a világon, de kivált Magyarországon az identitások és a hitek körül forog, és a baloldal képtelen identitást és hitet adni a választóinak. A "megszervezés" ezt jelentené, de leszámítva a parlamenti képviselők TV-székházbeli performanszát és a tüntetések egyes felszólalóinak/résztvevőinek szenvedélyes kirohanásait a baloldal nem tud akárcsak érzelmeket és indulatokat se kelteni, ami - az észérvek helyett - elindíthatná a táborát a közösséggé szerveződés útján. És akkor még mindig messze lennének attól, hogy a tábor képes legyen tartósan zárójelbe tenni az értelmét politikai ügyekben, sőt cselekedjen is a hite nevében. (A baloldal egyetlen összetartó ereje jó ideje az anti-orbánizmus, a másik oldal hitének tagadása, ami messze nem elég a győzelemhez.)

Az észérvek mindig egyénekre és az egyének kognitív képességeire hatnak, ami egyúttal el is választják őket egymástól. A legjobb esetben is vitákat keltenek az "egység" helyett. Ezek a viták aztán jobbára terméketlenek is, tehát az égvilágon semmilyen politikai hozadékuk nincs, csak az értelmiség öntetszelgését szolgálják. Értelmiségi igénnyel politikát csinálni a kudarc biztos útja. És ehhez a baloldal nagyon ért.

A Fidesz politikája ellenben nomen est omen a hité. A hit alapú szervezés jóval pontosabban számol a szavazók átlagos képességeivel és igényeivel, plusz a szavazói tömeg nyelvével. A baloldal képtelen lemondani a tömegember neveléséről, és ahelyett, hogy kiszolgálná, meggyőzni akarja. Amikor azt látják, hogy a Fidesz tábora vagy a bizonytalanok irracionális, hazug, álságos szólamokat, de a legjobb esetben is csak féligazságokat kapnak a rezsicsökkentéstől Sorosig és vissza, akkor az első, második és harmadik reflexük, hogy felvilágosítsák a megtévesztett tömegembert. (A tömegember kifejezést az indokolja a mai magyar politikában, hogy a megszervezett választó már a magányában is a tömeg részeként gondolkodik.) Ezt a visszatérően rossz reflexet - a politikában teljesen irracionálisan - képtelenek a politikusai kijavítani és minden szépen halad tovább a kudarc útján.

Nem akarok általános pszichológiai, szociológiai stb. kérdésekbe, se a genetikus-etnicista karakterébe, se a baloldali korrupcióba és kontraszelekcióba belemenni akkor, amikor a Fidesz-hit működését vizsgálom a magyar politikában. A lényege, hogy felülírja nemcsak az értelmet, hanem a tapasztalatot is. Orbán hittérítő, már-már próféta (a világban való kétségtelen erősödése is ezt az ívet támasztja alá), a baloldali szereplők a legjobb esetben is csak politikusok, de valójában csak gyenge értelmiségiek, akik mikrofont kaptak. Orbán olyannyira sikeres hittérítő, hogy a "hegyi beszédeinek" kliséi átjárják a baloldalt is; gúnyolják, de nem ereszt. A fideszes "Hiszekegy" Orbánnal kezdődik, de tágasabb nála, mert sok mindent elbír, amire a személye csak inspiráció vagy sugallat, ezért a fides valóban inkább a Fidesz-univerzumban értelmezendő, amelyben a hívek közötti összeköttetés a Mesteren keresztül létre jön. Egyesíti a kisemmizetteket a megjutalmazottakkal és a szavai tetszés szerint interpretálhatók -- amíg ez a klisék (a dogma) univerzumán belül marad. Orbán hősi tettei csodatételei a az IMF "elűzésétől" és GDP-emelkedéstől a migránsok egyszemélyi távoltartásán át Brüsszel "legyőzéséig" a megváltás transzcendens élményét közelítik a Sátántól belakott Balország ellenében.

A Fidesz-hit kétségtelenül erősebb hit lett mára idehaza, mint a kereszténység, és hozzá hasonlatos funkciót tölt be. Pogány vallásként, amely valamiféle "visszajudaizált" (etnicista) politikai kereszténységre hajaz (nem csoda, hogy kokettál Izrael állam és a zsidó vallás dinamikájával), integrálja a gyengülő kereszténység motívumait (lásd az iménti felsorolást) és legitimáltatja magát vele. De mivel erősebb közösségi, igazi karizmatikus élményt jelent - noha a karizma a korábban gyakoribb utcai jelenetek helyett már inkább csak a második (telekommunikációs) és a harmadik (a közösségi háló jelentette) nyilvánosságban mutatkozik meg - sikeresebb is a nagyobb lelki gyakorlatot kívánó, individualistább kereszténységnél. A Fidesz a politikai Felház, Hitgyüli, az "elit" számára a permanens imareggeli. Nem csoda, hogy a szeretetet és a keresztény humanizmust felváltotta a szimulákrumok iránti hódolat, a pápa vagy az evangélikusok ellenség lehetnek és a magyar püspökök nagy része is leplezetlenül ennek a pogány vallásnak hódol. Amilyen blaszfémikus a párhuzamom, olyan erős a realitása is. Kár lenne nem tudomást venni róla, illetve - ha valakit ez érdekel - nem elgondolkodni a kereszténység rabul esésének okán.

Ezért bár nem akarom túlértelmezni ezt az analógiát, nem is becsülném alá a politikai erejét. Ahelyett azonban, hogy tovább mennék benne (hisz' hol vagyunk még a Húsvéttól). kissé szárazabban visszautalnék inkább a baloldali logocentrizmussal való összevetésére és sokkal nagyobb hatékonyságára. Természetesen, mint minden hitet, ezt is elérheti és eléri majd a hanyatlás. De addig még sokat fogunk szenvedni - hittel vagy hit nélkül - a hamis prófétával szembeni gyengeségünk miatt.

310 komment

2019.02.10. 17:49 HaFr

Nemzeti tenyészprogram

 Képtalálat a következőre: „breeding children”

Orbán Viktor és barátai pénzzé tették az országot. Mivel ez működik nekik, most azt hiszi, pénzzé tehetik a családok életét is. Pénzért szülnek majd "az asszonyok", mert szerinte minden megvehető, a születés is. Orbán közben maga a legnagyobb gátja a gyerekek megszületésének azzal a mérhetetlen bizonytalansággal, amit az országban kelt. Miután a szeretet és a családok jelentette biztonságot kihúzta a fiatalok alól, most pénzzel akarná betömködni a réseket az általa mellesleg szent intézménynek aposztrofált családban. Szerdán stadionokat épít, csütörtökön családokat malteroz. Éppen ennyit ér Orbán felfogása szentségről, szeretetről, gyerekekről.

Minden megvehető. És ahogy szerte a világban születnek az érdekházasságok, Magyarországot majd ellepik az érdekgyerekek. Akik felnőve jóval nagyobb eséllyel fogják tapasztalni a többieknél, hogy valami nincs rendben az életükkel. És majd valamikor a serdülőkorukban ugyanezek azt is megkérdezik a szüleiktől (ha még együtt lesz egyáltalán a család): miért is vagyok a világon? És mi is lesz a válasz? Szja-mentességért, lányom.

Nem tudtátok? A gyereket az államnak szüljük. De, all's well that ends well, a vége úgyis a nemzeti lombikprogram lesz.

Éktelen rombolás zajlik a nemzet nevében. Az ember győzi kapkodni a fejét, hol nyit új frontot az őrület. Egy klikk hatalmi és gazdasági céljaiért felszámolja a józan ész és az erkölcsök maradékát, miután a szabadság már régóta a rezsimmel való egyetértés szabadságára korlátozódik. Soha rosszabb évet, csettint hátradőlve a Nagy Inszeminátor és a sarokba hajítja Atwoodot.

744 komment

2019.02.07. 19:09 HaFr

Az Ostoba Társadalom vonzereje a svájci kakukk fészkéből nézve

Képtalálat a következőre: „ergodelmélet”

A kettes matekosok fellázadtak és demokratikusan (többséggel) eldöntötték, hogy a számolás nemzetietlen ügy és minden rendes embernek elég a tíz ujj az élethez. Egy liter tej meg három zsömle, az négy.

Ki tudja, jó esetben milyen eszetlen méretű kognitív disszonanciát kell áthidalnia egy akadémikusnak, hogy a burzsoá tudomány hóhérává szegődjön, nyilván egy diktatúrában! Egy kicsit mindig érdekelt ezeknek a lényeknek a lelkivilága: a ressentiment minden, az önbecsülés semmi. "Sorosista elemek" vannak az MTA-n, főleg a Humán Tudományok Kutatóházában -- mondja. Az, elvtárs, amit csak akarsz.

Az emberi átlag természetesen semmit nem fejlődik lényegi tekintetben, azaz ami az erkölcsi rendre való képességét illeti. A felvilágosodás semmit nem hozott ezen a téren, csak újabb kihívásokat (challenges), amennyiben hatékonyan pusztította a rend intézményeit; a tömeg és a radikális relativizmus ("az egyetlen igazság a hatalom") pedig befejezte a természeti rend dekonstrukcióját -- nincs ebben semmi kiváltképp jobbos, ellenben van minden. Ami a tudományt illeti, az maga dolgozott a legtöbbet a saját felszámolásán, először is azzal, ahogy megszabadította magát az erkölcs kötelmeitől és az Ember vonzásköréből. Az Ostoba Társadalom pedig kéjjel lázad föl az elidegenedett, reduktív értelem ellen, miután sokáig és egyre inkább kisemmizve érezte magát belőle. Az Ostoba Társadalomhoz csatlakozik most az Ignoránsok ide-oda csapódó cohors-a, amely úgy vélekedik, hogy minden túléltünk már, tehát ezt is túl fogjuk. A tudomány -- mondják -- valójában néhány egzisztencia ügye (ha egy kicsi igazságuk van is, ezek az egzisztenciák azért érnek valamit), és mit nekik a mások egzisztenciája! Az Ignoránsok nem becsülnek semmit, csak ami a sajátjuk. Ezért elküldik a gyerekeiket Glasgow-ba meg Berlinbe.

Család- és nemzetkutatás lesz meg alkalmazott tudomány (leginkább gépészet és technológia). Lesz harminchét gépész akadémikusunk és egy nyelvész. Filozófus nem lesz. Kutatási projektek ugyanilyen arányban. Vas- és acél országa posztmodern domina rékliben. Az ország lezüllesztése valami hátsó-kongói zombitenyészetté, amelyben minden és mindenki a hadúr vacsorájává válhat, alighanem visszafordíthatatlan. Sokféle motívum adja szorgos népünk alá a vastrónt.

Nem vigasztal minket, hogy már öt éve mondjuk ezt azon az alapon, hogy a legfőbb hadúrnak azóta nincs politikai exit stratégiája. Nem vigasztal minket, hogy az ellenzékkel -- benne nyájas arcú társutasokkal, akik egyszerre nincsenek tisztában a nácik és a parkolási társaságok differentia specificáival, de leginkább csak folyamatosan hebegnek-habognak, kvázi hebegés és habogás az életük, ezzel ma az ellenzéknek vezetőjévé lehet válni -- a magunk szerény módján már leszámoltunk, míg nem huszonnyolcadszor élvezhetjük végig újra a show-t, ahogy az ellenzéki szavazók az MSZP vélhetően Pintérhez bekötött szárnyába és a P-be vetik minden bizalmukat, majd törvényszerűen újra elvéreznek hitükben. Mindez -- a lásd, a tudás -- nem vigasztal minket. Sokkal inkább vigasztal az a tudat, hogy a Kárpátok bércei alatt semmi sem változott -- ezért antikváriusként nem maradtunk le semmiről -- ahhoz képest, amikor jó emlékű Pécselyi Király Imre így rimánkodott négyszáz éve: "Magyar, kérlek téged, hadd el a prédálást | Országunkban való szörnyű nyúzást, fosztást" stb.

Türelem, Imre drága! Ölelj kebeledre minket! Kortársaid vagyunk és semmivel se bölcsebbek.

Hát van még egy ország Isten szabad ege alatt, amelyhez képest a svájci kakukk kiszámíthatósága legalábbis ergodelméleti kérdés?! Tanulságok nincsenek. Csak száz- meg százezernyi halott.

151 komment

2019.02.01. 19:22 HaFr

Szélsőjobboldaliság-e a cigányozás? Hozzászólás Bauer Tamás cikkéhez

Képtalálat a következőre: „cigány magyar”

Bauer Tamás, nagyra becsült liberális közíró, egykori politikus azt írja az ÉS mai számában, hogy a Jobbikkal azért nem szabad összefognia a "demokratikus baloldalnak", mert szélsőjobboldali párt, hiszen Ander Balázs parlamenti képviselő "cigányozott". Ehhez idézi Ander felszólalását, amit nem másolok ide, de -- néhány szót kiragadva ebből -- "gettósodó területekről", az integráció nehézségéről, "önszegregáló antikultúráról", állami kényszerről beszélni szerintem nem cigányozás, a "Kolompár Dzsenifernek juttatott gender szakos diploma" pedig nagyon ízléstelen (bár egy kicsit azért humoros is), talán cigányozás is (bár ennek a szemantikája nyilván változik az ország kulturális hot spotjai szerint), de nem szélsőjobboldaliság. Nekem van szerencsém életvitelszerűen ismerni egyszerre Bauer (meg a budai jobboldal, meg az angliai gyárosok meg a svájci bankárok meg a globális tanácsadók usw.) közegét a győr-soproni, szabolcsi és hajdúsági gyári dolgozóéval stb. -- mondhatom, teljes életet élek --, és tanúsítom, hogy szegregáció, lenézés és diszkrimináció mindegyik közegben van. Olyan is van, nota bene, hogy a fehér embert oltják le. Kérem, engem is szegregálnak a BAE Systems board roomjában meg az East India Clubban. Van ilyen. Oszt mégse nevezném egyiket se par excellence szélsőjobbos közegnek. Az emberek minden körülmények között megkülönböztetik magukat idegenek (betolakodók, felforgatók, a mások) kárára, védendő a biztonságukat, megszerzett pozícióikat és/vagy a privilégiumaikat. Fogadni mernék, Bauer is ezt teszi a maga élethelyzeteiben: felhúzza a kerítéseit, megmagyarázza magának a privilégiumait. Nem csoda: a doktriner nyitottság adott esetben az öngyilkosság egy szubtilisabb fajtája lehet.

Bauer olyan képet közvetít a toleráns, liberális, progresszív, esélyegyenlő világról, ami a valóságban nincs, bár kétségtelenül sokan beszélnek róla (ti. program, ideológia): amelyben a bárány a farkassal hál, miután leütötte (=progresszivizmus). Nos, a világ nem így megyen. Tetszettek volna jobban fölvilágosítani, akkulturálni, integrálni eszdéeszként. Nem most elkésve "demokratikus-humanista normarendszerezni".

Biztosíthatom Bauer Tamást, hogyha cigányozni szélsőjobboldali, akkor az ország nagyobb része szélsőjobboldali. Nem azért, mert cigányokat irtana, hanem mert erős sztereotípiái vannak -- és nem csak a cigányokkal szemben, hanem általában az életben maradáshoz! Ez a szegények és a hátrányos helyzetűek keresztje: nem jutott el hozzájuk Kant meg Teilhard de Chardin két alapítványi támogatás között, hogy kedvet ébresszen a nyitottság iránt. Itt csak az élet van. És közben mindenkinek a saját intoleranciája: a populistáké a kocsmában, a haladóké a pezsgős fogadáson, mindkettő politikát csinál belőle, aztán egymás intoleranciájára fintorognak. Megint csak, lehetett volna ezzel eszdéeszként kezdeni valamit úgy oktatásilag, mint gazdaságilag. Akkor is itt volt, azóta se lett nagyobb probléma a cigányozás. (Amint látszik, elválasztom a szélsőjobboldaliságért valóban felelős etnicizmust a cigányozástól. Az utóbbi azelőtt is létezett, hogy az etnicizmust a Fidesz alaposan felmelegítette volna.)

A fentebb említett hátrányos helyzetem a legtöbb olvasó számára dekódolhatatlan helyeken persze nem vethető össze a cigány népességünk egzisztenciális, kulturális válságával és a modernségből való kirekesztettségével. Nyilván, nem vagyok amorális vagy hülye. De -- amiért e cikket írtam -- egy hipotetikus, a társadalom töredéke fejében élő normákkal diszkvalifikálni egy pártot a vele kongeniális magyar valóságból richtig az a fajta abortív ellenzékiség, ami Bauer egykori pártját annyira antipatikussá tette és nagyon helyesen sírba vitte. Bauer egész cikke egyszerűen irreleváns. Sőt, vicces. A világ sokkal képlékenyebb, megbocsátóbb, kegyetlenebb és érdekesebb, mint a baueri ideológia.

Nos, tegyük fel, a Jobbik túléli a NER által kirótt egymilliárdos büntetés hullámait -- amely büntetés, elnézést, világos jele annak, hogy melyik az ellenzéki párt Magyarországon --, a Jobbikkal Orbánt dönteni kisebb megalkuvás lesz nagyon sok szavazónak, mint a maszoppal, Gerivel vagy a Ferivel. Van ez így. Mások vagyunk. Tessék csak először azt a döntést elvégezni, utána majd le lehet szalámizni a nácikat! Nélkülük ugyanis ez nemhogy 2030-ban, de se Bauer életében, se az enyémben nem fog megtörténni. Szóval, joúúú lenne egy más logika, mint az évek óta unalmas, sehova se vezető libbant fecsegésé.

Ui. Bauer tudhatná, hogy a Jobbik kétségbeesetten igyekszik középre húzni már két-három éve. Ebben akadályozni nemcsak unalmas, hanem végtelenül rövidlátó is.

363 komment

2019.01.27. 08:40 HaFr

Miért nem szeretik a nacionalisták a katolicizmust?

Képtalálat a következőre: „great inquisitor”

Krisztus első politikai tette volt -- amivel meghatározta a nyugati civilizáció történetét --, hogy kiemelte a vallást a (zsidó) nemzet közegéből és egyetemes misszióval ruházta fel. A "politikai" persze nagyon is idézőjelben értendő, hiszen éppen nem politikai célú volt ez a tett, ami egyúttal "forradalmat" is hozott a vallástörténetben: hogy ti. a vallás gyakorlása . először az emberi történelemben -- valóban túlvilági célra (az üdvözülésre) irányult. Ehhez képest a kereszténység -- immár intézményesült formában -- kétezer éve azzal küzd, hogy érvényt szerezzen az egyetemességének és túlvilági irányultságának. Mióta a nacionalizmus megjelent a színen mint az első tömegideológia és a tömegpolitikai gyakorlat, ebben a küzdelemben evidensen vesztésre áll.

De előtte sem volt egyszerű. Az egyetemesség igényét azelőtt legalábbis könnyebb volt fenntartani, de a túlvilági irányultság azóta gondot okoz, hogy a Római Birodalom államvallása lettünk (sic!) a IV. század elején, elkezdtünk földben és fémben gondolkozni, illetve bejelentettük igényünket a császári trón feletti rendelkezésre (a XI. század vége felé). A sokrétű - dogmatikai, intézményi, lelki - meghasonlások végkifejletére mutat de Maistre Considérations sur la France-ának érintésével (vagy kitérőjével) Dosztojevszkij híres Második Eljövetel-parafrázisa a Karamazov testvérekben, Bulgakov Mester és Margaritája stb: az Egyház megöli Krisztust, mert (egyebek mellett) fontosabb neki a hívek evilági ellenőrzése, mint túlvilági üdvözülése.

Az ellenőrzés kényszere persze biblikus alapú (a Bűnbeesés), de az eszközévé váló Egyház túlságosan emberivé vált. Ez csak fokozódott azzal, hogy az Egyház saját politikai hatalma a XIX. századra jelentőset zuhant, mert amit eddig valamelyest ötvözni tudott a saját apostoli küldetésével, ti. a politikai igényeit, azt ezután más eszmék társutasaként gyakorolhatta csak. A legfontosabb ilyen modern (politikai) eszme, amelynek a szolgálatába szegődött, a nacionalizmus volt, aminek eklatáns példája Horthy Magyarországa, ahol a nacionalizmus visszavetette a kereszténységet -- ha lehet ilyet mondani -- a judaisztikus állapotába: nemzetivé és politikaivá degradálta. Ez nem nagyon zavarta a híveket, akiknek fejében az állami propaganda nagy elánnal csinált és csinál máig "rendet" és hozza egy lapra az összehozhatatlant. A nacionalisták tehát régóta a korrekció igényével tekintenek az Egyházra és/vagy felül akarják írni a híveikben Egyház és vallás hagyományosan kettős -- egyetemes és túlvilági -- irányultságát. És nagyon nem szeretik a magukat megmakacsoló katolikusokat (lásd a pápa és egy maroknyi főpap sorsát a mai magyar kontextusban).

Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy alkalmas feloldása ennek a konfliktusnak, ha a nacionalizmusra is fogékony hívő katolikus e két tartományt - amennyire lehet - elválasztja egymástól, illetve bizonyos helyzetekben konfliktusosként éli meg őket és a lelkiismerete szerint dönt. De az nem járható jelentős lelki veszteség nélkül, ha a katolicizmusát alárendeli a nacionalista állami propagandának.

A katolicizmus mindenesetre a népi formájában tömegideológia is lett politikai célok szolgálatában (míg eközben a katolicizmus legnagyobb gondolkodói - kvázi a hívő elit - Szent Ágoston és Szent Tamás nyomán mindig egyetemes és üdvtörténeti kontextusban éltek és alkottak). A kereszténységet persze sújtja a deszakralizáció, amelynek nyomán önmaga nem tud már saját erkölcsi világegyetemet létrehozni, amely sikerrel vehetné fel a versenyt a progresszióval az egyik oldalon, a nacionalizmusokkal a másikon. Ezért a gyengébb minőségű főpapjai vezetésével enged az utóbbiak szirénhangjának és belemegy abba a zsákutcába, amelyben krisztusi életet persze nem remélhet, de hatalmat még egy darabig igen. A hatalma azonban származékos és esetleges (a világi uraitól függ), az önálló ellenőrző szerepe is csekély az emberi erkölcsök fölött (ami a nacionalizmus előtt még indokolhatta a világi hatalmát), illetve itt és most csak a ködös "keresztény európai kultúra" védelme maradt neki legitimációként, de ebben evidensen nem Krisztushoz fordul inspirációért, hanem az anyagi támogatások osztogatóihoz.

(Ahol jelentősége volt, elválasztottam ebben az írásban a kereszténységet a katolicizmustól, az Egyházat egyetemes egyházként értettem, de nem foglalkoztam a nem-katolikus -- reformátor - egyházakkal és szektákkal ezek eredendően nemzeti vagy lokális jellege és skizmatikus -- nem-apostoli -- alapítása miatt.)

250 komment

2019.01.26. 07:41 HaFr

Az ellenzéki közvélemény nem tud szembenézni a rezsimmel és máig rabja illúzióinak

Képtalálat a következőre: „illusions”

Az Orbán-rezsim dinamikus diktatúra, amelyben a hatalmi eszközök megválogatását az alkotmányozó többség megtartásának érdeke vezérli. Végső soron minden áron. A sajtó, ahogy az ellenzéki pártok, a bíróságok vagy egyáltalán az emberi jogok, tehát a formális demokrácia intézményrendszere, de az adó- és családpolitika, az oktatás- és külpolitika stb. is mind mind ennek a szempontnak vannak alávetve. Viszont ha ebből a szempontból értelmezzük őket, világos, hogy a rezsimet választáson nem lehet legyőzni a nagyhatalmi kontextus most elképzelhetetlen megváltozása nélkül.

Az ellenzéki bábozás és a jól kalibrált, orbánilag gondozott pártrendszerbe vetett illúzió -- amelyet láthatóan nem tud elereszteni a közvélemény, az ellenzéki pártok pedig táplálják az "előválasztásokkal", a TV-kben tett magas röptű fecsegéssel és "utolsó csepp" demonstrációkkal -- a rezsim életének szerves része. Tart ez addig, amíg hozzájárul a kétharmadhoz, de legalább nem veszélyezteti a robusztus (a hatékony ellenzékiséget gátló) többséget. Ha ez a veszély felmerül, a mai kormányzás még sokkal kíméletlenebb lesz. A "hibrid rezsim" vagy a "kompetitív autoritarianizmus" rendszertani kifejezéseket megtévesztőnek tartom, nemcsak mert azt sejtetik, a politikai versenynek bármi értelme van (holott nincs: ami versenynek látszik, az az ellenállás erejének folyamatos szondázása és elterelése), hanem mert állandósult formákat sugallnak, pedig az orbánizmus lényege a dinamikus változás, a formák applikációja a végső cél, az ellenőrizhetetlen hatalom érdekében. Ez azonban azt jelenti, még messze nem tartunk a végén, és ha majd egyszer tartósan erősödik a nyomás a rezsimen - ami be fog következni a versenyképtelensége, élősködése és az extraktív természetéből következő forrásfelélése miatt --, akkor eddig nem alkalmazott eszközökhöz fog nyúlni.

Konszolidálódni nem tud, ennek megfelelően folyamatosan radikalizálódik az eszközök alkalmazásában. Szerintem véres vége lesz.

123 komment

2019.01.20. 08:56 HaFr

Hogyan szervez egy kis konzervatív párt vidéken?

Képtalálat a következőre: „field tree”

Ahhoz, hogy lássuk a feladat nagyságrendjét és egyúttal azt, ami reményt ad az elvégzésére, tudni kell, hogy a Fidesz döntően azért sikeres vidéken (falvak, kis és közepes városok), mert Magyarországnak ezt a területileg túlnyomó, lakosságszámban is domináns részét majdnem teljesen elkerülte a polgárosodás és a nemzeti (autentikus, organikus) modernizáció az utóbbi százötven évben. Ezért -- bár sokat lehetne erről még beszélni -- a premodern, defenzív családi és tekintélyelvű struktúrák a népi-nemzeti gondolkodás és a szocializmus anómikus közegében élnek tovább, ami mindösszesen a félelmet és a szolgáló mentalitást erősíti a helyi tekintélyekkel, az állammal és a modernséggel szemben, továbbá - ami a legfontosabb - nem teszik lehetővé a szabadságok és a kis közösségek szervezkedését, ellenállását és saját alternatív értékrendjének meggyökerezését. A Fidesz agresszív, hazug, káros etnicista propagandája úgy hatolt be ebbe a magatehetetlen közegbe, mint a kés a vajba. Produktív (mesterséges, posztnaturális) kis közösségek - közösségi terek, emberi hálózatok, lokális gazdaság, saját iskolák, önkormányzatiság - nélkül a közkeletűen vidékinek nevezett mentalitás egyrészt a túlélés táplálta, befelé forduló egoizmus és az egyre diszfunkcionálisabb családok, másrészt az állam és a hivatalos nacionalizmus harapófogójában sorvad, képtelen saját eszmélődésre és önmegtartó erejének visszaszerzésére. A vidék válságban van, amit egy konzervatív párt, mint a PKP végképp nem nézhet tétlenül.

A politikacsinálás tehát nem megy közösségépítés nélkül. Ezért egy politikai pártnak, ha a szabadságot (és a politikát) a nemzet érdekével összekapcsolva az emberek - és nem elvont célok, entitások, ideológiák - szolgálatába akarja állítani, először a helyi problémákat kell megérteni minden egyes településen, illetve segítenie kell ezek felszínre hozásában, megfogalmazásában és súlyozásában. Nem megoldani, főleg nem ígérgetnie kell (erre ott van az összes többi párt), hanem elindítania a reflexió folyamatát. Ennek érdekében a párt először egy provizórikus (később még alakítandó) kérdőívvel kezd minden településen alkalmas, intelligens, empatikus politikus-jelöltekkel, méghozzá először baráti, ismerősi közegben, a konyhákban vagy udvarokon tartott beszélgetésekben, bizalmi hangulatban. A közeg célja a bizalmon túl a titkosság fenntartása, ami a megfélemlített közegben elsőrendű szempontja a továbblépésnek.

A kis konyhai-udvari közösségek (nem több mint három-négy ember) aztán gráfszerűen - mint egy fa ágai - fejlődnek tovább a kérdőívet folyamatosan alakítva és a válaszokat pontosítva, de egyik kis közösség sem ismeri teljesen a leágazásait, mert azok a közösség tagjainak saját bizalmi kapcsolataiból származnak és a fejlődési stádiumban nem tartja őket számon senki. A hálózat egy tetszésszerű tagja csak a saját kis közösségét és azt az ismerősét és barátját -- azokat az ismerőseit és barátait -- ismeri, akiket maga nyer meg a nagyobb fa táplálásának, ezért a mozgalom nagyrészt rejtve marad bármelyik tagja (és ami még fontosabb: a külvilág) számára. A mozgalmon belüli ("a fa ágai" közötti) kommunikáció később a párton keresztül történik egy olyan algoritmus alapján, amit itt érthetően nem írok le. Mivel az egész elgondolás egyfelől a konkrét, valós problémákon építkezik, amelyek ráadásul a település szerint változnak, illetve kerülnek közéjük országos ügyek, amelyek a helyi ügyekkel vegyülve akcióképes országos motívumokká állnak össze, továbbá mert az egész rendszer baráti-ismerősi hálózatokból áll össze, az építkezés hatékonysága meglehetősen nagy lesz.

Az említett kérdések között ilyeneket tudok itt említeni, mint ezek:

> - Mi a legkedveltebb társasági hely a településen?
> - Vannak-e olyan régi kapcsolatok, amelyek politikai okokból mentek szét?
> - Van-e helyben ovi és orvos? Ha nincs, jó lenne, ha lenne?
> - Igazságosan osztják el a közmunkát?
> - Elég áru van boltban?
> - Tisztítják-e az utakat télen? Nyírják-e az árokpartot?
> - Mondjon két sérelmet, ami mostanában a polgármesteri hivatalban érte!
> - Van-e, aki külföldre szakadt? Ott dolgozik, de hazajár? Mit mesél?
> - Kire néz fel a faluban? Kitől fél?
> - Kire lehet számítani? Kire nem?

Egyelőre ennyit.

47 komment