1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.11.17. 11:34 HaFr

Némi türelmetlenségem TGM-mel

Life in a gulag | The Spectator Australia

Tamás Gáspár Miklósnál kevesen látják jobban, hogy a marxizmus nem összetévesztendő a politikai (státus-, jog-, elismerési és identitás-) egyenlőségért változatos erővel és felállásban nagyon régóta harcoló aktivisták, politikusok, mártírok, kultúrértelmiség, miegymás fluktuáló ideológiáival. Írt is erről -- mint most -- hol türelmetlenül, hol türelmesebben eleget.

Ha szabad egy megjegyzéssel élnem, nem lehet, hogy a többiek értetlensége és az ő türelmetlensége ugyanarról a tőről fakad: hogy a marxizmusnak az égvilágon semmilyen tényleges (az életekre gyakorolt) jótékony hatása nincsen, ugyanakkor TGM-en kívül "mindenki más" szeretne legalább pszeudo-legitimációt adni neki, hogy legyen -- mert egyébként nincsen --  a világ dolgainak praktikus alakításához átfogó értelmezési kerete? TGM meg közben az intellektuális precizitásnak hódolva a saját megértéséből képtelen "kívülről behozott" tudatosságot (szellemet) generálni ott, ahol már Rosa se tudott, mert a kutya sem akar öntudatra gerjedni, inkább akar kenyeret tenni a családja asztalára, ha -- úgymond -- ennek fejében kizsákmányolják is?

Messze nem értek annyira a marxizmushoz, mint kedves szerzőm. De azért valamennyire. Ami elég ahhoz, hogy felmérjem a mindennapi jelentőségét és esélyeit (nincs, nincsenek, ami engem megnyugtat). A némi türelmetlenségem abból származik, hogy először nem a marxizmus (elméletének) kritikájával foglalkozik az, aki a gyakorlatát egyengetné.

Zárójel 1. Természetesen rengetegen leírták már a marxizmusról, hogy miért nem működhet. TGM személyes ismerősei is. Sőt olyanok is voltak, akik leírták, miért hiba a marxizmusnak akár csak társadalomkritikai jelentőséget tulajdonítani (nem összetévesztendően a kapitalista társadalmak mindig üdvözlendő bírálatával). Írták ezeket -- megint csak -- TGM személyes ismerősei is. Megfontolandó: milyen érvek kellenek még ahhoz, hogy egy marxista lemondjon a marxizmusról, ha az észérvek, az értelem ítélőszéke, a politikai empíria stb. nem elegendők.

Zárójel 2. Szerzőnk írá: "[a]z osztályokat nem az osztályérdek hozza létre a kapitalizmusban, hanem az értéktöbblet elsajátításának módja, a termelőerők és a termelési eszközök elválasztása (a tőkés tulajdon), az árutermelés, a szabad munka." Na, hát ez az. Vélhetően ebből a téves prekoncepcióból ered minden idevonatkozó nyűg. Százmillió hulla meg az apró.

39 komment

2020.11.17. 08:35 HaFr

Vágjanak már ki minket a francba az EU-ból!

A legjobb európai városok, ahova meglóghatsz egy hosszú hétvégére | Femcafe

Majdnem mindenkinek jobb lenne -- az európai nemzeteknek és ázsiai orientációjú magyaroknak --, ha ki tudnának vágni minket az EU-ból, de persze nem tudnak (és nem akarnak, vö. gazdasági érdekek). Az európai orientációjú magyarok (a harmadik csoport) egy kicsit szenvednének, de legalább okát látnák, hogy leváltsák a tíz éve ellenükben cselekvő hivatalos politikai ellenzéket, aztán meg talán megnyernének egy egyelőre távoli választást is. Az ázsiai orientációjú magyarok megtanulnák, hogy a valóság nem a fidesztévé által bemutatott kép, hanem a kilépés után meredeken zuhanó kenyér- és szalámiadag a spájzban. Európa meg helyrehozná ezzel a kritikátlan, elhibázott 2004-es beléptetési hullámot, amivel olyan országokat (legalább kettőt, de egyet biztosan) engedtek csatlakozni, amelyeknek még harminc évig bizonyítaniuk kellett volna az erre való érettségüket.

Félre ne értsen semelyik Ázsia-hívő (netán "harmadikutas") magyar: nem írnám én elő, hogy milyen legyen ez az ország, hogy jövök én ahhoz. Én Európát és a civilizációt védem. Mindkettő (ami nagyjából ugyanaz) egy bizonyos értékrendben nőtt fel, tehát joggal várja el -- jóllehet mára maga is megkavarodott -- ennek az értékrendnek az erősítését a tagjaitól. Az EU-nak nem az alternatív "jogállami felfogások" laborjának és a kleptokrata populizmus "kulturális" keltetőjének kell lennie, mert -- úgymond -- így "tiszteli" a nemzeteket. Ha az EU magállamai nem fogják fel, hogy elsősorban értékközösség és nem veszik ezt komolyan (ahogy most nem veszik), akkor megérdemlik az olyan országokat a ragadozó politikai bűnözőikkel, mint Magyarország.

Ha kivágnának, végre rákényszerülnénk magunk kivívni a szabadságunkat a saját belső elnyomóinkkal szemben. Ötszáz éve nem sikerül. Félreértés ne essék, ezek az elnyomóink nem elsősorban Orbán és a politikai osztály. Ez a magyar szellem és kumulálódó inkompetencia. Minden más ezekből következik.

35 komment

2020.11.14. 09:22 HaFr

Gyurcsánnyal egy listába szorítva -- a 2022-es Fidesz győzelem kulcsa

Index - Belföld - Gyurcsány: Karácsony Gergely megmutatta, hogy tud küzdeni

Karácsony népszerű. Nem is lehet nagyon kikezdeni. Ráadásul úgy tűnik, flörtöl a közös ellenzéki kormányfőjelöltséggel. Mit lehet tennie Orbánnak, ha biztosra akar menni vele szemben?

Én magam nem hiszem, hogy ez az ellenzék bármilyen felállásban, bárki vezetésével le tudná győzni a Fideszt az eddigi választási szabályok között, de Orbán biztosra akar menni, főleg, mert nem tudja ebben a pillanatban, mit tartogat még a válság. Innen a választójogi törvény módosításában testet öltő ellenzéki közös lista ötlete és benne Gyurcsány hagyományos szerepe a Fidesz erősítésében.

Gy. talán a második vagy harmadik legnépszerűtlenebb magyar politikus már egy évtizede folyamatosan; most ne firtassuk, miért, de ő az. Nem jó ajánlólevél a politikában, ahol a népszerűség mellett az elutasítottság a legfontosabb személyes mérce. Gy. a 10-15%-nyi biztos szavazóján túl, akik istenítik, gyakorlatilag mindenki más szemében a leginkább elutasított "demokratikus" politikus. Ezt kb. mindenki a helyi értékén értékeli, kivéve Gyurcsányt. Marad, de nem tesz a rá kiosztott szerep ellen. Makacsul tartja magát hozzá, pedig a mérhető hasznossága (utility) a kormány- és rezsimváltás szempontjából a jelenlegi szerepében negatív. Ha nem lenne ez a szerep, sokkal nehezebb lenne a Fidesz dolga.

A Fidesz biztosra akar menni, a Soros-Brüsszel-migránsok-LMBTQ-(talánmég)Biden témaköteg kiegészítésre szorul Orbán fejében, ezért úgy döntött, hogy Gyurcsánnyal közös listába kényszeríti az ellenzéket, aminek ő se a NER-ben betöltött politikai funkciója, se személyes okok miatt sincs ellene (állítólag utálja Karácsonyt).

A közös lista legnagyobb kockázata a Gyurcsány-szennyezés. Orbán nem véletlenül szorítaná erre az ellenzéket. De Gyurcsány nem ártatlan bolond, hogy ne tudja: ha valóban "hazafi" lenne, akkor már régóta otthon ülne, nem a TV-stúdiókban, és az emlékiratain dolgozna. Ehelyett -- nagyon úgy tűnik -- tudatos tettestárs a NER fenntartásában. Nem tudom, miért, de egyszer ki fog derülni. Most csak az évtizede ismétlődő jelek vanak.
.
Gyakran jut eszembe - főleg, amikor Orbánnak épp a nyakáig ér az erkölcsi fekália és már-már politikai konzekvenciáktól lehet tartania, de hirtelen Gyurcsány előugrik és a szokásosnál is hevesebben kezd el létezni, mire Orbán támogatottsága megerősödik/visszaáll --, hogy az Orbán előtti leginkompetensebb miniszterelnöknek funkciója van a rezsimben és az nem Orbán leváltása. Intő jel, hogy bőven elég neki a 10-15% biztos szavazó a missziójához, nem is töri össze magát többért, nincs kormányváltó célja, kormány-nem-váltó annál inkább. Gyurcsányban még benne lenne legalább plusz 10%, mert megvan a politikai tehetsége (szemben a kormányzóképességgel, erről még alább) és harmatosak az ellenzéki versenytársai -- tudna úgy navigálni, hogy kikerülhessen a Fidesszel közösen magára osztott szerepből. De nem akar. A célja nem az alternatívaállítás, hanem a rombolás. Többször volt, hogy hónapokra eltűnt (ez nagyjából mindig egybeesett azzal, amikor Orbán elég erős volt, nem volt szüksége rá). Aztán, hopp, előkerült, mint az utóbbi két-három hétben, és régóta nem látott intenzitással szerepel -- és erősíti Orbánt.
Összezárni ezt az embert egy listán a magukat valamennyire is komolyan vevő ellenzékiekkel (egy kéz elő, számol), a biztos halál. Nemcsak a neve, a népszerűtlensége és a múltja miatt, hanem mert egészen egyszerűen elviszi a show-t. Bármikor, bárhol képes rá és nem is lehet megegyezni vele, hogy ne tegye, mert megszegi az ígéreteit, megszegi a megállapodásokat (ahogy eddig is nem egyszer tette). Gyurcsány érdektelen lenne, ha volna mellette egy-két legalább megközelítően hasonlóan "tehetséges" ellenzéki politikus. Az utóbbi harminc év második legkártékonyabb politikusa azonban ennek az időszaknak a második "legtehetségesebbje" is, mögötte pedig hosszan leszakadva mindenki más. Kis hazánkban ez egy egészen szokványos algoritmus. A kormányfői/államférfiúi (erkölcsi és országvezetői) kiválóság negatívan korrelál a politikusi-népszédítő-hatalommaximalizáló képességgel. Minél "tehetségesebb" politikus valaki, annál csapnivalóbb, károsabb országvezető. Nem véletlenül tartunk itt.
.
Kész a moslék-koalíció, mindent hányjunk bele. Kövér elszólta magát, hogy mi lesz a marketing-szöveg 2022-ben, és nem véletlenül lesz ez.

116 komment

2020.11.11. 08:41 HaFr

Varga "Saint-Just" Judit kérése a tisztelt ellenzékhez

Mit mond el az Orbán-rendszer átalakulásáról Varga Judit miniszteri  kinevezése? - 444

"Pártlistát az a párt állíthat, amely - legalább kilenc megyében és a fővárosban - legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított" - ez az egyik pont, amin a kormány 2020. november 10-én, a dátumbélyegző szerint 23:59 perckor T/13679. számon benyújtott javaslatával módosítanák az egyes választási tárgyú törvényeket (.pdf).

Ez a törvényjavaslat -- ha elfogadja az ogy. és a népképviselet mit nem fogadna el, ami Orbán udvarából javaslatként elékerül -- praktikusan azt jelenti, hogy az ellenzéknek csak akkor van esélye nemhogy győzelemre, de indulni is 2022-ben, ha egyetlen országos listát állít és minden vk-ben egyetlen jelöltet.

Az előadó droid (Varga J.) és a főnöke -- az akaratuk ellenére -- talán megtették így azt a szívességet az impotens/kollaboráns magyar ellenzéki pártoknak, hogy ezentúl kénytelenek legyenek az egyetlen megmaradt megoldáson dolgozni: egy lista, egy jelölt, sőt így is kezdjenek viselkedni a nyilvánosságban.
.
Sőt. Ami azt illeti, semmi se indokolja -- se a teljesítményük, se a különbözőségeik --, hogy ennyi ellenzéki párt legyen, mert így csak folyamatosan reprodukálják a Horthy-rendszer hegemonisztikus politikai képletét. Vissza kéne térni a Monarchia korabeli koncentráltabb pártrendszerhez, mindenkinek jobb lenne, ehhez persze az egók önfeláldozására volna szükség a nemzet érdekében, ami olyan ritka az utóbbi harminc év történetében, mint a fehér holló.
.
A pártvezetők és a pártok létezésében a megélhetésük okán érdekelt siserehad egy valamit árul el csak önmagáról, akármelyik alakulatot nézzük is: sokkal jobban érdekli őket a saját személyes sorsuk, mint az országé, ami önmagában nem lenne baj, ha ezt olyan hivatásban csinálnák, amiben nem ártanak közvetlenül millióknak (a diszfunkcionális viselkedésükkel), illetve a pártrendszer piacként működne, ahol viszonylag hamar ki lehet szűrni a (funkcionális) inkompetenciát. De a pártrendszer nem így működik (egyébként is kevés helyen működik így, de nálunk még sokkalta erősebb a kontraszelekció).
.
Ki hiszi már azt, hogy bármelyik pártvezetőre -- nem említek neveket, de mindegyikre egytől-egyig igaz -- olyan szüksége van ennek a népnek, mint egy falat kenyérre, mert ő az új... Adenauer, de Gaulle, Churchill, LBJ, de akárcsak Biden. Egyik se ilyen. Mindegyik tucatáru. Az egyetlen stratégiai mozdulatuk az lenne, ha a pártjaik beszüntetnék a tevékenységüket és együtt (meg másokkal) alapítanának egy új egységes ellenzéki pártot, aminek esélye lenne hatalomra jutni. Minimális eséllyel Orbán és baráti köre talán most ebbe az irányba hajthatja őket.

63 komment

2020.11.08. 12:10 HaFr

A boldogság titka egyszerű: fejlett piac és liberális demokrácia

Íme először is a világ hatékonysági (és az ezzel nagyjából szinkron jóléti) állapota történeti kitekintésben:

A stunning 'hockey stick' – How access to energy brought humanity forward –  Climate Collections

 

 

 

_________________________________________________

Aztán a kritikus differenciálódási időszak lebontva régiókra:

GDP per capita - Our World in Data

Lehet itt mindenféle kifogást, magyarázatot és összeesküvéselméletet gyártani, a világ népeinek ravasz, viszont annál kíméletlenebb Nyugat általi elnyomásáról fantáziálni, lehet a kínai példát lobogtatni (csak éppen az egy főre jutó GDP itt alig lépte át a 10.000 USD-t, miközben ennek a technológiai alapjai is nagyrészt nyugatiak), lehet a liberális demokráciák válságáról delirálni... mindent lehet. Én csak ezt a két grafikont mutatom, és ezzel kívánok sok sikert azoknak, akik az állam erejét összekeverik az intézmények erejével, az etnicista-illiberális (autokratikus) rendszerbe vetett hittől várják nyomorult országunkban a megváltást és úgy általában -- nem is kell e grafikonokig elmenni -- egy büdös szavát is elhiszik az Orbán-gengnek.

Persze vannak, akik szerint a boldogságban sokkal fontosabb tényező a nemzeti identitás "védelme", a globalizációval szembeni sokfrontos harc és a szuverén, hősi szemlélet. Én tudom, hogy ennek örvén aztán sok jószándékú embert meg lehet téveszteni a mélymagyar kegykultúra iránti állami álrajongással, ami felülírja a józan észt és boldog népek bevált gyakorlatát, és ez a hungarikum-műtárgyiság lenne ezek szerint a magyar identitás megőrzésének -- ezen keresztül meg a boldogságnak -- a kulcsa. Hát nem az. Ez legfejebb a legrosszabb fajta skanzen szemléleté, ami előbb szimbolikus ügyekre redukálja egy állam küldetését az életek irányításában (miközben minden másban szabad utat kap a hazudozásra és a tolvajlásra, mert a nép képtelen vigyázni az anyagi javaira), aztán összekeveri a nép önazonosságát a kinevezett műkánon ideológikus átlényegítésével, ez a pogány etno-szakralitás pedig kiöli az értékek organikus kiválasztódásának esélyét, egy csomagba (="Mi a magyar?") kényszerítve a cigánynótát a lakodalmassal, Wass Alberttel, a csikósbőrös kulaccsal, Hofival, a népdalokkal, a Gyulai kolbásszal és Kodállyal stb. A tradíció boldog országokban organikus változás dolga, a műtárgyiság pedig -- a múzeumoké. Orbánék önfelkent magyarkodása a rossz ízlés mellett a hatalmi célú skanzenépítkezést szolgálja, amelyben se élet, se érték (vagy csak véletlenül, periférikusan). Egy modern ország önazonosságát egyszerre alkotják a népdalai, a néptáncai, a modern regényei és az internet (par example). Egy boldog nép össze tudja ezeket hangolni, ha nem is lehet soha harmonikusan. De ezért érték a pluralizmus: sok nézőpontból lehet ugyanazt a kultúrát szemlélni, és ezek nemcsak hatnak egymásra, de mindenki kiválaszthatja, melyiket érzi a magáénak. Ha ellenben Kövér László mondhatja meg a maga kis fejével, mi a magyar, az a végünk. 

PS: Tudom, unalmas ezeknek és hasonló grafiknak a lobogtatása. Én se először teszem. De soha nem lehet elégszer, mert "Mészáros" még mindig gazdagodik, a társadalmunk még mindig szét- és leszakadásban van és sokáig versenyképtelen lesz, ami -- ha hiszi az olvasó, ha nem -- szoros összefüggésben áll a magyar nép európai mércével kiemelkedő boldogtalanságával. A jóléti, a szellemi és az erkölcsi kiválóság (iránti igény) egymást erősítik, ezek meg nagyjából eldöntik, hogy egy nép összességében mennyire érzi jól magát a bőrében. Nincsenek csodák és csak az ostobák hisznek ilyenekben.

53 komment

2020.11.01. 07:39 HaFr

Összefoglaló: a tolvajlás és a kormányzati dilettantizmus mérlege

Is Poland a very poor country? - Quora

Az EU-pénzek túlárazott improduktív beruházásokba öntésének olajozott gyakorlata, amelynek során -- hogy, hogy nem -- feltűnően sok "hazai" követ kell felhasználni és aminek magas hányadát a notóriusan rosszul átlátható építőipari cégeknek egy szűk csoportja végzi, ismert az ország lakossága előtt, beleértve a fideszeseket is. Tudott dolog Orbán családjának, vélhető strómanjainak és ismert barátainak exponenciális (ez azt jelenti, hogy az egyenletesnél, azaz a minden évben ugyanannyival növekvőnél) gyorsabb gazdagodása csaknem kizárólag olyan közpénzekből, amelyek a nyugati adófizetőktől Magyarország versenyképességének, felzárkóztatásának, modernizálásának érdekében vesznek el a saját államaik. Ismert korábbról a Rogán által bonyolított letelepedési kötvénybiznisz, legújabban az öt-tízszeres áron beszerzett lélegeztetőgépek köré szervezett fideszes vircsaft, amelyen a mostani eladásuk után -- mivel a fenének van szüksége ennyire -- csak a tiszta hasznon marad meg a beszerzőknél, mindkét esetben több tízmilliárdos nagyságrendben. Tolvajlás -- ideértve a sok egyedibb, több iparágra kiterjedő esetet is -- kipipálva. A magyar népet ért veszteség óriási, kezdve a közmorál romlásától az anyagi kárig és az elmaradt haszonig, ami utóbbit a meg nem valósult értelmes beruházások hiányában szenvedünk el.

A politikai bűnözői osztály eközben egyre nyilvánvalóbb kormányzati dilettantizmusról is tanúságot tesz. Az euró árfolyama a 2010-es 265 Ft-ról ma egyre makacsabbul felzárkózik a 370 köré (amit a fideszesek szavazók tekintélyes hányada -- lásd az iskolázottsági összetételüket -- diadalként él meg, ez meg ugyanaz a hányad, amelynek közben természetesen fogalma sincs az ennek nyomán őket is érő, halmozódó kárról). Az ország nagyrészt nyugati finanszírozású GDP-növekedését gyakorlatilag stagnáló államháztartási hiány (miről is volt szó a 2010-14-es magabiztosság korában, hol kéne ma lennünk, 50%-on?) és újra növekvő háztartási eladósodás mellett az egy főre jutó fogyasztás mélyrepülése (a szegénység és az ország praktikusan alsó felének leszakadása), a medián fogyasztásnak a GDP-növekedéshez mért, a régiónkban -- nemhogy Európa boldogabb felén -- is ismeretlen ütemű romlása követi. A különbség oka az orbánista kleptokrácia, az alacsony hozzáadott értékű gazdaság és a perverz közteherviselés rendszereinek kombinációja, mindösszesen az ún. társadalmi hatékonyság romlása.

De a gazdasági dilettantizmus ott hagyja nyomát a hasonlóan alacsony szakértelemben és a pénzhiányban a nyugdíjrendszer, az eü. és az oktatási rendszerek (alrendszerek) átszervezésének során is, amelyekben -- ha eddig nem -- mostanra a vírus felfedte a centralizált, voluntarista kontroll, a "forráshiány" (szabályos kiéheztetés) és a szakmai hozzá nem értés veszélyes elegyét. Az ország közszolgáltatásainak forrás- és szakemberhiánya egyre nő, minden évvel, amit az orbánizmusban töltünk -- a nehéz visszapótlás, az erkölcsi és szakmai romlás miatt -- vélhetően három-négy év kell majd egy profi, valóban nemzeti érdekű kormányzás alatt (amelyhez nem fűzök túl sok reményt a mai ellenzék kezei között sem) a veszteség ledolgozására.*

Egyéb kérdésekről -- a városképek, az ország úthálózata, a magyar KKV-k helyzete stb. stb. -- nem beszélek, mert evidensen tragikus a helyzet. További bekezdés kívánkozna a jogállamiságot, a demokráciát elpusztító kitervelt intézkedéssorozat illusztrálásához, amelynek nyomán a nyilvánosság és a politikai intézményrendszer a hatalmi gépezet kontrollján túl az információáramoltatást és a döntések optimalizációját is képtelen ellátni; azaz a gyakorlatilag egy személyre szűkült hatalmi központ döntései a policy-t illetően egyre pontatlanabbak lesznek. Mindent összevetve az ország amortizációja olyan előrehaladott állapotban van, ami alighanem példa nélküli a modern történelmünk békebeli korszakaiban.

Az orbánizmus kártékonyságát a választóknak továbbra is a harmada, a biztos szavazók fele ennek ellenére nem bánja vagy nem bánja eléggé ahhoz, hogy megvonja a bizalmat a rezsimtől. És ezzel elérkeztünk a legnagyobb, több évszázadban mérhető folyamatos romlásunk végső okának rögzítéséhez, amely a NER fennmaradásának fundamentuma: a magyar nép tudati állapotának, kompetenciakészletének és erkölcsi minőségének összességben alacsony, bizonyos szegmensekben pedig kirívóan alacsony voltához.

A helyzetből (inkább állapotból) való kilábalás stratégiájáról csak nagy vonalakban van fogalmam. Az implementációjáról -- a változásmenedzsmentről, ami tehát a mai meglevő forrásokból és készségekből táplálkozna és (mégis) sikeres lehetne -- semmilyen elképzelésem nincs. Remélem, van valaki, akinek igen. Lassan el is mondhatná már.

*PS.:

Az eü. ellátórendszer mai, vírushelyzeti válsága (az influenza- és pneumococcus oltások részleges elérhetetlenségétől a kórházak intenzívterápiás kimerüléséig, a dolgozók mérhetetlen leterheltségétől a hadigazdálkodásra jellemző jogszabályalkotásig) előképe annak, hogy milyen lesz a rendszer normálállapota 5-10 év távlatában, ha marad az Orbán-rezsim. Nem szeretek a jövőre nézve szentenciákat megfogalmazni, ezért hozzáteszem, hogy ezt "csak" az eddigi trend meghosszabbításából vonom le. Ha valaki azt hiszi, hogy radikális javulás áll be a közeljövőben és az eddigi trend hirtelen biztató fordulatot fog venni, attól elnézést kérek a borús jövendölésért. Röviden, pusztán a saját belátásom szerint, az Orbán-rezsim egyre veszélyesebb az emberi életekre. Talán érdemes volna valamit kezdeni ezzel.

188 komment

2020.10.31. 09:23 HaFr

Orbán módszere: többségnek látszani. Mit lehet tenni ez ellen?

Ellenállás oldali I-TS teherszállító 75293 | Star Wars™ | Hivatalos LEGO®  Áruházból HU

A Fidesz szavazói a választókorú népesség egyharmadát teszik ki, ebből csinál parlamenti kétharmadot -- majd Orbán kormányzati rendszerének felépítése és informális hatalma révén abszolút hatalmat -- elsősorban a propaganda, a választási rendszer, a választások napján történő legális, féllegális és illegális mozgósítás. A "nemzeti" propaganda révén -- pénzköltésben, felületben és műsoridőben -- folyamatosan elnyomja az alternatív üzeneteket, azt a szubjektív látszatot kelti, hogy a többség hangját közvetíti, amivel az ellenzéki szavazók körében reménytelenséget kelt, amit a saját pártjaik objektív inkompetenciája csak felerősít. A valós alkotmányozó többségnél sokkal bénítóbban hat az ellenzéki és a bizonytalan tömegre a többség látszatának sulykolása.

Lenne ennek ellenszere, ami nem kíván sok pénzt, ez pedig -- csodák csodája -- a folyamatos országos jelenlét, amellyel valamennyire ellensúlyozható a valóban folyamatos egyoldalú kormányzati propaganda; nem túl nagy, inkább rövid, villámszerű, jól poentírozott üzeneteket eljuttató mikroeseményekkel, az országban keresztül-kasul mindenhol: kisebb és nagyobb vidéki városokban, sőt az egészen kicsiny falvakban is. Ezeken a maximum fél-, egyórás kitelepüléseken (vagy hangosbeszélős közvetítésekkel, a gazdagabb pártok szórólapokkal) jól felépített mondanivalót közvetíthetnének nem több, mint 3-4 (emberi nyelven, emberi léptékben megfogalmazott) politikai üzenettel, mellettük szemléletes konkrétumokkal, mindezt megfelelő magyarázatba és narratívába ágyazva, és további helyi aktivistákat gyűjthetnének. Egy-két pártember naponta 8-10 településre is eljuthatna így, a választásokig akár többször is. Sőt, a lényeg éppen a valamennyire folyamatos jelenlét volna: "vagyunk, reményt és értelmet adunk, érdemes ránk szavazni". Mivel helyi aktivisták már vannak, akiknek nem telne többe egy ilyen körút, mint ötezer forintnyi benzinbe meg a technikába történő egyszeri befektetésbe, a megtérülés -- hogy is mondjam -- az eddigi gyakorlaténak többszöröse lehetne. Ezzel nem a spanyolviasz feltalálásának látszatát akarom kelteni, csak "tépelődöm", hogy miért nem képesek ezt csinálni.

Aki ismeri ezt a blogot, az tudja, hogy teljesen reménytelennek tartom a hazai ellenzéket (legyen ez a párt- vagy az értelmiségi-írogató része), például a kellő akarat hiánya miatt. Az akarat hiánya a szisztematikus gondolkodás hiányával együtt szüli az innováció hiányát, az meg a folyamatos bénázást. Fogalmam sincs, mit kezdene ez az ellenzék az országgal, ha a kormányzati hatalom birtokába jutna, jobb nem is belegondolni (látva pl. az ellenzéki önkormányzati korrupció friss hajtásait). Én csak azt tudom, hogy Orbánéknál rosszabb emberi számítás szerint nem lehet. A mai ellenzéki stratégia szemmel láthatóan az, hogy vívja ki csak a társadalom (a szakmák) a szabadságot (SZFE, orvosok, tanárok stb.), a pártok meg -- amelyek éppen akkor meg tudják ugrani a parlamenti küszöböt -- majd beleülnek a hatalomba. (Ez még a jobbik olvasat, mert vannak érvek amellett, hogy az ellenzéki pártok bizonyos fragmentumai több éve már, változó hangsúlyokkal, de kifejezetten a Fidesz győzelméért dolgoznak.) Veszélyes felfogás ez, mert ennyi lesz a valódi legitimitásuk is: nulla, vagy csak annyi, amennyit a választások teremtenek. Jobb lenne nem ennyire cinikusnak és töketlennek lenni, ha az országot tartják szem előtt. Persze, tudom, hogy nem sokan tartják. Ez van. De legalább a látszatra adni kéne valamelyest, mondom amiatt, hogy mekkora munka várna rájuk a romlás visszaszorításában. Ehhez pedig komoly legitimáció kell.

41 komment

2020.10.28. 21:45 HaFr

Keresztények-e még az egyházaink?

Réti István (1872 - 1945) - híres magyar festő, grafikus

Mitől is keresztények a katolikus és a protestáns egyházaink? Nyilván ezzé teszi őket először is az alapításuk, aztán a hagyományuk, a liturgiájuk, továbbá mert annak mondják magukat. Mindezek a dolgok azonban már csak azoknak érdekesek, akik belül vannak az egyházon és ilyenként kielégítik őket a soi-disant paradigmákAz egyházak ilyen paradigmák Magyarországon, és a kitörésük ebből jobbára csak a romlásuk irányába történt az utóbbi években. A korrupt, abuzáló, közpénztemetésben szíves kollaboráns, a világi hatalom legitimálásában jeleskedő, de közben a modernséggel kezdeni mit sem tudó, híveit vesztő, egymással (evangélikusokkal, kisegyházakkal) nem szolidáris keresztény egyházak hitükben megfeneklett papokkal hirdetik az Igét -- és építtetik a stadionokat. (Minden mondat után tessék odaérteni: tisztelet a többnyire ritka kivételeknek.) Szolgálatot folytatnak? Persze. Keresztelnek, esketnek, temetnek, oktatnak, gondoznak és gyógyítanak. Funkcionális értelmük van. Paradigmák és funkcionálnak. Így-úgy.

A Krisztustól való távolságukról nem beszélnék, nem jövök ahhoz, hogy ezt megítéljem. Én csak azt tudom, mitől érezném úgy, hogy az orbánizmus farvizén és a harminc ezüstön túl is keresztényebb -- azaz krisztusibb -- lett ez az ország az utóbbi tíz évben. Pl. attól, ha (a szó szoros értelmében) úton-útfélen és tereken misszionáló szerzetesekkel és papokkal találkoznék, akik hittel terjesztik az Igét és van hírük a világ számára. Pl. attól, ha keresztény témájú vitáktól lenne hangos a közélet, mert úgy tudják témává tenni az Igét, hogy az mindenkit megmozgat pro vagy kontra. Pl. attól, ha komolyan vennék a létokukat, a világba való elküldésük értelmét, ami nélkül szükség se volna rájuk: a hitre való meghívás mellett a szeretet parancsát, és minden mozdulatuk erről szólna. Pl. attól, hogy elég bátrak megítélni a politikai közbeszéd minőségét, hiszen nem szolgálnak két urat és az ő uruk nem a világi felség. Pl. attól, általában képesek és akarnak normát hozni a normátlanságba, tisztaságot a mocsokba, lámpást az éjszakába, iránytűt a mágnesviharba. Amiből látszik az isteni küldetésük. Ha így lenne, nem tévesztenék kényszeresen össze a kereszténységet ún. konzervatív (valójában tolvaj, hazug, cinikus) politikai agendák, témák és módszerek szolgálatával, hanem teljesen -- észrevehetően és felszabadítóan -- más nézőpontból reflektálnának a világra.

Keresztények-e még az egyházaink? Hadd kételkedjem. A szívszorító ürességük sokszorta fájóbb, mint az évszázados magyar politikai válság. Pedig ha van nép, amelyik rászorulna a papjaira, az a magyar.

135 komment

2020.10.24. 21:25 HaFr

Egmont után, a szabadság formája nélkül

Wars of Religion | French history | Britannica

Felemelő érzés lett úrrá az Uránia előtt demonstráló tömegen, amikor felcsendült Beethoven Egmont nyitánya. A zenemű gyakran hangzik fel az '56-os forradalomról készült archív felvételek kísérőzenéjeként (miután a forradalom idején is gyakran sugározta a rádió) és természetesen tegnap is azt az érzetet kelthette a hallgatókban, hogy a szabadság hangjait hallják -- a szabadságot érzik magukban és maguk körül. Aztán a hosszadalmasabb '56-os emlékelőadás hamar visszazökkentett mindenkit a valóságba, hogy ti. nem élik/éljük a szabadságot, hanem csak megidézik/megidézzük. Ma pedig már biztosak is lehetünk ebben, ahogy a kormányzati hazudozás és manipuláció megeredt a jól ismert csatornákon és mégsem szakadt le az ég.

Majd lesz -- talán -- megint valamilyen forradalom, hiszen nagyon úgy tűnik, hogy a demokrácia felismerhetetlenül elsorvadt formája képtelen betölteni a reményt, hogy győzelemre vigye a szabadság ügyét. De amíg ez bekövetkezik, nem árt emlékezni  a magyar (fegyveres) szabadságküzdelmek háromszáz éves történetére. Dióhéjban (1711, 1849, 1919, 1956) ez a bukások története, aminek természetesen oka van, nem is egy, vagy ha mégis egy, hát nagyon összetett. A lényege nem annyira a fegyverektől elszenvedett vereség, hanem a társadalom kritikus tömegének felkészületlensége, egyetértésének és a szabadságért való egységes cselekvésének hiánya. Ez a lényeg mit sem változott máig.

Hiába a meg-megújuló szenvedély, ami életünknek és történelmünknek ebben a mai, különösen deprimáló évtizedében is -- de hozzácsaphatnám ennek előzményeként rögtön az eggyel korábbi évtizedet is, ami a mulasztásaival megpecsételte a 2010-es éveket --, hiába a reménykeltő fiatalos ellenállás mégoly ritka kitörései, ha a szabadságnak nincs elképzelt formája, amely az ellenállásnak és a reménynek programot adna. A szabadság felé vezető úton az elégedetlenség és az ellenállás megnyilvánulásai csak a nulladik lépés. Ha a szabadság formájáról -- ami egyszerre erkölcsi és intézményi állapot -- nincs közös ismeret, akkor a gyakorlat, ha egyáltalán esély nyílna is rá, anarchikus, radikális és céltalan lesz.

Orbánt nemcsak a cinizmusa és a demokráciaellenes radikalizmusa tartja hatalmon, hanem az erkölcsi rendünk szükséges újraalkotására vonatkozó gondolkodás hiánya is az ellenzéki oldalon. Már maga a belátás is hiányzik, hogy foglalkozni kéne ezzel. Az Egmont-nyitányt Beethoven Goethe darabja elé kompontálta, amelyben ismeres módon Egmontot lefejezik, a szabadság reménye azonban (diadalmasan) tovább él. Tegnap éppen eddig jutottunk el a darabban: a nyitányig, benne a reménnyel.

De. Az emberi együttélés nem lehetséges radikálisan összemérhetetlen erkölcsi állapotokban. Posztmodern világunkban, amely a politikát törzsi szenvedélyek és indentitások terepévé és ezeken építkező hatalmi konstrukcióvá redukálja, tüntetni viszonylag könnyű ("viszonylag"), de egy országot kitalálni, az erkölcsi rendjét és benne a szabadság formáját megalkotni és fenntartani (ami eddig se sikerült) csaknem lehetetlen totálisan szembenálló törzsek összecsapásában.

Értelmiségünk közös rákfenéje, hogy egyvalamitől képtelen megszabadulni, ami bármelyik oldalon álljon is, romba dönti a függetlenségét: hogy dominánsan nem az országot szolgálja (a nézőpontja nem az országé), hanem a saját törzsi idólumait. Ezek mai formája -- a Francis Bacon-féle kritikán túl -- összefoglalóan a törzsi identitása. Az akármilyen oldali közéleti értelmiség tényleges függetlenségének egyetlen bizonyítéka az országra irányuló gondolkodás (benne az élénk viták) dominanciája lenne, akár -- jobb híján -- politikai szekértáborokon belül. Ebben sehol sem vagyunk. A szabadság formája helyett a törzsi lojalitások, a megrögzöttségek és az elvárt gondolkodási sztenderdek érvényesítése ("összezárás") jelentik az értelmiségi csoportok fő gondját.

183 komment

2020.10.22. 09:25 HaFr

A munkakényszer a társadalmi rend egyik biztosítéka

A Guide to Legal Loitering - Bloomberg

A feltétel nélküli alapjövedelemmel (FNA) kampányoló Párbeszéd nevű mikropárt -- és a javaslata, hogy a balos ellenzék emelje be a 2022-es kampányába az FNA-t -- még a koncepció felvizezett formájában is a baloldali identitásradikalizmusok (tehát, meg kell adni, nem a marxizmus) tipikus hibáját véti, amennyiben az eszményi viselkedésre redukálja az emberképét. Legalább Rousseau óta ismert baloldali tévhit az, hogy az ember szabadnak és jónak születik, a kettőnek együtt, és a társadalmi intézmények rontják el ezt az ideális bölcsőkori énjét. (A liberálisok ezzel szemben, ha a szerződéselméleti tradícióban el is ismerik a szabadságot elméleti kiinduló állapotnak, az intézményeket elengedhetetlennek tartják a bűnös, vagy rossz, vagy egoista, vagy egyszerűen csak tökéletlen ember kontrollja és az ilyen emberek koordinációja érdekében.)

Mint minden rendszerkritikai alapú eszköz, az FNA is a kapitalizmus (mint az intézményrendszer egyik meghatározó elemének, lásd Rousseau-t fent, de ide már Marx is nyugodtan citálható) romboló, emberellenes vonását igyekszik kiküszöbölni. Az eszköz gazdasági megalapozatlanságáról -- bármelyik megvalósulásában -- sokan beszélnek, egyes kísérletei kudarcot is vallottak már, de kevesebben szólnak az FNA révén a munkakényszerből kieső emberek kártékonyságáról. Azoknak a rétegeknek, amelyek az FNA legnagyobb kedvezményezettjei lennének, tehát döntően az alacsonyan képzetteknek az élete egy csapásra megváltozna nemcsak abból a szempontból, hogy valamivel könnyebbé válna az állampolgári jogon (a Párbeszéd verziójában: a szegénység jogán) szerzett plusz források miatt, hanem úgy is, hogy olyan mennyiségű szabadidő zuhanna rájuk, amivel nem tudnának értelmesen mit kezdeni. Az ilyen szabadidőtömeg társadalmi méretekben a veszélyes semmittevésben, tömeges pszichológiai deformálódásban és a közrend fenyegetésében jutna kifejezésre. Lennének, akik értékteremtésbe tudnák fordítani az FNA adta relatív kényelmet, de objektív okok miatt -- ahogy mondtam, e rétegek eredendően alacsony képzettsége, műveltsége, önképzési kultúrájának hiánya miatt -- kevesen.

A munkakényszer a társadalmi rend egyik biztosítéka is. A felszabaduló idő jó eséllyel nem a humánum erősödését szolgálná -- több könyvtárra elég szociológiai tudás támasztja alá ezt a világ minden szegletéből --, azaz az így szerzett többletszabadság nem a jóságot szabadítaná fel, hanem bebizonyítaná, hogy a szabadság értéke a szabad döntések értékességén múlik, amire semmi garanciát nem ad az emberi természet. A munkavégzésből megtakarított túl sok idő nem a jó (vagy értékes) ember szabadságát hozza felszínre, hanem olyan elnyújtott szabadságot ad (értsd: az évi három hét helyett az egész évet), ami mellé nem biztosítja az értelem, az érték és a társadalmi hasznosság kontextusát. Éppen ellenkezőleg: elvesz ezekből.

A technológia exponenciálisan erősödő befolyása a dolgozói létünkre és a teljes civil életünkre már aligha tagadható. Erre -- aminek a különböző típusú munkahelyekre gyakorolt hatását sokan elég egybehangzóan modellezik --, értelmes társadalmak már régen elkezdték a felkészülést az oktatási és a szociális rendszereikben. A mienk nem ilyen. Az előbbiek az FNA helyett az általános képzettség és a társadalmi hatékonyság fokozatos erősítésével reagálnak. A mienk nem. Az előbbieknek nem lesz okuk az FNA-ban gondolkodni. A mienknek lesz.

Csak épp pénzünk nem lesz megvalósítani. (Ezt se.) A köz- és tényleges kényszermunka (szemben a piaci munkakényszerrel) ellenben bővülhet a jövőben, mert az országvezetők azt mindenesetre tudják, hogy Rousseau-nak nem volt igaza és az ember felett intézményes kontrollt kell gyakorolni ahhoz, hogy elnyerje az emberségét a civilizációban, de legalább hogy elvegyék a kedvét a legrosszabb ösztönei és frusztrációi kiélésétől. Ezzel az országvezetéssel azonban a kontroll büszkén nemtelen formákat ölt: az erkölcs, a jog, a fogyasztás és az értelmes munka helyett a pőre decízióét, a tömegmanipulációét és a kaszárnyáékét.

PS.: Orbánék persze közben tesznek a keleti és nyugati, főleg összeszerelésre szakosodott működőtőke (drága) idecsábítása érdekében is, de a társadalmi hatékonyság növelése nem céljuk. A gazdaságirányítási tevékenységük eredményeképp nem nő az emberi önkifejezés/munka értékteremtő tartalma az országban.

173 komment

süti beállítások módosítása