Néhány rendszerhazugság, amivel az ellenzék nem hajlandó foglalkozni, ehelyett úszkál (és fuldoklik) e hazugságok farvizén:
-- Magyarország keresztény ország, amelynek keresztény kormánya van. (Nem, Magyarország nem keresztény ország, és kiváltképp nem keresztény a kormánya. Magyarország kereszténysége legföljebb a tradícióinak egyik szelete, ezen túl meg antijudaizmust, xenofóbiát, szabadságellenességet, elmaradottságot és kushadást jelent.)
-- A magyar nép tehetséges. (Ez egy értelmezhetetlen nacionalista klisé, mert a tehetséget nem tudjuk definiálni, annyi féle van, és főleg nem tudjuk megszámolni. De, mondjuk, ha a nemzet -- a politikai közösség -- produktumát értjük rajta, akkor az igazság inkább az, hogy a magyar nép kollektíven nem túl tehetséges. Vannak magyar emberek, akik azok, nem tudom, arányosan többen vannak-e, mint a cseh vagy az argentín tehetségek, az viszont édekelne, hogy mennyien élnek a mieink közül inkább külföldön.)
-- A magyar történelem hősies, felemelő, büszkeségre ad okot. (Nem különösebben. Nagyon elvétve. A részleteket lásd a könyvtárakban, már ha nincs meg fejben.)
-- A kormány jobboldali. (Nem, a kormány semmilyen mércével nem jobboldali. A kormány egy saját hatalmában és ennek napról napra való túlélésében érdekelt bűnszervezet. Az igaz, hogy ennek érdekében jobboldali képzetet akar magáról kelteni, de ezt is csak a kelet-európai értelemben, tradicionalista-etnicista tekintélyuralmi ágensként. A modern jobboldalhoz tartozó fogalmakhoz, mint polgári autonómia, jogegyenlőség és jogbiztonság, meritokrácia, élő hagyományok, nota bene, politikusi becsület, semmi köze nincs. De semmi.)
Mármost az a helyzet, hogy amíg az ellenzéknek fogalma sincs, ki fia borja, mit akar, mi lenne a politikai paradigmája, amivel meg akarja győzni a szavazókat, addig nem is tehet mást, mint jó kelet-európai módra kushad, ami a lényeget illeti.
