1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.05.22. 12:45 HaFr

Egyetlen megoldandó feladat vár Magyarországra

Kimaradtunk/kiestünk a nyugatias polgárosodással járó modernizációs ciklusból, viszont eluralkodott rajtunk a nemzetnek egy olyan felfogása, amelyik részben akadályozza, részben "idegen" színben tüntetné fel a bepótló/pótlólagos modernizációt -- ha egyáltalán felmerülhetne ilyen. De a…

138 komment

2020.05.21. 13:20 HaFr

A liberálisok szerint a homofóbia legitim álláspont

Nem vagyok homofób (jegyezzük azért meg, hogy a fóbia szó félelmet jelent itt és a "xenofóbiában" is, tehát kár -- és a mindjárt bírálandó progresszivista beszédmód megnyilvánulása -- lenne rögtön a gyűlöletre vagy az intoleranciára asszociálni róla), de legitim álláspontnak tartom a homofóbiát,…

135 komment

2020.05.19. 11:22 HaFr

Komoly szemléleti illúzió a kapitalizmuskritikában

A kapitalizmus minden rendszerkritikája (tehát nem egyszerűen az elosztási viták, hanem maga a "kapitalista termelési mód" kritikája és behelyettesítési -- leváltási -- vágya valamilyen "jobb", "humánusabb" rendszerrel) még mindig Ricardo és az őt népszerűsítő Marx munkaértékelméletére vezethető…

133 komment

2020.05.17. 10:56 HaFr

Lehetséges-e itt nemzeti progresszió?

"Nemzeti" alatt értsük azt, amire ennek a nemzetnek a kritikus tömege képes, be tud fogadni, bánni és építkezni tud vele, ún. organikus, (majdnem) magából adódó módon. "Progresszió" alatt értsük azt a folyamatos társadalmi teljesítményt, ami kompatibilis a tágabb (nyugati) civilizációnkkal,…

93 komment

2020.05.15. 11:22 HaFr

Szabadesésben

Valóban egy kisebbség terrorizálja a többséget, miközben folyamatosan megpróbálja magát többségnek beállítani, hogy a terrort legitimálja. A magyar politikai társadalom struktúrája -- ismert módon -- úgy néz ki, hogy a választók harmada legitimálja a Fideszt (=Orbánt) a szavazataival (ezeket a…

228 komment

2020.05.10. 11:23 HaFr

Milyen silányak is vagyunk! A politikai nemcselekvés tragédiája

Épp most olvastam TGM egyik kellemesen ezoterikus írását, de nem akarom egy posztban értelmezni, fölösleges tour de force volna, nem adna hozzá semmit a világhoz, az olvasó olvassa el a szöveget, olvasónak ez a dolga. Az érdekel, ami -- tágan: a titkosszolgálatok ("az állami voyeur") magánéleti…

139 komment

2020.05.07. 09:40 HaFr

Az alapjövedelem tesztidőszaka kezdődött el a civilizált országokban

A karanténnak én egyetlen hatását látom és hallom a gazdaságra vonatkozóan. Nevezetesen, hogy felerősödik a digitalizáció és elkülönülnek azok a dolgozók, akik -- kiegészülve azokkal, akiknek most pénzük, tehát szabad idejük van tanulni -- a (termelő, szolgáltató) szakmákban kódolni képesek,…

159 komment

2020.05.05. 14:48 HaFr

A kapitalizmus (polgári) konzervatív megítéléséhez

A konzervatizmusnak kétszáz éve -- mióta politikai gyakorlatként létezik, emberi beállítottságként pedig még régebb óta -- meggyőződése, hogy az emberi természet változtathatatlan, állandó, és a legjobb hozzáállás a fajunkhoz az emberrel kapcsolatos alapvető szkepszis (=pesszimista antropológia). Az…

56 komment

2020.05.02. 19:37 HaFr

Kb. hatszázharminc embert érdekel ebben az országban, hogy Pokorni vagy ifj. Rajk felmenői voltak bűnösebbek

Nagyon helyesen ennyit (plusz/mínusz ötszázat) érdekel az a probléma, hogy a XX. század totális, tömeggyilkos diktatúráinak két lelkes kiszolgálója között kit hoz ki nagyobb bűnösnek az a zárt körű értelmiség, amelynek közéleti inkompetenciája éppen mára vezetett el 1989 után a soron következő…

109 komment

2020.05.01. 09:23 HaFr

Mingyá' itt a Mennyország!

Orbán ajánlata munkanélkülieknek a cégeknek adott mentőcsomag helyett: állami vállalatok, közmunka, hadsereg. "Három hónap álláskeresési támogatás után jár három hónap jövedelempótló támogatás, amiből nem lehet megélni, ismerte el Orbán. Ezért kínálnak mást is mellé vagy ehelyett: részt lehet…

183 komment