1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.03.31. 14:58 HaFr

Életveszélyes még jobban eltávolodni a Nyugattól

A magyar társadalom nagy része csaknem érintetlenül lépett a kelet-közép európai patrimoniális, személyi függésen alapuló feudalizmusból a tömegdemokrácia (és a tömegmanipuláció) korába, és ezen belül is a történelme nagyob része diktatórikus rendszerekhez kötődik. Ezért nem alakult ki az országban…

17 komment

2020.03.30. 13:10 HaFr

Mit jelent az, hogy diktatúra van? Miért nevezhető diktatúrának, ami van?

Évek óta, mióta divatba jöttek, nem értek egyet a "hibrid rezsim"  elnevezésű kellemkedéssel (mert nem számol a rezsim algoritmusával), nem értek egyet a "fasiszta mutáció" nevű okoskodással (mert üres fecsegés, semmit nem magyaráz meg) és nem értek egyet a "maffiaállammal", mert értelmetlen…

17 komment

2020.03.28. 11:59 HaFr

Félelem és tudatlanság a magyar társadalomban

A nyugati civilizáció sikerei mögött én az ember alapvető természeti (=születéskori) állapotának intézményes felszámolását látom. Ez az állapot két tényezővel írható le: a félelemmel és a tudatlansággal. A félelem -- életünk féltése -- és nyomában az önfenntartás pszichológiai és viselkedési…

97 komment

2020.03.25. 09:26 HaFr

Orbán politikai hitvallásának első mondata, amit nem ismer az ellenzék

Egyre (érdek)feszítőbb az a kérdés -- mondjuk, engem már tíz éve feszít --, hogy az egyszeri magyar ellenzéki politikus miért ilyen Istentől elhagyottan tehetetlen, inkompetens, reménytelen. Egytől-egyig, kivétel nélkül. Nyilván kontraszelekció van -- a bentlévők ragaszkodnak a pénzecskéjükhöz és a…

153 komment

2020.03.24. 15:55 HaFr

Mindenki teste fegyver

Elértünk az emberi kooperáció érdekes maximumához: a (fizikai) kapcsolatok teljes megszűnéséhez, de legalábbis ennek normatív fázisához, amelyben az értelem a kapcsolatok megszüntetését diktálja (ha nem is kényszeríti ki, lásd a mindennapokat). A kooperáció normatív eszménye a teljes elkülönülésben,…

10 komment

2020.03.22. 10:10 HaFr

Lesz-e valaha "Orbán után"?

Most, amikor az ellenzék (közöttük is legszorgalmasabban egy-két mszp-s) keresi az érveket a felhatalmazási törvény megszavazásához, amely semmit nem tud majd megoldani abból az eredendő forrás- és készséghiányból, amely éppen Orbánék kormányzása alatt teljesedett ki Magyarországon, csak még…

372 komment

2020.03.17. 19:40 HaFr

A rendszer neve: inkompetencia

A rádöbbenés ideje lehetne ez a hét egy valamennyire még lelkiismeretes embernek. Szkeptikus vagyok. Ezt bírta eddig összehozni a kormányfő a szakembereivel (hadd tekintsek most el ez utóbbi szó felcímkézésétől): - Az első reflex, hogy rátolták az "illegális migrációra" a koronavírus terjesztését.…

38 komment

2020.03.15. 18:27 HaFr

Orbán Viktor konzervatív megítélése

Először is ez nem a nacionalista megítélését jelenti. Bár a konzervatizmus és a nacionalizmus némi átfedésben van a nyugati világban (a miértbe most nem megyek bele), csaknem teljesen fedik egymást a magyar szóhasználatban; mondhatni, az erősen hiányos polgári fejlődésünk és az etnicizmus…

166 komment

2020.03.14. 18:12 HaFr

Legfeljebb 6 órás munkanapokra volna szükség

Hatékonysági elemzések és munkahelyi boldogságfelmérések egyaránt azt támasztják alá, hogy napi hat óránál többet nem érdemes dolgozni főmunkaidőben. A munkanapok hatékonysága átlagos középkorú munkavállalónál napi négy-öt óránál hosszabban nem biztosítható akkor sem, ha egy adott munkahely magasan…

79 komment

2020.03.08. 09:25 HaFr

Meddig is jutottunk tíz év alatt a cégéres gazemberek és gyakorló elmebetegek kormányzásával?

Sok-sok grafit lehetne még beidézni, de itt van hat olyan, ami nagyjából eligazít a lényeget illetően ezzel a rövid kommentárral: mikor mentek már el a búsba? (Szomorú, de a munkajövedelmeink és a termelékenység szintje kb. megfelelnek egymásnak, mindkettő az EU-átlag 40%-a körül, azaz nem keresünk…

241 komment