1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.02.23. 08:33 HaFr

Miért nem szimpatizálnak a konzervatívok a radikális gender ideológiával?

A "gender ideológia" kifejezés az ideológiát veszi célba, de nem tagadja, hogy létezik a gender tudomány tudományként (alapjában a születéskori biológiai, a társadalmi és a pszichológiai nemek összeütközésének szerteágazó problémakörével). Aki többek között a gender tudomány "keresztényellenessége",…

578 komment

2020.02.22. 08:09 HaFr

Nemzeti kolhoz, azaz harc az MSZP romjain: Hiller vezetésével Fidesz-barát szocik szállnak szembe Gyurcsánnyal

Tanárok tiltakoznak az elme- és erkölcsgyilkos NAT ellen, amelyben a magyar- és történelemtanítás a beteg nemzeti tudatot mélyíti el, és az etika és a filozófia helyét átveszi a pálinkafőzés; társadalomtudósok tiltakoznak a rasszista nemzeti konzultáció ellen stb. Mind, mintha ezek szakmai ügyek…

54 komment

2020.02.15. 10:37 HaFr

Jobboldali helyett mondjunk bátran nemzeti szocialistát!

Amit Magyarország jobboldalnak hív, az hagyományosan a nacionalizmustól a rasszizmusig terjedő spektrum (a nemzeti szocializmus árnyalatai); annak oka, hogy ez így lehet, egyfelől a liberális polgári hagyomány gyengesége, másfelől a nemzet uralkodó etnicista felfogása. A jobboldal azonban ennél…

581 komment

2020.02.13. 06:50 HaFr

Milyen táborokat javasolok -- kormánytagoknak

Milyen átnevelő táborokat ajánlok én a kormány tagjainak és a főbürokratáknak? -A kormányzás etikája tábor (propedeutika, azaz ált. köt. bevezető tábor) Szabadon választott (tehát kötelező) alkalmak: -Krisztus tanítása tábor (ha már a szájukra veszik a nevét) -Közgazdász tábor (350 felé félúton)…

182 komment

2020.02.11. 10:49 HaFr

A szegény, alapítói szellemét vesztett MTA nyilatkozni merészelt

A magyar tudomány (és erkölcs, aminek Széchenyi részben szánta) fellegvárának nyilatkozata a NAT kapcsán több mint tíz nappal a nyilvánosságra kerülését követően: "A Magyar Tudományos Akadémia tudós testülete továbbra is kész szellemi erőforrásainak a korábbiakhoz hasonló mozgósításával szakmai…

3 komment

2020.02.09. 18:43 HaFr

A leggonoszabb szocialista mítosz: hogy az állami újraelosztás segít a szegényeken

A szabadság, a tulajdon, a piacgazdaság és az ezeknek megfelelő éthosz korlátozása állami eszközökkel -- állítólag a redisztribúció és a szegények érdekében -- éppen a szegényeknek árt a legtöbbet. A szegények függésbe kerülnek egyrészt az államtól, másrészt olyan közvetítő -- "érdekképviseleti" és…

341 komment

2020.02.08. 11:29 HaFr

Miért mondom a gyerekemnek, hogy menjen külföldre tanulni?

Hazánk tragikus válságban van, amelynek a mélységét nehéz még felbecsülni is. A válság évszázadok elrontott nemzetfejlődésére és máig uralkodó, erősen korlátozott etnicista kompetenciakészletére vezethető vissza. Amit azonban az egymást követő korok így-úgy (kevésbé jól és nagyon rosszul)…

130 komment

2020.02.07. 08:24 HaFr

Hol rontja el a progresszivista szellem? Herczeg vagy Kertész?

A haladásideológiát valló értelmiség nem 2010-ben került lejtőre, ami a relevanciáját illeti, hanem már 1989-ben, de jó húsz éven át nem vette észre. A haladásideológia (progresszivizmus) -- szemben a haladással (progresszióval) -- elvont, objektivált eszmékből építkezik (egyenlőség, tolerancia,…

129 komment

2020.02.02. 19:42 HaFr

A Fidesz legyőzésének útja hat lépésben

Vissza kell görgetni lépésről-lépésre, ami az utóbbi tíz évben történt. 1. A Momentumnak alternatív pártrendszert kell létrehoznia, körülötte a saját jövőbeni ellenzékével: egy konzervatív és egy balos párttal, és ezt (a világot) kell politikai, alkotmányos és kulturális választássá tennie a…

166 komment

2020.02.02. 11:08 HaFr

Röviden a "klímakörök" nevű új ostobaságról

A Momentum elnöke úgy érzi, hogy néhány hónapos semmittevés belső építkezés után és az eljövendő semmittevés belső építkezés mellett, ezt feltehetően újabb tudati szintre emelve, elkezdik megalakítani az ún. klímaköröket. "Tavasztól megszervezik azokat a közösségeket, amelyek helyi szinten a…

20 komment