1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.11.17. 08:35 HaFr

Vágjanak már ki minket a francba az EU-ból!

A legjobb európai városok, ahova meglóghatsz egy hosszú hétvégére | Femcafe

Majdnem mindenkinek jobb lenne -- az európai nemzeteknek és ázsiai orientációjú magyaroknak --, ha ki tudnának vágni minket az EU-ból, de persze nem tudnak (és nem akarnak, vö. gazdasági érdekek). Az európai orientációjú magyarok (a harmadik csoport) egy kicsit szenvednének, de legalább okát látnák, hogy leváltsák a tíz éve ellenükben cselekvő hivatalos politikai ellenzéket, aztán meg talán megnyernének egy egyelőre távoli választást is. Az ázsiai orientációjú magyarok megtanulnák, hogy a valóság nem a fidesztévé által bemutatott kép, hanem a kilépés után meredeken zuhanó kenyér- és szalámiadag a spájzban. Európa meg helyrehozná ezzel a kritikátlan, elhibázott 2004-es beléptetési hullámot, amivel olyan országokat (legalább kettőt, de egyet biztosan) engedtek csatlakozni, amelyeknek még harminc évig bizonyítaniuk kellett volna az erre való érettségüket.

Félre ne értsen semelyik Ázsia-hívő (netán "harmadikutas") magyar: nem írnám én elő, hogy milyen legyen ez az ország, hogy jövök én ahhoz. Én Európát és a civilizációt védem. Mindkettő (ami nagyjából ugyanaz) egy bizonyos értékrendben nőtt fel, tehát joggal várja el -- jóllehet mára maga is megkavarodott -- ennek az értékrendnek az erősítését a tagjaitól. Az EU-nak nem az alternatív "jogállami felfogások" laborjának és a kleptokrata populizmus "kulturális" keltetőjének kell lennie, mert -- úgymond -- így "tiszteli" a nemzeteket. Ha az EU magállamai nem fogják fel, hogy elsősorban értékközösség és nem veszik ezt komolyan (ahogy most nem veszik), akkor megérdemlik az olyan országokat a ragadozó politikai bűnözőikkel, mint Magyarország.

Ha kivágnának, végre rákényszerülnénk magunk kivívni a szabadságunkat a saját belső elnyomóinkkal szemben. Ötszáz éve nem sikerül. Félreértés ne essék, ezek az elnyomóink nem elsősorban Orbán és a politikai osztály. Ez a magyar szellem és kumulálódó inkompetencia. Minden más ezekből következik.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6416288390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.11.17. 08:40:15

Igen, kellene a lecke a magyaroknak.Régi mániám, hogy Orbánt le lehet váltani, de az orbanizmust aligha. Jobb lenne diszkreditálni örökre.

Carmichael 2020.11.17. 09:29:16

Pont ezen filóztam tegnap, hogy, bár elkeserítően (és ijesztően) hangzik elsőre, de lehet, hogy hosszú távon a legjobb lenne nekünk, ha kivágnának minket, ilyen Hari Sheldon féle krízis lerövidítés miatt.

Másként még több tíz évig húzódna a jeges víz a nyakunkba, így meg egy ciklus alatt ránk roskadna az egész.

Ami pedig ezzel jár, és ezután következik (mert, hogy elkerülhetetlen lesz) az megmutatná, hogy valójában hova tartozunk, és hova akarunk tartozni. Mert még egyszer nem lesz eufóriás, könnyített csatlakozás, "Gyertek csak!" jeligével. Legközelebb meg kell dolgozni ezért, társadalmi vonalon éppen annyira, vagy még inkább mint gazdaságin. Lesz időnk és motivációnk felnőni, megtanulni a szabadság, demokrácia mibenlétét, vagy nem.

Az EU meg foglalkozhat végre az értelmesebb és nagyobb kihívásokkal, marad így is nekik éppen elég.

Kár a mostani generáció(k)ért, a 30 évnyi helyben járásért, de nem ússzuk meg a tanulást és a valóságot.

lobaszopiatej 2020.11.17. 10:10:13

Majd amikor meglesz Belgrádi selyemvasút, és a német érdekeltségek tönkremennek. A harckocsi gyártást meg nem késő leállítani.
Oroszo. és Kína szorosabbra veheti az ölelését.

lobaszopiatej 2020.11.17. 10:27:10

"végre rákényszerülnénk magunk kivívni a szabadságunkat a saját belső elnyomóinkkal szemben. "

Erre mondom egy ideje, ide egy Mohács kell, hogy az aljanép elmenjen a falig.
Csak ha folyton mások érdekszférájába kerülünk (nyugati gyarmat - orosz nagyhatalmi játék), ők pont a döbrögieket karolják fel (Orbán-Paks II, KGBéla) és ügyelnek rá, hogy a középkorban maradjunk (vallásos kormány).

miért 2020.11.17. 10:48:01

Orbánt és a fideszt jórészt a Muttinak köszönhetjük, és azoknak az "uraknak" akik még tíz éve is azt hitték, hogy orbánból úriembert lehet faragni. Természetesen nem feledve a szocik "múlhatatlan" érdemeit!

Moin Moin 2020.11.17. 10:54:39

@miért: Di Mudda sollt si scho zuam Teuffi schern - 's sog i enk!:)))

almodhi 2020.11.17. 11:32:05

Elsőre hajlamos voltam egyetérteni, de aztán eszembe jutott, hogy nálunk a "minél rosszabb, annál jobb" megközelítésnek általában csak az első fele szokott bejönni...

Főnix Oszlár Gazdag 2020.11.17. 11:40:21

Én úgy vélem, hogy a magyar társadalom erkölcstelen familizmusára az a legegyszerűbb magyarázat, hogy 1526-1711 között 2 darab, de egy nyelvű, azonban mégiscsak eltérő identitású nemzet jött létre, amely ezt követően elkeveredett, ám mégiscsak túlélt a kulturális reflexek tekintetében. Orbán és a Fidesz a Szapolyai-Thököly-féle "ázsiai" része ennek a kettős nemzetnek, azaz nem bal- és jobboldali, hanem nyugati-keleti, európai-ázsiai megosztásról van szó. A két kultúra párhuzamos jelenléte tökéletesen megmagyarázza a kaotikus, normaszegő, rossz hatékonyságú és önsorsrontó tendenciákat. Az EUs kilépés kiváló alkalom lenne arra, hogy mindkét fél megszabaduljon a tehertől, és az európai meg az ázsiai magyarság békésen és önként kettéváljon. Az ázsiai magyarság orosz, kínai, KGBs, volt kádárista rendőr és katonai, nemzetbiztonsági orientációja megmaradhat, az európai magyarság meg NATO és EU konform lehet. Ez véget vethet a félázsiai jellegnek és a nyugati nemzetrész végre Ausztria méltó civilizációs párjává válna. Ezen kívül én nem látok más érdemi megoldást a kettős szerkezet és a kulturális eltérés kezelésére.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.17. 11:42:55

@almodhi: nem akarom én, hogy rosszabb legyen_: csak zazt, hogy megnyugtatóan magyar.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.17. 11:43:56

@Főnix Oszlár Gazdag: a Duna mentén való szétválasztásunkra gondolsz?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.11.17. 11:49:45

@HaFr: A budapesti agglomeráció nyugatinak számításával ez is egy lehetséges megoldás. De egy kettős államrend is mehet, két parlamenttel, két jogrendszerrel, területi egység mellett, ha az ország EUs tag marad.

ijontichy 2020.11.17. 13:16:26

@HaFr: Dunántúli Köztársaság? Volt már valami ilyen elképzelés, talán épp Kéthelyék idején :-)

2020.11.17. 13:58:21

@Főnix Oszlár Gazdag: Pedig a magyar nép választott az orosz és kínai vakcinák elutasításával

Billy Hill 2020.11.17. 14:59:26

Cabernet franc-ba? Az jó...

Gery87 2020.11.17. 15:15:36

"Ha kivágnának, végre rákényszerülnénk magunk kivívni a szabadságunkat a saját belső elnyomóinkkal szemben."

De marha naiv vagy!:D
A magyar ember ha kivágnának az Eu-ból akkor:
1, örülne....hogy végre vége a libernyák brüsszelita sorosista gyarmati létnek...
2, merkelt meg a többi bürokratát hibáztatná hogy ide jutottunk és lám 100 év meg 56 és nem jöttek az USA tankok most sem cserben hagytak....
3, akik...igazából mindegy mit gondolnak mert marha kevesen lennének.

Semmi szabadságolás nem lenne.
Ukrajna is inkább kiürül de nem tudják eltüntetni a nyomorukat, pedig rosszabb helyzetből indultak, a szalámi régóta drága...külső, belső okok miatt erre nincs lehetőség....

Gery87 2020.11.17. 15:20:03

@Carmichael:

Mikor tanultunk bármiből is?
Én látom felnőni a mai vidéki 20-25 éveseket és pont olyan posztkádári falusi, apolitikus, nyárspolgárok mint a szüleik és nagyszüleik....semmi nem változik.
Az "europer" egyetemisták, értelmiségiek meg elmennek....

lobaszopiatej 2020.11.17. 15:40:43

Érdemes körbenézni, a külföldi sajtót mennyire érdekli ez a vétó.
Szinte csak nálunk verte ki a biztosítékot Orbán vétó-hisztériája.
A világ többi részén Biden a téma.

ijontichy 2020.11.17. 16:31:55

@Főnix Oszlár Gazdag: "Az EUs kilépés kiváló alkalom lenne arra, hogy mindkét fél megszabaduljon a tehertől" +1
Arra jutottam, nem lenne ördögtől való, ha Orbán "akkor meghosszabbítjuk Bicskéig" Viktort beleugratják a vétóba. Bolsiból nem lesz szalonna, a magyar társadalom meg láthatóan nem akar megszabadulni tőlük. Jobb a reménytelenül szuvas fogtól mihamarabb megválni.

Btw. sok szó esett Stigmapetyáról a napokban... az EU-ügyészség többségi, vagy kétharmados téma?

Reding Roli 2020.11.17. 16:50:10

@Főnix Oszlár Gazdag: at. "Az EUs kilépés kiváló alkalom lenne arra, hogy mindkét fél megszabaduljon a tehertől, és az európai meg az ázsiai magyarság békésen és önként kettéváljon....Ez véget vethet a félázsiai jellegnek és a nyugati nemzetrész végre Ausztria méltó civilizációs párjává válna..."

Ezzel az a fő gond , hogy Magyarországon nem olyan szemlèletbeli dichotómia jellemző elsősorban, hogy Kelet\Nyugat- Magyarország ,de nem is Budapest- vidèk...

Az emberek szociális ès politikai attitűdjèt, leginkább az iskolázottság , a vagyoni helyzet , a " polgáriság " határozza meg , az pedig inkább a települès fejlettsèggel függ össze , nem a keleti vagy nyugati földrajzi fekvèssel...

A keleti nagyvárosok polgársága - beleèrtve Debrecent is- nem biztos hogy kèrne Orbán fèlázsiai típusú , korrupt rezsimjèből...Előbb- utóbb mindenki elmenekülne..

A fő gond Magyarországon a kis- ès közepes települèsek lakosságának általános tudati állapotával van, akik gyakran iskolázatlanok, kèszsèghiányosak , nihilisták, a kádári túlèlèsi mechanizmusokon szocializáltak, ( lopni nem szègyen ) könnyen befolyásolhatók, erkölcsileg bizonytalan alapokon állnak- ők azok , akik a legfőbb alsó támaszai ennek a bűnös rendszernek...

Carmichael 2020.11.17. 17:03:36

@Gery87:
Pont ezt mondom én is, ezért tartunk itt. De tanulni vagy szabad akaratból, inspirációból lehet, vagy mert már olyan rossz, hogy muszáj. Mi pedig mindig megvárjuk az utóbbit. Ez még nem lenne baj, de nálunk inkább önfelmentés van, meg mások hibáztatása, felelősségvállalás nincs, így tanulás sincs. Változunk, ha, de csak amennyire és ameddig, muszáj, onnan meg amint lehet vissza.
Na erre tudna rásegíteni az EU, ha hagyna minket összezuhanni, amilyen gyorsan csak lehet, és még azelőtt, mielőtt visszavonhatatlanul keletnek lehetne fordulni.
Mert ha a magyarnak az is mindegy, hogy az oroszok lesznek megint a gazdái, akkor ezt a helyet sürgősen el kell felejtenie minden értelmes, magára valamit is adó embernek, és átlépni a határt, amíg tudja.

Fülig José 2020.11.17. 21:54:01

kedvesem tanító, valahogy szóba került ma reggel bemelegítés vagy mittomén mi a neve közben a kammervírus, erre aszonta ma egy 7 éves hogy a tv-ben aszonták a vírust a migráncsok hozták Magyarországra...sakk matt. még pár év és felnő egy droid generáció, a dagadt kertitörpét meg a parlamentből viszik a mauzóleumába, kb 50 év múlva. sajnos addig a nyugat (és a kelet) rajtunk röhög. ahogy eddig.

Gery87 2020.11.17. 22:21:52

@Carmichael:

Nem érdeke ez a németeknek meg senkinek, ez egy gazdasági gittegylet...ami a magállamok érdekeit szolgálja olcsó munkaerővel meg termékekkel.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.11.18. 00:28:07

@Gery87: Ki kell lépni és akkor jön Örményország meg a nagy hazafias csoda. ;) Az EU-nál egy rosszabb hely van: az EU-n kívül lenni, de a földrajzi Európában.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.11.18. 00:33:21

@Fülig José: A droid-generáció mindig is jelen volt, ez egy biológiai állandó. A különbség az, hogy a nem populista ideológiák eljutottak a leépülés azon állapotába, amikor már SEMMIFÉLE értelmes világképet nem tudnak a nacionalizmussal szembeállítani, csak a nihilt. Na így nem lehet győzni, sem pedig ellenzéki politizálást folytatni. Nincs világkép, nincsen világos morális értékrend, nincsen cél és nincsen cselekvési minta sem. Csak semmitmondás, vállvonogatás és dilettancia, de még az is töketlen. A másik oldal legalább tökösen dilettáns. Az embereknek már az ilyen apró illúziók is számítanak.

Carmichael 2020.11.18. 09:29:37

@Gery87:
Lehet, de nem ezért tartunk itt.
1. Az érdekeinket, a valós érdekeinket, mi képviseljük, vagy senki.
2. Az EU nekünk egy lehetőség. Pénzügyi, gazdasági, társadalom-fejlődési lehetőség. Ha hajlandók lennénk nem a sértődöttet játszani, hogy miért nem vagyunk még mindig osztrák színvonalon, mert az nekünk jár, hanem arra használni az erőforrásokat, hogy folyamatosan, évről-évre, lépésről-lépésre közelítsünk, akkor beljebb lennénk 16 évvel, ami nem kevés. A "függetlenségünket" ebből a fejlődésből lehetnénk képesek megvalósítani, csak éppen nekünk derogál tanulni, fejlődni, hibát elkövetni, azt beismerni és kijavítani. És közben pont olyan kifogásokkal dobálózunk, mint amit te is leírtál. Vagy: igazad van, és akkor nekünk tényleg csak ennyi jut és marad, mert tehetetlenek és kiszolgáltatottak vagyunk egy elnyomó EUval szemben. Lehet dönteni.

ijontichy 2020.11.18. 14:25:30

index.hu/belfold/2020/11/18/ellenzek_kozos_felhivas_et_eb/

Na tessék! A ballib megint Brüsszelben "támadt a magyar hazára" ;-) :-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.11.18. 16:28:34

@ijontichy: ezt csinálják ezek a hazátlan bitangok

Gery87 2020.11.18. 20:33:19

@Carmichael:

Jó hát akkor nem Orbánt kéne futtatni mint nemzeti érdekérvényesítő....ezt elcsesztük sajnos. Elment 20 év ígérgetéssel....meg eddig 10 év kuruckodással...

ijontichy 2020.11.18. 21:12:36

@Gery87: Negyven év (létező) szocializmus, negyven év orbánizmus... időmilliomos nép a magyar :-/
(Bár az első még érthető: '56 és '68 tanítása szerint, ha davajgitárt nyomnak a gerincedbe, ne nagyon ugrálj.)

FreeTibet 2020.11.18. 23:43:23

Az aktuális politikai ellenzék szervezetlen és annyira alkalmatlan alakokból áll - tisztelet a kivételnek, hogyha lesz nyugatos váltás, akkor az szerintem a Fideszen belül fog végbemenni - lásd pl. Lázár János váratlan interjúcunamiját az amerikai választások előtt.

Egyébkét mai hír, hogy a magyarok 7%-a oltatná be magát az orosz és 4%-a a kínai COVID vakcinával. Ennyit arról hogy mennyire jött be a keleti nyitás és táplálunk bizalmat a vonatkozó féldiktatúrákból jövő tartalmak iránt. Semennyire. Bármit is vetít naponta róluk doktor miniszterelnök úr.

Carmichael 2020.11.19. 09:49:40

@Gery87:
Így van, elcsesztük. Sajnos az EU nem jótékonysági szervezet, ők sem hófehérek nyilván abban, hogy itt tartunk, de ők képviselték az érdekeiket, és kihasználták a lehetőségeiket.
Mi meg olimpiát akartunk rendezni, holott, Bödőcs szavaival élve, egy szimpla hétköznapot kellene már végre.
süti beállítások módosítása