Vegyük sorra mi nem működhet emberi szabadság nélkül! (Szögezzük le gyorsan, szabadságon a modern társadalmakban nem egy nemzet vagy kollektívum szabadságát értjük. Amire a mai posztfeudális, polgárosulatlan, nacionalista, modernizációellenes közvélemény szabadságként gondol, az valójában a függetlenség, vö. "Éljen a magyar szabadság!". A szabadság ezzel szemben tipikusan személyes, a gyökerei a magyarok körében régebbre nyúlnak, mint a nemzeti függetlenség programja, le a nemzetté válás -- a nacionalizmus -- előtti korba, egészen a középkorig, amikor a személyes szabadság, akkor a nemesekre és a városlakókra értve, még privilégium volt. Mi több, a népvándorlás korában is találkozhatunk a személyes szabadság ismeretére utaló régészeti és nyelvi motívumokkal, viszont nem találkozunk a nép -- a gens -- szabadságának programjával. Erre a XVIII. század végéig, még inkább a XIX. század elejéig várni kell: nem véletlenül ez a modern nemzetté válás folyamatának kezdete, amelynek végén minden egyes magyar anyától Magyarországon született ember együtt alkotja a magyar -- politikai, majd a többségi etnikai magyarok szándéka szerint a kulturális -- nemzetet. És ezt a modern nemzeti programot egészítette ki a reformkorban a szabadelvűség, a minden ember egyenlő személyi szabadságának nyugatias programja.)
De a személyes szabadság értéke mára -- éppen a polgárosulás és a nemzetté válás traumái, a nemzet és a szabadság integrációjának elmaradása miatt -- csaknem homályba borult a magyar kultúrában. Az a minimum, hogy a szabadságot használjuk ott is, ahol függetlenséget és nemzeti szuverenitást értünk, és külön (jelzővel) kell magyarázni, ha éppen a személyes szabadságról beszélünk. A nyelvi-kulturális beszorítottságnak azonban ára van a mindennapokban. Mi minden nincs vagy csak vegetál a szabadság hiányában?
Szabadság nélkül nincs piac (és fordítva), azaz nincs csere, azaz emberek nem hoznak létre olyan értékeket, amik másoknak kellenek, azaz veszteség van, a hatalmon lévők körén kívül szegénység van -- ami szükségszerűen hívja életre a túlélés érdekében az erkölcstelenséget, az önbecsapást és a hazudozást.
Szabadság nélkül nincs tudomány, mert az emberek nem a saját szellemi nagyszerűségüket vetik latba a gondolkodásban és a felfedezésben, hanem minden mást: a szervilizmusukat vetik latba, a pénzkeresést mint puszta motivációt vetik latba, mások (az állam) kimódolt ötleteit vetik latba, a megfelelési kényszert és a félelmet vetik latba -- ami szükségszerűen életre hívja az önbecsapást és a hazudozást.
Szabadság nélkül nincs művészet, mert a művészet elrugaszkodás, a művészet határtalan képzelőerő, a művészet teremtés. Szabadság nélkül a művészet önbecsapás és hazudozás. (Ugyanezért azonban a művészet nem is "liberális", nem kurzus-, nem populáris. Nem kormánypárti és nem ellenzéki. A művészet határozottan nem a politikai tartomány része.)
Szabadság nélkül nincs lehetőség erkölcsös életre. Ahol mások mondják meg, mitől erkölcsös valaki saját élete és döntései, ahol mások definiálják az erkölcsöt és ennek (ideológiai) kereteit, ott a személyes sors, jellem, döntések nem lehetnek erkölcsi természetűek (következésképp erkölcsösek sem). Ha a Tízparancsolatot -- mint a legismertebb erkölcsi kódexet -- valakinek nincs lehetősége nem követni, akkor az illető már nem erkölcsileg értelmezhető helyzetben van, hanem rabságban. Az erkölcs két szélsősége a bűn és az erény. Ahol nem lehet (erkölcsi) bűnt elkövetni, ott nincs erkölcs. Ahol nem lehet erényessé válni, mert az erényesség "nemzetellenes", ott nincs erkölcs. Ahol nincs szabadság, ott nincs erkölcs.
Végül szabadság nélkül nincsen haza (ország) sem. Az "én országom" terminus az országgal kapcsolatos érzelmi és tudatos, végeredményben személyes hűségből veszi az értelmét. Ahol nincs szabadság mind a fenti értelemben, ott nem lehetséges gondolkodás és cselekvés a hazáról, pláne a haza érdekében. A haza érdekében való cselekvés pedig a benne élők érdekében való legjobb megközelítő cselekvés. Aki a hazát el tudja választani a benne élő -- szabad -- emberek sorsától, az a hazát eszközként kezeli, hatalmi helyzetben pedig jó eséllyel visszaél vele és kizsigereli. Quod erat demonstrandum.
Cum Deo pro Patria et Libertate -- ez a jól ismert jelszó a modern nemzettéválást megelőző időből a haza és az egyéni szabadság jól elrendezett voltára utal. Ha van Isten helyett más hatékony rendezőelv, az értelemszerűen nem bánható a deszakralizált korunkban, de rendnek a személyes és a közösségi érdekek között lennie kell, ha élni akarunk. Ma úgy tűnik, nem akarunk.
