1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.09.04. 06:07 HaFr

A demokrácia halálát hozhatja a részvételiség

Beijing's broken promise on Hong Kong democracy shattered our trust | South  China Morning Post

Ha van korokon átívelő (értsd: a hellén demokráciáktól máig ható) tanulsága a demokráciák működésének, hogy ez végső soron a logosznak (az értelem a szellem, a szavak és a gondolatok kicserélésének) a terepe -- tovább megyek: a munkája. Ahol elvész a lehetősége annak, hogy álláspontokat minden érdekelt fél részvételével meg lehessen vitatni, nyílt vitában összecsapjanak az érvek és megmutatkozzanak mögöttük a valós emberi indítékok, ott nem beszélhetünk demokráciáról.

Az értelmes vita és ennek eredményének hatása a végső döntésekre arra az egyedülállóan emberi képességre -- a reflektív, "gondolkodó" értelemre -- apellál a döntésekben, ami megkülönböztet minket az állatoktól. Az értelem működése adja az alapját csaknem mindennek, ami emberré tesz, kezdve a puszta eszközfejlesztéstől az önreflexión át az erkölcsi belátásig. Hiba ismerjük el, hogy embereknek akkor is joguk van az életmódjukhoz, ha nem tudnak racionálisan, a másik meggyőzésének igényével érvelni mellette (legyen szó szokásokról, tradíciókról, transzcendens hitekről, előítéletekről, életformákról, egyéb "irracionális" meggyőződésekről), kétségtelen, hogy ha ugyanők lemondanak az érvelésről a nyilvánosságban, akkor nem is tarthatnak igényt a felfogásuk terjesztésére sem. A racionális érvek a vélemények terjesztésének elsődleges és csaknem kizárólagosan legitim alapjai. Lehet hatalmi szóval életformát előírni és/vagy szankcionálni, de attól kezdve ez az akarat megszűnik emberként kezelni a címzettjeit és elszenvedőit.

Ezért nem szolgálják a demokráciát a mindenekelőtt a szenvedélyekre, az önigazolásra és a törzsi összetartásra rezonáló médiumok, a közösségi média, a Facebook; ezért hergel pár soros üzenetekben a populista propaganda a Twitteren, a plakátokon, a bulvár- és propagandamédiában. A magas művészet, a könyv, az írott sajtó nem helyettesíthető, mindennél fontosabb terepe az értelem művelésének és a megalapozott vitáknak. Ki kell mondani, hogy ahol ezek veszítenek a tekintélyükből -- azaz mindenhol a világban --, ott a demokrácia csorbul, mert a demokrácia szellemi feltételeinek és gyakorlatának csorbulása jóval nagyobb veszély, mint a résztvevőinek korlátossága (lenne). A vitákra való képtelenség olyan (mély, már csak részlegesen) emberi állapot, amely nem feledtethető, nem elfedhető és nem emelhető fel a szavazati joggal.

A demokráciára leselkedő két halálos veszély a részvételiség és a döntés feldicsőítése és ezzel párhuzamosan az értelem és a nyílt viták beszűkülése. Éppen az, amit az amerikai egyetemi léttől a magyar rezsimpropagandában való megmártózásig észlelünk. A részvételiség értelem és vitaképesség nélkül bezárkózást, indulatosságot, silány emberi interakciókat hoz; a demokrácia leszűkítése a választásokon való részvételre, majd az ezzel legitimált hatalmi döntésre -- folyamatos, nyílt viták nélkül -- a politikai visszaélések melegágya. Az érvek összecsapásának intézményes szűkítése és/vagy deformálása és deflektálása (FB, "nemzeti konzultáció", propaganda, törzsi buborékok, az önmegerősítő "safe space" és édesgyereke, a "cancel" kultúra, az utca hangjának felerősödése a parlamentekével -- a "beszéddel" és a diszkusszióval -- szemben) mind a demokrácia sírásói, hiába maradnak fenn a demokrácia formális intézményei, mint a szólásszabadság, a részvétel, a szavazás, vagy a törvényes felhatalmazás. Értelmes, folyamatos, nyílt viták nélkül nincsen demokrácia.

A hülyeség normává válása és differenciálatlansága, az irracionális életformák agressziója, a hatalmi célok kibújása a viták ellenőrzése alól, az öntudatos félismeretek burjánzása és folyamatos önmegerősítése stb. olyan veszélyek, amelyek a demokrácia populáris jellegét érdemtelenül felerősítik a jól informált döntésekhez fűződő közérdekkel szemben, amivel a demokrácia mindösszesen többet veszít, mint nyer. Bár indulatra és tömegmozgalmakra szükség van a demokráciák életében -- legtöbbször a megvédésük érdekében és/vagy a politikai intézményrendszer lerobbanása idején, lásd Hongkong példáját vagy itthon kicsiben az SZFE körüli összefogást --, a demokráciák normál üzemmódja, illetve az a tény, hogy egyre inkább a vitaképtelenségen alapuló abnormalitás válik a demokratikus rendszer lényegévé a nem kifejezetten autokratikus országokban is, egyre több aggodalomra ad okot az itt röviden megmutatott összefüggések miatt.

Caveat. Magam eleve nem becsülöm sokra a demokrácia közjóra gyakorolt hatását és tévedésnek tartom, hogy az emberi autonómiának politikai döntésekben is meg kell nyilvánulnia (szemben a politikai döntések kiterjedésének korlátozásával és a személyes szabadságok növelésével), mert azt gondolom, hogy az emberi autonómia tömegtársadalmakban eleve egyrészt nem igénye az emberek nagy részének, másrészt nem is adható meg nekik, harmadrészt az emberi autonómia közösségi autonómiába és kollektív döntésekbe való belecsúszása és a két -- a személyes és a közösségi -- szint közötti analógia veszélyes tévedéseken alapul, ezért a többség politikai felhatalmazását eleve egy reálisan nem helyeselhető kontextusból vezetjük le. Autonómiáról nem lehet beszélni kellő informáltság (az értelem működtetésének igénye, folyamatos, nyilvános érvelés és viták, erkölcsi képesség, a szabadságra való akarat) nélkül, de az se árt, ha ehhez anyagi függetlenség is társul. És ha ilyen autonómia még a vágyaikban is csak a keveseké, vajon mi értelme a demokráciának, ami az autonómia (önigazgatási képesség) politikai eszköze?

87 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2316188594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.04. 07:49:17

Szerintem az ideális politikai működés kultúrája a lakosság pár százalékában (max. 20%-ban) van csak jelen alapesetben. A többiek legfeljebb csak szimulálják a civilizált politikai viselkedést, de ez jórészt kizárólag jólétben és békében működik. Ez az "ideális" 20% viszont semmiképpen sem tud univerzális és kizárólagos befolyásra szert tenni demokratikusan egy társadalomban, mert az diktatúra lenne, nem pedig demokrácia. A diktatúrát azonban pár százaléknyi ember nem tudja tartósan fenntartani, ha az kulturálisan nem legitim. Azaz az elit, az állam és a szavazópolgárok kulturális és morális hasonlósága mindenképpen alapkövetelmény, ha van demokrácia, ha nincsen. A demokrácia alapesetben a korrupció és a túlhatalom ciklikus leváltási lehetősége. Namármost ha egy társadalom olyan mértékben szétesik szavazói csoportokra, hogy azok immáron nem tekintik magukat egy közösségnek, akkor logikus módon a demokrácia nem tudja ezt a szerepét betölteni, mert a politikai közösségek kizárólagos uralma fontosabb lesz a korrupció és a túlhatalom megakadályozásánál. A kulcs tehát az, hogy egy közösség mitől lesz közösség? Mi tesz egy embercsoportot közösséggé? Ha a kulturális identitás kérdése túl erőssé válik, akkor a demokrácia azért nem működik, mert nem egy közösségen belüli ciklikus hatalommegosztásról, hanem eleve a közösségek harcáról lesz szó. És ez történik szerintem Magyarországon is. Lehet, hogy a Facebook mindezt elősegíti, de kizártnak tartom azt, hogy a Facebook okozta volna a magyar társadalom kvázi polgárháborús csoportokra való kulturális szétesését.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.04. 08:05:35

Másrészt ugye sokszor próbálom leírni, hogy az ember alapvető evolúciós pszichológiai szerepe nem az, hogy civilizált és művelt legyen, hanem hogy a génhordozó (sokszor altruista és önpusztító) programozását végrehajtsa. Az ember nem racionális lény, hanem egy génhordozó automata. Ezen evolúciós kényszer hozza létre a korlátozott önpusztítás kultúráját, amelyet azonban nem lehet semmiféle felvilágosult diktatúrával tartósan kontrollálni. A háborúk és polgárháborúk, társadalmi összeomlások a génhordozói szerep elkerülhetetlen velejárói. Nem mi uraljuk a biológiát, a biológia uralja a civilizációt. És így bukott meg a felvilágosodás alapelképzelése a XXI. század elején.

DrGehaeuse 2020.09.04. 10:04:33

A FB-on először copy+paste-el osztottam az ottani szövegrészt. Aztán inkább kicseréltem erre a blogposztra ugrató linkre.
Ez így ha lehet még jobb, mert teljesebb.
Többet ér mint a "gránit szilárdságú".

Minden közéleti embernek el kellene olvasnia.

Egy apró hibát találtam:
"A részvételiség értelem és a vitaképesség nélkül.."

Itt szerintem nem kell az "a" a vitaképesség elé...

lobaszopiatej 2020.09.04. 11:10:45

Közép európában, főleg a katolikus gyökerű helyeken könnyedén felprogramozhatóak a tömegek, és kontrollálhatók.
Ez a feudalizmusból ránkmaradt örökség, ahol a feltétlen engedelmesség a feljebbvalóink felé belénk nevelt, anélkül hogy lenne igényünk a tágabb kép megértésére (nem kapsz példás büntetést, ennyi elég a plebsznek).
Az autoriter reflexek érzelmi berögzülései itt nagyon jól működnek, de az USA-ban pl nem.

USA-ban a hype-olás megy, feltétlen engedelmesség megkövetelése viszont (amit a Fidesz csinál: tekintélyes uralkodónak engedelmeskedj) ott óriási ellenállással találkozna.
Ehelyett, USA-ban lassan de biztosan (költséges reklámokkal) kell mosni a buta embertömeg agyát (fekáknak másképp), meglegyen legalább az illúziója annak, hogy azt a valamit tényleg ők akarják, nem pedig felettük levő érdekeket szolgálnak. Itthon még ez utóbbi is nyilvánvaló és elgogadott egy Fideszes számára, ha az illető megkapja cserébe a stabil változatlanságot, azaz alamizsnáját.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.04. 13:18:46

Abban a pillanatban, hogy a jólét eltűnik és az állatember dühös lesz (1929, 2008 stb.), az egész "civilizált", "demokratikus" és "felvilágosult" maszkabál befuccsol. És akkor megmutatja az állatember a foga fehérjét. Na de ha ez igaz, akkor az értelmiség és a baloldal jelentős része félelmetesen hülye, amikor az "emberi jóság"-ban hisz. Sőt, továbbmegyek: az értelmiség és a baloldal nyilvánvaló vaksága ugyancsak evolúciós pszichológiai célokat szolgál, azaz az értelmiség világképe és cselekvési elképzelése sem REÁLIS, hanem mindössze egy biomentális evolúciós program kivetülése. Azaz az értelmiség is legalább annyira a biológia rabja, mint minden más csoport, de éppúgy nem képes felismerni azt, hogy csak BÁB, mint azok. A "biológiai báb" értelmiség "abszolút morális igazságai" így mindössze szubjektív biológiai programok az agyban, de nem képviselnek felsőbbrendű morális kategóriát egy evolúciós szempontból nézve.

Moin Moin 2020.09.04. 13:56:50

Nuygtassatok már meg: ugye, az itt írogatók mindegyike abszolút kompetens, szélesen és hirelesen tájékozott, racionális és felelős polgár?!

Na, akkor már csak a maradék kilencmillió párszázezertől kell megvonni a szavazati jogok és majd ti elhozzátok a Kánaánt!

DrGehaeuse 2020.09.04. 14:14:14

@Moin Moin: Szerintem HaFr írásából - bár lehet - nem feltétlenül ezt a következtetést kell levonni.

FrVili 2020.09.04. 14:26:41

@Bogomil: ne viccelj, erre legyünk büszkék:) ez siker.

geeeteee 2020.09.04. 14:26:55

Olyan érzésem van, hogy a gazdaság növekedési kényszere nem hagy időt erre, sőt a digitalizáció(Nem-OK(-Mégse))még rá is gyorsít. Néha belefuthatsz választógombokba, ha sokat(5 perc?) gondolkodsz, időtúllépés.

Pénzben mérik a hiányt(), arányosan időben akár akkora is lehet? Fejetlenül előrerohan az emberiség magát érdekeltté tettnek érző rétege. Most, azonnal, vagy inkább már tegnap is késő, sajnálom, lemaradtál.

A time deficitet biztos meg kell fizetni.

FrVili 2020.09.04. 14:27:40

@Főnix Oszlár Gazdag: ezt Hegel az ész cselének nevezte...

2020.09.04. 14:52:29

@Főnix Oszlár Gazdag:
a kérdés az, hogy a nagy visszaesés a választásokig hol várható. az ellenzéki fővárosban vagy a fidesz vidékies hátországában. budapesten vagy gyügyén.

FrVili 2020.09.04. 14:58:08

@cvsvrs: tök jó, hogy az emberi normalitásnak vannak eseményei (szomorú, ha ezeket azért kell felmutatni, mert ritkaságszámba mennek), azonban az első jò példát meg kell teremtenie valakinek, és meg kell mutatni, hogy így is lehet, ahogy Polcz Alaine 1991-ben az első magyar hospice megalakításával tette ezt Budapesten.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.04. 15:01:57

@cvsvrs: Na, ezért mondom azt, hogy a zéró összegű játszmák, az erkölcstelen familizmus, a túlélési logika jelenléte nem lehet tisztán kulturális jellemző, hanem csak egy statisztikailag domináns, több évszázad alatt kiszelektált neurológiai-genetikai jellemző adhat rá magyarázatot. Pl. annyira sikeresen magyarosították a Magyar Királyság nemzetiségeit 1914 előtt, hogy abba azok úgy "belerohadtak", hogy az első adandó alkalommal ki is váltak a magyar nemzettestből. Ez nem lehet kulturális önsorsrontás, ez csak statisztikai-neurológiai-morális program lehet. És a bábok táncikálnak, oszt majd szenvednek, de mindkettőt nagyon élvezik, mert génhordozó automaták, és ezt képtelenek felfogni.

Bánegressy 2020.09.04. 15:13:23

@cvsvrs:
az elsőre azt hittem, hogy ezek ilyen korengedményes közszolgálati egyetemisták, akik a szintfelmérőkön a tantárgyaik mellett empátiából is az átlagot jóval fölülmúló zseniális szintet mutattak fel és hoszpiszben készülnek föl a kormányzati hivatalokban, rendőrségen, egészségügyben teljesítendő szolgálataikra.
a másodiknál az a kérdés merült föl, hogy ha perfektül tudnának magyarul és mondjuk beülnének a fácánba, miközben ti a sanyival megbeszélitek a fagyi kérdéseket .. . több nincs

2020.09.04. 15:29:05

@FrVili:
ha úgy tetszik, akkor polcz alaine munkásságát viszi tovább kósáné (neki van ez az alapítványa). akit azzal aláznak budapesten, hogy egy olimpiai bajnok úszónővel került közeli viszonyba. ami ugye nem a klasszikus liberalizmus, hanem a politikai underground.

geeeteee 2020.09.04. 15:42:34

"az emberi autonómia tömegtársadalmakban eleve egyrészt nem igénye az emberek nagy részének, másrészt nem is adható meg nekik"

Azért az igény megfogalmazása nélkül is képesek vele élni, ugye?

2020.09.04. 16:00:58

@FrVili:
a virágkarneváli hagyományba beemelik a halotti kultuszt.
www.youtube.com/watch?v=wCr9A9gjIDc
a demokrácia halála nem a részvételiség, hanem a részvétlenség. az a fasizmus.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.09.04. 16:01:02

@geeeteee: szemmel láthatóan ezen a 93 ezer km2-en nem képesek

geeeteee 2020.09.04. 16:04:56

Úgy belekeverném a fizikát. Súly, tömeg, tehetetlenség.

ERŐ?

Bánegressy 2020.09.04. 16:09:17

@cvsvrs:
erre a filmre pl. miért nem hívtad föl a figyelmet.
5:50 -től pl a kormány népszerű, mindenkit elérni szándékozó kulturális tevékenységére is felhívja a figyelmet és kiváló kulturális ajánlatok is vannak benne. :
www.youtube.com/watch?v=j30FRYbilh4&feature=youtu.be&fbclid=IwAR0BqE4-mo7RtXp8kpb9iyUNwKCPJN50sCJ1v3WsYulM3RmyQnSrZl9jw4k

geeeteee 2020.09.04. 16:17:36

@HaFr: Hogyhogy nem? A többség zálogba tette, de nem csak ott, világszerte. Éltek-e vele?

2020.09.04. 16:19:22

@Bánegressy:
erre mondom azt, hogy ez nem a liberalizmus, hanem a politikai underground. ennek kulturális ellenpontja. kossuth lajos kedvenc cigányprímása boka károly.
www.youtube.com/watch?v=2E8NlP70lpE
ez ugye nemzeti liberális érzékenyítés. ebből fakad a polgári konzervativizmus.

2020.09.04. 16:46:17

@Főnix Oszlár Gazdag:
na jó, de felteszem nem szeretnél ehhez a szerinted genetikailag torzult nemzethez tartozni. tehát a fidesznek annyiban igaza van, hogy nem vagy magyar.

Bánegressy 2020.09.04. 17:04:42

@cvsvrs:
nem nemzeti liberális érzékenyítés az, csak kesergő.
saját alkalmatlansága miatt kesereg és neheztel másokra.
torzul évről évre. de legalábbis emberöltőnként torzul egy nagyot. ezért nem is fakadhat belőle polgári konzervativizmus. a nosztalgiából nem fakad semmi. az csak az ami.

2020.09.04. 17:11:57

@Bánegressy:
ezzel nem tudsz azonosulni. mert a 48-as függetlenségi háborúban nem tudsz a magyarokkal azonosulni. a németekkel se. és ebből fakad az identitás nélküliség.

ijontichy 2020.09.04. 17:15:52

@cvsvrs: Az ostobaság nem genetikai torzulás :-/

ijontichy 2020.09.04. 17:22:28

@ijontichy: Btw.
"Ott vagyunk a győzelem kapujában, és következő nemzedék feladata a döntő ütközet megvívása" írkálja a továbbra is ingyenélni vágyók egyik csoportja ( keszuljetek.hu/ ).
Namost az egészséges öntudattal szocializálódott (ezt akarja irtani a pártod az "oktatási reformjával") "következő nemzedék tagja" tudod mit mond erre? Egy középső ujj felmutatásával kísért, "a jó édes nőnemű felmenődnek szabd meg, mi a feladata, meg esetleg a kutyádnak!".

lobaszopiatej 2020.09.04. 17:29:23

@ijontichy:
a következő nemzedék dolga a szaporodás, mer abban áll rosszul a mostani (és migrivel nem pótoljuk, mint a nyugat). Sok sikert a harc megvívásához!

ijontichy 2020.09.04. 17:38:26

@lobaszopiatej: Hát... akinek már a dugás is harc, azon analitikus nem segít. "Á, á, állj, vagy lövök..." :-)

Bánegressy 2020.09.04. 17:57:34

@cvsvrs:
tévedés, hogy ne tudnék a '48-as háborúban a magyarokkal azonosulni.
én azokkal nem tudok azonosulni, akikben ez az azonosulás dominanciára való többlet töltést hordoz és viszont semmi
mást nem is jelent.
ha ez nem lehetne a dominancia alapja, akkor találnának mást a történelemben. nem olyan nehéz.
ami a számukra ebből egyedül érdekes, az a sztorikkal való azonosulás, ami a kizárólagosság és dominancia alapja lehet.
persze van ennél több is.
de van kevesebb is és ma már az vált követelménnyé.

manapság már minek ide a '48.
bemész a fácánba (szlovákul bažant, angolul pheasant, németül Fasan, tehát nyilván magyar eredetű). ott áll egy ismeretlen a te sanyi haveroddal. bemutatkoztok;
-te is annyira rühelled a líbernyákokat, mint a szart?
- é, e, há én há hogyne! há ki nem?!
oszt ennyi.
nyilván senki nem fogja azt mondani, hogy ő nem(esetleg nem annyira) rühelli a líbernyákokat, mert az (nyilván)nem magyar.
ebből talán az is jobban megérthető, hogy kik azok a líbernyákok orbánvitéz és követői, a '48-ból nem engedők számára.

Reding Roli 2020.09.04. 18:06:54

A rèszvèteli demokrácia csak akkor tud jól működni , ha többè- kevèsbè autonóm ès politikakèpes állampolgárok alkotják a társadalmat túlnyomó többsègben, egyèbkènt, a rèszvèteli demokrácia is csak egy manipulált államrendszerrè válik , ahol a hatalom kènye- kedve szerint manipulálhatja a tömegeket , lsd: Magyarország - a nemzeti álkonzultáció, propaganda- kormányzás , zèró szubszidiaritás , zèró civil demokrácia- állampolgár rèszvètel a helyi ügyek alakításában....

Ma már az is világosan látszik , hogy a tömegdemokrácia csak ott működik valahogy , pl. Èszak- Nyugat Európa , ahol a politikakèpes kultúrtömegek, a polgárok vannak többsègben...Ahol a szegèny , elmaradott - így manipulálható rètegek alkotják a társadalom többsègèt , ott termèszetes úton lètrejönnek a csőcselèk manipulálásán alapuló autoriter, vagy akár totális rendszerek...Putyin, Lukasenko, Erdogán , de Orbán rendszere mögött is a kisember - itt most nem vagyoni állapotra ,hanem egyfajta szellemi szegènysègre gondolok- viszonylagos tömegei állnak, különben nem tudnak hatalmukat hosszú távon stabilizálni ...

Az eredeti demokrácia az athèni , valójában egy közvetlen demokrácia volt: az állampolgárok közvetlenül gyakorolták a hatalmukat a Nèpgyűlèsen keresztül, nem úgy mint manapság , egy manipulatív módon működő közvetett" demokráciában"
Az mèg valódi rèszvèteli demokrácia volt, mert minden politikai jogokkal rendelkező kivette a rèszèt a demokrácia gyakorlásából, sőt politikai pozíciókat is kellett vállalni...A Bulèba pl sorsolás alapján kerültek be a polgárok...
Kb 10% rendelkezett politikai jogokkal , mert nem akarták , hogy a csőcselèk manipulálásával egy " populista " Türanosz hatalomra jusson ...Abban az időben is lètezett már a progresszív ès a regresszív politika ...A plülèket is úgy kellett kiállítani , hogy a polgárság , az iparosok ès a kereskedők èrdekei ne csorbuljanak , mert a belső területek parasztsága könnyen manipulalható volt , a potenciális türannosz- jelölteknek...

Az emberi civilizáció , úgy tűnik nem fog hamarosan a "törtènelem vègère èrni " - feltève, ha nem pusztítja el közben önmagát....A "tökèletes" demokráciától ma nagyon messze vagyunk , nem is jó irányban mozgunk ....A huszadik század vègènek egyfajta filozófiai ès tudományos racionalizmusa után, a posztmodern bizonytalanság: a demokráciába vetett hit elvesztèse ès a mindent átható irracionalizmus tombol...Az emberisèg jelentős rèsze szegènysègben, kiszolgáltatottsában , szellemtelensègben a globálisan generalizált szorongásban èli èletèt...Korunk varázslói -a populista diktatátorok - pedig ezekre adnak profán válaszokat ....Eszközük a fèligazságokon - hazugságokon alapuló manipuláció, a gyűlölet- ès fèlelemkeltès , az ordas uszítás , a tudománytagadás , ès a vilagösszesküvèsbe vetett hit...

2020.09.04. 18:08:37

@ijontichy:
az ostobaság éppenséggel lehet genetikai torzulás is. de ettől függetlenül a probléma megint csak az érzelmi azonosulás hiánya a köznéppel. és ami ebből fakad az nem a klasszikus liberalizmus, hanem a politikai underground. csak budapesten annak van többsége. az a mainstream.

nagy üldöztetés van itten kérem szépen. ma este ki lép fel kis városunban a tomboló fasizmus közepette? lölő propaganda lapja: "Péntek este Lovasi András zenekara, a Kiscsillag, valamint az Esti Kornél lép színpadra, míg szombaton az Anna and The Barbies-t látják vendégül a közkedvelt nagyerdei közösségi térben." (orbán stadionja mellett)

Bánegressy 2020.09.04. 18:10:31

példapárbeszéd szabadság és autonómia fogalmára. azt ne firtassuk, hogy mivel lehet ezeket elérni, ill. az (törvénytisztelő, jogkövető stb.)emberek nagy része miért nem érheti el:

George: -You know, this used to be a helluva good country.
I can't understand what's gone wrong with it.

Billy: Huh. Man, everybody got chicken, that's what happened, man. Hey, we can't even get into second rate hotels.
I mean, a second rate motel. You dig. They think we're gonna cut their throat or something, man. They're scared, man.

George: Oh they're not scared of you. They're scared of what you represent to them.

Billy: Hey, man. All we represent to them, man, is somebody needs a haircut.

George: Oh, no.
What you represent to them is freedom.

Billy: What the hell's wrong with freedom, man. That's what it's all about.

George: Oh, yeah; that's right-that's what it's all about, all right.
But talking about it and being it-that's two different things.
I mean, it's real hard to be free when you are bought and sold in the marketplace. 'Course don't ever tell anybody, that they not free, cause then they're gonna get real busy killin' and maimin' to prove to you that they are.
Oh, yeah-they're gonna talk to you, and talk to you, and talk to you about individual freedom, but they see a free individual, it's gonna scare'em.

Billy: Mmmm, well, that don't make 'em runnin' scared.

George: No. It makes 'em dangerous.

ja! de ez tényleg underground.
bár szerintem szabadság is csak abban létezhet.
és lényegéből fakadóan csak ideiglenesen.
nagyon ideiglenesen.

2020.09.04. 18:12:31

@Reding Roli:
na de mindez hogy volt a 2010 előtti világban?

Reding Roli 2020.09.04. 18:38:49

@cvsvrs: Most sok szempontból rosszabb a helyzet , mint 2010- ben volt .Azóta eltelt 10 èv, euro- tízmilliardos fejlesztèsi pènzek èrkeztek, volt nemzetközi konjunktúra , alacsony kamatkörnyezet- minden együtt volt, de èrdemi realkonvergenciat mègsem sikerült produkálni ...Európa leszakadó országai között vagyunk , egy kedvezőtlen gazdasági szerkezetű, szegèny , sèrülèkeny ország ...
Valójában most kerülhetünk igazán csődközeli helyzetbe , hiszen az összes gazdasági mutató extrèm rossz èrtèkeket mutat, a forint az összeomlás szèlèn...
A járványgörbe elkèpesztő ívet mutat, azonnali beavatkozás szüksèges ...

www.portfolio.hu/gazdasag/20200904/koronavirus-nemcsak-azonnali-szigoritas-kell-magyarorszagon-hanem-penzinjekcio-is-447344?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Mindenkinek elmondom egy èvben többször is, hogy menekítse a vagyonát ebből a bukásra ítèlt országból....Sokan -a rendszer függők, mint te is- majd csak akkor váltanak euróra, amikor 450-500 Ft \1 euro lesz az árfolyam...

Brutális csőd jön, ebben 100%- ig biztos vagyok ,( már euróra váltottam...) ès sajnos abban is , hogy Orbánèk kèptelenek kezelni a járványt ezzel az elbutított társadalommal...

2020.09.04. 18:40:56

@ijontichy:
egy mai hír.
A magyar operairodalom egyik legfontosabb művével Debrecen – A Bánk bánt Molnár Leventével a címszerepben, Vidnyánszky Attila rendezésében láthatja a közönség a Csokonai Színházban.

és egy másik szintén mai hír. a csokonai színház. hashtag freeszfe.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/118775240_3637417009603714_1874943614182929355_o.jpg?_nc_cat=103&_nc_sid=8024bb&_nc_ohc=rKl_Ra5MS7cAX9fZw91&_nc_ht=scontent-vie1-1.xx&oh=77306bd11d65392914cd6d16a2d9d442&oe=5F76FD5F
az épületet lölő fogja felújítani. aki válik.

na most ez hogy van? rendezzen a vidnyánszky egyfelől. de kiállnak az szfe oktatói és hallgatói mellett másfelől. mi ebben ellentmondás? errefelé semmi.

2020.09.04. 18:54:28

@Reding Roli:
a mai nap egy berettyóújfalui lámpagyár kapott beuházásösztönzésként 50% állami támogatást.
video2.dehir.hu/0904_Mezei_vill_Szijjarto_mix.mp4
A 287 millió forint támogatással 60 munkahelyet védett meg a kormány.
Szijjártó Péter kitért arra, hogy Hajdú-Bihar megyéből 35 vállalkozás 16,5 milliárd forintos fejlesztéshez kért és kapott összesen 8,2 milliárd forint versenyképességi támogatást, amivel 4100 munkahelyet tudtak megvédeni.
Hozzátette: 806 magyarországi vállalkozás 377 milliárd forintos beruházásához a kormány 150 milliárd forint versenyképességi támogatást adott. Miután még maradt 18 milliárdnyi forrás, újra meghirdették a programot, amire negyed óra alatt 98 vállalkozás 47 milliárdos támogatási igényt nyújtott be - jelezte.

ez a kormányzati gazdaságpolitika alapja. jön a dekonjunktúra és átáll az ország erre a félállami rendszerre. ez elsődlegesen a fővárost fenyegeti csőddel feltéve, hogy ez nem túltermelési válság. lámpákra lesz kereslet. a fővárosban nincs lámpagyár. oda ilyenformán nem jut kormányzati forrás.

Bánegressy 2020.09.04. 19:05:16

@cvsvrs:

debrecenieket nem lehet felizgatni.
- megyünk megnézni a hülye pesti undergroundot.
lovasi énekelhetne angolul, vagy kínaiul is.
jó, hát ő magyarul tolja, de most mit számít?
néha a tv-ben is megnézik éjjel-nappal budapest. mit művelnek ezek ott basznak, veszekszenek, meg bűnöznek. egy sem dolgozik :D
"látja? nem látja? na látja!"
egyik nap lovasi, másik nap csinom palkó
és akkó' mi van?

Reding Roli 2020.09.04. 19:08:31

@cvsvrs: ez a kormányzati gazdaságpolitika alapja. jön a dekonjunktúra és átáll az ország erre a félállami rendszerre. ez elsődlegesen a fővárost fenyegeti csőddel feltéve, hogy ez nem túltermelési válság"

Az állam eszközei limitálták , nem osztogathat csak úgy "nyomtalanul" - mert növekedni fog az államadósság, az infláció ès gyengül a forint...Lámpára most egy darabig nem lesz kereslet, mert az emberek a túlèlèsre fókuszálnak...
Inkabb lámpavasakat kellene gyártani ...
A fèlállami gazdaság viszi a gazdaságot igazán csődbe , mert állam nem kèpes gazdálkodni , de mindig politikai alapon , igazságtalanul osztja a közforrásokat...
Hol áll most a heti egymillió maszk gyárása? Be vannak már üzemelve a gyártósorok? Mikor jön el az egèszsègipari önellátás ?
Feltehetően soha. Tehetsègtelen, kontraszelektáklt társaság , akik a saját zsebükbe dolgoznak ès nem közjó èrdekèben..

ijontichy 2020.09.04. 19:13:28

@cvsvrs: "az érzelmi azonosulás hiánya a köznéppel" Ugye tudod, hogy épp a főnöködről beszélsz?

"A magyar operairodalom egyik legfontosabb művével" Szerencsémre én láttam Simándyval (kétszer). Ezekután egy elhülyült rezsimszolga rendezéséért biztosan nem autózok 1500km-t. Még a NER nagyon kezdetén láttam valami műsorban egy ifjú nertitán (csak az lehetett, mert a geci is jelent volt) előadásában a "Hazám, hazám..." áriát, hát... hiába no, a fidesztől menekül a tehetség, vagy elszürkül benne. Vidrócki (sic!) is már csak ötven árnyalat a 256-ból.

2020.09.04. 19:18:03

@Bánegressy:
Alulírottak, határozottan tiltakozunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem agresszív átalakítása, alapítványi, azaz magánkézbe adása és autonómiájának drasztikus felszámolása ellen. Szolidárisak vagyunk az egyetem hallgatóival, a lemondott szenátus és vezetőség tagjaival.

a csokonai színházat megkérdik, szolidárisak vagytok? igen! hashtag free szfe. ki rendezze az évadnyitó bemutatót? vidnyánszky!

na most lehet mondani, hogy ezek hülyék basszus. vagy éppen ők a normálisak. rendezzen a vidnyánszky IS.

Reding Roli 2020.09.04. 19:27:36

www.facebook.com/magyarhang.org/
Itt lehet követni a tüntetèst, èlőben...

2020.09.04. 19:39:08

@ijontichy:
az operaházat akkoriban szintén az állampárt tarotta ellenőrzése alatt. ezek szerint simándy józsi bácsi kollaboráns volt.

2020.09.04. 19:40:56

@ijontichy:
arról nem beszélve, hogy az értéket meg ugye csak a piac termelheti ki.

pátyi 2020.09.04. 19:49:56

@Reding Roli: Már megint a szokásos balos felsőbbrendűség tudat és nagyképűség. Mindenki, aki nem úgy szavaz ahogy te, az elbutított, gyengeelméjű senki. Az országunk meg már holnap csődbe megy. Ennek szurkoltok ezerrel, hátha bejön.
Annak idején, bár nem voltam Horn és MSZP szavazó, mikor nyertek, azt mondtam, hogy sikerüljön nekik, a kormányzás, mert az én bőrömre megy. Ott voltam három kisgyerekkel és kaptuk a Bokros csomagot, meg a nagy szakértelmet. Ez számomra nagy tanulság volt.

ijontichy 2020.09.04. 19:55:26

@cvsvrs: Akkoriban majdnem MINDENKI egy kicsit rózsaszínű volt. Még '89-ben is (aki nem, azt - kis túlzással - névről ismerte az ország). Erre tanított az élet, meg '56, meg '68. Davajgitárral a gerincben nem vitázunk. De a főnöködnek nem volt davajgitár a gerincében, amikor újra a bolsik útjára lépett. Ami még hagyján, de azt a nyomorult országot is erre a tévútra vezette.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.04. 19:55:43

@pátyi: Whoa, ez zseniális megfogalmazás. És a gyerekek is benne vannak! Bár a Horn Gyula már nagyon negyedszázados történet. De azért még hatásos. 8.5 pont. Tényleg. 8.5. Very nice.

2020.09.04. 20:01:10

@ijontichy:
és a csokonai színház kiállását hogy magyarázod? free szfe egyfelől. és az évadnyitó vendégelőadást rendezze a vidnyánszky másfelől.

ijontichy 2020.09.04. 20:06:14

@cvsvrs: De hisz az EGÉSZ ORSZÁG 22+ éve tudathasadásban szenved!!! Sőt, inkább 30 éve. De a "kúrát" sose akarta "kifeküdni", inkább kiugrált az ágyból, és elment a kuruzslóhoz :-(.

2020.09.04. 20:09:13

@ijontichy:
miért ne állhatnának ki a kollégáik mellett egyfelől, és szintén a kollégáik mellett másfelől?

pátyi 2020.09.04. 20:09:46

@Főnix Oszlár Gazdag: A nagyképű, kioktató stílus azóta sem változott

ijontichy 2020.09.04. 20:12:59

@cvsvrs: Ez tíz éve még talán elment volna. Szóval, alakul már a krízis?

Bánegressy 2020.09.04. 20:36:01

@cvsvrs:
a csokonai szinház az arra példa, hogy debrecen még nem rugaszkodott el ettől a kicsit rózsaszínű beütéstől.
akkor sem, ha ott már mindenki nemzeti.
bár ez régen sem volt másképp.
én régen sokat voltam debrecenben.
szvsz az a város az országban, amelyiknek tényleg fölösleges lenne fizikai városfal.
sok emberbe be van építve.
úgy tudnak nyitottak lenni, hogy egy hangyafasznyit sem mások, mint debreceniek.
gyerekkoromban a bátyámmal kétpofára zabáltuk a paradicsomot, mert az pesten(kb. lehetett 1959) nem létezett.
a debreceniek(szomszédok) körülálltak és röhögtek, hogy a pesti hülyegyerekek nyersen eszik a paradicsomot.
persze ez nekünk is szórakoztató volt, csöppet sem bántó.
már régen fönt voltak az amcsik a holdon, ők még a szputnyikot is tagadták.
szolidárisak is az ország többi részével, meg nem is, mert idegen nekik. magyar . . ., de nem debreceni

2020.09.04. 21:04:11

@ijontichy:
ha a politika konjunktúrában polarizálja a közéletet, akkor az kultúrharcot eredményez. recesszióban a kérdés ki tudja fenntartani a gazdagságot. az elhúzódó válságok közepette az ország vagy a fővárosi önkormányzat megy csődbe. ennek következtében a kormány bukik meg, vagy az ellenzék.

2020.09.04. 21:35:27

@Bánegressy:
az amcsik a holdon vannak. a fidesz a földön jár. ezt a határátkelőt adta ma át szijjártó petya.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/debre20200904009.jpg
majd ezen az átkelőn keresztük fognak a debreceni és a nagyváradi kereskedők üzletelni. fellendítheti ez a gazdaságot valamelyest? igen, talán. annyira, hogy ezzel 22-re utól érik és 26-ra lehagyják bécset? annyira talán nem. a fideszben azt gondolják, hogy ha ebből nem lesz csőd, akkor eladják úgy, hogy siker. miközben elon musk marsutazást tervez. a magyarok berettyóújfalu gáborján váncsod körtvélyes pocsaj nagykereki szakaszon építik az autópályát. normális?

Reding Roli 2020.09.04. 22:19:48

@pátyi: Vannak a " tömegemberek" , azok , akik elfogadják a hatalom által meghirdetett evidenciákat, a kizárólagosságra emelt ideológiákat, a profán világmagyarázatokat , látszatmegoldásokat ; mások -a gondolkodó emberek- általában megkèrdőjelezik a nem bizonyítható evidenciákat, amelyek ellenkeznek a tapasztalati valósággal...
Az èrtelmisègnek , de legalább egy rèszènek , a kultúra közvetítőinek az ( is) lenne a feladata , hogy kritikát gyakoroljon a fennálló államrend , az uralkodó kurzus felè, a hatalomnak meg figyelni kellene a kritikákra, ez a társadalmi párbeszèd alapja...A művèszek feladata az is, hogy megfogalmazzák a társadalomban jelenlèvő elègedetlensèget, a rendszerkritikakat...Ők a nèp valódi hangjai...
Aki a monolit társadalomban hisz, az soha nem fogja megèrteni ,hogy mi a rèszvètelen alapuló , szubszidiáris , plurális demokrácia lènyege , ahol vègső igazsága senkinek nincs , a társadalom szervezèse egy bonyolult èrdekegyeztető folyamat --törekvès az èrdekegyensúly felè...
A tömegember fèlrevezetèsèn alapuló rendszerek viszont pont az ellentètèt csinálják : elfojtják a társadalmi önszerveződèst, az autonómiákat...
Ez a valós vilagnèzeti különbsèg , a politika bal- jobboldali felosztása , a liberális - konzervatív ellentètpar már kiüresedett, règen èrtelmèt vesztette..

Èn nem kívánom , hogy minèl rosszabb legyen Magyarországnak , de látom , hogy ezen az úton vagyunk, sajnos ...
Mindenki döntsön belátása szerint 2022- ben ...De, ez a politikai rendszer mára vakvágányra vitte az országot , covidtól függetlenül...
Az ország felemelkedèse helyett az EU egyik legszegènyebb országa vagyunk\maradtunk , az egèszsègügyi rendszer, az oktatás, a tudomány , a kultúra kivèreztetès alatt...
Vannak tènyek , amelyeket nem lehet eltagadni, vagy " fèlgig üres, fèlig tele a pohár " módon szemlèlni ...
Az országnak változásra van szüksèg : új , felelős kormányra , új alkotmányra , olyan hatalomra , amely a valós problèmak megoldásra fókuszálva ,az általános közjó èrdekèben politizál ...Figyelembe veszi, hogy a társadalom sokszínű, ès különböző èrdekcsoportok összessège, akik èrdekeit össze kell hangolni, nem pedig egy monolit tömbkènt kezelni a nemzetet , egy uralkodó elit irányítása alatt , autoriter hatalmi eszközökkel ...

pátyi 2020.09.04. 23:43:19

@Reding Roli: Amit az elején írsz, az szerintem ma elsősorban a "fejlett" nyugatra érvényes. Ott írja meg a hatalommal összefonódott, azt kiszolgáló sajtó, hogy az egyszerű emberfiának mit kell gondolnia a világról. Ha mást gondol, akkor megütheti a bokáját, egzisztenciáját, munkáját veszítheti. Megbélyegzik, virtuálisan megkövezik.
Tolják a progressziót, a multikulturát, a sokszínű, nyitott társadalmat, amiegy nagy szemfényvesztés. A kultúrákat nem lehet összekeverni, mert attól nem sokszínű lesz, hanem az összes elveszti a színát, a lényegét.
Az emberek otthonosságra, biztonságra, nyugalomra és békére vágynak. Ha a más kultúrájú tömegek megjelennek, azt nem azért fogadják nehezen, mert maradiak, irígyek, vagy gyűlölködők, hanem mert éppen az otthonosság, a biztonság vész el.
A más kultúra más életformát, szokást, viselkedést, másfajta kapcsolatot jelent, ami zavaró és félelemkeltő.
Szép elvek és elképzelés a részvételi demokrácia, csak szerintem nem igazán működik. Saját tapasztalatom van róla, mikor régebben megpróbálkoztunk vele a településünkön. Településfejlesztési koncepciót akartunk alkotni, de csak a szövegelés ment, felelőségvállalás nélkül. Ráadásul az emberek 90%-át csak a saját dolga érdekli, a közösségért tenni kevesen hajlandók. Duma és hőbörgés persze van.
Én a saját környezetemben nem a szegénységet látom, hanem éppen ellenkezőleg, a jólétet. Persze a szegénység és a jólét mindíg relatív, de az biztos, hogy a világ azon szűk részébe tartozunk, ahol a legjobb az élet. Még akkor is, ha vannak elmaradott régiói az országnak.
Ezért én nem érzem, hogy vakvágányon lenne az országunk.
Azt inkább érzem, hogy éppen a fejlett nyugat és amerika került vakvágányra és keresi az utat, amibe kormányozta magát.
A kommunizmus kimúlása utáni győztes hangulat és minden sikerül és vége a történelemnek békés évtizedei vitték vakvágányra a nyugati politikát és társadalmakat. Lényegtelen, szimbolikus dolgokkal kezdtek foglalkozni. A nagy jólétben elkényelmesedtek, önzővé, dekadensé váltak.
Politikusok helyett politikai celebek működnek és próbálják irányítani az országaikat. Lásd Merkelt, akinek hosszútávú következményekkel nem számoló döntései voltak. A demikrácia nagyobb dicsőségére ráadásul egyszemélyi döntések. Az atomerőművek elhamarkodott bezárása, vagy a migránsok beengedése, de a 2008-as pénzügyi válság félrekezelésében is volt szerepe.
Azt ne várja senki, hogy lesz majd egy tökéletes társadalom. Ahhoz tökéletes emberek kellenének. Örüljünk annak, hogy félig tele a pohár és a mi életünkben hazánkban nem kellett háborúval, éhinséggel és nagyobb katasztrófával szembenéznünk.
Nagy hibának tartom a politikai feszültség további szítását, mindkét oldalról. A választóknak akkor is igazuk van, ha nincs. Erről szól a demokrácia. Nem célszerű őket elítélni, mert másképpen szavaznak, mint te azt jónak látod.

Reding Roli 2020.09.05. 01:17:08

@pátyi: Ha a nyugat "vakvágányra" kerül, akkor - mivel mi is rèszei vagyunk a nyugati kultúrkörnek - mi sem ússzuk meg az általános rendszerválságot...Ez is egy populista illúzió , amit a kormány ajánl, hogy : mi a világtól problèmáitól sikeresen elszigetelt , a globalizáció kihívásaitól megvèdett ország leszünk ( csak szavazzuk meg őket, mert a többiek migránspárti nemzetárulók...) Az a rossz hírem van , hogy egyedül senki sem tud a kedvezőtlen hatású megatrendekkel szemben menni, hatèkonyan vèdekezni , de mèg csoportosan sem biztos ...Főleg nem egy ilyen kicsi, demográfiailag, katonailag , gazdaságilag jelentèktelen ország, mint Magyarország... Ezèrt kell èrdekszövetsègekbe tömörülni, hogy erősebb legyen az èrekkèpviselet a globális küzdelemben...
A migráció kèrdèse egy kicsit dèmonizálva lett Magyarországon, pedig ez egy olyan globális jelensèg , amely termèszetes ès rendszeres esemènye az emberisèg törtènelmènek ...Már a korai emberelődök is migráltak : az ősemberek, majd rèz -, a vaskor embercsoportjai, az ókor nèpei , az újkori felfedezők...Ez nem egy 21. századi jelensèg ,hiszen lètezik amióta ember van a Földön...
A fő gond ott van, hogy már majdnem 8 milliárdan vagyunk , az új lebesraum elfogyott, szabott nemzetállami keretek vannak, de az nem fogja megállítani az èletösztön hajtotta embermillliókat az emberiség vándorlását ...Nem számít , mit akar Orbán vagy Trump, az emberek mindig menni fognak , mert akkora a diszparitas a nyugati èletszínvonal ès a fejletlen világ között...A többi egymással összefüggő okok: túlnèpsesedès, èlettèr- degradació, háborúk - szintèn nèpmozgató hatásúak ...Ezt a globális mozgást mèg talán az emberi èletek kioltásával sem lehetne megállítani - ami ugye az emberisèg megtagadása lenne...Lassan ,talán èvtizdek alatt lehet a különbsègeket csökkenteni , de még ez sem biztos ...Afrikában mèg nem csengett le a nèpssègrobbanas ...Kb 2080-2100- ra...Addig migrációs nyomás lesz Európán ...
Valójában a nyugat sem akar új migrációt , főleg tömegeset nem , de eszköze senkinek sincs , civilizált, hogy megállítsák a folyamatot ..de mèg civilizálatlan sem nagyon ...Merkelnek sem volt más választása , így inkább "beengedte " az erőszakosan èrkezőket ....Mást nem is tehetett...Az is igaz, hogy van egy túltengő altruizmus a nyugat kultúrkörön belül, de az emberek alapvetően nem akarják hogy a tömeges migráció mèg nagyobb mèreteket öltsön , csakhogy nincs más választás ...Ott már nagyjából èvtizdek alatt beleszoktak a mutikultiba így könnyebben elfogadják, mint a vasfüggöny mögötti országok..
Közèp- Európába is nèhany èvtized alatt a nyugathoz fog hasonlítani, ha az èletszínvonal konvergál jobban a magországokhoz...Prága ,Varsó, ès Budapest is egyre több ázsia ,afrikai otthona lesz a jövőben, ès ezt Orbán is tudja , mindenki tudja ...Erre kellene felkèszíteni az országot ès nem hamis illúziókba ringatni a nèpet...

Azt mindenki tudja, hogy a tömeges , kultúridegen migráció veszèlyeket rejt magában, ami főleg a nyugati kultúrkört veszèlyezteti, de hatèkony megoldás soha nem lesz ennek a folyamatnak a megállítására.. Nagyon valószínű, hogy hozzá kell majd valahogy szokni a nyugati embernek , így nekünk is...

2020.09.05. 08:37:47

@Reding Roli:
a gazdasági optimum nyugatos, a kulturális keleties. a kulturális optimum európában még mindig valami ilyesmi.
i.pinimg.com/originals/4b/21/76/4b2176397d26a9cd1a394492d346ef61.jpg
ez nem azt jelenti, hogy csak nem evilági hited lehet és feltétlen hülyének kell lenni. és nem azt, hogy nem kell fejleszteni. dehogy nem kell. csak alacsony technológiai szinten. és abból adódik a kulturális optimum. csak sajnálatos módon a non profit jelleg. ami a gazdasági minimum. ez a falu, a kis közösség vidék. és az ellenpólusa a nagyváros.

és a kultúrharc abból adódik, hogy a fővárosi értelmiség azt mondja, hogy ők kulturálisan is felülemelkedtek a vidékiességen. mert ők kérem szépen urbánusak. és erre válasz az orbánizmus. nesze neked.

pátyi 2020.09.05. 09:05:15

@Reding Roli: Nagyrészt egyetértek veled. Amiben árnyalnám, hogy egy mérsékelt migrációval nincs sok gond, amikor az érkezők elfogadják a törvényeinket, kultúránkat és megpróbálnak alkalmazkodni. Néhány generáció múltán jó magyarok lesznek.
A gond azzal van, ami most történik és nemigen lehet migrációnak nevezni, inkább egy invázió. Tömegek érkeznek, akik azonosítani sem hajlandók magukat a határokon és nem hajlandók elfogadni a kultúránkat, a törvényeinket. Nem akarnak alkalmazkodni, sőt azt akarják, hogy mi alkalmazkodjunk hozzájuk. Sok helyütt polgárháborús állapotok vannak.
Vannak olyan civilizációk, akik nem hajlandók békésen egymás mellett élni.
Igen, mi is részei vagyunk a nyugatnak, ezért veszélyes az ránk nézve is, ami ott történik. Nyugat Európára gondolok. Ami leginkább zavar, az állandóan hangoztatott értékrend, amitől Ők tértek el, gondolok a keresztény értékekre. Ők ettől elszakadtak, eltépték ezt a gyökeret, ezért szerintem a civilizációnk el fog pusztulni. Velük együtt mi is.
Egy dologban bízok. Ami embernek lehetetlen, Istennek lehetséges.

kistót 2020.09.05. 09:57:27

@pátyi:

"Amit az elején írsz, az szerintem ma elsősorban a "fejlett" nyugatra érvényes."

A Nyugat fejlett, idézőjel nélkül.

"Ott írja meg a hatalommal összefonódott, azt kiszolgáló sajtó"

A magyar médiaviszonyok ismeretében vicces, ha valaki a Nyugat kapcsán ír hatalommal összefonódott sajtóról.

"A nagy jólétben elkényelmesedtek, önzővé, dekadensé váltak."

A migránsok befogadása nem az önzés megnyilvánulása. Ellenkezőleg, a segítségnyújtás a társadalom többsége részéről feltételez egy együttérző attitűdöt. Aki kampányol a befogadás mellett, annak személy szerint lehetnek önző és hitvány céljai, az ország egésze viszont, helyesen vagy helytelenül, de nagylelkű döntést hoz.

"Politikusok helyett politikai celebek működnek és próbálják irányítani az országaikat. Lásd Merkelt,"

A celebség lényege, ha valaki a más területen szerzett népszerűségét felhasználva, illetéktelenül beleszól egy kérdésbe. Az általad említett döntésekben nem volt Merkelnél illetékesebb személy.

"Nagy hibának tartom a politikai feszültség további szítását,"

Megbocsáss, de szerintem politikai feszültséget szítasz. Például az olyan kijelentéseiddel, hogy a szakértők mind a Fideszben vannak. Ez az állítás, konkrétumok nélkül, értelmetlenné teszi a további vitát. Olyan, mintha a focimeccs kezdő rúgása előtt kihirdetnék, hogy melyik a jobb csapat.

pátyi 2020.09.05. 11:49:13

@kistót: Természetesen tiszteletben tartom a véleményedet, bár nem értek egyet veled.
A szakértésre vonatkozó véleményemet a következőkkel szeretném alátámasztani.
1. A családtámogatások rendszerének megalkotása nem politikusok ötletparádéja, hanem különböző szakemberek, civil szervezetek, érdekképviseletek összehangolt munkájának eredménye.
2. A jelenlegi vírus elleni védelem rendelkezései is szakemberek háttér munkájának eredménye.
3. A gazdaságirányítás szintén a hátérben működő kormány alá dolgozó intézmények, hivatalok, szakemberek munkája.
Személyesen hallgattam egy bő éve egy helyettes államtitkárt a technológiai fejlesztésekről, a lehetséges jövőről, Ő nagyon képben volt.
Természetesen ez is egy vélemény, lehet ezzel nem egyetérteni.
Még egy megjegyzés. A saját önkormányzatom működését elég közelről látom, már 2006 óta. Személyes tapasztalatom, hogy 2010 előtt mennyire nem volt lehetőségünk központi forráshoz jutni támogatás, pályázat révén. 2010 óta viszont több miliárdos beruházást valósítottunk meg összességében. Jelenleg is két nagyobb beruházás folyik pályázati összegből. Bölcsőde építés és csapadékvíz elvezetés.
Ha 2010 előtt csupa becsületes, hozzáértő kormányzásban nekünk nem jutott forrás, most meg a korrupt, tolvaj kormányzásban ha nem is bőven, de számottevően jut, akkor én erre az utóbbira szavazok.

kistót 2020.09.05. 13:31:14

@pátyi:

"A családtámogatások rendszerének megalkotása nem politikusok ötletparádéja, hanem különböző szakemberek, civil szervezetek, érdekképviseletek összehangolt munkájának eredménye."

Mit is tud ez a családtámogatási rendszer? Megszünteti a közteherviselést. Bővítetten újratermelődő eltartott réteget hoz létre a magyar középosztályon belül, tkp. visszaállítja a nemesi adómentességet.
A "család" szó varázsige a magyar közbeszédben, amit erre hivatkozva indítványoznak, azt nem lehet nyilvánosan ellenezni. A médiából szirupos családszeretet dől, a kereszténységet a felebarátok szeretetének krisztusi parancsát megcsúfolva szűkebb közösségek kohéziós erejévé torzítják. Az emberek gyerekszeretetével minden lehetséges módon visszaélnek. A család mint a támogatás legfőbb jogcíme meghekkeli a szociális rendszert, hiszen alacsony jövedelmű emberek tömegét kényszeríti arra, hogy náluk gazdagabbakat támogassanak. Nem látom, hogy itt egy megkérdőjelezhetetlen tudású szakértőgárda közmegelégedésre valami jót alkotott volna.

Egyebekben a "félig tele pohár" megfogalmazásodat találónak tartom, nem vagyok nihilista ellenzéki. Ahol jó intézkedéseket hoz a kormány, azt támogatni kell. Ahol pedig az intézkedés tűrhető, csak a betegesen kivagyi, hencegő kommunikáció rosszabb színben tünteti fel - pl. a migránsok, a hajléktalanok vagy a járvány ügyében - ott pontosan, árnyaltan kell kritizálni.
Ha rálátásod van az önkormányzati munkára, akkor tudod, hogy 2010 előtt azért volt kevesebb központi forrás, mert a kormány sokkal kevesebb helyi adóbevételt vont el. Most sok mindent központosítottak, ami nem az ördögtől való, de a pénzosztásnál elfogulatlannak kell(ene) lenni.

geeeteee 2020.09.05. 19:05:10

@HaFr: www.imdb.com/title/tt0290661/?ref_=fn_al_tt_2

Csak gyakorolják az emberek az autonómiát? Még az áldozat() bolond lány is?

Gusztustalanok a keresztmetszetek, de ez van.

Józanul nem szoktam kommentelésre vetemedni, most beléd botlottam.

Köszörüljük meg a torkunkat az úrban.

A másik hobbim szintén az utópiák.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.09.05. 19:15:21

@geeeteee: köszi, megnézem, nem ismertem idáig

pátyi 2020.09.05. 20:22:11

@kistót: A családtámogatás eredményességét a megszülető gyermekek számával lehet mérni. Szerintem ez bizonyítja az intézkedések hatékonyságát.
A keresztényi szeretet éppen arról szól, hogy elsősorban a közel lévőt kell szeretnem. A szeretet alatt nem egy érzést értek, hanem a cselekedetet.
Egyébként a kormány a távol lévő üldözött keresztényeket is támogatja. Többet ér, hasznosabb a hazájukban támogatni őket, mint ide engedni, hozni, őket és embercsempész hálózatokat finanszírozni.
Azzal, hogy ide engedsz Afrikából, Ázsiából 1, 10, 100 millió embert, azzal nem segítessz Rajtuk, csak Európát teszed Afrikává, Ázsiává. A sokszínű világ nagyobb dicsőségére

kistót 2020.09.06. 09:59:13

@pátyi:

"A keresztényi szeretet éppen arról szól, hogy elsősorban a közel lévőt kell szeretnem."

Szó sincs róla. A közel lévők szeretete biológiai ösztönünk, ehhez nem kell vallás. A kereszténység ezzel szemben éppen azért sikeres, mert áttörte a törzsi-származási kereteket. Amelyeket most a segítségével akarnak újjáépíteni.
De ezek részletkérdések. A lényegi baj az az agymosó mantra, amely a társadalmat "közösségi" és "önző" emberekre osztja. A kettőt különválasztani pedig önbevallás alapján akarja: aki sokat beszél a közösségről, az közösségi ember, aki pedig az egyéni jogokat hangsúlyozza, az nem. Ennek a dedós, fals ítélkezésnek az eredményét látjuk a politikában.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.06. 10:11:12

@pátyi: Kár erőlködni, Orbán, a Fidesz és a nacionalizmus nem keresztényi jellegű, hanem ezek lényegileg egy pogány és gnosztikus-nietzscheánus ideológiát követnek. 2. fejezet (Jak2) 1 Testvéreim, Urunk, a megdicsőült Jézus Krisztus hitét ne személyválogatással tartsátok. 2 Ha közösségetekbe belép egy férfipompás öltözékben, aranygyűrűvel az ujján, és belép egy szegény is elnyűtt ruhában, 3 figyelmetek a pompás öltözékű felé fordul, és így
szóltok hozzá: "Foglalj itt kényelmesen helyet." A szegénynek meg azt mondjátok: "Állj oda oldalra!" Vagy: "Ülj ide zsámolyomhoz!" 4 Nem volt részrehajló ítéletetek? Nem gonosz gondolatok alapján ítéltetek? 5 Hallgassatok ide, szeretett testvéreim! Hát az Isten nem azokat választotta-e ki, akik a világ szemében szegények, hogy a hitben gazdagok legyenek, és örököljék az országot, amelyet azoknak
ígért, akik őt szeretik? 6 Ti mégis lenézitek a szegényt. Hát nem a gazdagok zsarnokoskodnak fölöttetek és hurcolnak benneteket a bíróság elé? 7 Hát nem ők gyalázzák meg azt a fönséges nevet,
amely le van híva rátok? 8 Természetesen, ha megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: "Szeresd embertársadat, mint saját magadat", helyesen jártok el. 9 De ha a személyek között
különbséget tesztek, bűnt követtek el, s a törvény, mint törvényszegőket, elmarasztal benneteket.

2020.09.06. 10:43:51

@Főnix Oszlár Gazdag:
nem orbánról van szó, hanem a népről te barom.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.06. 10:51:55

@cvsvrs: Na de ha a kriptomohamedán Szapolyai-magyarok nem akarnak az Alaptörvény szerint élni, akkor el lehet menni. Ez van az Alaptörvényben: Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége. Van lehetőség másik államban élni, amelyik kommunista avagy pogány. De ez nem olyan állam.

2020.09.06. 10:52:08

@Főnix Oszlár Gazdag:
162 első éves tanító tett fogadalmi esküt.
www.dehir.hu/upload/images/tanevnyito_drhe2.jpg
ők keresztények? ez a kérdés. orbán tette lehetővé, hogy ezek európa szegényházát egyáltalán létrehozhassák. azzal, hogy a ner kiszorítota azokat, akik szerint szerint a jövő nem államnemzeti és nem keresztény. ez hit kérdése. lehetővé tette, hogy ezek az első évesek fogadalmi esküt tehessenek egyáltalán. orbán ebben a nulladik lépés. és ebben kevéssé számít, hogy lölő zsebre vágott 1 millárd dollárt. az ahhoz kell, hogy a keresztény államnemzet tagadóit kiszorítsák a mainstream médiából. mert ebből adódik értelmes közélet. aztán lehet mondani, hogy ez a kiszorítás nem keresztényi. de. a zsidókeresztény hagyományokra alapozva kivásárlással történik.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.06. 10:54:03

@cvsvrs: Ez nem kérdés, hanem alkotmányos passzus.

2020.09.06. 12:16:40

@Főnix Oszlár Gazdag:
a köznép az első, vagy a nulladik lépés. az, hogy az emberek relatív/abszolút többsége mit gondol. és abból következik a népképviselet. és abból az alkotmányosság.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.06. 12:37:45

@cvsvrs: Két köznép van és te csak a Szapolyai-magyarok nevében beszélsz.

2020.09.06. 13:08:11

@Főnix Oszlár Gazdag:
kérdés, hogy az országos közintézményeket ki birtokolja, a másik oldalrol ugyanez bitorololja. és ezt a kérdést valamilyen módon ezt el kell dönteni.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.06. 13:33:58

@cvsvrs: A lakosság mintegy 30%-a az agy biológiai jellegű programozása miatt gyűlöli azokat, akik nem a közösségének a tagjai. De ez nem érték, ez nem előny, ez csak biológiai programozás. Nem helyes dolog, ha 30%-nyi biorobot azt hiszi, hogy a programozása a legtökéletesebb dolog a világon. Vakok a biorobotok, mert nem hisznek Istenben, mint végső morális iránytűben. Így tehát a helyes útra kell őket terelni. És ez a Biblia.

Bogomil 2020.09.06. 18:28:34

Szerintem érdekesen kapcsolódik a poszt témájához az itt ismertetett cikk: www.metazin.hu/index.php/item/3935-az-erdem-zsarnoksaga
A szerzője arra figyelmeztet, hogy "a fejlett országok elitje bűnt követ el, amikor lenézi és kizárja a politikából a tanulatlan többséget". Egy általa idézett másik, pedig egyenesen az ún. "edukacionizmust" kárhoztatja: www.researchgate.net/publication/321250845_Educationism_and_the_irony_of_meritocracy_Negative_attitudes_of_higher_educated_people_towards_the_less_educated

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.06. 20:31:15

@cvsvrs: Nem, 2.8 millió Szapolyai-magyar az, aki gyűlöl mindenkit, aki nem tartozik a saját táborába. Ki nem állják a sok milliós ellenzéket, a németeket, a zsidókat, a zsidókeresztényeket, az értelmiségeiket, a bevándorlókat, a szíreket, a feketéket stb. stb. stb. Nem tehetnek róla, az önpusztító pogány kultúra és a soviniszta agyfelépítés keveréke mindez. Ilyen a nyilas-bolsevik-kriptomohamedán kuruc kultúra hatása. És semmi értelme sincsen az egésznek, csak segítik a közpénzek átirányítását a sikertermék nélküli jachtmilliárdosok zsebébe. Oszt a GDP meg nem nő jobban, mint a Gyurcsány alatt. Naciodrogosok, értelmes ember nem értheti, hogy mit éreznek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.07. 08:28:49

@cvsvrs: Persze, mert hazudtok reggel, hazudtok este, hazudtok délben, hazudtok álmotokban és hazudtok ébren. Már lassan Gyurcsány is csak elégedetten bólogat, hogy ezt már nem lehet überelni. Hol van itt az ellentmondás? Nincsen ellentmondás, hazugság van. Fidesz=megválaszthatatlan, vérciki, morális hulla és lassan már kormányzásképtelen is.