1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.08.26. 08:14 HaFr

Nem a buzizás segít a magyar termékenységi arányon

 

Is Hungary Experiencing a Policy-Induced Baby Boom? | Institute for Family  Studies

A kisbabáknak csak nincs kedvük megszületni (a keleti tájakon), hihetnénk, ha ránézünk az abszolút számokra, amelyek szerint az egy nőre jutó élve született gyerekek száma 1,5 körül van Magyarországon, ami alatta marad a legtöbbb fejlett ország adatának. A helyzet azonban biztatóbb ennél. Az adópolitikának betudhatóan az utóbbi években sikerült elmozdulni a mélypontról és megtörni a megelőző húsz év negatív trendjét, jóllehet a változás anyagi alapja (szemben a "keresztény családpolitika" hagymázas álmával) tagadhatatlan.

Declined Total Fertility Rate Among Immigrants and the Role of Newly  Arrived Women in Norway | SpringerLink

Ezt erősíti, hogy a néhány -- főleg északi -- fejlett országban bekövetkezett (drámai) zuhanás jóval magasabb szintről indult, mint ahol a magyar valaha volt, illetve a (nők intenzívebb munkába állása és a hagyományos családi struktúra átalakulása nyomán bekövetkezett) zuhanás ellenére a bevándorlással is erősített nyugati gyerekvállalási hajlandóság stabilizálódott, méghozzá magasabb szinten, mint a magyar. A szórás egyre kisebb a fejlett országokon belül és ma úgy tűnik, hogy a fehér, (szekularizált) keresztény, vagy régebbi bevándorló lakosságon belül 1,7 körül, az első vagy második generációs bevándorlók körében egy nőre számolva 2 körül lehet. Eszerint a magyar rátának még javulnia kellene -- ha közben a kormányzat nem rombolná egyéb eszközökkel azt, amit a meglehetősen differenciáló (magyarul, nem a cigányoknak és nem a szegényeknek kedvező) családpolitikával elér.

Az adatokból az is világos tehát, hogy nem ideológiai vagy világnézeti kérdések döntik el egy társadalom regenerációs képességét. Pl. Osztie Zoltán rezsimpap és a csatornamédia buzizásának se pro, se kontra nincs sok hatása a gyerekvállalásra, hiszen a gyerekek még mindig nagyobb kedvvel születnek a közismerten dekadens Nyugaton. Amiért pedig kevesebben születnek, mint harminc éve, annak szintén nincs köze a buzik drámai elszaporodásához (szatirikus megjegyzés), viszont van köze a családok helyének megváltozásához a modern társadalmakban.
Sajnos azonban ez egy olyan tendencia (itt viszont a "sajnos" minden felhang nélkül értendő), amin Osztie atya még a maga szellemi és morális kiválóságával se tudna változtatni. Nota bene, ez egy olyan probléma, aminek ellenszerét Magyarország sem fogja megtalálni. De ne feledjük, egyelőre egyelőre és jó darabig még az utolérés a célunk.
Az ábrán az a periódus, amikor a világban a nettó reprodukciós ráta -- tehát a szinten tartás -- alá esik a népszaporulat:
Figure thumbnail gr4

99 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8816177106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 08:42:43

Az alacsony népszaporulat oka a fogyasztói társadalom, amelyben a nőkre nem háztartási robotokként és szülőgépekként, hanem munkaerőként van szükség. Még az USA amishok esetében is kimutatták (akik bibliai életvitelt folytatnak és nem nagyon használnak modern technológiai vívmányokat), hogy a 2008-as gazdasági válság hatást gyakorolt a bútorüzletükre és emiatt visszaesett a népszaporulat náluk. Azaz a gazdaság, a női munkavégzés és a gyermekvállalás szorosan összefügg. A szélsőjobboldaliak nemi és szexuális kisebbségekkel való kapcsolata meg hasonló a zsidókhoz fűződő kapcsolatukhoz: valakit hibáztatni kell. Nem tehetnek erről a szerencsétlenek, az agyuk erre van programozva. Néhány esetben meg erős kivetítésről is szó van, hiszen mind a katolikus papi karban, mind a szélsőjobboldali politikai mozgalmakban vélhetően fellelhetőek a látens homoszexuálisok, akik közül egyesek a "kedvenc" beszédtémájukat csak nem akarják elengedni, mert ettől nyernek -a jelek szerint - ideológiai és lelki kielégülést. Hogy eközben miért imádnak a cölibátusban egy csaknem meztelen, megkínzott, hosszú hajú, kék szemű, szép arcú fiatal férfit, ezt én nem tudhatom.

pátyi 2020.08.26. 10:39:41

Miért kapcsolod össze a kettőt? Ki mondta, hogy az segít? Ez valami kényszer, jobb és baloldalon, hogy ez mindíg napirenden legyen?

Rodney_2 2020.08.26. 10:41:00

@HaFr: Német statisztikus barátom szerint (nem rasszista, szép indiai felesége van) a fehér németek körében a fertility rate 0.8 és ezt húzzák fel a migránshátterűek 1.4 közelébe. Egy kis matematika és látszik hogy változatlan trendek mellett a fehér németek 2 generáció alatt kb kihalnak.
Gondolom más Ny európai országban is hasonló lehet a helyzet. Ehhez képest tök mindegy hogy ennek mi az oka, ha már a probléma felvetését is a rasszizmus és fasizmus/nácizmus bélyeg sújtja.

Rodney_2 2020.08.26. 10:48:20

@HaFr: Ja, és nem tudom honnan szedted az a grafikont, de jelenleg itt tartunk:

www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/fields/356.html

a németeknél a 2015-ös migráncsolás után mozdult el az 1,3 tól az 1,4 irányába, idénre 1,47 az estimate. Ezek mind migránsgyerekek

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.26. 11:14:48

@Rodney_2: ugyan már, honnan szedted", "barátom szerint", "mind migránsgyerekek", get lost, man

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:16:13

@Rodney_2: A magyar-a etnikum is migráncs-identitású, de mi, a magyar-b csoport európai őslakók vagyunk. Úgyhogy igazad lehet. Minket is ki akarnak már innen űzni a migráncs-identitásúak. De nem hagyjuk.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.26. 11:16:34

@pátyi: ki kapcsolja össze? A magyar etnicista-pszeudokerestény-manpulatív propaganda, ki. "Egészséges családok", "buzik", "dekadens Nyugat"

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:27:33

@HaFr: Nem mond teljesen hülyeséget abban a részében, hogy a babyboom a bevándorlóktól ered, de a fehérek eltűnése erős rémálom, főleg, mert a szíriaiak a lehető legfehérebb "nem fehér" bevándorlók. A németek precíz emberek, nem kell félteni őket. Szíria számos magascivilizáció otthona volt. www.politico.eu/article/germany-migration-helps-bump-birth-rate-to-highest-in-decades/

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:28:45

About 23 percent (184,700) of all newborns were born to non-German women.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.26. 11:32:56

@Főnix Oszlár Gazdag: ez egyszerűen nem igaz, de modhatok bármit, ideology rules www.ons.gov.uk/peoplepopulationandcommunity/birthsdeathsandmarriages/livebirths/bulletins/parentscountryofbirthenglandandwales/2015-08-27

Most ez épp egy brit példa, de volna még elég... van olyan ország, ahol -- ha vallások alapján -- nézzük, a muszlim fertility rate 2-2,2 -es, szemben a christian/non-affiliated 1,5-tel, de ez csak az első generációra igaz, utána fokozatosan süllyed, ahogy érzékeltettem a posztban, és beáll a a mai jóléti átlaghoz. Az meg, hogy "mindenki" nem-fehér nem-európai meg hogy ... nem sorolom. Na, szóval, give me a break.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:36:29

@HaFr: Ez nem érzelmi kérdés, ez statisztikai kérdés. What the numbers tell us:

The fertility rate — the average number of births per woman — was 1.59 in 2016, a considerable increase from 1.5 in 2015.
The 2016 rate was the highest recorded since 1973. Experts consider 2.1 to be the level at which the population in a developed country replaces itself with each generation.
The fertility rate for women with German citizenship increased from 1.43 in 2015 to 1.46 in 2016. The rate for foreign women increased from 1.95 in 2015 to 2.28 in 2016.
Slightly more than 790,000 babies were born. That was around 54,500 more — a 7 percent increase — compared to 2015.
German women gave birth to just over 605,000 babies. Foreign women gave birth to just below 185,000 babies.
2016 was the fifth year in a row in which the total number of newborns increased.
The last time women in Germany had as many children was 1996. www.dw.com/en/germanys-fertility-rate-hits-43-year-high/a-43163756

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.26. 11:37:41

@Főnix Oszlár Gazdag: Ebben hol van hogy ezek mind muszlimok-ellenségek? "Mütter mit ausländischer Staatsangehörigkeit haben 184 660 Kinder geboren, das ist ein Anstieg von 25 % gegenüber 2015. Dazu trugen die Veränderungen in der Anzahl und Zusammensetzung der potenziellen ausländischen Mütter nach der Staatsangehörigkeit bei. Die Anzahl der Frauen aus Ländern mit traditionell relativ hoher Geburtenneigung ist dabei gestiegen. Außerdem hat 2016 die Geburtenhäufigkeit aller ausländischen Frauen insgesamt zugenommen."

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.26. 11:38:40

@Főnix Oszlár Gazdag: "külföldi állampogárságú" = muszlim? Ja, értem.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:40:05

@HaFr: Ja, nem, a német bevándorlók többsége nem szíriai, hanem fehér európai. Ez OK, de egyetlen csoport létszáma növekedett meg 2015-ről 2016-ra, a szíreké. És azóta is egyre nő a népszaporulat Németországban, minden évben. Ami jó, szerintem ez teljesen OK. A szíriai-német genetikai és kulturális keveredés egyáltalán nem rossz, nagyon érdekes dolgok jöhetnek ki belőle.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.26. 11:49:38

@Főnix Oszlár Gazdag: az nő, de 2019 ben a népszaporulati ráta már csökkent,
ráadásul a muszlimok nagyobb része már bőven német állampolgár (a Staatsangehörigkeit ezt nézi), azaz az alacsonyabb fertilitási adatot gazdagítják -- most akkor hogy is van ez?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:51:07

@HaFr: Persze, ahogy a mexikóiak (hispánok) szaporodási rátája is esik az USA-ban (bajban is lesznek 10-20 év múlva, nem erre építették a gazdasági kilátásaikat), az asszimilált mohamedánok is le fognak állni a népességrobbanással. Ez egy komplex kérdés, komplex válaszokkal.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.26. 11:53:13

@Főnix Oszlár Gazdag: akkor meg miben is van igaza azoknak, akiknek korábban igazat adtál? És miben nincs a posztnak?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 11:56:38

@HaFr: A posztnak igaza van, de a szírek bevándorlása valóban megdobta a gyermekszaporulatot. A Fidesz a szokás szerint egy parányi igazságra épít fel egy marha nagy néphülyítést és megfélemlítést. De ha a parányi igazságot letagadjuk, a Fideszt hazugságát erősítjük ezzel, mert az egyszerű emberek nem fogják a komplex kérdés egészét átgondolni, hanem az értelmiség összes érvére azt mondják, hogy hazugság-soros-összeesküvés. Én a hitelesség mellett vagyok és a Fidesz nem hiteles. Erre kellene építeni, de ez csak az igazságon alapulhat. Komplex kérdés, ahogy írtam.

chrisred 2020.08.26. 12:11:46

@Főnix Oszlár Gazdag: Az alacsony népszaporulat elsődleges oka a társadalom elöregedése.

chrisred 2020.08.26. 12:20:44

@Főnix Oszlár Gazdag: Azért ezt nem ártana adatokkal igazolni, például a szír-német párkapcsolatok számával. Mert ugyanaz az imamalom, ami szerint a nyugatiak a harmadik világból népszaporulatot akarnak importálni (és nem munkaerőt, ami logikus lenne), azt is hajtogatja, hogy a muszlimok nem hajlandóak asszimilálódni az európai társadalémakban, külön közösséget alkotnak blablabla. Addig én maradnék annál a magyarázatnál, hogy Németország 2011-ben nyitotta meg a munkaerőpiacát a kelet-európai országok előtt, és nagyjából onnantól kezdett el emelkedni a TFR szintjük.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 12:30:33

@chrisred: Írtad: "Az alacsony népszaporulat elsődleges oka a társadalom elöregedése.". Soha, semmikor, senkitől nem láttam még tökéletesebb példát az ok és az okozat felcserélésére. A valóság: azért van az elöregedés, mert nincsenek gyerekek és nem fordítva. :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 12:31:15

@chrisred: Nem, a népességrobbanás 2016-ban kezdődött.

chrisred 2020.08.26. 13:02:54

@Főnix Oszlár Gazdag: Ha kevés gyerek születik, attól még nem nő az átlagos élettartam. Ellenkező irányban viszont van ok-okozati kapcsolat. Ha kitolódik az emberek életének aktív időszaka, az új generációknak kevesebb lehetősége van az érvényesülésre, később tudnak karriert csinálni, később lesznek képesek családot alapítani, gyereket eltartani. Ugyanakkor a biológiai reprodukcióra alkalmas időszak az embereknél nem változik a társadalmi változásokkal azonos ütemben. Minél inkább szűkül az az időszak a párok életében, amikor biológiailag és társadalmi szempontból egyaránt alkalmasak a gyerekvállalásra, annál kevesebb gyerek születik.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 14:19:24

@chrisred: Nem erről van szó. Te azt mondod, hogy ha egy társadalom elöregedik, akkor kevesebb gyerek születik, tehát ez az oka a gyermekszületések alacsony számának. De ez nyilvánvalóan téves érvelés. A társadalom ugyanis először nyilvánvalóan nem elöregedett, mert a mai öregek is megszülettek nagy számban valamikor. Ha ez nem így lenne, akkor semmiféle elöregedés nem lenne, mert ha stabil a születésszám, akkor a "nagy mennyiségű" öreg SEM születik meg 70-100 évvel korábban. Azaz az elöregedés egy korábban szapora, de mára lecsökkent népességű populáció jellemzője. Ám ez okozat, nem pedig ok. Nem a 70-100 évvel ezelőtti magas születésszám OKOZZA a mai alacsony születésszámot. Hanem pont fordítva, az alacsonnyá vált születésszám okozza az elöregedés jelenségét. Azaz nem az öregek miatt nem születnek meg az új gyermek, hanem mert a nők nem vállalnak gyereket gazdasági okokból.

chrisred 2020.08.26. 14:29:50

@Főnix Oszlár Gazdag: "A társadalom ugyanis először nyilvánvalóan nem elöregedett, mert a mai öregek is megszülettek nagy számban valamikor."

Ahogy az emberek korábban is megszülettek nagyobb számban, csak általában nem érték meg az öregkort. Európában 100 évvel ezelőtt 40-50 év körül volt az átlagos élettartam. Ezért nem öregedett el a társadalom. És a generációk aktív időszaka folyamatosan váltotta egymást, az új generációnak 20-25 éves korában már munkája, kerrierje volt. És azt a részét még nem is érintettem, hogy a társadalom gazdaságilag aktív részének el kell tartania a nagyszámú időskorút. Tehát az a jövedelem, amit kitermel, nem teljes egészében a fiatal eltartottak felé vándorol, hanem meg kell olosztani a fiatal és az öreg letartottak között. Ez például egy gazdasági ok, ami érinti a gyerekvállalást.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.26. 14:50:41

@chrisred: Teljes tévedés. A kérdés az, hogy az elöregedés okozza-e az alacsony gyermek születésszámot. Nem okozza, mert nincsenek KÖZVETLEN ok-okozati viszonyban. A mai jövedelem sokszorosa az 1920-30-as években rendelkezésre álló jövedelemnek. Azaz a fizetésekből és a szociális juttatásokból simán lehetne 3-4 gyermeket felnevelni az 1920-as évek színvonalán (!), csak éppen senki sem erre szánja a pénzt, hanem a FOGYASZTÁSRA, ami érthető, mert a nők munkába álltak és a társadalom elvárja, hogy dolgozzanak és fogyasszanak. Az átlagos élettartam megint csak irreleváns, mert az öregek jelenléte és eltartása nem közvetlenül okozza az alacsony születésszámot, hanem pont fordítva, az öregek jelenléte okozza a szaporulat növekedésének politikai célját, hogy legyen elég munkás az öregek eltartására. De a gyerekek 1920-as években meglévő színvonalon való eltartása márt most is lehetséges. Az már más kérdés, hogy ezt nem vállalják be az emberek. Egymással párhuzamos epifenomén jelenségek jelenlétét tartod ok-okozati viszonynak.

chrisred 2020.08.26. 15:11:36

@Főnix Oszlár Gazdag: Értelmetlen azt számolni, hogy mennyibe kerülne most felnevelni egy gyereket a 100 évvel ezelőtti színvonalon. A gyereknevelés költségét a mostani költségeken és a mostani igényszintnek megfelelően (lakhatás, táplálkozás, ruházkodás, egészségmegőrzés, oktatás, szabadidőprogramok) kell számítani, és ugyanolyan hasrütve mondom, ahogy te tetted, szerintem ezek a költségek sokkal nagyobb ütemben nőttek, mint a jövedelmek. Másrészt sokkal hosszabb ideig kell biztosítani, mint akkoriban, mert például a gyerek nem fogja 20-25 évesen megörökölni a szülő lakását, vagy együtt lakik több generáció, vagy hozzá kell járulni ahhoz, hogy lakjon valahol máshol.

pátyi 2020.08.26. 16:18:02

@Főnix Oszlár Gazdag: Kétségtelen, hogy sokszor lehet hallani, hogy a gyermekvállalás elhalasztásának, vagy elmaradásának gazdasági okai vannak. Mert "mindent meg akarunk adni a gyermeknek". Ez szerintem hamis érv. A mai szülők rosszul szeretik a gyerekeiket. Mindent megadnak nekik, csak értékes időt nem töltenek velük.
Az értékrend megváltozása áll a demográfiai problémák mögött. Évtizedeken keresztül rombolták a régi keresztény értékeket. Hit, hűség, elköteleződés, türelem, szorgalom, mértékletesség, kitartás helyett az ember legrosszabb tulajdonságait, ösztöneit, vágyait erősítették. A kapzsiságot, lustaságot, gyűlöletet, önzést, deformált szexuális, birtoklási és hatalmi vágyakat.
A keresztény tanítás legalább tükröt tartott az ember elé. Megtanította az embert, hogy bűnös, megváltásra szorul, amit nem tud saját maga elérni.
Annak az embernek, aki saját magát a legfontosabbnak, legértékesebbnek tartja, a gyermekre nincs szüksége. Az csak teher.
Furcsa kettősség jellemzi ma a szülőket. Egyrészt adjunk meg mindent anyagi, fizikai értelemben a gyereknek, másrészt azért ne nagyon zavarja a nyugalmamat. Erre az eszement ideológia által vezérelt törvénykezés is rátesz, hogy nem szabad a gyereket dolgoztatni. Ezzel szintén átestek a ló túloldalára. Teljesen természetes volt, hogy egy családban mindenkinek megvolt a feladata. A gyereknek is, a tanulás mellett. Most egy iskolában a gyerek a távolugró gödröt sem áshatja föl, mert nem lehet dolgoztatni. Ne már!

Reding Roli 2020.08.26. 16:48:44

A nèpesedèsi folyamat negyedik szakaszában vagyunk, amikor a születèsszám ès a halálozás is alacsony szinten stagnál, ami
a társadalmon elöregedèsèhez , a nèpessèg fokozatos fogyáshoz vezet. Ezt a folyamatot nem lehet megállítani , vagy visszafordítani , mert elsősorban a nők társadalmi szerepvállalásának megváltozásához, az emancipációhoz köthető...Pènzügyi ösztönzőkkel lehet segíteni a gyerekvállalást , de megfordítani ezzel demografiai nagytrendeket nem lehet ...Ha a Ratkó- unokák generációja kiöregszenek, akkor már csak rendkívül kevès szülő korú nő lesz Magyarországon...
Erre csak egy megoldás lenne : be kell engedni meghatározott geografiai- ès kultúrkörből migránsokat , nemi ès kèpzettsègi alapon ....
Jelen demográfiai helyzetben, szülő korú nőkre van szüksège Magyarorszagnak...Nyugat- Európa ott rontotta el, hogy kèptelen volt szelektálni a migránsok között, ès egy eltorzult nemi arányú , kulturálisan - ès etnikailag idegen tömeget engedtek be , ahelyett hogy szigorú ès racionális kvótákat alkalmaztak volna ....
A kontroll nèlküli migráció kaotikus állapotok felè sodorja az egèsz EU- t , aminek mi is a kárát látjuk , ezèrt kellene a migrációt minden eszközzel megpróbálni kontroll alatt tartani, ami nem lehet zèró, termèszetesen, de az sem , hogy a világ integrálhatatlan nèpessègfölöslegèt , itt szállásoljuk el ...
A demografiai problèmákat a szabályozott migráció engedèsèvel lehetne orvosolni (jóval kevesebb fèrfi , több nő..)
Ha Orbán egy gyors nèpesedèsi fordulatot akar , adjon ki pár tízezer munkavízumot , pl fülöp- szigeteki, mongol , vagy kirgiz ápolónőknek, pl...Mert Magyarországon a hagyományos szemlèletű, házasodni ès szülni akaró nők hiánya az egyik jelentősebb társadalmi problèma ...Ezzel talán egy kis időt nyerünk , a demográfiai küzdelemben , de nem sokat ,mert 2100- ra már nagyjából Burkina Fasoban vagy Nigerben is egyensúlyba kerül a lakosság...Ez a globális trend...
A következő 80 èv viszont sorsfordító lesz: az nyer , aki meg tud maradni etnikailag viszonylag homogèn , egykultúrájú országnak. Ezt viszont csak èsszerű, tudatosan tervezett ès szabályozott migrációval lehet elèrni : azok jöhetnek, akikből magyart lehet csinálni ...

pátyi 2020.08.26. 16:59:36

@Reding Roli: Tetszik, de nem fogják szó nélkül hagyni a különböző egyenlőség védők.

chrisred 2020.08.26. 18:06:36

@Reding Roli: Szerintem meg a kelet-európai alacsony tfr-nek egyértelműen a tervezett dolgozói szegénység az elsődleges oka.

Reding Roli 2020.08.26. 18:10:53

@pátyi: Az extrèm liberalizmust kellene mellőzni az ellenzèki politikusoknak , mert pl . az LMBTQ zászlóra tűzèse egy teljes zsákutca...Pár èvtizedig meg voltunkenèlkül is, ès most sem ez a legfontosabb hazai vagy globális problèma....Zöld gondolat igen, Lmbtq- nem....Ha egy közèputas váltókoalíciót akarnak összehozni, akkor mondani kell valamit a kènyes tèmákban is...
A nyílt ès vagány ellenèki megközelítèsre lenne szüksèg , azon felül , hogy Orbán nem , kellene egy program is...
Az is hülyeség , hogy mindenben totálisan mást kell csinálni , mint Orbán , mert azzal nem lehet közèputas politikát csinálni...
Kb százezer ingadozó, politikai oldalakhoz erősen nem kötődő választó , ès kb.másik száz- kètszazezer fiatal, újonnan szavazó választásán múlik minden ( ha feltètelezzük hogy szabad választás lesz...)
Orbán adja a különböző gyermekvállalási kedvezmènyket , a CSOK- ot, a CSED- ez, adókedvezmènyt, hiteltámogatást, jogosítvány ingyenessèget, nem kell nyelvvizsgázni a diplomához...
Orbán tudja, hogy a fiatalok megnyerèsèvel lehet választást nyerni ,mèg akkor is ha generációs okokból egyre távolabb kerül tőlük...
Az ellenzèki koalíciónak - elvileg - nyert ügye lehetne , pl a Momentumnak mert fiatalok..De , ehhez kellene valami ütőset ajánlani , többet mint Orbánèk...A megosztó tèmák felkarolása csak riasztja az átlag konformista kispolgárt, különösen a vidèkit...

Reding Roli 2020.08.26. 18:19:56

@chrisred: A dolgozói szegènysèg is benne van, mert a magyar családpolitika elsősorban a közèprèteget vagy inkább a felső közèprèteget támogatja ...A " kádári" lakótelepek nèpèt , a kispolgarokat, a bèrmunkasokat nem úgy , ahogy kellene... ...Az a nagy baj , hogy az ő gyermekeik azok, akik nyugatra távoznak , így nem szülnek gyereket...
Jól megy a nagypolgári rètegeknek, ott van gyermekvállalás , és vidèki romák között is , ezert èn ezt egy eszközeiben elhibázott családpolitikának tartom...A Kádári kispolgárság anyagilag meg van nyomorítva, ez valóban nagy probèma...

Reding Roli 2020.08.26. 18:32:26

@chrisred: Lehetne ott kezdeni , a dolgozói szegènysèg felszámolást, hogy a tíz ève folytatott sumák , pènzrontó politikát fel kellene számolni ès a forintot rögzíteni az euróhoz, hogy az a kevès, amit a dolgozó már megkeresett ne váljon az implicit pènzrontás áldozatává...A pènzünk azért romlik folyamatosan , mert az ezermillirdos közpènz ellopásnak, a " gazdasagfejlesztèsnek" valakinek meg kell fizetni az árát...
Az orbánisták nem èrtik Cantillon - elveit , ès csodát látnak , hogy a tízmilliós panel ára felment húszmillióra, miközben azt nem látják, hogy a social gap nyílasat ők maguk fizetik az orbáni rendszerben, a fogyasztásra kivetett extrèm adókon ès az ezer milliárdos pènzterentèsen keresztül...
A kisembernek a munkaalapú társadalmat szánja Orbán, mint jövőkèpet , ezt kellene elutasítani egysègesen, mint totális tèvutat, mèg alapelv szintjén is ..
Az ellenzèk azért impotens, mert azt sem tudja elmagyarázni , hogy miért szegèny a többsèg , ès minek az árán gazdagodik a politikia- közeli kisebbsèg...

Rodney_2 2020.08.26. 21:05:58

@HaFr: Szerintem elég jól elmagyarázták neked a kollégák a valóságot. Neked van problémád a valósággal. Mindíg olyan számokat keresel ami alátámasztja a prekoncepciódat. Ez nem új találmány, de ne legyél rá büszke. Belinkeltem neked a 2020-as adatokat amik sokkal alacsonyabbak mint a te táblázatodban a korábbiak és ez nagyon nem stimmel. Lásd több előttem hozzászóló adatait is.
Én nem mondtam hogy minden bevándorló muszlim és ellenség, ez országonként változik. A UK-ben pl relative kevés a muszlim és sok a hindu, fekete, stb. Ettől még az angolok jól megszívják :)
A PC jegyében azok a bevándorlók akik már megkapták az állampolgárságot egy kategóriában vannak a fehérekkel. Ezt csak olyanok tudják szétszálazni akik ezzel foglalkoznak (pl egy statisztikus).
Az én és feleségem német rokonai mind gyermektelenek és kihalnak, egyetlen egynek van egy örökbefogadott gyereke. Ez ott így megy. Utazzál kicsit többet és fogod látni a 4-6 gyerekes napsütötte arcú családokat, meg amikor mennek az iskolai osztályok az utcán, aztán utána vitatkozzál.
Az ideológiáról meg annyit hogy 1990-2006 SZDSZ szavazó voltam és 5 földrészről vannak mindenféle bőrszinű és vallású barátaim (muszlimok is). Nem az a virtigli náci profile :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.26. 21:07:04

@Rodney_2: oké, hát akkor itt nem tudunk zöld ágra vergpdni, nyugodjunk bele

Rodney_2 2020.08.26. 21:09:33

@HaFr: Én teljesen nyugodt vagyok. 30 éve utazom Európában a munkám miatt, angol egyetemre jártam ahol 26 országból voltak az "osztálytársak", elég jól ismerem a világ dolgait :)

Rodney_2 2020.08.26. 21:11:38

@Főnix Oszlár Gazdag: About 23 percent (184,700) of all newborns were born to non-German women.

Ezek csak azok akik még nem kaptak német állampolgárságot, mert onnantól kezdve mind a 6 vagy 8 gyerek már német :)

Rodney_2 2020.08.26. 21:13:30

@Főnix Oszlár Gazdag: Mindenki migráncs, csak nem mindegy hogy mikor migráncsolt honnan hova. Ez elég nyilvánvalóvá válik, ha elköltözöl valahova nyugatra és benézel valamit és minden szomszédod kimondja rád a fatvát :))))

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2020.08.26. 22:39:25

Egyáltalán nem baj, hogy 7,7 milliárdnál végre kezd lassulni a népességrobbanás, sőt csökkenni kezd már itt-ott a számunk. Nektek fogalmatok sincs az életmódunk által az élővilágot ért károkról. Az ökoszisztéma recseg-ropog a fajunk súlya alatt és ha ilyen őrült tempóban éljük fel, csak egy emberöltő és összeomlik. Nem sírni kell a népességfogyás miatt, hanem ünnepelni!
Annyira hihetetlen, hogy okos emberek képtelenek felfogni a fajunk hosszútávú érdekeit.

Khonsu 2020.08.26. 23:10:29

@Rodney_2:

Mondjuk az örök kedvencem, amikor egy trumpista beszólt a tüntető indiánoknak, hogy ha nem tetszik nekik Amerika, akkor menjenek haza. :)

chrisred 2020.08.27. 09:21:18

@Reding Roli: Én nem hiszem, hogy a látens homokosoknak vagy leszbikusoknak a heteroszexuális kapcsolatra ösztönzése/kényszerítése érdemben módosítana a születési arányszámokon. Viszont nem vagyok abban biztos, hogy a ygerekeknek ilyen családi háttérrel kellene felnevelkednie. Összességében úgy gondolom, hogy ezt az LMBT jelenséget pro és kontra azok élik meg sorsdöntő kérdésnek, akik a szexualitásnak túlzott jelentőséget tulajdonítanak az életükben. Az emberek többsége nem nagyon foglalkozik vele.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.08.28. 10:03:32

@Rodney_2: nagyon menő vagy, további sok sikert

RayJ 2020.08.29. 06:48:08

@Rodney_2: Európa, és a világ általában kevert fajú népekből áll, népvándorlások mindig voltak, az USA benépesítése is kolonizáció/ népvándorlás volt, (gazdasági migráció), most éppen Európát érinti, túl fogjuk ezt is élni, a svédeknél évtizedek óta tudatosan zajlik a génfrissítés miatt

RayJ 2020.08.29. 06:54:23

@HaFr: igen, az egész világon csökken a fertilitási ráta, még Afrikában is,
előrejelzések szerint a század végére India lesz a legnépesebb, utána Nigéria 700+ milliós lakossággal, harmadik Kína 700 millió körül, a Japán (és nemcsak) pálya ismétlődik - párhuzamosan a robotizációval, AI-vel

Rodney_2 2020.08.29. 08:55:53

@RayJ: Na akkor megnyugodtam :))) Korábban Angliában gondoltam azt, hogy azok az egyetlen európai nép akikre bármilyen majom génje frissitőleg hat (ugye utoljára Hódító Vilmos idején frissítették a géneket és a vállalkozó szelleműbbek mentek el gyarmatosítani)
A svédekre is igaz lehet, amilyen idiótán basszák el az országukat :)))

Rodney_2 2020.08.29. 09:01:22

@HaFr: Nem menőzni szerettem volna, hanem az a "point" hogy jó néhány Ny európai országot össze tudok hasonlítani 25-30 éves távlatban 1 generáció!!) és ha én azt látom hogy a korábbi állapothoz képest (relative) már alig lézeng fehér ember és bokáig járok a szemétben, az más perspektíva mint az hogy valaki 4-5 éve kitántorgott és örül hogy meg tud élni a fizetéséből és nem hurcolják el a fasiszta diktatúra verőlegényei :)))

Rodney_2 2020.08.29. 09:17:55

@Khonsu: Egyszer volt valami felmérés az USA-ban hogy mit csinálnának a szülők ha kiderülne hogy a gyerekük Homo Sapiens és 50 vagy 70% azt válaszolta, hogy kitagadná. De ez még régebben volt. Ma gyorsan comingoutolnának és megpróbálnának belöle bizniszt csinálni :))) Sic transit gloria mundi.

Volt egy német barátom akinek az apja egy 10 000 fős vállalat vezérigazgatója volt, a Wannsee-n volt villájuk és kitagadta a fiát mert buzi volt (vagy 25 évvel ezelőtt). Na ez baromság szerintem. De azért büszke se legyen rá :( Egyszer összejött egy kanadai-lengyel barátommal akiről annyit tudtam hogy van szép barátnője és volt már experience fiatal fiúval. Ennyit tudok a témáról :))) Kicsit csodálkoztam és próbáltam elképzelni hogy mit csinálhatnak, de nem sikerült :)))
A német lehet vagy 55 éves és ma is "alternatív környéken" lakik Berlinben. Gondolkoztam hogy ma mi lehet alternativ Berlinben, talán a néhány maradék fehér hetero. De nem mertem megkérdezni :)))

Megy most egy kép körbe ahol a dán miniszterelnök asszony áll középen, balra férje szép öltönyben és jobbra egy horror creature, a fia nőnek öltözve. Fogalmam sincs hogy photosop vagy igaz, de szerintem elég jó ellenpropaganda :(

Főnix Oszlár Gazdag 2020.08.30. 15:44:47

@Rodney_2: Ok, akkor nézzük a buzikérdést. Na, szóval miért is nem tetszik egyeseknek a buzi életstílus? 1.) mert mások elkaphatják - nem, ezt nem lehet elkapni, ez az agy anyaméhben kialakult működési hibája. És nem lehet eltanulni sem. 2.) mert undorító - nekem a csúnya arcú és nagyon kövér emberek undorítóak, de sohasem jutna eszembe szervezetten szidni őket. 3.) mert nincsen gyerekük - nagyon sok heterónak sincsen gyereke. A meddő nőket miért nem gyűlöli akkor senki? 4.) mert természetellenes és immorális szokás - nem igaz, az állatok között is jelen van, a hibahatáron belüli evolúciós "játék". 5.) mert az evolúciót akadályozza - nem akadályozza, mert akkor eltűnt volna már sok ezer éve. Pont ellenkezőleg, növeli egy közösség túlélési arányát, mert speciális hibrid egyedeket állít elő mindkét nem jellegzetességeivel és speciális közösségi kötődéseket hoz létre, amelyek erősíthetik a túlélést. 6.) a buzik miatt nincsen gyerekszaporulat - na, az igazán hülye, aki ezt elhiszi. Tehát akik nem vonzódnak a nőkhöz, azok miatt nem szülnek a nők gyereket? Az a pár százaléknyi ember? A 90%+ hetero meg eközben mit csinál? **** Összefoglalva, a téma nagy élharcosai és azok nagy ellenfelei gyaníthatóan erősen langyák mindkét oldalon. A többieknek meg: magánügy. Csakhogy: ahogy a kövér és ronda emberekkel szemben sem szép dolog a diszkrimináció, úgy a homoszexuálisokkal szemben sem az. Mert ők is emberek. És nem tehetnek arról, amik. Kb. ennyi.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 11:06:05

@Rodney_2: A rasszista jobboldaliak esetében nekem mindig az az érzésem, hogy komoly látens homoszexualitási problémáik vannak és boldogtalanok szegények. És akkor most más. Vizsgáljuk meg a mondatodat: "Szerintem mindenki nyugodtan buzuljon ha ahhoz van kedve :) téged is nyugodtan seggbek..hatnak, teljesen OK, csak ne a nappalimban csináld :)))". OK, az ugye megvan, hogy mielőtt le tudsz írni egy ilyen mondatot, az AGYADBAN, a tudatalattidban ez a kép vizualizálódik? Tehát a homoszexuális pornó megjelenik az agyadban, de te nem azt csinálod, hogy fúúúúújjj, ezzel én nem akarok foglalkozni, hanem KÉJESEN LEÍROD a verbális pornóképet, majd elküldöd az üzenetedet elégedetten. Whoa. Így teljesen más értelmet kap a mondat, hogy "Szerintem mindenki nyugodtan buzuljon". Csak akkor - ha tisztelettel kérdezhetem - mit is akarsz mondani ezzel a hozzászólással voltaképpen? Vagy csak tudatalatti segélykérésről van szó? Sajnálom, ebben a problémában nem tudok segíteni, nem az én műfajom. ;)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 11:12:58

HaFr: Bocsi, megkérdezhetem, hogy hová tűnt Rodney_2 hozzászólása? Mert akkor talán az én válaszom is kerüljön törlésre, úgy gondolom, az úgy lenne fair, nem?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 11:23:38

Ja értem. Akkor a blog tulajdonképpen Rodney_2 védelmét szolgálja? Vagy tágabban a Fidesz védelmét szolgálja? Ezt nem merem elhinni. Jézusom, csak nem egy álellenzéki blogra írok? Sohasem heverném ki azt. Remélem, azért nem leszek a hackerek célpontja az őszinteségemért.

Rodney_2 2020.09.02. 11:26:57

@Főnix Oszlár Gazdag: Nem tudom miért törölte, hiszen a hozzászólás nagy része teljesen OK volt és arról szólt hogy a buzuláspropaganda politikai részével van csak bajom, amikor egy párt a zászlajára tűz szexuális ügyeket és azzal próbál szavazatokat szerezni. Van egy érintett ismerősöm Lengyelországban, neki az a véleménye hogy az ilyesmi olyan, mint ha az orál szexet kedvelők (hogy ne az anál legyen) mozgalmat indítanának, vonulásznának és teherautók platóján szopnák egymást vicces felvonulás keretében. Van egy ismert magyar szinész rendező barátom, aki Magyarországon az elsők között komingoutolt és ő pl egy rádióinterjúban mondta el, hogy miért nem ért egyet a Pride-dal és miért nem megy el soha. Olyan ismerősöm nincsen aki lelkes Pride járó lenne és homo is.

Én a régebbi művészetek nagy kedvelője vagyok és ha Bécsben járok mindíg van elég nézni való ezen a területen. Egyszer a Museum Quartierben volt egy időszaki kiállítás valami szex témában. Gondoltam hogy nagyszerű, most megismerkedem a modern (contemporary?) művészettel. 18 éven felülieknek volt, hát rendben, kiknek legyen. Bementem. gyanútlanul nézelődtem a sötétben, egyszer csak csattogást hallok a hátam mögött. Megfordulok. Ott volt egy TV képernyő és egy melegpornó ment: 2 bőrszerkós férfi dugott éppen, az volt a csattogás. Na ez az élmény megmaradt, amúgy köszi, nincsen szükségem segítségre :))) Szerintem ez a duma is csak homo propaganda, hogy akinek nem tetszik a homo szex látványa az nyilván homo. Ez logikailag hülyeség. Ha nem vagy szarevő és látod, hogy valaki szart töm a szájába, nem hiszem hogy nem érzel undort. És nem azért mert látens szarevő lennél :)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 11:40:50

@Rodney_2: Na de pont az a lényeg, hogy ha valami kellemetlen élmény, akkor azt az agy próbálja elfelejteni és feldolgozni. Ha pedig valaki csak dumálgat róla kellemesen-viccesen, akkor az nem tűnik traumatikus élménynek. Sőt, egy idő felmerül, hogy akkor miért is van az állandó érdeklődés? Most valaki vagy prűd vagy nem az, de ha prűd, akkor legyen pánszexuálisan prűd. Így a Pride nem ezért rossz, mert LGBT, hanem mert SENKI ne lófráljon a városban efféle módon. Na de a jobboldal érvelése nem erről szól, mert a "buzizó" jobboldal sokszor egyáltalán nem prűd. És ekkor kezdődnek az érvelési és pszichológiai gondok.

Rodney_2 2020.09.02. 11:52:19

@Főnix Oszlár Gazdag: nagyon erőltetett ez a dolog szerintem, inkább hagyjuk.
Én csak azt magyaráztam a kitörölt hozzászólásban, hogy a politikai üggyé tétel kiváltja az ellenkező érdekű pártok politikai ellenakcióit. Ha a szarevés lenne az új ballib vívmány akkor az ellen lépnének fel szintén politikai eszközökkel a másikok.
Ha szerinted prűd az hogy nem érzem jól magam attól, hogy a pofámba tóltak 1 méterről egy ilyen filmet, akkor inkább te vagy (minimum) látens homo mert neked ez tetszik :))) Mit nem lehet ezen érteni?? Láttam még régen németországban pisikakiszex videóból is néhány másodpercet, az sem tetszett. Prűd vagyok vagy látens szareveő szerinted? Ugye mekkora marhaság?
Volt egy lengyel kanadai barátom amikor angol egyetemre jártam. Volt szép barátnője. Egyszer mesélte hogy volt már fiatal fiúval is egyszer "for the experience" Gondoltam hogy ez remek, mint a rómaiak. Aztán egyszer álltunk a bevásárlóutcán és beszélgettünk és egyszercsak látom hogy eszméletlen szexuális vágy és kéj jelenik meg az arcán. Ügyesen hátranéztem hogy mit lát, hát két szőrös pasi csókolodzott bőrsapkában. Szerinted melyikünk volt a homo?? :)))
Szerintem nálad vannak érvelési és pszichológiai gondok, de ez nem az én problémám :)))

Rodney_2 2020.09.02. 11:55:17

@Főnix Oszlár Gazdag: Nyugizzál, szerintem csak a seggbekuki miatt törölte ki a hozzászólásomat, kár mert utána volt még sok okosság :)
És HaFr nem ér rá napi 24 órában a nyafogásodat figyelni hogy mikor mit töröljön ki amit te szeretnél hogy kitörölje. Neki van normális élete, értelmes dolgokkal is foglalkozik, szemben veled :)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 11:57:29

@Rodney_2: Bocsi, én csak racionálisan érvelek amellett, hogyha ha a szexmániás felnőtteket nem ellenzi egy politikai ideológia, akkor az LGBT-k kipécézése enyhén szólva is irracionális. Most vagy a prűdség a politikai program, vagy kifejezetten az LGBT emberek szadizása és kínzása, de ez az utóbbi cél nekem - ha egyébként nem az univerzális prűdség és erotikamentesség a cél - racionálisan érthetetlennek tűnik, sőt, alapvetően gyanús pszichológiai szempontból.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 12:02:42

@Rodney_2: Sokak szerint Voltaire és Montesquieu sem foglalkozott értelmes dolgokkal, de a felvilágosodás mégsem Albániában indult meg, a tehenek fejése közben, a nagylócán. Pedig az albánok keményen átdolgozták a XVIII. századot (is).

Rodney_2 2020.09.02. 12:19:39

@Főnix Oszlár Gazdag: Abban a kitörölt hozzászólásomban világosan elmagyaráztam, hogy "politikatörténetileg" az történt, hogy a baloldal a hagyományos munkásmozgalom, a bérből és fizetésből élők képviselete helyett átnyergelt a mindenféle "elnyomott" kisebbségek védelmére és ez oda vezetett hogy politikailag meggyngültek, a szélsőjobbnak nevezett pártok pedig megerősödtek, mert azok vették át a munkások, stb érdkeinek képviseletét. Az LMBTQ itt jön be a képbe. Ha egy párt ezek propagálását tűzi a zászlajára, akkor valahol természetes hogy az ellenérdekelt párt ezt a témát ellenzi és ezen a vonalon IS rugdossa az politikai ellenfeleit. Ha nem raknának szivárványos zászlót a városházára és a Pride-on nem vonulásznának az első sorban ballib politikusok, akkor a jobbosok nem ezzel foglalkoznának mint politikai kihívás hanem mással.

A felvilágosodás oda vezetett, hoyg egy csomó embert megöltek, aminek egyetlen jó része az volt amikor a hiperfelvilágosodottak már egymást is megölték. Aztán még jött a Napoleon nevű felvilágosodott ember és még sokkal több emebrt öltek meg. Nyilván nagy igény volt erre :))) Marx is nagyon felvilágosodott ember volt és még másokat is próbált még jobban felvilágosítani aztán még sokkal több embert megöltek. Néha megértem Pol Pot tevékenységét. Amikor kivégeztette a saját libernyák értelmiségét, az akkora siker lehetett, hogy utána kicsit túltólta a biciklit :)))
Gondolom albánt nem láttál még, de ez mindegy is :)))

chrisred 2020.09.02. 12:28:46

@Rodney_2: A felvilágosodás nagyon sok ember haláláért felelős, például azért, mert olyan tudományos felfedezéseket indukált, mint Semmelweisé. Aki miatt a nők nem haltak bele az első szülésükbe, és további embereket hoztak a világra, akik később meghaltak.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 12:36:54

@Rodney_2: Nem, az LGBT egészen másról szól. A jobboldaliak, ha nincsen politikai ellensúly jelen, akkor előbb-utóbb rászállnak az LGBT (vagy annak hitt) emberekre és megpróbálják azokat elnyomni, megalázni és ellehetetleníteni. Itt nem üzletről van szó, hanem egy védelmi igényről, amely a társadalom mintegy 6-7%-át érinti. Persze erre már rámozdulnak a baloldali pártok is, de az alapprobléma a védelem kérdése. Ezt az igényt a jobboldal kelti az agressziójával, nem pedig fordítva. A felvilágosodás nem azonos a jakobinus diktatúrával, mert ugye volt angol, holland és német felvilágosodás is. Albánt nem láttam, no de ókori rómait sem látott senki, oszt mégis azokról beszélünk, meg filmekben is vannak, na de nem?

Rodney_2 2020.09.02. 12:37:25

@chrisred: atombomba, vegyi fegyverek, környezetszennyezés, Greta Thumberg, feminizmus, minden szarér a felvilágosodás a felelős ami utána jött :))) A George Floyd nevű bűnözőt sem ölték volna meg a rendőrök, ha nem bűnözéssel foglalkozik, hanem szorgalmasan szedi a gyapotot. Ez is a felvilágosodás bűne. Na most remélem happy vagy :)

chrisred 2020.09.02. 12:41:41

@Rodney_2: Tényleg így van, kivétel a Floyd eset, ő nem azért halt meg, mert bűnözött, hanem mert rátérdeltek a torkára. Ez bizony egy gyapotszedővel is simán megtörténhet.

Rodney_2 2020.09.02. 12:42:12

@Főnix Oszlár Gazdag: Én láttam albánt, csak azért :)))

Én erre mondtam hoyg tőlem mindenki buzuljon nyugodtan, nekem ezzel nincsen bajom. Erre HaFr kitörölte. Most ezen megyünk körbe ahelyett hogy GDP-t termelnénk, aztán majd jön hogy a magyar kormány szar mert kevés a GDP. Hát mitől lenne sok ha itt basszuk el az időt értelmetlen vitákkal :))) Tipikus useless értelmiség. :)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 12:44:30

@Rodney_2: Értem, de akkor hogyan lehetséges az, hogy a felvilágosodás előtt találták fel a lőport, az ágyút, a puskát, a görögtüzet, a pestises állatok bekatapultálását a várakba? A felvilágosodás előtt volt a tatárjárás, a spanyol konkvisztádorok népirtása, a fekete-afrikai rabszolgakereskedelem zöme? A nácik ellenezték a felvilágosodást, ők meg több halált okoztak, mint bárki más a történelemben. A környezetszennyezés az ipari tevékenység része, amely független a felvilágosodástól, pl. az izlandiak kiirtották a legtöbb fát a szigetükön, a felvilágosodás előtt és attól függetlenül.

Rodney_2 2020.09.02. 12:48:07

@chrisred: A Floyd csávó egy ismert bűnöző volt, azért fenyítették. A rendőr aki rátérdelt régről ismerte. Ahol az eset történt az a város "nigger gettó" része volt ahol kb mindenki bűnöző, mert ha nem az, akkor elköltözik. Az ilyen helyeken szoktak a feketebőrű rendőrök is egyből lőni a gyanusan mozgó árnykara, mert az a tapasztalatuk hogy azok elég hamar lőnek rájuk. Ha voltál katona, biztosan tanultad hogy elég fontos hogy te lőjél először mert különben te halsz meg. Ez nem olyan mint a computer game ahol 10 életed van.
A rabszolgát nem ölik meg ha rendesen dolgozik, mert termelőeszköz, pénzben kifejezett értéke van. Benne van a mérlegben az eszközoldalon :))) Te megölnéd a fejős tehenedet ha jól tejel? Feltéve hogy nem vagy hülye :)))

Rodney_2 2020.09.02. 12:49:35

@Főnix Oszlár Gazdag: a kommunizmusnak (Marx, felvilágosodás :))) ) sokkal több áldozata volt mint a nácizmusnak, képezd magad.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 12:50:02

@Rodney_2: A rasszizmust pedig már a Biblia is tiltotta: 3. fejezet (Gal3)1 28 Nincs többé zsidó
vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban. A felvilágosodás a Bibliából ered: 8 Valaha sötétség
voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai. 5. fejezet (Ef5) 9 A világosság gyümölcse csupa jóság, igazságosság és egyenesség. 10 Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében. 11 Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket. *** Magyarán a modern "új" jobboldal egy barbár, pogány, agresszív, állatemberi ideológia, amely már 2000 év óta egy idejétmúlt primitív maradvány.

Rodney_2 2020.09.02. 12:50:17

@Főnix Oszlár Gazdag: Láttál már izlandiakat? (én igen :))) )

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 12:52:34

@Rodney_2: A komcsik nem voltak felvilágosodottak a bibliai értelemben.

chrisred 2020.09.02. 12:53:04

@Rodney_2: De mivel motiválod a rabszolgát, hogy rendesen dolgozzon? Milyen előnye származna belőle? Például rátérdelsz az egyiknek 8 percig a torkára. Aztán a többi tényleg rendesen fog dolgozni.

chrisred 2020.09.02. 12:54:16

@Rodney_2: Marxnak mi köze a felvilágosodáshoz azon kívül, hogy meg akarta reformálni a társadalmi eredményeit?

Rodney_2 2020.09.02. 12:56:19

@Főnix Oszlár Gazdag: Lót leitta magát és szexelt a lányaival. Ő volt az egyetlen igaz ember aki megmenekült. Ebből mi a tanulság?? :)))
Jézus rasszista volt mert csak a zsidókhoz jött messiásnak. Pál apostol találta ki a nemzetközi egyházat. Ez ügyben is képezzed magad.

Rodney_2 2020.09.02. 12:58:03

@chrisred: Történelmi előzmény. Marx nem jött volna egy feudális trásadalomban a baromságaival. Az ő munkásságához kellett a felvilágosodás és annak eredméynei :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 12:59:44

@Rodney_2: Hahaha. Ez inkább fordítva tűnik igaznak. Figyelj és tanulj. 17. fejezet (Jn17) 35 "Hát zsidó vagyok én? - tört ki Pilátus. - Saját néped és a főpapok adtak kezemre. Mit tettél?" 36 Jézus így válaszolt: "Az én országom nem ebből a világból való. Ha ebből a világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy ne kerüljek a zsidók (!!!!!!!!!!!!!) kezére. De az én országom nem innen való."

Rodney_2 2020.09.02. 13:19:21

@Főnix Oszlár Gazdag: azért ha még ehhez sem értesz az gáz. Pl szerinted mit takar a "páli reform" kifejezés?? Ennek irodalma van, ha nem ismered, akkor ismerd meg és ne velem vitatkozzál. Boring..

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 13:26:48

@Rodney_2: Tragikus, hogy keresztényként (?) elkerülte figyelmedet azt, hogy a zsidók enyhén szólva sem lelkesedtek Jézus reformtanításai iránt. Mert ha lelkesedtek volna, akkor Pál pontosan MIÉRT reformálta volna meg Jézus tanítását? Azaz a keresztények eleve kiközösített, elutasított zsidók - azaz de facto NEM ZSIDÓK voltak - és Pál mindössze ezt a létező elszigeteltséget tágította ki egy univerzális vallássá. Ám a zsidók elutasították el először Jézust, azaz ez a szakítás és kiválás alapja.

chrisred 2020.09.02. 13:41:58

@Rodney_2: Akkor abban is megegyezhetünk, hogy Floyd haláláért Kolumbusz a felelős. :)

Rodney_2 2020.09.02. 16:19:28

@chrisred: Floyd haláláért az indiánok a felelősek, mert ha képesek lettek volna rendesen dolgozni és nem halnak meg hamar egy kis gyapotszedéstől, akkor nem kellett volna az erősebb testfelépítésű beszélő szerszámokat Afrikából importálni (ami eléggé megdrágította a dolgot).
Rabszolga témában mostanában nem divatos arra emlékezni hogy a feketeafrikai rabszolgákat mint árut általában maguk a feketeafrikaiak állították elő más törzsek tagjainak elfogásával és áruként való felkínálásval, illetve a muszlim vallású berberek akik jó megfigyelők révén a feketéket alacsonyabbrendű majomembereknek gondolták (ahogy Gandhi is). Na milyne ügyesen sikerült rasszistáznom és másokra fogni :))) A fehér rabszolgakereskedők tipikusan csak megvásárolták a kikötőkben a nekik felkínált árut és elfuvarozták olyan helyekre ahol több pénzt adtak értük mint amennyiért vették plusz költségek. Ezt csinálták pl a kakaóval is, az valamiért rendben van :)))

Egyébként a liberális zsidó Rejtő Jenő könyveiben vannak zseniális jelenetek és szövegek a témában :))) (pl a 3 testőrben)

Rodney_2 2020.09.02. 16:26:27

@Főnix Oszlár Gazdag: Ez nem jelent semmit arról, hog Jézus a zsidók messiása volt, akik egy része nem fogadta be, mert az ő értelmezésükben a Messiás egy világi hatalomra törő nagy király lesz. Azóta is várják :))) Az hogy halála után egy másik figura, aki zsidó volt, kitalálta hogy nagyobb biznisz ezt nemzetközileg csinálni, az egészen más történet :))) Pl. a San Daniele (disznó) sonkát is ortodox zsidók fejlesztették ki, mert jó biznisz volt benne :)))
Olvassál szakirodalmat, még magyarul is megjelent, te is el tudod olvasni:
moly.hu/konyvek/gerhard-lohfink-milyennek-akarta-jezus-a-kozosseget

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 17:01:53

@Rodney_2: Ja, haláli nagy biznisz volt az, hogy keresztre feszítették. Na szóval, te nem vagy keresztény, ez teljesen biztos. De akkor miért félsz az iszlámtól? Neked jobban feküdne az a vallás érzésem szerint. És ezzel el is jutottunk a Fidesz politikai táborának a kérdéséhez. mert ugye lényegileg 1.) az ateista pogányok 2.) a soviniszták és 3.) a gnosztikus-nietzscheánusok támogatják a Fideszt. Azaz a Fidesz szavazói a Kádár-rendszer bolsevik agymosásának, a nyilas ideológiának, az ateizmusnak, a materializmusnak és a jobboldali liberális nietzscheanizmusnak a furcsa keverékei. És hogy ezzel mi a gond? Hogy ez nem ideológia, hanem egy speciális agyfelépítés. Ennélfogva a Fidesz szavazói a következőt mondják: mivel nekem ilyen az agyfelépítésem, tehát igazam van. Hát ez nem logika, nem tudomány, nem transzcendens érvelés, hanem programozás. A Fidesz szavazói tehát nem érvelnek, hanem kinyilvánítják, hogy miként van az agyuk programozva. És ETTŐL miért nőne jobban az egy főre jutó GDP? Ja, várjunk, tényleg, nem is nő jobban. ;)

Rodney_2 2020.09.02. 17:12:02

@Főnix Oszlár Gazdag: Próbálj felkeresni egy speicalistát. Nem lesz olcsó, de biztosan megéri :)

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.02. 17:14:19

@Rodney_2: Én vagyok a specialista, de köszi a tanácsot. ;)

ijontichy 2020.09.02. 18:33:41

@Főnix Oszlár Gazdag: "Fidesz politikai táborának a kérdéséhez. mert ugye lényegileg 1.) az ateista pogányok" Na!
Nem kell ezt túlspilázni: aki a fideszre szavaz, az idióta és/vagy aljas gazember ;-)
orulunkvincent.blog.hu/2018/02/03/miert_szavazol_a_fideszre

Rodney_2 2020.09.04. 09:54:34

@chrisred: Na még hogy nem szülnek a német anyák...

index.hu/kulfold/2020/09/03/csaladi_tragedia_nemetorszagban/

az is érdekes hogy mennyire nem írnak a "háttérről", egy barátom direkt kereste a német sajtóban (interneten), de semmi. Pedig érdekes lenne, hogy mi miért történt... Fotók meg nyilván nincsenek. Szerencsétlen nőnek 27 évesen már 6 gyereke volt de valamiért nem volt happy... Korábban azért is izéltem szegény HaFr-ral/val/vel (na ezt hogy írják) mert amikor megérkezem tetszőleges Nyugati városba akkor valamiért egyből ezeket a "matrjosa baba" szerű családokat szúrom ki (mert ott vannak mindenhol) lefüggönyözött anyuka (lehetőleg láthatóan terhesen) és 5-6 gyerek minden méretben sorban. Ez van. És így jön ki a 1,5 fertilitási ráta országosan. Ennek lehet örvendezni hogy megmenekül a német stb nyugdíjrendszer és lesz elég munkáskéz, meg lehet sírógörcsöt is kapni...
A hír kapcsán stresszeltem egy lengyel barátomat hogy milyen jó lesz nekik az Orosz Birodalom és a Berlini Kalifátus között élni (mert ők ugye utálják rendesen a németeket) Már ugyis az van hogy lenygeleknél az egyik kebabos láncot úgy hívják hogy Berlin Kebab :)))

chrisred 2020.09.04. 10:00:59

@Rodney_2: Hogy te mit szúrsz ki egy másik országba érkezve, az teljesen véletlenszerű. Illetve azon is múlik, hogy mihez vagy hozzászokva. Ha Magyarországon egy fekete vagy egy burkába öltözött asszony felszáll a buszra, az mindenkinek feltűnik, mert ritkán látnak olyat. És mivel csak rá emlékeznek az összes utas közül, hiába voltak többen száznál is, jönnek az olyan következmények, mint az, hogy a magyarok szerint az országban 600 ezer muszlim él. Ezzel szemben ott vannak a rideg statisztikai adatok.

Rodney_2 2020.09.04. 15:00:26

@chrisred: Éltem Londonban, Amszterdamban és Belgiumban. Szerinted mihez vagyok hozzászokva?? :)))

Példa Amsterdam
"Ethnic Dutch (as defined by the Dutch census) now make up a minority of the total population, although by far the largest one. Only one in three inhabitants under 15 is an autochtoon, or a person who has two parents of Dutch origin. Segregation along ethnic lines is clearly visible, with people of non-Western origin, considered a separate group by Statistics Netherlands, concentrating in specific neighbourhoods especially in Nieuw-West, Zeeburg, Bijlmer and in certain areas of Amsterdam-Noord" (forrás Wikipedia)

In the Netherlands, Rotterdam has the highest percentage of foreigners from non-industrialised nations. They form a large part of Rotterdam's multi ethnic and multicultural diversity. 50.3% of the population are of non Dutch origins or have at least one parent born outside the country. There are 80,000 Muslims, constituting 13% of the population. The mayor of Rotterdam, Ahmed Aboutaleb, is of Moroccan descent and is a practicing Muslim. The city is home to the largest Dutch Antillean community (52,600). The city also has its own China Town at the West-Kruiskade, close to Rotterdam Centraal.

London: "The 2011 census recorded that 2,998,264 people or 36.7% of London's population are foreign-born making London the city with the second largest immigrant population, behind New York City, in terms of absolute numbers. About 69% of children born in London in 2015 had at least one parent who was born abroad."

Brussels-Capital region: 1.208.542 of which "legal immigrants" 450 000 (2019)

Frankfurt:
According to data from the city register of residents, 51.2% of the population had a migration background as of 2015, which means that a person or at least one or both of their parents was born with foreign citizenship. For the first time, a majority of the city residents had an at least part non-German background. Moreover, three of four children in the city under the age of six had immigrant backgrounds and 27.7% of residents had a foreign citizenship.

According to the Statistical Office of the City of Cologne, the number of people with a migrant background is at 36.7% (393,7936). 2,537 people acquired German citizenship in 2015.[40] In 2015, there were 557,090 households, of which 18.3% had children under the age of 18; 50.6% of all households were made up of singles. 8.7% of all households were single-parent households. The average household size was 1.87.

According to the Statistical Office for Hamburg, the number of people with a migrant background is at 34% (631,246).Immigrants come from 200 different countries. 5,891 people have acquired German citizenship in 2016.
In 2016, there were 1,021,666 households, of which 17.8% had children under the age of 18; 54.4% of all households were made up of singles. 25.6% of all households were single parent households. The average household size was 1.8

No-brainer dolgokon ne vitatkozzunk :) Az a téma, hogy hogyan változik a népesség a nyugati országokban.
Érdekes, hogy a német városokban több mint 50%-a a háztartásoknak egyedülálló. A Hansi tipusú németek nyilván kihalnak 2 generáció múlvára, ahogy korábban írtam (persze még lesz itt ott néhány, ha fel nem falják a kiéhezett migráncshordák :)))) )

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.04. 15:15:56

@Rodney_2: Hahaha, ha te ott élsz, akkó komám' minden szavad igaz. HÁT ÉN HISZEK NEKED! A Fidesz biztosan jól tudja! Milyen igaz a KORMÁNYPROPAGANDA! BÁR CSAK A TANKÖNYVEKBEN IS EZ LENNE! Na, rátok is szavazok 2022-ben! *** Ja, nem. Komolyan azt hiszitek, hogy akik ezt a blogot olvassák, azok így reagálnak erre? Alapjáraton el sem akarnák olvasni azok HaFr írásait, basszus. De azért írjátok meg, szorgosan, amit meg kell írnotok, mert roppant tanulságos az algoritmus felfejtése.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.04. 15:23:58

@Rodney_2: Alapjáraton el sem akarnák olvasni azok HaFr írásait, basszus -> akik így reagálnának erre, mint amit fent írtál. (kiegészítés).

Rodney_2 2020.09.04. 19:00:32

@Főnix Oszlár Gazdag: Te tényleg elmebeteg lehetsz :( Fogalmam sincs mire reagáltál így. Wikipedia idézetekre? Hol van itt kormánypropaganda te szerencsétlen?? Én már 2010 előtt is sirattam a Nyugatot, amiatt amit ott láttam. Mi köze annak a kormánypropagandához, hogy pl Németországban főleg migráncsaládokba születnek gyerekek??
Próbáld nem magadat kezelni, hanem elmenni egy másik "specialistához", mert kívülről egészen máshogy látszol, mint amiket te képzelsz magadról. Először a problémát kell tisztán látni és csak utána lehet kitalálni a következő lépéseket.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.09.04. 19:27:39

@Rodney_2: Én csak tükröt tartok, ne engem hibáztass a látványért. De vannak ténybeli érveim is: 1.) a németországi migránsok jelentős része része fehér és európai, de gondolom azok se szaporodjanak 2.) mi a véleményed a kun, besenyő és jász migránsokról az Alföldön? Tudod, a magyar migránsokon belül, az avar migránsok sírjai felett? *** Csak hogy mekkora morális és történelmi géniuszok vagytok. ;)

chrisred 2020.09.05. 07:16:58

@Rodney_2: Csak rábökve megnéztem a hamburgi adatokat:

en.wikipedia.org/wiki/Hamburg

Hamburg residents with a foreign citizenship as of 31 December 2016 is as follows[43]

Citizenship Number %
Total 288,338 100%
Europe 193,812 67.2%
European Union 109,496 38%
Asian 59,292 20.6%
African 18,996 6.6%
American 11,315 3.9%
Australian and Oceanian 1,234 0.4%

Szóval minden három migránsból kettő európai országból érkezett.

Rodney_2 2020.09.07. 13:08:43

@chrisred: És szerinted az EU-ból érkező migránsoknak van 6-8 gyerekük? Én értem hogy a Soros-ügynök munkához hozzá tartozik, hogy folymatosan hülyét kell csinálni magatokból, de ez azért akkor is szánalmas. A migránsok közül nagyon soknak már állampolgársága van, az úgy szerepel a statisztikában hogy német. Ez megvan?? Odamész, megnézel egy iskolai osztályt ahogy mennek az utcán aztán csodálkozol hogy ezeket melyik földrészről szalajtották. Ennyi.
Frankfurt: "three of four children in the city under the age of six had immigrant backgrounds" A sososbérenc maszatolásod szerint ezek a magyar migránsok gyerekei ugye? Hogy lehetsz ennyire degenerált, nem tudom felfogni. Kivéve ha pénzért hazudozol. Szerinted hogy fog kinézni az a város amikor ezek a gyerekek felnőnek?? Majd akkor költözz oda és élvezzed. Addig meg nézzed a TV-ben hogy az USA-ban a sok összemigráncsolt "USA állampolgár" milyen fasza élhető társadalmat teremtett. Ajánlom még szakirodalomnak a Mad Max filmeket :)

Rodney_2 2020.09.07. 13:23:26

@abdul hackeem: Orbán nyilván arra gondolt, hogy millió számra kell importálni analfabéta afgán serial rapist-eket és kunta kintéket, mert azzal fog majd nőni a DGP ugye? Na hát sajnos Németországba ilyenek érkeztek nagy számmal és annyival járultak hozzá a GDP növekedéséhez, hogy a megkapott segélyeket ügyesen levásárolták.
Tényleg fantasztikus hogy a ballib lét alappillére a fogalmatlan idiótaság. Az EU bevándorláspolitikájának az a nagy buktatója hogy nem azt mondja, hogy csak olyan szakképzett bevándorlókat fogad be akikre szükség van (mint más országok, pl Ausztrália) hanem ezt az elmebeteg menekült és emberi jogi bullshittet nyomja amivel gyakorlatilag kollektív öngyilkosságot követ el.
2015-ben bement a németekhez 1.5 millió "menekült" (ezek ugye Ausztriából menekültek Németországba a szerencsétlenek). Azok közül 600 ezer mondta magát szír menekültnek (és a többi az mi a lófasz volt??) És ebből a 600 ezerből kiderült hogy csak 300 ezer volt tényleg szír. A többit ki kellett volna toloncolni Németországból. Megtörtént? Nem. Németország hóhéra, a Merkell Mutti erre képes. A saját törvényeiket sem tudják betartani. Egy klasszikus failed state. A balliberális métely pusztította el őket. Már a saját sírjukat ássák miközben ketyeg a demográfiai bomba.

chrisred 2020.09.07. 13:45:19

@Rodney_2: A statisztikákban benne van az a pár 6-8 gyerekes migráns is. Ha tömegesen lennének, akkor nem csak jelképes ráhatásuk lenne a tfr-re. Értem én, hogy mindenkit ellenségnek tartasz, aki az FSZB propagandában teremtett látszatvilágod alapjait aláássa, de ezt nem én teszem, hanem a tények.

"According to statistics, 46.7% of immigrants in Frankfurt come from other countries in The European Union, 24.5% of immigrants in Frankfurt come from European countries that are not part of the EU, 15.7% of immigrants in Frankfurt come from Asia (including Western Asia and South Asia), 7.3% of immigrants in Frankfurt come from Africa, 3.4% of immigrants in Frankfurt come from North America (Including the Caribbean and Central America), 0.2% of immigrants in Frankfurt come from Australia and Zealandia, 2.3% of immigrants in Frankfurt come from South America and 1.1% of immigrants in Frankfurt come from The Pacific Island Nations. Because of this, the city is often considered to be a multicultural city and has been compared to New York City and London."

Igen, minden három migránsból kettő Frankfurtba is másik európai országból érkezett.

abdul hackeem 2020.09.07. 20:40:23

@Rodney_2: Két Stirlitz áll egymással szemben.
- Stirlitz - gondolja az egyik.
- Stirlitz - gondolja a másik.
- Ez hülye! - gondolja a tükör.

A miniszterelnök arra _gondolt_ amire akart. Azt mondta, amit mondott. És azt csinálta amit csinált, de inkább _nem csinált_ (csak kárt a szövetségeseinek).

Németország öt éve kezeli "azoknak a bevándorlóknak" a helyzetét. Vannak közöttük háborús menekültek, gazdasági bevándorlók, szélhámosok, bűnözők - a nagy számok törvénye alapján. De folyamatosan foglalkoznak a kérdéssel, legalább megpróbálják hasznosítani a hasznosíthatót. És ezidáig nem ment csődbe Németország ,meg sem érezték a covid-ig.

Nekik a mutti jutott, nekünk meg a kisgömböc. Na, und?

"annyival járultak hozzá a GDP növekedéséhez, hogy a megkapott segélyeket ügyesen levásárolták" Magyarországon viszont a covid miatt veszélybe került munkahelyeket, munkavállalókat sem támogatja a kormány (a németekkel ellentétben).

"a saját sírjukat ássák" ehhez képest 1EUR=360HUF

A mai privát infóm annyi, hogy a régóta Németországban élő három gyermekes ismerősömék elhatározták, hogy a német állampolgárságért folyamodnak. Ennyire szar ottan.
süti beállítások módosítása