A magyar társadalom döntő többsége a kormány válságkezelési politikájával ellentétben növelné a szociális kiadásokat még adóemelés árán is, továbbá támogatja az alapjövedelmet. Ez derül ki a Republikon most közzétett, a gazdasági válságkezeléssel kapcsolatos társadalmi véleményeket bemutató elemzéséből.
Nemzeti szocialista társadalomban élünk. A "nemzeti" áll az ellenzéki szavazókra és a bizonytalanokra is és oka annak, hogy a Fidesszel szemben a pártjaik képtelenek nyerő narratívát összerakni más -- szocális, ne adja Isten, liberális -- alapokon. (Ami persze itt épp bók, mert azt feltételezi, hogy a pártvezetők tudatában vannak ennek a problémának.) Az más kérdés, hogy a "nemzeti" gondolkodás modernizálására is képtelenek, amivel éppenséggel kívül esnek a reformkori--nemzeti-liberális--polgári-radikális tradíción is, az egyetlenen, amihez közük lehetne az ország múltjából, miután a szocdem iránnyal már régen leszámoltak. Így viszont mihez van közük? Úgy tűnik, mindegyikük azt hiszi, hogy tradíció és kontextus nélkül is ellehetnek és hatékonyan politizálhatnak. De amint az utóbbi tíz évük mutatja, már csak ezért sem.
Nem véletlen, hogy a mondanivalójuk az országról kimerül az anti-orbánista jelszavakban. Nem értik, hova térhetnének vissza a magyar történelemben, ahol fel kellene venni a fonalat; mitől válhatnának relevánssá és otthonossá egy nemzetben és/vagy nemzeti emlékezetben; kik az elődeik, akikkel rokonságot vállalhatnak és párbeszédre léphetnének; mi az a közeg, amelyet létre kellene és létre tudnának hozni, hogy a szavaiknak legyen megtartó erejük. Egyetlen emberről már biztosan tudjuk, hogy miniszterelnök akar lenni: az éppen pártonkívüli Márki-Zay Péterről. A nyilatkozataiból azonban az ambíciói mellett csak az világos, hogy milyen választási technikákban gondolkodik. Semmit nem tudunk meg tőle, ami az ország számára alkalmas értékeket, változási stratégiát, a célul kitűzött alternatív politikai kontextust jelentené, amire folyamatosan referálnának szavai és a Fidesz-világgal szemben vonzó jövőképet jelenthetne.
Az a hiú remény és gőg, hogy műveletlenséggel, gondolattalansággal és a pártok közötti boltolással sikeres ellenzéki világot lehet létrehozni (mintegy a semmiből való teremtéshez hasonlóan) pont igazolja, miért tart ott az ellenzékiség ma, ahol tart.