1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.06.10. 10:32 HaFr

A magyar nemzet a definíciója szerint öngyilkos

How to bury a robot - Ross O'Brien - Medium

Sokan sokféleképpen értékelhetik Magyarország utóbbi két évszázadát, én úgy értékelem -- és erre tanúként hívom a magyar irodalom, a társadalomtudományok és a politika utóbbi két és fél évszázadát --, mint amiből fokozatosan kiszorult az organikus modernizáció lehetősége. Kivétel nélkül minden nagy nemzeti gondolkodónk a magyar nemzet önsorsrontó beállítottságáról beszél, ha nem is tudja mindenki pontosan megragadni a lényegét, csak a megnyilvánulási módjait, és főleg kevesen értik az okait (itt mindenképp kiemelném Bibót, előtte természetesen Széchenyit, utána Kosáryt és Hankisst). A hamist, a giccset, a kurzusirodalmat félreérthetetlenül meg lehet ismerni onnan, hogy dicsőíti, dicséri, vigasztalja vagy a felelőssége alól felmenti a magyart.

Egyszerűbben, a modernizáció nem épült be a magyar nemzeti kultúrába, a lelkekbe és a napi gyakorlatba. A modernizáció -- értelemszerűen kicsit leegyszerűsítve -- nem más, mint a hagyományok és az egyéni képességek harmonikus integrációja a (gondolkodásmód, technológia, erkölcsi elvárások stb. tekintetében) folyamatosan változó környezettel. Az, hogy magunkat a modernségben önazonosként éljük meg.

Ettől estünk el eddig és ezt a hiányt nem értik és nem tolmácsolják a politikai erők se. A hiány más megfogalmazásban ennyi: nem ért össze és egyenként is eltorzult országunkban a függetlenség (haza) és a modernizáció (haladás) szemléleti útja, még véletlenül sem keresztezik egymást, ezért minden, ami itthon modernnek tűnik, az döntően fogyasztóként (gyakran kénytelen mintakövetőként) és nem termelőként (generikus képesség eredményeként) ér minket, ugyanakkor a generikus képességek megváltoztatására irányuló akarat rendre eltörik az országban, mert a terméketlen függetlenségi paradigma keresztbefekszik előtte, az identitásunkkal ellentétesnek ("idegennek", "nemzetellenesnek", "hazaárulónak") érzékelve azt.

Ezért vergődünk válságról válságra ötszáz éve, illetve -- reálisan szemlélve -- ezért romlik az ország ugyanennyi ideje. A XVIII. század elejétől a XIX. közepéig lett volna időnk/alkalmunk megalapozni a modernizációs fordulatot, utána -- szemben a közkeletű tévedéssel, hogy a dualizmusban érte el az ország a fejlődése viszonylagos csúcsát, ami legföljebb formálisan, tárgyi reprezentációit illetően lehet igaz -- már nem. Trianon és utána minden ennek a modernizációs hiánynak a lecsapódása a politikában, a tudati állapotunkban, a nemzeti képességeinkben, az államvezetésben. A modernizáció hiánya az alábbiakra bontható szét, ezek következménye a mai állapotunk, amit egyszerűen képtelen felfogni a politikai elit is (pontosabban Orbán valamennyire felfogja, de ellenében használja ki):

1. A nemzet úgy konstituálódott, hogy magát teszi tönkre, ez a magyar nemzet genetikus kódja. Definíciója szerint öngyilkos. Értő szemmel nézve erről szól a magyar irodalom és a társadalomtudományok utóbbi kétszázvalahány éve (így a nemzet és a politika folyamatos kritikájáról is). Ezt a -- kétségkívül nehéz körülményekkel megvert -- folyamatot illeti Orbán mindenféle dicsérő jelzővel, de az igazság mégiscsak az, hogy egy európai nagyhatalomból, ami, mondjuk, a XV. század elején voltunk, mára egy jelentős részben mások szellemi és anyagi forrásaiból élő, megosztott, megfogyatkozott, európai mércével szegény nép lettünk, és definíció szerint tovább haladunk önmagunk tönkretételében.

2. A nemzet -- értsd rajta a mindenkori kritikus tömeget -- életéből kimaradt a kapitalizmus, az individualizáció és a polgárosodás, és minden erejével az ellen van, hogy ezek megtörténjenek, de közben már elmúlt a polgárosodás ideje is, átléptünk a magyarok nagy részét nemcsak fogyasztóvá, hanem teljesen kiszolgáltatottá tevő IoT korba.

3. A magyaroknak nincs reális önképük, teljesen torz a történelem- és Európa-képük.

4. A politikát az állam leágazásának tartják, semmilyen autonómia-, bizalmi/kooperációs és a politikai közösséggel szemben semmilyen felelősségi kultúrájuk nincs.

Csak ezekből -- mivel mélyen ülő kulturális kódrendszet képeznek -- nagyon nagyon sok probléma adódik, amiket a politikai osztályunk csak hírből ismer, kezeléséhez, pláne a megoldásához közel sem elég színvonalas. A dolgok megértése -- amiről, ismétlem, az eleink legjobbjainak élete szól és semmi másról -- komoly munkát igényelne, de ez a munka harminc éve (is) elmarad. Azt hisszük -- mert nem értjük a problémakomplexumot --, hogy az egész csak "bölcsészaggodalom". Pedig nem. Ott van a lelkekben, a számokban és a jövőnkben. Ott van a folytatódó lemaradásunkban. Ott van a magyar nemzet várható következő válságaiban és felbomlásában. A "sírt hol nemzet süllyed el" -- ahogy prófétikusan megírta Vörösmarty a világ legszebb költeményében -- azonban gyászkönnyek helyett a megkönnyebbülés fogja körülvenni, a sírt pedig a legjobb esetben is a mesterséges intelligencia fogja megásni, amely attól fogva definiálni fogja -- immár nem a nemzet --, hanem a magyarok életét, vegyesen a Kárpát-medencében és azon túl. A nemzet, amely állami-politikai, kulturális és nyelvi egység, addigra (valamikor e század második felében) már feloszlott. Politikai egységként már most sem létezik, állama integrálódik az EU-ba, valamikori magaskultúráját zárványban őrzik a múzeumok és néhány száz írástudó, a nyelve az elitben az angol kódolt változata, a plebs-ben a primitivizált magyar lesz. Egy hosszú fél évezered szenvedésére kerül így pont az önazonosságunkat illetően.

21 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4915772288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2020.06.10. 14:01:56

Látom rajtad, hogy már alig bírod visszafogni magadban az aktív politikust!:)

Carmichael 2020.06.10. 15:23:48

Így lett kerek egész. Ha vidám nem is.
Mondjuk lehet, hogy a kifutás amit írsz maga "a megoldás", mert nincs már más út. és forma. Felzárkózni tudatosságban, kultúrában, stb. egyszerűen sem idő, sem erő, sem szándék nincs. Amit nem tettünk meg, mert nem akartunk, nem voltunk hajlandók elfogadni, azt "el fogjuk szenvedni". Sokan még utána is, hosszan, önmarcangolón és gyászolva. De ettől ez még elkerülhetetlen lesz.

Moin Moin 2020.06.10. 17:30:37

Még valamikir 2000 körül,vagy kicsivel előtte írta Bojár Iván András az Octogon c. építészeti folyóiratban az akkor elkészült budapesti cseh nagyköveti rezidencia minimalista-modern épülete kapcsán, hogy a cseh hagyomány az, hogy mindenkor légy modern!

Ez a mondat sokszor eszembe jut a midetnitástól a nyilvános meztelenségnél is jobban rettegő magyarok kapcsán...

screpes 2020.06.10. 17:39:56

A túlzott nemzettudat keretéban a magyar a "nyugattal" a technológiai fölényt utasítja el, egyébként pedig a "hitelviszonyok keretében a pénzügyi függést.
A közös nevező: a függés gyanúja/veszélye, vagy egyes korszakokban a ténye.

Eleink már a hátrafelé nyilazásban is a menekülést adták el harcmodorként..
Hafr: "A hamist, a giccset, a kurzusirodalmat félreérthetetlenül meg lehet ismerni onnan, hogy dicsőíti, dicséri, vigasztalja vagy a felelőssége alól felmenti a magyart."
A PÁVATÁNC.. = szétterített tollazat csupán.
Ha egy nemzet kódoltan öngyilkos, önfelszámoló, akkor a vezető populista politikus csak hangadó hóhér.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.06.10. 18:12:59

@screpes: "Eleink már a hátrafelé nyilazásban is a menekülést adták el harcmodorként.." jó metafora

Laptop7712 2020.06.10. 19:02:33

@HaFr: Furcsa olvasni ezt a posztot. Főleg a 1, és a 3. pontokat. Az a felvetésed, hogy van a kapitalizmus, meg a modernizmus, meg a fejlett piacgazdaság, és a magyar - lássátok feleim- ebben hatalmas nagy progresszivitásban sehol nincs, de annyira nincs, hogy nép szinten kinyírja önmagát. Erről az jut eszembe, amikor gyerekkoromban egy álmos reggelen arra ébredt az ország, hogy módszerváltás volt tegnap délután, pár nap múlva egy komcsi kivégzettet újratemetett a politika. Ezzel el volt intézve a dolog. Szóval azt mondom, hogy az 1, és a 3 pontok egyfajta nézőpontból lehetnek még igazak is. Kb. mint csau, aki visszafizette a román államadósságot, és úgy gondolta, lesz pár nyugodt éve, rápacsált. Jöttek a progresszívék, és szarért hugyért eladták az országot, meg felvették a hitelt, ahogy kell.
Arról nagyon nincs szó, sajnos, hogy a magyarnak ez a fene nagy demokráciásdiba csomagolt kifosztás valahogy nagyon nem jön be 30 éve. Ez a magyar alkattól idegen. Ebben országban még ma is minimum 300 tájegységnek van saját identitása, meg népviselete. Erről nem tud a demokrácia 30 éve, a komcsik tudtak erről, és hagyták is, ahogy kell, sikerült is konszolidálni a rendszert, ahogy kell. A hajóskapitány is tudta ezt a 20-as években, ezért sikerült neki a lehetetlen. A módszerváltás után mondjuk ki, ez nem ment a szociknak, pl, meg a szadesz is belebukott ebbe. US- ból nézve természetes lehet ez a nézőpont, egy bizonyos szögből, nincs ezzel semmi gond. A "magyar ugarról" nézve meg egyszerűen nem igaz a történet. A kérdés az, mi a magyar nézőpont? Mi a magyar tradíció? Ez kérdés. Indiában manapság churchillt 1943 miatt nagyobb gazembernek tartják, mint a kis bajszost ugyanabból a korból. Végignézek a történelmen, ilyent nem látok. A magyarok buktak, ennyi. Fejlődés, persze, lesz, csak magyar módon, oszt kész. felteszem a kérdést, a fejlett nyugatnak mi a képük, és elképzelésük a magyarokról? Ilyenről nem tudok. Kizsákmányolható terület, ennyi. Oszt most itt van a viktor, amit se kiköpni, se lenyelni nem tudnak. Kíváncsi lennék, mi lenne akkor, ha a magyar vezetésben lett volna annyi tök az elmúlt 30 évben, hogy csak annyit elért volna, mint pl. Portugália. Ilyen nem volt sajnos.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.06.10. 19:26:42

@Laptop7712: nem értem, azt hittem, a pontok világosak, nem volt itt organikus modernizáció stb., épp ez a lényeg

Bánegressy 2020.06.10. 19:53:08

. . . valamikori magaskultúráját zárványban őrzik a múzeumok és néhány száz írástudó . . . Egy hosszú fél évezered szenvedésére kerül így pont az önazonosságunkat illetően

-ja? hát alkalmazkodni és beilleszkedni nem úgy kell, hogy mi vagyunk a különlegesek a kivételesek, az egyedülállók a világon, tessék a világnak szépen alkalmazkodni hozzánk! :D
mert még ha a világ modernizálódott volna a mi példánkon.
így viszont egyértelmű, hogy mi lesz a vége.

ijontichy 2020.06.10. 20:09:57

@poszt: Minden OK, kivéve az "öngyilkos" jelző. AZ "önsorsrontó", na az igen! Abban bajnokok vagyunk :-(.
youtu.be/DGRgcYQk-9I?t=384

@Laptop7712: "most itt van a viktor, amit se kiköpni, se lenyelni nem tudnak." Ugyan. Ez max. azért tűnik úgy, mert abban a nyugat-európai "konszenzus-kompromisszum"-politikusnemzedékben azért akad pár olyan is, akiben néha felbuzog az elvhűség. Egyébként vitya egy olcsó, útszéli politikai prosti, akit használnak is Merkeltől Putyinon át Xi Jinping-ig, akinek épp szüksége van rá. A magyar töketlenség abban áll, hogy Mo. stricinek is hülye, ezért a "leányzó" szépen átbassza a bevétellel.

Khonsu 2020.06.10. 20:33:15

@Laptop7712:

"Fejlődés, persze, lesz, csak magyar módon, oszt kész."

Egy darabig...

Egészen pontosan addig a pontig, míg az emberek értékteremtésben betöltött szerepe drasztikusan le nem csökken és így annak súlypontja fokozatosan át nem helyeződik a technoszférába.

Onnantól nem lesz magyar, német, amerikai, vagy indiai út. Lesz egy nagy csomó ember, akiket a rendszer kiválóan elszórakoztat (valószínűleg a lehetséges világok legjobbjaként élik majd meg), miközben a történelem további menetére már lényegében semmilyen közvetlen befolyásuk nem lesz. Tisztán a természeti törvények és a matek határozza meg a rendszer további fejlődését. Eljön Isten országa. A felébredt kevesek pedig papjai lesznek. :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.06.10. 20:37:38

@ijontichy: hát, nekem mégis egyre inkább a Brian ismert jelenete jut eszembe magunkról az öngyilkos alakulatról -- csak a lefolyása lassabb

Khonsu 2020.06.10. 21:51:05

@HaFr:

Találó. Amúgy szerintem az egyetlen maradandó, amit a hátralévő néhány évtizedben egy nép még megtehet, hogy a lehető legtöbb olyan embert termeli ki, akik tudásban, "megértésben", gondolkodásmódban alkalmasak arra, hogy az új világ "papságába" kerüljenek, és így "felemelkedjenek". Mert minden ami egy nép kultúrájából, emlékezetéből termékeny, alkotó módon megmarad, az bennük él majd tovább. A többiek lassan elveszítik a kapcsolatot a valósággal.

Rodney_2 2020.06.10. 23:29:15

@Moin Moin: Ezekról mit gondolsz? (Komolyan, az elmúlt napokban volt szerencsém élőben barátném teraszáról élvezni amikor London belvárosában "afrobrit polgárjogi aktivisták" brit zászlókat égetnek, majd nekirontanak a rendőröknek, stb stb. A "failed state" és teljesen szétrohadt társadalom egyre nyilvánvalóbb a UK és a USA egyre több (nem földrajzi) területén. Ehhez képest nálunk nincsenek problémák.)

danubeinstitute.blog.hu/2020/06/10/amerika_mint_bukott_allam?utm_source=kozelet&utm_medium=link&utm_term=2020_06_10&utm_campaign=inda_kozelet

www.dailymail.co.uk/news/article-8405899/Museum-curator-tweets-advice-destroy-bronze-statues-chemicals-BLM-protests.html
Oxfordi diploma is ennyit ér manapság :((( tiszta CEU :))) Ha a rasszista Churchill helyett valaki más van ott, akkor lehet hogy most nácizmus van a Brit Szigeteken a kis hölgy meg...

www.dailymail.co.uk/news/article-8405641/Now-130-Labour-councils-draw-hit-list-statues-colonial-ties.html
Ilyen az amikor a "modernitásból" elmebaj lesz és mindenki versenyez, hogy ki tud nagyobb idiótaságot mondani/csinálni...

Moin Moin 2020.06.11. 08:13:41

@Rodney_2: Azt gondolom, hogy bizarr dolog, ha egy Brexit-párti szponzor által fenntartott honlap (UnHerd) ír arról, hogy az USA "bukott hatalom" - go ndolva itt a (liberális) civilizációs modelljének bukására.:-)

Az igaz, hogy Kína megerősödése a '70-es évek azon amerikai döntésének következménye, hogy (főként gazdaségi téren) "Együtt kell működni Kínával". A kérdés csupán az, hogy ebből az együttműködésből összesen és összegszerűen a nyugat profitált-e többet, vagy Kína. (Minden ellenkező feelinggel szemben: a nyugat.)

Most nem ez a kérdés, hanem az, hogy érdemes-e továbbra is korlátlanul kollaborálni a Hszi Csin-ping által "fémjelzett" mai "úk Kínával", vagy ahol lehet, korlátozni kell ezt. (Nyilván azért, hogy Kínának minél kevesebb erőforrása legyen a maga bizarr és végül bizonyítottan a fejlődést akadályozó, mert lényegében kontraszelektált/ideológiai alapú rendszerét előnyös pozíciókhoz juttatni... De ez nagyon hosszú téma.)

Véleményem szerint a Kína elleni "főképp gazdasági, tudományos és információs" fellépés igenis szükséges és alapvetően "más front", mint a közel- és közép-keleti frontok voltak Afganisztántól-Irántól Irakig-Szíriáig. Az arabokat/irániakat elég "hagyni a francba", Kína ellen viszont proaktív, egészfrontos harc szükséges, éspedig az USA és az EU kooperációjával.

A "balos elhajlásokat" csak nevetni tudom egyébként...:-) A jobbosakat inklább félelemmel kísérem, éspedig azért, mert a "jobbos" (azaz kirekesztő, másoktól magunkat megkülönbözető) ideológiák sokkal inkább képesek hatni az ember ősi ösztöneire, mint az "Öleljük egymást keblünkre!"-szerű balos ideológia, amely alapvetően szemebhalad az eml-tett emberi evolúciós örökséggel.

...Most pedig megyek, mert ma van az Úr Testének és Vérének ünnepe: emberáldozatot kell bemutatnom Odin Anyánknak, nehogy árthasson nekem ez a sok vadkeresztény!:-)

fgzb 2020.06.11. 09:14:11

A magyarok mindig csak a múltat kutatják és siratják. Nekem ez már régen is furcsa volt. Itthon négy-öt ilyen-olyan intézet kutatja a múltat, sokmilliárdos költséggel, aztán a tanulság ezekből az ( ál-) tevékenységekből: semmi. Hacsak az nem, hogy a hibáinkat megismételjük.
A szellemi horizontba csak az árvalányhajas parasztromantika fér bele, a mágnesvasút ,na az már nem. A modernizáció és haladás ellenesség mintha a vérünkben lenne.

Uí: az sem véletlen, hogy az ország még nem nőtt fel ahhoz, hogy egy jól működő liberális társadalmat hozzon létre, ahol minden érteknek megvan a helye és képviselője.

Vagablonde 2020.06.11. 10:55:51

A pontokról:
1 "Értő szemmel nézve erről szól a magyar irodalom és a társadalomtudományok utóbbi kétszázvalahány éve (így a nemzet és a politika folyamatos kritikájáról is)" Aki véletlenül nem így ír, a fasiszta, soviniszta, reaksciós író. Ki mit ír, ugye, és ki mit jelentethet-jelentethetett meg. Kicsit merész 500 évet átugorni, de tény, Mohács utáni idők négyötöde idegen megszállás alatt telt el, ami nem kedvez egy nép önrendelkezésének, "nemöngyilkos hajlamú" szárnyalásának.
2 Szóval úgy lemaradtunk a polgárosodásról, hogy közben el is múlt. Akkor miért baj, ha a "kritikus tömeg" minden erejével a polgárosodás ellen van? Úgy, hogy a Fidesz Magyar Polgári Párt van hatalmon? Akik általában, az ellenzéki vélemények szerint valamiféle feudális pszeudokommunista diktatúrát építenek? Egy bejegyzésben kicsit sok az ellentmondás.
3 Ahogy Luke Skywalker mondná, ennek a mondatnak minden szava téves. Magyar, önkép, torz? Melyik önkép a torz? A te trianon fusztrációd vagy Kövér Lászlóé? Esetleg Fischer Ádámé? Fentiek közül ki magyar?
4 A magyar lakosság és az állam viszonya az lmúlt 500 éveben nem volt felhőtlen. Ahogy fentebb is írtam, ezen idő több, mint 80%-ban az állam nem volt szerves része a lakosságnak, sőt: állami hivatal, feledat vállalása egyet jelentett valamelyik idegen hatalom érdekeinek a kiszolgálásával. 89-ig gyakorlatilag még helyi, önkományzati szinten sem működött semmiféle képviselet. Még az elmúlt 30 évet sem számíthatjuk kiegyensúlyozott működésnek. Akkor talán ez nem is csoda.

kazsiafigyelo 2020.06.11. 11:12:32

Érdemes a számok mögé nézni: 1400 körül (anjouk után) volt magyarország a legközelebb nyugat-európához, majd megérkezett a török a következő században.
1900-ban csak a szűken vett nyugat-európa és amerika van előttünk, dél-európa (olaszország, spanyolország) egy szinten vagy magyarországgal. Ez pedig még trianonnal se változik, csak a kommunizmussal, hogy kimaradtunk a 70-es évekig tartó nyugati boom-ból. Persze lehet, hogy már 1400-ban benne volt a magyar paraszt genetikájában, hogy önsorsrontó, de a cseh-szlovák-lengyel-magyar fejlettségi különbségek elég jól magyarázhatóak a földrajzi fekvéssel. Egyébként pedig nagy meglepetések 90 óta sincsenek, és bár nyilván se gyurcsány (aki alatt jól látszik, hogy megtörik a GDP lineárisan növekvő görbéje) se orbán nem tett jót (aki alatt pedig ezt közgadaságilag be lehetett volna hozni, e helyett a térségben max átlagos növekedésünk volt), nagyon jelentős elmozdulás nem történt a térségben (tölgyessy péter is azt mondja, hogy a nyugat utolérése közgazdaságilag paradox, mert a világgazdaság motorja már régóta ázsia, 50 éve ott lehet nagyott dobbantani). Magyarán miközben elismerjük a hibáinkat, nem árt tisztában lenni a (történelmi) lehetőségekkel sem.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.06.11. 11:17:22

@kazsiafigyelo: genetikus (történeti evolúció szerinti), nem genetikai

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.06.11. 11:18:04

@Vagablonde: semmi sem csoda, minden megérthető, ez a poszt lényege

ijontichy 2020.06.11. 21:29:46

@HaFr: "minden megérthető," Így van. Én is egy megértő ember vagyok, tehát megértem, hogy "van az a pénz", amiért még egy alcsúti bolsi is nemcsak a fejemre sz@rhat, de szét is kenheti. Ugyanakkor szvsz. Mo. az "olcsójánosok" országa ;-) kormánypártitól az ellenzékig bezárólag (a talpas választópolgárról már nem is beszélve) :-( :-).

Rodney_2 2020.06.11. 21:40:25

@Moin Moin: Köszi, majd akarok erre reagálni hosszabban de most az a prioritásom hogy az összevissza határnyitások korában hogyan tudok jól elmenekülni innen :)))
Kitartás! (ööö izé)
süti beállítások módosítása