1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.05.31. 12:19 HaFr

A blog közleménye Trianonról

Erdély.ma | Stoffán György: Trianon 100. – ahogyan én érzem…

Továbbra is várjuk (értsd: várjuk), hogy a haza és a haladás ügye összekapcsolódjék Magyarországon, de ritkán voltunk valaha is olyan rossz helyzetben ezen a téren, mint most. A haza ügye a nacionalista demagógiára szűkült, a (konzervatív fontolva) haladásra vonatkozóan pedig még csak demagógia sincs -- nyílt reakció, nyugatellenesség és kilátástalan forrásfelélés van. Mindkét fogalom hitelét vesztette a mai rezsim norma- és erkölcsrombolásának következtében.

Ilyen körülmények között Trianon félrevezető álkérdés, és habár megemlékezni kell róla, az a kormány, amelyik összekapcsolni akarná a haza és a haladás ügyét, a Magyar Királyság felbomlását az ügy kudarcának fényében értelmezné, amelynek legföljebb tanulságai vannak (értelemszerűen a kisebbségi magyarság mindenkori támogatásán túl). Trianon nem annyira a XX. századi problémáink okozója, mint az addig megoldatlan problémáink és az európai nemzetek (!) agresszív versengésének együttes következménye; a haza és a haladás összegyúrására képtelen modernizációellenes magyar etnicizmus, a nemzetiségeink elszakadási törekvései és a nyugati nemzetek érdekeinek a kikristályosodása.

A hiper irracionalizmusunk, hogy Orbán népe -- semmit se értve a tanulságaiból -- hasonlóan modernizációellenes, etnicista, nyugatellenes alapon igyekszik ébren tartani az emlékezetét annak, ami sose volt a mai közkeletű értelemben nemzeti.

Az etnicizmus és Trianon aztán további tragédiákhoz vezetett a XX. században és az árnyéka egészen máig nyúlik: nélkülözhetetlen eleme a mai népellenes, cinikus rezsim legitimálásának. A kormányok feladatai között a nemzetek jelenének közérdekű menedzselése és jövőjük értő biztosítása enyhén szólva előrébb áll, mint a múltbéli tragédiák (pláne manipulatív) reciklikálása. Az a kormány pedig, amelyik az utóbbit az előbbiben halmozott hiányosságainak eltakarására használja fel, nem érdemli meg a tiszteletünket még az évfordulón sem.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3615731078

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Carmichael 2020.05.31. 13:41:21

Ezzel csak egyetérteni lehet.
Trianon nem ok, hanem tünet. De amíg az a nemzet örökké felmentést keres minden tettére és következményére, és a vezetőit is az alapján választja, hogy milyen mértékben adja ezt meg neki, amíg nem figyel a tapasztalataira, amíg elutasítja a valóságot, addig arra van ítélve, hogy újraélje, és tapasztalja a múltat.
Ennek a népnek még mindig nincs eléggé elege a szenvedésből (az az egyén, akiknek igen, már elment, vagy készül..), ez abból is látszik, hogy nincs ellenzéki politikus, aki ki merne állni azzal, hogy pl. Trianon példája miért fontos. Merthogy hiába nem volt igazságos, de törvényszerű volt. Mert mindennek van következménye, tapasztalata. Csak legyen végre (elég olyan ember), aki tanulni akar belőle, és nem újra elkövetni ugyanazt a hibát.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 13:59:15

Kedves Péter! Rohamosan szűkül az ellenzék lehetséges ideológiai mozgástere. Trianonnal kapcsolatosan is felmerül az a probléma, hogy milyen morális értékrendszer alapján kell mindezt megítélni. A marxista és balliberális értékrend világképe nem tud egyetlen használható érvet sem felhozni a génhordozó, önző sovinizmussal szemben, amelyet a tömegek érzelmileg képesek lennének érdemben mérlegelni. Az ellenkezés nem kritika és nem kormányprogram. Az érzelmi visítozás nem ideológia. Csak a Biblia képes megmutatni az emberi gyarlóságot. Trianon tragédia, de a bibliai morál elutasításának a tragédiája, nem pedig a magát az univerzum középpontjának képzelő istenemberek önző "tragédiája". Az ellenzéknek semmilyen morális érve nincsen a soviniszta önzés ellen, mert az ellenzék is önző és immorális, csak másképpen. Az igazi ellenzék tehát csak a Biblia által kaphat morális és filozófiai alapzatot. A Fidesz arroganciája óriási hiba. A Fidesz az etnikai nemzet és az államot foglyul ejtő feudálkapitalizmus, magyarán a nyers önzés kedvéért köpi szembe az univerzális Istent és annak morális parancsait. Ezen túlmenően és ezen kívül az ellenzéknek nincsen más morális támadási pontja, de ezt a támadási pontot viszont folyamatosan elveti. Ezért tart ott, ahol tart. A semmiből haladva a semmi felé.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 14:12:41

@civisvaros___: Csak a keresztény, bibliai ellenzék lehet az igazi alternatíva, mert a Fidesz éveken belül egy új ateista-soviniszta MSZMP-vé fog válni. Ha Orbán nem lesz vagy visszavonul, a Fidesz eltűnik. A Biblia viszont tartós értékközpont, amely nem függ egy embertől. A Biblia értékrendszere megmutatja a helyes civilizáltság és a helyes szociális érzékenység politikáját, amelyet a baloldali és antisoviniszta értelmiség is magáénak érezhet. Budapest meg maradhat.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 14:18:01

@civisvaros___: Önzetlenül támogatom őket és küzdök az autonómiáért. De elvetem az etnikai felsőbbrendűséget, legyen az román vagy magyar.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 14:22:12

@civisvaros___: És a román sovinizmust éppúgy felelősnek tartom, mint a franciát vagy a magyart azért, mert a helyzet idáig fajult. Mindannyian, közösen hoztuk össze ezt a szégyent. Senki sem angyal a történetben, mi sem vagyunk azok (lásd. az erőszakos magyarosítást és a kisebbségek elnyomását 1918 előtt).

kószák egyike 2020.05.31. 14:57:16

Aki folyton a múltba tekint seggel megy a jövőbe.

HaCS 2020.05.31. 17:17:11

@civisvaros___:

"a pártok közül csak a fidesz támogatja ezt a csendes revíziót. aki magyar az vagy a fideszre szavaz, vagy nem szavaz senkire se."

Már amennyiben tényként fogadja el valaki, hogy ez a "csendes revízió":

Egy működőképes módszer.
Egy működőképes módszer, mely egy jó végcél irányába mutat.
Az egyetlen működőképes módszer, mely egy jó végcél irányába mutat.
Az egyetlen működőképes módszer, mely az egyetlen jó végcél irányába mutat.

Igaz magyar meg bizony csak abból lészen, aki ezt zokszó, kérdés, gondolkodás nélkül elfogadta és ezen felül a Magyarság Földi Helytartói egyikének hivatalos ajánlólevele alapján a Legmagyarabb Bizottság részletes vizsgálat alá vetett, és a "magyar" cím viselésére alkalmasnak talált.

Khonsu 2020.05.31. 17:24:47

@civisvaros___:

"keleties centrális, körkörös (retrográd, visszatérő). "

Néha az az érzésem, hogy inkább spirális. Nem egyszerűen csak ismételjük a korábbi hülyeségeket, de még tovább is fejlesztjük őket...

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 19:24:33

@civisvaros___: A parlamenti pártok közötti egység tehát már a háború esélyének pillanatában létrejött, így természetesnek mondhatjuk, hogy a hadüzenetet követően Apponyi az ellenzék nevében ismét teljes támogatásáról biztosította a magyar kormányt és a Monarchia vezetését, és a Monarchia érdekeit elsőrendűen érintő balkáni kérdésben a feszültségnek véget vető hadüzenetet az elmúlt hónap, sőt, hónapok bizonytalanságát követően valóban örömmel üdvözölhette. www.matud.iif.hu/2014/11/02.htm

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 19:26:58

@civisvaros___: Ilyen sikeres munkát lehet végezni röpke 4-6 év alatt, ha a kormánypárt és az ellenzék nem a Biblia, hanem a sovinizmus alapján áll. És sikeresen felszámoltak egy 900+ éves királyságot.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 19:46:34

@civisvaros___: Hogyne, össze lehet ugrani a kisantanttal, a németekkel, a franciákkal, az USA-val stb., de hálából itt viszont egy kívülről vezérelt polgárháború alakulhat ki. Gratulálok. Stratégiai érzék,kb. annyi mint 1914-ben.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 19:52:05

@civisvaros___: OK, akkor autonómiát kell adni Budapestnek, mint ahogy székelyföldnek is, nem?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 19:58:26

@civisvaros___: Ok. Akkor te is érted azt, hogy ha kemény gyerekek leszünk, akkor mások is kemény gyerekek lesznek. Ha a budapestiek nem magyarok, akkor kapjanak autonómiát, mint ahogy a székelyek sem románok. Kezded látni, hogy ez hova fog vezetni? Vérontáshoz. Ezért nem vagyok soviniszta, és ezért vagyok hazafi.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 20:00:44

@civisvaros___: Te írtad: budapest többsége nem magyar. nem magyar érzelmű. ténylegesen nem az. *** Érted pontosan azt, amit csinálsz? Minden szavaddal egy polgárháborút készítesz elő! Ez már nem vicc, nem érted?

FrVili 2020.05.31. 21:08:08

@civisvaros___:
Budapest kifosztása az a főváros hegemóniájának átruházása volna oly fajokra, amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állanak. A fővárosi hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való átruházása nem közömbös a magyar emberek nagy kulturális érdekei szempontjából. A főváros megcsonkítása Magyarország számára már olyan nyugati polgárosodott területeket szakítana el és taszítana vissza félig még keleti szellemű létviszonyokba, végveszéllyel fenyegetve ezeken a területeken a már létező magasabb kultúrát, megnehezítve azok fölemelését, akik annak birtokában még nem voltak, mert nem érzik tovább a versenyző magasabb kultúra nyomását. A magyarok nagy szellemi érdekeinek szempontjából ellenérték nélkül való veszteség Budapest megcsonkítása, a magyarságnak gyengítése.

Érted te hazaffy, Apponyi védőbeszédét a mai viszonyokra ellenedben alkalmazva, te a cseh-szlovák nacionalizmus és a román sovinizmus érdekeit képviseled.

Az a baj ezekkel az alsó-felsőrendű horogkeresztény faji dumákkal (attól eltekintve, hogy ezekkel kizárólag hitvány gazemberek élnek), mindig a saját logikai és erkölcsi kardjukba dőlnek, de csak miután eleget pusztítottak ahhoz, hogy felhívják magukra a figyelmet gyógyírt találva saját középszerűségük kisebbrendűségétől avas sebükre.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 21:14:26

@civisvaros___: OK. Most már értem. Akkor megkérlek, fogalmazzál pontosabban a jövőben. A nem magyaroknak ugyanis van identitása. A nem magyarok pl. románok vagy németek. Nem mindegy, hogy nem magyarokról vagy pedig identitás nélküli magyarokról (!) beszélsz. Pl. a nemzeti kisebbségeinken eléggé nehéz lenne számon kérni a magyar etnikai identitás hiányát, vagy nem? Mert ugye ez a lényege a kisebbségeknek. De gondolom, attól még mindannyian lehetnek jó hazafiak. Akkor a nemzetiségeket zárjuk ki. Maradnak az etnikai magyarok, akiknek nem magyar az identitásuk. Ez így kapásból egy ellentmondás, mert ha valaki etnikai magyar, itt él, magyar állampolgár és magyar az anyanyelve, akkor mégis milyen identitása lenne? Csak magyar identitása lehet, mert máshol nem élnek hozzá hasonló emberek. De aki etnikailag magyar, annak elvileg valóban lehet komoly identitászavara, de éppenséggel a sovinizmus elutasítása az nem identitászavar. Mert ugye a sovinisztáknak meg a kereszténységgel összefüggő erős identitászavart lehetne felróni. Azaz mi van azokkal akik magyarok és kereszténynek egyszerre? Simán van magyar identitásuk, nemde? Másrészt felejtsük már el azt a 47 ezer zsidó honfitársunkat, hogyan döntenének el ők bármit is el? Hogyan tennék ki bármilyen politikai erő többségét?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 21:54:36

@civisvaros___: A soviniszta magyarok a népesség mintegy egyharmadát teszik ki. Velük szemben állnak a nem szavazók és a baloldaliak, akik simán többségben vannak, már ha elmennek szavazni. Az LMBTQXVBGHTZ közösség elleni támadás rendkívül hasznos a rezsim külföldi jóhírének rombolása tekintetében és a rendszer alkotmányellenes, emberi méltóságot sértő jellegének a bizonyítása során. Külön köszönet illeti meg a kormánytöbbséget a transzneműek elleni támadásért, mert végre emberszámba fogják venni ezt az eddig nem ismert kisebbséget is. Az etnikai kisebbségek a magyar sovinizmus természetes ellenfelei, mint ahogy a romák is értelemszerűen azok. A keresztények még nem teljesen fogják fel, de ha elkezdik olvasni a Bibliát, akkor hamar rájönnek arra, hogy a soviniszták nem lehetnek Krisztus követői. Az IQ 100 fölötti emberek jórészt nem soviniszták, csak jól élnek a sovinisztákból. Tehát mindenkiről tudjuk, hogy ki kicsoda. Na de ki is van itt többségben? Hát nem a soviniszták, az biztos. Ha az oszd meg és uralkodj megszűnik, akkor véget ér ez a korszak is.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 22:14:42

@civisvaros___: A népszavazási kampányok megmutatták, hogy nem bővíthető a soviniszta tábor. 1943-ban az okos németek már készültek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.31. 22:19:12

@civisvaros___: Senki sem vitatja azt, hogy természetellenes és furcsa volt 2010-ig a magyar etnikai identitással szembeni baloldali politikai ellenkezés. Csak azóta egy kicsit elszaladt a szekér és lassan már mindenki ellenséggé válik.

FrVili 2020.05.31. 22:45:58

@civisvaros___: jajj, azé' annyira ne húzd fel magad. Kicsodák? A miniszterelnök úr küldi majd a nemzeti konzultációt, ott majd tudni fogod... Addig kezd el olvasni a TGM cikkben felsorolt szerzőket, és miután elolvastad kb. úgy 10 év múlva beszélünk...

Rodney_2 2020.06.01. 01:16:07

@HaFr: Elolvastam a TGM cikket. Ez a Trianon mint a nemzetek szabadságának nagy ünnepe akkor működhetett volna a magyarok számára is, ha az etnikai határok mentén húzták volna meg a határokat (kb mint a Bécsi döntés, talán kicsit kisebb rész a mai Romániából). A megvalósult határok viszont tényleg sokkolóak lehettek: minden más népnek lehetett nemzetállama, csak a magyarokat szopatták meg aránytalanul.
Következmények ismertek, szerintem a következmények kódolva voltak, mint ahogy a "Nagy Háború" végén szarrá alázott németek esetében is. Érdekes elovasni pl Niall Ferguson Empire című könyvében (a brit birodalom története, különös fókusszal a gazdasági dolgokra és dinamikákra) hogyan látja a párizs környéki békéket és hatásukat. Egy "fair" béke ellen is lehet pampogni, de sokkal kevésbé mozgosító erejű és van olyan amit már egyszerűen nem lehet annyiban hagyni (még akkor se, ha aztán még nagyobb bukás következik).

PS: én éltem Romániában (Bukarest), azért hogy TGM az ő hátterével képes a románokat valamiféle kultúrnemzetként láttatni amely kitermelt magából szellemóriásokat, az egészen megdöbbentő... én farkasember csordákra emlékszem és teljesen üres múzeumokra (se értékelhető műtárgy, se látogató) és az 1-1 darab nemzeti költőre és zeneszerzőre. Utoljára a cucuteni kultúra produkált valami említésre méltót arrafelé :)))

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.01. 06:58:07

@civisvaros___: A zsinagóga felújítása nagyszerűen félrevezető hír, ami 47 ezer embert talán érdekelne is, ha őszinte gesztus lenne. De most komolyan: ki hiszi el a sovinisztáknak azt, hogy ez őszinte gesztus? Másrészt ez is csak az állami pénzből kiépülő "nemzeti tőkésréteg" egy újabb "diadala", azaz nem a zsidók, hanem az állam által kiválasztott építőipari cégek az igazi kedvezményezettek. A feudálkapitalista logika nem vezet el sikertermékekhez és nemzeti fellendüléshez. Azaz az 5.2 millió nem Fideszes választópolgár nem lesz boldog ettől.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.01. 07:05:52

@civisvaros___: Ezt a bagázst így kell nevezni: nem a végtelenségig, szociopata módon önző, nem fanatikus génhordozó, hanem civilizált, a nyugati kultúra részét alkotó, másokat nem őrjöngve gyűlölő keresztény emberek csoportja. És ők vannak többségben.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.06.01. 07:15:48

@Rodney_2: :) de mivel a területi és a nemzeti(ségi) elv annyira nem esett egybe, valamiféle kulturális autonómia elkelt volna -- ha már területi nem, de ez utóbbira a nemzetállami reflexek ebben a kevéssé polgárosult (understatement) régióban nem adnak lehetőséget

Bánegressy 2020.06.01. 18:29:16

@Főnix Oszlár Gazdag:
mint ahogy ebben is:
api.hvg.hu/Img/1100-620/6d9377d1-e7b5-4754-a0db-3a36f3c30a3b.jpg
békés tüntetők :D
avagy baj az, ha valaki szereti a saját hazáját? :D
azt meg, hogy ki a deviáns majd orbán megmondja.
vagy elég, ha rábízza az őt követőkre, hogy eldöntsék.
annak idején pilszudsky, meg rosenberg, meg ilyenszerű figurák szerettek azzal kérkedni, hogy azt, hogy ki a zsidó ők mondják meg; hiába na! régi szép idők, akkor egyszerűbb volt eldönteni, hogy ki a deviáns.
lehet, hogy csak ehhez az egyszerűséghez való visszatérés vágya támadt fel a józan ész és emberség "üldözötteiben".

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.01. 19:10:17

@Bánegressy: Nem te vagy Isten. Nem Orbán az Isten. Nem a magyar sovinizmus az Isten. Véget ért a gnosztikus forradalom. Ne a nyilas-kommunista politikai hulladékot nyomassad, hanem az Úr szavát terjesszed. Te nem a saját hazádat szereted, hanem a 2.8 millió szavazótársadat és az erőforrásokat. De főként a hatalmat és a gyűlöletet imádod. A gnosztikus "józan észt" meg jól ismerjük a nyilas és a kommunista tömegmozgalmakból, meg az I. és a II. világháborúból. Köszi, nem kell a gnosztikus propaganda. Nem kell a génhordozó pogányság. Nem kell Koppány Szent István népének. Gnosztikus, fogadjad el Istent és a Bibliát, azaz ne lázadjál az Úr szava ellen.

Khonsu 2020.06.01. 19:32:41

@Főnix Oszlár Gazdag: Ő nem fideszes, csak ironizált.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.01. 19:35:39

@Khonsu: Jaj, de kár. :( Tesztelni szeretném a nácitlanító hazafias keresztény érvelésemet. Több támadást kérek!

Khonsu 2020.06.01. 19:42:41

@Főnix Oszlár Gazdag:

Ide általában nem járnak nácik, kivéve amikor kikerül egy poszt az Indexre. Olyankor jönnek a trollok.

Khonsu 2020.06.01. 19:54:31

@Főnix Oszlár Gazdag:

Amúgy szerintem a náci az tipikusan olyan fajta, akiről általában lepereg a keresztény érvelés. Ők kiisszák Isten haragjának borát.

Bánegressy 2020.06.01. 20:18:07

@Főnix Oszlár Gazdag:
"Köszi, nem kell a gnosztikus propaganda".

te nem lennél jó pókeres. :D
nem olvasod a "játékot".
a célzásokat, esetleges iróniát. :D
valamint összekevered őket a cinizmussal, aminek persze a forrásából olykor sajna nem mindig lehet kizárni ezeket, ú.h. vigyázni kell.
de hát ha lemondunk ezekről, akkor még, ha kizárólagosan az isten szava és a biblia is világítja elménket, hamar eljutunk a józanságról, az ép észről és lélekről való lemondásig.
ahhoz pedig ma elég, ha valaki csak egyszerűen fideszes.
nem kell ekkora erőfeszítés.
nem baj.
valakinek a bibliát is olvasnia kell, abban pedig nincs játék, nincs irónia(szerintem olvasófüggő a dolog, mert ha nagyon akarom az is van, de nem vagyok naprakész uh. nem tudok kapásból idézni).

amúgy, ami az istent és a bibliát illeti, papok, igehirdetők, térítők hada foglalkozik hivatásszerűen ezeknek az elfogadtatásával. 6év teológia arra elég, hogy ha a gnosztikus "keresztény elkötelezettségű" politika sikeres(kerül, amibe kerül. fizessen a sok ateista is az igaz hit megújulásáért, de lehetőleg fájjon is nekik) és pár ezer emberrel többet beterel végre az eddig kiüresedő templomokba(biztos szavazatok :D), akkor büszkén lehet hivatkozni a megújult statisztikára, mennyivel több hívő van ebben az áldott kereszténydemokráciában. vagy miben.

amúgy én szkeptikus vagyok, de a szkepszisem nem annyira közvetlenül istennel bibliával kapcsolatos, hanem ezeknek a drágalátos követőivel és a politikával való kapcsolatukkal 2000 évre visszamenően és persze még ami hátra van a jó öreg emberiségnek.

Rodney_2 2020.06.01. 20:21:37

@Bánegressy: "pilszudsky"

en.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zef_Pi%C5%82sudski

Őrá gondolsz-e? Kb neki köszönhető hogy nem lett kommunista diktatúra Németország (és Lengyelország persze) már 1920-21-től... Ehhez képest szerintem bármit csinált jó fej volt :))) Ezért is nyugszik a Wawelben a királyok között. Ő volt a lengyel Atatürk :)))
Sajnos Magyarországnak csak egy Horthy jutott.
Zsidó ügyben meg: " Piłsudski's death in 1935 brought a deterioration in the quality of life of Poland's Jews" Mindíg érdemes a contextet nézni...

Bánegressy 2020.06.01. 20:48:26

@civisvaros___:
hát ha ebből egy kukk is igaz lenne és értelme is lenne akkor hiába is mondanának a hogy is hívjákok akármit is.
bár szerintem így is hiába mondanak

@Rodney_2:
Mindíg érdemes a contextet nézni..
kérésed nem mindig könnyű teljesíteni :D

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.01. 20:48:39

@Bánegressy: Tudod, amikor a saját emberi méltóságodat és a jövődet érzed fizikailag veszélyben, akkor nem pókerezni és játszani akarsz, hanem önvédelmi képességeket fejleszteni. És ha senki sem akar megvédeni vagy egyetlen ellenzéki ideológia sem tud/képes megvédeni, akkor magad kezdesz egy önvédelmi fejlesztésbe. A kényszer a legjobb tanítómester.

Rodney_2 2020.06.01. 21:34:40

@Bánegressy: Gondolom érted, context helyett esetleg jó az adott esetben a "korszellem" is. Ha valakinek az elődje is meg az utódja is leöli a baptista fogorvosokat, ő meg csak csúnyán néz rájuk és egyébként superhero, meg államalapító, meg az európai civilizáció védőbástyája, akkor nem kell hülyeségekkel baszogatni :))
Ez mostanában aktuális amikor sok helyen az számít modern gondolkodásnak, hogy visszamennek évszázadokat és a mai (részben teljesen idióta) ideákat kérik számon a korábbi korok kiemelkedő alakjain. Csak ezért méltóztattam... :)))

Rodney_2 2020.06.01. 21:43:34

@civisvaros___: Kis túlzással Piłsudski egyedül kardozta ki a független Lengyelországot és legyőzte a nagy túlerőben levő szovjet csapatokat akik a bajor tanácsköztársaságba igyekeztek világforradalom ügyben. Szóval nem egy túlművelt bullshitter volt, hanem egy doer. Megfizethetetlen :)))

Könyvajánló:

books.google.hu/books/about/Warsaw_1920_Lenin_s_Failed_Conquest_of_E.html?id=SlRC0mJG5IUC&source=kp_book_description&redir_esc=y

@Bánegressy: neked is ajánlom a context miatt :)

Bánegressy 2020.06.01. 22:11:29

@Rodney_2:
a másik, ami szembeötlő és nem csak egyes politikai történelmi szereplőkkel kapcsolatban, de általában bármivel kapcsolatban(ami nem spec. magyar), hogy mennyivel bővebb az angol nyelvű bejegyzés, mint a magyar.
de abból is látszik, hogy én magyar vagyok(bármi is látszik :D), hogy momentán beérem a magyarral.

@Főnix Oszlár Gazdag:
a kétségbeesés nem jó tanácsadó.
a te önvédelmi képességfejlesztésed meg, ha jól értelmezem, ráadásul könnyen alkalmassá válhat, hogy azok akiktől legalábbis jelenleg és részben a méltóságod és az életed félted esetleg, adott helyzetben ki- és fölhasználják másokkal szemben. persze csak ha jól értem.

Rodney_2 2020.06.01. 21:34:40
annyiban feltétlenül igazad van, hogy a médiák, de olykor történészek is és a politika pedig mindig szeret aktualizálni. régi történéseket mai szempontok szerinti narratívákba illeszteni.
így aztán a múlt nemcsak végképp eltörölhetetlenné válik, de az éppen aktuális megítélés miatt állandóan változik is. legalábbis a mediatizált felszínen. viszont így válik szét mind sebesebben tudomány és a "valóság". aztán a végén a tudomány már valami illegális, vagy fél-legális szürke zóna lesz, viszont a valódi valóság csak az aktuálisan hivatalos és államilag engedélyezett lehet, ami esetleg tök hamis.

civisvaros___ 2020.06.01. 21:25:40
csak szólni kell orbánnak és mihamarabb a népfőiskola lehet az mta. ha még nem az. és attól kezdve az a hivatalos, amit ők mondanak.
gondolom ez a lényeg és ez a sérelem, hogy a "hivatalos" tudomány ellenkezik a nép tudásával, az "igazsággal". :D

Rodney_2 2020.06.01. 22:23:07

@Bánegressy: Először a magyar szócikket olvastam el, de ott nem írt semmit a varsói csatáról, pedig azért kerestem rá a névre hogy azt megmutassam. Azután néztem meg az angolt... Látod ezen lehet viccelődni, hogy ezért is van hogy a magyar sokszor csak felszines tudásra tesz szert és kimarad a lényeg :))) Aztán Péter meg csodálkozik hogy milyen silány itt a nép. Hát mitől legyen okos ha még a tanulnivágyó sem jut az infóhoz :(

A könyvre meg azért kerestem rá, mert emlékeztem hogy a "fülszöveg" milyen szépen dicséri hősünket :))

Rodney_2 2020.06.01. 22:32:00

@civisvaros___: Kígyóvállú értelmiségi :)))

Piłsudski addigra már megjárta Szibériát és volt orosz börtönben Varsóban is (láttam a celláját). Azért volt olyan szép nagy bajusza, mert a "körmös bauer" helyi változata a fogászkodást szerette és szegénynek már nem voltak meg a fogai elöl. Szóval elég motivált volt, hogy lekaszabolja az oroszokat :) Horthy meg csak vonulászott fehér lovon kéhlekalássan :)
A történelmet általában a "doer"-ek irányítják/alakítják, illetve az ő hiányuk (na ez egy nagy okosság volt, most találtam ki :) )

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 08:00:37

@Bánegressy: Nem, ha precíz módon használjuk, akkor nem tudják felhasználni másokkal szemben, mert pontosan az lenne az értelme a Biblia középpontba helyezésének, hogy a normális, humánus, szabad létezést garantálja mindenkinek. A Biblia nem korrupt és nem gonosz, a célom pedig az, hogy magát a Bibliát se lehessen korrumpálni. Ezt leginkább maga a Biblia garantálja, amely egyáltalán nem arról szól, hogy az embereket kínozni kell. Nem a Biblia, hanem a káosz, a diktatúra, a fasizmus és a polgár-/nemzetközi háború az ellenség. A Biblia szerint ez mind elfogadhatatlan morálisan. Ez az utolsó védelmi vonalunk az összeomlás előtt.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 08:06:02

@Khonsu: A kereszténység és a nácik közötti kulturális összecsapás elkerülhetetlen, mert a nácik gnosztikusok. A Biblia meg persze, hogy nem hat a nácikra, hiszen a nácik a Biblia és a Isten halálos ellenségei. Nem is az a célom, hogy hassak rájuk, hanem hogy meghúzzam a jó és a rossz oldal közötti határvonalat és tisztázzam az erőviszonyokat.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 08:16:40

@civisvaros___: Azt ugye tudod, hogy a soviniszták, a nácik, a kommunisták és a szabadkőművesek mind gnosztikusok?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 08:59:33

@civisvaros___: Az a jó a Bibliában, hogy nem te döntöd el, mi van benne. Nem a politikusok fogalmazzák újra a szövegét. Nem lehet korrumpálni. A kereszténység=a Biblia. Ha nem teszik a Biblia, akkor nem vagy keresztény. Nincsen bigott katolicizmus, mert az Úr szava szó szerint sohasem bigott és sohasem téves. Csak megjegyzem, hogy a Sola Scriptura egyebekben protestáns alapelv. Vagy térdet hajtasz az Úr szava előtt, vagy az Úr ellensége vagy. Nincsen gnosztikus félrebeszélés, nincsen terelés, nincsen megtévesztés, nincsen hazudozás. De semmi gond nincsen akkor sem, ha az Úr szava ellen döntesz. Így legalább tiszta a kép.

Bánegressy 2020.06.02. 09:03:19

@Főnix Oszlár Gazdag:
tessék, íme a példa: cdn.vox-cdn.com/thumbor/zn8Cgl_h2tGjHA34VwSWwehdnT8=/0x0:3000x2000/920x613/filters:focal(1260x760:1740x1240):format(webp)/cdn.vox-cdn.com/uploads/chorus_image/image/66883306/GettyImages_1216828192.7.jpg

milliók nem kételkednek benne, hogy ez a biblia helyes, megfelelő alkalommal való felmutatása a káosszal, az anarchiával szemben és vonják kétségbe olyanok hitét, akik viszont tiltakoznak a diktatúra, a fasizmus és a polgár/háború ellen, még ha ezzel időlegesen egy platformra sorolhatókká válnak is a fölforgatókkal, fosztogatókkal, erőszakos anarchistákkal.
neki könnyű a dolga, elég ha odaáll és fölmutat és mond egykét elítélő szót.
kigyőzi meg a mögötte állókat, hogy ő, ők a rosszak.
slate.com/news-and-politics/2020/06/white-house-protesters-teargassed-for-trump-photo-op.html

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 09:05:09

@Bánegressy: Tényleg menjünk bele abba, hogy Trump keresztény-e? Vagy képmutató és hazug gnosztikus?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 09:07:26

@Bánegressy: A Biblia vagy pedig a Bibliával manipuláló gnosztikus politikus elfogadását javasoltam eddig?

ricardo 2020.06.02. 09:09:17

Szerintem a Kisalföldet még igazán Burgenlandhoz lehetett volna csatolni.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 10:02:52

@civisvaros___: A Biblia konkrét morális parancsokat tartalmaz, amelyeket a hétköznapi életben kell alkalmazni, ahogy tették évezredeken át. A Biblia értelmezését a szemantika és a logika dönti el (mert Isten a rend és igazság istene). Ellened sem értelmeztem a Bibliát, hanem szó szerint idéztem. Te meg rögtön tudtad, hogy nem szimpatikus neked a Biblia szövege. Ennyi. Működik. Sohasem a Biblia szövegét vitattad, hanem lázadtál ellene.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 10:04:15

@civisvaros___: A csikós nem Isten, a pogány népvallás nem Isten, a mesterrassz nem Isten, te nem vagy Isten, a magyar nép nem Isten. Melyik része nem érthető a fentieknek?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 10:06:41

@civisvaros___: Nem akarod elfogadni Istent, mert bálványimádó pogány vagy. Én pedig terjesztem az Úr szavát veled szemben. Így alkalmazom a valóságban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 10:25:59

@civisvaros___: A csikós önmaga teremtette önmagát? Vagy a csikósné talán nem Isten képmása? Miről beszélsz? A Biblia szövege a mesterrassz? Isten a mesterrassz? Te nem vagy keresztény, hanem a keresztény Isten és a Biblia ellen lázadsz. Te a Bibliát és Istent egy zsidó fantáziálásnak látod, aminek a helyébe egy magyar fantáziálást akarsz helyezni. Ez pedig istenkáromlás és pogány, gnosztikus lázadás, a Sátán műve. Ha elveted Krisztust, akkor nem lehetsz keresztény. Pogány, ateista, gnosztikus liberális vagy. De akkor mi a bajod balliberálisokkal és a kommunistákkal? Hiszen gyakorlatilag egy vagy közülük.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 10:28:26

@civisvaros___: Terjesztem az Úr szavát a pogányokkal szemben. Te meg lázadsz az isteni renddel és a Biblia szövegével szemben. Ennyi a különbség.

Bánegressy 2020.06.02. 11:01:01

@Főnix Oszlár Gazdag:
a bibliával manipuláló gnosztikus politikusét.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 12:08:37

@civisvaros___: Rómaiaknak írt levél 9. fejezet 6 Arról szó sem lehet, hogy Isten szava megdőlt, hiszen nem mindenki izraelita, aki Izraeltől származik. És ennek ellenére írod: "a biblikus tanítás szerint. a zsidókeresztény papok képzelegnek.". Neked a Biblia a zsidókeresztény papok képzelgése, mert gyűlölöd a Biblia Istenét. Te átkozódsz, te lázítasz Isten és Krisztus ellen, te nevezed Jézus tanítását "zsidókeresztény papok képzelgésének". Össze-vissza beszélsz, mint a gazdád: János evangéliuma 8. fejezet
44Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 12:12:13

@Bánegressy: Márk evangéliuma 7. fejezet
6Ezt a választ adta nekik: „Találóan jövendöl rólatok, képmutatók, Izajás, amikor így ír: Ez a nép ajkával tisztel, ám a szíve távol van tőlem.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 12:24:37

@civisvaros___: Istenről és Krisztusról csak a zsidókeresztény szó jut eszedbe?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 12:26:21

@civisvaros___: Az Úr szava neked átkozódás? Miért te kit szolgálsz, ha nem az Urat?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 12:30:12

@civisvaros___: Aki az Úr szavát terjeszti, az neked átkozódik és zsidókeresztény? Ezt melyik próféta mondta ki? Nietzsche? Hitler?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 13:50:50

@civisvaros___: Nem lehet a Bibliát átírni. Nem lehet kitalálni a Bibliát. Amelyik magyar, lengyel vagy cseh soviniszta meggyőződésből átírja a Bibliát, az nem keresztény. Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet
11Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben.

screpes 2020.06.02. 13:54:12

@Főnix Oszlár Gazdag:
hogyan értelmezendő ebben az esetben a műfordítás(ok) ténye?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 14:00:28

@screpes: A Biblia kialakulását utólag már nem lehet felülírni, tehát az államvallássá lett kereszténység lehető legkorábbi Biblia-szövege az autentikus szerintem. Az Újszövetség görög nyelven íródott, tehát a legrégebbi görög forrásokat kellene figyelembe venni.

screpes 2020.06.02. 15:38:59

@Főnix Oszlár Gazdag:

há'bbizony egy ilyen hypertextnek igencsak bukta értelmezési tartományáról beszélhetni, mert az totális, az kéne hogy legyen...
kínodban már olyat írsz, mint cívis: államvallássá lett kereszténység nem létezik konkrét államiság(ok) nélkül. Abból pedig per definitem többféle van.

screpes 2020.06.02. 15:45:18

---------
@civisvaros___:

a népfőiskola nem írja át a bölcseletet, hanem alternatívát állít, egy másféle változatot, amely nem is törekszik teljességre. (vagy csak én hiszem ezt?)
Ennek megvannak a fogyasztói, itt például te vagy az.

A különbség nem a tényhozamban van (mivel az sokféle, és az is marad), hanem a célképzet, vagyis a tudományosság igénye táján keresendő. .
Ebben alapvetően különbözik a kettő: a hagyományos akadémikus tudás nem csupán hivatkozik de törekszik is ( meglehet nem eléggé) a módszereiben is a tudományosságra: következetes, ismételhető, ismerhető tudást KERES, és kér számon - önmagán is.
A népfőiskola kimondva is szembefordult ezzel, te magad is ezt teszed.
Amidőn beereszti befoglalja a nemzeti érzületet a megismerésbe, a tudást is nacionalizálja.
A nacionalizm egy olyan szívmotor, amely a nemzet tragédáját kerengeti.
Te ragaszkodsz hozzá, hogy a megismerésnek is már eleme legyen a nemzeti hivatkozás. EZÉRT nevezed vallásnak, mivel számodra az.

A másik nézet kétféle: 1. mind, aki nem akarja hit kérdéseként tekinteni a kollektivizálható vélekedést, ezzel tudományos tévedés rangjába lefokozni azt.
2. elfogadja, hogy ez hitéleti kérdés, és akkor az övé is csak egy másik.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.06.02. 16:17:02

@screpes: Félreértettél (?). Én a Római Birodalomról beszéltem és az I. Theodosius által államvallássá tett kereszténységről. Ezek pedig a legrégebbi Biblia szövegek: Codex Vaticanus – 27 × 27 cm (10.6 × 10.6 in); c. 325–350 Codex Sinaiticus – 38.1 × 34.5 cm (15.0 × 13.6 in); written c. 330–360 Codex Alexandrinus – 32 × 26 cm (12.6 × 10.4 in); c. 400–440
Codex Ephraemi – 33 × 27 cm (13.0 × 10.6 in); c. 450. Hol a kín? Ezek csak tények.
süti beállítások módosítása