1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.05.02. 19:37 HaFr

Kb. hatszázharminc embert érdekel ebben az országban, hogy Pokorni vagy ifj. Rajk felmenői voltak bűnösebbek

julien_benda.jpg

Nagyon helyesen ennyit (plusz/mínusz ötszázat) érdekel az a probléma, hogy a XX. század totális, tömeggyilkos diktatúráinak két lelkes kiszolgálója között kit hoz ki nagyobb bűnösnek az a zárt körű értelmiség, amelynek közéleti inkompetenciája éppen mára vezetett el 1989 után a soron következő diktatúra lighthoz. Végső soron e két értelmiségi massza és a legnagyobb közös osztóiknak érdeklődése (a másik heccelésében, megalázásában és kicsinálásában) vezetett el oda, hogy a magyar nép mára teljesen elidegenedett a politika polgári-civilizált gyakorlatától (vagy még inkább a ma élő generációinak esélye sem volt beleszokni). A két massza a kohézióját adó identitás-kérdésekben nem enged tagjainak finomkodást, árnyalt beszédet, tamáskodást, bizonytalankodást. Csúnyán szankcionálja a kibeszélést.

Ez a két massza itt és most harminc éve nem tud kitekinteni a nemzetre és felfogni a hivatásánál fogva őt illető/terhelő felelősséget az ország szellemi vezetésében, ehelyett azóta vívja a harcait -- egyelőre még csak verbálisan, legföljebb ellenfeleik egzisztenciális megnyirbálásával --, folytatásaként a korábbi generációk hasonló megfontolásokból, csak éppen tettlegességig fajuló gyűlölködésének (ideértve a gyilkosoknak szállított politikai doktrínák kidolgozását és népszerűsítését). Az érveik, kliséik szerkezete bámulatosan hasonló, a toleranciaküszöbük a másikal szemben kb. ugyanott, a jelzőik csak a képzettségük és a személyes kulturáltságuk szerint térhetnek el. 

Semmit nem tanulnak és semmit nem felejtenek. A dinamikájuk Magyarország gyengesége, amely minden társadalmi, kulturális és politikai válságunk mögött ott van, az utóbbi száz-százötven évünknek a szűkebben vett hivatásos politikusok ténykedése mellett  -- még mindig kevéssé elemzett módon -- a legnagyobb károkozója. A témáik, a vitáik, a tudásuk és a törzsi moráljuk nélkül ma jó eséllyel előrébb lennénk.

Miközben -- paradox módon -- maga Pokorni és maga ifj. Rajk (hogy mi köze ennek a saját felmenőik bűneihez, nem tudni) a saját közegük maximumát tudták nyújtani a politikai tevékenységükben.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8615655378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.02. 19:50:26

Kedves Péter! Nagyrészt ismerjük a dinamikát, a felelősöket, a logikát, az immoralitást, a hatékonyság hiányát, a zéró összegű játszmákat. Ha nem teszünk semmit, ez fog tovább menni. A Fidesz megpróbált valami, de nem sikerült. Miért nem próbál meg akkor valamit a maradék, a hazáért aggódó emberek, az értelmiségiek közössége? Ha ezt a sok ismeretet, tapasztalatot végre nem csak ismételnénk, hanem felhasználnánk, akkor el lehetne indulni valamerre. Ne a népre várjál. Mutatni kellene az utat, nekünk. Nincsen más, csak aki a színpadon maradt. Vagy ez, vagy a nihil.

Reding Roli 2020.05.02. 20:46:18

Szerencsère, a "kèt massza " mellett azért megjelentek a közèputas, polgári , szadadelvű-konzervatív politikai mozgalmak is, ahol az ország legerősebb szellemi kapacitásai gyűltek össze, sokkal erősebb csapatok, mint amilyen az Orbán-kormány mögött vannak ( most a múltról nem beszèlek, az más ... amikor mèg lètezett a fidesz polgári Magyarország programja...)
A Mindenki Magyarországa Mozgalom nagyon remènykeltő, tagjai között Bod Pèter Ákos, Mellár Tamás , Kaltenbach Jenő- erős jogi - közgazdász csapat...Hadházy ès Márky-Zay - termèszetesen..
Minden változást akaró , tisztessèges magyar állampolgárt várnak..
Lètrejött a "Felelős èrtelmisèg mozgalom"'- amely politikai diskurzust indított a politikai változásèrt...Tagjai között Pálinkás József , Csaba László, Lányi András ...
Ebből a két új mozgalomból , egy tudományos világválogatottat is ki lehetne választani ...( elismert doktorok, akadèmikusok..)

Nekik kellene közösen felvázolni egy új víziót, egy olyan Magyarország jövőkèpèt, ahol a nemzeti - ès demokratikus minimumok alapján lètrejön a konszenzus - valamilyen èrdek - ès èrtèkegysèg , hiszen a nemzeti szabadelvűsèg , a mèrsèkelt konzervatizmus ès a szociális demokrácia is összeegyeztethető egymással , ahogy a 21- ik századi társadalomszervező elvek is , a zöldpolitikával együtt...

Az ellenfelet is meg kell határozni: a cinikus , önző, megegyzèst, konszolidációt nem kereső , autoriter rezsim ès államszervezet , a populista hazugságokon alapuló elnyomó hatalom ès ennek szemèlyi fenntartói ...

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.02. 21:30:10

@Reding Roli: Nincsen ideológia, nincsen metafizika, nincsen abszolút morál. Enélkül ez semmit sem ér. Botcsinálta, szétszórt amatőr sereg. A másik oldalon viszont minden van. Nietzsche. Fegyelem. Stratégia.

ijontichy 2020.05.02. 22:04:52

@poszt: Btw. hamár diktatúra light, nomeg a kisRajk... valamikor már a 80-as évek közepe után valamivel (únt március idusa közelgett ;-) ) a kisRajk szamizdatot osztogatott a Felszab. téren a Jégbüfénél. Ekkorra már a konszolidált is konszolidálódott ;-) , ugyanis az egyenruhás, posztos kisrendőrökből komplett hülyét csinált. Azok felszólították a "cselekmény azonnali abbahagyására", de nem mertek hozzányúlni. Naná, frekventált környék, a rezsim jóhíre... (azért balatoni bulin még kaptam suhival azidőtájt, hiába no Budapest... :-) ), aztán úgy 5-10 percre az ingyenkabaré kezdete után, civilruhás nyomozók érkeztek, és szakszerűen elvitték kisRajkot (nem! nem bántották! ott legalábbis...), aki búcsúzóul a nála lévő paklit földobva, szétszórta azt. Az időközben érkező újabb adag egyenruhások bazmegolva szedegették össze, a bámészkodók csendes derültsége mellett :-). Orbán Viktort nem láttam a közelben, talán akkor még a kisz pártján állt :-DDD

Nos ma már (még?) lehet ellenzékiskedni, aláírást gyűjtögetni, stb. (bár hallottam olyanról, hogy az ellenzéki gyűjtögetőkkel igyekszik a rezsim szemétkedni, de ezt bizonyára a sorosügynökök terjesztik ;-) ). R.I.P. ifj. Rajk László.

kószák egyike 2020.05.02. 23:12:35

Biztos én vagyok rosszul bekötve, de sosem értettem ezt a te apád ki volt anyád mi csinált marhaságot. Most sem értem. Kb. mintha a középkorban lennénk. smitmária egy dekát nem különb, és senki aki ezen lovagol, egy olyan nép tagjánál aki 100 év elmúltával is azért gyilkolják egymást mert az egyik üknagyapja lenyúlta a másik lovát.

Aki ez alapján ítél meg egy másik embert magáról állítja ki a bizonyítványt. Ez oldaltól független faszság. Pokorni nem attól jó ember vagy rossz, hogy kik voltak a felmenő és mit csináltak, Ifj.Rajk sem ettől volt. Hobo ezen logika alapján szar alak mert az apja pártember volt? A NER-nek ebben is sikerült Európától távolabbra időben pedig visszalökni a magyar nemzetet. Köszönjük viktor!

miért 2020.05.02. 23:52:22

@Reding Roli: "mèg lètezett a fidesz polgári Magyarország programja", amit talán senki nem gondolt komolyan a fideszben. Most is úgy gondolom, aki 2002 után mosolyogva tapsolt a Fidesznek vagy a maszopnak, annak nehéz elhinni tisztességes szándékát!

miért 2020.05.02. 23:56:49

@kószák egyike: a mostani kampány egyetlen célja, hogy eltereljr a figyelmet orbánék egyre gyorsuló fosztogatásairól, illetve saját bolsevik múltjukról és jelenükről.

Célkereszt 2020.05.03. 06:59:44

@miért: nem hiszem, hogy Orbánéknak lett volna bolsevik múltjuk, jelenük pláne nincs.

kószák egyike 2020.05.03. 09:07:14

@Célkereszt: Olvass utána a bolsevik módszereknek. Propaganda stb.

@miért: Nem egészen, ez csak egy része. A hatalom megtartása, vagyis a jövő is cél.

Célkereszt 2020.05.03. 09:19:08

@kószák egyike: Szerintem neked kellene tanulni a történelmet, de nagyon!.
Azért mert az ichtosaurusok hasonlóak voltak a delfinekhez, attól még nem rokon fajok.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 09:27:01

@Célkereszt: A Fidesz egy gnosztikus-nietzscheánus párt, amely túl van a jón és a rosszon. A demokrácia kiüresítése csak egy eszköz számukra arra, hogy a saját "felsőbbrendű emberüket", a saját abszolút hatalmukat elérjék. Keresztény ember erre nem törekedhet, de persze keresztény ember nem mond olyat, hogy Csuhások! Térdre, imához! A gnosztikus-nietzscheánus fertőzés volt az oka a bolsevik és náci pártok megjelenésének is. A bibliai kereszténység ismerete nélkül morálisan vakok lettek az emberek, és ez a Fidesz sikerének, továbbá államfilozófiájának a lényege.

kószák egyike 2020.05.03. 09:47:27

@Célkereszt: Nem ideológiai hasonlóságról beszélek, az csak a máz amivel le van öntve. A módszerekről.
Köszönöm az ajánlást, ez idáig nem volt gond a történelmi tudásommal.
Én tudom, hogy nehezen emészthető egy fidesz hívőnek ha azt mondják, hogy a szeretett párt bolsevik módszereket használ, de hát a tények makacs dolgok.
És ezeket a módszereket az elvtársak jó helyen tanulták:

Kövér László – MSZMP tag, a Központi Bizottsághoz tartozó társadalompolitikai intézet munkatársa, és a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa (MISZOT) alelnöke (a másik alelnök Gyurcsány Ferenc volt)

Matolcsy György – MSZMP-tag

Martonyi János – MSZMP-tag

Pintér Sándor – MSZMP-titkár

Schmitt Pál – az Országos Testnevelési és Sporthivatalnak (OTSH) alelnökeként miniszterhelyettes a Lázár-, majd a Grósz kormányban

Hoffmann Rózsa – MSZMP-tag

Mikola István – MSZMP-tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Stumpf István – MSZMP tag, a Hazafias Népfront alelnöke

Fónagy János – MSZMP-tag

Vonza András – MSZMP-tag

Ligetvári Ferenc – MSZMP-tag

Boros Imre – MSZMP-titkár

Turi-Kovács Béla – MSZMP-tag

Harrach Péter – MSZMP-tag

Kerényi Imre – MSZMP alapszervezeti titkár

Boross Péter – MSZMP-tag

Balogh Gyula – MSZMP-tag

A Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) tisztségviselői voltak:

Orbán Viktor – gimnáziumi, majd egyetemi KISZ-titkár

Varga Mihály – KISZ-titkár

Rogán Antal – KISZ-titkár

Deutsch Tamás – KISZ-titkár

Célkereszt 2020.05.03. 09:52:09

@Főnix Oszlár Gazdag:
Nem tudom, hogy mit akarsz ezzel a gnosztikus-nietzscheánus jelzővel a Fidesz esetében. Aligha van nekik ideológiájuk. Az látható, hogy felvásárolták a hagyományos egyházakat.

Csak megjegyezném, hogy a bolsevisták marxisták voltak. Marxra aligha hatott Nietche, inkább Hegel.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 09:57:07

@Célkereszt: Olvassál Nietzschét és megérted, amiről beszélek. A Fidesz nietzscheánus, ezért nincsen ellentmondás a kezdeti liberalizmusuk, a bolsevik módszerek átvétele, a kapitalizmus támogatása, a sovinizmus és a neofasiszta tendenciák között. Önmagukat tekintik az abszolút értékközpontnak. Ezen kívül nincsen más értékközpont. Ez a nietzscheánus értékrend lényege.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 10:08:09

@Célkereszt: És fel sem fogja senki, micsoda halálos veszélyt jelent ez. A bolsevikok és a nácik is azért voltak irtózatosan veszélyesek, mert SEMMIFÉLE morális gátlásuk nem volt. És ez önmagában egy ideológia, amely gnosztikus eredetű.

Célkereszt 2020.05.03. 10:09:41

@kószák egyike: Nem telik többre, mint az ilyen primitív közhelyekre? Nem bizonyít semmit, hogy ezek az emberek mik voltak. Majd, ha új emberek jönnek be a politikába, fiatalok, azokat már nem nyom ilyen teher.
Mindenekelőtt a bolsevisták vallásellenesek voltak, a marxi tanokra támaszkodtak. Volt bennük egy messianisztikus lelkesedés, hogy megváltoztatják a világot, legalább is az elején. A tervgazdaságot favorizálták. Szociális téren a szegényeket támogatták. A klasszikus kultúra dominált, amit a kulturális hálózat kiépítettsége mutat: könyvtárak, kultúrházak, könyvkiadás és a klasszikus zene támogatása. Mutass rá, hogy mi ebből a Fidesz. Megjegyezném, hogy ha mindenképpen jelzőt akarunk a Fideszre aggatni, az a Mussolini-féle államfelfogás lehetne, azaz a korporációk kiépítése a társadalmi szereplők összebékítése érdekében. Persze ez is tévút, de ez van. A munkaalapú társadalom például, jellegzetes fasiszta szlogen például. A hasonlóságokat még lehetne sorolni.

Célkereszt 2020.05.03. 10:12:34

@Főnix Oszlár Gazdag: mitől gnosztikusak a bolsevikok vagy a nácik? Tudatosan azok, vagy felfedezték újra?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 10:18:37

@Célkereszt: A gnoszticizmus alapja a teremtett (anyagi) világ gonoszsága és lényegtelensége. Ha a valóság egy illúzió, akkor a morál csak hazugság és minden egy rossz álom. Ez volt az alapideológia. Mivel a gnosztikus filozófia hatást gyakorolt a felvilágosodásra, ezért Isten, mint anti-entropikus végpont "halálát" a felvilágosodás készítette elő, de Nietzsche tette ideológiává. Nietzsche felszabadította a modern morált. A fasizmus és a bolsevizmus ennek a gnosztikus eredetű "felszabadult" modernitásnak a következménye.

Célkereszt 2020.05.03. 10:28:28

@Főnix Oszlár Gazdag: Nem hiszem, hogy így lenne. Hogy a bolsevisták morálellenesek lettek volna? Akkor nem tanultam volna szocialista etikát, igaz sokra nem emlékszem belőle.Sajnos ehhez kevés vagyok.
Off. Tegnap megnéztem a Veri az ördög a feleségét című filmet. Ha valaki meg akarja érteni a 2/3-ot, nézze meg.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 11:36:52

@Célkereszt: Igen, a bolsevikok a morál csúcsát alkották. Ne lopj - erre minden termelőeszközt elloptak. Ne ölj - erre tízmilliókat öltek meg. Ez ugye egy vicc akart lenni a részedről? Vagy már te sem tudod, mi a morál? Én erre szavazok. Na, ez a kétharmad kulcsa.

Célkereszt 2020.05.03. 12:34:47

@Főnix Oszlár Gazdag: nahát, ezeket elmondhatjuk a katolikus egyházról is.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 12:49:48

@Célkereszt: Ki beszél a katolikus egyházról? Mióta azonos a katolikus egyház a kereszténységgel?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 13:58:33

@Célkereszt: Áááá. Elég a morális, szabad, boldog életvitel. Meg a Biblia.

Larrikin 2020.05.03. 15:19:29

@Főnix Oszlár Gazdag: "gnosztikus-nietzscheánus"
Sőt, mitokondriális higgs-bozonista. (Ennek pont ugyanannyi értelme és relevanciája van.)

ijontichy 2020.05.03. 15:46:27

@Főnix Oszlár Gazdag:
Kevered a szezont a fazonnal. "Ne lopj, Ne ölj!" A bolsik bibliájában proletárDIKTATÚRA szerepel. Az általad említettek nem :-/.

Larrikin 2020.05.03. 15:47:32

A másik oldal felmenőinek magas lóról rúgdosása sokkal felszabadítóbb érzés, mint a saját nappalinkban ülő elefánttal foglalkozni.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 15:53:29

@Larrikin: Értem. Szerinted mi Nietzsche és a XX. századi moralitása közötti kapcsolat? Van ilyen vagy nincsen?

Larrikin 2020.05.03. 15:57:00

@Főnix Oszlár Gazdag: kauzalitás nincs nagyon a kettő között.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 15:59:08

@Larrikin: Értem. Tehát a kereszténység, a felvilágosodás, a nacionalizmus, a fasizmus, a bolsevizmus és a destruktív individualizmus között semmiféle kulturális kapcsolat nincsen a nyugati ciivlizációban?

ijontichy 2020.05.03. 16:05:21

@Főnix Oszlár Gazdag: A "morál" és az "erkölcs" térben és időben erősen változó, ingatag alapok :-/

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 16:07:44

@ijontichy: Az evolúciós pszichológia szerint nem. A DNS az DNS. A túlélés az túlélés.

Célkereszt 2020.05.03. 16:07:59

@Főnix Oszlár Gazdag: Kellemes álláspont, de Tomóceusz vagy Gyugyu lennél-e?

Larrikin 2020.05.03. 16:09:11

@Főnix Oszlár Gazdag: Akkor nem érted:) Mondjuk úgy, filozófus az életművével csak akkor gyakorolt hatást a történelem menetére, ha mellete mozgalmat, vallást vagy államot is alapított. Különben csak elsőként vagy legszebben írt le egy gondolatkört, ami a kortársai fejében is ott motoszkált. A püffögő utókor szerint is legföljebb gondolatbűnt követhettek el.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 16:12:24

@Célkereszt: Tomóceusz, mert az segíthet Gyugyunak, ha jó útra tér.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 16:16:52

@Larrikin: Nietzsche mindössze felismerte az új emberi morál jellegét, amely a kapitalista tömegtermelés és tőkefelhalmozás következményeként jött létre. Ennek ellenére a morális-metafizikai rendszere tökéletesen leírja a felvilágosodás utáni modernitás lelki világát és pszichológiai működési logikáját.

Larrikin 2020.05.03. 16:24:02

@Főnix Oszlár Gazdag: mitokondriumok és főleg müonok nélkül semmik vogymuk. Aztán mégse vagyunk mikrobiológusok és atomfizikusok lelkes követői. Egy idő után azért bullyingnak élnéd meg, ha valaki folyon hawkingistaként hivatkozna rád, nem?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.03. 16:27:00

@Larrikin: Nietzsche próféta akart lenni és lám, beteljesedett az álma. Csak nem úgy, ahogy ő gondolta. De jól ambicionálta magát. Tehát nem panaszkodhat. Voltaképpen nem értjük félre.

varsoigyros 2020.05.04. 09:43:39

Viszont az Apró család annál többeket érdekel.

Khonsu 2020.05.04. 10:20:59

@varsoigyros:

Nem, az sem. Az a bizonyos "zárt körű értelmiség" (mindkét oldalon) azt hiszi, hogy tömegeket érdekel, hogy mi volt 30-50-100 éve, de az igazság az, hogy a többséget az sem érdekli, hogy tíz éve mi volt, csak az ami most van.

2020.05.04. 12:38:34

@Főnix Oszlár Gazdag:
egy heti hír mészáros lölő propaganda lapjából. az olasz kórusszövetség az egyik karnagyot tiszteletbeli tagjává választotta.
www.direttoricoro.it/soci-onorari/
Jozsef Nemes (Ungheria) tiszteletbeli olasszá választják. és erre válasza:
www.youtube.com/watch?v=Cffxhqwsfhc
van olasz és a magyar is keresztény államnemzet. és ez is a ner része. mert a pártok közül ilyesmit csak a fidesz támogat. a zsidókeresztény kultúrát és a néphagyományt, a népvallást. ez kultúrharc, elitváltás nélkül nem megy.

lölő propaganda lapján vidéki kocsmai kvízjátékokat reklámoznak. az ilyen.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2020/jatek_kozben05_1.jpg
ez a mensa hungarIQa csoporthoz kapcsolódik. csak ezt már nem a "kvízprofesszor" vezeti. hanem helyi egyesületek. az mszmp politikai bizottsága helyébe lépett a hazafias népfront. a kisz központi bizottsága a fidelitas. és ezeket reklámozza a ner.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.04. 15:05:00

@civisvaros___: Na de akkor mire várunk? 5.2 millió szavazó lényegileg Krisztussal ért egyet, nem pedig Nietzschével. Mit kell ezt túlbeszélni?

2020.05.04. 16:20:35

@Főnix Oszlár Gazdag:
áder jános felesége gyerekklinikán.
static.civishir.hu/ci/2019/12/herczeghanita_debrecen4.jpg
és ezen kórus vezetője a klinikai dolgozókkal.
static.civishir.hu/ci/2019/12/herczeghanita_debrecen2.jpg
ez a fideszben van. nem azért, mert kövér lászló kijelentésre szavaznak. hanem azért, mert őket egy párt támogatja. a fidesz. ilyen a gyerekek karácsonyi koncertje. kisebbek.
www.efrem.hu/wp-content/uploads/sites/1/nggallery/zenetagozat-60/CKI_0701.jpg
nagyobbak.
www.efrem.hu/wp-content/uploads/sites/1/nggallery/zenetagozat-60/CKI_0787.jpg
messze zsong a hálaének. ezek a gyerekek a többi párttól nem remélhetnek semmit se. azt mondják, amit te. hogy fideSS. tényleg? seggarcok vagytok.

2020.05.04. 16:42:31

volt a magyar rádió gyerekkórusa. és az propaganda célokra használta az egykori mszmp. csak ezeket a rendszerváltással szétzavarták. ugyanígy használja a fidesz a népi és keresztény kultúrát propaganda célokra. ami az európai kulturális tradíció. az, hogy olasz és a magyar államegyház kórusai fellépnek
a templomokban és világias módon a művelődési házakban. és ugyenazt csinálták volna a ruszkik a csasztuskákkal. és azt is be kellene emelni. ami abból kulturált.

errefelé minden nyáron összeáll egy "ifjúsági világzenekar". bárki jelentkezhet, aki tud zenélni. vásáry tamás bácsit kérik fel. ő debreceni. és ő vezényel. bocskaiban. az ellenzék azonnal lefasisztázza. ezek után kövér lászlót felvonultatatják. és a fidesz másodvonalában szerveződik egy helyi elit. semmiféle plulrális pártrednszer, feltétlen nyugatosság és ehhez hasonlók nincsenek. multikulturalitás van. kelet és nyugat. és magyar tradíció. polgári tradíció. amit semmit se ismertek. vagy azért mert iskolázatlanok vagytok, mert kurvára nem vagytok magyarok. a magyar semmit se értetenétek a magyar hagyományból. hanem a komcsi, libsi ellenpropagandát nyomjátok. az ellen megy kövér laca.

Larrikin 2020.05.04. 16:45:09

@civisvaros___: "ezek a gyerekek a többi párttól nem remélhetnek semmit se"
Mivel a többi párt jelenleg nem hogy közpénzt nem tud lopni, de még a működésükhöz szükséges minimumtól is megfosztja őket a kormány. Nem túl jó igazolás az erkölcsi fölényre, inkább az ellenkezőjére, pedig sok munka van benne. Az ember ilyenkor elgondolkodik, hogy ez a ganéság vajon tényleg bejön, de hát itt vagy rá élő példának.

2020.05.04. 17:02:03

gyurcsány azt mondja, hogy a fidesz a trianoni (nagy-magyar) nemzetet képviseli. és az nem a magyar nemzet őszerinte. de. az a magyar nemzet. errefelé a polgárság hagyományos szőlőskertjét elcsatolták a románok. és ha az szdsz megszűnik, akkor lehet visszacsatolni. és azért van kövér laca megválasztva, hogy ezerszer inkább ők, mint a komcsik, a libsik és a hozzád hasonló konzik. álljatok össze a neonáci jobbikkal. aztán váltsátok le a fideszt. nem esélytelen. mert matolcsy mester kanyarban gázt ad, mert úgy lehet előzni. és kicsúszni is úgy lehet. persze a fidesz simán csődbe viheti az országot. és ez kulturális projektek összeborulnak. propaganda célokat szolgáló kultura helyébe mégis mi lépjen?

a magas kultúra. a mainstream. az állampárti. propaganda célokat szolgál. és az underground az ellenpropaganda. a társadalomkritika. az európai tradíció az, hogy a zsidókereszténység és a népi műveltség is az államisággal azaz a magas kultúrával kapcsolódik össze. a keresztény államiságot és a népnemzeteti világ kultúráját együttesen propagálja. erre van európa alapozva.

ennek a helyességét kérdőjelezte meg nietzsche. és marx. a liberálisok. a kommunisták. a nácik. a filoszemitákat. akik a népiességet megvetették. és ezekkel szemben van megválasztva a fidesz. azért, hogy ezt az értelmiségi kört intézményesen zavarják szét. beer püspököt és a többi alávalót. akik sehol sincs világot kérnek számon a társadalmon.

2020.05.04. 17:27:05

@Larrikin:
ne viccelj már. ezek a gyerekek az antall kormánytól se kaptak semmit se. mert antall próbált kiegyezni az az szdsz-szel. és úgy az egyház vidékies bázisai nem kaptak forrást. debrecen még úgy ahogy. sárospatak, vagy nyírbátor. kisebb települések. tunyog, matolcs vagy panyola az antall kormánytól se remélhetett semmit se. az mdf-et küldték el legelőször.

és azt gondolták, hogy az mszp-ben ott lesznek a népi szocialisták. a francokat voltak ott. azok a már akkor a fidesz kommunistái voltak a hazafias népfrontból. a politikai bizottság összeállt az szdsz-szel. tőlük keresztény és a népi kultúra túl sok támogatást nem kapott. a fideszben a pragmatikusok rájöttek, hogy ez olcsó szavazatvásárolás valójában. és ezzel nyertek választást. csakhogy az első orbán kormány a totális médiaellenszélben megbukott.

még mindig volt az mszmp gyermekjóléti államának maradványa, ami megszólíthatta volna a köznépet. csak erre mondták, hogy ezek kádárista kispolgárok. na ő szavazatai nem kellenek az szdsz-nek. ezt seperte be gyurcsány. a baloldalnak még mindig volt esélye szily katalint államfővé választva az rmdsz szavazóit megnyerni. tőkés volt a radikális ellenzék periférián. csakhogy az szdsz ezt se fogadta el. úgy lett sólyom lászló államfő. és onnatól kezdve a fidesz uralta a közéletet. mert sólyom keresztbe tett a baloldalnak. jött a válság. illetve válságok. és ezek a fidesznek kedveznek. persze még most a forintgazdaságot meg kell menteni.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.04. 17:36:03

@civisvaros___: Szeresd felebarátodat és ne rágalmazzad. Lesz pénz a gyerekekre is, ne féljél. Fogadd el a Bibliát. A korrupciómentes kapitalizmus meg jólétet fog teremteni és nem csak pár oligarchának. Ennyi. Van megoldás. 2022. Krisztus, nem Nietzsche. Ez valami sokkal jobb lesz.

2020.05.04. 18:34:05

@Főnix Oszlár Gazdag:
magyarországon a többség nem akar korrupció mentes kapitalizmust. korrupció mentességre még éppen lehet törekedni, de kapitalizmzust magyarország nagy részén elutasítják a választók. azt a világot, ami nyugat-európában vagy észak-amerikában van. annak nem rendelődnek alá szándékaik szerint. ha a pandémia után zártabb lesz a gazdaság, akkor kisebb fővárost (das kapital) lehet fenntartani. a fideszből vagy a nem-fideszből az egyik maradhat fent.

Reding Roli 2020.05.04. 19:05:13

@civisvaros___: " A kapitalimust az ország nagy rèszèn elutasítják a választók" Mit utasítanak el ? A laissez faire kapitalizmuson kívül nincs másik járható út, minden mással kísèrletezès csak zsákutcába vezet!
A magyar crony -kapitalizmusnak , amely az államkapitalizmuson, a közössègi erőforrások elorozásán - a korrupción ès az inkompetens, politikai alapon való kiválasztódáson alapul, nincs jövője ...Eddig is csak a külső, folyamatos kiegèszítő pènzügyi források segítsègèvel tudta fenntartani magát a rendszer , nem a versenykèpessèg általános növekedèse , az új piacokat meghódító magyar vállalkozások okán..
Ez a rendszer csak illúziókra èpült eddig is, az EU legalja vagyunk szinte minden szempontból, ès innen csak lefelè van tovább ...
A rendszer durván rohad , de a fideszes ,átlag hülye, nem látja...Azt sem látják , mi folyik a tudományegyetemeken, a kutatásban , hogy már a " Professzorok Batthyány Körènek" - nemzeti èrzelmű tudósok - is tele van tö..e az orbáni önkènnyel ès a sok tudatlan , semmirekellő komisszárral , mint Palkovics, vagy Kasler....
Orbánèk lassan az utolsó szellemi elitjüket is elvesztik: az èrtelmisèg eltávolodott tőlük , és itt most a nem azokra gondolok, akik Habermast , Adornot, vagy Poppert olvasnak , hanem az echte nemzeti, szabadelvű-konzervatív iránymutató èrtelmisègre...

Reding Roli 2020.05.04. 19:26:05

Az Orbán- kormány valójában óriási pozícióvesztèst szenvedett el az elmúlt két èvben ,nem vèletlen ,hogy - állampárti rendszer ide vagy oda - Budapesten és jelentős vidèki városokban kikaptak az önkormányzati választáson ...A polgárság ès az èrtelmisèg köreiben már kisebbsègben vannak , a többsègük- nèhány kivèteltől eltekintve -az elmaradott kistelepülèsi tèrsègekben van meg, ami nem sok jót jelent a jövőre nèzve számukra..
Az ország tudományos elitje elfordult tőlük...
Jelzès èrtèkű, hogy Pálinkás József aki a Professzorok Batthyány Körèt alapította, új társadalmi mozgalmat alapított...
De, ennèl jobban jelzi a belső bajokat , hogy Freund Tamás is kilèpett, pedig ő erősen keresztèny , antilib emberkènt ismert...Levelet írt Orbánnak , ami a mai napig nem nyilvános, hogy ne vegyèk el az Adèmia kutatóhólózatát ès ne vegyèk el a pènzforrássok 2\3 - át , a maradèkra meg pályázni kell...
A kutatók - a "nemzeti érzelmű" kutatók 2\3 - a ellenezte az Orbán - kormány döntèsèt..Èppen azok, akik a legjobban be voltak integrálódva a nemzetközi tudományba , az elismertek...
Fèlő, hogy inkompetens , pártállami emberek emberek leuraljak ( már megtettèk) ès tönkre fogják tenni a magyar tudományt és a kultúrát is...Ma már mindenhol inkompetens ,politikai alapon kinevezett emberek vannak ..
"Merkel Bèlák" ès társaik...

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.04. 19:26:53

@civisvaros___: Dehogynem akarnak az emberek korrupciómentes kapitalizmust. Az emberek többsége ezt akarja. A FIDESZ, 2.8 millió ember nem akar itt korrupciómentes kapitalizmust, mert ők elvesztették a morális érzéküket. Vakok és süketek lettek. A gnosztikus FIDESZ-nek és a gnosztikus nem-FIDESZ-nek el kell tűnnie ahhoz, hogy a Biblia morálja működjön. A gnosztikusok nélkül jobb lesz mindenkinek. Jólét, igazság és boldogság. Majd meglátod.

2020.05.04. 19:41:27

@Reding Roli:
a létező kapitalizmus államkapitalizmus. és haveri kapitalizmus. soros is úgy milliárdos, hogy elég sok befolyásos haverja van. a rendszer alapját észak-amerikában és nyugat-európában a kománykörökkel összefonódó kereskedelmi bankok és a kereskedelmi média adják. a szabad sajtót a multik és a hipermarketek pénzelik. ezekhez kapcsolódnak jogvédő szervezetek és egy bírói maffia amerikában is, nyugat-európában is. orbán látta, hogy ez egy szemét társaság. csak orbán hatalmat akart magának. és nem akart másodhegedűs lenni ebben a világban. és ugyanazokkal a módszerekkel, ahogyan a nyugati politikusok kiépítették a hatalmukat úgy ő is bejárja ezt az utat vargabetűkkel. orbán ugyanazt csinálja, amit sarkozy, berlusconi, de ugyanazt, mint merkel, vagy macron. ezek mind pragmatikus politikusok és reálpolitikát folytatnak. boris johnson is ugyaúgy, mint david cameron. csak kiderült, hogy a brexit a realitás. felmérte elég sok intézet, hogy mit akarnak az angolok. béndek péter azt mondta, hogy miféle angolok. nincsenek már olyanok angliában. indiaiak, pakisztániak, fekete afrikaiak, karibiak, kínaiak, arabok vannak. tehát nem a skótok, vagy írek a kisebbség, hanem bangladesiek. london egy világváros. és ezek diktálnak. nem a brit a vidék. ők majd megveszik a tesco gazdaságos termékeket. ellátja őket az nhs. a globalizáció megállíthatatlan. anglia kevert népességűvé válik. aztán mégis megakasztotta a brexit. a covid-19. ami nem azt jelenti, hogy orbán és haverjai megnyerték ezt a háborút. de csatát nyertek.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.04. 19:55:55

@civisvaros___: Isten ellen nem nyernek, ne aggódjál. :) Hiába szítják a káoszt, a gyűlöletet, hiába köpik szembe Krisztus tanításait, el fognak bukni. Krisztus nyer, Nietzsche bukik. És minden jó lesz.

2020.05.04. 20:07:56

@Reding Roli:
megnyitottak az éttermek.
haon.hu/wp-content/uploads/2020/05/+otf/1920w/2cDS__HGiEhR5P7ltrUMTPk5PVF9WRVJZX1NFQ5TnguA5ibwI2VisVvuQI6qA4JRHcFZgFKJcqi__KNwqSZ72N9oURl7gOccWjxDC1Zw==/MG5815-scaled.jpg
ők nagy valószínűséggel fideszben vannak vagy egyik pártban sincsenek. errefelé nincsen momentum. vagy ha van, akkor fel se merül, hogy valahogy össze kellene fogni gyurcsánnyal. ezek érettségizők. de ők majdnem biztosan a fideszben vannak.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4177/6.jpg
arra esküdnek, hogy mennek békefenntartónak. szegény sorból jönnek. balkáni viszonyok között élnek.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/4177/2.jpg
de elképzelni nem tudom, hogy ők az mszp-re vagy dk-ra szavaznak. és lehet, hogy fejbe lövi őket egy tálib. csak mégis kire szavazzanak. budapesten azt mondják, hogy ők a "narancs tálibok". mert ők támogatják a fideszt. közülük választódik ki az új elit. nekik töri az utat o1g.

errefelé egy párt van. a fidesz. nem azért, mert mind azt választják. hanem azért, mert nincs másik párt. itt nem lehet értelmezni azt, ami budapesten

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.04. 20:12:51

@civisvaros___: A hazugság, a gyűlölet, az istentelenség, a gonoszság csak úgy süt a rendszerből. Azt hiszed, ezek a barátaitok? Csak a gnosztikus gyűlölet tartja össze ezt a 2.8 milliós bagázst. Ha rájönnek arra, kit szolgálnak, elemeire fog esni az egész rendszer. Nagy ébredés lesz. Utána meg jólét és boldogság.

Reding Roli 2020.05.04. 20:21:40

@civisvaros___: létező kapitalizmus államkapitalizmus. és haveri kapitalizmus. soros is úgy milliárdos, hogy elég sok befolyásos haverja van. a rendszer alapját észak-amerikában és nyugat-európában a kománykörökkel összefonódó kereskedelmi bankok és a kereskedelmi média adják."

Hülyesèg! A rendszer alapját az olyan innovatív vilagcègek adják az USA- ban, mint a Tesla, az Apple, vagy a Microsoft , Amazon- amely cègek alapjában a világpiacból èlnek , és nem az állam csecsèn èlősködnek!
Az innovációt , a technológiát csak a szabadpiaci kapitalista rendszerben lehet előállítani nem az államkapitalizmusban...
Ahol államkapitalizus alakul ki, ott mindenhol gazdaság visszaesès lesz a vège, mert az államnak nincs pènze, csak annyi amennyit az emberektől\ gazdálkodóktól elvesz...
Ha az állam beavatkozik a gazdasági folyamatokba, mondjuk kiment egy cèget a válságból, annak is meg fogja fizetni az árát a közössèg ...Nyugat - Európában van erre pèlda mostanában : pl most a Lufthansa ..stratègiai vállalat , vagy a Deutsche Bank korábban..
A kèrdès csak az , hogy milyen szintű legyen az állami beavatkozas a privát gazdaságba és hol van a pont, pl az állami tulajdonszerzès kiterjedèse vagy a menedzsment politikai irányítása , amikor már károssá válik..

Nem vèletlenül vegetál a nyugat- európai gazdaság - már a nèmet is! Az állami bevatkozás egy nagyon kártèkony folyamatot indíthat el , amely vège a gazdasági lemaradás ..
Csak a korlátos állami beavatkozásnak van èrtelme, semmi többnek!

2020.05.04. 20:40:22

@Reding Roli:
zajlik egy elitváltás. a fidesz népegészségügyi programot indított. megindultak kisbuszokkal mintát venni szerte az országban. úgy tudom, és lehet, hogy rosszul tudom, hogy nemcsak koronavírus tesztelés zajlik, hanem komplex népegészségügyi felmérés indult el. például ez ügyben is komoly ellentétek vannak a magyar tudományos akadémiával. az elitisták telibe szarják a magyar népesség egészségügyi állapotát. őket az nem érdekli. nem abból kiindulva akarnak nemzetközi tudományos eredményeket elérni. és erre mondjk a fideszben, hogy nem-magyarok.

2020.05.04. 20:41:08

@Reding Roli:
az usában igen. de európában nem.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.04. 20:50:59

@civisvaros___: Hahaha, ti vagytok az elit 10 éve. Ti gazdagodtok tíz éve. A ti általatok kinevezett emberek vannak mindenhol tíz éve. És még mindig harcoltok az elit ellen? Hazudtok, reggeltől estig. Etetitek az egyszerű embereket a gazdátokat szolgálva. Miközben az egy főre eső GDP 2010-2019 között semmivel nem nőtt jobban, mint 1998-2008. között. Nem tudtátok behozni a regionális versenytársakat. Szinte minden más ország a környéken előrébb jár vagy jobban nő, mint mi. Hazudtok. Egy dolog nő: a lottómilliárdos, sikertermék nélküli haverok vagyona. Ne lázadjatok a morál ellen. Ne lázadjatok az Isten ellen. És jólét lesz.

2020.05.04. 21:00:06

@Reding Roli:
észak-amerikában kapitalizmus van. valós befektetői érdekekkel. hogy meddig lesz azt nem tudom. de európába nincs kapitalizmus. nem is igazán volt. a gyarmatosítás fénykorában se. európában a szabad piac egy mítosz. sose létezett. az egy mese, hogy a gyarmati népesség engedje be a nyugatot, mert az teremtett gazdagságot. amerikában igen, de európában nem. hanem klasszikus liberalizmust a keresztény kultúrával ötvöző félfeudális kis világok, illetve azok hálózata. a német iparkamara se kapitalista. céhes ipar továbbélésée high tech keretek között. összefonódva a szövetségi államokkal és a szövetségi kormánnyal. franfurtban kapitalizmus van. amit szétvernének a gyáriparosok. ezért támogatják orbánt.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.04. 21:03:23

@civisvaros___: A gyáriparosok azért támogatják Orbánt, mert szállítja nekik az olcsó, fegyelmezett munkaerőt. A "magyar nép érdekében". Hazudtok reggeltől estig. Csak a gnosztikus profit érdekel benneteket. Meg az ostorcsattogás. A népnek meg eljátsszátok a nagy EU ellenességet. Mert hazudtok, még a hazugságon belül is hazudtok.

2020.05.04. 21:26:13

@Főnix Oszlár Gazdag:
először is nem vagyok a fideszben. szóval ezt semmilyen szinten se diktálom. kiegyezést ajánlanék. még csak nem is menekülőutat, amit a fidesz 2, hanem kiegyezést. már csak ezért sem állok a fidesz mellett, de ellene se vagyok. szóval engem nem érdekel, hogy freund tamást akadémia elnökének választják, vagy sem. és ha nem, akkor megsértődik vagy sem. menjen. sok sikert kívánok neki. tényleg.

nekem úgy tűnik, hogy megindult az elitváltás. ez nem 2010-ben kezdődött, hanem most 2020-ban. ez új elem. a kormányzás ezért van tele van "gyurcsányista" kapkodással. ők is elitváltást céloztak. kóka jános és társaik. és most is ez megy. de lehet, hogy nem értem, hogy mi történik. az is lehet.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.04. 21:32:42

@civisvaros___: Nincs kiegyezés. Morál van. Biblia van. Nem érdekel már minket a rágalmazás, a hazugság, a megtévesztés, a megzavarás. Ügyesek vagytok, de nem annyira ügyesek. Elitváltás akkor lesz, ha térdet hajtotok a Biblia értékrendszere előtt. De ez sohasem fog megtörténni. Mert gnosztikus nietzseánusok vagytok. Hazugság, megtévesztés, megosztás, profit. Ám mindez nevetséges, ha a Bibliával kerültök szembe. Szánalmas, immorális lényegetek láthatóvá válik. Fogadjátok el a morált.

2020.05.04. 21:37:45

@Főnix Oszlár Gazdag:
a világban százcsillió euró/dollár van offshore számlákon. ebből a pénzből egyesek tulajdont vásárolnának. de abból tulajdonosváltás következik. miért adják a németek a saját oligopol iparvállalataikat pénzoligarcháknak. inkább üzletelnek orbánnal és haverjaival. így lesz az eon stratégiai partnere lölő. a telenort is majdnem megszerezte. az állami lépett be. megteremtik a telener-t. ha az rtl-t leváltják barátibb bajorokra, akkor nyert ügyük van feltéve, hogy nem viszik csődbe az országot. de ez egy pénzügyi rendszer. csak errefelé nincsenek valós befektetői érdekekek. valós kockázat alig van. európa félkapitalista, félállami rendszerben működik. mindig is így működött.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.04. 21:42:45

@civisvaros___: Egy bajotok van Sorossal, hogy ő nem ti vagytok. Hogy az ő pénze nem a tieteké. Hogy az ő hatalma nem titeket illet meg. Globalisták vagytok. És eközben azt hazudjátok, hogy nem vagytok globalisták. Bármit mondtok, bármit ígértek, hazugság. Nem érdekel benneteket a nemzet sorsa sem, mert a soviniszta álarc mögött gnosztikusok vagytok. Pénz és hataloméhes felsőbbrendű emberek. Fogadjátok el a morált. Fogadjátok el a bibliai kapitalizmust.

2020.05.04. 21:59:51

@Főnix Oszlár Gazdag:
az elitet nem lehet kinevezni. annak kinevelése 20-30 év. és 1990-ben sem volt cél, és 2010-ben sem. a ner kifejezetten populista volt és nem voltak komolyan vehető elitista irányzatai. 2010-ben elképzelhetetlen volt, hogy egy helyi kisvárosi tévében john malkovich adjon 20 perces interjút. és ne valamelyik "liberálisnak" nyilatkozzon. egy "illiberális" a közelébe se mehetett. az még elképzelhető volt, hogy egy helyi művelődési házban megjelenik egy néptanító. városban kevésbé. de most mellétesznek egy archeogenetikust. és ezt melléteszik zürichben is. ez nagyjából mostanra éri el azt a szintet, hogy meg mernek kérdőjelezni akadémikusi elképzeléseket. ez olyasmi, mint egy elitváltás. de az új elit kinevelése egy hosszabb folyamat. de újabban ilyen célokat vélek felfedezni a fideszben. de lehet, hogy rosszul érzékelem.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.04. 22:11:10

@civisvaros___: Semmilyen értelme nincsen az olyan elitváltásnak, amely nem értékváltás. Ti gnosztikusok vagytok, azaz az elitváltás csak annyit jelent, hogy a saját túlélési-rokoni bandátok tagjait teszitek a vezető posztokra. Ez persze semmit sem ér el, csak a zsebetek tömését szolgálja. Az igazi elitváltás nem a személyek, hanem a morál leváltását jelenti. Parasztvakítás helyett Biblia. Hazugság helyett morál. Tíz év nem volt elég? Mennyi hatalmat és vagyont akartok még? Száz év kell nektek? Vagy ezer? Akkor már eléggé jól fog haladni az "elitváltás"? Már senki sem hisz nektek. Fogadjátok el a Bibliát.

Larrikin 2020.05.05. 07:27:32

@civisvaros___: "ezek a gyerekek az antall kormánytól se kaptak semmit se"
Mert akkor még nem találták fel az időgépet?

2020.05.05. 07:33:39

@Főnix Oszlár Gazdag:
az például egy morális változás lenne, hogy népegészségügyi programot indítanak. koronavírus szűrés mellett megindul egy általános népegészségügyi felmérés. az orvosi egyetemeken összeálltak az ehhez szükséges stábok. ezekből próbálnak globális következtetéseket levonni. a magyar orvoslás egyetemes orvoslás egyben.

eddig ilyesmi nem volt. mert ez ellentétes a magyar tudományos akadémián uralkodó morállal. ahol van az egyén és a világ. nincsenek magyarok. mert azt mondják, hogy az népi nacionalizmus. a magyar nép egészségügyi állapotából csak ne következtess a világ állapotára. amit nyilván nem lehet megtenni nemzetközi kitekintés nélkül. ebből adódik a nemzetközösségi jelleg. úgy, hogy abban vannak magyarok.

és ezt az akadémia minden módon ellenezte. és az európai unió is. cigányságra vonatkozó népegészségügy kutatás indult el. jelzem az sem az mta vezetésével. le se szarják a cigányokat. annak alapja az, hogy van az egyén és a világ és közte nincs semmi. ami magánpénzből történő kutatás esetén rendben is van, de nemzeti közintézmény esetén a nemzethez tartozás az első. ami nem azt jelenti, hogy kizárólagos. tehát ez egy morális váltás az eddigiekhez képest.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 07:40:12

@civisvaros___: Morális változást az jelentene, ha hazug, gyűlölködő, rágalmazó gnosztikusok helyett a bibliai értékeket követő emberek jutnának a hatalomhoz. Hirtelen 10 év után fontos lett az egészségügy? Az MTA kormányzott 10 évig? 408 + milliárdos Mészáros vagyonból mekkora és mennyi reformot lehetett volna végrehajtani? Bolsevik propaganda, karaktergyilkosság, istenárulás, gyűlölet és korrupció. Plusz a gazdaság "szenzációs" lemaradása a versenytársaktól. És mindez 10 év alatt. De soroljad az üres propagandaeredményeket, hozzátok képest a bolsevikok kezdők voltak. Vagy talán azonos a személyi kör, azért van bolsevikszaga az egésznek.

2020.05.05. 08:01:39

@Larrikin:
a rendszerváltás idején három iskola típusban gondolkodtak. azt mondták, hogy van az állami iskola. ezt támogatta az mszp. és a pedagógus szakszervezetek. az egyházi iskolákat preferálta az mdf. és az alapítványi iskolákat az szdsz. és mind azt képzelte, hogy ezekben fogja kinevelni az új állami/egyházi/szabad piaci elitet.

antall mdf-szdsz politikai váltógazdálkodásban gondolkodott. reformkori parlament. konzervatívok, liberálisok. és a szocialistákból lesznek az ingadozók. egy részük balra húz. a politikai bizottság és káderei. reformszocialista értelmiség. egy részük jobbra. a hazafias népfront. és nincs szükség népi nacionalizmusra. csurkára, torgyánra vagy a kdnp-ben is voltak ilyenek nem is kevesen. hanem majd kiegyeznek kis jánossal és társaikkal. a mérsékelt mdf, ami most a felelős értelmsiég szimplán államellenes volt. senkit se támogatott. az állam éjjeli őr szerepet töltsön be a piac működése felett. de legyen világnézetileg semleges. ami azt jelenti, hogy ne támogasson egy templomi kórust közpénzből. ezt pláne ne preferálja. mert abból keresztény államvallás következne. és az a felvilágosult hitelvekkel ellentétes.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 08:19:37

@civisvaros___: Szerintem jobb, ha nem beszélsz a kereszténységről, mert egy rágalmazó, hazug, megtévesztő, gyűlölködő propaganda sok minden lehet, csak keresztény nem. A kereszténység nem templomépítés meg a Vatikán ellátása szájmaszkokkal. A Biblia meg nem az, amit a posztbolsevik nemzetbálványozó Pistike képzel róla.

2020.05.05. 08:31:27

@Főnix Oszlár Gazdag:
2010 után egy modern kori vallásháború indult meg. és az lett csúcsra járatva. az egyik oldalon az mta bölcseleti intézetei álltak. és a másik oldalon mondjuk így a népfőiskola. de ez nem a lezsák. hanem lényegében szabad piaci alapon szerveződő néptanítók. akik járták az országot. és akiket a "liberális" értelmiség futóbolondoknak bélyegez. az egyikről mintázták naftalin ernőt. csakhogy népszerűbb, mint a lart pour lart társulat. ez egy vallásháborúsdi a posztmodernitásban. na most ezt a néptanítói mozgalmat a fidesz nem támadta. de nem is támogatta, azért mert úgy képzelték, hogy ez a jobbikot erősítené. a jobbiknak voltak ilyen építőtáboros szeánszai. azokon is megjelentek. és a magyar katolikus egyház is ezt újpogánynak bélyegezte. gnosztikusnak, eretneknek, stb. ami teljes abszurditás. mert hogy ezek a másról se beszéltek csak arról, hogy a magyar történelem, a magyar irodalom, a magyar nyelvű bölcselet, a magyar vallás Isten dicsőségét hirdette. és tette mindezt a kárpát-medencében eurázsiai kapcsolattal és nyugatról szövetségi kapcsolattal. ami szövetségi német gazdasági értelemben, de kulturálisan az angolszászokhoz áll közelebb. a magyar is egyesült királyság. csak nem a brit szigeteken, hanem kárpát-medencében és erdélyben. ehhez hasonló a magyar keresztény államnemzet. cameron is ezt énekelte.
www.youtube.com/watch?v=bvouc8Qs_MI
magyarországon elképzelhetetlen ilyesmi. nem azért, mert gyurcsány ferenc nem venne részt egy ilyen patrióta kórusban. hanem gyurcsány mögött álló "liberális" értelmiség ezt elutasítaná. az szdsz és az mdf "mérsékeltjei". ők valójában nemzetellenes és államellenes radikálisok. keresztény államnemzettel állnak szembe. és ez a vallásháborúsdi folyt nagyjából egy évtizeden át.

és ezen csavart egyet a vírus. mert orbán kénytelen lesz reálpolitikai lépéseket meghúzni. népegészségügyi reformot hirdetni. digitális oktatatásra való részleges áttérést. a pénzrendszert majdnem teljesen államosíthatják. az legitimmé válik. nem kell soros öröklejáratú kötvényeit megvenniük. akármennyi pénzt teremthetnek a semmiből. és orbán mondja azt, hogy ne teremtsenek túl sokat. hanem csak 2 ezer milliárdot. nagyrészt hitelként. megosztva a termelés és a szolgáltatások között. ez a pénz a fideszben vagy annak környékénén kerüljön kiosztásra. és vagy stabilizálódik az állampárt, államegyház. és úgy végbe megy egy elitváltás legalább részlegesen. vagy az állam csődközeli helyzetbe kerül és ez egész kártyavárként omlik össze.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 08:40:18

@civisvaros___: Gnosztikus istentelenséged nyilvánvaló. A kereszténységet nem a morál, hanem Nietzsche szemén keresztül látod. Neked Isten és a vallás csak egy hatalmi játék. Nem igazságban és lélekben imádod Istent, mert nem hiszel benne. Csak önmagadat imádod és csak a túlélési bandádat segíted. Nem vagy több génhordozónál. Fogadd el a Bibliát.

2020.05.05. 08:41:29

@Főnix Oszlár Gazdag:
az mta azt mondja, hogy náci dolog az, hogy a parlament örök időkre, visszavonhatatlanul felhatalmaz egy intézményt. mondjuk a mininiszterelnöki hivatalt. ez náci dolog. csakhogy a magyar parlament nem ilyenformán hatalmazta fel orbánt. így az mta van felhatalmazva. lovász lászló elképzelése szerint örök időkre és visszavonhatatlanul. anélkül, hogy az mta elnökét interpellálni lehetne. tehát hogy értsd. nem én fasisztázom le lovászt, hanem az mta hitelvei szerint ők kulturfasiszták. mert hogy telibe szarják a magyar népképviseletet. mondván, hogy ők egy filozofikus mesterrassz. ember feletti emberek. az mta nietzscheánus. az mta nietzscheánus. éppen ők próbálja eltörölni a keresztény hagyományt azzal, hogy az alapjaiban hamis. mert összekapcsolódott az államnemzetekkel. és az ellentétes a biblikus hitelvekkel. akik ezt hirdetik azok nem magyarok. és ennek a vallásvitának az utóvédharcai folynak. gulyás gergely és a többiek. áder is azt mondják, hogy ők a magyarok országát építik. és erre mondják, hogy nem tehetik keresztényi módon. dehogy nem. lehet, hogy nem minden esetben úgy teszik. de hisznek abban, hogy tehetik.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 08:47:15

@civisvaros___: A morál teljes hiánya vezetett oda, ahol tartunk. Mi mindannyian okoztuk ezt a katasztrófát. Ha visszatérünk a bibliai morálhoz, akkor minden rendbe fog jönni. Nem mutogatni kell, hanem morálisan cselekedni. És ez az, ami a FIDESZ-nek egyáltalán nem megy. És soha nem is fog menni neki. Mert nem fogadják el a Bibliát lélekben. Hanem Nietzschét imádják.

2020.05.05. 08:59:05

@Főnix Oszlár Gazdag:
a prtotestáns vallás részben nem evilági és részben világias. én például hiszek a gyermeki jóságban. szerintem elsősorban azon alapul az általános emberség. és nem azon, hogy az ember eredendően büdös. és megtérítik a a római katolikusok. de felmérem ésszel, hogy a kikeresztelkedett zsidók egy része ilyen. ebben hisz. így olvassák a bibliát. bunkós botként használják.

lehet egy kórus magyar világias módon. és hirdetheti a krisztusban feltámadt embert nem evilági hittel. és ebből adódik, hogy a magyar görög katolikus vagy protestáns gyerekek mehetnek olaszországba egy római katolikus templomba. és megfordítva. aztán lehet, hogy valaki azért énekel, mert így utazhat. nem nagyon hisz transzcendens világban. azt se ítélem el. mindenesetre egy ilyen kórus hirdeti az ökumenét. és abban hiszek, hogy az nem mond ellent a magyar vallásnak. ebből adódik a keresztény államnemzetbe vetett hit. aztán, hogy utálod orbánt, vagy kövért, vagy ádert, vagy ádernét a te dolgod. egyiket se utálom. gyurcsányt se. nem utálom a zsidókat se. a zsidó matek a kedvencem.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 09:03:52

@civisvaros___: Csak ennyit tudsz látod. Erkölcstelen familizmus. Zéró összegű játszmák, Gyűlölködés. Normaszegés. Kibúvók. Mert génhordozó vagy. Azt állítod, hogy keresztény vagy, de szerinted nem kell ismerni Bibliát. Betartani meg ugye főleg nem kell. Hiszen a keresztény=nem zsidó. És megoldottad a nagy rejtvényt. De ez nem változtat azon, hogy nem lélekben és igazságban imádod Istent, hanem sehogyan sem. Mert Isten helyett önmagadat imádod, a génjeidet és a túlélési bandádat. Mert nietzscheánus gnosztikus vagy, aki gyűlöli Istent.

2020.05.05. 09:46:07

@Főnix Oszlár Gazdag:
te a krisztusban feltámadt embert tekinted totalitásnak. csakhogy az összes nemzet együttesen is semmi a teremtő úristen előtt. annyi, mintha egy lenne. ezért hirdetheti a kereszténységet egy ember, egy kis közösség (község, város vagy vidék), egy nemzet, egy nagyobb nemzetközösség. és az ökumenét is meg lehet hirdetni. a krisztusba vetett hitet a földkerekségen. az nem mond ellent a magyar vallásnak a magyarrá válásnak feltéve, hogy az általános emberséget hirdeti.

a magyar tudományos akadémia elsősdlegesen legyen magyar. az a legfontosabb. és ehhez képest másodlagos a tudomány. nemzeti érzelülettel hozták létre. annak a magyar néphez kellene kapcsolódnia. tudományos ismeretterjesztésben szerepet vállalni. de ez nem mond ellent a nemzetköziségnek.

ehhez nem kell eltörölné az embereknek a nemzeti, nemzetségi, nemzetiségi, vagy a nemközösségi tudadát. az egész emberiség a nemzetek felett állna, akkor annak totalitása se jelentené a megváltást. mert az összes nép együtt ugyanúgy semmi. világias módon az univerzumban. de ha valaki levetné a magyarságát, akkor vesse le. mondja azt, hogy az ember feletti ember. amelyik megszabadult a nemzeti rabigától, amit a magyarok mértek őrá. és hihet ebben is. de ez esetben nem-magyar. nem a magyar nemzet része. de lehet magyar állampolgár. nemzeti liberalizmus és keresztény libertáriusság.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 09:52:41

@civisvaros___: Az a baj, hogy nem érted a hazafiság és a nacionalizmus közötti különbséget, mert nem érted, hogy mit jelent a felebarátok szeretete. Nem érted azt sem, hogy mit jelent Isten szeretete. A nacionalizmus Isten és a felebarátok szeretete esetén értelmetlenné válik. Elpárolog. A hazát és a magyarokat persze, hogy szeretni kell, de mások gyűlölete nélkül. Na, ez nem megy a FIDESZ-nek. Ezért gnosztikus és nietzscheánus. Gyűlölködő 2.8 millió. Ahelyett, hogy a Bibliát olvasná mind a propaganda helyett.

2020.05.05. 09:57:45

@Főnix Oszlár Gazdag:
nem gondolom, hogy a keresztény a nem zsidó. vannak zsidó, akik kikeresztelkedtek. és abból adódik a zsidókeresztény hagyomány. ez egy bigott kereszténység. ami leginkább a római katolikusokra jellemző. erdő (grünwald) péter egy megkeresztelkedett zsidó ember. de nem gondolom, hogy feltétlen jó lenne csak azért, mert zsidó. azt sem, hogy feltétlen rossz. hanem az a kérdés, hogy ő hisz-e a magyar keresztény államnemzetben? abban, hogy a magyar néphagyományt össze lehet kapcsolni a zsidókeresztény kultúrával, vagy nem lehet. szerintem össze lehet. és hidetheti az általános emberséget, a gyermeki jóságot a magyarok. a római katolikus egyház is hirdetheti a magyar vallást nemzetközösségi jelleggel. de ha nem akarja ne hirdesse. ez az európai hagyomány. tehát nemcsak a magyar, vagy a lengyel kereszténység ilyen. hanem ilyen az olasz is. a görög is. vagy a brit. és ezt adták fel a nácinémetek. azzal, hogy ők a világ felett állnak. és a zsidó vallást vették fel. azt, hogy ők az egyetlen választott nép a földkerekségen. ahogyan a keresztelkedett zsidók se. azon nem változtat a szentelt víz. ahhoz nem evilági hit szükségeltetik. ami világias módon az általános emberséget hirdeti. aztán te mondhatod, hogy ez nietzsche. a francokat. ez a dedó.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 10:02:03

@civisvaros___: XI. Piusz pápa „Égető aggodalommal” kezdetű enciklikája alapján „Aki a fajt, a népet, vagy az államot, vagy az államformát, az államhatalom hordozóit vagy az emberi közösség egyéb alapértékeit – amelyek a földi élet keretein belül lényeges és tiszteletreméltó helyet foglalnak el – kiemeli földi értéksorrendjükből s mindennek, még a vallási értékeknek is legfőbb zsinórmértékévé teszi, s bálványimádóan isteníti, az felforgatja, és meghamisítja a dolgoknak Istentől alkotott és megszabott rendjét.” Továbbá: „Csak felületes szellemek eshetnek abba a tévedésbe, hogy nemzeti Istenről, nemzeti vallásról beszéljenek, csak ilyenek tehetik azt a botor kísérletet, hogy az egész világ Alkotóját, minden nép Királyát és Törvényhozóját, akinek nagyságához képest »a nemzetek oly kicsinyek, mint a vízcsepp a vödrön« (Iz. 40, 15.), egyetlenegy nép határai közé, egyetlen faj vérségi kötelékébe akarják szorítani.”

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 10:05:49

@civisvaros___: XI. Piusz pápa is zsidó volt? És a FIDESZ nem puszta génhordozó-párt, génhordozó-morállal?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 10:07:11

@civisvaros___: @civisvaros___: XI. Piusz pápa is zsidó volt? És a FIDESZ nem puszta génhordozó-párt, génhordozó-morállal?

2020.05.05. 10:25:26

@Főnix Oszlár Gazdag:
a fideszben reálpolitikusok vannak. errefelé épült egy állami tulajdonú nemzetközi iskola. amit ugye a budapesten a "liberálisok" elutasítanak. hogy olyan nem lehet. az államnak vannak külkapcsolatai. miért ne építhetne nemzetközi iskolát. és abban tanulhatnak magyaorországon élő külföldiek és helyi gyerekek ösztöndíjjal. és eddig a globalitás volt a hangsúlyos. a globális keveredéssel létrejön lesz annyi külföldi, hogy a nemzetközi iskolát a kisebb városokban is megtölti. ez volt a koncecpió. a fideszben is. a nem-fidesz azt mondja, hogy ezt nem lehet. és lehet, hogy tényleg nem. mert a járvány megakasztja a keveredést. és a vidéki nemzetközi iskolába nem jelentkeznek elegendő számban. ezért újabban azt mondják, hogy az legyen félig nemzeti. félig nemzetközi. nemzetközösségi.

és most a kanadai igazgatónéni mészáros lölő propaganda lapjában nyilatkozik, hogy mennyire szeretné ő megismerni magyarország és debrecen polgári hagyományát. mert egy svájci állást hagyta ott. és lehet, hogy ez a projekt összeomlik. könnyen lehet. de most a lokalitás és a nemzetköziség kéz a kézben járnak. a globális kultúra hirdetői sem utasítják el a népi nacionalizmust. lehet, hogy érdekből. ez a kanadai hölgy amerikában, japánban, kuvaitban és svájcban tanított. és most arról nyilatkozik, hogy mennyire szeretné megismerni a magyar iskolarendszert, annak hagyományát, azért, hogy annak értékeit beemeljék a nemzetközi a bakkalaureátusba. amiből talán a magyar állami tankerületek is tanulhatnak. és ez a fideszben van. a nem-fidesz azt mondja, hogy ilyen együttműködés nem lehet. a templomi gyerekkórus is a fideszben van. a jelenkori parlamenti pártok közül csak a fidesz támogatja ezeket. a fidesz másodvonala. mert hogy az élcsapat kultúrharcos. mindkét oldalról. vívják meg ezt a háborút. illetve az ellenzék nem tud összeállni. a te konzervatív hited nem kompatibilis a dk-val, a szocialistákéval, vagy a momentum liberalizmusával. hirdesd meg a morális megújulást. az világias módon micsoda?

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 10:28:40

@civisvaros___: A FIDESZ-ben persze, hogy reálpolitikusok vannak. Gnosztikus reálpolitikusok, akik a génhordozókat használják fel a saját karrierjük fellendítésére és a vagyonuk növelésére. És a génhordozók meg tapsikolnak és életük legjobb éveit élik át, letüdőzve a naciodrogot. A Biblia olvasása segíthet ezen.

2020.05.05. 10:53:41

@Főnix Oszlár Gazdag:
a római katolikus vallás alapja az, hogy vannak a zsidók, akiket az Isten küldött a világ népeihez azért, hogy hirdessék a kereszténységet földkerekségen. elsőként a szent péter, aki róma püspöke volt. és ő kapta a mennyország kapujának kulcsát. és ebből vezetik le a pápaságot. ez egy zsidók alapította világvallás. csak ők meg vannak keresztelkedve. az mdf. a világias zsidók nincsenek. az szdsz és az mszp. de ezek összefognak. és eltörlik a keresztény államnemzeteket. a magyar tudományos akadémia bölcseleti intézeteinek tana. ebből adódik a filoszemita vilákép. és az antifasiszta koalíció.

annak részei a komcsik. a mszmp politikai bizottságának káderei. a tanácsköztársaság pribékjeinek szellemi örökösei. a keresztényellenes szdsz, azt támogatja a zsidókeresztyén hitgyülekezete és a felelős értelmiség. a zsidókeresztények. és a neonáci jobbik. élén jakab péterrel. ővelük is összefogtak. és beállnak az sértett evangelikusok. belpesti piaristák, hogy ő a szegényeket támogatnák. menjenek encsencsre és piricsére. arrafelé laknak tömegével a szegények és nem a vigadó vagy a mariott szálló seggében. ferences koldulórendjüknek jaj de mennyi rosszat tett a fidesz. és embertelen a nat. mert heti 24 órában kellene tanítniuk. egy tanítórendnek ez embertelen teher. és nekik üzen kövér laca, hogy menjenek a francba. álljanak össze a komcsikkal, a libsikkel, a bigott katolikusokkal és nyerjenek választást. és ebből adódik egy modern kori vallásháború.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 11:10:28

@civisvaros___: Ha nem lennél posztkommunista gnosztikus, akkor tudnád, hogy a római katolikus vallás (és az összes többi keresztény vallás) alapja ez: Máté evangéliuma 22. fejezet szerint A főparancs 36 „Mester, melyik a főparancs a törvényben?” 37 Jézus ezt felelte: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. 38 Ez a legnagyobb, az első parancs. 39 A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. 40 Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.". Ja, meg ezt sem árt ismerni: Galatáknak írt levél 3. fejezet 28 Nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban.

Izajás könyve 40. fejezet 17 A nemzetek mind semmik a színe előtt, mihaszna semmiségnek számítanak a szemében.

Kolosszeieknek írt levél 3. fejezet 11 Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben.

2020.05.05. 11:25:21

@Főnix Oszlár Gazdag:
és kik a te felebarátaid? az eredeti szövegben a jó szomszédaid. az szaporodási közösség, amelyiket a sémita őskeresztényeket befogadta. a magyarok. ebből adódik a magyar katolikus egyház. amelyik egyetemes egyház. mert hogy mindezt a földkerekség egészén hirdetik meg. de erről nincs szó a bibliában. hanem egy lehetséges világias olvasata annak. kolosszéba írt levelet is olvashatod úgy, hogy jézus eltörölte volna az összes identitást a fölkerekségen. csak ebben a magyar keresztények nem hisznek. te hihetsz benne. hogy ez volt jézus tanítása. pál apostol megírta.

ijontichy 2020.05.05. 11:31:32

@civisvaros___: Off
Hé Cívis, olvasom, hogy felétek a rektornak van humora. Mármint gyanítom, hogy az van nekijje, a zindexes gyerekek meg beszopták, mert ahelyett, hogy kimentek volna a szőlőbe kapálni egy kicsit (a la Matthias Rex), feltúrták a kiberteret a gyógymódért :-).

index.hu/techtud/2020/05/05/debreceni_egyetem_rektor_szilvassy_zoltan_madi_bor_akademia_koronavirus_ellenszer_lagypasztilla_flavonoidok_klorokin/
On

2020.05.05. 11:32:17

@Főnix Oszlár Gazdag:
tehát a te hitedddel lehetsz keresztény, de magyar nem lehetsz. és hirdetheted azt is, hogy a magyarok nem lehetnek keresztények. csak ez ellentétes a jézusi tanítással. krisztusban feltámadott emberek egy része úgy képzeli, hogy jézusi tanítást meg kell tagadni. nem értik ennek a két parancsnak az egységét. mátét vagy lukácsot. az általános emberség és a népiesség, vagy egy államnemzethez tartozás a keresztségben nem zárják ki egymást.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 11:44:24

@civisvaros___: Én magyar vagyok, nekem nincsen gondom a nemzettársaimmal, szeretem őket. Csak úgy, ahogy egy keresztény teszi. Istent és az isteni rendet jobban szeretem náluk. Szerinted és a FIDESZ szerint meg ugye gyűlölni kell Istent és többi etnikumot, önmagunkat meg mindenek felett imádni szükséges. Azaz nem a te magyarságod a baj, hanem az önző és immorális önimádatod, amely alapján mindenki más ellenség, aki nem a te etnikai önzésedet tiszteli istenként. Ezért vagy ugye nietzscheánus. Isten helyett az etnikai hatalmat szereted.

2020.05.05. 11:45:58

@ijontichy:
csináltak valami pasztillát a furmint héjéból, amit felteszem kipróbáltak. ami vagy jó valamire, vagy nem. ezt nem tudom. az index firkásza szerint nem jó semmire se. és lehet. mert tudományos kutatások nem támasztják alá. és lehet. és az is, hogy nem. az index megkérdezte az mta kutatóját, aki szerint ez egy hülyeség. mert ilyen hatás nincs. erre mondom azt, hogy ez már nem vallásháborúsdi. hanem az mta vezető kutatói megüzenik az indexen keresztül, hogy a sote vagy a debreceni egyetem orvos biológusai hülyék, semmihez se értenek. és lehet. nem tudom. csak azt, hogy a tudományos közélet két táborra szakadt. egy része a fideszben vagy a fidesz környékén van. és egy másik rész a fidesz ellenében. és ezek összecsapnak. és nemcsak a bölcseletben. erről regélek. hogy ebből ez lesz. ez van.

Főnix Oszlár Gazdag 2020.05.05. 11:54:54

@civisvaros___: Látod, ezért kellene türelem, tisztelet, morál és bizalom. A FIDESZ-nek sajnos értelmező szótár kell ezen szavakhoz.

2020.05.05. 11:59:32

@ijontichy:
tehát most a sote és a vidéki orvostudományi egyetemeken összeálltak népegészségügyi stábok. megindult egy mintavételezés. úgy tudom (és lehet, hogy rosszul tudom), hogy nemcsak koronavírus tesztelés zajlik. hanem a cél általános népegészségügyi felmérés. népegészségügyi reform. az ágyszám csökkentés is ezt célozta. hajdú-bihar megyében 23 fertőzöttet regisztáltak. ebből 4-en vannak kórházban. 1 beteg állapota súlyos. az emmi-ben sem hülyék ülnek. és ezért nem rendelik el 2060 ágykiürítését a megyében. hanem ez azt jelenti, hogy egységes irányítás alá kerül a várostérség. beleértve berettyóújfalut is. nyíregyházi kórházat is egyetemi kórházzá alakíthatják. a szolnoki kórházat. a kisváradi, vásárornaményi, fehérgyarmati kórházakban ügyeleti ellátás maradna. ha nem végezenek elektív műtéteket, akkor ezek a kis kórházak kiürülnek. és az igazgatóknak azt üzenik, hogy ne ugráljanak, mert leváltják őket. amire lesznek, akik azt mondják, hogy ez diktatúra. és ha elég sokan, akkor az egyébként gyurcsányék által is részben végrehajtott ágyszám csökkentést nem tudják keresztül vinni. de ha nem, akkor pandémia veszélyére hivatkozva megoldják a kórház kiürítést. egyetemi ellátásszervezők indítják újra az ellátást. a sote, debrecen, szeged és pécs. és ha egy népegészségügyi program keretében folynak az államilag finanszírozott alapkutatások, akkor abból az mta inézeteit kihagyhatják. illetve onnan csatlakozhatnak kutatók. és lesznek, akik külföldre mennek. de nem vagyok ebben benne, szóval lehet, hogy ezt rosszul látom. nekem így tűnik, hogy ez történtik, vagy legalább is valami ilyesmi.

2020.05.05. 12:44:15

@ijontichy:
tehát abból amit az mta csinál kis valószínűséggel lehet termék. mondjuk csinálnak valami pasztillát. ami lehet, hogy nem lesz csodaszer, de a szőlő héja se megy kárba. és lehet belőle gyógycukorka. az mta azt mondja, hogy ilyeneket ne akarjanak már. tehát nem azt mondják, ami a normális lenne. oké, kutassátok mádon a szőlő héját. mi nem nagyon hiszünk benne, de ti csak kutassátok mádon. ott van elég sok szőlő. lehet abból abból tudományos publikáció, klinikai teszt, gyógyhatású készítmény. hanem az mta megüzeni az indexen keresztül, hogy megvetünk, lenézünk benneteket. hülyék vagytok, nem olvassátok a tudományos publikációkat, semmihez se értettek, mert magyarok vagytok. és erre válasz a kövér laca. ez megy. és lehet, hogy így magyarország a harmadik világ szintjére süllyed. az is lehet. amit a felelős értelmiség hirdet. hogy őnélkülük nem lesz semmi se. botswana is fejlettebb lesz. hiszen az mta főokosai nélkül nincs semmi. az mta is megosztott. ezért kellett volna leválasztani a bölcselet. a korrekt az lett volna ha lovász azt mondja, hogy a bölcseleti intézet az nettó pártpolitika, leginkább hitviták az államvallásról. és a természettudomány maradjon egységbe. csak hogy lovász is fasz volt, mert ő ezt nem fogadta el mondván, hogy azzal a tudomány integritása sérül. ha mondjuk a finnugrista hitvitát leválasztják. vagy a magyar őstörténetet. abban hiába lesz archeogenetika. hitviták maradnak benne. mint minden történeti kutatásban. de ez nem magyar sajátosság. a szlávok világában mekkora szerepet játszottak a normannok. azt se tudják, hogy rurik létező személy volt, vagy sem. a rurik dinasztia nagyrészt finnugor. nem törzsi északi germán, nem normann, és nem is szláv, hanem törzsi finnugor egyenes férfiágon. ezt tudja az archeogenetika. de ez nem dönti el a szlávok eredetét. hanem az lesz, ők egy kicsit finnek is. balti világot erősíti. amire moszkvából azt mondják, hogy az is rusz. hiszen rurik. a moszkvai nagyhercegeket. tehát ez politika.

és lovásznak látnia kellett volna, hogy egyre inkább ezek a viták uralják a tudományos közéletet. ezért nyilvánvalóan bele kellett volna mennie abba, hogy a bölcseleti intézeteket válasszák le. a természettudomány integritásának védelmében. az mta elnökeként ez lett volna dolga. csak akkor úgy tűnt volna, hogy behódol orbánnak. azt mondta, hogy ezt az intézeti állományt egyben kell tartani. és erre az volt a válasz, hogy ez esetben egyben veszik el. amire jön a fasisztázás. tehát a világban akárhol azt mondja egy normális fővárosi, hogy ti ott vidéken a bor akadémián kutassátok a szőlő héját. lehet, hogy az Isten abba rejtette el a korona vírus ellenszerét. a csuda tudja. és lehet abból gyógycukorka. a nyugati világ termékei is jöttek létre. amerika is ilyen. csak ez nem megy. és erre az a politikai válasz, hogy mert nem magyarok. és erre jön, hogy mennek külföldre. menjenek. magyarországon kevesebb pénz lesz és a tudományos alapkutatás, a tudományos alapprogram is részben átpolitizált azért, mert népegészségügyi prgramot kell támogatni, nemzeti iparpolitikát. és néhány kutatási irányt lehet kijelölni részben az agráriumhoz kapcsolódva. ez egy ilyen ország volt mindig is. szóval aki ide költözik az ezt vállalja. a magyar nép ez ügyben sem árul zsákbamacskát. aki ezt se érti az magyar kultúrából az "a" betűt sem érti.

Larrikin 2020.05.05. 14:23:08

@ijontichy: a szőlőben van alkohol, ami lepárolva kellő tisztaságban kémcsőben elpusztítja a koronavírust. Kérjük, a bejárat mellett helyezzék az erre a célra kijelölt edénybe koronavírusaikat.

2020.05.05. 14:39:01

@Larrikin:
lehet csinálni szőlóhéjból valami passzillát. lehet ezzel kísérletezni. lehet ebből gyógycukorka, vagy akármi. miért ne lehetne. igazolt ennek a hatásmechnaizmusa. nem. ennek ellenére próbálkozhatnak ezzel. egy klinika orvos azt mondja, hogy persze. bármivel, ami nem árt. ott fekszik mari néni. és meg kell gyógyítani. és kap egy ilyen pasztillát. aztán ha jobban lesz, akkor van egy ilyen esetleírásuk. nyilván sokkal több kellene. de ebből lehet gyógyhatású készítmény. amire az mta azt mondja, hogy biztos nem. hiszen a tudományos publikációk az ellenkezőjét igazolják vissza. és lehet, hogy úgy van. és lehet, hogy nem. nem tudjuk. mert hogy ezt se lehet így eldönteni. hanem akkor lesz egy brancs a klinikai orvosokból a sote és a többi egyetemi klinika. és lesz egy brancs, amelyik olyan kutatókból áll, akik magukon kívül emberrel nem találkoztak a kutatásaik során. és lehet, hogy nekik van igazuk. mert a nemzetközi publikációk őket rangsorolják az élmezőnybe. orbán gründol magának egy gyakorlatiasabb, katonásabb galerit. és ha ez 22-ben és 26-ban is választást nyer, akkor ebből könnyen lehet elitváltás.

Larrikin 2020.05.05. 15:03:29

@civisvaros___: "lehet csinálni szőlóhéjból valami passzillát. "
Aham. Meg lehet rektorként a médiában akkora baromságokat beszélni, hogy egy egész egyetem szégyenkezik miatta. Szerintem nem pasztilla készült abból a szőlőből, és tuti belsőleg fogyasztották...

2020.05.05. 15:37:16

@Larrikin:
történetesen láttam az interjút a helyi tévében. a riporter megkérdezte, hogy ez akkor egy új gyógyszer. és azt felelte ez a szilávassy, hogy nem. hanem ha ebbe a pasztillába beleragad a vírus, akkor elpusztul. ami nyilván megállja a helyét. csak a vírus nem feltétlen akar ebbe a pasztillába beleragadni. tehát ez nem feltlétlen jelenti azt, hogy beteg a feltétlen meggyógyul. de ilyen nem is állított ez a szilvássy.

erre az index firkásza. "Debreceni rektor: A mádi szőlőben van a koronavírus elleni csodaszer". semmi olyat nem állított, hogy ez valami csodaszer. az index firkásza hazudik. és ehhez akar kapcsolódni az mta, akkor tegye meg. csak azt állítom, hogy ebből lesz egy ütközés. mert most a sote és a három vidéki orvosi egyetemi klinikai orvosai, a népegészségügyi központ szakdolgozói indítottak el különféle projekteket. az mta láthatóan parkoló pályára van állítva. a politikai szándék az, hogy az ki lesz üresítve. tudományos ismeretterjesztés lesz a feladata, vagy még az se. onnan a kutatók vagy átmennek a klinikai központokba, vagy az egyetemi kutatási hálózatba, vagy külföldre. vagy visszaállíthatják a régi rendszert feltéve, hogy megnyerik a választást. és elzavarják "a nagyot mondó" szilvássy-t és a "futóbolond" káslert. de amíg ők ülnek ott addig ők döntik el, hogy mi történik. és ha csődbe viszik az állami ellátórendszert, akkor nyilván le váltják őket. de ha nem, akkor nem. ez a demokrácia. abban elsődleges a népítélet.

screpes 2020.05.05. 17:18:11

@Larrikin: @civisvaros___:

Honnan van most "szőlőhéj"?
Tudtommal legközelebb októberben lesz.
---------

2020.05.05. 18:18:48

@screpes:
felteszem ezt a lágy passzillát nem most csinálták. hanem elővették és klinikai körülmények között kipróbálták korona vírusos betegen. (de ezt se tudom, csak felteszem, hogy ezt tették). mert hogy ez ártani valószínűleg nem árt. és ezt dokumentálták. és ebből aztán írnak egy publikációt. csak mondjuk egy klinikai orvos dolgozik.

szilvássy ebben az interjúban a következőket mondta: "Ebből még nem lesz nyilván gyógyszer. Ennek a lényege az, hogy szopogatni kell. És ez egy filmet képez a felső légúti nyálkahártyán. Ebbe a filmbe aztán beleragad [szinte] minden: baktériumok, vírusok, por, korom, szennyezőanyagok. Tehát emiatt feltehetően asztma ellen is jó lesz a későbbiekben."

na most ebből az index firkásza kihozza azt, hogy a "Debreceni rektor: A mádi szőlőben van a koronavírus elleni csodaszer". kivonhatnak valamit. kísérletezhethenek vele. klinikai teszteket végezhetnek. aztán ezzel szilvássy eldicsekedhet, hogy az majd jó lesz. és vagy jó lesz, vagy nem lesz jó. ezt innen megmondani nem nagyon lehet. az index szerint nem ér semmit, mert ezt mondta egy "nagy tekintélyű molekuláris biológus kutató". és lehet. és az is, hogy mégis csak ér valamit. nem tudjuk. de mivel szilvássy fideszes ezért mondjuk azt, hogy ez egy hülye. lehet, hogy az. az is lehet, hogy hülyeséget beszél. ezt innen nem dönteném el se pro, se kontra.

2020.05.05. 18:30:04

@screpes:
és a másik, hogy létre akarnak hozni egy oltóanyag gyárat. ez a richter-hez kapcsolódik. és ennek lenne egy kísérleti gyártó üzeme debrecenben. ez a látványterv.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3260/2.jpg
de ugye magát a richter gyárát is ugyanazok a cégek építették, amelyek a többi ilyen ipari létesítményt felhúzták. amelyik cég valós árut termel annak ez az építőipari kartell épít egy üzemcsarnokot. ad hozzá munkahelyteremtő támogatást. beruházási adókedvezményt, társít hozzá állami megrendelést, hitelgrancia vállalást. felőlem lehet mondani, hogy ez egy maffia. az összes gyógyszergyár így működik nyugat-európában és észak-amerikában is. aztán mondhatjátok, hogy nem az a szabad piac. ez meg a fideSS. mert nácikok. és innen jön az, hogy komcsik, libsik, magyarok, nem-magyarok, stb.

2020.05.05. 18:39:50

@screpes:
mármint a richter új üzemeit. ez egy debreceni gyáravató. orbán és kósa.
www.portfolio.hu/public/portfolio/gallery/293/large/1346efca7439b4e217be0ba70de857e0.jpg
és ez egy újabb kisebb bővítés.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2018/richterfokep.jpg
orbán ezeket megtámogatta. aztán a dk és a momentum nem támogatná meg. hanem fizessenek csak annyi adót, mint a többiek. versenysemleges állambab nincs hazai pálya. oké. de így a richter inkább a fideszt választja. a richter konkurensei az ellenzéket. úgy felvásárolják őket. semmiből teremtenek pénzt macron barátai is. és övék egy gyógyszergyár. aztán szevasz. majd megtérül. ha nem, akkor megmentik.

screpes 2020.05.05. 18:49:20

@civisvaros___:

Utána kéne nézni, hogy von der Leyenék aktuális vírusügyi támogatásai MIHEZ kötendők.
Például munkahely, kutatóhely létesítésekhez? Védekezőeszközök gyártásáhez...Nyilván.
Ebből kiindulva érthetőbb, hogy mi történik pl Gödön (is) ahol az állam magához vonta a nagyberuházást. Nem az önkormányzattól elvett adózás az a pénz amiben döntéshozóék utaznak, hanem az uniós százmilliárdok.
Nálatok is ez történhet.

2020.05.05. 19:50:35

@screpes:
debrecenben elég sok iparvállalat van. a richter mellett nagyrészt külföldiek. privatizáltak mindnent, amit csak lehetett. és a teva a gyógyszergyártó. az ni mikroelektronikai gyártó. gépipari és járműipari cégek. az fag, a continental, a thyssenkrupp. illetve műanyag gyártás, csomagolóanyago gyártása, nyomdaipar. és ezen túl élelmiszeripar. konzervgyár, amit eladtak. épült egy elég nagy tejipari vállalat. sertéshús és baromfi vágóhidak, feldolgozó üzemek. dohánygyártás, édességgyártás is van. építőipar is persze. repülőalkatrész gyártás is. felsorolni is nehéz. debrecen egy mindent gyártó csebol.

lecsós 2020.05.07. 10:36:29

@civisvaros___: Ebben lehet valami. A történet most kezd kifulladni, ahogy én látom, itt a vírus miatt. a platform az autógyártás, ami már olyan 2 éve dögrováson van. Itt a megyében a conti meg valejjó csak pr-ban tolja, hogy kell az ember, erről megy a diskurzus a vasútállomáson, meg a buszon, hogy építenek le az autógyári beszállítók, vagy nem vesznek fel embert a megüresedett pozíciókra. Most itt a vírus, a KKV-nak hazudott hazai kézben lévő szektor gerince, amelyek foglalkoztatnak 10-50 embert, és vagy magyar vagy autóipari multihoz szállítanak be azok most, ezekben az órákban mennek tönkre. Lehet azt mondani, hogy átállnak elektronikai gyártásra, de ez sokaknak inkább leányálom, kb. olyan, mintha belgyógyász operálna összetett térdízületi problémát. A másik gond az, hogy a hazai nettó vidéken 350- 390 EUR. Osztrákiában a minimálbér attól függ, merre dolgozik a delikvens, 1340- 1800 EUR. A nagy Orosz Föderáció legalább 20 év alatt elérte, hogy 60 USD átlagfizetésről elérték a 600 USD-t mára. A fasorban nem vagyunk. Persze, Debrecen diverz kibocsátó, de nagyon alap fiezetések mellett pörög a cucc, az átlag felnőtt nem tud kitörni a "minimális keresetek csapdájából" Erről szólt Matolcsy testvér a legutóbbi megszólalásában. Ahogy látom, a vírus után maximum lesz 2 éve az országnak, hogy megtalálja azt a varázslatot, hogy hogyan lehetne felemelni a havi fixet 350- 390 EUR-t átlag 1400 EUR -ra, változatlan árak mellett. Ha ezt a varázslatot nem tudja megtalálni, az összes jól képzett szakember, akiket most képeztek ki, dobbant a búsba. Persze, jönnek be a bevándorlók a magyar lakta területekről, de ott is véges a kínálat, ez a történet is ideig-óráig tud működni. A fillipínó, meg az USA-ban tolja a szekeret, mert közelebb van. A feslő szintekről - jól képzett mérnökök, stb. - az agyelszívás már elindult, és ez csak fokozódni fog, nekik egy laptop kell max, meg internet, és szevasz. SSC ország nem leszünk, mert olcsóbb India, addig maradnak ott, ameddig lehet, ameddig nem kényszerítik hogy költözzenek közelebb.
Tehát az egész gazdasági szerkezet úgy, ahogy van nagyon komoly kihívásokkal néz szembe az elkövetkezendő 2 évben. Nem tudod pörgetni a lokális vásárlóerőt sem, mivel az embereknek nem marad havi 10 rongy elkölthető lóvéja. Itt tartunk 30 évvel a módszerváltás után.
Lesz kibaszott sok high-tech irodaház, csak nem kell majd a kutyának sem, a home office miatt, vagy ha igen, a melósnak annyi lóvéja nem lesz, hogy bemenjen oda.
Most jött rá sok multi, hogy jé, nem kell ennyi vezetői melós, megoldja aztat az IT, oszt ööööö basszák ki a 10-15 éve a pozícióba csücsülő hr-est, meg középvezetőt. Pakolgatják át a regionális központokat máshova, pl. Prágába, vagy Lengyóba. Szívás van baszki. Az MNB ezt látja, a kormány meg fáziskésésben van kicsit. Parragh már kezdi kóstolgatni a feketelevest, nyilatkozgat arról, hogy szar ez a játék, hogy Ausztria előbb nyitott. - Mire gondolt, itthon marad az átlag pincér negyed annyi zsozsóért? - Ugyan már.
Azt kellene tenni meglátásom szerint, hogy tolni a zsozsót a gazdaságba, de nem így, hogy egy ősrégi, nem produktív KKV struktúrát tartunk lélegeztetőgépen hitelekkel. Ezek nem tudnak majd fizetni 340 EUR-nál többet havonta nettóban, eddig sem tudtak. Totálisan újra kell gondolni ezt a játékot. Csak az kapjon lóvét, aki 2 év múlva képes 1300 EUR nettó fizetéseket osztogatni. Az mondjuk kapjon azonnal és most előre két évre kp-ban melóhelyenként pl. 20 millát. Ennél többet kap egy multi, és nem 2 évre előre, hanem 5 évre előre, kp-ban -
Szerinted mi lesz, mert azt mondják az emberek, hogy ennek vége van.
süti beállítások módosítása