1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.04.04. 13:05 HaFr

Csak hogy tisztázzuk: a forint az utóbbi 10 év legrosszabbul teljesítő térségi devizája

Egy ország devizájának értéke az ország teljesítményét legjobban tükröző egyetlen adat. (Nyilván több adat még finomít a képen.) A forint árfolyama (árának ingadozása) Magyarország komplex -- politikai, gazdasági és kulturális -- megítélésének legjobb indexe. Íme Orbán országlásának eddigi mérlege. Nem akarom túlragozni, hogy ez mit jelent a magyar nép valós helyzetére nézve: nagyon rosszat. Hangsúlyozom, ezek a térségi valuták. Az EUR-ban, CHF-ben és USD-ben számolt árfolyam még elkeserítőbb. Köszönjük meg a fideszes szavazók nacionalista táplálékon nevelt, ergo tök irracionális, önsorsrontó rendíthetetlenségének! Uraitok közben röhögnek rajtatok!

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8115590782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2020.04.04. 13:29:36

A forint már csupán azért is sokat vesztett az értékéből, mert évek óta Martolcsy aláírása van rajta - és hát komoly ember eleve kétkedve viszonyul valamihez, amit egy kétes alak szignált!

Muhammad Balfas 2020.04.04. 17:09:52

Nem, egy ország gazdasági teljesítményét jobban tükrözi a hitelminősítők besorolása.Hogyan állunk e tekintetben most?

Reding Roli 2020.04.04. 17:12:49

A leèrtèkelő árfolyampoltika ès a prociklikus gazdaságpolitika volt a Fidesz csodafegyvere , mely segítsègèvel látszólagosan szèp gazdasági mèrőszamok születtek...A " magasnyomású gazdaság" lènyege: - az irreális alapkamattal nyomjál rá még egy kört a gyenge forintra , az inlációra , mozgass ki minden megtakarítót a negatív reálkamatok miatt az ingatlanpaicra, "ègesd el a devizatartalèkot " ajandèkozd el a haveri körnek improduktív èpítőipari beruházásokra, közben infláld el a dolgozók pènzèt ès stagnáltasd a nyugdíjakat ( "infláció követès" ..)
Most viszont visszaüt minden:
- Nincs elèg devizatartalèk ha mondjuk Csehországhoz , Lengyelországhoz , de mèg Romániához mèrten sem, azaz : csak kamatemelèssel tudják vèdeni a forintot vagy "pènzègetèssel.."
- Most kellene lazítani , de nem lehet mert az infláció elszabadult , az akadozó ellátási láncok ès az elszabadult árfolyam miatt..
- Bebuktuk a prociklikus gazdaságpolitikát: padló gázról nem lehet tovább nyomni..
- Közben szèpen nőtt az államdósság- nettó ès reálèrtèken is- csak a felturbózott GDP adatok miatt mutatott ideiglenesen szèp kèpet..
Könnyen megugorhat most brutálisan ..
- Az államadóssag jelentős rèsze forintban van már , de azok nagy hányada külföldi kèzen, amit most kiszórnak a fenèbe, így gyengül tovább a forint..

kutyavilág jön , ha az EU nem ad nèhany milliárd eurót, hogy újra megmentsenek minket!
Nem azt mondom , hogy az Orbán - kormány minden gazd pol. Intèzkedèse rossz volt, de forint folyamatos leèrtèkelèse , az elmebeteg prociklikus gazdaságpolitika , most veszèlybe sodorta az országot...Államcsőd lehet ebből!
Tudomásul kell venni, egy ekkora országnak kell a 40-50 milliard dollár devizatartalèk ,az NEM gazdaságfejlesztèsi, hanem vèdelmi eszköz! Egy èv alatt a gazdaságból csak 1-2 milliárdot lehet tartalèkolni ès nem szabad kiosztani a haverok között!!!

Újra nagy veszèlyben vagyunk , szűk látókörű nagyzolás, az ostobaság miatt!
Pár hónapja mèg "minket irigyelt Európa" pár hónap múlva meg megmentőkre lesz szüksègünk..
Így múlik el az Orbán- kormány nagy mítosza a prosperáló, gazdag Magyarországról egy pillanat alatt...

Muhammad Balfas 2020.04.04. 17:38:55

A posztoló önmagát veri meg, hisz a román példa is jól mutatja, hogy a devizaárfolyam alakulása nem tükrözi mindig az adott gazdaság állapotát..
Egyébként március eleje óta a cseh korona közel annyit romlott,mint a forint..

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.04. 17:48:25

@Muhammad Balfas: ugyan... nézd me, hogy jött fel R. Magyarországra az utóbbi öt évben, a PPP-n számolt GDP/c és a fogyasztás is előbbre van, ne hadoválj kérlek, mert trollkodásnak minősítem és kiejtelek

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.04. 17:54:04

@Reding Roli: majd megmondják, hogy összeesküdtek ellenünk a liberálisok, met védjük a lereszténységet --- ennél jobb humort nem lehetett volna kitalálni, Orbán minden pillanatban röhöghet, amikor eszébe jut: "keresztény"!! Haha. A nép meg továbbra is kétpofára fogja zabálni a propagandát, mert magyar nemzeti. (Röhög, 2. kör)

ijontichy 2020.04.04. 18:04:05

@Reding Roli: "Államcsőd lehet ebből!" Az államcsőd sem az ördögtől való ;-). Persze egy olyan országban, ahol a társadalom jelentős része állam- , sőt! vityafüggő, elég pusztító lehet. Másodgenerációs Argentínába kiszakadt hazánkfia mesélte (jól menő üzletember), hogy amikor 2001-ben beomlottak, a családi vagyonnak közel 80%-a 48 óra alatt párolgott el. Mégsem jött el a világvége (rossznyelvek szerint az majd most lesz ;-) ).
Többször eszembe jutott, hogy Mo-nak talán jobb lett volna, ha 2006-ban hiperaktív feri az "one man show"-jával nem tudja kiénekelni a sajtot a választók szájából, és mintegy két év feles kormányzás után, vityáékat bassza pofán a válság.

ijontichy 2020.04.04. 18:06:19

@HaFr: Off Mi van, megint pihenőre küldted @cívist, vagy csak berántották hétvégi továbbképzésre? :-D On

abdul hackeem 2020.04.04. 18:48:59

@ijontichy: Stockholm szindrómád van? :-D

abdul hackeem 2020.04.04. 18:51:08

@post: Kösz, nagyon vártam már ezt a bejegyzést. Sok pénzügyi szakember is csak hallgat, mint a k@ki a fűben.

ijontichy 2020.04.04. 19:55:24

@abdul hackeem: Ááá... csak a "surrogate band" nagyon alacsony színvonalú (ha egyáltalán lehet esetükben színvonalról beszélni) :-D

Nzoltan 2020.04.05. 05:59:53

A piacok beárazták, hogy a magyar ipar többnyire nem magyar. Azok most elsősorban nem tőlünk függenek. Ennyi történt.

Nem kellett volna a szociknak elhardálni, tönkretenni.

Ha gépsorok elindulnak, akkor ha nem is teljesen, de közel a régi szintre áll vissza minden.

abdul hackeem 2020.04.05. 14:29:46

@Nzoltan: Az elherdálásnak nevezett spontán privatizáció már történelem, a "tönkretétel" azóta is folyamatos.

"Ha gépsorok elindulnak" ha... , esetleg hazaindulnak.

kacsot szult 2020.04.05. 18:26:26

@ijontichy: Ne aggódj. Soha nem tud hosszabb időre tavolmaradni, egyszerűen nem bír nélkülünk élni.

mu//ad 2020.04.05. 20:51:14

@HaFr:

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/meg-kell-huzni-a-nadragszijat-romaniaban-2-1922823/

"Gazdasági vonatkozásban egyértelműen a hanyatlás évének számít 2019 Romániában, ahol egy helyben topog az infrastruktúra-fejlesztés, váratnak magukra a nagy állami beruházások, közben a költségvetési hiány meredeken emelkedik. Hogy elkerülje a válságot, az új bukaresti kormány jövőre nem halogathatja a megszorításokat. "

:D

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.04.06. 09:05:25

@mu//ad: ó, és? Hát ez édeskevés-
süti beállítások módosítása