Nemrég írtam egy posztot, amelyben Orbán hitvallásának vezérmondatáról értekeztem -- akként, hogy az ellenzéki politikusok képtelenek felfogni és a jelentőségén értékelni azt. A mondat lényege, hogy Orbán úgy kel és úgy fekszik, hogy ha nincs hatalmon, akkor meg akarja szerezni a hatalmat, ha pedig hatalmon van, akkor meg akarja tartani azt (és esetében az optimálisig maximalizálni: lásd a mai helyzetet). Azt hinnénk, ez igaz mindenkire a politikában, de ha így hisszük, erősen tévedünk. Nem igaz pl. senki másra a mai ellenzék soraiban (valamikor valamennyire igaz volt Gyurcsányra) abban az értelemben, ahogy Orbánra (obszesszíve, ha tetszik professzionálisan) igaz. Orbánt a sajátos piszchéje és hajlamai miatt a hatalom élteti. Az ellenzékünk közben lusta, akaratgyenge széplelkekből, megélhetési ellenzékiekből, műkedvelőkből és kollaboránsokból áll, akiknek tele a gatyájuk Orbántól, nagy részük titkon tiszteli is. Csodálkoznék, ha lenne valaki, aki komolyan hisz abban, hogy le tudja győzni (mindendéle külső tényezők csodaszerű együttállása nélkül).
A hitvallásnak ehhez az első mondatához járul a második, amely az utóbbi tíz évben tönkretette a magyar politikát. Eszerint a politika zérus összegű játszma (amennyivel nyer valaki egy adott ütközetben/konfliktusban/nézeteltérésben, annyival kell veszítenie a többinek, sőt -- értelemszerűen -- ezt éreznie és tudnia is kell a nézőközönségnek, a választóknak is). Ebből a felfogásból következik a barát-ellenség viszony halálos komolyan vétele (e szerint a politikában valaki vagy barát, vagy ellenség, köztes viszony nincs) és maga a háborús állapot, amely a politikát a háborúval azonos logikájú mechanizmussá, a politikust pedig katonává teszi. A politika a háború folytatása (vagy megelőlegezése) más eszközökkel -- de ugyanazzal a logikával.
Elhiszem, hogy nem szívesen veszik ezt tudomásul a széplelkek, elsősorban mert a széplelkekben nincs meg a kellő lelkierő, hogy levonják ebből a konzekvenciát a saját feladataikra nézve. A széplelkek általában gyávák is, ezért nem akarják szembesíteni Orbánt azzal, hogy megértették a játékot és a jövőben ennek szellemében fogják játszani.* Inkább mismásolnak, kötik magukat a széplelkek teóriáihoz és közben azzal legyezgetik magukat, hogy erkölcsösen cselekszenek. Pedig csak gyáván.
Az, hogy az ellenzék rendre beleesik abba a csapdába (legutóbb Karácsony főpolgármester), hogy azt hiszi, Orbánnal lehet kompromisszum, vagy akár csak hogy lehet vele józan, tudomásul vett érdekeltérés (a hatalmi térben), sőt -- Istenem! -- még mindig vannak olyanok is, akik szerint lehet együttműködni vele a közjó érdekében, eleve kizárja, hogy pontosan értsék az ellenfelüket. Pedig ez Szun-ce, Machiavelli, Carl Schmitt, Rommel, a szpec propagandisták, Finkelstein és még ki tudja, kinek a társaságában edződik már 10-15 éve. Az ellenzéki vezetők kiében?
Tehát OV dióhéjban:
1. Hatalmat, hatalmat minden áron! 2. A politika zérus összegű játszma. 2.1. A politikain belül messze a legfontosabb -- sőt tulajdonképpen az egyetlen, mert minden más felülírható, qed. -- törésvonal a barát-ellenség viszony. 2.2. A politika háború.
Jó lenne megjegyezni végre. Orbán sokkal kevésbé tehetséges, mint amennyire céltudatos ebben a szellemben. Ami számításnak, ördögi szenvtelenségnek, amoralitásnak tűnik, annak végső soron ez az algoritmusa, ami azért lehet sikeres (nem először a történelemben), mert annyira elüt a liberális demokráciák vezérgondolataitól és a kaptafára készült politikusok ethoszától. A sikerei persze átmenetiek, rendkívül rombolóak, de a bevett demokratikus eszközökkel nehezen kezelhetők.
Azt, hogy aztán ezt a tudást hogyan tudja a mai vérszegény -- részben Orbán által tervszerűen megosztott -- ellenzék kihasználni, kamatoztatni, bármi -- arról nem tudnék nyilatkozni. Nem akarom a reménytelenséget sugallni, mert mindig fenntartom a tévedés lehetőségét magamnak és a véletlen lehetőségét a világban. De kétségtelen, hogy a mostani ellenzéki kompetenciák alkalmatlanok bármi komoly politikai változás generálásához.
____
* (Ennek alternatívája, hogy előbb semlegesíteni, majd valami mással legyőzni is tudják a barát-ellenség narratíva uralmát, ám ilyesminek a nyomai sem látszanak. A borzasztóan esetleges összefogásosdit ne nevezzük ilyen alternatívának.)