1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.03.30. 13:10 HaFr

Mit jelent az, hogy diktatúra van? Miért nevezhető diktatúrának, ami van?

Are You living in a Dictatorship?

Évek óta, mióta divatba jöttek, nem értek egyet a "hibrid rezsim"  elnevezésű kellemkedéssel (mert nem számol a rezsim algoritmusával), nem értek egyet a "fasiszta mutáció" nevű okoskodással (mert üres fecsegés, semmit nem magyaráz meg) és nem értek egyet a "maffiaállammal", mert értelmetlen szóösszetétel: egy maffia nem képezhet államot és nem lehet az állam jelzője anélkül, hogy vagy a maffia (azaz a magánszervezet) volta, vagy az állami volta (közhatalmi legitimációja) értelmét vesztené. Tipikus hibája mindhárom elnevezésnek a köztessége: fluid értelmet hoz létre már létező szavak között vagy körül, mert ettől remél nagyobb pontosságot, de ehelyett jócskán veszít a heurisztikus erejéből, végül több marad benne a blikkfang, mint az értelem.

Az Orbán-rezsim régóta diktatúra. Nem totális, ahogy a fasizmusra utaló elnevezés(ek) sejtetik, nem véres (ami a diktatúráknak már a római köztársaságban, sem azóta nem megkülönböztető jegye), sőt nem is változatlan, ami a tartalmát vagy jegyeit illeti. A diktatúra egyetlen megkülönböztető jegye a demokráciával szemben, hogy kizárja, hogy politikai eszközökkel le lehessen váltani. Az Orbán-diktatúrának ezen felül algoritmusa van, folyamatosan a hatalom adott koncentrációjára optimalizál, és ez az optimum mindig a parlamentáris kétharmad biztosítása, amelyen túl a személyzeti politikájával (ennek különféle alapjain: rokonság, barátság, autoritás, ősiség, ideologikus egység, bajtársiasság, korrumpálás, bűnrészesség, megfélemlítés) biztosítja magának -- konkrétan Orbánnak -- a hatalom abszolútumát.

A diktatúra algoritmusa jelen esetben a dinamikus expanzióé, amelybe be-becsúsznak kudarcok: az előző parlamenti ciklusban elesett a kétharmad (amit aztán gyorsan helyrehoztak 2018-ban), el-elvesztenek néhány választást, ki-kibeszél néhány emberük (legtöbbször utólag); ennek ellenére a lényeg (2/3 + személyzeti politika) mint az algoritmus függvényszerkezete állandó, leírja a politikai döntések célhoz rendelését.

A gondolkodás tényezői: a helyzet mindenkori pontos ismerete (kezdve az etno-nacionalista narratíva hatalmas erejével), a cél ismerete (leválthatatlanság) és az ehhez rendelt változó (maga a politika: propaganda, kormányzati intézkedések, korrupciós lehetőségek stb.). A diktatúra végső célja -- és ehhez választja ki a változókat --, hogy ne lehessen leváltani. (Ez a diktatúra par excellence meghatározása.) A leváltás lehetőségét eddig csak a parlamentáris útra vonatkozóan akarták kizárni, mától -- döntően a diktatúrát körülvevő környezet kiszámíthatatlanságának erősödése miatt -- már a parlamenten kívüli eszközökre is értik (abban az esetben, ha a vírus okozta válság elhúzódna, ami a szociális és politikai feszültségek növekedéséhez, esetleg kicsapódásához vezetne). Orbán tehát nem reagál a helyzetre, hanem elébe megy egy lehetséges új helyzetnek.

A kétharmad biztosítása eleve nem a demokráciák szokványos ügymenetének szellemében folyik, hiszen alapvető kelléke -- a hatalommegosztási rendszer alkotmányos csorbításán túl -- a választási és a pártrendszer folyamatos összehangolása az ellenzék kárára és közös fellépésének megakadályozására, a közvélemény két országgyűlési választás közötti durva manipulációja és a társadalmi erőforrások folyamatos extrakciója. Aki szerint tehát demokrácia van, az már a politikai rendszer szintjén téved (vagy félrevezet). Amikor azonban a rendszer konfigurációja kiegészül az üzemeltetésével -- mögötte a Legfőbb Vezető családjának és közvetlen uralmi körének erőforrásfelhalmozásával, ami a jogi úton biztosított hatalma mellé informális és gazdasági hatalmat rendel --, világossá válik, hogy semmilyen más potenciális erőközpont nem versenyképes a hatalmi koncentráció realitásával.

Elég belegondolnunk abba, hogy a Fidesz támogatottsága választásokon éppen csak meghaladja a választókorú népesség egyharmadáét, ezt viszont a jelzett mechanizmuson keresztül gyakorlatilag egyetlen ember teljhatalmává konvertálja. És elég csak hozzávenni ehhez, hogy ekkora népi támogatottsága jószerivel minden diktatúrának volt eddig is a történelemben (nincs diktatúra valamekkora legitimitás nélkül). Ezek után miről is beszélünk?

És ez még a mai átmenetinek szánt felhatalmazás előtti állapotot tükrözi. Algoritmusunk szerint, ha lecseng ez a helyzet, Orbánnak nem lesz érdeke fenntartani a kivételes állapotot (szerintem nem is fogja): biztonsággal visszatérhet a diktatúra szokványos optimumához. Ezt annál is inkább meg kell tennie, mert a "szükségletek feletti diktatúra" rombolja a társadalmi kontroll hatékonyságát, nagyon veszteséges fenntartani és feleslegesen sok potenciális támadási felületet hordoz.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4415572868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geo_ 2020.03.30. 13:32:55

De, az Orbán rezsimet még le lehetne váltani.

Az a három, általad kritizált meghatározás pedig együttesen érvényes, tudva, hogy a jelzős szerkezet igencsak megváltoztathatja egy szó eredeti jelentését. (ld: maffia-állam)

A leírásban, az algoritmusban - szokás szerint, de igazad van :-)

Célkereszt 2020.03.30. 14:09:20

Az olasz fasiszta állam diktatúra volt. Vajon minden diktatúra fasizmus is egyúttal, vagy van más útja a diktatúrának, mint a fasizmus? Mármint a modern jobboldali diktatúráknak. A baloldaliakat hagyjuk most figyelmen kívül.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.03.30. 14:15:11

@Célkereszt: minden fasizmus diktatúra, de nem minden diktatúra fasizmus

2020.03.30. 15:29:25

@Célkereszt:
Ez attól is függ, hogy mennyire szűk értelemben vesszük a fasizmust, legszűkebben ugye csakis az olasz fasizmus volt fasizmus, tágabb értelemben eljutunk oda, hogy nagyon sok rokon rendszer az volt.

De el tudok képzelni nem fasiszta jobboldali diktatúrát is. Csak annyi kell hozzá, hogy nagyon erős piaci szabadság legyen, leszámítva a sajtót, ami protekcionista vagy állami lenne, valamint az állampárton kívül nem lenne más párt, tiltott is lenne. Ez egyben jobboldali a azabad piac miatt, és diktatúra a diktatórikus hatalmi berendezkedés miatt.

Egyébként demokratikus fasizmust is el tudok képzelni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.03.30. 15:37:33

@Zabalint: ez utóbbi érdekelne, milyen az?

Célkereszt 2020.03.30. 15:43:11

@Zabalint: Nem sok hozzávaló(eszköz) van, amiből diktatúrát lehet főzni, hogy annyira sokféle legyen.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.03.30. 15:52:25

@Célkereszt: szerintem sincs, de megvárom a választ

Barkalot 2020.03.30. 16:31:09

Mellesleg az ilyen Filippov Gábor féle elmeroggyantak tényleg elmehetnek a picsába.
Az igazság az, hogy Magyarország mától fasiszta diktatúra. Pont.
"hibrid rezsim" megafaszom.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.03.30. 16:46:34

@Barkalot: hogy jön ide Filippov, bülbülszavú kartársam?

Barkalot 2020.03.30. 17:00:23

@HaFr:

Hát úgy jön ide, hogy ő okoskodott ezzel a "hibrid rendszer" féle agymenéssel, aztán jött a többi értelmiségi megmondóember, hogy "hát igen, Filippovnak igaza van, ez egy HIBRID REZSIM, de nem diktatúra..."

Laikus Mérgelődő 2020.03.31. 13:18:47

Csak 13 komment egy nap alatt? Ez is azt bizonyítja, hogy itten diktatúra és rettegés van.

Komolyra fordítva: Ha ez is diktatúra, akkor minek nevezzük É Koreát, vagy a korábban létezett, még annál is elnyomóbb rendszereket?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2020.03.31. 14:26:55

@Laikus Mérgelődő: totalitárius rendszerek... lásd a posztban. És mikor fordítod komolyra a szót?

Bánegressy 2020.03.31. 15:46:09

@Laikus Mérgelődő:
ez puha diktatúra(és itt ez sem új).
alávaló, jellemtelen csúszómászóknak ez való.
kukkants be 1x orbán fb oldalára és nézd meg a kommenteket.
felül az elsők mindig a hízelgő nyalonc csúszómászók, az alattuk levő hozzászólók a tehetetlen dühöngők, akik másra úgysem képesek.
jó kisakkozta ezt o1g.
ez itt a valóvilág.

ijontichy 2020.03.31. 19:17:41

@HaFr: De hiszen komoly. Viccnek egy kicsit erős lenne ;-)
süti beállítások módosítása