Egyre (érdek)feszítőbb az a kérdés -- mondjuk, engem már tíz éve feszít --, hogy az egyszeri magyar ellenzéki politikus miért ilyen Istentől elhagyottan tehetetlen, inkompetens, reménytelen. Egytől-egyig, kivétel nélkül. Nyilván kontraszelekció van -- a bentlévők ragaszkodnak a pénzecskéjükhöz és a nyilvánossághoz és a szintén ebben érdekelt Fidesszel együtt biztosítják, hogy ne törhessen ki a minőség forradalma a köreikben --, de maga a kontraszelekció is következménye valaminek. Mi ez?

Induljunk ki egy friss helyzetből. A magyar kormány egyelőre nem nyilatkozott, hogy átvállalná a vírus miatt a munkájukból kiesett dolgozók bérét (mint ahogy az eddig meghozott "gazdaságvédelmi" intézkedései is nagyságrendileg kisebbek más nyugati államokénál). Ennek ellenére nem hiszem, hogy az inaktívvá vált dolgozók és családjaik komolyabb tömeges éhezésének beköszöntéig egy fikarcnyival is erodálódna Orbán támogatottsága, amelynek -- ceterum censeo -- két stabil pillére van: az öngyilkos magyar nacionalizmus és az inkompetens ellenzék. Az utóbbi kapcsán további gondolkodásra ad okot az ellenzéki értelmiség már tíz éve tartó elképesztő kritikátlansága a saját politikai képviseletével szemben.

Politikai rendszerünk kártékonyságának -- ideértve az ellenzéki produktumot -- a legfőbb oka az öngyilkos magyar (etno-)nacionalizmus, amelyből százegynéhány éve nem tud kikerülni a magyarok kritikus -- a válaszásokat eldöntő -- tömege, de ennél az időszaknál is régebb óta érik az így szerzett önsorsrontó képesség, genetikusan határozva meg a nemzet pályáját. Mint ismert, ez a pálya több száz éve a folyamatos süllyedésé, amelybe csak a duális Monarchia liberális -- de ami még lényegesebb: bécsi logikával és legalább fél-nyugatias célokkal szervezett -- államrezonja hozott átmeneti változást (jóllehet közben vak maradt a legfontosabb kérdésre, az etnikai nacionalizmusra, amelynek magyar és nemzetiségi kiadásai -- nagyhatalmi érdekekkel övezve -- együtt rombolták szét a birodalmat). Ez a pálya tartja fent a politikusi kontraszelekciót, komplex folyamatokon keresztül szállítva a süllyedéshez illő/méltó politikusi kompetenciákat.

A magyar ellenzék kontraszelektált soraiban ezen -- a nacionalizmusba és a süllyedésbe való, persze öntudatlan, tehetetlen beletörődésen -- kívül is egyetértés mutatkozik egy további fontos dologban, amely kijelöli a helyét a politikai rendszeren belül. Ez kell ahhoz, hogy a nacionalizmusnak ne tudjon alternatív tartalmat adni és ellene szegülni az uralkodó folyamatoknak. Nem ismeri tudniillik azt az egy mondatot, amely Orbán  egész politikai pályáját irányítja: hogy "hatalomra akarok kerülni". Orbán politikai hitvallásának -- anélkül, hogy mélyebb pszichologizálásba akarnék bocsátkozni -- kb. 1989 óta ez az alfája és az ómegája. Pont. Minden más ebből következik. Ezért ő a süllyedés kapitánya és nem más.

Ezzel szemben nem ismerek olyan aktív ellenzékit (feltételes kivétel, mint mindig, Gyurcsány, legalábbis a valamikori Gyurcsány), aki valaha is ezzel kelt és ezzel feküdt volna. (Ami már csak azért sem ártana, mert ez a pártpolitika megkülönböztető jegye minden más közéleti tevékenységgel szemben.) Ha ezt tenné, ez az akarat szervezné minden további lépését és szabná meg a stratégiáját, alighanem előbb-utóbb hatalomra is kerülne (már csak azért is mert a saját soraiban nincs más, aki így élné a politikusi életét). Ha ennek  a dacos akaratnak rendelné alá a gondolkodását és a cselekvését, állandóan ennek szellemében mesterkedne és szervezkedne, előbb-utóbb elérné a célját és hatalomra kerülve -- a nacionalizmus egy termékenyebb változatát propagálva -- akár kísérletet tehetne a nemzedékek óta tartó süllyedésünk fokozatos visszafordítására. Ennek a felfogásnak a híján azonban marad az, ami van: az ellenzéki pozíció belakása, minden szépségének megtalálása és az ezzel való megelégedés, a kontraszelekció ellenzéken belüli érvényesítése a feltörekvő, talán tehetségesebb, de még gyenge versenytársakkal szemben, és sikereinek platóján mindennek koronájaként az udvartartás hivatásos lúzer szerepének feltupírozása saját lelkében a Felelős Ellenzékivé, Aki Nélkül Nincs Demokrácia.

Az a helyzet, hogy vele nincs.