1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2020.02.01. 06:12 HaFr

Súlyosan ártalmas gondolatunk: a nemzeti öncélúság

Képtalálatok a következőre: nemzeti öncélúság"

Amikor egy nemzeti program és a nemzeti identitás tárgyává maga a nemzet válik ( = nemzeti öncélúság), az a nemzet eredeti funkciójának teljes (és roppant veszélyes) félreértését mutatja. A nemzetek az emberi együttélés hatékonyságának javítását szolgálták, mióta -- a XVIII. század elejétől kezdve -- fokozatosan létrejöttek és megerősödtek először a leginkább polgárosult Németalföldön és Nagy-Britanniában (megerősítem: ekkortól, hiszen ekkortól váltották fel a születési arisztokrácián, a privilégiumokon, a földtulajdonláson, az erkölcsi és a jog előtti egyenlőtlenségen alapuló posztfeudális társadalmakat a nemzeti nyelvű polgári társadalmak). Nemzet és a polgári fejlődés programjai egybeestek Magyarországon is, ahova a folyamat némi késéssel, a XIX. század elején ért el. A nemzet azonban minden körülmények között a jogegyenlőség, a kulturális homogenitás és a polgári szabadság emeltyűje volt: eszköz volt ezekhez; nem azért jött létre, mert valaki kitalálta, hogy nemzet kell (de akarhatott volna nácizmust vagy tulajdonközösséget is), hanem mert erre vagy az ennek a funkcióját betöltő logikára volt szükség a szélesen értelmezett társadalmi igények kielégítéséhez.

Ezzel szemben, amikor egy nemzet elfelejti, hogy eszköz csupán az emberi életek koordinációjához és arra a kérdésre, hogy mi a célja, vagy nem tud már válaszolni, vagy azt üvölti, hogy (a nemzet célja) a nemzet védelme, nota bene a nemzet célja a nemzet maga, akkor biztosra vehetjük, hogy a nemzet a polgárai ellenében működik. A jól működő nemzet célja sosem önmaga, hanem a nemzetet alkotó emberek összességének minél hatékonyabb jogi, állami, kulturális, gazdasági megszervezése, amihez elengedhetetlen a (liberális) autonómiák feltevése, amelyek között koordinálni kell. Amikor egy nemzet céljává önmaga válik, akkor már lemondott az autonómiák között koordinációról (a nemzeti nyelv, állam, a biztonság eszközeivel), hanem saját célokat fejleszt és éppenséggel azok szolgálatába igyekszik állítani az autonómiákat. Ahol ez a nemzetkép elfogadottá válik egy közösségben, ott a nemzetkép kimerevedik, zsarnokivá válik és a nemzetet könnyen maga álá gyűrhetik az ezt felismerő cinikus hatalmi akaratok.  

Az ilyen nemzetek léte észrevétlenül átmegy önvédelmi üzemmódba: folyamatosan retteg, ellenségeket keres és talál maga körül és saját kebelén. Ami egykor komplex cél volt -- az emberek és a közösség szolgálata --, mert szerteágazó kompetenciákat feltételezett, az az öncélú nemzetben (a hatalmasok, a nemzet zsarnokai által menedzselt) egzisztenciális válságra radukálódik: előbb propagandaként, majd azzal párhuzamosan, hogy a nemzet bezárkózik, lemond a széleskörű fejlődésről és önfejlesztésről, illetve megadja magát a zsarnokai diktálta primitív transzformációnak, a manipulált egzisztenciális válságból valóság lesz. A nemzet elkezd a túlélésért küzdeni: előbb elveszíti polgárai lojalitását, ezek egy része elfordul tőle és elköltözik belőle, erodálódni kezd a felhalmozott tudása, készségei, kedve és civilizációs öröksége, uralomra jutnak benne a képzetlenek és a paraziták, a szegénység egyre nagyobb tömegekre terjed ki; majd a nemzet katonai kalandokba bocsátkozik, hogy a fiktív után valós ellenségeket keressen, vereséget szenved, közben tagjait folyamatosan a valóság egyre kifacsartabb értelmezéseibe kergeti, hogy biztosítsa az eredendően téves logikája működését, amíg csak lehet. És amíg az végleg le nem robban.

A magyar nemzeti öncélúság nem mai keletű veszély. Értelemszerűen régebb óta ismert jelenség a jobb magyarok előtt: érdemes elolvasni pl. Fülep Lajos elemzését 1934-ből, ha a tisztelt olvasónak további gondolatokra támad ingere. És ott az ellenpólus, aki a nemzeti öncélúság programját -- a maihoz kísértetiesen hasonlító logikával és szóhasználattal -- hirdette ugyanekkor: Gömbös. A dátum intő, a probléma nem véletlenül kerül elő ma is. A fejlődési esélye a nemzetnek, ha tovább halad ebben a mederben, ugyanannyi, mint egykor.

37 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6715449524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2020.02.01. 07:18:52

"A háborút mint nemzeti öncélt állítottam be."
(Kállay Miklós m. kir. miniszterelnök,
1942. március 19.)

Célkereszt 2020.02.01. 08:19:03

Kemény, paraszti, református logika. Mindig legyen lelkiismeret-furdalásunk, ha jól érezzük magunkat.

2020.02.01. 09:01:01

@Célkereszt:
a cél görögül télosz. véget jelent.
hogy lesz ebből cél? tszélosz. így.

2020.02.01. 09:21:34

@Moin Moin:
mivel magyarország az első háború után saját magával volt körülvéve ezért olyan nagyon nem is nagyon tehetett mást a másodikban.

Célkereszt 2020.02.01. 09:39:51

@Moin Moin: Szerintem mást jelentett az öncél akkoriban.

2020.02.01. 10:01:24

@Moin Moin:
kállay az angolszászokkal akart megállapodni. és a nemzeti öncélúság azt jelentette, hogy a magyar hadsereg elsődleges célja a magyarok lakta területek nemzeti integritásának védelme. nem a szovjetunió megtámadása és a wermacht feltétlen kiszolgálása. kállay kifejezetten szembe akart fodulni a náci németekkel. szembe is fordult. és német megszállás után az ss le akarta tartóztatni. török követségre menekült. aztán feladta magát. szálasiék deportálták dachauba. a fiát is. ahonnan a háború után kiszabadult. a feleségét budapest ostroma idején német gránát robbantotta szét. a nemzeti öncélúsággal kállay volt a főbűnös. tényleg?

fromdtod 2020.02.01. 12:31:44

Egyre jobbakat írsz! Köszönöm.

tele.phone 2020.02.01. 16:30:44

@Célkereszt: És most épp jól érezzük magunkat? ;)

Célkereszt 2020.02.01. 16:32:47

@tele.phone: én tökéletesen, bár nincs rá okom.

tele.phone 2020.02.01. 16:48:38

@Célkereszt: OK, akkor némi óvatosság talán mégiscsak indokolt. :)

Brix 2020.02.01. 18:56:48

A nemzeti öncélúság az improduktív, önsorsrontó nacionalizmussal egyenlő, azzal az általános nemzetszemlélettel , amit ma a magyarországi és határontúli magyarság közt tapasztalunk...
Erre az útra, Orbán Viktor vitte az országot, amely messze van a reformkori, polgári liberális, progresszív , "nemzetalkotó" nacionalizmustól, amely minél nyugatiasabbá és ezzel együtt tudatosabbá és egységes - de befogadó- nemzetté akarta tenni a magyarságot- hogy így foglaljuk el méltó helyünket a nyugat nemzetei között...( Később, Andrássy Gyula szabadelvű miniszterelnök nemzetiségi törvényt alkotott, hogy a nemzetiségek jogokat kapjanak , de -az egyenlőség alapján - a lehetőségük is meglegyen , hogy beintegrálódjanak a magyarságba..)
Most egyfajta kirekesztő, befelé forduló , XX. századi nacionalizmust élünk, mely a nyugat migráció általi bukásán örömködik, a nemzetbarátság-politika "Kelet" felé fordul- az orosz medve vazallusává- energia rabszolgájává váltunk, és turáni gyökerek jegyében, felvetettük magunkat a Türk nemzeti tanácsba... Túl sok a keleti "szövetséges " és túl kevés a nyugati barát! A finnek,- testvérek ők is- mostanában megorroltak ránk, mert nem tartjuk be az nyugati elveket... A lengyelek is mintha köhögnének Orbán orosz barátságától...

A jelen nacionalizmus nem a nemzetépítő , klasszikus , polgári liberális nacionalizmus, hanem a gömbösi Magyarország kirekesztő nacionalizmusa , amely a magyaroknak munkaállamot és osztálytársadalmat ígér- hogy minden erejükkel azon legyenek , hogy dolgozzanak a kizsákmányoló nemzeti burzsoáziának, és szaporodjanak...Ehhez "át kell formálni a lelkeket "- hogy ne gondolkozzanak, amit a mostani propaganda kiválóan csinál...Jobban, mint a 30-as években...

A destruktív nacionalizmus eredményét már látjuk: egy lépés sincs előre a Székelyföldi autonómia ügyében... Most van a Trianon- emlékév, és mi még mindig nem tudjuk a világnak a mi narratívánkat eladni, hogy legyen valamilyen történelmi igazságtétel...
Ehhez persze egy új, modern , befogadó nacionalizmus kellene, a zárt etnikumú, befelé forduló székelység részéről is...
Helyette most próbálnak elzavarni 2 srí lankai péket, mert Orbán migráns-őrülete megmételyezte a lelküket..
A skótok népszerű világügyet tudtak csinálni a függetlenségi harcukból, filmeken és irodalmi műveken keresztül...Azt mondják Nicola Sturgeonék, hogy mindenkit befogadnak , csak skót szívvel akarjon gondolkodni...
Megírtam a Pesti Srácokon egy székely kommentelőnek, hogy hozzanak be 1000 kipcsákot , ha azt akarják , hogy "revitalizálják" a székely nemzetet...DE, felháborodtak rajta, mert az "etnikai tisztaságot" szeretnék őrizni...
Így viszont lassú leromlás lesz a sorsuk...
Magyarország is úgy tudna a demográfiai problémákon (talán) urrá lenni, ha közép- és kelet ázsiai hölgyeknek munkavízumot bocsátanának ki és állami segédlettel toboroznának pl, szociális- egészségügyi szférába...

Az építő nemzeti nacionalizmus útja az lenne, ha olyan népszerűvé, gazdaggá, vonzóvá válna az ország, mint Skócia... Azt kell elérni , hogy menő legyen magyarnak lenni és minél többen akarjanak magyarrá válni...Ehhez kell a racionális, szelektált bevándorlás ( ez nem a muszlim fiatalemberek tömeges beengedése lenne, mielőtt valaki félreérti..)

2020.02.01. 20:27:42

@Brix:
egyenes férfiágak között különféle módon mért genetikai távolságok.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/df/MDS_analysis_of_Europe.png
ha európából valakik nem távol állnak a magyaroktól, akkor azok a finnek. ez viszont tudomány.

Brix 2020.02.01. 20:56:49

@civisvarosi: A lènyeg soha nem a genetikai közelsèg , ha így lenne, akkor a szerbeknek ès horvátoknak , vagy az oroszoknak ès ukránoknak nagy szimpátiával kellene egymáshoz viszonyulni, de mègsem...
Mi viszont szeretjük a finneket ès ők is minket, mert van egyfajta lelki sorsközössèg èrzès , ahogy a lengyelekkel is ...Ennek az " elemi bioszhoz "nincs köze- hiszen, barátokat sem etnikai alapon választunk , hanem azonos èrtèkek ès a kölcsönös tisztelet alapján ...A sorsazonossag kèrdèse is felmerül, ezért a magyar önkèntesek elindultak hogy megsegítsèk finnorszagot a szovjet világhódító hatalommal szemben...A finnek azóta is emlèkeznek erre, pedig a katonák nem is harcoltak..
Így lehet nagy nemzetet èpíteni ...
@Petimester: Köszi

2020.02.01. 21:03:57

@Brix:
állítottál valamit, hogy a finnek a magyarok testvérei. európában ha valakik távol állnak a magyaroktól, akkor azok a finnek és az észtek. mindjárt a földrajzilag és biológiai értelemben is a legtávolabbit akarod ráerőszakolni. ez azt mutatja, hogy érzéketlen vagy, nem idevalósi.

2020.02.01. 21:08:24

@Brix:
a nagy októberi forradalommal a finnek leváltak oroszországról és finnország önállóvá vált. magyaországon volt egy kommunista hatalomátvétel és azt követte trianon. és 2010 óta a többség egyetért abban, hogy ezt a komcsi, libsi társaságot az országos közintézmények közelébe se engedjék. ezért van megválasztva a fidesz. és a jobbik is. csak a jobbik azt mondta, hogy ők majd összeállnak ezekkel. álljanak össze. és meglátják, hogy a szavazatszám tovább csökken.

2020.02.01. 21:17:02

@Brix:
a finnekkel semmi probléma nincs. a fővárosi értelmiség egy részét zavarná el a hatalomból a fideszes, elég sok jobbikos, és azok is, akik nem fideszesk és nem jobbikosok, de nem ballibsik.

egy főre jutó gdp-t vásárlóerőparitáson, akkor izland gazdagabb, mint németoroszág. szerintem a németek legyenek olyanok, mint izlandiak. a budaörsi szdsz-esek legyenek olyanok, mint az eszkimók. szerintem az nagyon jó lenne. de ez egy baromság ugye. demonstrálom a hülyeséget.

DrGehaeuse 2020.02.01. 21:43:51

Nemzeti öncéluság bűnébe csak egy valóságosan létező nemzet eshetne.
Magyar (plitikai) nemzet nem létezik. Legkésőbb 1949-ben teljesen fölszámolta a kommunista internacionalizmus öncélusága, leginkább a 45 előtti nemzet öncéluságának jogos büntetése gyanánt. Utána a nemzet helyébe az MDP-KV, 56 után az MSZMP-KB-t tették mint a nép (országlakosság) sorsának intézésére hivatott szovjet helytartókat.

1990 után a sikertelen rendszerváltás a sikeres privatizátor hatalomátmentők és az olajmaffiózók kezére játszotta tényleges hatalmat, akiki bábként tolták a formális hatalomba az általuk korrumpált imposztor politikuspótlékokat.

A ma uralmi helyzetben lévő vagy arra aspiráló ál-elit politikai aktorok önmagukat oktrojálják a nép nyakára azt a látszatot keltve mintha ők lennének a nemzet.

Ha itt öncéluságról kell is beszélni az csak a bitorlók öncélusága. Magyar nemzet az nincs.

2020.02.01. 21:43:59

@Brix:
az izlandiak gazdagabbak, mint a németek. az eszkimók népszerűbbek, mint a skótok. ne akarjanak már az elavult dudáikkal skótoskodni. váljanak eszkimóvá. sokkal népszerűbbek lennének. fogadják be az eszkimókat. vagy ha nem, akkor srí lankát. akiknek a negyede amúgy kelet-indoeurópai. hindueurópai. az indiai bihar megye legfelső tanítókasztjátanak kétharmada kelet-indoeurópai. ők a magyar jobbágyparasztok távoli rokonai.

DrGehaeuse 2020.02.01. 21:46:53

Sokkal nagyobb baj és veszély, hogy a nép kezd beletörődni és kezdi elfogani a hazugságot: orv-bán és bandája a nemzet.

Brix 2020.02.01. 21:50:37

@civisvarosi: www.valaszonline.hu/2019/06/17/klima-laszlo-nemeth-endre-ostortenet-rokonsag-kutatas/
Van aki mást mond , finnugor rokonság kèrdèsèben...Ez innentől kezdve meddő ès èrtelmetlen "hitvita"...
De, hogy kerülnek most a nemzeti öncèlúság kèrdèsèhez a balliberálisok? Nem èrzem a relevanciát!

Tamáspatrik 2020.02.01. 22:37:44

Egy évben van 2 nap, március 15 és aug 20, amikor a nemzeti érzés teljesen helyénvaló, de ide vehetjük még október 23-t is. Ez arányosítva is kevesebb mint 1%-a a napjainknak, ami azt jelenti, hogy 1%-nyi nacionalizmus nagyjából helyénvaló az ember életében, a többi másra való. Annyi minden fontos dolog van még az életben ezen kívül. Annyi minden kategóriában vagyunk benne még azon kívül, hogy magyarok: pl. európai, földlakó, x város vagy falu lakója, ilyen vagy olyan vallás híve, nő/férfi, apa/anya, munkatárs, főnök, vállalkozó stb. stb, ha mindig ezekben élünk, akkor sosem leszünk önmagunk, mindig csak szerepeket fogunk játszani, mások által jónak tartott érzéseket veszünk át, és nem a saját életünket éljük.

Brix 2020.02.01. 22:41:03

Azt kellene először tisztázni ,hogy kik tartoznak a nemzethez...Vèlemènyem szerint , a nemzet egy önkènt vállalt sorsközössèg, ès szándèk, tettek alapján oda lehet tartozni, nem pedig etnikai privilègium...
A törtènelem során szinte soha nem volt egysèges nemzet a magyar , mert vagy osztályalapon ès\ vagy etikai alapon ( kèsőbb) mindig erősen megosztott volt...
A nemzethez pl. a közèpkorban nem is sorolták a jobbágyokat, csak a nemesek voltak teljes jogú emberek: "nemzetesek"..
Így a harc folyamatos volt....
A magyar egy rebellis nèp volt mindig, remèljük az is marad , ès fellázadunk a jelenlegi elnyomó rendszer ellen is...
Koppány lázadt István ellen, ami legegyszerűsítve a magyarok ès a nèmetek harca volt..
Vata lazadt a nyugati hatás , Orseoló Pèter ès keresztènysèg ellen...
Csatlakoztak a parasztok is, akikre a bogumil mozgalmak hatottak...Vallási szabadság, társadalmi egyenlősègek ès nemzetsègi rend visszaállítása , a feudalissal szemben...
Vagy a közèpkor derekán , Dózsa György parasztháborúja, a növekvő egyházi ès főúri terhek ellen , a szabadsagèrt lázadtak...
Ki kèpviseli most a magyar öröksèget , Dózsáèk, Bálint pap, vagy azok a nemesek, akik arra kènyszerítettèk Dózsa katonáit, hogy Dózsa felgyújtott testet tèpjèk darabokra, ès egyenek az ègő húsból..
A nemzetet a nemesek jelentettèk, a közèpkorban , de a lakosság 90%- a jobbagy volt...
Soha nem lesz itt megbèkèlès , egysèges nemzet- mert nem is volt soha...Az elnyomottak nèha a törökhöz húzták , nèha a románhoz , néha a bolsevikokhoz...csak megszabaduljanak...
Mindig csak a kènyszerű hierarchiak tartották össze az országot...A jogok nèlküli rétegek folyton másban kerestèk felemelkedèsük útját, mert nem bíztak a saját nemessègükben...A nemessèg elbukta Mohácsot, utána pedig már nem tért soha többet magához az ország... 200 èv háború minden szinten , ès oda jutottunk , hogy a Rákóczi - szabadságharc vègère annyi embert vesztettünk, hogy jelentèktelennè vált a magyarság ..Nagyjából az 1500 - as èvek vègen annyi magyar etnikumú èlt a Magyar Királyság területèn, mint 1711 táján , csak akkor 55-60% volt a magyarok számaránya , 1711- re, csak akkor már 40% lehett , vagy kevesebb a magyar etnikum számaránya...Ekkor hívta be az èn őseimet Mária Terèzia, akik idővel magyarrá váltak , felvettèk a magyar kultúrát , de hatottak is az itt èlő lakosságra...
Azt kell megèrteni, hogy a "vezető etnikum" alapján szerveződő nemzet, " államnemzet" egy totális hülyesèg, mert ha eleget kínál egy ország : megèrtèst , elfogadást ès jó èletet a kisebbsègnek, akkor idővel magyarrá válik mindenki...

Brix 2020.02.01. 23:01:43

@Brix: Korrigálom magam: a kirekesztő szemléletű államnemzet elvére gondoltam, amely nem tekinti az ország terültén élő összes állampolgárt a nemzet részének...

2020.02.02. 00:17:37

@Brix:
a gyergyóditrón a srí lankai pékek sorsközösséget vállalnak a székelyekkel? jaj, szegény kis székelyek. ez lenne az alapja a nemzetnek, vagy egy nemzetiségnek?

a nemzet, nemzetség, nemzetiség, és a nemzetközösség is politikai identitással rendelkező humán szaporodási közösség. nemzés hozza létre. és a nemzetieskedés általában valami férfiaskodás. és ennek párja a nőiség. nőági társulás, abból lesz a társadalom.

2020.02.02. 00:18:47

@Brix:
ezek szerint magyar az, akinek fáj trianon? mert hogy egy sorsközösség.

2020.02.02. 00:25:43

@Brix:
van rokonság a finnekkel. van rokonság a ceyloniakkal is. a honfoglalás kori sírokban találtak olyan géneket, amelyek a latin-amerikai indiánokra jellemzőek. tehát van maja-magyar rokonság is.

2020.02.02. 00:40:44

@Brix:
a jagelló ház eredetében finnugor. csak nem tudtak róla azt hitték, hogy ők litvánok. a tudomány az egyenes férfiágat képes visszavezetni az őskorba. és ii. lajos a mohácsi csatában egy finnugor eredettel rendelkező hadvezér. az orosz nemességben a rurik dinasztia nagyrészt finnugor. rettegett iván például.

2020.02.02. 00:55:29

@Brix:
a magyar tudományos akadémiától és magyarságkutató intézettül függetlenül ilyen térképet rajzolnak a középső bronzkorra.
indo-european.eu/wp-content/uploads/2019/12/13-bronze-age-middle-languages.jpg
indoiráni közösség uralta az eurázsiai steppát és és ez megjelent ugye mezopotámiában. szomszédos volt a finnugorokkal. az ősindoeurópai nyelv nyugati változata (NWIE) jelen volt a káprát-medencében a már az őskor végén a kőrézkorban.
indo-european.eu/wp-content/uploads/2019/12/9-chalcolithic-early-languages.jpg

2020.02.02. 01:07:43

@Brix:
az őskor végétől, az ókor kezdetétől jelen van egy ősindoeurópai nyelvet beszélő népesség a kárpát-medencében. az érintkezik a szlávokkal, germánokkal, latinokkal. és az eurázsiai steppén van egy ős-iráni nemzetség. és ennek vannak különféle nyelveket beszélő szomszédai. görögök, indoárják, finnugorok. és aztán ez érintkezik később a török-türk népekkel. és ebből létrejön egy ősi multikulturalitást őrző nép. és könnyen lehet, hogy az a magyar.

Tamáspatrik 2020.02.02. 08:57:09

@civisvarosi: Na és akkor mi van? Egy régi kupli jut eszembe: "Mi ebből a tanulság? Abszolút de semmi."

Tamáspatrik 2020.02.02. 08:58:28

@Brix: Az összes általad említett harc nagyjából egy fölösleges zsákutca volt. Pont arra tanít a történelem, hogy harccal nem megy, nekünk legalábbis (másnak se nagyon).

2020.02.02. 13:37:40

@Tamáspatrik:
hja, mert a szlovákok olyan kurva jól jártak a felvidékkel és a románok erdéllyel. a ruszinok megkapták káprátalját. milyen jól jártak a szovjetunióval. a magyar királyságban milyen rossz volt nekik. és az alpokalján mennyi mindent megosztott bécs. a francokat. ezekkel bécs járt jól. és a központibb hatalmak. akiket a köznép nem választhat.

2020.02.02. 21:23:41

@Bánegressy:
a két gazdagság nem teremthető meg egyszerre. bécsben nincs valós árutermelés. bécs sokkal gazdagabb, mint akármelyik német kisváros ahol iparosok élnek. eleve ausztria gazdagabb, mint németország. de akárhány ilyen város nem lehet. külső gyarmatbirodalmak nélkül egy se lehet. ausztria magyarországot kívánta gyarmatosítani. a monarchia bosznia hercegovinát. a crna ruka úgy gondolta, hogy nem lesznek gyarmat. de nem békemenetet hirdettek, hanem amikor az szerájevóban jár, akkor lelőtték a trónörököst. ez volt a pecsétjük közepén.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/71/Black_Hand%2C_logo.png
süti beállítások módosítása