1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.12.22. 03:53 HaFr

Kövér László tobzódó durvasága súlyosan árt a nemzetnek

Képtalálat a következőre: „kövér lászló”

Kevés dolog jellemzi olyan jól Magyarország szomorú állapotát, mint hogy olyan ember játszhatja el benne a haza bölcsének szerepét, mint Kövér. Nem beszélve most arról a pályaívről, amelyet ez az ember a rendszerváltás előtti időszaktól máig befutott Beavis-ével, Orbánnal kart karba öltve, amelynek minden pontján ugyanilyen öntudatossággal (és önazonossággal) osztotta az észt a mai véleményével akár gyökeresen ellentétesen; és nem beszélve az országgyűlés elnökeként éppen az országgyűlés tökéletes semlegesítése, ellehetetlenítése, megsemmisítése érdekében végzett szorgos munkájáról, elég megnézni egy-egy mai nyilatkozatát, hogy biztosak legyünk benne: valami nagyon eltörött ebben az országban.

A legutóbbiban például -- szűk marokkal válogatva -- Karácsony Gergelyt "pubertáskorban lévő kiskutyának" nevezi, "amelyik látványosan körbejelöli a területét”. Az ellenzék magyar választók által az országgyűlésbe küldött némely, nevesített képviselőjét "a demokrácia salakjának" hívja, ugyanígy a saját választójogi törvényei által kikényszerített, nagyon nehezen születő ellenzéki összefogást "politikai promiszkuitásnak". Kövér régen túl van a méltánytalanságon: tobzódik a durvaságban és az egyik legnagyobb hangú politikai verőlegényként kiemelkedő szerepe van abban, hogy az ország lelki elgyötörtsége ma már a legrosszabb történelmi időket idézi. Egyebekben annak, aki ennyi év után is tovább akarja pontosítani a Kövér Lászlóról kialakult véleményét, itt az eredeti szöveg.

Könnyű lenne Kövérre bármi durvaságot mondani, de minek követni őt ebben, és ami még fontosabb: félreismernénk a probléma lényegét. A helyzetben nem Kövér a probléma, hanem a kontextus és az ország, amelyek eltűrik a személyét; amelyek a gyötrésre -- alapvető mentálhigénés reflex hiányában -- nem egyöntetű elutasítással, ellenállással, lázadással reagálnak. Kövér nem létezne -- vagy másképp beszélne --, ha nem lenne közönsége. Minden okunk megvan ezért a szomorúságra. A színvonalzuhanás, amely nemcsak a legjobbjaink hazája ("Haza a magasban"), de akár egy Gyurcsány Ferenc kimódoltan parlagi praxisa óta bekövetkezett itt, szívszorító.

Az a szenvtelen hazudozás, hogy "összességében kiváló évet tudhatunk magunk mögött", vagy hogy arra az alákérdezésre, miszerint "a hatalomért és a pénzért összefogtak" (tehát még egyszer: az ellenzék teszi ezt az adott választói jogszabályok között, amelyeket nem ő hozott, és állítja ezt egy példa nélkül állóan korrupt rezsim propagandistája, egy bizonyos Kacsoh Dániel, a közpénzen -- tehát az ellenzék szavazóinak pénzén is -- fenntartott kormányzati szócsőben), a magyar országgyűlés (ti. nem pedig pártgyűlés) elnöke úgy reagál, hogy "egyelőre az osztogatás és a fosztogatás, a hazudozás meg a rombolás megy" (az ellenzéki önkormányzatokban), ami mögött "a közös nevező a gyűlölet" -- nos, ezek mind nem ma fordulnak elő először. Az ellenfél megvádolása azzal, amit maga csinál, szintén nem meglepő egy olyan gyakorlatban és egy olyan lapban, amelyek a közönségeik manipulálásából élnek, habár azt újra és újra érdemes megjegyezni, hogy -- a 2010-ig folyó kormányzással szemben, amely persze sok ponton szintén manipulatív volt --, ezt nem egy rendszer (a liberális demokrácia normái) ellenében, még azon belül, hanem ezt már kipusztítva, ez után teszi, a politikai erőszakot és a hazugságot téve normává, amiért a manipulációnak sokszoros a kára. Ez Kövért az orosz típusú szubverzív propaganda egyik hazai mestervé teszi, beszédében és cselekedeteiben beláthatatlan távolságba sodorva attól, ami egy hazafi feladata lenne egy szenvedő ország egyik közjogi méltóságaként.

"Most érett be a társadalom egy jelentős részé­ben az ellenzék által kilenc éve folytatott háborús hisztériakeltés gyümölcse. Ugyanakkor ez nem újdonság. A nyilasokat és a kommunistákat 1944–45-ben is a gyűlölet, az irigység, a frusztráció és a gondolattalanság kötötte össze." Mondja ezt és sok egyéb veretes dolgot (tehát) Kövér László. Karácsonyra, szeretettel. Ilyen erkölcsi és gondolati nívón ilyen sokat elérni ismertségben és elismertségben -- bizony az országunkról kiállított bizonyítvány. Értem én, hogy aki a Magyar Hírlapot olvassa -- leszámítva az ilyen eseti szemlézőket, mint én --, az feltehetően erre a táplálékra vágyik a karácsonyi készülődés közben. De csak ismételni tudom: úgy tenni, hogy ez a szöveg egy zárványnak szól és emiatt szó nélkül hagyni, nem kezelné súlyán a problémát. Ez a beszédmód ugyanis a magyar közbeszéd mainstraemje (gondoljunk bele, az országgyűlésünk elnöke képviseli) és félő, nem is fog kiszorulni belőle a belátható időben, aminek a lelki, erkölcsi kára a politikain túl is felmérhetetlen.Nagyjaink életáldozatai ebben a tizenöt percben, míg olvashattuk hazánk e szomorú látleletét, teljességgel hiábavalónak tűntek.

45 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4615362014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2019.12.22. 06:36:55

Az efféle társadalmi lelki állapotokat rendszerint kataklizma követi - aztán pedog mindenki csak csodálkozik a hátrahagyott korszakon: "Hogy történhetett ez meg?!" és elhatárolódik tőle, megátkozva azt, akárcsak Kövér et. a kommunizmustól.

A magyar közgondolkodásnak nincs semmiféle fék, amely megóvná attól a társadalmat, hogy ez újra és újra ne történhessen meg: mert ha egy változás után (súlyos, reménytelen kompetenciahiánya révén) a társadalom zöme "nem azt kapja, amit remélt", akkor újra és újra szükségét érzi annak, hogy önmagának hazudjon, ellenségképeket gyártson és velük szemben gátlástalan agresszióval élhessen.

Ezt a magyar történelemben csak külső erők képesek megállítani - de ez csak tovább növeli a frusztráltságot, a "valójában mi semmire se vagyunk jók!" eltitkolt érzését. Lassan 200 éve elmondja az a pár értelmes magyar, hogy ez így szar és hogy baj lesz ebből - de a többség messze nincs olyan mentális állapotban, hogy "megengedje magának" az infó befogadását.

Fülig José 2019.12.22. 09:31:16

@civisvarosi: azért remélem te még tudod követni magad.... :-)
addig megvan, hogy egypárt- rendszer. meg bevégezni a rendszerváltást. de a közepe....? ember: a királyod ajtónállójának szájából MINDEN MEGSZÓLALÁSAKOR folyik a fos. mert ti ezt kedvelitek. csak gyűlölködni tud, semmi más funkció nincs rajta. ostoba, mint a s.gg szüretkor és a sötétségével csak a magabiztossága vetekszik. és ez az entitás a magyar országgyűlés elnöke. érted? (dehogy) milyen ellenzékről zagyválsz?! (kollégád a lézerjoe-s cikkhez oda bírta írni hogy "mer a gréczy.." ezt az okádék mellébeszélést nektek a rezsiszili tanítja, valld be!)
namost ha rendszerváltás, akkor meg hogy a f.szomba kerül egy kövér az országgyűlésbe...? ez az alak, aki kiszolgálta a komcsikat, fröcsögve ugatott a keresztényekre ma a keresztény nagymagyar anyaföld fiai kisf.szom megmentőjének szerepében játssza az agyát- ti meg eszitek. meg a bécs elesett dumát is, a migráncsapokalipszis (egyre tolódó..) eljövetelét is, meg a nyugat szintúgy húzódó bukását, közép-európa eljövendő világvezető szerepét, a magyar tőkésosztály (muhahaha) kialakításának szükségességét meg még vagy egycsillió átlátszó, szemenszedett hazugságot.
mert kisebbrendűségi komplexusban szenvedtek, mert iskolázatlanok és ostobák vagytok, mert nyomorult, kilátástalan az életetek és az okoz örömet, ha másnak is az...és mert a csúti törpe azt ugatja, amit te meg a hozzád hasonlók hallani szeretnének.
közben persze az oktatás nem létzik (nem is kell, csinálnak kis orbánjugendeket, napi hazafias dalok éneklésével, az a fontos), eü. hagyjuk, úthálózat detto, szabolcs-nógrád nincs már...
de csak masírozzatok öreg, tapsoljatok és hozsannázzatok kedvetekre de felhívom a figyelmed: 2.5 millió debil (jelentős részük ráadásul nyugger) nem alkalmas erő elfoglalni a világot...

ijontichy 2019.12.22. 10:24:09

@poszt: "nem Kövér a probléma, hanem a kontextus és az ország, amelyek eltűrik a személyét [...] az bizony országunkról kiállított bizonyítvány."
A bő húsz évnyi társadalomrombolás eredménye :-(.

Btw. Más Off: Olvasom, hogy a "kormány meghátrált az ingyenes céginfo korlátozása kérdésében". Kezd sok apró jele lenni annak, hogy puhul már a vitya pucája ;-) Pedig ez olyan, ami érthető lenne (bő másfél évtizede egy ideig foglalkoztam a kérdéssel, amikor a hüjjeszadesz mindeningyé' lázban égett). Miközben a GDPR-t szívja ország-világ, van némi bája, ahogy jog és kötelezettség számonkérhetősége nélkül lehet személyes adathoz (pl. lakcím) jutni. Na mindegy, félig telt pohár is pohár, és az jó hír, hogy kókad már az alcsúti farok, pedig nem is vonultak mobiljukat villogtatók az utcára :-).
Egyébként a magyar állam legtöbbször "sikeresen" mellétrafál, amikor az "ingyenesség", "méltányos mértékű hozzájárulás", illetve a "szemérmetlen rablás" jelzők mentén beárazza a szolgáltatásait :-(. On

Fülig José 2019.12.22. 11:02:05

@civisvarosi: magyarellenes....essevoltmég (ásít)
tudod, hevenyészett jellemrajzomat 101% ban támasztottad alá: elképesztő buta vagy. primitív, komplexusos tahó, akinek a nacionalizmus az egyetlen létformája. tanulni kellett volna, pl történelmet...
kövér max a fideSSt veri szét, tudod a fiatalok 60 iq felett nem vevők a náci eszmékre.
ha tetszik a határon túli lét, költözz oda. vagy azok ide. de pillanatnyilag az ország gondjait kéne orvosolni, nem kamuberuházásokkal vakítani a határon túliakat a szavazatukért cserébe.
a cél -ellenben azzal amit állítasz- a békés együttélés lenne a környező népekkel, de erre (is) alkalmatlanok vagytok. mint egyébként mindenre, csak hőzöngeni meg köpködni tudtok.
szánalmas véglény vagy, sajnállak. válaszra ne pazarolj időt...

ricardo 2019.12.22. 14:49:29

Tegnap volt az év leghosszabb éjszakája. Ahhoz egy Kövér-interjú dukál.

Gargantua 2019.12.22. 16:42:36

Ha nem lenne benne az az otromba és kényszeredett gyurcsányozás, még osztanám is.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.12.22. 20:46:20

@Gargantua: Nincsen benne otromba és kényszeredett gyurcsányozás, csak fair és kikényszerített gyurcsányozás.

Bkkzol 2019.12.23. 16:44:50

Valóban sokszor nyers Kövér , de elgondolkodtató és szellemes a mondanivalója. Különben meg az "ellenzék" infantilis vagy/és idióta megnyilvánulása nem siralmas? Nekiszaladunk a zárt ajtónak... háton pörgés.... korlát mászás... beülök a bársonyszékbe... trágárkodás...
A pubertás kölyök kutya meg pont azt csinálja, mint mondta... igaz lehetne finomabban cizellálni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.12.23. 16:57:32

@Bkkzol: "elgondolkodtató, szellemes" -- ezt még emésztenem kell

kocsisj 2019.12.23. 17:00:30

Sajnos, szomorú, de igaz amit leírtál. Egy vigasztalhatja az embert, hogy jön még kutyára... kankutya.

screpes 2019.12.23. 17:47:11

@Bkkzol:
te hogyan csinálnád?

ijontichy 2019.12.23. 18:51:28

@HaFr: "Elgondolkodtató, szellemes"
Mint épp a közelmúltban utaltam rá többször is, a személyiségfejlődés mintegy megkoronázása a kifinomult, magas szintű humorérzék kialakulása ;-).
Haj, nehéz is lehet Fatlacusnak és társainak (kik az igazi hungarikumnak számító dakota humor csúcsain járnak), a dr. Réthy és kortársaitól a Worluk Árpiig terjedő, funkciótlan trágárság művelőivel szemben (a Parlamentbe jutott idegenszívüekről már nem is beszélve). Már '90 táján látszott, hogy nem lesz ennek jó vége. Például Darvas Iván (nemRIP) komolytalan szellemkedése (nemDéEf, esz,dé,esz!) Sinkovits Imre (RIP) magasztos fohászával szemben (Isten, Haza, Család, Párt!), már jól mutatta a politikai marketing romlásának első virágait. Csak a szerencsének - és persze a mi Lacusunk és társai áldozatos tevékenységének - köszönhető, hogy mégsem indult romlásnak a hajdan erős agyar ;-). De a szeretet ünnepének közeledtével inkább nem folytatom. Sapienti sat :-(.

morph on deer 2019.12.23. 18:53:28

@ricardo:
“ Tegnap volt az év leghosszabb éjszakája. Ahhoz egy Kövér-interjú dukál.”

Úgy érted, a legsötétebb éjszaka volt. :(

Budai Nagy Antal 2019.12.23. 19:21:58

Kövér diagnózisa tűpontos volt.

Nem véletlen hogy érdemi ellenérv az állításaival szemben nincs,hiszen ki merne arra vállakozni például hogy bebizonyítsa azt hogy hadházi meg tordai nem a demokrácia salakjai?
Vagy karigeri és bandája-lásd még kultúrhelyettesének mai szeretetét- nem emlékeztet immár naponta egy friss birtokát látványosan körbepisilő kutya tobzódására?

Vagy ezzel ki tud vitába szállni?

"Most érett be a társadalom egy jelentős részében az ellenzék által kilenc éve folytatott háborús hisztériakeltés gyümölcse. Ugyanakkor ez nem újdonság. A nyilasokat és a kommunistákat 1944–45-ben is a gyűlölet, az irigység, a frusztráció és a gondolattalanság kötötte össze. Ezért nem okozott a kisnyilasoknak problémát belépni Rákosiék pártjába. Az egyébként jelentős részben zsidó származású kommunista vezetőknek pedig, akiknek a hitsorsosait a nyilasok belelőtték a Dunába, miközben akkor is bőszen fasisztázták a kiépítendő diktatúrájuk legfőbb ellenfeleinek tekintett polgári politikusokat – köztük például a napokban Teremtőjéhez megtért volt kisgazdapárti képviselőtársunkat, Horváth Jánost is –, azonközben nem jelentett gondot befogadni a náci gyilkosokat”

Kövér egy tükörképet tartott.Egy tükörtől pedig sok mindent lehet elvárni, no de kozmetikai tanácsadást azért mégsem.
Talán a moslékkoalíció tagjainak másként kellene viselkedniük, ha már ennyire zavarja őket Kövér és mások megjegyzései.

Khonsu 2019.12.23. 19:35:01

@Budai Nagy Antal:

Az ellenzék és legfőképp az ellenzéki szavazók kezdenek megtanulni egy olyan dolgot, amit már rég meg kellett volna. Történetesen, hogy hülyeségre és hazugságra nem reflektálunk, hanem kiröhögjük, tudomásul sem vesszük. A sok propaganda, hazugság, kövérek, rogánok, stb. csak akkor működnek, ha van aki figyel rájuk. Legyinteni kell, és betudni hülyeségnek. A fityiszesek is ezt csinálják az ellenzéki propagandával, az ellenzéknek is ezt kell tennie. Tudomásul sem venni.

Budai Nagy Antal 2019.12.23. 20:11:33

@Khonsu:

Ezen és még sok mindenen már rég túvagyunk.
Ahogyan Borkai pucér fenekén, Witinghoff masszázsán vagy Gréczy 'onania vincit amor' performanszán is.

Valamikor Bácsfi Diana karlendítésétől zengett és rettegett a komplett balliberalizmus, itthon és nyugaton.
Ma mér a zsidólistázó Gyöngyösi Márton brüsszelita emberünk, nagykoalícióban az apró ivadékokkal.

Khonsu 2019.12.23. 20:35:44

@Budai Nagy Antal:

"A viták ideje lejárt", cél szentesíti, meg hullik a forgács, stb.

Elárulok neked egy érdekes dolgot, amit most a fityiszesek nagyon nem akarnak érteni. Olyan mélyre süllyedt már ez a rezsim, hogy a legtöbb ellenzékit már valószínűleg semmi nem érdekli, csak hogy bukjon. Abszolút nem érdekel már ellenzéki oldalon senkit sem, hogy ki kivel fog össze, meg ki mit mondott tíz évvel ezelőtt, csak az, hogy létrejöjjön egy olyan felállás, ami végre elküldi Orbánt a fenébe. Szerencsére a generációváltás is ezt segíti, már ebbe az alapállásba érkeznek meg a fiatalok. Szóval tök mindegy ki mit mond, mert már senkit sem érdekel. Nem csak a fideszes propaganda, az ellenzéké sem. Itt már a matekra helyeződött a hangsúly, ahhoz hogy a fityisz bukjon arra kell szavazni, ami nem a fidesz. Tök mindegy mi az.

Jó ez? Nem. Van más kiút? Nincs. A rendszer már nem konszolidálható, a kiegyezés reménytelen.

Budai Nagy Antal 2019.12.23. 21:13:30

@alterego00002:

2002. március 23-án a békéscsabai Ifjúsági Házban hangzott el a budapesti olimpia ötlete kapcsán Kövér László híres „köteles beszéde”. A beszédről később Kövér is elismerte, hogy – számos egyéb hiba mellett – ez is hozzájárulhatott a 2002-es vereséghez.

Később, 2006-ban maga Gyurcsány Ferenc vallotta be büszkén Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvében, hogy az ő stábjuk kerekített a „nem agresszív, nem fenyegető” beszédből „egy kis rossz szándékkal” rendkívül sikeres lejárató akciót.

A fő cél a Fidesz legyőzése volt a választásokon, a Kövér László elleni karaktergyilkosságon keresztül.

Mindkettő sikerült.

„Mi csináltuk meg a "köteles akciót" is. Semmi kétség: ami elhangzik, az képileg erőteljes, sőt durva, de nem agresszív, és nem fenyegető. Kövér nem akar akasztani. De amit mond, az - egy kis rossz szándékkal - ellene fordítható. Még kiforgatni se nagyon kell, csak kihasználni a benne rejlő lehetőségeket (...) És összerakjuk. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az SMS-kampányt, amelynek a vége a köteles tüntetés.”

Gyurcsány szavai Debreczeni József: Az új miniszterelnök c. könyvében.

És? Mi lett utána?Egy rekordgyorsasággal szétvert ország, egy D209 megpuccsolása, csődbe vitt ország, hazug pénzügyminisztérium, egykori üzlettárssal elfoglalt titkosszolgálat és kancellária, pszichiáter mint külügyminiszter, kirúgott és bukott pénzügyminiszter mint "államreform" felelős...
hogy a gyurcsányi "víziók" fejleményeit foglaljam össze...végül IMF hitel és abgang.

Megérte?

alöksz róz 2019.12.23. 22:45:30

A legutóbbiban például -- szűk marokkal válogatva -- Karácsony Gergelyt "pubertáskorban lévő kiskutyának" nevezi, "amelyik látványosan körbejelöli a területét”.

ez mitől tobzódó durvaság?
már azon kívül h 'durván' találó hasonlat :-)

Billy Hill 2019.12.23. 22:57:45

@civisvarosi: Sajnos nem látszanak a kommentjeid...

Billy Hill 2019.12.23. 22:59:15

@Khonsu: "Hülyeségre és hazugságra nem refektálunk!" Ezért is nincs blogbejegyzés Kövér László faszságairól! Nagyon helyes!

Látens Inszinuáció 2019.12.23. 23:54:50

Végigolvastam az összes hozzászólást.
És eszembe jutott rá egy hasonlat.
Olyanok lettünk, mint a kókuszos lecsó.
Külön-külön mindkettő ehető. De együtt?

A büdös életben nem lesz ez az ország normális...

Khonsu 2019.12.24. 00:29:51

@Billy Hill:

Elhiheted, hogy az átlag ellenzéki szavazó reakciója erre már csak kb. annyi, hogy valamelyik fideszes hülye már megint mondott valami baromságot. A saját tábort sem igazán érdekli, mert őket a hitük úgyis oda húzza. Szóval ezek a megnyilvánulások már csak pusztába kiáltott szavak. A két tábor döntő részét ez már nem érdekli. Az, hogy az értelmiség ilyen blogokon megvitatja a kialakult helyzeten már nem sokat változtat, mert ezt is relatíve kevesen olvassák. Az olvasótábornak, esetleg stratégáknak adhat ötleteket, de az átlagot valószínűleg nem érdekli.

A legtöbb ami a mai helyzetben reálisan elérhető, hogy a küzdő feleket megpróbáljuk közel egyenlőre kihozni. Amennyiben egyik sem érzi magát verhetetlennek vagy épp esélytelennek, akkor talán beindul valami konstruktív politikai verseny minek következtében a szemétje mindkét oldalon kihullik és oda kerül, ahova való.

Szóval ez így kívülről szemlélve már lényegében csak matek. Egyensúlyba kell hozni a mérleget. Aztán a küzdő felek vagy kölcsönösen kikényszerítik egymás javulását, vagy kioltják/elpusztítják egymást, és tiszta lappal kezdhetünk.

Közben az idő vészesen fogy...

Khonsu 2019.12.24. 00:44:35

@Khonsu:

Szóval a tartalmon túllépve az erőegyensúly beállítására kell koncentrálni, ami a tartalom javulását is elhozhatja. A tartalomról magáról vitázni (lévén posztmodern baromságok) csupán a szellemi energiákat pazarolja.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.12.24. 01:05:34

Épp' 4096-on állt nálam a számláló -- na az egy kerek szám: 2^12.

Boldog Ünnepeket mindenkinek.

chrisred 2019.12.24. 03:56:09

@alöksz róz: Szerintem sem durva, csak egyáltalán nem találó, mert pont a kormány próbálja fitogtatni a hatalmát, és körbejelölni Karácsony területét, persze olyan szűkre, hogy neki is, meg a budapestieknek is fájjon.

Az viszont találó, hogy Tordai a demokrácia salakja. De mindenképpen hozzá kell tenni, hogy így is jobb egy fokkal, mint Kövér, aki viszont a diktatúra salakja.

Balambér Kovács 2019.12.24. 11:17:32

Nagy teher lehet az a Kövérnek, hogy együtt kell élnie magával!

Control_ 2019.12.24. 11:36:22

Kövér László egy diktatúra kiszolgálójaként kezdte (MSZMP berkekben) és egy másik diktatúra kiszolgálójaként fejezi be politikai pályafutását. A 70-es, 80-as években a kommunistákat, a 2000-es években a populistákat segítette. Természetéből fakad az elnyomóhatalmak szolgálata.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2019.12.24. 13:48:07

Bloggertárs. Kivágtad innen/ a blogodról a csupa kisbetűvel író propagandistát? Örökre vagy csak ideiglenesen? Bármelyik is legyen, blogger-karácsonyi ajándéknak az olvasók felé, hibátlan döntés volt, bár már jóval előbb meg kellett volna lépni. Nyilván -egy idő után, mire rögzült a véleményem róla- már soha el nem olvastam a kommentjeit, de így sokkal szebb a kommentfal. :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.12.24. 13:52:54

Azu a baj az egész fidesszel,hogy rohadtul nem fogják fel,ha elszúrnak valamit,mert el sem tudják képzelni,hogy ők bármit is elrontanának.

Indriq 2019.12.24. 13:55:20

@morph on deer:
"Úgy érted, a legsötétebb éjszaka volt. :("
nem, a leghosszabb éjszaka volt, a legsötétebb interjúval :)

Indriq 2019.12.24. 13:57:15

@Control_: arra célzol, hogy felakasztják amikor ovit elzavarják Grazba, és nem lesz csirkefarhát nyugdíjas? :)

Indriq 2019.12.24. 14:03:16

@alöksz róz: persze hogy durván találó számodra, ezt kaptad ukázba a székházból.....

(a többi már nem neked szól, csak lusta vagyok új kommentre :) )
amúgy egy kis rávilágítás a fütyesz mentalitásra...
a tarlós nevű független fütyeszes a kubaszov féle mantrát tolta a kampányban, miszerint Karácsony teljesen alkalmatlan, a mostanában készült interjúiban azt hangoztatja, nincs semmi baj Karácsonnyal....

ijontichy 2019.12.24. 14:26:13

@Balambér Kovács: Ja. Ezért nem kizárt, hogy elmondja majd egyszer még ő is a maga Kádár-monológját :-/

fideszes Bróker kormány 2019.12.24. 14:49:58

@Budai Nagy Antal: "Most érett be a társadalom egy jelentős részében az ellenzék által kilenc éve folytatott háborús hisztériakeltés gyümölcse. "

Hát ne is mondd, 2010 óta a Zellenzék legyarmasította a teljes közmédiát, vidéki médiát, ingyenes újságokat és így mosta a kisemberek agyát reggeltöl estig háborúra. Állandóan háborúzni hívott fel Prüsszel, migráncs, Soros, Juncker, Ensz, EU meg mindenki ellen. Nem is csoda hogy a kisember bedölt ennek a permanens ellenzéki háborús propagandának és mint kutyát szarni úgy vágta ki a hatalomból a mindig csupaszép békére vágyó illibbant Újellenzéket.

Amúgy meg a nem túl IQ terhelt hozzászólásodat elolvasva nem is kell bizonyítani azt a tényt, hogy a fidióta szavazók a társadalom legostobább rétegét alkotják. Igaz, marha vastag ez a réteg!

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2019.12.24. 15:11:27

Készüljetek egy váratlan, hirtelen és rendkívül meglepő változásra.

Khonsu 2019.12.24. 15:37:12

@screpes:

Jó látod. Ugyan nagy változás lesz, de semmi váratlan, semmi hirtelen és semmi rendkívül meglepő nem lesz benne. Ma már elég jól látható, hogy mi lesz.

Harari 2019.12.24. 16:01:11

A posztoló megállapításai teljes "félreértésen", de még inkább félremagyarázáson alapulnak, az igazán megdöbbentő, hogy olyan erkölcsi és intellektuális fundamentumot képzel mondanivalója talapzatául (és természetesen a szokásos módon sajnálkozik a vele egyet nem értők ill. vízióit nem osztók népes táborán), ahonnan kinyilatkoztatásai már-már az igehirdetés hamis látszatát keltik, miközben valszeg eszébe sem jut, hogy ha a "...Könnyű lenne Kövérre bármi durvaságot mondani, de minek követni őt ebben, és ami még fontosabb: félreismernénk a probléma lényegét. A helyzetben nem Kövér a probléma, hanem a kontextus és az ország, amelyek eltűrik a személyét; amelyek a gyötrésre -- alapvető mentálhigénés reflex hiányában -- nem egyöntetű elutasítással, ellenállással, lázadással reagálnak. Kövér nem létezne -- vagy másképp beszélne --, ha nem lenne közönsége. Minden okunk megvan ezért a szomorúságra." szövegben Kövér neve helyére valójában a posztoló (és nézeteit osztók) nevét helyettesítenénk, akkor sokkal jobban közelítenénk a valóságot és természetesen ezúton is jelezni kell az ilyen poszt tartalmának teljes és elvszerű elutasítását.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.12.24. 23:28:12

@Harari:

"Kövér neve helyére valójában a posztoló (és nézeteit osztók) nevét helyettesítenénk, akkor sokkal jobban közelítenénk a valóságot"

Lehetetlen: a poszttolónak (és nézeteit osztóknak) elhanyagolható mértékű politikai hatalma van. Ha ők eltűnnének a föld színéről, az ország népe azt nem venné észre.