Borkai et al.: azt csak a  felületes szemlélő gondolja, hogy a szex és a pornó a politikában botránykő. Tegyük most félre azt, hogy a választók körében keveseket érdekelt a Borkai-ügy lényege, a közpénzek herdálására és az emögött posszibilisen meghúzódó államközeli bűnözésre mutató újabb jel, ehelyett volt a fenék, a kokó meg a yacht. Ami nekem most érdekesebb, hogy maga a szexualitás működése bonyolultabb, ezért az értelmezése is konfliktusos ebben az ügyben: keveredik benne prüdéria, kellemes izgalom és kormánypolitika. Ez utóbbi azonban sokkal mélyebben van jelen, mint hinnénk.

A prüdéria a -- legutóbb Gréczy Zsolt, DK-s politikusra irányuló -- lejárató kampányok mozgatórugója. A prüdériát azonban a pornó -- -néző és -készítő -- nagyhatalom, Magyarország esetében (legalább annyira, mint másutt) a szexuális izgalom és a valláserkölcsi maradványok közötti térben kell értelmezni, ami a prüdéria működését nagyban elferdíti és -- ami a lényeg -- manipulálhatóvá teszi, tömegméretekben kiszolgáltatva a politikának. A szexualitásról magáról pedig tudjuk, hogy pedig a legerősebb emberi vágyak egyike, amelyik egyik oldalon a szeretettel, a másik oldalon az erőszakkal érintkezik, óriási lehetőséget adva a kreativitásban annak a "keresztény" politikának, amely szeretetet prédikál és erőszakot teremt, közben felhasználva a prüdériát e dinamika leplezésére. A politika érthetően -- sajnos érthetően -- demokratikus környezetben sem hagyná érintetlenül a szexualitásban rej lő lehetőségeket, leginkább csak negatívumként, botrányként és az ellenfelek lejáratásában rejlő lehetőségként tematizálva azt. Autokratikus rezsimekben azonban, ahol az erőszak invesztálja és maga alá gyűri az erkölcsöt, a jogot és a demokráciát, a szexualitás szerepe -- köszönhetően az eleve konfliktusos természetének -- átpolitizálódik: a prüdéria használatának helyét (amely alapesetben a politika fegyelmező ereje) átveszi az alkotó erőszaké.

Ránk vonatkoztatva a következőképpen: a negyedik-ötödik fiatal nő kinevezése után elég világos, hogy Orbán megtanulta a Momemtumtól a fiatalság és különösen a fiatalság esztétikumának erejét egy látványpékségben, amivé a politikát egyébként is tenni akarja. Már a Momentum is az értelem és a narratíva zárójelbe tételét éri el az esztétizáló politikával, amit a Fidesz most továbbfejleszt egy autokratikus rezsim érdekeinek megfelelően. Az esztétikum -- ha az emberre vonatkoztatjuk -- különösen meghitt kapcsolatban áll a szexualitással, ez pedig egy autokratikus rezsimben az erőszakkal: a szép az erőszak egyik hordozójává és kifejezésévé válik. A nők szerepének újrafeltalálása és használata a XX. századi politika újabb koncentrált tanulságára épít: minden vetületében a társadalomirányítás eszköze, a viktoriánus-keresztény családképtől a reprodukción át (A szolgálólány meséje) a manipulált szexualitás (vö. Foucault) felé haladva a spektrumon egyszersmind az állami erőszak széles tárházát nyújtva.

Íme, mivé lett a politika, miután a tömegdemokráciában előbb elveszett az erkölcs, aztán az értelem -- maradtak az erőszak és a vágyak, leginkább a szexuális vágyak, a hatalom funkciójaként. A politikum műfaja a csoportos erőszak, a (nemzeti méretű) SM és a fizetett szex határvidékeihez ért. Autokráciákban pedig nem egyszerűen érintkezik ezekkel (erre korábbról és demokratikus rendszerekben is van példa), hanem maga válik aleseteikké. Amennyiben a politika erőszak, annyiban - ad absurdum - a politika a szexualitás, tágabban a tömegtársadalom szenvedélyvilágának, egyik funkciója.