1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.10.14. 08:33 HaFr

Nem a Borkai-videót kell kárhoztatnia a Fidesznek, hanem amivé maga lett

Képtalálat a következőre: „media control”

Ne feledjük, mialatt beindul a Fidesz propaganda-gépezete, hogy a Borkai-videó nem manipulált, hanem a valóságról szól. A valóság került napfényre sok olyan választó számára, aki korábban a valóságtól elzárva élt. Nem a Borkai-videó gyengítette a Fideszt, hanem az idáig úgy-ahogy elfojtott, megerőszakolt valóság hirtelen feltárulása. És mivel tudjuk, hogy ez a valóságnak csak apró részlete volt, továbbra is szurkoljunk hasonló videóknak, oknyomozó cikkeknek, "árulók" napfényre kerülésének, a "becsületem a hűség" szemlélet visszavonhatatlan összeomlásának.

A Borkai-videó fehánytorgatásánál és az ellenzék választási előretörésének ráfogásánál nincsen önleleplezőbb gesztus ma. Világos jele annak, hogy az orbánizmus a vereségében is csak hazudni tud -- önmagának és a híveinek. A Borkai-ügy semmi másra nem mutat rá jobban, minthogy a nyilvánosság feletti eddig sikeres kontroll a Fidesz eddigi választási sikereinek kulcsmomentuma volt, és amint ez a kontroll felfeslik valahok és betekintést kapunk a valóságba, ott a Fidesz az ország polgárosultabb részein azonmód ellehetetlenül.

Mit fog most tenni az állampárti gépezet? Nyilván először össze-vissza fog kapkodni. Se szorítani,  se engedni nem okvetlenül bölcs. Orbán előbb meghallgatja majd Putyin és Erdogán atyai jótanácsait, oszt lesz majd valami. De a trend világos: Magyarország versenyképes oldala és a jövője - megkockáztatva a képzavart -- nem akar már a tenyeréből enni.

153 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9915221724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ijontichy 2019.10.15. 00:34:56

@inreallife: Borkai - bizonyos szempontból - analóg Trump-pal. Valamikor nyáron láttam egy kutatást, úgy 60% körül voltak az usákok, akik:
a) teljesen tisztában voltak vele, hogy a Trump egy gusztustalan gennydózer;
b) de a gazdaság megy, szóval belefér.
Magyarán, akár simán ismételhet.
Győrnek jól megy, jahogy kurvázott a polgi, kit érdekel. Kokó? Ne röhögtess. Győrben - főleg korábban - elég sokan foglalkoztak csempészettel (incl. drog).

@Csák Norisz kettévágott egy fotont.: "1000 milliardos nagysagrendu karokat" A 9 év sok-sokezer milliárdos károkozása után ez már smafu. Egyébként is, jobb ha ők lopnak (nem ismerős valahonnan? :-)) Ha csak a gusztustalan álszentséget dobja, az ellenzék máris sokkal jobb a fidesznél :-D

ijontichy 2019.10.15. 00:47:20

@vajdasagi: "Mert most még védhetjük Győr polgárait azzal, hogy sokan nem értesültek a videóról."
Stimmel. Tényleg nem. Ismerőssel ma emileztem egyet. Azt be kell látni, hogy a média eluralását nagyon megcsinálta a fityesz.
Amit írtam, Borkairól, tartom. Ha leléptetik, nem lefutott meccs Győr. Borkai - míg el nem kurvult - okkal volt népszerű. Az Ergényin élt, tkp. "az emberek között". Hogy mikor veszett el ennyire, abban már nem vagyok képben.

élhetetlen 2019.10.15. 00:47:59

@Csák Norisz kettévágott egy fotont.: Már sok kommenten túlléptem, amire válaszolhattam volna, de te kiverted a biztosítékot. “ egy rakas kulfoldon kikepzett Magyargyulolo, pszihopata elmebeteg tamogatasaval jutott a poziciohoz.”. Hogy jössz ahhoz, , hogy kijelentsd, hogy aki nem imádja a FIDESZt, vagy a jelöltjét, az magyargyűlölő, miközben még ezt a szót sem tudod leírni helyesen? Esetleg pszihopata vagy elmebeteg vagy?

Etniez 2019.10.15. 00:52:04

Tegnap bebizonyították az emberek, hogy mekkora tévedésben volt az LMP, Sallai. Illetve, mennyire voltak beépülve a fideszes gerillák.
Összefogással verhető a maffia. Csak így verhető.

Barkalot 2019.10.15. 00:58:20

@ijontichy:

Nagyvárosról beszélünk, nem egy borsodi faluról.
Mindenki látta "azt" a videót a városban vélhetően - kicsiktől a nyugdíjasig (sajnos)

dare 2019.10.15. 01:11:59

@Brix: Hát igen, a konszenzusos politikát én se Orbán és Gyurcsány nevével fémjelezve képzelem el. :D

@inreallife: Az ellenzék azért tudott most nyerni (szerintem), mert találtak olyan jelölteket, akik mögé a Dk-tól a Jobbikig fel tudtak sorakozni a pártok.
Mínusz főváros, mert ott már az EP választás előtt meg voltak a jelöltek.
Büntettek a választók?
Majd akkor fognak csak igazán büntetni, ha a Jobbik úgy fog ugrálni, ahogy a Dk fütyül majd nekik.
Ez csak egy szétesett Jobbik és Lmp utáni időszak kezdete, amelyben úgy vannak leosztva a szerepek, hogy a Dk és az Mszp összefogás párti, ezért ők fújhatják az elkeseredett választók miatt a passzátszelet, mindenki más meg majd igazodni fog hozzá.
A választók addig fognak majd protest szavazózsdit játszani, amíg a végén össze nem jön nekik, ami azért nem lesz jó, mert a Fidesz tényleg 4/5-del fog visszatérni a porondra, és akkor majd lesz sírás-rívás.
Én az ész és értelem nélküli összefogás esküdt ellensége vagyok, az összefogást csak addig tudom támogatni, amíg nem érzem azt kötelező érvényűnek, mert majd jönnek a választók és büntetik azt, aki nem.
És valahogy mindig azokat büntetik, akik nem az Mszp és a Dk.
Mert ők tavaly is összefogtak, akkora nagy demokraták.
Pláne a szavazóik, azok meg a világ legnagyobb demokratái. :D

@Barkalot: Csak rajtuk áll, az Lmp nem tudott kitörni ebből a szerepből, talán nekik nagyobb sikerük lesz.

élhetetlen 2019.10.15. 01:13:48

@ricardo: “akinek az Isten hivatalt adott, annak észt is adott hozzá.“. Elég ironikus szöveg, de, ha átfogalmazzuk, hogy akinek a haverja adott hivatalt? A haver is tud hozzá észt is adni? Vagy csak megmondja, mit csinálj, ahogy Mészárosnak. A Viktor mondta, hogy eladó egy húsüzem, menjek le, vegyem meg. Észt kapott, vagy csak egy benfentes információn alapuló utasítást? “magam is elvezetném a várost”. Miért is nem neveztél Puzsér és Berki Krisztián mellett akár a fővárosra is?

inreallife 2019.10.15. 01:51:05

@ijontichy:
Eleg kiabrandito ez az erkolcsi ferto, ami miatt ezek a vizen tudnak maradni. Tudom, hogy mar cafoltak, hogy Szechenyi mondta, de ugy latszik ilyen a nep, mert ilyen vezetoi vannak. Legyunk korrektek, ez igy van mar 30 eve. De ez a fidesz korszak szerintem durvan uberel mindent. Meg az emberek erkolcsi nivoja is, de az negativ ertelemben.

Megegy dolog. Annak ellenere, hogy Tarlost regota ruhellem, nem volt olyan rossz polgarmester. Az lett a veszte, hogy egy olyan varos polgarmestere volt, ahol az orszag legkepzettebb resze el. Tehat nem a munkaja, hanem a fideszhez valo kotodese miatt lett elzavarva. Gyorbol meg aki valami piackepes tudassal rendelkezett mar regen emigralt, a "maradek" szavazta meg borkait. Az audinal 10 emberre jut csak 1 diplomas.

inreallife 2019.10.15. 01:54:35

@ijontichy:
"Hogy mikor veszett el ennyire, abban már nem vagyok képben."
2012-ben mar a HVG kiteregette az audis sikkasztas reszleteit. Szoval jo regen. Ha jol sejtem helybeli vagy, es mar akkor sem jutott el hozzad. Ez nem media hiba, az emberek nem mennek utana a tortenesnek, vagy legyintenek egyet, mert mar a sokadik ilyen.

Viszont eszembe jutott, hogy szolni kene Vajna Timikenek, hogy a fankozojabol egy aranybanyat csinalhatna, ha felvenne az etlapra a narancsos buktat! :)

ijontichy 2019.10.15. 02:15:11

@inreallife: Nem vagyok győri. Pár évet éltem ott akkor is tkp. elég háromlakian (Budapest-Bécs). Echte budapesti vagyok... illetve voltam 2014-ig. Azóta már magyar se vagyok... legalábbis egyes fideszesek szerint ;-)
Végső soron csak azért firkálok még mindig, mert sajnálom a szülőhazámat. Önsorsrontási hajlam ide, vagy oda, elég peches egy ország :-( . Meg miért ne bosszantsam már @444-et és avatarjait, ha épp ráérek :-D

Ahh... az a narancsos bukta!!! Én egy laposüveg Old Ballantines-t raktam félre a majdani eseményre, de a végén még igen értékes lesz :-)

Csák Norisz kettévágott egy fotont. 2019.10.15. 03:19:12

@élhetetlen: Karigeri es tarsai, mostmar leplepzetlenul az orszag megsemmisitesere torekednek. A celjuk NYILVANVALO, felakarjak szamolni az orszagot, eltorolni a hatarokat, eluldozni a lakosagot, eroszakkal iszlamizalni az orszagot. Az hogy magyargyulolok, az tulsagosan enyhe kifejezes. A romanok azok magyargyulolok, de karigeriek BETEGES gyuloletere mar szavak sincsennek. Eleg megnezni a karigeri mogott allo emberek arcat a beszede alatt. Mindegyikrol az eszeveszett, onelegult, vak gyulolet sugarzott.

Namir 2019.10.15. 06:00:47

Kezeljük helyén a dolgot: nem lettek többen, csak összeálltak MINDEN PÁRT EGY ELLEN.
És így együttesen helyenként többen lettek, mint az az egy. Szégyen rájuk nézve, hogy sok helyen még együtt sincsenek többségben.

De ez így nem politikai verseny, mert nem versenyeztek a különböző világnézetek és pártok, amiből aztán a legnépszerűbb győz, hanem sok különböző gondolkodású szervezet ment neki egynek.

De ez nem jó a népnek, mert most koncot kell osztani 6-7 párt embereinek akik között ettől még nem lesz egyetértés, mert nem is lehet, eltérő az értékrendjük és érdekeik. Ez ki fog ütközni a háttérben biztosan (Karácsony féle hangfelvételek, pl. Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt, drogos szoci videó...) de talán nyilvánosan is.

Olyan ez mint mikor a hiéna falka tagjai összefogva néha le tudják győzni az oroszlánt.
Ettől még nem lettek oroszlánok, maradtak koncon összemarakodó, gyáva dögevők.

DrGehaeuse 2019.10.15. 06:53:16

@Namir: "De ez így nem politikai verseny, mert nem versenyeztek a különböző világnézetek és pártok, amiből aztán a legnépszerűbb győz, hanem sok különböző gondolkodású szervezet ment neki egynek."

A politikai versenyhez egyenlő feltételek kellenek.
A fityisz rekortánon futhat a legdrágább cipőben csúcsminőségű dresszben, és szpíkerek is csak az ő nevét harsogják a nézők fülébe.
A többiek vakondtúrásos kecskeszaros kaszálatlan deres fűben futnak a stadion háta mögött ellenszélben, csúszóstalpú tornacsukában rokni nélkül és glottgatyában, a szpíkerek még azt se mondják be hogy kik futnak ott.

Kb. ennyire fair "versenyfeltételeket" hozott létre orv-bán knertárs rendszere.

DrGehaeuse 2019.10.15. 06:54:21

...zokni nélkül... :)

nu pagagyí 2019.10.15. 07:01:27

Megszűnik a Fidesz által ácsolt centrális erőtér. A mostani választás azt jelzi, hogy a Fidesz kiszorult a szélsőjobb pozíciójába és ott is marad, mert híveit sikeresen lecserélte az ország legmoslékabb gazembereire, elüldözte a pártból a polgári értékek hordozóit, a maradékot csak és kizárólag, a közpénzből történő gyors meggazdagodás lehetősége tartja egyben.

Budapest és a nagyobb városok elvesztésével nem lehet már kommunikációval, megfélemlítéssel leplezni a szabadrablást. A fogyatkozó lopási lehetőség egymásnak ugrasztja majd a "bajtársakat", alig várom, hogy a Borkaiéhoz hasonló történeteket elmeséljék egymásról a "ki lop ma" verseny résztvevői, vagy azok, akik eddig beszopták a meséket és félrenéztek valamiféle félreértelmezett párthűségből.

ami szabad 2019.10.15. 08:11:20

Amire én még kíváncsi vagyok, hogy a németek a kurvázás következményeként (is) feltárt audis korrupciót, hogyan fogják "meghálálni" az audis döntéshozóknak, tekintve, hogy sikerült ismét a világ sajtóba ezzel bekerülni. A másik ami érdekelne, hogy a horvátok a feljelentés után mit lépnek, szerintem, hernádi zsótika bújócskája után, igazán hálásak, hogy kaptak egy ilyen ziccert. Lassan Magyarország nem csak pénzmosodában és korrupcióban, de a bűnözök menedékországaként is felkerül a világtérképre. ( Arab terrorizmus bankára paaron, akinek nincs ujjlenyomata, gruszevszkij, baltás gyilkos, fegyverkereskedők kiadása a ruszkiknak, holott az USA is kikérte őket, hernádi zsolt megheckelt bírósági ügye, orosz kémek légiója, nem is szólva a most nem jut eszembe nevű magyar diplomatáról, aki ezres nagyságrendben telepített az EU-ba orosz kurvákat és maffiózókat a kémek mellett. Mondjuk az arab plázákban árult letelepedési kötvény esetében sem túl egyértelmű, kik a fenék azok, akiket az EU-ra szabadítottunk, szóval, lehet, hogy párezer terroristát mi magunk engedtünk rá az EU-ra, de szerencsére, mi jól megvédjük az országot!
Bevallom, a borkai videóból a kurvázós rész az én véleményem szerint kevéssé közügy, otthon asszonnyal kell elsősorban elszámolni, ami bőszít benne, az inkább az, hogy mindezt álszent dumával körítik, a drog törvény szigorításával ( egy tizenéves kamasz egy füves cigiért menjen sittre, ezek meg porcukroznak rogyásig) a rihék bérét nem egy esetben nyertes pályázattal honorálják, és hogy a lopási ráta az eget veri. ( 40-70-90%-os lopási rátával dolgoznak!) Mert nem az a döbbenet, hogy kicsit belezabálnak a közösbe, ezt valószínűleg mindig és mindenhol megtették/ megteszik a világban, mióta csak van közvagyon, de ez a mértéktelenség mely még ráadásul "erkölcsi magaslatokból" érkezik több mint gyomorforgató! És az, hogy ezt a népek annyival intézik el, hogy a másik is lop, azért tartom bajnak, mert a lényegében közben a teljes versenyszférát kinyírták, ami évtizedekre fogja visszavetni az országot, és ezt a sok marha képtelen átlátni a polgi fejével ellátott krumplis zsák/kalács fölött. A rezsiuatlványon meg már csak röhögni tudok. Szánalmas egy találmány, érthetetlen, mi a faxtól vannak megilletődve a nyugdíjasok, mikor csak a svájci ndex kivezetési miatt alsó hangon 5-6 havi nyugdíjukat bukták az elmúlt 9 évben..

a windows egy szemét 2019.10.15. 08:16:38

Hibátlanul kiderült, hogy a győri "polgárokat", vagy inkább szarembereket a hatalom jobban érdekli mint a hit, a szeretet, a becsület.
Nekik kurvázó, kokózó vezető kell, ez hűen bemutatja a valódi jellemüket.
Ócska embereknek ócska vezető. Ezt hívják fideSSnek.

O1G és mint látható, a hűséges mamelukjai is a G-t nyelve maradnak a hatalomban.

Josagos 2019.10.15. 08:21:17

@cívisvárosi: Az autóipar már öt éve is olyan ipar volt, aminek nincs hosszabb távon jövője, két iparágspecifikus tény miatt:
1, Villanyautó - töredék alkatrészmennyiség kell bele
2, Önvezető autó - sokkal kevesebbet kell gyártani, mert nem áll egész nap az utcán, hanem megy

Ebből az első elkezdődött, de még sokat nő, a másik 2020-ban kezdődik, még három-négy év hogy észrevehető legyen.
Egy nem iparágspecifikus dolog, ami érinti az autógyárakat is, az ipar 4.0, a vertikális integráció, az ERP rendszerek összekapcsolása, és a gyártás teljes gépesítése. Ha nem kell dolgozó a gyárba, akkor a gyártás megy a felhasználás helyére, ez a következő 10-15 év programja.

a windows egy szemét 2019.10.15. 08:25:07

@ami szabad:

"Bevallom, a borkai videóból a kurvázós rész az én véleményem szerint kevéssé közügy, "

Akkor nem lenne közügy, ha a borkai féle orbáncsicska az elmúlt 6-8 évben mindent elkövetett volna azért, hogy a helyieket informálja arról, hogy miközben ő a keresztényi szeretetről, a családeszményről, a házasság szentségéről és a becsületről prédikál, a háttérben minden téren hitelesen hozza a fideSS valódi arcát és kurvázik, kokózik és helyi maffiafőnökként üzemel.
Miután ezt elmulasztotta, a valódi jellemének bemutatása kőkeményen közüggyé vált.

a windows egy szemét 2019.10.15. 08:30:41

@Josagos:

Csak szólok, 1. pont, futómű, ülés, kaszni ugyanúgy kell a villamosba is. A villanymotor is felépül valamiből, a hűtőrendszer az akkunak is kell, szóval ez a pont nem túlzottan nyert.

Csak szólok, 2. pont, nem a parkoló autók miatt van dugó, ha a mostani autós közlekedést kiváltod tömegközlekedésre és önvezető autóra a dugó ugyanúgy megmarad, csak más alapokon nyugszik majd. Adott mennyiségű ember szállításához ugyanolyan mennyiségű eszköz kell, tök mindegy, mi hajtja és mi vezérli.
Ha most hirtelen erőszakkal rákényszerítenéd az összes autóst a tömegközlekedésre a számuk növelése nélkül azonnal bedőlne az egész, az meg dugó szempontjából tök mindegy, hogy az autók segge lóg egymásba vagy a buszoké.

stim 2019.10.15. 08:57:25

elengedem a politikát mert nyugodt, békés életre vágyom. Mostantól az energiáimat olyan dolgokra fogom fordítani amikkel az embereknek és magamnak örömet okozok. Van elég eszközöm hozzá, hogy szépen kifejezzem magam. Csodákra vagyok képes, nem kell ezzel foglalkoznom. Csömöröm lett a sárdobálástól, az emberi negatív minőségektől. A hazudozásokból, manipulációkból. Ami miatt eddig csináltam az az, hogy a politika izgalmas és érdekes ha az ember nem az anyázástechnikai felszínen mozog. Abban az értelemben ahogy Nógrádi György is lelkesedéssel tudja mondani, hogy kérem szépen ez nagyon érdekes. Ez így is van, tényleg az:). Csak sajnos nem mindenki és nem mindenkor ilyen emelkedett. Mindig zavart az igazságtalanság, mások becsapása; szerettem volna tájékozottabbá tenni azokat akik csak zsigeri alapon, idejükkel spórolva, ösztönösen reagálnak a politikai eseményekre gazdasági ismeretek, teljesítmények ismerete nélkül, tájékozatlanul. Ez nem az én dolgom, nem az én szakmám, főleg nem az egzisztánciám, sőt, az ellen hat.

A politikai véleményemet ezentúl igyekszem megtartani, a barátaim ha kérdezik talán elmondom. Olyan dolgokra akarok koncentrálni ami több örömet, kedvességet. varázslatot hoz az életembe és én másokéba. Értek egy csomó mindenhez amivel nagyobb öröm foglalkozni. Nincs erre szükségem. Pénzt ezért soha nem kaptam, én valóban független voltam bár az értékrendem igenis köt. Mint minden rendes embert.

Ez a kampány rendkívül visszataszító volt. Hiszem, hogy ahol értékek vannak ott értékekhez kell hűnek lenni nem párthoz és eredményeket, építkezést, pozitív dolgokat kell kommunikálni. Különben egyik kutya másik eb. Elegem lett abból, hogy mindegyik fél csak zaklat, presszionál, fenyeget a másikkal, ócsárolja az ellenfelét. Ők ezt szavazásra motivációnak gondolják. Én meg úgy gondolom, hogy köszönöm nem kérek belőle többet. Ezt nem kívánom tovább figyelemmel kísérni. A figyelmem és az életem értékes. Mással fogom tölteni.

drover(fanyul társa) 2019.10.15. 09:32:34

Az Orbán rendszer elfáradt,megöregedett öreg patkányfalka lett.A vezérével együtt. Érezve a halál közelségét mar,harap vicsorog, mindent megtámad ami mozog és él. Itt az ideje agyonverni,ne szenvedjen.
A Borkai ügyön a győrieknek el kéne gondolkozni, hogy az eddig az általuk hangsúlyozott vallásos, püspöki székhellyel,bencés renddel és iskolával büszkélkedő öntudatba belefér - e egy hazug,a családját megcsaló,nevetségessé tevő, vizet prédikáló de bort vedelő kurvapecér.
Ámen.

dare 2019.10.15. 09:55:42

Csak annyit még a tegnapihoz (kicsit hajított a séró, bocsi), hogy ahol szavaztam, ott a településeken fideszes győzelem született.
Alig sikerült ellenzéki érzelmű képviselőt beszuszakolni a képviselő testületekbe, olyan mértékű a fideszes fölény, hogy az már nyomasztó.
Majd bennem is fel fog éledni az optimizmus, de ebben a közegben még sajnos ez nem megy.
" most van munkánk, szemét komcsik ne jöjjenek vissza, most is ott ülnek a templomba, ezalatt a polgármester alatt ez és ez történt, míg azalatt csak az és az, a tv-be is mondták hogy Karácsony csak hazudik, hazudik...." és még hosszan, nagyon hosszan sorolhatnám, de nem akarom most részletezni.
Kicsit sok volt a gyűlölet, ki kell pihennem. :D

arckönyv 2019.10.15. 09:56:04

megcsillantak a konzervatív értékek a választók részéről. birkacsorda.

gyurmicsek 2019.10.15. 10:00:04

@Csák Norisz kettévágott egy fotont.:
"Nem az szamit, hanem az, hogy egy rakas kulfoldon kikepzett Magyargyulolo, pszihopata elmebeteg tamogatasaval jutott a poziciohoz."

Én ismerek olyat, aki szintén külföldön tanult Gyuri bácsi pénzén.... És te?

2019.10.15. 10:25:57

@gyurmicsek:
ez jó kis érv az ellen, hogy soros egy filantróp amerikai nyugdíjas, aki a társaival sose akarta egy szűk kör érdekeit érvényesíteni. ez csak egy konteó.

Attilajukkaja 2019.10.15. 10:27:44

@ricardo:
"remélni tudom, hogy az a 641 szavazat, ami hiányzott Glázer győzelméhez, nem mind jobbikos voks lett volna"
Én is remélem, csak azt tudom, hogy Borkai ott húzott el, ahol a 4 jobbikos hirtelen visszalépett, mert 3 helyre már új ellenzéki jelöltet sem volt idő állítani. Ez valószínűleg több szavazatot is jelentett, mint 600. Vagyis itt egyáltalán nem biztos, hogy a Jobbikra szavaztak volna az emberek, de az összefogás hiánya miatt csalódtak és inkább Borkaira szavaztak.

"Nem lehetünk biztosak benne, hogy közvetlen összefüggés van a jobbikosok visszalépése és Borkai sima győzelme között, mindenesetre biztosan nem jött rosszul a Fidesznek, hogy néhány nappal a választás előtt homokszem került az ellenzéki összefogás gépezetébe."
444.hu/2019/10/14/borkai-a-visszalepett-jobbikosok-korzeteiben-huzta-be-a-valasztast

ricardo 2019.10.15. 10:30:33

@élhetetlen: Már nem emlékszem, kicsoda nyilatkozta anno, hogy amikor kinevezték miniszternek, begyulladt. Jesszus, hát képes vagyok én vezetni egy minisztériumot? Nem lehet, hogy kevés vagyok ehhez, és elkapkodva vállaltam el a posztot? Aztán idővel szépen rájött: „Ez is csak egy munkahely, ahova be kell járni”. Borkai nem egy IQ-fighter, és ha neki ment, akkor Glázernek is menne: bele jönne, mint kiskutya az ugatásba. Van azért ott egy apparátus, ami csinálja a dolgát. Kb. erre gondoltam.

2019.10.15. 10:45:57

@Josagos:
ne viccelj már. járműveket elég régóta gyártanak. szárazföldön azóta, amióta az ember feltalálta a kereket. kör alakban kiraktak fadarabokat és kiékeltek. az a kerék. a körforgást próbálták megnevezni. krrr. így szólt. így lett a görög kírkos, kríkos, a latin circus, ciculus és a magyar kör. és ahhoz kapcsolódott egy rúd. az úgy szólt, hogy radradrad. az lett az angol rúd vagy a német kerék a rad. az nem kattog, csörömpöl annyira, mint a görög. az gördült, gurult. grrr.

az mta szerint finnül ezek vannak egyébként. vagy esetleg törökül. de ezek inkább ősi hangutánzó, hangfestő szavaknak és azok származékainak tűnnek. a szóval a járműipar elég régi.

és ilyesmikre van alapozva a piac. a platz. a kereskedők oda pikk-pakk kipakolták az árut. valós árut. és régen is volt szellemi szabadfoglalkozás, az nem csak a modernitásban létezett és az akkor volt piaci tevékenység, amikor valós árutermelésre irányult. és ebből következik a klasszikus liberalizmus. különben meg közszolgálat volt. és ebből adódik a kulturális konzervatizmus. filozófikusan hozzászóljak. ez ilyen kurva egyszerű. és ezeket próbálják meg minden módon felülírni. hogy kérem szépen adorno azt mondta.

sas70 2019.10.15. 10:52:05

Gruppen morgen! Nyertem, megyek szopatni, de előbb elnyomok egy utcát!

2019.10.15. 11:00:40

@ricardo:
van olyan, hogy bemegy valaki az önkormányzathoz és érdeklődik, hogy mi is a jogszabály. és azt mondják neki, hogy menjen fel kovácsnéhoz. és ő ismeri az összes vonatkozó jogszabályt. amit kovácsné mond az a törvény. amikor egyetemre jártam, akkor a tanulmányi osztályt egy nagy darab asszonyság vezette. antekné. névleg nem ő volt kinvezve. valakit mindig kineveztek. de az olyan nagyon nem számított. mert amit antekné mondott az volt a törvény. de ezek régi idők. a matriarchátus. ezt írta felül a patriarchális vallásháború.

ami szabad 2019.10.15. 11:02:42

@Csák Norisz kettévágott egy fotont.: Hát, igen. Orbán, takonyárpival neked találta és tálalta fel a propagandát. Tulajdonképpen borzasztóan sajnálom azokat az embereket, akik úgy élik az életüket mint Te/ ti. Félelem, és gyűlölet, kontra istenítése valakinek. Vicces, hogy egy olyan pártot tudtok évtizedeken keresztül kanyar nélkül támogatni, amely a liberális eszméktől a konzervatív polgárin át mára a fasizmus minden kritériumát kimerítő, egy jobbikot jobbról előző képződménnyé devalválódott, és legfőbb "eszméje" a lopás, de ezt szépen leönti cukrozott takonnyal ( népnemzeti mázzal) és máris kész a fogyasztható valami... Ilyen értelemben én lényegesen jobban megértem az összefogósdit ahogy hívjátok, ahol bár komoly nézetkülönbségek vannak egy halom dologban, de választási matek miatt, most ez a mozgástér. Aztán HA sikerül elhajtani ezt a sáskajárást, akkor majd lehet újból tisztes alkotmányt és választási rendszert alkotni, amiben az árnyalatok is szerepet kaphatnak. Ez a sorosozós mantra, nem csak szánalmas, de ijesztő is látni, hogy hány olyan idióta él az országban, aki képes elhinni, hogy egy vénember ekkora hatalommal rendelkezik. Azt tudom mondani erre neked is, hogy ha a neki tulajdonított hatalomnak csak a 10% -a valóság lenne, és nem propaganda, orbán gereznája már rég egy padláson száradna! Úgyhogy ne félj, nem jönnek az "idegenek" csak az a pártízezer, akiket évente beereszt orbánod, és akik ezt offshore cégeken keresztül jól meg is fizetik neki és bandájának! Ja, meg tudod, azokat a bűnözőket szoktuk még beengedni - csak szemben lakott orbánnal- akit a terroristák bankárjaként kőrözött vagy 10 évig az FBI és nem volt nekije ujjlenyomata! Ja, meg ilyen köztörvényeseket még mint Gruszevszkij, meg azeri baltás gyilkos, meg orosz fegyverkereskedők, meg ilyen jobb fajták... De hát mi azt nem tudhassuk, miért is jó ez így nekünk... Úgyhogy ne aggódj, az országot már rég eladta orbán keletre, mert az olyan parlamentekben mint "brüsszel" ahol ugyan épp a múlt héten is bizonyítottuk vétó jogunkat, egy ilyen elegáns ügyben, mint egy húszmilliós népirtásra való felhatalmazás endrogan cimbinek, szóval egy ilyen parlamentben, ő nem érzi magát komfortosan, ugyanis rendre beleröhögnek a fejébe, nem úgy mint itthon, ahol áhítattal lesik ha büfög.

Josagos 2019.10.15. 11:10:33

@cívisvárosi: hidd el, hogy kevesebb kell belőle, ha nem áll egész nap az összes a ház előtt. És még tönkre sem megy hamarabb majd :)
Gyártani fognak, csak nagyjából ötödannyit, mint eddig, amihez ötödannyi gyár kell, és mivel egyszerűbb a gyártás, meg a németek otthon fogják tartani a villanyautók gyártását, hát nem lesz annyira menő győrinek lenni.

www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/letszamleepitest-hoznak-az-elektromos-autok-a-vw-nel.674366.html

body_andras 2019.10.15. 11:13:18

Óh, népem naiv fiai és lányai.

1. A politikai elitben nem rendkívüli, hanem általános, hogy ha beindul a "szekér" akkor már csak ízlés dolga a kokó, kurvák, jachtok, helikopterek, luxus partyk, stb. Erre neveik már a káderképző csapatépítőkön az utánpótlást, igaz ott még csak isznak és egymást b*sszák meg. Vannak kivételek, de kétségetek ne legyen, pártállástól függetlenül mindegyiknek ez a követendő minta.
2. Csak mert 9 éve a Fidesz uralja a szervezett bűnözést, egy percig se reméljétek hogy a szivárványkoalíció nem fog úgy lopni mint korábban az MSZP-SZDSZ bagázs. Megélhetési politikusok, ugyanúgy benne vannak minden fizetésemelésben és mutyiban.
3. Gyakran felnéznek a szebb jövőt kereső polgártársak Európa Elefántcsonttornyára, Brüsszelre vagy STrasbourgra, mintha ott szeplőtlen szüzek őrködnének a jogállamiság felett. NEM. Ott van Európa összes politikai brigádjából a legmocskosabb válogatott. Még több közpénz, még több drog és még drágább kurvák.
Aki a hazai pályán bizonyította rátermettségét és beleunt a színjátékba, az mehet oda képviselőként szanaszét bulizni az agyát 4 évig, aztán ameddig akar.

Még mindig csak pislogok az álszent megrökönyödés felett, hogy hát ez a Borkai k*rvákkal hetyeg egy hajón. Naés? Itt az a szenzáció hogy egy bepöccent haver kitolta a videót a nyilvánosság elé. Ha csak a hivatalban levő polgármesterek fele űzné ezt a hobbit, már akkor is gyanakodnék hogy hol a többi. Mind ilyenek.
A lopás és a hazudozás is természetes lételemük. Nem hiszem hogy valaha bárki is meglepődött, hogy nahát, ezek loptak. Őszöd után sem az volt a baj, hogy kiderült a hazugság. Az már a 2006-os második forduló előtt kiderült. Azért rágott be a nép, mert ŐK mint hülye szavazók lepleződtek le, cinkossá váltak a hazugságban. Mint ahogy most is.

Josagos 2019.10.15. 11:16:56

@a windows egy szemét: a benzin/dízelmotor lényegesen komplexebb cucc, mint a villanymotor, sokszor annyi alkatrészből áll, spéci megmunkálógépek kellenek hozzájuk. A villanymotor ehhez képest primitív, automatizálhatóbb a gyártás.
Mindegy, hogy mi miatt van a dugó, az önvezetőből nem kell annyi, mert csak kitesz és megy a másik utasért, mint a taxi, de a drága sofőr nélkül. És ez azzal jár, hogy sokkal kevesebb autót fognak csinálni elég hamar. A parkoló autók csak elcsúfítják az utcákat, és hatalmas tőkét kötnek le, ami nem működik, viszont a gyártás/javítás/logisztika ökolábnyoma hatalmas, jó lesz a világnak, ha kevesebb autó lesz, és nem autóscentrikus városok.

2019.10.15. 11:24:20

@ricardo:
de régen úgy működött az egyetem, a város, vagy egy vállalat, hogy volt egy többé-kevésbé tervezhető éves árbevétele és azt elköltötte valahogy. tehát kellettek szakoktatók, vagy szakmérnökök, szakmunkások, akik üzeltetik ezeket a társaságokat. volt egy adminisztráció, aki ismerte a jogszabályokat. és voltak politikai kinevezettek, akik jóban voltak a kormánykörökkel, vagy az önkormányzatokkal. a kis, közép és nagyvállalatok is így működnek. melyik vendéglős az, amelyik nem akar jóba lenni a polgármesterrel. ez a normalitás.

csakhogy ma már alapvetően nem így működik a világ. hanem végeláthatatlan pénzmennyiségeket parkolnak a többség által átláthatatlan módon offshore számlákon. ezért ezekért a pénzekért kaparnak a vezetők. úgymond menedzselik az intézményeket. és ez eredményezi a patriarchális vallásháborút. nem kovácsné, antekné dönt. és nem festett hajú hölgyike. őt csak azért választják ki, hogy vele bármit meg lehet tenni. ahogyan karigerit is egy 0%-os párt jelölte. és ugye mégis az összes többi elfogadta. és fővárosi közgyűlés tele van nímandokkal. nídermüllerpéter, gyénémetzsóka, vagy baranyikrisztina, aki szerint a korrupció = parkolás. rájött, hogy itten a parkolóórákban forog a rengeteg pénz. és a többi? az baranyikrisztát már nem érdekli. jó lesz. a másikat jancsóandreát jelölték. jobb lett volna, csak előválasztáson baranyikriszta verte a seggét. ferencváros népe úgy döntött, hogy inkább egy futóbolond, mint egy senki. (én is senki vagyok és a futóbolondot játszom persze. na ilyen most a politika. győrben üzletelni kell az audival. és jönnek az ügyvédek, hogy ha ez az egész üzleti titkok mögé van rejtve, akkor nem lehetne írni még egy szerződést és azzal lehet közvetítői pénzt keresni, vagy tanácsokat adni, sikerdíjat, miegyebet, amit csak kitalálnak.) és az index azt mondja: borkai. és a többi? az indexet tulajdonló oligarchák? a wallis bajnai gordonal, spéder, simicska? nem, az nem. ők ügyes üzletemberek. borkai.

Josagos 2019.10.15. 11:25:50

@Csák Norisz kettévágott egy fotont.: Én kimondottan orbán és a ner miatt léptem le az országból. Geri sem csábít vissza, mert kicsi a bizalmam a magyar népben, de nem geriék üldöztek el

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.15. 11:32:19

@Josagos:

"hatalmas tőkét kötnek le, ami nem működik"

Hogyne működne: autók készülnek belőle, amiket az emberek önszántukból megvesznek. Ha nem működne az a tőke, a tőkés máshová vinné.

Attilajukkaja 2019.10.15. 11:37:22

@body_andras:
"Még mindig csak pislogok az álszent megrökönyödés felett, hogy hát ez a Borkai k*rvákkal hetyeg egy hajón. Naés?"
Csodálkozom, hogy minket nevezel naivaknak, amikor te magad nem értetted meg, hogy Borkaival mi is a gond. Hogy rendszeresen félrekúr ez a keresztény minta családapa, az a családja és az istenkéje dolga, előttük magyarázkodjon. De hogy az adófizetők pénzén műveli mindezt, az már nagyon nagy gáz! És ahogy Glázer Tímea mondta, ezek után hogy nyit majd meg egy tanévet, hogy ad át egy új óvodát vagy egy díszpolgári címet? Nem csak a Fidesz egyik legfontosabb családközpontú szlogenjeit mocskolta be (nem véletlenül rúgták ki páros lábbal), hanem a polgármesteri cím és Győr város hírnevét is.
És a legszomorúbb az egészben, hogy most sem a többség szavazott rá, mégis ő nyert, mert nem sikerült összehozni az ellenzéki egységet.

Josagos 2019.10.15. 11:58:23

@neoteny: Egy átlagcsalád - 4 tagú - vagyona a legutóbbi cenzus alapján 27 MFt volt. Elég részletesen elemeztem az MNB kiadványt, a 90% vagyoni átlaga 10 körül lehetett. Ebből még viszonylag szar autót nézve is 10-15% a saját autóban álló családi vagyon úgy, hogy az autó napi 23 órát áll.
Úgy nem működik a tőke, hogy a vagyonom 10-15%-át nem használom csak az idő 4%-ában, és magas fenntartási költséget fizetek rá, a csökkenő értéke mellé.

Külföldön élek, úgy menedzseltem az életem, hogy belvárosban lakva és dolgozva nem kell a mindennapokhoz kocsi. Ha van valami céges dolog, amihez kell, akkor bérel a cég, és 1-3 napot ráhúzok a bérletre, hogy az autóval intézendő dolgokat megcsinálhassam, havi 1x, kb 50-100 EUR/hó költséggel. Ebben nem áll tőke, az biztos, és töredéke a tulajdonlás költsége egy saját autónak.

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.10.15. 12:15:03

@a windows egy szemét: A Borkai ügy, egy jelentéktelen magánügy, a senkinek semmi köze kategoriából. Szerintem még a felesége is csak megértően nevet rajta, ha egy normális nő.
Az igazság az, hogy nem Borkain múlott, hanem valójában a fidesz, nem annyira erős, mint ahányan szavaznak rá jelenleg. Mert a szavazok egy része a BUTA, PRIMITÍV CSŐCSELÉK ÁLLAT, akinek nincs saját véleménye, gondolata, csak a pillanatnyi érzelmi állapota, és ezek szavazatára, nem mindig számíthat a nemzeti oldal. Ezt tudomásul kell venni. Aki nem tiszteségből, hazaszeretetből, a jól felfogott önérdekből szavaz a fideszre, hanem csak például Gyurcsány utálat miatt, az bármikor másképp szavazhat. Elég egy pohárral többet innia vagy kevesebbet, és már változik a ""véleménye"". Most ezen múlott. Sajnos a csőcselékre mindenkinek szüksége van. Ha liberálisok használják öket,(már pedig ők 90 %-ban rájuk építenek) akkor a nemzeti oldal is kénytelen használni, pedig én például hányni tudok attól, hogy az emberi szintet el nem érő, ösztön állatokkal szavazok együtt.

felucca02 2019.10.15. 12:29:05

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: Teljesen érthetetlen, hogy nemzetioldalazol itt. Mire fel?

Mitől nemzetioldal neked egy jólszervezett bűnszövetkezet, amit a közvagyon magánvagyonná történő transzformálására alapítottak? Azért nemzeti, mert tanácsadóik tanácsára beválogatták a szótárba a kereszténységet, meg a családot, meg a nemtudommit? Te a szavaknak dőlsz be?

Mitől nemzeti ez a félrekúrók és tolvajok gyülekezete? Mert az összeharácsolt zsákmányból néha kiszór valamit a nép közé, hogy úhy tűnjön, minta?

Nagyon érdekes, egy hívővel beszélhettem a minap, aki képviselőjelöltként indult, függetlenként megnyerte a körzetét a fidesz ellen. Azt mondja, hogy számára a Momentum sokkal keresztényebb a Fidesznél (nem kell magyarázni, miért, a társadalmi szolidaritás ott sokkal hangsúlyosabb), de a múltkor beszélgetett a plébánossal, aki bevallotta neki, hogy ő is Momentum-szavazó.

Na, erre varrj gombot!:)

vegyesfehér 2019.10.15. 12:30:15

@cívisvárosi: Mesélj már, eddig mennyit dobáltak bele abba a programba ? Nagy humbug az egész.

Mikkamak 2019.10.15. 13:49:39

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: "A Borkai ügy, egy jelentéktelen magánügy, a senkinek semmi köze kategoriából. Szerintem még a felesége is csak megértően nevet rajta, ha egy normális nő."

A normális nő nevetés helyett azonnal orvoshoz megy, részletes HIV és nemibeteg szűrésre. Aztán a normális nő beadja a válópert.
Persze, ha még normálisabb, akkor megápolja férje bizonyos részeit a kisbaltával, de azért börtön jár és a normális nő tudja, hogy egy ilyen ember nem ér annyit.

Ezt tenné egy normális nő.

2019.10.15. 13:50:39

@vegyesfehér:
errefelé 5-6 ezer új munkahelyet hoztak létre. mérnöki irodákkal és ipari létesítményekkel. nagyrészt német gyáripar közreműködésével. a fidesz megfizette a német ner lovagokat, hogy bentmaradjon az európai néppártban. mindezt kézi vezérelt keresletélénkítő politikával. egyedi, személyre szabott szerződésekkel. ez a modern városok program is a németek kérése volt. lehet rendszerszintű korrupcióról beszélni, de úgy az európa vezetői gyáriparosai mehetnek a börtönbe. a bankárok meg enélkül is mehetnének. luxemburgot kis túlzással egy az egyben börtönné lehet alakítani. ne gondold már, hogy borkai haverja az egyetlen, aki simlis szerződéseket kötött. luxemburg erre szakosodott. és nem most kezdték. de ez ugye nem nagy leleplezés. köztudomású. aztán mondhatod, hogy idióta. nincs ilyen. hanem csak a fidesz. na ez az ellenzéki szavazó, aki megválasztotta karigerit horvátcsabival és gyénémetzsókával, mert már bizonyítottak!!! és leváltotta tarlós-puzsér párost, akik még akár egy élhető fővárost teremthettek volna úgy, hogy nem bújnak senkinek a seggébe. helyébe lépett karigeri. aki elsöpri a rezsimet. már söpri. beálltak a lilák, hogy sopi haverjainak is jusson már a jóból. ne csak úgy hiába szopják már egymás faszát. mert az nem a liberális demokrácia, hanem a fasizmus.

sas70 2019.10.15. 13:56:25

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: A fidesz-kdnp-nek a kereszténység nem ok, hanem ürügy! A nagykeresztény, nemzeti stb. egy ostoba piártermék, hogy ki ne próbáld a másik mosóport!

A Borkai-ügy pedig nem csak magánügy, hanem ennek az álszent társaságnak a valódi arca!

sas70 2019.10.15. 13:59:01

@Mikkamak: Vagy gyorsan elutazik arra az egzotikus helyre és felveszi a lóvét a férj bankszámlájáról, még mielőtt a faszi észbe kap!

2019.10.15. 14:11:57

@vegyesfehér:
a fidesz lényegében a termelő iparhoz a generikus megoldásokat szolgáltatja. a fidesz közeli vállalkozó képes közművesítésre, üzemcsarnokokat épít, irodaházakat rendez be. de meg van az, hogy ki hozza faiskolából a bokrokat, ki szórja a kavicsot, az irodában ki hozza a szőnyeget, ki takarítja ki a mellékhelyiséget, stb. erre mindre összeállt egy vállalkozói kör. ügyvédek szerződést írnak, közgazdászok a helyi viszonyokat ismerve segédkeznek üzleti tervek készítésében vagy akár marketing tevékenységben. és ehhez kapcsolódik az állami adminisztráció. engedélyeket gördülékenyen kiadják, stb. kinevezik jürgent, hogy építessen egy gyárat, béreljen egy irodát. és a fidesz közeli vállalkozók ezt tokkal-vonóval kiszolgálják. alátolják az egészet. ennyibe kerül zack und pack. hozzáigazítják szakképzést. mindezt munkahelyteremtő támogatásokkal (adókedvezményekkel) állami garanciavállalásokkal. jürgen nem gondolkodik, hogy ki lesz a hr/pr vezető. a személyzeti politika is részben a fideszhez kötődik. ami nem szakmérnök, mert annak érteni kell a repülőgép tervezéshez vagy a csavarrugó gyártáshoz, hanem irodavezetőket. és majd abból a papír-írószer lerakatból veszi meg az árut, ahonnan kell. a számítógépet abból az üzletházból. a vállalati bulira a kaját, a piát. szinte mindent, amire úgy általában szükség van. és erre összeszerveződött egy a termelői piaccal szorosan összefonódó vidékies üzleti kör. és néhány politikus. ezt úgy hívják: fidesz.

Attilajukkaja 2019.10.15. 14:21:06

@KERESZTÉNY SZABADSÁG:
"Elég egy pohárral többet innia vagy kevesebbet, és már változik a ""véleménye"". "
Szerintem te MOST tedd le azt a poharat!

Attilajukkaja 2019.10.15. 14:24:38

@cívisvárosi:
"leváltotta tarlós-puzsér párost, akik még akár egy élhető fővárost teremthettek volna úgy, hogy nem bújnak senkinek a seggébe."
Ennél viccesebbet ma még nem olvastam! :o)))))))))))))
Nem is tudtam, hogy Tarlós meg a Puzsér .... Mikor coming-outolnak?

2019.10.15. 14:41:36

@Attilajukkaja:
tarlós folyamatosan udvarolt puzsérnak. és puzsér tarlósnak. mondhatta volna azt is, hogy a csüngő hasú felcsúti törpe mellett egy hózentrógeres paraszt. ez ugye az ellenzéki narratíva. már ha narratívának lehet nevezni ezt az alpári stílust, ami most divat. puzsér önmagához mérten tarlóssal kifezetten kedvesen bánt. és szerintem nem lettek volna rossz páros. a közösségi közlekedés, a közművek, a közüzemek szerződéseit ellenjegyzi "betonember" tarlós papi. és puzsér vezeti a zöld városmarketinget. és így a városvezetés úgy lett volna fideszes, hogy valójában nem fideszes.

ez budapest számára egyáltalán nem lett volna rossz alternatíva véleményem szerint. úgy, hogy országosan a fideszt most is közel 60% választotta.

a fidesz most megteheti, hogy az országos közintézményeket erősítik a főváros saját intézményeivel szemben. azokat kiüresítik. meghagyják karácsonynak. és vidékről a függetlenekkel, félfüggetlenekkel leülnek tárgyalni. az összefogás pártkatonái nyilván azt mondják, hogy elsöprik a rezsimet. vagy elsörpik a fideszt, vagy őket söprik el. ez még a jövő zenéje.

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.10.15. 14:50:55

@Mikkamak: "Ezt tenné egy normális nő. "

Nem, te a súllyos közveszélyes elmebeteget irtad le, akihez ép eszű ember nem közelít. És rendört hív ha az utcán véletlenül osszetalálkozik ilyennel.

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.10.15. 15:04:56

@felucca02: Attól nemzeti oldal, hogy a magyar emberekért, a magyarnemzet felvirágoztatásáért küzdő emberekről van szó. Mig a másik oldal aljas, mocskos, gátlástalan bünözök szövetsége, közönséges országrabló kalozok. Akik a helyismeretüket kihasználva segítik az ország külföldi ellenségeit. Ha kell az oroszokat hívják segítségül, ha kell a románokkal szövetkeznek, vagy most épp az arabok segítségével akarják lerabolni az országunkat.

BiG74 Bodri 2019.10.15. 15:13:22

Azért gratulálok a borkaira szavazóknak is. Fideszesként fontos nekik a keresztényi értékrend, a konzervatív illiberális gondolkodás, a drogok elutasítása stb. Magukról is véleményt mondtak, mint hazug, képmutató gyökértelen emberek.

Attilajukkaja 2019.10.15. 15:23:22

@cívisvárosi:
"már ha narratívának lehet nevezni ezt az alpári stílust, ami most divat."
Ez tipikusan Puzsér stílus. :o))

"szerintem nem lettek volna rossz páros"
Gondolod, hogy kéz a kézben "vezették" volna a várost?

"a közösségi közlekedés, a közművek, a közüzemek szerződéseit ellenjegyzi "betonember" tarlós papi. és puzsér vezeti a zöld városmarketinget"
Vagyis ütötték volna egymás programját.

"országosan a fideszt most is közel 60% választott"
Nem véletlen, hogy NEM Budapesten!

"a fidesz most megteheti, hogy az országos közintézményeket erősítik a főváros saját intézményeivel szemben. azokat kiüresítik."
Nyilván, hiszen szarnak a budapestiek fejére. Nekik csak a hatalom fontos.

"vidékről a függetlenekkel, félfüggetlenekkel leülnek tárgyalni."
Vagyis megpróbálják őket megvásárolni.

"az összefogás pártkatonái nyilván azt mondják, hogy elsöprik a rezsimet. vagy elsörpik a fideszt, vagy őket söprik el."
Előbb-utóbb ez lesz. Más forgatókönyv jelenleg nincs. A Fidesz semmilyen tőle picit is eltérő politikai erővel nem hajlandó együttműködni. Sajnos.

Attilajukkaja 2019.10.15. 15:24:46

@BiG74 Bodri:
"gratulálok a borkaira szavazóknak is"
Nagyon egyetértek!!!!

2019.10.15. 15:44:10

@Attilajukkaja:
a fidesz együttműködik mindenkivel, aki nem megy velük élesen szembe. errefelé több független polgármester. nem léptek be a fideszbe. de nincsenek a fidesz ellen sem. őket nem irányítja se gyurcsány, se fekete győr andrás, se orbán, se senki. és kénytelen velük egyezkedni a kormánypárt, mert a helyi választók körében 60-70% körüli a támogatottságuk. de nem azzal, hogy az orbán, vagy pláne nem azzal, hogy a falusiak.

de értem, hogy budapesten nem ez a helyzet. ott az ellenzékben megmaradtak a pártközpontból vezérelt képviselők, a pártpolitikai koordináció. ez győzött. erre szavaztak a kormányellenesek. az összefogásra és a kormányváltásra. arra, hogy 22-ben elseprik orbán rezsimet. vagy őket seprik el.

Brix 2019.10.15. 16:16:08

@cívisvárosi: A jelen trendek szerint az Orbán - rendszernek van inkább fèlnivalója, az ellenzèkre kevesebb teher hárul...A polgárok most döntöttek: azt mondták , hogy elèg a lopásból , a parasztok, - debreceni hurkásokkal az èlen- meg azt, hogy lopjatok csak tovább" ( ez nem az èn mondásom , de nagyon találó..)
Egyèbkènt, te itt vered egèsz nap a fa...dat? Te egy bipoláris , nárcisztikus őrültnek tűnsz , hozzászólásaid alapján .. Kezeltetni kellene magad , mert ebből jó nem sül ki , szerintem...

Attilajukkaja 2019.10.15. 16:18:40

@cívisvárosi:
"a fidesz együttműködik mindenkivel, aki nem megy velük élesen szembe."
Csak azzal működik együtt, akit irányíthat is. Lásd Mi Hazánk vagy a KDNP.

A függetlenek pedig annyira függetlenek, mint mától Borkai. Eddig erősen függő volt, most pedig "független". Na ja!

"budapesten nem ez a helyzet. ott az ellenzékben megmaradtak a pártközpontból vezérelt képviselők, a pártpolitikai koordináció"
Mert Budapesten párttámogatás nélkül nem lehet nyerni. Lásd Puzsér.

"erre szavaztak a kormányellenesek. az összefogásra és a kormányváltásra"
Így igaz. Más kiút nincs.

kewcheg 2019.10.15. 17:00:06

Először kicsit fel haborodtam borkain, de asztán láttam hogy minden szarbol nyertessen jön ki, igy tanulni kel tőlle mindenkinek.Nem mond le, megszavazták, szeretik, el nézik neki, magukhoz rendelik a főnik Bp.- re erre repcsivel flegmán odarepül, nem mon dattyák le, nem is szivattyák meg, a felesége meg bocsájt, még mindig szereti, bazze.enek van stilusa, bazze, a nőket szereti, a mának él, nem kel neki a ál szent csuhás papolás, igazi fenegyerek.való világ stár legyen belőlle.haj rá boró!

BiG74 Bodri 2019.10.15. 17:00:11

@cívisvárosi:
Netto hazugság minden szavad, vagy szimplán képtelen vagy átgondolni ami látható.

BiG74 Bodri 2019.10.15. 17:04:33

@kewcheg:
Ez az! Ilyen a csávó, legyen. De most hogyan kulcsolják kezeiket kereszténydemokrata szentéletű soha nem hazudtunk konzervatívok?
Egy óvoda kerítése ne legyen szívárványszínű, mert..
Egy tanévnyitó, óvodába látogató, pap kezét szorongató polgi az lehet kurvapecér, drogos, lopcsencsór?

Attilajukkaja 2019.10.15. 17:33:49

@BiG74 Bodri:
"Egy tanévnyitó, óvodába látogató, pap kezét szorongató polgi az lehet kurvapecér, drogos, lopcsencsór?"
Látod, hogy igen.
Trumpra mondták, ha kimenne NY-ban vagy Washington DC-ben fényes nappal egy félautomata fegyverrel és agyonlőne 50 járókelőt az utcán, akkor is rá fognak szavazni egy csomóan, mert aki elvakult hívő, annak semmi sem számít. Orbánnal/a Fidesszel is így vannak a fanatikusok. És Borkai hiába lett "független", az emberek számára ő továbbra is Orbánt képviseli. A többi (Isten, haza, család) meg le van szarva.

Bánegressy 2019.10.15. 17:44:52

@body_andras:
"Azért rágott be a nép, mert ŐK mint hülye szavazók lepleződtek le, cinkossá váltak a hazugságban". +1

(ha úgy vesszük ennyivel rosszabb is a normálisan működő politikai váltógazdaság. ott sose lepleződik le, csak amikor jön egy ilyen trumporbán és lelkes szurkoló hadai)

kewcheg 2019.10.15. 18:01:28

@BiG74 Bodri: nehogy má elhidd ezt a maszlagot.Szerinted mejik fidesznyik jar templomba? Alig , csak ha muszáj mer jön a tv. Nagyon sok régi volt komcsi lett fidesz fan.

kewcheg 2019.10.15. 18:16:23

Bork ai a magyar "king of cool". Az kulön tetszik ahogy leszopatta a győri neres nyárspolgárokat. Re.élem ezekutan lazan fog fényes nappal kúrni a főtéren.Neki már szabad....

2019.10.15. 18:20:53

@BiG74 Bodri:
ugye két állítás van. az egyik, hogy a fidesz még az mszp egy részét is beszervezte budapesten. de a függetlenekkel nem tárgyal vidéken? dehogy nem. a fideszben politikusok ülnek és ha azt látják, hogy van egy helyi egyesületi vezető, aki nem az ellenségük, akkor tárgyalnak. és okt. 13. után még inkább tárgyalni fognak.

errefelé 10-100 ezer fő közötti településből 8 van a megyében. (lenne még 2, ami a hagyományosan a megyéhez tartozik, de az a határon túl van és magyar a polgármester). ebből 5-öt nyert a fidesz. 1-et nyert független fidesz támogatással. és 2-őt független a fidesz ellenében. velük kénytelenek lesznek megosztani a hatalmat. és megfordítva. a megyei közgyűlésben 15 fideszes 3 jobbikos 1 mi hazánkos. errefelé a jobbik be se állt az összefogásba. ahogyan győrbe sem. a baloldalnak összesen 5 jelöltje van. 2 dk-s, 2 mszp-s, 1 momentumus. és velük szemben áll 19 jobbos.

és ugye budapesten az a duma, hogy ezek falusi parasztok. igen, ők nem libsiket akarnak látni az országos közintézmények élén, akiket meg egyébként budapesten úgy tűnik, hogy a többség látni szeretne. ezt valahogy el kell dönteni a jövőben. és nyilván erről szól 22-es választás. amire te azt mondod, hogy elsöpritek az autoriter rezsimet. a kormánypártiak azt, hogy az összefogás bizonyítja az alkalmatlanságát. elválik.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.15. 18:34:49

@Josagos:

"Úgy nem működik a tőke, hogy a vagyonom 10-15%-át nem használom csak az idő 4%-ában, és magas fenntartási költséget fizetek rá, a csökkenő értéke mellé."

A fogyasztási cikkekre költés nem befektetés.

A fogyasztóknak meg nyilvánvalóan működik a dolog: ha nem úgy lenne, nem vásárolnának autókat.

felucca02 2019.10.15. 19:01:25

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: Ja, bocs, azt hittem, hogy értelmes diskurzust fogok folytatni egy fideszfannal, ami érdekesnek ígérkezett volna, de most sajnos látom, hogy egy üldözési mániás ovissal állok szemben, aki összeesküvéselméleteken nőtt fel. Erre nincsen időm, és értelme sincsen, menjél, szopd tovább orbán faszát, az való neked, néha, ha lélegzethez jutsz, arabozz, meg nemzetioldalazz egyet, mert az jó!

Josagos 2019.10.15. 19:01:36

@neoteny:
De ha elfogyasztom minden jövedelmem, akkor nem válok vagyonossá. Az autó az egyik legjobb pénzszivattyú a családoknál.
A magyarok alapvetően csórók, a 27 MFt-os csládi átlagvagyon amibe az MNB beszámította az autót is, nagyon kevéske, és ha erre basszák el a népek a pénzüket, sosem lesz tőkéjük.
A mostani fiatalok közül tömegeket nem érdekel az autózás, rájöttek amire én sokkal öregebben, hogy nem kell tulajdonolni autót, és ez már eléggé látszik az eladásokon, egyre erősödve. A németeknél is.

Szerintem havi 400 EUR-t spórolok autó nélkül úgy, hogy nem veszem észre semmiben szinte, max. annyiban, hogy nem városszéli nagyboltba megyek, hanem belvárosi lidlbe. Kiránduláshoz meg bérlek, ha messzebb akarok menni, napi 10-15 EUR egy új kisautó bérlete. Ha jön az önvezető, azt sem nagyon kell majd használnom, de kényelmesebb lesz, hogy ő jön értem, nem én a kölcsönzőhöz.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.15. 19:04:55

@Josagos:

"ha elfogyasztom minden jövedelmem, akkor nem válok vagyonossá"

Nem is erről volt szó.

Josagos 2019.10.15. 19:09:11

@neoteny: Arról, hogy miért fog drasztikusan csökkenni az autógyártás a következő években.
- nyűg a vezetés
- villanyautó egyszerűbb, nem magyarországon gyártják majd
- jön az önvezető, töredékére esik a gyártás a kevesebb szükséges autó miatt
- Az autó a nem tulajdonlás miatt csökkent presztízsű dolog lesz.

Ezt magyarország fogja durván megszívni, tudható a dolog, csak nem figyeltek rá.

Josagos 2019.10.15. 19:09:17

@neoteny: Arról, hogy miért fog drasztikusan csökkenni az autógyártás a következő években.
- nyűg a vezetés
- villanyautó egyszerűbb, nem magyarországon gyártják majd
- jön az önvezető, töredékére esik a gyártás a kevesebb szükséges autó miatt
- Az autó a nem tulajdonlás miatt csökkent presztízsű dolog lesz.

Ezt magyarország fogja durván megszívni, tudható a dolog, csak nem figyeltek rá.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.15. 19:21:50

@Josagos:

"Arról, hogy miért fog drasztikusan csökkenni az autógyártás a következő években."

Nem is erről volt szó.

Josagos 2019.10.15. 19:42:56

én erről írtam, és az ehhez tartozó elhibázott iparpolitikáról

2019.10.15. 19:52:12

@neoteny:
ez esetben jöhet sanyi a kútfúró haverom koncepciója. magyar autóklub tulajdonolta szövetkezeti autógyárak a régi nszk munkakultúrájára alapozva.

Bambano 2019.10.15. 20:29:01

"Mit fog most tenni az állampárti gépezet?": azon fognak dolgozni, hogy a véleménymonopólium még egyszer ne sérülhessen. brutális kommunikációs nyomás lesz ezentúl minden kampányban.

meg valószínűleg permanens kampány lesz. ma elkezdték a kampányt a 22-es országgyűlési választásokra, undorító időszak következik.

screpes 2019.10.16. 08:31:59

@Bánegressy:
végre valaki leírta azt az indokot is, , hogy rossz (helyi) kormányzás...
A hazugság ugyanis azt jelenti: jónak mondták, ami nem jó...
(Ebben benne rejlik a "mezei" magyarázata annak, is, hogy számosak kiállnak a rezsimes gazdáik mellett: nekik valami miatt jó ugyanaz, amit az ottani helyi többség elutasított. Felülfertőződtek.
Mifelénk is elküldték a rákba az eddigieket, miközben fel se merült, hogy lopnának...)

BiG74 Bodri 2019.10.16. 09:02:36

@screpes:
Nálunk loptak, bár nem a vezetés. Arról mindenki tudta, hogy ki rángatja őket rövid pórázon. A bárgyú vigyorú polgármester és az egész fideszes brancs le lett cserélve.
Persze az elmúlt egy évben nagyon aktívak lettek! Még az is kiderült, hogy vannak a városnak járdatakarító gépei stb.
Az embereknek tele lett a töke azzal, hogy addig nyájas és segítőkész egy képviselő, amíg örömodákat zengenek róla és nem kap kényes kérdéseket. Onnantól viszont migráncssimogató, nemzetellenes hazaáruló, akit csak a soros irányít.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.10.16. 09:33:27

@Josagos:

"én erről írtam"

Ezt írtad:

"A parkoló autók csak elcsúfítják az utcákat, és hatalmas tőkét kötnek le, ami nem működik"

A magáncélra vásárolt autók semmiféle tőkét nem kötnek le, így nincs értelme azt állítani, hogy az nem működik. Az autógyárak kötnek le tőkét, az pedig egyelőre működik: az emberek még megveszik az autókat.

Attilajukkaja 2019.10.16. 10:08:21

@ember100:
Szia! :o)
Bocs, hogy csak most válaszolok, De abszolút egyetértek azzal, hogy "van a a pénz amiért az utolsó pillanatban visszalépnek , és van gázszerelő aki kifizeti ezt a pénzt." Erre mondták, hogy Borkai nem csak lányokat vásárolt, hanem fiúkat is - szám szerint négy Jobbikost.

"Nem akarom bántani a győrieket de nem egy IQ bajnokok meg a keresztény erkölcsökkel is hadi lábon állhatnak."
Ez nem csak a győriekre igaz, sajnos. Itt egy tanulságos videó arról, hogy egy elvakult hívő már Borkainak sem hisz arról, hogy mit művelt azon a luxushajón. Ez nekem már nagyon dúrva, ez már nem IQ kérdése:
index.hu/video/2019/10/15/gyor_borkai_valasztas_bejelentes_mit_szolnak_a_helyiek/

Attilajukkaja 2019.10.16. 10:10:34

@Bambano:
"valószínűleg permanens kampány lesz. ma elkezdték a kampányt a 22-es országgyűlési választásokra, undorító időszak következik"
Sajnos! Én is ettől félek. És ennek a levét mindannyian szürcsöljük majd. :o(((

jatagán9 2019.10.16. 10:22:56

@Josagos: Nem mindenki lakik szingliként egy belvárosi garzonban. A modelled csak így működik. Vagyis néhány tízezer embernél. Egyáltalán nem extrapolálható.

ijontichy 2019.10.16. 12:02:43

@Bambano: "meg valószínűleg permanens kampány lesz. " De hát tkp. '98 ősze óta permanens kampány van :-D

Btw: Azt hiszem most kéne szólni, hogy ezt nem kéne ám túltolni:
index.hu/belfold/2019/10/16/mob_eletjaradek_borkai_zsolt_szabo_timea/
Aszondja a Szabó Tímea, hogy "Borkai Zsolt olimpiai bajnok, polgármester – a videók, fényképek, információk alapján – súlyosan erkölcstelen, védhetetlen életmódot folytatott".
Aha. Hogy oda ne rohanjak :-/.

Szvsz. ebben a kérdésben nem kéne a legendásan prűd és álszent USA módit majmolni. Mert két igazán fontos kérdés merül fel:
a) hogy is volt az Audi-panama?
b) Borkai kokó-csíkokat is tolt-e (pontosabban függő-e). E kettő - ha bizonyítható - (szvsz) lehet alkalmatlanságra ok.

Ám ami egyéb a hajón történt (mindenki beleegyezésével), az magánügy... lenne. Amiért nem teljesen az, az a "nagyszerű családapa, keresztény városvezető... blabla" reklámszöveg. Viszont ez meg a választók és Borkai ügye (tkp. ez is történt), és semmi köze Borkai régebbi sportolói teljesítményéhez.

Úgy tűnik Szabó Timike (meg a hibbant-libbantak) az istennek sem tanulnak :-(.
( És az ebből adódó egyes következtetéseket most csak azért nem folytatom, mert nem akarok geciségből ötleteket adni a nariféreg bandának (van nekik épp elég nélkülem is) ).

Szóval helyesebb lenne időben leoltani Timikét (meg úgy általában felejteni az efféle görcsös ragaszkodást olyasmihez, amiből a nyereséget már kifacsarták), és valami új, kecsegtető hasznot ígérő tevékenység után nézni, mert különben '22-ben úgy mossa le a fidesz őket, mint friss madárszart a szélvédőről a nyári zivatar :-( Csaxóltam.

BiG74 Bodri 2019.10.16. 12:18:04

@ijontichy:
Reklámszöveg? Basszus, ezt a reklámszöveget a fideszesek tolják. Most pefig szembeköpik magukat.
Érdekes, egyéb vitában a család szentsége az amit a libsi elutasít szerintetek, de a való életben teljesen normális a kurvázás.
Álszent, szar banda.

Attilajukkaja 2019.10.16. 13:11:50

@ijontichy:
Nagyon kemény vagy!
Besértődtél, köpködsz a "hibbant-libbantakra", mert közülük valaki kimondta, hogy Borkai mint keresztény minta-családapa és városvezető politikus "a videók, fényképek, információk alapján – súlyosan erkölcstelen, védhetetlen életmódot folytatott"? Hogy rendszeresen félrekúrt, azt valóban tisztázza az ő istenkéjével és családjával, de hogy mindezt a mi pénzünkön tette, az már messze nem magányügy, ahogy a többi korrupciós mutyija sem az.

"helyesebb lenne időben leoltani Timikét"
És te milyen formában oltógátnád Timikét?

"22-ben úgy mossa le a fidesz őket, mint friss madárszart a szélvédőről a nyári zivatar"
Az ilyen cinikus, nagyképű hozzáállás miatt veszített el most is Fidesz jó pár nagyvárost!

ijontichy 2019.10.16. 13:15:45

@BiG74 Bodri: "Szerintetek?" & "ezt a reklámszöveget a fideszesek tolják"
Tényleg?? :-))) Na mutass rá azonnal, de izibe ám, hogy hol írtam én mást.

Tényleg nagy baj van a szövegértéssel Mo-on. :-(((
Tanácsot annak lehet adni, aki képes azt megfogadni :-/.

ijontichy 2019.10.16. 13:22:07

@Attilajukkaja: Lásd fent.
És: Ne keverd a cinizmust a pragmatizmussal. Különben tényleg igazam lesz, hogy "22-ben úgy mossa le a fidesz őket, mint friss madárszart a szélvédőről a nyári zivatar".
Persze ez nem engem, titeket fog igazán fájón érinteni. Basszus, és hova álljanak a Belgák???
Úgy néz ki, hogy Mo-on valamelyik nyájjal együtt kell bégetni :-(((.
Az ember nem tudja, sírjon, vagy röhögjön.

Attilajukkaja 2019.10.16. 13:36:17

@ijontichy:
"Ne keverd a cinizmust a pragmatizmussal"
Nem én keverem a kettőt.

"Basszus, és hova álljanak a Belgák???"
A belgák (kis b-vel) oda állnak, ahová a szívük és a meggyőződésük súgja.

"Úgy néz ki, hogy Mo-on valamelyik nyájjal együtt kell bégetni"
Sokaknak, akik nem tudnak önállóan gondolkodni, dönteni.

BiG74 Bodri 2019.10.16. 14:00:26

@ijontichy:
Ja, hogy ez akkor magánügy, mert nem teljesen (kackac) az a szöveg. Meg ez a választók és a borkai ügye, tehát magánügy. Pont, az a lényeg, hogy az embereket rá kell ébreszteni, hogy népnemzetiesen belehazudnak a szemükbe, pragmatikusan. Lásd a hülyét, aki még akkor is azt kérdezi, hogy van erre tanú, amikor szembesítik vele, hogy beismerte.

ijontichy 2019.10.16. 14:31:57

@Attilajukkaja: Vili.
1. nem kis bével. naggyal. nem véletlenül.
2. "Sokaknak, akik nem tudnak önállóan gondolkodni, dönteni."
Most magadról beszélsz? Éppen egy önálló gondolatot olvastál el, és támadtál le gondolkodás nélkül. A "nagyon jó hír" (a la horváth csaba (nemecsekk ernő, külön a Te kedvedért, meg némi okkal is ;-) ), hogy azért egy milliméterrel megelőzted @BiG74 Bodri olvtársat, aki egy kommenten belül képes volt annyira felületes olvasásra, hogy a "szerin_tetek_" kitétel (pontosan így ragozva!!!) kiszökkent a kéjbárdjából. Nem pifkóta teljesítmény, akárki meglássa. ( persze - ha jobban belegondolok - tkp. jó az a ragozás, csak nem úgy, ahogy gondolta :-D ).
Szóval tartom (sőt! ezek után még emelek is), hogy piszkosul ül az a " '22-ben úgy mossa le a fidesz őket, mint friss madárszart a szélvédőről a nyári zivatar". Ha... Mert ugye Ha... nem tanulnak (az Istennek se) !!!

Ps: OK. Tény, hogy széplelkek irányában kellő empátiát tanúsítva, az "űrhajó űrkutyájának űr-ürülékét a meteoreső" c. eufemizmussal is élhettem volna, de én inkább már csak ilyen, a tekintélyelvűség látszatát is kerülő fazon maradok :-).

Attilajukkaja 2019.10.16. 14:43:23

@ijontichy:
"1. "nem kis bével. naggyal. nem véletlenül."
Ebben biztosan van egy csavar, egy poén, amit nem értek. :o)

2. "Most magadról beszélsz?"
Ejnye-ejnye. Miért kell azonnal személyeskedni, ha egy gondolattal nem értesz egyet?
"Éppen egy önálló gondolatot olvastál el, és támadtál le gondolkodás nélkül."
Vagyis önállóan nem értetted meg, amit írtam. Már csak azért sem, mert nem támadtam le semmit és senkit.

"azért egy milliméterrel megelőzted @BiG74 Bodri olvtársat, aki egy kommenten belül képes volt annyira felületes olvasásra, hogy a "szerin_tetek_" kitétel (pontosan így ragozva!!!) kiszökkent a kéjbárdjából."
Én itt senkivel nem versengek, és ha a válaszod csak személyeskedő köpködésekbe merül ki, akkor nincs értelme a lényegről beszélni.

"Szóval tartom (sőt! ezek után még emelek is), hogy piszkosul ül az a " '22-ben úgy mossa le a fidesz őket, mint friss madárszart a szélvédőről a nyári zivatar"."
Jogod van ehhez a véleményedhez. Kár, hogy a Borkai ügyből ezen kívül nem szűrtél le semmit.

ijontichy 2019.10.16. 14:47:33

@BiG74 Bodri: Aki olyasmire pazarol akár csak egy fotonnyi energiát, ami
a) nem szórakoztatja;
b) nem hajt hasznot;
az hibázott (vagy ostoba).
Mivel vagyok elég udvarias, hogy kapásból ne ostobázzam le Timikét (azért vakkomondorral nem cseresznyézünk egy csontostálból :-) ), ezért csak a hibázásra hívtam fel a figyelmet.

Mondjuk érdekelne, mikor zizzentek már rá, hogy épp olyan vonalasak vagytok, mint a fidesznyik bagázs (nem a toptenthousand(step)), csak pepitában (ejj be szépen sikerült képzavar! egész meghatódtam magamtól!). Ami csak azért baj, mert ez is egy fontos eleme volt a Vitya magyarvidéket eluraló sikerének.
Na, sértegesselek még egy kicsit? Fantázija továrisi, fantázija! :-D

ijontichy 2019.10.16. 15:09:22

@Attilajukkaja: Leszűrtem. Pont az a baj, hogy én leszűrtem. Timike (meg a tanácsadói) jutottak rossz következtetésre. Én egy eredményorientált pali vagyok. Ebben a témában _itt_és_most_ nincs már szufla (további politikai nyereség lehetősége). "Well done, keep going!" :-) (ha figyelmesen olvastatok volna). Az aktát persze szépen el kell tenni, mert jó lehet még valamire.
Annak idején volt egy kutatás Clinton Lewinsky-afférjával kapcsolatban. Érdekes különbségre mutattak rá, hogy az emberek (nemcsak pasik) véleménye miként tér el, attól függően, hogy családjuk-oldalbordájuk jelenlétében, vagy haverokkal (barinőkkel) a Saloon-ban sörözve kérdezték őket ;-). Namármost, Mo. az elmúlt húsz évben ennél sikeresen mélyebbre ásta magát. Ez a "Fel! Mellszélességgel morális-erkölcsi rohamra!" (9 ilyen év után!) arról árulkodik, hogy "ezek" mintha folytatni akarnák a "háttal ülök a moziban" c. tragikomádiát :-(. De ne legyen igazam. Különben "azok" ... (a többit már tudjátok :-) ).

Attilajukkaja 2019.10.16. 15:23:10

@ijontichy:
"Fel! Mellszélességgel morális-erkölcsi rohamra!" (9 ilyen év után!) arról árulkodik, hogy "ezek" mintha folytatni akarnák a "háttal ülök a moziban" c. tragikomádiát"
Pedig mind az antikorrupciós, mind az álkeresztény maszlag leleplezésére irányuló NER-ellenes (direkt nem írok baloldalit) kampány arra az erkölcsi fertőre igyekszik rámutatni, amivel általában a Fidesz igyekszik bemocskolni az ellenzéket. Hogy mit akarnak folytatni, azt még nem tudjuk, de én adok nekik egy esélyt, hogy kiderüljön.
... De miért is írod a Belgákat nagy B-vel? Igazán elárulhatnád egy olyan gondolkodni képtelen emberkének, amilyen én vagyok. :o)

BiG74 Bodri 2019.10.17. 17:54:32

@ijontichy:
Pont leszarom timikét is.
Borkai és a fidesz kapcsán ez jutott az eszembe. Azt is pont leszarom, hogy milyen hihetetlenül tisztán és eredményorientáltan látod a világot, mert nem érdekel. A szöveged egy a sok közül, és simán beillik egy fityiszes troll mondókái közé. 2022 -ig pedig nagyon sok idő van hátra, aki ilyenkor teliszájjal jósolgat, az inkább egy öntelt megmondóember, komolytalan.

screpes 2019.10.18. 07:55:13

@BiG74 Bodri: Ijonttichy legalább két éve naponta ostorozza Orbánt és a fideszt. erre már nem mondhatjuk, hogy "életszagszerű látszat". (FSP)
Ha fideszes trollnak nézed, akkor valamit nagyon elnéztél. Nem is tévedés ez, hanem felületesség: nem követed "eléggé" a blogot,és/vagy csapkodva alkotsz véleményt.

BiG74 Bodri 2019.10.18. 10:38:14

@screpes:
Na ezt is pont leszarom! Több, mint húsz éve, hogy a fideszről nincs jó véleményem, és ennek hangot is adok. De volt amikor az impotens, szűklátókörű, megélhetési ellenzéket ekéztem én is hirtelen fideszes lettem. Nem érdekelt nem haltam bele. Ugyanakkor az ellenzék ekézőinek van egy tipikus, magát mérsékeltnek mutató, tudálékos módon előadó fityiszes narratívája. Ha valaki ebbe belecsúszik, akár így, akár úgy, az nem a vitapartner hibája.
Ráadásul nem a fityiszes hang ütötte meg a fülemet, hanem ez a felesleges fölényeskedő hang.
A timike és az ellenzéki hangok együttes vokáljának eredményességéről pedig kár papolni, mert egyrészt máris terelés, mert elviszi a figyelmet a felvetett témáról, másrészt láthatóan megítélhetetlen, hiszen a fidesznek nem okoz kárt egy skiccpali, egy bayer, egy deutsch, egy huszi-tuszi, vagy egy egy kereszténydemokrata fővadász, az összes hazudtunk reggel-délben-este vezérke. De a timike lesz a bukta! Én szóltam!