1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.09.18. 08:05 HaFr

A magyar állam szakralizálására tett kísérlet

Képtalálat a következőre: „kármelita kolostor”

Orbán hivatalának ormán -- ha valaki még nem látta volna -- a Karmelita felirat díszeleg, így, ennyi. A bejáratok mellett a miniszterelnöki hivatal bejáratait így aposztrofálják: Karmelita személyi bejárat, Karmelita sajtóbejárat. Mindegyik mellett a koronás címer. Nem beszélve most a kármelita (nem pedig karmelita) rendet ért -- remélem, így fogják fel -- inzultusról, a név hivatalos állami rangra emelése, tehát nem csupán becenévként (rövidítésként) való használata, mint Franciaországban az Elysée-é, vagy ahogy Angliában használják a "10"-et a 10 Downing Street, a kormányfő hivatalának jezésére, létező helynevekre utalva, erősen összefügg az állam reszakralizálására tett kísérlettel. (Ez az épület utoljára a XVIII. század utolsó harmadában -- mindössze húsz éven át -- üzemelt kolostorként, utána azonban több mint kétszáz éven át a Várszínház volt! Érhetően a miniszterelnök nem akarta a színházzal asszociálni a hivatalának működését, bár nem állunk messze a valóságtól, ha azt mondjuk, ez is jóval pontosabban kifejezné a most ott folyó munkát. E poszt témája szempontjából szigorúan: a szentség eljátszását, még pontosabban meg- és bejátszását.)

Miért van erre szükség? Fejed, mint a Kármel ("termékeny föld"), mondja az Énekek Énekében a vőlegény a menyasszonyának és aki egy cseppet is járatos a tekintély (benne a fejedelmi hatalom és az állam) korai szimbolikájában, az rögtön tudhatja, hogy a Kármel esetünkben sem Orbán Viktor természetes fejére, hanem esetleg -- ha nagyon belegondoltak -- az ex-kolostor-színházban regnáló állami caputra (fejre), a miniszterelnöki officiumra (hivatalra) utal a termékenység (ez esetben a nép termékenységének gondját is magára vevő) forrásaként. (Amely állami fej persze de iure a köztársasági elnökség, na de mindenki tudja, hogy nálunk csak a facti, a tények számítanak.) Még közelebb járunk a szándékolt értelemhez, ha a Kármelben azt a hegyet fedezzük fel, amely az Ószövetségben a termékenység és a szépség, sőt Izrael népe megszabadulásának jelképe (a babiloni fogságból), de része Mária (Magyarország oltalmazója, a Kármelhegyi Boldogasszony) kultuszának is, emellett az ősidőkig mindenféle istenség imádatának központja. A Kármel utal közvetenül a remete rendre, amelynek egyszerűségét a kormányfő hivatalának berendezése is jelezni hivatott (no comment here). Röviden, a Várhegy és a Kármel-hegy analógiája az állami főség és benne a faktuális főhatalom, a Miniszterelnökség szakralizálása felé vett irány pregnáns kommunikációja az értő fülek felé -- amely értelmezés akár megerőszakolása is lehetne az épülettel kapcsolatos szándékoknak, ha nem támasztaná alá minden más, ami a szemünk előtt zajlik és koherenciát hoz létre a fejlemények között.

Csodásan egybecseng ugyanis ezzel az interpretációval a miniszterelnök legutóbbi, enyhén messianisztikus beszéde a hegyen épült városról, a keresztény szabadságról (amit rosszul fejezett ki, mert éppenséggel vészes közelségben határozta meg a liberalizmus negatív szabadságkoncepciójához, de fogjuk fel ezt az első botladozó lépések egyikeként); és hát egybecseng ezzel a mindennapi valóság a legkevésbé szimbolikus, nagyon is anyagias gyakorlattól -- az egyházak százmilliárdokra rúgó támogatásától -- mára már minden második politikai nyilatkozatig, amelyeken egy karakószörcsögi bekötőút avatási ünnepségétől a parlament kupolaterméig egyre intenzívebben vonul végig a "keresztény Európa" védelme, ebben Magyarország helye, miközben hemzsegnek a farizeusi intelmektől és csöpögnek a politikai számítástól. A kereszténység mára átvette a szocialista erkölcs helyét az igazodás iránytűjeként, a demokrácia fosztóképzője a szocialista helyett az illiberális lett, az állampárt vezetőinek hatalma hasonlatos az egykori pártállami vezetőkéhez -- és az agyak és arcok is ugyanazok (adott esetben akár konkrétan is).

Mindez kulturálisan frusztráló, de hatalmi szempontból is végső soron terméketlen akkor -- mondom én, aki a minden bizonnyal végleg elmúlt hívő világban rengeteg pozitívumot lát visszamenőleg --, ha a keresztény szabadság valódi értelme, ti. az a szabadság, amit a hit által nyerünk el -- erről Szent Páltól Lutheren át a XX. század vértanúkig ott vannak a valódi források -- már nagyon keveseknek mond valamit. Magyarország csak annyival keresztényebb (ám semmi esetre sem keresztényibb) a legtöbb nyugati országnál (de például az észak- vagy dél-európai országoknál már kevésbé), hogy kisebb nálunk más vallások (konkrétan az iszlám) szerepe. A vallásgyakorlók aránya -- különösen pedig közöttük a fiataloké -- gyakorlatilag ugyanaz, ahogy a trend is (hanyatlik). Ezért a kereszténységnek az orbánizmus ajkain se erkölcsi vagy vallási, pláne hitbeli, hanem kulturális célú, még drasztikusabban pedig xenofób (etnicista) értelme van, leírás helyett előírást, mindösszesen pedig a hatalmi manipulációt szolgálja, ha éppen akcidentálisan támogatható eredményekkel is.

Reszakralizálni lehetetlen, reszakralizálni vágyni pedig butaság ilyen körülmények között. Nem beszélve most az olyan apróbb problémákról, mint a demokratikus legitimáció és a szakralitás egymást kizáró volta, a hit individualitásának és személyességének éppen ötszáz éves hazai hagyománya legalább éppen ennyi ideje (de valójában már a középkor második felétől) fokozatosan visszavette a politikai uralomtól a szent jelleget és azt már az olyan viszonylag régi szereplőknek is nehéz lett volna közvetlenül vindikálni, mint Mária Terézia vagy akár Mátyás király. NB a magyar alkotmányfejlődés és alkotmányos gondolkodás már az Aranybullától Werbőczy-ig tartó időszakban rendi alapra helyezkedett, ami (a "történeti alkotmány"!) már akkor sem fért össze a szakrális uralom abszolút voltával, amikor azok még egymás mellett éltek (újraélesztve meg óhatatlanul torzó maradt az ötlet, lásd a Horthy-rendszer és a Szentkorona-tan alkotmányos kentaurjait), a XXI. században pedig ilyesmire akár célozgatni is egyszerre provincializmus, ízlésficam, nagyzási hóbort és nemcsak az emberi tudatlanság kihasználása, de olyan irány is, amelyre már nincs igénye a megszentelésre váró Legfőbb Hatalom híveinek sem, azaz politikailag irracionális. És amikor az elemző ilyet lát, akkor tudja, hogy a végiggondolatlan gondolatok célja a manipuláció, ez esetben elszámított manipuláció, a végkifejletük ezért -- éppen a gondolatok megalapozatlansága és terméketlensége miatt -- sajnos éppen annyira lehet tragikus, mint komikus.

Az egész történetben kellően sajnálatos még, hogy a kereszténység remélt megújulásában a tágabban értett Karmelita-projekt farvízén úszó papság mindennek ellenére többet vár Orbántól, mint magától Jézus Krisztustól.

PS. Egy kedves kommentelő emlékeztetett valamire, amiért nem árt kiegészíteni ezt a posztot. A mostani, egyre emelkedettebb bölcselkedés növekvő erővel egészül ki azzal a motívummal, hogy sokkal fontosabb megtalálni a hazát a magasban, mint itt lent a földi hívságok (európai életszínvonal, többpártrendszer) között. A folytatódó lecsúszás és elszegényedés fegyorsulását várná a Nagy Kármel, miközben a közvetlen környezete -- biztos, ami biztos -- változatlan szorgalommal spájzol?

44 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6415114248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrGehaeuse 2019.09.18. 09:53:44

Ugorjon ki a zsebéből kopasz!!!!
Üvöltené "Vegyigyümi" becenévre hallgató kiképző rajparancsnokom (bizonyos Z.I. őrvezető akit kiképzésünk után előléptettek tizedessé, majd pedig kiérdemesülten szakaszvezetői rangban szerelt le, 02-es vegyes-gyümölcspálinkával lehetett elnyerni jóindulatát, innen a név).
Mekkora egy türhő lapaj...?!

cívisvárosi 2019.09.18. 11:07:27

a "kármelita" apácákat megölték a "jákobinusok". a nagy ribillió, amire ugye a "felvilágosodás" van alapozva. velük fordult szembe orbán. a kocsma népe így fejti meg.

cívisvárosi 2019.09.18. 11:37:58

ide kapcsolódik egy mai hír. a papok kocsmamissziója. szögyényi lászló többszörös mma kupagyőztes, kempo rabbling európa-bajnok a ronin fight academy alapítója találkozása a szerzetessel és a tábori lelkésszel.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3668/190917papokesharcosok_ksz_(16).jpg
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3668/190917papokesharcosok_ksz_(27).jpg
a ketrecharc után ittak egy sört.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3668/190917papokesharcosok_ksz_(42).jpg

DrGehaeuse 2019.09.18. 20:01:04

@cívisvárosi: Unionista te nem is lehetsz debreceni cívis. Se hajdú se bihari nem vagy. Egy vérbeli hajdú nyakas kálvinista. Te meg főleg görögkatolikus meg pápista dolgokat (főleg képeket) osztogatsz.

cívisvárosi 2019.09.18. 21:04:41

@DrGehaeuse:
az egyház újabban elég erősen ökumenikus. 2001 és 2011 között a hívek közel elvesztették 1/3-át a népszámlálási adatok szerint legalább is. és a klérus ezt látva el kezdett kéz a kézben együtt papolni. és ebből következően az egyházon belül nem nagyon vannak viták. hanem a világias ideológiák váltak valláspótlékká. és azok hívei vitatkoznak dogmatikus módon. és az akadémikus bölcselettel szemben ebben emelkedhet fel a libertárius népvallás véleményem szerint. ennek a folyamatnak nagyjából a közepén tartunk, tehát még nem dőlt el, hogy lesz valamiféle áttörés, vagy sem. de ennek kulcsa a nyelvelmélet.

Célkereszt 2019.09.19. 06:58:37

A vezénylő tábornok úr(már előléptették) szeretné, hogy a nép ismét dobozoljon. Meg van győződve a dobozolás léleknemesítő képességéről. Mivel a magyarság az utóbbi évtizedekben elfordult a dobozolástól, ezért újra bevezette a dobozolás oktatását. A dobozolást propagáló szervezeteket hatalmas összeggel támogatja cserébe viszont elvárja, hogy elismerjék a dobozolás apostolának.

cívisvárosi 2019.09.19. 08:10:02

@Célkereszt:
ugyan már. orbán egy politikus. egy ügyes hatalomtechnikus. mint minden politikus arra törekszik, hogy maximális legyen a hatalma, aztán azt megosztva mindenki kövesse a saját kultúráját feltéve, hogy az főhatalom birtokosát nem veszélyezteti. nagyjából ez az orbánizmus. ami nem a fasizmus, hanem általában véve a politika.

és a probléma, hogy van egy embertömeg, amelyiknek nincs saját kultúrája, leszámítva a plázák világát, a fogyasztást, ők egy homogenizált biomassza részei lennének elsődlegesen. de úgy, hogy szembemennének mindennel, aki esetleg nem. és ordítják, hogy orbán "náci". azt, hogy hitler és sztálin egyben. plusz észak korea.

lehet ezt a rendszert vagy rezsimet kritikusan szemlélni, és kellene is. de ezt gyakorlatilag ellehetleníti az ellenzéki pártok. akiknek budapesten 60% támogatottsága van. és azt harsogják, hogy nem lehet leváltani tarlóst. dehogy nem lehet. a kérdés az, hogy el tudják-e vezetni a fővárost és az országot a fidesz ellenzében.

cívisvárosi 2019.09.19. 09:30:53

@Célkereszt:
ez a tegnap esti városi világi tanévnyitó errefelé.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3674/190918youday_ksz_(13).jpg
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3674/190918youday_ksz_(22).jpg
ez a multikulturalitás, a posztmodern. úgy is lehetne mondani, hogy a "soros terv". de ezt a fidesz ugyanúgy képviseli. ez az egyházi tanévnyitó.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/2968/180901-varosi-tanevnyito-pl-mj_1.jpg
és erre azt mondja az akadémikus bölcselet, hogy ezt nem lehet. mert a kereszténységgel nem fér össze a magyar államnemzet? de ennek nincs racionális magyarázata. csak az, hogy egy "liberális" csoportosulás azt mondja, hogy ezt nem engedik meg.

és lehet mondani, hogy a fidesz populista. az is. de ugyanúgy elitista. ha nemzetközi iskolát építenek, akkor az sem jó. azért, mert abba nem járhat mindenki. van annak előnye, hogy a magyar közoktatásba állami tulajdonú nemzetközi iskolát beemelnek. aztán lehet mondani, hogy ilyet csak magánbefektetőké építsen. mert az állnak nem lehetnek nemzetközi kapcsolatai? de lehetnek. úgy nemzetközi iskolája is lehet. ez az elitizmus. a "liberálisok" ezt privatizálták. ezért van "illiberális" demokrácia.

de felőlem győzzön az ellenzék. és ha jobban csinálják, akkor azt mondom, hogy inkább ők. de nem csinálták jobban basszus. és az elmúlt 10 évben az ellenzék politikusi állománya lényegében változatlan. a változás annyi, hogy a bajnai-oszkó tandem és az ehhez kapcsolódó pénzügyi-technokrata társaság ebből kilépett. ők felszámolóbiztosként funkcionáltak, de legalább valamiféle szakértelmet felmutattak. de őket kiszorította az mszp. és az mszp-t a dk.

van még a nevezzük így felelős értelmiség nevű csoportosulás. az első orbán kormányból kiszorult tanácsadói kör. ahogy a klubrádióban mondják: az "európai értelemben vett konzervatívok". most azt hagyjuk, hogy az ep konzervatív frakciójának vezető ereje a lengyel pis, és mellette felvonul a bevándorlás ellenes svéd demokrata párt, az új flandriát hirdető szeparatisták. ezeket a klubrádió mind fasisztának, nácinak bélyegzi. de ezt tegyük most félre. van a felelős értelmiség. őket az együtt még igyekezett integrálni a haza és haladás alapítványon keresztül. csakhogy ezt kiszorította a momentum. akik az egykori főtisztviselők gyerekeiből és liblingjeikből állnak, de ilyen szakértő árnyékkormányuk, vagy legalább szakállamtitkár jelöltjeik nincsenek. hanem az van, hogy össze kell fogni a dk-val, mert így lehet pozíciókat szerezni legalább a kerületekben.

aki ebben bízik az felőlem szavazzon az mszp-p illetve az összefogás jelöltjére. és ha néhány nagyobb városban nyernek, akkor ez a koalíció és bizonyítják az alkalmasságukat, akkor söpörjék el a rezsimet". ugye azt lehet mondani, hogy szegeden azért működik. botka a támadások kereszttüzében is élvezi a helyi polgárság bizalmát. csakhogy botka nem élvezte az fővárosi ellenzéki értelmiség bizalmát. inkább karácsonyból csinálnának csúcsjelöltet. ami egy legitim törekvés. de ha ez a húzás sem jön be, akkor az ellenzéknek ebben a formában vége van. ez dől el október 13-án. persze lehet még lehet gazdasági világválság vagy forintválság. a fidesz európai néppártból való kizárása, hetes cikkely alkalmazása, nemzetközi elszigetelődés. de nem vagyok abban biztos, hogy egy ilyen helyzetben a magyar nép és a posztszovjet térség brüsszeli politbüró mellé állna. tartok tőle, hogy ez esetben a hidegháború egy új fejezete kezdődne.

Célkereszt 2019.09.19. 09:46:51

A világnak igazságosságra és kiegyensúlyozottságra van szüksége. Ezt pedig a liberalizmus hozza el. Tudom, hogy nem volt tökéletes eddigi pályafutása, de nem is létezett Magyarországon eddig.
Az emberek azt hiszik, hogy a fasizmus az, amikor tízesével lövik agyon az embereket. A végkifejletben ez is benne van. Az Orbán-rendszer szalad a saját pusztulása felé.
De most minek kezdjünk vitát? Úgysem tudjuk egymást meggyőzni.

cívisvárosi 2019.09.19. 10:09:39

@Célkereszt:
a klasszikus liberalizmus a termelő és a fogyasztói piac egyensúlyán alapult. a város és a vidék egyensúlyán. azon, hogy végső soron nem kell föld alapú bányaipari vagy agrár többlet, ahogyan a fiziokraták gondolták. végső soron nem kell kereskedelmi mérleg többlet, ahogyan a merkantilisták. ebből egyébként az következni, hogy a leszakadó térségekben sincs feltétlen szükség újabb és újabb tőkebevonásra, ahogyan a kapitalisták képzelik. mert az újabb egyensúlytalanságokhoz vezet. liberális kapitalizmus globalizált formájában nem létezik. mert ahhoz az folyamatosan növekvő tőkepiaci befektetések kellenek, ami a másik oldalon brutális mértékű eladósodással jár.

orbán rezsim ezzel a folyamattal ment részben szembe. elsődlegesen gazdasági, hanem kulturális értelemben. ami egyébként lehet, hogy államcsődöt, polgárháborút eredményez. ez lehetséges. de a jelenlegi ellenzék csak ennek eshetőségét veti fel. és nem nyújt semmilyen alternatívát úgy, hogy ők lényegében annyit csináltak, hogy eladósították az országot és a közvagyont eladták ügyes üzletembereknek. és úgy olyan külföldiek loptak, akik mind nyugatról jöttek. hú de kafa.

citrix 2019.09.19. 10:13:08

Orbán a magyar Pontifex Maximus. Kicsit sárga(...). kicsit savanyú, de a miénk :-)

Célkereszt 2019.09.19. 10:19:46

@cívisvárosi: Mit érdekel engem a gazdasági sikerei(ami mellékesen hazugságokon alapszik), ha szétrombolja a demokratikus államrendet. A demokrácia mindig egy lehetőség a jóra. A fasizmus pedig zsákutca.

cívisvárosi 2019.09.19. 10:26:27

@Célkereszt:
orbán kormány azt mondta, hogy a termelő vállalatokat támogatja meg feltéve, hogy azok nem fordulnak a kormánnyal szembe. biztosítja a beruházási adókedvezményeket, vagy akár az adómentességet. ilyenformán szelektáltak. ha valaki azt mondta, hogy teremt 100 új termelő munkahelyet, akkor adtak neki 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást. ez klasszikus keresletélénkítő politika. az állam az egyik oldalról elvesz a fogyasztói piacról, de a másik oldalról a termelést megtámogatja. mert hogy így teremthető egyensúly. a termelői piac válik szabaddá. ez a klasszikus liberalizmus.

és ezt fordította meg a neoliberalizmus. a fogyasztói társadalmat kell létrehozni. a főváros behordja az árut. és elfogyasztja. cserébe semmit se kell nyújtani, hanem külső gyarmatbirodalmakat kell fenntartani. ahhoz a leszakadó térségekben a népi nacionalizmust kellene letörni. csak magyarországnak nincsenek külső gyarmatbirodalmai. a neoliberális gazdaságpolitikához nettó tőkeexportőrré kellene válni.

Célkereszt 2019.09.19. 10:38:18

Amikor az állam politikai alapon szelektál, hogy kinek ad pénzt, az az innováció és az üzleti erkölcs halála. Az eredménye a gazdasági csőd. Most például Debrecenben a kormány ad egy rakás pénzt egy elavult technológiát behozó multi részére. És akkor bambán néz, amikor elbocsájtanak pár év múlva pár száz vagy ezer embert.

cívisvárosi 2019.09.19. 10:54:28

@Célkereszt:
de basszus, mi a fasizmus. az, hogy a fidesz a saját embereit nevezi ki mindenhová? az nem a fasizmus, hanem a (személyzeti) politika. engem egyik párt se nevezett ki sehová se. kisz tag se voltak. a rendszerváltásnál lehetett látni, hogy orbán messze a legtehetségesebb politikus. antall volt tisztességes. orbán tehetséges. talán ha ezek akkor koalícióra lépnek, akkor talán másképp alakult volna. de a fidesz akkoriban polgári radikális volt, egy fiatalos alternatív mozgalom, amitől kulturálisan a lehető legtávolabb állt antall, aki nagyjából a főrendiház vezérszónoka akart lenni. csak olyat nem hoztak létre a rendszerváltók. így a fidesz nem az mdf mellé, hanem helyébe lépett generációs okokból. és a történelmi pártokat is beolvasztották. az mszp-szdsz koalíciót szétverték leszámítva budapestet. mert van az mszp-p illetve dk-momentum koalíciója. de ebbe aligha integrálható a jobbik. ami azért jött létre, hogy ha őket a fidesz nem veri szét, akkor a nemzeti radikálisok megteszik, jobbról megelőzve őket. egyébként a fidesz vidéken a széljobbról kontrollálható. a fidesz túlhatalma azért alakult ki a kistelepüléseken, mert a jobbik megszűnt második erőnek lenni. aztán magyarázd el a kistérségekben, hogy kaliforniában látod ellon musk marsutazást tervez. és a marson termeljük majd űrcéklát mi is, a nasa mérnökei kikísérletezték. hozzák a pénzt amerikából "demokraták". és azon túl bulinegyed. ahol nincsenek népnemzetek, hanem csak emberek. a globális keveredés megteremti az új emberi fajt, szemben a népnemzetiekkel. nagyjából ebben hisznek "körúton belüliek". de a nyitott társadalom a nácinémetországhoz hasonlóan fasisztoid. mert a keveredéssel nem jönnek létre feltétlen magasabb rendű emberek, ahogyan alacsonyabb rendűek sem.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.19. 10:56:44

@cívisvárosi:

"ebből egyébként az következni, hogy a leszakadó térségekben sincs feltétlen szükség újabb és újabb tőkebevonásra, ahogyan a kapitalisták képzelik. mert az újabb egyensúlytalanságokhoz vezet."

Ezt még egy MSZMP-s pártaktíva sem mondhatta volna szebben.

Bánegressy 2019.09.19. 11:00:09

@cívisvárosi: . . . lehet, hogy államcsődöt, polgárháborút eredményez. ez lehetséges . . .
nagyon is benne van a pakliban, mert ez egy öntörvényű, de nem önjáró rezsim.
maguk is gyakran emlegetik, hogy mennyire nyitott ez a gazdaság, tht ebből igenis következik(nem csak következhet), hova vezet az a politizálás, amit választottak. akármilyen béna sutyerák is az ellenzék.
eljön az idő amikor ezek már nem lesznek sehol, de ha a rendszer nem változik(persze fog. nagyon is, lássuk be :D), mégis nagyjából ugyanezek a belső feszültségei lesznek.
mert egyre távolabb kerül attól amit az emberek demokráciának gondolnak, akárhogy csűrik csavarják, hogy ezt éppen ők akarják

cívisvárosi 2019.09.19. 11:03:38

@Célkereszt:
értem, hogy az ellenérv az, hogy ez az egész majd összeomlik. és lehetséges? igen. biztos? nem.

Célkereszt 2019.09.19. 11:08:15

@cívisvárosi: Szerintem biztosan összeomlik, de hát a Róma sem állt fenn örökre. A magyar állam, nyelv sem örök. Népek jönnek-mennek, nyelvet váltanak, keverednek. Mi ezzel a baj? ez a történelem. Miért állnánk elébe, ha biztosan elsöpör. Mit gondolsz Orbánék meddig állnak ellent? Röhej, amit csinálnak most is. Ez a keresztény blabla!

cívisvárosi 2019.09.19. 11:38:05

@Bánegressy:
a rendszer jelen állás szerint alapvetően kétféle módon képes megváltatni. az egyik az, hogy az ellenzék megváltozik. a köznép leváltja az ellenzéki pártokat. botka kilép az mszp-ből és azt mondja, hogy a francnak kell neki az párt támogatása. mert sose fognak kormányozni. a fidesszel szemben nem is tudnának. és szétesnek ezek a pártok. és ezek alapszervezetei kezdenek el versengeni helyi a politikában függetlenekkel és ebből helyi egyesületek jönnek létre. azok kontrollálják a kormányzópártot. ez az egyik opció.

a másik, hogy jön egy válság, és abba a forintgazdaság nagyon erősen beleremeg. az összeomlás szélére kerül. de a külföld azt mondja, hogy a fővárost és néhány nagyobb vidéki várost vezető összefogásnak bizalmat szavaz és a fidesz hatalmi kontrukciója kártyavárszerűen összeomlik. ez is egy lehetséges forgatókönyv.

van egy harmadik opció is. hogy orbán ez esetben félkatonai diktatúrát vezetne be. és az lenne, mint törökországban, vagy venezuelában. mert a jelenlegi rendszer is leginkább egy oroszhoz hasonló autokratikus oligarchikus rezsim. aki így gondolja, annak nem tudok jobbat mondani, hogy amíg nincsenek a határok lezárva menjen vagy a gyerekeit küldje külföldre. belső-londonban létrejött a nyugatos világpolgárság. ahhoz is lehet csatlakozni. london a második legnagyobb magyar város és nem debrecen. ezt is mondják, hogy majd a kivándorlás lerombolja a rendszert. és lehet? igen. biztos? nem.

cívisvárosi 2019.09.19. 11:42:56

@Célkereszt:
ha így gondolod, hogy maga magyarország szűnik meg mert a népek jönnek-mennek, akkor örülj, hogy nem fogtak meg a fülednél fogva, nem ráncigáltak el a határig és nem dobtak át.

Célkereszt 2019.09.19. 11:45:33

@cívisvárosi: Nem én gondolom, hanem a történelem tanítja.
Én még a megszokott, nekem kedves Magyarországon fogok meghalni.

cívisvárosi 2019.09.19. 12:15:10

@Célkereszt:
ahogyan a dédapád talán azt hitte, hogy keveredéssel alacsonyabb rendűek lesznek az utódai úgy te azt hiszed, hogy magasabb rendűek. te is fasisztoid vagy, ahogyan talán a dédapád.

Célkereszt 2019.09.19. 12:19:48

Na most már elég! Takarodj hülye debreceni troll.

cívisvárosi 2019.09.19. 12:53:49

@Célkereszt:
basszus, te éppen magyarország, a magyar nép megsemmisüléséről értekeztél. miféle emberek vagytok ti?

Célkereszt 2019.09.19. 13:05:50

@cívisvárosi: Nem ertekeztem semmiről. Nagyon tudatlan lehetsz, ha azt hiszed, hogy minden igy marad örökre.

cívisvárosi 2019.09.19. 14:43:40

@Célkereszt:
nektek gyártják le a defetista váteszt, aki egy svéd kislány. aki a politikai céloknak megfelelő tökéletes szalmaember. gyerekekkel kampányol a fidesz. írja az index. és mellette ezt a kislányt sztárolják, hogy ráébressze a túlfogyasztásra az emberiséget. túlnépesedik. és ezért teljesen kipusztul? a végletek. ha kigyúlt a második nap, amiben a mesterséges plazma termeli a szinte végtelen energiát, akkor mi a francon aggódik gréta. hanem a deutérium és a tricium egyesül héliummá. úgy co2 emisszió zéró.

na most hogy lesz. az emberiség túlnépesedik és úgy kipusztul, vagy co2 koncentráció nem csökkenthető és a sivatagi forróságban elég mindenki, vagy hogy lesz ez.

Célkereszt 2019.09.19. 16:37:09

@cívisvárosi: Meglehetősen kaján vigyorral figyelem Orbán kinlódását, hogy milyen újabb hazugsággal támassza alá ingatag rendszerét.

cívisvárosi 2019.09.19. 18:41:00

@Célkereszt:
engem nem zavar. de ez a matra elég régi, hogy orbán megbukik. az ellenzék a fővárosban közel 60%-os támogatottsággal rendelkezik. elvben simán megnyerhetik a választást és bizonyíthatják a rátermettségüket.

Célkereszt 2019.09.19. 19:24:31

@cívisvárosi: A magyar állam nem látja el alapvető feladatait: oktatás, egészségügy, közlekedés. A bukás előjegyezve immár.

cívisvárosi 2019.09.19. 19:50:44

@Célkereszt:
2010 előtt milyen volt az oktatás, vagy az egészségügyi ellátás, vagy a közlekedés. lehet, hogy az ellenzéki pártokat esetenként vissza kellene ültetni azért, hogy emlékezzenek a választók, hogy milyen jól menedzselték ezeket.

ijontichy 2019.09.19. 20:29:40

@cívisvárosi: Jobb. Pont! Annyival, hogy kár is vitázni (fidesznyikkel ugye nem vitázunk (minek?), csak lenézzük, az így megspórolt időben pedig élünk).
Látom lökött még egy adag pénzt az alcsúti domnule. Mennyi már, 300 dolcsi? Miért nem gründolsz inkább egy békamenetet már "Neeem leeszüüüünk gyaarmaaat, a béemvé húzzon haza!" címszóval?

cívisvárosi 2019.09.19. 20:53:59

@ijontichy:
van két hitvilág. az egyik, hogy 2010 előtt volt egy ha nem is fényességes, de alapjaiban mégis csak jól működő liberális demokrácia egy européer nyugatos elittel, amelyik ha nem is kiválóan, de legalább jó közepes eredménnyel menedzselte az országot. és ezzel szemben 2010 után mi történt? rombolás, egy sohanem látott pusztítás. ha nem is katonai diktatúra, de egy a polgárok megfélemlítésen alapuló tekintélyelvű rezsim uralkodik, ami korábban nem létezett legfeljebb csak nyomokban. ez az egyik beállítás.

a másik, hogy az ellenzék oldalán nem áll semmiféle nemzetek felett álló szuperelit, hanem egy szar, szemét, hazaáruló társaság van, amelyik szimplán csak ki akarja szolgálni a pénzügyi-kereskedő-szolgáltató multikat és többségi magyargyűlölő. a szocik eladósítják az államot, a libsik eladják. a konzik egy része asszisztál. és azt mondják, hogy jönnek a nácik. ez az antifasiszta koalíció. ez a magyar társadalom iránt érzéketlen, ennélfogva közéleti szerepre alkalmatlan csoportosulás. ez a másik beállítás.

és ezek ugye szinte minden elemében ellentmondanak egymásnak. mintha nem ugyanazokról a szereplőkről, mintha nem ugyanarról az országról lenne szó. és ahhoz, hogy változás legyen vagy a kormányt, vagy az ellenzéket le kellene váltani. ez el kell dönteni.

Rodney2 2019.09.19. 21:05:37

@ijontichy: Na te elbaszott Soros-ügynök, nem tudom éltél-e már akkor vagy csak amnéziás vagy, de az MSZP-SZDSZ kormányok alatt folyamatosan ment a hisztéria az iskola és kórházbezárások miatt ( + vasúti szárnyvonalak hogy a paraszt ne tudjon kijönni a falujából :)) ). Vizitdíj hiszti, tandíj hiszti. Stb stb
2010-ben kb. minden egészségügyi dolgozó a fideszre szavazott, ki tudja miért??
A magyar állami egészségügy még ma is kenterbe veri az általam ismert lengyelt, románt vagy a híres NHS-t.
A Magyar Bálint féle liberális oktatási reformokról se feledkezzünk meg. Pl nehogy már egyest kapjon az a gyerek ha nem tanul semmit mert akkor nem tud kifejlődni a lelkecskéje (liberálisok szerint nincs is lélek mert az ember egy állat, jó akkor a pszihéje). Nem kell osztályozni. Esetleg majd bepecsételnek neki egy zöld elefántot és ha összegyűlik 5 zöld elefánt akkor kap egy kék nyulat. Na nem csoda hogy a gyerekek egyre hülyébbek, funkcionális analfabéták, stb. Ott van az a vörös rém aki annyit nem volt képes megjegyezni hogy "bajszos szar", így aztán biztos jövője van mint balliberális politikus.
Minél több túlkoros cigánygyerek legyen az osztályokban mert az annyira katalizálja a minőségi oktatást (főleg ha megrugdossák a tanárt is).
GYES-GYED levágása 3-ról 2 évre hogy pusztuljon ki a magyar, stb stb. SZJA és gyerektámogatási rendszer cigánytenyésztésre optimalizálva.
Looks like Golden Age...
Mondjál olyan terültet amit a balliberális kormányok nem kúrtak el. És ezek a mostani ellenzékiek emberanyagukat tekintve még sokkal rosszabbak. Inkább ez a tragédia.

Ez a lenézés dolog sajnos fordítva is működik :p
Csak tájékoztatásul: még sosem szavaztam a fideszre de a hozzád hasonlóktól kifejezetten hánynom kell és ha egyszer mégis a fideszre fogok szavzni az pont miattatok lesz.

ijontichy 2019.09.20. 15:22:07

@Rodney2: OK kéccáz dolcsis.
"A magyar állami egészségügy még ma is kenterbe veri..." Jaja... meg az M1 kráterei 9 év alatt - magyarán te se láttál életközelből Eü-t a Lajtán túl. Minden jobb, ha a bolhaszarnyi sikert is nagyító alá teszik, az elbaltázást meg konkáv lencse alá, márpedig ebben igen jó a narancsbolsibanda.
Ami pedig a kort illeti: nekem vitya ugorhat gyufáért :-)
Kár vitázni, szegény szülőhazám még sokáig szopni fog. Titeket, kéccáz dolcsisokat nem sajnállak (elvégre a munka nem szégyen ;-)), de a többi fidesznyik az idióta és/vagy aljas gazember.
9 év, senkitől sem zavartatott "kormányzás", és az eredmény "papíron" (tudod: az mindent elbír) létezik. Egymilla felé közelítő elvesztett, piacképes emberanyag, lassan sereghajtó Európában (trükkök százai a makromutatók érdekében), lerohadt EÜ (több hónap várakozás egy hasi ultrahangra... muhaha, de azt látom, hogy a píárleckét fel tudod mondani, miszerint "lehet örülni, hogy az afgán eü rosszabb"), nemzethy idiótaképző oktatás (btw: "ha összegyűlik 5 zöld elefánt akkor kap egy kék nyulat", nekem (meg az alcsúti parasztbolsinak) még piros és fekete pontokat osztogattak elsőben, érzed a lényeget? dehogy érzed...).
A középszer(se) bacchanáliája, lehet, hogy kopaszmatyi elégedetten csettint, de asszem még janibának is kínos ott a felhők szélén az utódbolsik tevékenysége.
"még sosem szavaztam a fideszre". Muhaha... én igen. 1990-ben :-)

ijontichy 2019.09.20. 15:30:19

@ijontichy: Ja és nesze, ezt most találtam:
index.hu/belfold/2019/09/20/izombol/
Mielőtt megvédenéd a konkrét - és védhetetlen - esetet, ebből nekem nem_az_jön_le!!!, hogy a magyar eü szar, hanem az, hogy a magyar társadalom beteg. Ideges, feszült emberek, vagy éppen fásult, beletörődöttek. A '98-ra a Kádár-rezsim szemetjét felszívó fidesz, a magyar társadalmat tette és teszi tönkre szívós következetességgel. Sokadszorra: egy anyagi csődből sokkal könnyebb felállni, mint egy fejben elcseszett társadalommal jövőt építeni.

Rodney2 2019.09.20. 17:00:04

@ijontichy: Te teljesen hülye vagy. Az Orbán rezsim gyűlölete az agyadra ment, ez látszik minden mondatodból. Az ilyenekkel értelmes ember nem vitatkozik hanem lenézi és megveti őket. Ismerős szöveg?? :)

Próbáld ki a NHS-t, az is a Lajtán túl van. Ha szerencséd lesz nem döglesz bele. Volt angliai egyetemi osztálytársam aki ott az egyik legnagyobb vezető volt akkor, 2014-ben mondta hogy az "NHS évek óta gyakorlatilag csődben van, de egyetlen politikai erő sem mer hozzányúlni a rendszerhez mert örökre kinyírnák magukat a politikából. Így hát tovább döglödik". Ott is kell ÉVEKET várni műtétekre és vizsgálatokra. Ismerek Angliában élő magyarokat akik ha komolyabb bajuk van hazamennek Magyarországra, esetleg vidéki városokba is, mert ott jobb ellátást kapnak. Ezért tudott a BoJo aratni azzal a bullshittel hogy az EU befizetéseket mind átirányítja az NHS-be, amúgy nagyon kellene :)
A lengyel és román pedig a PEER-GROUP te szerencsétlen, nem afganisztán. Látod mekkora idióta vagy?

A "200 dolcsi" az a minimális óradíj amiért esetleg megmozdulok :) (csak összehasonlításként egy londoni bejegyzett ügyvéd óradija simán van 400 GBP)

Te melyik országban élsz egyébként?

Rodney2 2019.09.20. 17:09:47

@ijontichy: Egyébként a szokásos módon benézted hogy aki próbál objektív lenni az fideszbérenc stb. Ezért irtam hogy akkor te meg Soros-ügynök vagy :)
Tudom hogy a fidesz egy maffia, sokat lopnak, rengeteg szörnyű dolgot csinálnak, sokukat le kellen csukni, de vannak amiket meg szerintem jól csinálnak (ez a szakmai véleményem) és az ellenzékből sajnos még ennyit sem nézek ki. Az az igazi tragédia :(

Ha objektíven akarsz valamit értékelni akkor nagyon fontos a fennálló körülmények ismerete (mert azon belül lehet csak manőverezni), a peer-grouppal való összehasonlítás, benchmarking stb. Ha ehelyett zsigeri gyűlöletből azt mondod hogy minden szar, jöjjön a másik mert az csak jobb lehet (mint HaFr aki a forint gyengeségéről írt kis esszéjében árulta el hogy arről a témáról fogalma sincsen, de azért szar, még szerencse hogy Heller Ágnes és Konrád György már nem tud megszólalni a monetáris és fiskális politika aktuális kérdéseiben B+ ), akkor nagy döbbenések lesznek

Rodney2 2019.09.20. 17:35:59

@ijontichy: még erről a "magyar társadalom beteg" témáról. Én 3x menenekültem el Magyarországról pont ezért. és tudod mikor? 1996-ban, 2004-ben aztán mikor 2014-15-ben tévedésből hazakeveredtem akkor megint. De pl befizetem a 7500 Ft havi TB adót és járok haza a belbudai családorvosomhoz akiben megbízom és tök jó orvosokhoz utal be és véges időn belül jó minőségű szolgáltatást szoktam kapni (úgy hogy nem használom ki hogy anyám és hugom orvosok és nyilván lennének kapcsolataik és nem adok soha hálapénzt).
Engem igazán 1996 előtt és 2004 körül sokkolt ez a búvalbaszott negatív világlátás, mert én nem olyan vagyok. Ez valami nemzeti karakter lehet :( 2015-ben már inkább azért mentem el mert lehetőség volt egy "új országot" kipróbálni és az nagyon be is jött.

Mikor Angliában éltem a 90-es években, ott meg azon (is) akadtam ki hogy pont olyan demagóg riportok voltak a TV-ben mint Magyarországon. Mutatták a télikabátban sálban a kandallója előtt fagyoskodó öreg nénit hogy nincs pénze fűtésre, már akkor nyomták az NHS problémáit, már akkor éveket kellett várni bizonyos dolgokra, hogy a minimál nyugdíj Belgiumban 7,5x annyi volt mint a UK-ban. Mutatták hogy Bradfordban a munkaképes korú lakosság 40%-a volt munkanélküli pakisztáni és az ebből származó gondokat (ma már ilyet nem lehetne mert az rasszizmus és fasizmus, bár kicsit több lett azóta a paki).

Egy másik szar dolog Magyarországon a service-kultúra teljes hiánya. Elképesztő hogy Angliában vagy Hollandiában a legócskább nigger majomember sokkal kedvesebben és profibban szolgál ki egy tetszőleges retail outletben, mint amilyenek a legpozitívabb élményeim Magyarországról. De nyilván ez sem az Orbánék miatt van. (Angliában a Pret-a-Manger-ban volt ilyen program hogy börtönböl szabadult ex-drogosokat átképeztek eladónak és ezt képesek voltak kiírni a falra hogy örvendezzünk, ki is szolgált ki minket épp az imént. Jesus :))) )

Panaszkodni mindíg lehet és alapvetően kultúra kérdése

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.09.20. 22:26:56

@Rodney2: szívesen veszem természetesen, ha korrigálod kis esszémet -- mi volt a baja vele pontosan?

Rodney2 2019.09.21. 11:22:47

@HaFr: Beírtam az adott cikkhet vagy 150 civisvárosi-neoteny roppant értelmes komment végére :)
Amiket leírtál az az éremnek csak az egyik oldala, de van egy másik oldala ami kicsit fényesebb (képzavar :)) )
Zavaros időket élünk, fontos a helyes helyzetértékelés a lehetőségeket és mozgásteret illetően. Szerintem ebben a vonatkozásban "jobban teljesítés" van. Sokaknak fogalmunk nincsen a dolgokról csak szidják a mindenkori kormányt (korábban is ez volt).

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.09.21. 11:25:22

@Rodney2: rendben, tehát a " témáról fogalma sincsen" kitételt dobhatjuk; ellenben ami maradt, hogy más politikai hullmáhosszon mozgunk, azt elhiszem

ijontichy 2019.09.23. 18:06:21

@Rodney2: Jó'van kéccáz dolcsis ;-) Tovább is van, mondod még a "Jer Osszián, ködös, homályos énekeddel..." lírát? Kell is a "szar ez az egész elvtársak, de még ez a legkisebb rossz" (aka. "elosztani már nagyon tudunk, termelni még nem") nyomatása az elfásult fejekbe... hiába a bolsi örök :-(.
Well done, keep goin' ... hablaty árpi megérdemli a "fizuját". Te is mehetsz a pénztárhoz, de kérj emelést is, mert ezt a melót huzamosabb ideig nem lehet az egészséges személyiség tartós károsodása nélkül végezni :-).

@HaFr: Bocs, a személyeskedő levegőrontásért, de már nem igazán látom értelmét "vitának" álcázott időhúzásnak. Azért van abban némi sajátosan humoros színezet, hogy egyfelől Soros-bérenc vagyok, másutt meg bannolnak, mert nem vagyok hajlandó - némi eufemizmussal - piszokfoltnak nézni egyes fényestekintetű profok homlokán a stigmát :-( :-)