1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.09.13. 21:24 HaFr

A demokrácia visszaszerzésének feltétele a demokrácia színlelésének befejezése

Képtalálat a következőre: „diktatúra”

Régóta hiba a mai kormány-ellenzék ellentétet ideológiákkal leírni (vagy egyáltalán kormány-ellenzék ellentétről beszélni). Konzervatívként lehetek ellenfele az etnicistáknak, ahogy a progresszivistáknak és a balosoknak is, de a mai helyzetben egy oldalra kerülünk -- nem a szellemi rokonság, hanem a radikális politikai kényszer okán, ti. mert a politika maga szűnik meg, ha a hatalom nem leváltható, és ekkor a hatalmon kívül rekedtek egy oldalra szorulnak, arra az oldalra, amelyik visszaköveteli a politika lehetőségét (a politikát, a.m. a közéletet).

Eleve hiba tehát ennek a kormánynak bármilyen ideológiát tulajdonítani (akár az etnicizmust is), hiszen bármit sugall magáról, az változékony, kizárólag a radikális megtévesztést, a manipulációt és az erőszakot -- a közélet radikális korlátozását, a politikából való kivezetést -- szolgálja. Ugyanígy bármiben "van igaza" a kormánynak, az teljesen véletlenszerű, nincs definitív értelme/értéke, mivel a cselekvő értelmében kormány sincs. Ezért a "jobboldal", "demokratikus ellenzék" és minden egyéb szokványos politikai és közjogi kategorizáció a kormányzást uraló klikk érdekeit szolgálja, mert a demokrácia normalitását tulajdonítja a helyzetünknek -- ahelyett, hogy felülkeretezné azt, kilépne az ideológiák csapdájából, ellépne a demokrácia díszletétől.

A helyzet egyetlen adekvát leírásának az uralom és az ellenállás közötti elkerülhetetlen választást tartom: ezzel az aktussal/viselkedéssel/döntéssel írja le a helyzetét (és magát) minden egyes magyar ember. Az uralmat választók döntése világos; ami a nem-választókat illeti (így az ideológusokat is, akik eljátsszák a demokráciát), azok kívül vannak a valóságon, nem élnek velünk, inadekvát, amit csinálnak.

Félünk-e elismerni a valóságot: hogy (legalábbis soft) diktatúrában élünk, amennyiben -- helyesen -- a diktatúra definíciójának nem a vért és a koncepciós pereket, hanem egy hatalmi csoport demokratikus eszközökkel való leválthatatlanságát tekintjük? Felcsút egyetlen polgármester-jelöltje, Pikó kálváriája, a választások tisztaságának minden eszközzel való zavarása mellett, ami már nem egyszerűen az intézményeink beszántásáról, az erkölcsi romlásról és a közpénz-lopásról szól, hanem (korábbi gyanús előzmények után, mint voltak a kopaszok a választási irodában, a választási informatikai rendszer leállása stb.) magának a választási mechanizmusnak az állami erőszakkal való zavarásáról, lehet-e még bármi kétségünk? Avagy milyen kétségünk van még, amit el kell oszlatniuk?

Mert örömmel megteszik a jövőben ezt is.

129 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4015080568

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.15. 12:07:19

@morph on deer:

"gátlástalan szabadosság, erkölcsi és gazdasági értelemben egyaránt, (ez lényegében az anarchia,)"

Az anarchia az, hogy nincs arkhosz, uralkodó: nincs egyetlen személy vagy csoport amelyik birtokolná a központi államhatalmat aminek erőszakmonopóliuma van.

Gyakorlati példa az anarchia megvalósulására: mises.org/library/medieval-iceland-and-absence-government

Bánegressy 2019.09.15. 12:21:00

@neoteny:
ja! itt az a kérdés lényegében, hogy intelligencia és erkölcs állnak-e valamilyen viszonyban.
ezért is fölöttébb érdekes a kvázi demokratikus háttérben megvalósult diktatúrák vizsgálata, mert csak azokban lehet ilyen tapasztalatokat szerezni.
az olaszok sem voltak tökhülyék és elég jól működött a rendszerük, a náciknál meg egész magas fokú intelligenciák is részt vettek a birodalom felépítésében és aztán az eddig létezett leginfernálisabb emberiesség elleni és háborús bűnök elkövetésében.
a bolsevikok nem számítanak, mert azok kezdetektől tévúton jártak.
mindenesetre pszichopata-szociopata emberek bármilyen társadalomban elképzelhetők és aztán az intelligenciájuk, a becs- és dicsvágyuk(és bírvágyuk) vezérli az intelligens képességeiket hogy legyőzzék az akadályokat a céljaik elérése felé vezető úton.
szvsz orbánnak olyan extra nagy intelligenciára nincs szüksége a törtetésében, hiszen éppen az erkölcs oldaláról inkább még támogatást is kap, minthogy ellenállást kéne legyőznie. más kérdés viszont, hogy meddig juthat az eu-ban.
sztem a korrupció pl egy igen jó szövetségese lehet ott - és itt nem (csak)az eu szervezet(ei)t értem, hm magát a nyugaton is föllelhető mentalitást - és ő igyekszik minél jobban fölkészülni, hogy ezt a szövetségest lehető legjobban a maga javára fordíthassa. korrupcióban ill a korrupcióval szembeni ellenállás legyőzésében sztem zseni.

morph on deer 2019.09.15. 12:23:56

@neoteny:
Igaz, igaz Ányicska..!
(Elnézést!)

Akkor helyese(bb)en: “lényegében egyfajta anarchia”.
Mint látható (és jeleztem is), én nem a tudományosan (is) helytálló definiciókat, hanem a köznapi értelmezéseket használtam, tekintve, hogy a “nép” reakcióját, jobban mondva annak hiányát szándékoztam magyarázni.
Az anarchia némileg tágabban értelmezett meghatározása jelen esetben az ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen állapotokra vonatkozott, legalább is szándékom szerint, függetlenül attól, hogy az adott államnak van-e kormánya, vagy rendelkezésére áll-e erőszakszervezet.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.15. 12:26:55

@morph on deer:

"szokásos módon értelmezett fogalm[a]"

Ki által szokásos módon? Mert biztos vagyok abban, hogy pl. a pszichometrikusok nem úgy definiálják az intelligenciát, hogy "magasan fejlett kognitív képesség és kifinomult gondolkodásmód".

"tagadom, [...] hogy orbánt az “intelligens politikus” vagy horribile dictu az “intelligens ember” jelzővel lehetne adekvát módon illetni."

Képes magas hatásfokkal manipulálni emberek tucatjait személyesen és millióit adekvát módon (ti. hogy rá szavazzanak)?

Te amiatt panaszkodsz, hogy Orbán nem az általad preferált tudásanyagot alkalmazza az általad preferélt módon. De ezzel nem az intelligenciáját kritizálod, hanem a cél- és eszközválasztásait.

Az intelligenciájáról akkor tett tanúbizonyságot amikor 2006 októbere után már csak obstruálni volt hajlandó a törvényhozásban, és arccal a választók felé szórta a vádjait (valósakat és hamisakat) Gyurcsányékra. Ahhoz intelligencia szükségeltetik, hogy valaki felismerje annak a lehetőségét, hogy már ellenzékként is el lehet kezdeni az alkotmányos képviseleti demokrácia lebontását.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.15. 12:30:50

@morph on deer:

"Az anarchia némileg tágabban értelmezett meghatározása jelen esetben az ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen állapotokra vonatkozott"

_Kik által_ ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen állapotokról van szó?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.15. 12:44:47

@Bánegressy:

"intelligencia és erkölcs állnak-e valamilyen viszonyban"

Nem.

"mindenesetre pszichopata-szociopata emberek bármilyen társadalomban elképzelhetők és aztán az intelligenciájuk, a becs- és dicsvágyuk(és bírvágyuk) vezérli az intelligens képességeiket hogy legyőzzék az akadályokat a céljaik elérése felé vezető úton"

Ezért kell odafigyelni arra, hogy miről tépem a számat; ez a folyamat van részleteiben leírva itt:

www.survivorshandbook.com/wp-content/articles/political-ponerology.pdf

Az elsődleges pszichopatáknak hihetetlen mértékű belelátásuk van az átlagemberek gondolataiba: ők bizonyos szempontból szó szerint gondolatolvasók. De ezért egy hatalmas árat fizetnek: kongenitálisan (születésüktől fogva) hiányoznak bizonyos inhibitory áramkörök az agyukból, vakmerően viselkednek olyan helyzetekben is, ahol óvatos elővigyázat lenne a helyes viselkedés. Báránybőrbe bújt farkasok akik fogai kivillannak időnként.

Ez a kép Ted Bundy-ról készült a tárgyalóteremben a bírósági tárgyalásán ahol saját maga ügyvédjeként is szerepelt:

www.thesun.co.uk/wp-content/uploads/2019/01/NINTCHDBPICT0004619883561.jpg

Brix 2019.09.15. 12:47:34

@morph on deer: Én azèrt nem becsülnèm le Orbán intelligenciáját...2002- óta összetart egy politikai közössèget, ès Európában szokatlanul erős autoriter rendszert èpített ki. Orbán rendszere sokkal stabilabb , szilárdabb - szerintem- mint akár Putyinè vagy Erdogánè, a lengyel Pis sehol sincsen hozzá kèpest... Nèlküle azonnal összeomlana minden a NER-rendszerben, mert minden hatalom ès vègső döntès az ő kezèben öszpontosul, olyan , mint egy közèpkori abszolutista uralkodó , vagy mèg annál is jóval nagyobb a hatalma ( Pl II. Józsefre simán rákèmyszerítettèk akaratukat a rendek...)
Amit kièpített , az a 21- ik századi , modern, szofisztikált , autoriter, egypárti rendszerek " mesterműve" A hatalom megtartásához neki nem kell szinte semmilyen komolyabb erőszakhoz folyamodni, a nèp maga idomul hozzá ès elismeri " nemzetvezetőnek"....Amit lètrehozott, lèpèsről lèpèsre , a polgári körökből kiindulva, a vidèki hálózatèpítèsig, a helyi polgármesterek, vállakozók ès vèlemènyformálók megvásárlásáig minden tökèletes munka volt...Amikor meghirdette a " plebejus demokráciát , ès kockás ingben járta az országot , nemzeti konzultálni ,egy újabb kitünő húzás volt....Amikor megválasztották , azonnal nekiállt a hatalom bebetonozásánk: mindenkit kirugatott a legalsóbb szintekig a közigazgatásban, aki nem pártember volt...Kèsőbb , új Alkotmányt adtak az országnak , ès többsègi választási törvènyt...A fèkek ès ellensúlyok rendszerèt kiherèlèk, az Alkotmánybíróságot kiherèltèk, a legfőbb ügyèsztól a köztársasági elnökig, minden fontos állami posztot pártemberek töltenek be....Ami marad " független" azt most nyítrogattak ki, Akadèmia , jövőre a bíróságok átszervezèse...EZ egy jól megtervezett tudatos folyamat, amely vègcèlja az erőszaknèlküli , egypárti diktatúra, az ország javai feletti teljes diszponálás! Ez nem egy spontán össze- vissza csapkodás , hanem egy tudatos ember tudatos hatalomèpítèse....Igazán komoly politikai hibát eddig alig vètett...Ha bármi törtènik, 1 millió fanatikus ember áll mögötte, ebből pár százezer akár erőszakra is kèpes ...Plusz az összes határontúli ....Aki ilyen rendszert felèpít, szerintem az nem lehet ostoba ember...Persze , ha a tevèkenysèget más szemszögből tekintjük : hatalommániás , paranoiás, megszállott, aki elkèpesztő gazdagsághoz segítette a családját ès harcos társait, akkor mondhatjuk ,hogy nem erkölcsös politikus, de ettől mèg birtokában az intelligenciának..

ijontichy 2019.09.15. 13:38:06

@Brix: "Én azèrt nem becsülnèm le Orbán intelligenciáját" Ez nem vitya intelligenciája, hanem a magyar társadalom - nyugati polgári demokráciákhoz viszonyított - elmaradottsága. Orbánra a "ravasz paraszt" a találó jelző. A tudása onnan származik, hogy a vidéki kádár-rezsimben nőtt fel, és jól ismeri a magyar vidéket. Én nem voltam elalélva sem az ő Hősök terén előadott szpícsétől, sem a "továrisi konyec" típusú vagdalkozástól, tudniillik a földön fekvő medvét sem rugdossuk, ha nem tuti, hogy döglött. Oroszország nagy, és nem tűnt el innen a szomszédból. Továbbá az orosz nem felejt. Nem kívánom Mo-nak, hogy Vologya valaha is kellőképp "helyzetbe" kerüljön, mert tuti, hogy azért a beszédért a Hősök terén, fényes délben nyalatja le a port vityával a cipőjéről.

Eme magas "intelligencia" kilenc év, senkitől sem zavartatott uralkodása csak arra volt elég, hogy kialakítson egy elég szilárd autokráciát, ami gazdaságilag valamivel szilárdabb alapon áll, mint Jani bá' rendszere (de ez sem vitya érdeme, hanem a multi környezeté), ám az ország egésze lassan sereghajtó lesz Európában.

Vitya Mo-on Walaki, mert a határon túl pont az, aminek másokat néz: hasznos hülye, akit használ Putyintól Merkelig mindenki, csak épp Mo. nem látja ennek igazán hasznát (leszámítva pártízezer toplevel fidesznyiket).

Egyebekben igazad van. 3-400e teljesen egybites rajongó az nagyon veszélyes tud lenni. Ha még van, aki azt hiszi, hogy a nyugat valóban! közbeszól, az naiv. Mo-on rend van, a multicégek termelik zsetont a tulajdonosoknak. Ha vitya bukik, akkor nem lesz rend. Ironikus, de lassan úgy gondolom, hogy egy válság se tenne jót, mert a 3-400e meggyőződéssel, a többi meg a "hagyd magad, hamarabb szabadulsz" elv alapján lelkesen bólogatna a kinyilatkoztatásra, miszerint a válságért egy kilencvenéves vénember a felelős, és csak azért csinálta, hogy megbuktassa Mo. turultojásból született fénylő csillagát :-/.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.15. 13:59:51

@ijontichy:

"miszerint a válságért egy kilencvenéves vénember a felelős"

Á, van új irányvonal:

Kovács Zoltán szerint a balliberális migránspárti erők a keresztény értékrend felülírására törekszenek.

hvg.hu/vilag/20190915_Kovacs_Zoltan_bevandorlasparti_bosszuallok_tamadjak_Magyarorszagot

Szóval mostmár a balliberális migránspárti _európai_ erők a magyarok ellenségei.

Ami a keresztény értékrendet illeti, Máté 25 mennyei jutalmat ígér az igazaknak:

35 Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;

Bánegressy 2019.09.15. 14:08:58

@neoteny:
ezt a ponerológiát már el kell olvasnom. erős marketingje van a hafr.blogon.
ahogy belenéztem(csak címszavakat eddig) valami olyasminek lehet a politikai kiterjesztése, aminek az általánosabb érvényű, viszont "csak" irodalmi költői megfogalmazásával már találkoztam: mek.oszk.hu/04200/04274/04274.htm
persze mi lehet általánosabb a politikánál? :D
a köz ügyeinél
igyekszem elolvasni

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.15. 14:27:17

@Bánegressy:

"ezt a ponerológiát már el kell olvasnom. erős marketingje van a hafr.blogon."

Ismét tanúbizonyságát adtad éles megfigyelőképességednek.

"irodalmi költői megfogalmazásával már találkoztam"

Belenéztem: hát elég költői. Igen, az emberi lét gyötrelmeiről értekezik, tehát jó lehet a megérzésed.

A ponerológia könyv azért érdekes, mert a szerzője kétszer is kéziratba rakta, de mindkettő elveszett -- és a második esetben (a Vatikánba küldte valakivel) az adatok is elvesztek. Tehát ez egy tudományos igényű mű amiben nagyon kevés adat van (amire emlékezett a szerző fejből). Így hát szükséges egy bizonyos mértékű _igazolatlan_ hit a mondandó elfogadásához. Viszont a mondandó annyira racionális (szerintem), hogy képes generálni ezt a hitet a mondandó igazságában. Szóval trükkös, de nagyon megéri elolvasni: ebben a témában a legelső mű, ami ilyen széleskörűen tárgyalja a témát.

Nyugodtan átugorhatod a bevezetőket és kezdheted a tényleges szöveggel.

cívisvárosi 2019.09.15. 14:55:07

@Brix:
ez az, ami hit kérdése. te azt mondod, hogy így nem lehet. helyi viszonylag zárt gazdaságok nem működhetnek. de ezt nem tudjuk.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.15. 15:10:24

@cívisvárosi:

"helyi viszonylag zárt gazdaságok nem működhetnek. de ezt nem tudjuk."

Minél kisebb egy zárt gazdaság mérete, annál kevesebb jószágot képes termelni, vagyis annál alacsonyabb az életszínvonal.

A szabályszerűség legjobb expozíciója még mindig Leonard Read "I, Pencil" c. írása (starts 2/5th down the page):

fee.org/resources/i-pencil/

cívisvárosi 2019.09.15. 15:30:35

@neoteny:
ezek szerint egy globális mindent gyártó gépet kellene készítenie az emberiségnek. és egyenlő módon szétosztanánk a javakat. mert az lenne a leghatékonyabb. amit tgm hirdet. a kommün.

cívisvárosi 2019.09.15. 15:31:45

@neoteny:
mert az lenne a leghatékonyabb és a legemberségesebb. a szociálliberalizmus ebből a (hit) tételből van levezetve.

cívisvárosi 2019.09.15. 15:36:09

@neoteny:
vagy ágazatonként egy világvállalat elég lenne. mert a leghatékonyabb. az a monopolkapitalizmus. de ez is hiten alapul, hogy így lenne a legjobb.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.15. 15:48:02

@cívisvárosi:

"vagy ágazatonként egy világvállalat elég lenne. mert a leghatékonyabb. az a monopolkapitalizmus."

Drábik ezt mondja?

cívisvárosi 2019.09.15. 16:15:30

@neoteny:
minél nagyobb az üzemméret, annál hatékonyabb a termelés. a tömegtermékek annál olcsóbbak a hipermarketekben. csak ehhez magapoliszok kellennéek. magyarországon a medián településméret 17.5 ezer.

cívisvárosi 2019.09.15. 18:12:56

@neoteny:
egy ilyesmi település hajdúhadház, ahol a hétvégén volt gasztronómiai fesztivál.

2019-09-15
A káposztában a jövő Hajdúhadházon
A hadházi lapos káposztafajta olyan érték, amelyre lehet jövőt építeni – mondta Nagy István agrárminiszter vasárnap a hajdúhadházi káposztás napokon.
1.5 perces videó összeállítás.
video2.dehir.hu/0915_hadhazi_kaposztas_napok_mix.mp4

cívisvárosi 2019.09.15. 18:35:03

@neoteny:
vagy mondjuk sárrétudvari marhajó fesztivál. a marhában van a "gourmet faktor".
video2.dehir.hu/0915_marhajo_izek_sarretudvari_mix.mp4
na most te kiindulhatsz abból, hogy mit gondolt a világról hayek frigyes. de a döntő az, hogy sárrétudvari népe vagy hajdúhadház népe mit gondol. legalábbis errefelé. ebből egy félfeudális községi, közösségi piac jellegű kis világ építhető a legjobb esetben. de lehet, hogy tévedek.

ijontichy 2019.09.15. 18:35:23

@neoteny: Mea culpa! Nem vagyok naprakész. De a lényeg nem változott: vádolj meg valakit azzal, amit te akarsz elkövetni (ti. "a keresztény értékrend felülírására törekszenek").

morph on deer 2019.09.15. 18:57:58

Akkor még egyszer, és most lassabban írom, hátha számít.

Véleményem szerint - tehát általam, ha már, - bár orbán bizonyos területeken kimagasló intelligenciát mondhat magáénak, nem egy intelligens ember.

Intelligens ember ugyanis minimum tisztában van tudásának korlátaival, ad absurdum még az is elvárható tőle, hogy azokon a bizonyos korlátokon belül marad, ha megnyilvánul, különös tekintettel arra, ha ezt nyilvánosság előtt teszi.
Mindez orbánnál nem figyelhető meg, mivel - véleményem szerint - nem létezik.

Csak egy példa: az illiberális állam, mint olyan.
(A közkeletű tévhittel ellentétben orbán NEM használta az “illiberális demokrácia” oximoront az eredeti tusványosi bejelentés alkalmával, azt először az Angela Merkellel közös budapesti sajtótájékoztatón próbálta elsütni, miután a fél világ felhördült az eredeti bejelentés hallatán. A kancellár válasza erre teljesen jogosan az volt, hogy ezt a kifejezés ő “nem tudja értelmezni”.)

Mindezek után orbán és mamelukjai megpróbálták elmagyarázni a világ közvéleményének, hogy az illiberális az Magyarországon nem azt jelenti, mint mindenhol máshol a világon, hanem azt, hogy nem liberális, mert ugye az “il” előtag az a fosztóképző ... a latinban, ami a diplomáciai nyelv. Volt, pár száz éve.

Ó, hogyne, ez világos!
Itt van például IL-18, il-domos, il-latos, (mint a művésznő testi hibája...) stb. Mindeközben egyetlen szó elég lett volna a helyzet jellemzésére, ez pedig az “illiterate”.
Erre még jöttek az “igazából nem is azt mondta” meg a “azt nem is úgy értette” magyarázkodások, meg a “Magyarországon ez nem azt jelenti” féle ordas hazugságok.

Aztán idén elhangzott, hogy talán mégis inkább egy más szót kéne keresni ennek az igazán zseniális, korszakalkotó (baromságnak) eszmének elnevezésére, mivel “külföldön félreértik”!
Az ő hibájuk, ez egyértelmű..!

Holott egész idő alatt mindössze arról volt szó, hogy szeretett vezérünk kitalálta - úgy mint “találgat” - egy szó jelentését ahelyett, hogy megtanulta volna!

Szóval az én fogalmaim szerin intelligens ember ilyet nem/sem tesz.
Ha egy intelligens embernek mégiscsak sikerül egy ilyen nevces szituációba beleszaladnia, akkor feláll, és vállalja, hogy mellélőtt, egyúttal prezentálja a helyes változatot.

Na de az nem lenne a magyar miniszterelnök.

pametno 2019.09.15. 19:21:04

@morph on deer: Miért van az, hogy ha valakinek nincs egyetlen értelmes gondolata sem, az többezer karakterben mondja el?

cívisvárosi 2019.09.15. 19:34:32

@neoteny:
magyarul ebből közösségi piacterekkel, vásárvárosi jelleggel bíró mezővárosi hálózatot építhető. és abba kell belecsempészni egy high tech ipari központot. ami debrecen. illetve ebben megtalálni testvérváros nyíregyháza szerepét és a görög katolikus egyház szerepét nem feledve a határmenti kistérségeket a periféria perifériáján. és ez egy kelet-magyarországi régió. de ez egészében aligha lesz globálisan veresenyképes legfeljebb csak részleteiben. és induló állapotában kvázi egypártrendszerű. a köznép egy ilyen kis-világot hozott létre. és ezek nem a legszegényebb tiszai járások. vagy kárpátalja, ami az elmúlt évszázadban csehszlovákia, magyarország, szovjetunió és ukrajna mostoha gyermeke volt. és mindez etnikai konfliktusokkal terhelt: magyarok, cigányok/romák, románok, ukránok/ruszinok.

na most ha ebben budapest ellenséges, márpedig a "liberálisok" azok, a végletekig ellenségesek a magyar vidékkel, különösen kelet-magyarországgal szemben, akkor nem nagyon lesz megoldás. ezért szavaz szinte mindenki az "szdsz" ellenében.

cívisvárosi 2019.09.15. 19:40:13

@morph on deer:
a jelenkori magyar közéletben a "liberális" nem a szabadelvű szinonimája, hanem egy politikai csoporsoulásé, akik a többségi magyarellenesek. és a politikailag korrekt megnevezésük az, hogy ők "liberális demokraták". merjed másképp nevezni őket. tehát ez egy véleményterror. hitlert mein führer. az mszp-szdsz-t úgy kell nevezni, hogy "baloldaliak" és "liberálisok". de semmi közük nincs a munkásosztályhoz. kossuth lajos volt liberális. őt "nácinak" bélyegeznék.

cívisvárosi 2019.09.15. 19:54:44

@morph on deer:
az illan, illat, illem, illet, illeszt az illik ige származéka. a magyar illik angolszász rokona a "like". mit is jelent? tetszik, tetsző (illendő) és hasonló (illeszkedő).

morph on deer 2019.09.15. 20:15:19

@cívisvárosi:
“a jelenkori magyar közéletben a "liberális" nem a szabadelvű szinonimája”

Amióta az illiterate fideszes narratíva vált uralkodóvá. Gondolj csak utána, hány egyébként semleges szó vált szitokszóvá, mióta a fideszes propaganda negatív összefüggésben sulykolja a fejekbe!

Elég talán a Soros - migráns - Brüsszel szavakat említenem, amelyekre olyan konnotációt sikerült ragasztani, hogy ma már becsületsérésként funkcionálnak, holott a szavak eredeti jelentése ezt nem indokolja.

A jelek szerint ideje lenne egy fidesz - magyar szótár kidolgozásának, hogy legalább tudjuk, hogy mire is gondolhatnak csiszolt elméjű elöljáróink, mivel az utóbbi időben napi szinten érkeznek a sajátságos fordulatok.

morph on deer 2019.09.15. 20:18:07

@pametno:
“ha valakinek nincs egyetlen értelmes gondolata sem”

Név szerint?

morph on deer 2019.09.15. 20:20:31

@cívisvárosi:
“a magyar illik angolszász rokona a "like"

Na neee..!
Kérdezd meg Ilikét, hátha tudja a választ! :)

cívisvárosi 2019.09.15. 21:04:24

@morph on deer:
mégis hogy függ össze a kétféle jelentése: tetszik/tetsző és a hasonlít/hasonló? talán úgy, hogy ez illik/illő és illeszkedik/illeszkedő. magyarul így hangzik. és van y-lik alakváltozata. szóval nem feltétlen hülyeség.

cívisvárosi 2019.09.15. 21:13:31

@morph on deer:
de még azt sem állítom, hogy feltétlen így van. hanem azt, hogy nagyon úgy hangzik. amire az mta azt mondja, hogy délibábos nyelvészkedés. mert indoeurópai irányba tiltott a rokonság.

cívisvárosi 2019.09.15. 21:17:27

@morph on deer:
az egyik oldalról a magyar a szitokszó. a másik oldalról a liberálisok, a libsik, komcsik, a sorosozás, a migránsozás is ide tartozik. ez mind mszp-szdsz ellenesség. akik azt mondják, hogy a magyarok. és utána szitkozódnak.

cívisvárosi 2019.09.15. 21:19:16

@morph on deer:
fideszmagyarok, jobbágymentalitás, a mucsajiak, lábszagú parasztok, stb. feudálisok. feudum az a föld. mint a field vagy a német feld. ez megy oda-vissza.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.15. 21:44:37

@cívisvárosi:

"ez megy oda-vissza."

Mert mindkét oldalon ördögfajzatok viszik a prímet.

cívisvárosi 2019.09.15. 22:59:15

@neoteny:
ezért hozakodok elő a nyelvelmélettel. mert ha valaki nyugattal való kulturális kapcsolatot akar, akkor nem nagyon lehet finnugrista. mert az ellehetetleníti az indoeurópai nyelvekkel való összehasonlítást. de szinte mindig az jön ki, hogy aki sorosista az finnugrista is egyben. ők magyarországot kulturálisan elszigetelnék a nyugattól azért, hogy utána a globális tőkepiacnak alárendeljék. és ennek eszköze a finnugrizmus. és ha azzal szemben valaki nyugatos, akkor is "náci".

cívisvárosi 2019.09.15. 23:06:24

@neoteny:
migráns szó eredete latin migro. na de az honnan ered. összehasonlítják az indoeurópai szókincset és arra jutnak, hogy az ősiségben ezt mondták:

*hmeygʷ
to change, exchange
to change places, to wander

és erre nem lehet azt mondani, hogy hahó, ezek mi vagyunk. magyarul is van egy ilyen szó. megy. abból ered a migráns.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.15. 23:26:46

@cívisvárosi:

"ezért hozakodok elő a nyelvelmélettel."

Azzal azért hozakodsz elő, mert ördögfajzat vagy.

tollas 2019.09.16. 08:40:45

@morph on deer: A liberális és a demokrácia egyáltalán nem összefüggő fogalmak. Már nem csak nálunk, ahol a liberális szót alaposan lejáratták SZDSZ-es barátaink, hanem világszerte.

abdul hackeem 2019.09.16. 22:02:33

@cívisvárosi: Hát, szerintem meg arra lehet a jövőt építeni, hogy Hadházon sokezren voltak szombat este a Tankcsapdán, egy doboz sör meg hatszáz HUF volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 02:24:23

@abdul hackeem:

"egy doboz sör meg hatszáz HUF volt"

Az 3 CAD, de én nem iszok sört (sem), így nem tudom azt, hogy ez olcsó-e vagy drága.

abdul hackeem 2019.09.17. 06:34:58

@neoteny: Azt akartam sugallni, hogy a káposztafesztiválon nem a miniszterúr és unionista által favorizált laposkáposzta tűnt a jövő építés zálogának.

cívisvárosi 2019.09.17. 08:05:10

@neoteny:
már csak az kérdés, hogy miből veszik a koncert belépőt és sört. ha nem az értékesített káposzta árából, akkor mégis miből. hogyan működne a káposzta nélküli piac? az árupiac nyilván sehogy sem működne. elvben lehetne még hajdúhadház tőkepiaci központ. ráírják egy értékpapírra, hogy hatot ér. és valaki abból megvesz egyet. és azt mondja. hetet ér. és az összes többi hetet ér. ugye ti is elhisztitek. és kerestünk egy rakás pénzt. és ha ezt a trükköt elhiszik bökönybe, akkor működik a kapitalizmus. csak nem hiszik el.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 10:52:53

@cívisvárosi:

"már csak az kérdés, hogy miből veszik a koncert belépőt és sört"

A reformátusok a 85 milliárdból.

cívisvárosi 2019.09.17. 11:20:13

@neoteny:
Rendezvényünk védnökei:
Jakab István az Örszággyűlés alelnöke
Dr. Nagy István agrárminiszter
Tasó László országgyűlési képviselő
Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke
Halász János a Városok Falvak Szövetség elnöke
Rendező:
Hajdúvitéz Kft.
a ref. egyház fel se vonult.

na most erre az ellenzék azt mondja, hogy ez a "fasizmus". de nem. mondhatod, hogy ez agrárszocializmus. olyasmi. parasztpolgári konzervativizmus. amire béndek péter azt mondja, hogy olyan nincs. ezzel szemben mégis csak van. filozofikusan ez egy "vegyes felvágott".
www.programturizmus.hu/media/image/big/ajanlat/gasztronomia/gasztronomiai-fesztival/6/1561-hadhazi-kaposztas-napok-hajduhadhaz.jpg

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 11:28:28

@cívisvárosi:

"a ref. egyház fel se vonult."

... mint rendezvényi védnök. De voltak reformátusok akik a 85 milliárdból származó pénzekből vették a koncertbelépőt és a sört.

"amire béndek péter azt mondja"

Hol?

cívisvárosi 2019.09.17. 13:00:40

@neoteny:
A Polgári Konzervatív Párt foglalata
Béndek Péter

Nyugatos, patrióta, konföderalista. Magántulajdon- és piacpárti. Pluralista, tradicionalista, FONTOLVA HALADÓ [kiemelés tőlem], kis állam párti, anti-plebiszciter [sanyi erre azt mondaná: hapci, egészségedre].

Nyugatos, patrióta, konföderalista.

Magántulajdon- és piacpárti (priméren a családi, kis- és középvállalkozások versenye mellett, szekundér módon a monopóliumok és kartellek, a big business ellen).

Autonomista (egyéni és erős közösségi autonómiák híve az állammal, a big governmenttel szemben).

Nemzeti földtulajdon, víz- és szénhidrogénkészlet fenntartása mellett.

Szövetséges ideológiai áramlatok: jobboldali liberalizmus, nemzeti liberalizmus, keresztény liberalizmus, civic conservativism, paleokonzervativizmus.

(Két kulcskérdést illetően:

1. Kompetitív iskolarendszer a mai állami költségvetés legalább kétszeresével + tandíj + ösztöndíjrendszer.

2. 30 éves roma és szociális integrációs program, közmunkarendszer fenntartása az átalakítása mellett.)

cívisvárosi 2019.09.17. 13:08:49

@neoteny:
orbán is majdnem ilyen csak valószínűleg nem anti-plebiszciter. de azt túl sokan nem értik.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 13:12:04

@cívisvárosi:

"mondhatod, hogy ez agrárszocializmus. olyasmi. parasztpolgári konzervativizmus. amire béndek péter azt mondja, hogy olyan nincs."

Hát itt nem mondja azt, hogy olyan nincs.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 13:13:55

@cívisvárosi:

"orbán is majdnem ilyen"

De csak majdnem.

cívisvárosi 2019.09.17. 13:14:54

@neoteny:
orbán az egyházi iskolák költségvetését duplázta meg, mert államegyházat épít. a roma integrációs programokba bevonta a határőrizetet. majdnem polgári, majdnem konzervatív béndek péter konzervatív foglalatja szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 13:20:26

@cívisvárosi:

"orbán az egyházi iskolák költségvetését duplázta meg"

Meg vett a nettó adófizetők 3.8 milliárdjából egy nemzetközi iskolát Debrecennek. Amibe a lokálpatriotizmus nevében Papp polgármester úr is beíratta kisebbik csemetéjét.

Legalább egy debreceni gyermek már fog részesülni a nettó adófizetők nagyvonalúságából.

cívisvárosi 2019.09.17. 17:46:48

@neoteny:
és ezért a diákok fizetnek tandíjat. és abból fizetnek adót és járulékokat. ha a tandíj évente 3.8 millió és az állam extra bevétele 25%, akkor az állami beruházás 4,000 diákév alatt térül meg. és évi 500 diákot terveznek. ha ebből 100 alapítványi jellegű, akkor a beruházás 10 év alatt megtérül.

cívisvárosi 2019.09.17. 18:04:46

@neoteny:
évi 10 hónapos oktatási időszakot feltételezve 100 alapítványi helyre 1,000 diák elhelyzehető 1-1 hónapra. 10 évfolyamon (ált. iskola 3-8 és középiskola 1-4 osztály) évfolyamonként 100 diák. az adott évben 10 tantárgyból a 10 legjobb a tanulmányi versenyen eltölthet 1 választott hónapot a nemzetközi iskolában. a legjobb elsőként választ a tantervből. és ezen túl a legjobb tanárok kaphatnak magasabb bért, keresetkiegészítést. az összes évfolyam elindul, akkor évi 1 milliárdos bérköltséggel számolnak. ezen osztoznak a magyar és a nemzetközi tanárok és az állam. (a külföldinek tervezetten 1.5x bért ajánlanak és ehhez jön a lakhatási támogatás). nem feltétlen rossz ez, csak visszaélésekre alkalmas. ha nincs valós piaci kereslet, akkor ebből jelentős veszteségek adódhatnak, amit ugye valakinek állnia kell, és a beruházás költségeit állnia kellett valakinek. és ez esetben az államnak/városnak ez jelentős veszteség. de úgy leválthatják a fideszt. de maga a konstrukció nem feltétlen rossz, hanem csak unortodox. vagy jó, vagy nem jó. lehet így is, lehet úgy is.

cívisvárosi 2019.09.17. 18:10:42

@neoteny:
a piac nem épített volna nemzetközi iskolát. és te ebből valószínűsítheted, hogy nem lesz megtérülés. és lehetséges? igen. biztos? nem.

cívisvárosi 2019.09.17. 18:20:37

@neoteny:
és erre mondom azt, hogy ez kissé olyan, mint a reformszocializmus. mert ez a nemzetközi iskola kb. olyan, mint egy tanügyi gmk.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 18:26:45

@cívisvárosi:

"a piac nem épített volna nemzetközi iskolát."

A piac nem is: vállalkozók építettek volna.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 18:30:29

@cívisvárosi:

"ha a tandíj évente 3.8 millió és az állam extra bevétele 25%"

De a tandíj nem 3.8 millió évente, és az állam extra bevétele nem az iskola teljes éves bevételének 1/4-e.

Ezeket a számokat csak azért rántottad elő, hogy könnyű legyen számolni velük.

cívisvárosi 2019.09.17. 18:58:45

@neoteny:
igen, ezekkel egyszerű számolni. így sanyi is megérti. a konkrét számok: a tandíj 2,897,500 Ft és 4,727,500 Ft közé esik. az első évfolyamon legalacsonyabb és utána növekszik. felteszem az oktatási költség függvényében. ehhez jön az étkezési költség, iskola busz és esetleg a szállás költsége. évi 3.8 millió forinttal lehet számolni. és ebből fizetnek adót. ami a személyi kiadásoknál szja és járulékok, a dologi kiadásoknál áfa és jövedéki adó. ezen túl helyi adót fizetnek, ami tkp. a bérleti díj. és ha az iskola becsődölne, akkor is van egy épülete az államnak. tehát nem olyan nagyon nagy kockázat. de kockázat. és lehet mondani, hogy ezt az állam ne vállalja, mert ha a piaci szereplők úgy látják jónak, akkor majd építenek nemzetközi iskolát. ez az ortodox liberalizmus.

cívisvárosi 2019.09.17. 19:30:57

@neoteny:
hogyan kellene modernizálni a közoktatást? te azt mondod, hogy egyszerűen. fel kell számolni. és úgy majd modernizálja a piac. mert az állam nem tud minőségi módon oktatni, hanem erre is csak a piac képes. ez az ortodox liberális válasz.

de egy másik lehetséges válasz, hogy az állam építsen 1 minta iskolát. és üzemeltesse a nemzetközi standardok szerint. ezt budapest nem vállalata. debrecen vállalta. majd 20 hasonló iskolát tanulmányoztak. közte

American International School, Budapest
Britannica International School, Budapest

és mellette ausztria, németország, svájc (bécs, berlin, frankfurt, lipcse, luzern) hasonló iskoláit. illetve a világ földrészeiről. ázsiában (szingapúr, isztambul), afrikában. felteszem ott, ahol az alapítók tanítottak. nem sírtak, hogy az állami klik ezt vagy azt írja elő. hanem tanítottak a nagyvilágban. és azt mondták, hogy csinálnak egy ilyet "félállami" keretek között. amire budapest azt mondta, hogy kösz, nem. debrecen azt, hogy igen. próbáljunk meg egy ilyen reformot.

mert ha ez működik, akkor van egy konkrét összehasonlítási alap. a tanároktól, a diákoktól mit követelnek meg. heti 20 órában tanítanak/tanulnak (illetve egész pontosan ennyit kell tölteni a tanárnak a diákkal). és az év felében kell tanítani/tanulni (185 napot írnak elő). és van egy tanterv. ha ez működik, akkor össze lehet hasonlítani, hogy a magántanulók miben teljesítenek jobban, vagy sokkal jobban a nemzetközi iskolában, esetleg miben kevésbé jól. az oktatási reform racionalizálhatóvá válik. és nem az oktatáskutató minisztériumi főosztályvezetőnek fizet az állam, hanem az államnak fizet a bmw vezér, vagy papp polgármester. értem persze, hogy azok összekacsintanak a "munkahelyteremtésben". és ugye ebből is lehet csőd. tehát egy válság akár egy kiterjedt csődhullámot is eredményezhet. ez is lehet és az is, hogy ez a modell minimális pénzügyi veszteséggel/nyereséggel null szaldó közelében működik. vélhetően ez debrecenben nem olyan hatalmas nagy üzlet, mert akkor ilyenformán magánbefektetők építkeznének.

cívisvárosi 2019.09.17. 20:40:33

@neoteny:
ugye érthető, az mszp-szdsz is simán elköltött 3.8 milliárd forintot "világhírű" oktatási szakértőkre, akik leírták, hogy a magyar közoktatás úgy rossz, ahogy van. és őket a közoktatás ellenzői mondták "világhírűnek". mert a soros alapítvány és társaik abban érdekeltek, hogy amerikai mintára privatizáljanak. nem állítom, hogy nem lehet ebben a szociálliberálisnak mondott modellben hinni. hanem csak azt, hogy a magyarok döntő többsége ebben nem hisz. milyen jó lesz a túrricsei közmunkásoknak. hiszen a havi 50 ezer forintból könnyedén kifizetik az évi 3.8 millió forintos tandíjat mind az öt gyereknek feltéve, hogy lesz cipő a szociális boltban. vagy a filantrópok kifizetik helyettük feltéve, hogy befogadják a szegény kis migránsokat. vagy esetleg a polgárháborúra játszanak, ahogyan ukrajnában, szíriában és mindenhol ahol a világban megjelentek. az amerikai hadsereg lövi a szerencsétlen hazafiakat és az ártatlan civileket. az amerikai polgárságnak "szent" meggyőződése, hogy ez így emberbarát. mert ezt mondja a cnn. márpedig ők nem hazudnak. mert ők a piac. de amerikában ez működik. működő nagyvállalatok, nagyvárosok, kutatás-fejlesztő központok, stb.
www.forbes.com/global2000/list/#country:United%20States
magyarországon ugyanez:
www.forbes.com/global2000/list/#country:Hungary
az otp és a mol. két "félállami" vállalat. és 30 év alatt nem változott. tehát magyarország egy kicsit másképp működik, mint amerika. még azt sem állítom, hogy mindenben feltétlen jobban.

magyarországot elsődlegesen magyarországhoz mérem. és egy fokkal jobb, hogy most 3.8 milliárdból nem minisztériumi tanulmányokat írtak, hanem építettek egy működő iskolát hanem olyan pedagógusokkal, akik képesek voltak ezt az iskolát létrehozni, akkreditálni. és esetleg képesek lesznek null szaldó környékén üzemeltetni úgy, hogy személyi jövedelemadót, járulékot, általános forgalmi adót, jövedéket és helyi adót (bérleti díjat) fizetnek. nem állítom, hogy így lesz. hanem csak azt, hogy nem teljesen lehetetlen. annak ellenére, hogy az ortodox liberális elmélet szerint a csőd majdnem biztos, hiszen ilyet nem épített a piac. a világ több tízezer oktatási magánszolgáltatója egyikének se jutott eszébe, hogy debrecenben nemzetközi iskolát építsenek. hanem csak papp polgármesternek, akinek az egyik gyereke éppen most megy elsőbe. és megint csak nem azt állítom, hogy a politikusokat nem vezérli egyéni önzés. dehogy nem. újra kell választatnia magát. ahhoz neki meg kell győznie a választókat, hogy ez a "félállami" rendszer működik.

abdul hackeem 2019.09.17. 21:15:53

@cívisvárosi: Ez lesz egy piaci alapon működő kampusz: www.sshic.com/projects/sabah-al-salem-university-city-kuwait-university

Debrecen meg mehet a piculába a rongyrázós balfékekkel együtt. Először Hadházon kellene tartani a lakosságot, meg a diákokat, hogy ne költözzenek Bocskaikertbe, meg Debrecenbe te főokos.

cívisvárosi 2019.09.17. 21:30:17

@abdul hackeem:
ezt értem, csak kuvait valamivel gazdagabb. és megtehetik, hogy piaci alapon építenek egy elitiskolát. debrecen nem teheti meg. félállami rendszerben építkezik. de ettől te még mondhatod, hogy kuvaitban ez van.

hajdúhadház népessége:
2011 12,409 fő
2018 12,669 fő
olyan nagy menekülés nincsen.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 21:44:17

@cívisvárosi:

"3.8 milliárdból nem minisztériumi tanulmányokat írtak, hanem építettek egy működő iskolát hanem olyan pedagógusokkal, akik képesek voltak ezt az iskolát létrehozni, akkreditálni"

Több, mint 16.5 millió CAD-ból én is kihoztam volna.

cívisvárosi 2019.09.17. 21:57:28

@abdul hackeem:
kuvait egyébként a liberális demokráciától messze van, mint makó jeruzsálemtől. van képviselő választás. de a parlamentnek túl sok joga nincsen. az emir nevezi ki kormányt. és ezt a hatalmat megörökli a koronaherceg.

több ezer ehhez hasonló nemzetközi iskola van a nagyvilágban. budapesten is legalább egy tucat. a budapesti amerikai nemzetközi iskolát az egyesült államok alapította ahelyett, hogy azt a pénzt a szegény kis amerikaiakra költenék.

cívisvárosi 2019.09.17. 22:01:25

@neoteny:
jogodban áll meggyőzni akármelyik kormányzati, önkormányzati döntéshozót, a magyar választókat, bmw vezért, hogy te ezt olcsóbban, jobban csinálnád.

egy vélemény:
Papp László [polgármester] szerint nem hiányzik a debreceni közoktatásból az elitiskolára költött pénz, hiszen az kiváló. Papp László mégis kidob a családi kasszából milliókat évente egy ezek szerint felesleges elit képzésre, hiszen a másik gyereke is (bár ha magánügy mi közünk is hozzá?) zseni lett a közoktatási rendszerben. Ha a saját pénzével így bánik, mennyire gondos vajon a város pénzével?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 22:42:25

@cívisvárosi:

"jogodban áll meggyőzni akármelyik kormányzati, önkormányzati döntéshozót, a magyar választókat, bmw vezért, hogy te ezt olcsóbban, jobban csinálnád."

Ők sem győztek meg engem -- 16.5+ millió CADból én is kihoztam volna.

cívisvárosi 2019.09.17. 23:08:16

@neoteny:
sanyi azt mondja, hogy ő tud zongorázni csak még nem próbálta.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 23:21:56

@cívisvárosi:

Papp polgármester úr gyereke sem próbálta még az olyan iskolába járást, amit Öcsike apja ajándékozott a városnak.

cívisvárosi 2019.09.17. 23:30:22

@neoteny:
sanyi leválthatja a képviselőket és a polgármestert. a hatalom szempontjából ennek ez a korlátja. jelzem budapeten az amerikai nemzetközi iskolát az amerikai kormány hozta létre ahelyett, hogy azt a pénzt a szegény kis amerikaiakra költenék.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.17. 23:37:24

@cívisvárosi:

"sanyi leválthatja a képviselőket és a polgármestert"

De nem akarja: ő inkább Papp polgármester úr gyerekét dotálja, annak kell a segítség, nem Öcsikének.

cívisvárosi 2019.09.17. 23:41:08

@neoteny:
a dk az átlag debreceninek is megnyitná az iskolát. nagyjából 2 ezer elsős van. és ebben az iskolában nagyjából 50 hely van egy évfolyamnak.

de tessék itt egy kritikus vélemény.
Magán Balaton, magán hadsereg (tek), magán iskola, magán Rrpülő, magán helikopter, magán alaptörvény, magán ügyészség, stb. Ugye ebből az iskolából is majd a szakmunkás és szalag munkások fognak kikerülni, a végén?

cívisvárosi 2019.09.17. 23:44:14

@neoteny:
csak ugye sanyi is így fűrészelne az erdért vállalatban.

cívisvárosi 2019.09.18. 00:05:52

@neoteny:
viselje az állam a beruházási kockázatot. felteszem érthető.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.18. 00:36:10

@cívisvárosi:

"viselje az állam a beruházási kockázatot"

Az államnak nincs beruházási kockázata.

cívisvárosi 2019.09.18. 07:04:30

@neoteny:
az állam demokratikus kockázatközösség ebben a felfogásban legalábbis. amit te elutasítasz mondván, hogy az államalkotóknak nincs joguk efféle közösséget alkotni.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.18. 07:24:51

@cívisvárosi:

"az állam demokratikus kockázatközösség ebben a felfogásban legalábbis."

Ja. A nettó adófizetők fizetik a biztosítási díjakat, a nettó adófogyasztók meg csinálják a biztosítási csalásokat.

cívisvárosi 2019.09.18. 07:58:34

@neoteny:
ha az egységállamot egyetlen párt képviseli és az vállalhat kockázatot a piacon, akkor az tkp. az államszocializmus, népi demokrácia. lásd kínai népköztársaság és a kommunista párt. ázsianizmus. akiknek a tartományi kormányzója, illetve annak különmegbízottja úgy képzeli, hogy a gyügyei parasztok majd ilyen repülőkkel járnak a modernitásban.
morganstargroup.com/wp-content/uploads/2018/10/gyro_gallery02.jpg
és repülési kutatás-fejlesztési központ. és ez a fiatalember nyilatkozik a helyi tévéseknek kínában, hogy ő nagyon ért a repüléshez és nyilván a magyarok is értenek hozzá és az együttműködésben majd eladják a repülőket.
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2339588
és ők a pekingi nemzetközi tanulmányok egyeteméről érkező kisdiákok.
mad-hatter.it.unideb.hu/portal/displayDocument/id/2339773
közülük választják ki a kulturális attasét. nem a piaci szereplők, hanem annak ajánlásával a kínai kommunista párt. és matolcsy mester szerint ez egy szép új világ, vagy ha nem is olyan nagyon szép, de a fél világot ez a szellem uralja majd. és ehhez alkalmazkodik a kvázi egypárti magyarország. a gubacsapók újra összeállnak egy céhbe. és a parasztbácsik gubában legeltetik a nyájat és fiatalok girokopterrel repülnek. és épülhet egy ilyen kis-világ kelet-magyarországon? a válasz az, hogy igen.

ezzel csak egy probléma van. budapest neoliberális népe és neokonzeratív értelmisége ezt nem fogadja el. az ngo-k, a felelős értelmiség, akik a komolyan vették, hogy a fidesz nem a félfeudális familiaritáson, hanem atlantista-transzatlantista irányultságú nyugati polgári körökön alapul. g fodor gábor röhög a markába. höhöhö az csak "politikai termék". és ez az értelmiség azt mondja, hogy a fentiek a kádárizmus újratöltve. és ők az amerikanizmust importálnák. a gazdagságot úgy kell elképzelni, hogy van az egyén és a világ. vannak kereskedelmi bankok, kereskedelmi média, hipermarketek. ezek egymással versengenek a szellemi szabadfoglalkozásúak kegyeiért. egyeseket kiemelnek. és dollármilliárdossá tesznek. ők lesznek a világsztárok: világhírű művészek, tudósok. és ez nem a zsidó kultúra szerintük. (a kocsma népe szerint pont az.) és ők elutasítják a zsidó-kereszténységet és az államnemzetet. azt, hogy ezen az amerikanizált világon túl még bármi is létezhet. és ebből adódik egy vallásvita.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.18. 08:00:59

@cívisvárosi:

"ha az egységállamot egyetlen párt képviseli és az vállalhat kockázatot a piacon"

Ha az egységállamot egyetlen párt képviseli akkor nincs piac amin kockázatot vállalhatna.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.18. 08:05:54

@cívisvárosi:

Igen? No ha ezt te elfogadod, akkor ez lehet egy közös axiómánk a további eszmecseréink során. Akkor elmondhatjuk mindketten azt, hogy itt valami 5 év alatt kidolgoztunk egy mindkettőnk számára elfogadható axiómát. És ezzel vszínűleg termelékenyebbek voltunk, mint az akadémiai filozófus kutatópárosok.

De tudom, hogy te csak vicceltél.

cívisvárosi 2019.09.18. 08:21:42

@neoteny:
kapitalista nézőpontból sanyi elképzelésének nincs túl sok értelme. mert ha van szabad piaci igény a fűrészelésre, akkor majd csak akad aki, megveszi a fűrészt, ami lízingszerződéssel sanyi tulajdonába kerülhet. ennek ugye nem kevés költsége van. magánbankok, magánügyvédek nem olcsók. de ezeket meg kell fizetni.

Érdemes Ferenci (Ferenczy) Péter úr bírósága az 1552. évre.
Az egész tanács határozta Szt. György napján (ápr. 24.), hogy minden egyes esztendőben mindkét, az alsó és felső járásból tizenkét bíró választassék, hogy szívesebben és kedvesebben szolgálhassanak a városnak, hivatalukkal törvényesen éljenek.
[...]
Minden egyes prókátor eskü alatt legyen köteles szolgálni és minden egyes előadásért és válaszadásért öt dénárt kaphasson és hajthasson be azoktól, akiknek peres ügyét felvállalta.

vannak választott bírók és vannak ügyvédek, pro-curatorok ("prókátorok"), de 5 dénárban limitálják a munkadíjat. lényegében közhasznúvá teszik a jogügyleteket. ebből ugye sehogy se lehetnek "sztárügyvédek". tehát nem arról van szó, hogy nincs magyarországon polgári hagyomány. dehogy nincs. az már az oszmán török időkben is volt. már a tatárjárás is részben szétverte a feudális államrendet. hanem arról van szó, hogy magyarország, a magyar vidék parasztpolgárainak elképzelése a nyugat-európaihoz mérten képest erősen kollektivizált. ezt nem a kádár rendszer hozza, hanem ez végigvonul a magyar történelmen. illetve ez a népvallás része.

Magyar urak jőnek Buda városába, vitéz jó vajdájok János hívására.
Szépen összegyűlvén királyra szavazni, háromszor az égbe koronát feldobni.
Háromszor repült az korona az égbe, háromszor is szállt az Mátyás szép fejére.
Így lett az országnak jó vitéz vezére, így lett az magyarnak dicső fejedelme.
Milyen király volt Ő, íme bizonysága, igaz tetteinek szép históriája.
www.youtube.com/watch?v=-GLFRTM6nW8
erre azt mondják a pesti "liberálisok", hogy ez nem kulturált. ők ezt "meghaladták".

cívisvárosi 2019.09.18. 08:36:36

@neoteny:
ezek a repülőmérnökök tajvannal (azaz a kínai köztársasággal) átellenből a dél-kínai tengermellékről jönnek a kínai népköztársaságból. ahol lu csan-kung elvtárs a kínai kommunista párt bizottságának elnöke. és huang hsziao-csing elvtárs a kormányzó. a helyhatóság a kettős fejedelemség hagyományain alapul. mert a felsőbb vezetés őket egymás ellen kijátszhatja. vagy ha összefognak a pártközpont ellenében, akkor kivégzik őket és a helyükre kineveznek egy harmadikat és egy negyediket. na most erre azt mondod, hogy így nincs szabad piac. valóban. a belső piac erősen szabályozott. de magyarországon nincs kikényszerítve, hogy megvegyék a repülőmérnök termékeit. kínából nézve a külső piacok szabadok. teljes szabadság nincsen. a belső piac szabályozott, a külső piac viszonylag szabad (mert helyileg az is szabályozott, amihez a kereskedőnek alkalmazkodni kell). és az ütközés ott van, hogy a "liberálisok" azt mondják, hogy nem kell. mert ez az ő elveikkel (hitükkel) ellentétes. és ők majd szembefordulnak a befogadó néppel mondván, hogy ehhez és ahhoz sincs jogod. és ez lesz az új "liberalizmus".

cívisvárosi 2019.09.18. 08:48:14

@neoteny:
ezzel a grósz károly féle modellel kína biztosítja a világátlagot.
www.youtube.com/watch?v=BWtSGA0neiA
grósz károly azt mondja, hogy errefelé a demokrácinak meg van a történelmi hagyománya. reagan azt, hogy micsoda? hja az van. szép itt a kandalló. nagy itt a forgalom. elolvastam, hogy mi történt errefelé.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.18. 08:49:39

@cívisvárosi:

"ennek ugye nem kevés költsége van. magánbankok, magánügyvédek nem olcsók. de ezeket meg kell fizetni."

Csak akkor, ha Sanyi úgy gondolja, hogy _számára_ többet érnek ezek a szolgáltatások mint az áruk. Ha erről nincs meggyőződve, akkor nem csak hogy nem _kell_, de egyenesen _nem szabad_ megfizetnie ezeket.

cívisvárosi 2019.09.18. 09:01:30

@neoteny:
a kormányellenesek azt mondják, hogy orbán olyanná vált, mint grósz károly. és őt leváltja a "demokratikus" "koalíció" (gyurcsány és gyurcsányné léptek koalícióra) és a momentum generáció az új fidesz. és lehetséges? budapesten 60% támogatottságuk van az őket támogató mszp-p-vel és az lmp-vel és a kétfarkú kutyapárttal együttvéve. a jobbik listát se tudott állítani pest megyében.

lehetséges, hogy ők összeállva leváltják tarlóst. hogy a francba ne lehetne lehetséges. szabad választások lesznek. csak most a tv2 azt mondja, hogy szavazz tarlósra. az rtl klub azt, hogy szavazz karácsonyra. és ez már csak egy félig "szabad" sajtó. de budapest "liberális" népe bízik ezekben. jogukban áll összeszerveződni de a fidesznek is jogában áll. és kérdés, hogy ezek hogyan jutnak valamilyen egyezségre. juthatnak-e egyáltalán.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.18. 09:04:03

@cívisvárosi:

"az ütközés ott van, hogy a "liberálisok" azt mondják, hogy nem kell. mert ez az ő elveikkel (hitükkel) ellentétes."

Meg a fogyasztók/vásárlók hitével is. Egyik sem lobbizza a kormányzatot azért, hogy ugyan már emeljenek rezsiköltséget vagy adót vagy vámot. Te sem, Sanyi sem, az akadémikus ismerősöd sem (tényleg, vele mi van? Palkovics felszopója már?), senki sem. Szóval amikor a klasszikus liberálisoknak a magántulajdon tiszteletben tartása iránti elkötelezettségüket róják fel, akkor az a ritka eset van, hogy a klasszikus liberális a _többség_ része: mindeki a magántulajdon tiszteletben tartásának híve -- mindadig, amíg az ő magántulajdonáról van szó. A Bibliát is akkor csapja össze, amikor a Tízparancsolatról van szó, partikulárisan a szomszéd diverz javainak megkívánásáról ill. annak tiltásáról. Nem tetszik neki az, hogy azok a büdös zsidók már ilyen régen rájöttek arra, hogy ő miről szövögeti titkosnak hitt álmait.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.18. 09:05:13

@cívisvárosi:

"a kormányellenesek"

Engem nem érdekelnek a kormányellenesek: én államellenes vagyok.

cívisvárosi 2019.09.18. 09:17:45

@neoteny:
sanyi azt gondolja, hogy a szolgáltatások alapvetően közszolgáltatások és piaca a valós árunak van. tehát amikor használt bútorokkal kereskedik a garázsában vagy amikor üzletel a zsibogóban, akkor az piac. és amikor az államügyész és az ügyvédek egyezkednek, hogy kulcsár 5 évet vagy 5.5 évet kapjon (és több, mint egy évtizeden át egyezkednek), akkor az sem nem piac, sem nem független bíróság, hanem intézményesített csalás. és ugye nem egy ilyen ügy van. hanem az összes országos ügy ilyen. amin hülyére keresik magukat a sztárügyvédek és ezt legitimálják a nemzetközi jogászok, mondván hogy ez a jogállam a nemzetközi standardok szerint. és valóban ilyesmi. csak sanyi szerint nem az a baj, hogy "sidók", hanem amit csinálnak az nem "kóser". a kormányellenesek szerint sanyi "náci". a klasszikus liberalizmust hirdeti meg a maga iskolázatlan módján.

na most értem persze, hogy virtualizált környezetben sanyinak nincs igaza. mert ott ez fordítva van. a valós áru forgalma válik a világversenyben majdhogynem non-profittá. és a virtualizált szolgáltatásokon képződik a haszon. ez teszi lehetővé a piaci működést a szellemi szabadfoglalkozásúak számára. de ügyvédnek lenni legfeljebb piac, ahogy politikusnak lenni. a politikusnak a lehető legolcsóbb szavazatvásárlásra kell törekednie.

cívisvárosi 2019.09.18. 09:22:11

@neoteny:
az akadémikus ismerősöm szerint szét kell verni a jelenlegi mta-t. de ő abban nem vesz részt.

cívisvárosi 2019.09.18. 09:31:59

@neoteny:
a klasszikus liberalizmus a magántulajdont és a köztulajdont egyaránt tiszteletben tartotta. értem persze, hogy csak szerintem. szerinted nem. szerinted minden magántulajdon. nincs olyan, hogy önkormányzati tulajdonú vállalat. mert szerinted egy település polgárai nem állnak demokratikus kockázatközösségben. nem állhatnak, mert az a te hiteddel ellentétes. és egyébként ilyenformán az egyház egy magánvállalkozás. amilyen a hit gyülekezete. hit park kft tulajdona és egy magánszolgáltatás. és ez a kereskedelmi médiával összefonódva szétverik a történelmi egyházi tradíciót. amire az ortodox liberálisok azt mondják, hogy így jártak. legyőzték őket a plázák. az új vallás, ami alapvetően magánjellegű. ez esetben a templomokat vagy privatizálni kellene, vagy lerombolni. és kérdés, hogy kié legyen a nagy-zsinagóga. ez egy vallásháborút indít el.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.18. 09:49:29

@cívisvárosi:

"a klasszikus liberalizmus a magántulajdont és a köztulajdont egyaránt tiszteletben tartotta. értem persze, hogy csak szerintem."

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

-- János 8:44

"ez egy vallásháborút indít el."

The Four Horsemen of the Apocalypse

cívisvárosi 2019.09.18. 09:55:48

@neoteny:
és ehhez társul a politikai iszlám importja, amit a kormányellenesek szintén meghirdetnek. nem akarnak ők kormányozni, ezek nem-kormányzati szerveződések, valódi önkormányzatokat se, hanem európai egyesült államokat akarnak. amerikaiabbak akarnak lenni az amerikaiaknál. orbán azt mondja, hogy a magyar jogállamiság köszöni szépen rendben van. a corpus iuris hungarici ezerszáz éves. és abba 48 órán belül bármit beleírhatnak. alkotmányt kiegészíthetik, átírhatják pszeudo parlamentáris keretek között egészen addig amíg a kormánypárt fidesz frakció alkotmányos többséggel rendelkezik. ezen túl lehetnek politikai meghallgatások, kötelezettség szegési eljáráok. de azokat folytassák le tisztességes módon. tehát ne csak magyarország ellen, hanem az összes tagország ellen, ami állítólagosan sérti az uniós jogot. ha kell, akkor adaptálják a finn jogrendet. és eltörlik az alkotmánybíróságot, mert olyan finnországban nincs. az igazsságszolgáltatást a minisztérium alá rendelik. és úgy a kormánynak még sokkal nagyobb hatalma lesz. elég vicces, hogy demokrácia deficitről a francia elnök beszél. ha kell, akkor átveszik a prezidenciális rendszert. ez ugye mind nagyon európai.

a kormányellesek azt mondják, hogy egy a lényeg, hogy a jövőben nincs európában helyi törvényhozás, magyar nemzetgyűlés, semmi efféle. keresztény államnemzet. azt felvilágosodás meghaladta. van egy nemzetek felett álló szuperelit és az uralkodik a nyugati világ felett és az harcol a kelettel. óceánia eurázsiával. de ez ugye ez éppen az orwelli világ.
www.youtube.com/watch?v=F43DqnMoWi0
ugyanazt hirdetik, amit orbán illetve nem egészen, mert a fidesz másodvonalában a polgári minták jelen vannak. ők szimplán csak beülnének a minisztériumokba. csak várnák a brüsszeli politbüró utasításait. csak ez nem ingsoc, hanem eusoc. szociális európa. mindenki kapjon karácsonyra 1,000 eurót.

cívisvárosi 2019.09.18. 10:00:54

@neoteny:
afrika hozza magával az éhínséget, az amerikai háborút, a zsidóság egy része képviseli a haragot, a parttalan bosszúvágytól vezérelve követelik az keresztény államnemzetek halálát. és európát ez köti egyre szorosabban ázsiához. és ez távolítja amerikától. ami oroszok érdeke és izrael érdeke. a primitívségig leegyszerűsítve ezek érvényesülnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.09.18. 10:18:16

@cívisvárosi:

"követelik az keresztény államnemzetek halálát"

Azt a te atyád követeli:

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.

-- János 8:44

morph on deer 2019.09.18. 19:06:13

@pametno:
“Név szerint te”

Kérjél tolmácsot szivi, aki legalább magyarul tud. Komoly előrelépés lenne...