1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.07.13. 11:50 HaFr

TGM grandiózus miópiája

Képtalálat a következőre: „tamás gáspár miklós”

Tamás Gáspár Miklós minden bizonnyal a hosszú magyar ezredforduló (1985-2030?) egyik, ha nem éppen "a" legfontosabb hazai gondolkodója, és nem azért, mintha mindig annyira igaza lenne -- talán nem is ez a gondolkodás általában vett legfontosabb hozadéka sem --, hanem mert annyira szívósan, kérlelhetetlenül, önmagát és olvasóit sem kímélve, már-már szélsőséges elánnal gondolkodik -- természetesen roppant magas színvonalon, nem okvetlenül rendszeresen, de rendszerre törekedve. A gondolkodó per definitionem gondolkodik. És TGM gondolkodó. Nem egyszerűen esszéista, szerző vagy kommentátor. A műveltsége, erkölcsi integritása és érdekessége csak ennek következménye.

A most kiadott legújabb írásában Kádárról és a magyar kommunisták önreflexiójának korlátairól, vagy még pontosabban az önreflexió és a valóság összeütközéséről és az előbbi önmegadásáról -- magyarul a kommunisták elméleti céljainak vereségéről -- beszél. Engem egy kérdés izgat mégis; mit akar ezzel elérni a kommunista TGM, és ha már levonta az előbbi konklúziót, mitől marad meg annak, ami -- ti. kommunistának.

TGM szerint Kádár '56-ban döbbent rá a magyar prolik fasizmusára, ami a korábbi -- a sztálinizmushoz kötődő -- illúzióvesztéseit megspékelve járult hozzá a magyar szocializmus (=kádárizmus) realista politikájának evolúciójához, az eszme helyett a szocialista jóléti állam, a forradalom helyett a stabilitás választásához. TGM azonban nem veszi komolyan József Attilát: "Talán dünnyögj egy új mesét, fasiszta kommunizmusét". És főként emögött a valóságot: hogy van az a szociológiai jelenség, amely politikai értelemben rendszertől függetlenül szélsőségeket képez, és ez nem a kommunizmus vagy a fasizmus problémája -- ezek csak manifesztációk --, hanem a "népé". TGM ideológiákat objektivál és (per)traktál jó ideológusként, de megfeledkezik az ideológia marxi definíciójáról (is): hogy az csak, tkp., a látszat. 

Az ideológia -- hamis tudat. Látszat, szimulákrum. Ilyen látszat a kommunizmus és a fasizmus is, amelyet még a körültekintő gondolkodók is szeretnek önálló életet élő politikai realitásként láttatni, amelyet a különböző korok és helyzetek kiválasztanak a rendelkezésre álló (fogason függő) politikai doktrínák közül. Pedig ezek is csak valaminek az elleplezésére szolgálnak: elleplezésére konkrétan a mindenkori "nép" (a vesztes, kiábrándult, elidegenedett tömeg) valós csalódásának, bosszúvágyának és -- persze politikailag incitált -- tettlegességének. Egy aktuális (szélsőséges) ideológia törvényszerűnek, logikusnak és szisztematikusnak -- röviden: narratívának -- tünteti fel azt, ami több ezer éves tapasztalat: hogy az alul lévők és az elégedetlenek szét akarják rombolni a középen és felül lévők által meghatározott kereteket. Az, hogy ezt a modern tömegdemokráciák korában politikai ideológiák mentén teszik, esetleges csupán. Részletkérdés.

Az ideológiáknak a politikát megelőzően szociológiájuk van. Így lesz megszívlelendő ma is, amit TGM megemlít, de nem vonja le belőle a konzekvenciákat: "a forradalmi hatalom – a Nagy Imre-kormány, az MSZMP – zavarban volt, mert nem voltak szavai a << nép >> bírálatára." Ma sincsenek. A Fidesz hatalma mögött nagyobb részt a kisemmizett nép szociológiája (kisebb részt a lekenyerezett álpolgárság nyereségvágya) áll.

A nép (a proletariátus, a prekariátus, a plebejusság, a démosz) -- hála a jólét és a műveltség növekedésének egyre nagyobb kényelemben ugyan, de -- mindig újratermelődik. Ezért a szélsőséges ideológiák is. A nép sosem a harminc vagy hatvan évvel korábbihoz hasonlítja az életét, hanem az aktuális elitéhez (nevezzünk ennek bármit), ezért az igazságosság népi definíciója mindig az egyenlőség marad -- akár a szabadság, akár az esélyek, akár az abszolút jólét kárára. Ha ez az egyenlőség (vagy intuíciója) megrendül, akkor rendre lábra kapnak a szélsőséges ideológiák, és teljesen mindegy, hogy éppen milyen habitusban teszik.

Az ideológusnak ezek történetében gondolkodni az értelem félrevezetése.

És miért marad TGM mindennek ellenére -- de akárcsak annak ellenére, amit maga levont a kommunizmus irrealitásából -- kommunista? Ezt talán megválaszolja magának, de szerintem -- az előbbiekből is következően -- nem ez a fontos kérdés, a kommunizmusa ugyanis esetleges. TGM priméren népfelszabadító. Ez része az integritásának és mint ilyen analóg a gondolkodói szívósságával és radikalizmusával. A népet felszabadítani -- amely folyamatosan újratermelődik, lásd a korábbiakat -- ugyanis lehetetlen és értelmetlen küldetés, de semmi másban nem mutatkozik meg jobban egy gondolkodó küldetésének radikalitása, integritása és végtelensége.

A magyar helyzet paradoxona, hogy legnagyobb gondolkodónk (a fenti értelemben) a helyzet -- benne a saját helyzete -- nem ismeretében él.

53 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6814942860

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval birca man · http://bircahang.org 2019.07.13. 13:12:38

Dehát benne van a cikkben!

TGM ellenzi a létezett kommunizmust. De akkor miért kommunista mégis? Túl okos ember ahhoz, hogy erre magyarázat lehessen az az újkommunista szöveg, hogy "az nem is volt igazi kommunizmus", s ő le is írja: a kommunizmus megvalósította a felvilágosodást, mely ellen végig harcolt a korábbi elit.

Lexa56 2019.07.13. 13:14:45

Két rövid megjegyzés.
Az egyik ahhoz, hogy az ideológia (mármint a fasiszta és kommunista) hamis tudat. Miért, melyik nem az? Amúgy véleményem szerint az ideológia magva mindig értékítélet, ahol az igaz és hamis kérdése vethető el, mert sem kísérleti úton, sem egyéb úton nem dönthető el az igazsága: követhető vagy ellenezhető - ez a befogadó ember értékítéletének függvénye.
A másik ahhoz, hogy az alsó rétegek le akarják rombolni az uralkodó réteg által alkotott korlátokat (amelynek mellesleg fontos része az ideológia). Lehet, hogy engem is kommunistának fogsz tartani, de teljes mértékben egyetértek ezzel a szándékkal, amennyiben az ARRA irányul, hogy a felsőbb rétegbe való bejutás KORLÁTJAIT kívánja lreontani, vagyis egy degenerált, csak jogait védő és kötelességeinek eleget nem tevő uralkodó rétegnek azt a törekvését, hogy saját kasztját zárttá tegye azok előtt, akiket tehetségük egyébként arra alkalmassá tenne, hogy kivegyék részüket a dolgok irányításából. Amíg egy kultúra él, addig valamilyen mechanizmus mindig létezik erre a bejutásra. Minél inkább túléli önmagát egy kultúra, az uralkodó réteg annál zártabb és degeneráltabb lesz. Ezen bizony sok esetben csak a feltörekvő rétegek erőszaka változtathat.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.07.13. 13:31:39

Ez a poszt meglehetősen jóra sikeredett.

"A nép (a proletariátus, a prekariátus, a plebejusság, a démosz) -- hála a jólét és a műveltség növekedésének egyre nagyobb kényelemben ugyan, de -- mindig újratermelődik."

Különösen, ha egy egész iparág épül az újratermelésére.

Mint ahogy korábban említettem már, pl. Seattle városa évi ~$100,000-et költ el minden hajléktalanjára. Habár ennek az összegnek csak egy töredéke jut el a hajléktalanhoz, még mindig dotálva van a hajléktalanság; van is belőlük vagy 6,000 Seattle-ben és nem úgy tűnik, hogy a számuk csökkenne. Miközben a különféle amerikai városok polgármesterei rendszeresen meghirdetik a hajléktalanság elleni háborút, amelyet diadalra fognak vinni a következő 5, 10 vagy 20 évben. De ezt már ígérgetik azóta, amióta én az (észak-amerikai politikai) eszemet tudom.

tibor84 2019.07.13. 14:31:43

TGM ebben az írásban a bolsevizmusról és az abban való csalódásról ír, nem az "igazi" kommunizmusról. Bár lehet, hogy a konzervatívoknak a kettő ugyanaz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.07.13. 15:04:12

@Lexa56: persze, mindegyik az, azt hittem, ez viágos az írásból

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.07.13. 15:05:03

@tibor84: nem tudom, hirtelen nem emlékszem, megkülönböztette a kettőt a szövegben?

tibor84 2019.07.13. 15:44:35

@HaFr:

Szerintem igen.
Pl. itt: "Számomra – szerencsémre talán – a baloldaliság a hatalmon lévő posztsztálinista „állampártokkal” és a hivatalos marxizmus-leninizmussal szembeni gondolkodást és szellemi cselekvést jelentette világéletemben (már ameddig léteztek.)"
Vagy itt:"Kelet-Európában ma is az egyenlőséggel és az állami túlhatalommal (egalitarizmussal és etatizmussal) azonosítják a „kommunizmust".(...)A marxi eredetű kommunizmusfogalom ezeken az elképzeléseken túl van."

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.07.13. 15:51:06

@tibor84: de a lényeg az, nem de, hogy a kommunista eszme realitása vagy a bolsevizmus, vagy a szocializmus (kádárizmus), ezért a kommunizmusnak kritikai hozzáállásként (éthoszként) sincs értelme

tibor84 2019.07.13. 16:00:53

Szerintem TGM nem hiszi, hogy ez lenne az eszme realitása, tehát számára ez még mindig egy éthosz.
Mellesleg, TGM mindig leírja, hogy szerinte a Kádár- rendszer sem volt szocialaizmus, korábban mindig államkapitalistaként definiálta, bár ez a mostani írásban nem fordul elő emlékeim szerint, de másképp tesz rá utalást.("A növekvő jólét és társadalmi mobilitás nem kiegészítette, hanem helyettesítette a szocializmust, amely a formális-jogi „magántulajdon” és a szabad piac intézményén kívül a kapitalizmus egyetlen fontos tulajdonságát se számolta föl.")

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.07.13. 16:41:59

@tibor84: hát, nem tudom... az egész cikk roppant tragikus hangvételű:

"Ahogy ugyanabban az NLR-beszélgetésben elmondtam (jó apám példáján), hogy a kommunisták számára – akárcsak az egyház számára, a kinyilatkoztatás és a hagyomány mellett – a vértanúság volt az igazolás: az az Ügy, amelyért hősök kínzattak, ölettek és haltak némán és engesztelhetetlenül, az csak igaz Ügy lehet. Kik máig a baloldal hősei? Nem a győztesek, hanem a legyőzött Rosa Luxemburg és Trockij és Che, akiket meggyilkoltak, Gramsci, aki élete javát a börtönben töltötte. „Sallaira és Fürstre emlékezz, proletár” – énekelték még nem is olyan régen. No hiszen.

"Egészen addig, ameddig mindent át nem hatott a Gyanú.
S hogy miért? Miért kellett a hűségeseket, olykor a legjobbakat bezárni vagy kivégezni? Egyrészt azért, hogy a Párt megértesse magával és a néppel, hogy kommunizmusról márpedig szó sincs, csak az örök konfliktusról...

"mindörökre elvesztette transzcendens otthonát.

"Egyetlen pillanatig ne tévesszük szem elől a kommunista csalódás és kiábrándulás történelmi jelentőségű világeseményét. (stb.)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.07.13. 16:48:00

@HaFr: ... eddig:

"Az, amiben a kommunista gondolat több volt (vagy lehetett volna), mint antifasizmus, társadalmi igazságosság, egyenlőség, államosítás, tervezés, műszaki és népjóléti haladás, szekularizáció és gigantikus méretű társadalmi mobilitás, elveszett. És elveszett a szabadság."

quodlibet 2019.07.13. 17:24:46

Jó írás, de TGM-et az érzései vezérlik és sokkal inkább víziói vannak mint logikus érvei. Sokkal inkább irodalom amit ír, mint filozófia. "Lényeglátó" és nem nem elemző. Olyan sokat tud, hogy bármit be tud bizonyítani és az ellenkezőjét is, mikor mihez van kedve.

tibor84 2019.07.13. 17:46:10

@HaFr: Végül is nem a cikk tragikus hangvételű, hanem a 20. század (persze nem függetlenül a kommunizmustól). TGM csak számvetést készített a 20.századi főleg bolsevik típusú berendezkedésről és annak mo-i leágazásáról, hogy tisztázza mik is akartak lenni és mik lettek valójában és hogy akik ezt végrehajtották mennyire meg kellett magukat ehhez tagadni és hogy ez mennyire tragikus. Meg hogy ebből tanulni kell, és hogy ez még nem az "igazi" marxizmus volt.

tele.phone 2019.07.13. 17:49:35

Szerintem is jó írás, de szerintem se pont ez TGM logikája ("TGM priméren népfelszabadító"). Ahogy Tibor84 is beidézte, TGM elismeri, hogy Kádár rendszere modernizált, jólétet emelt, és társadalmi mobilitást tett lehetővé - mégis kritizálja, mert az nem volt "szocializmus". Azt nem szokta elmondani, hogy mi a szocializmus, illetve, hogy ő mit szeretne. Ha tényleg következetes népfelszabadító lenne, akkor a modernizáció/jólét/mobilitás hármasa sokkal jobban bejönne neki. Mert mi más is lenne a népfelszabadítás esszenciája, ha nem a jólét, társadalmi lehetőségek és fejlődés?

Szerintem TGM egy örök ellenzéki, aki (Magyarországon) csak kritizálni és vitatni akar, semmi mást. Ha valaki egyetért vele, attól zavarba jön, és így vagy úgy, de megtalálja a módját, hogy elhatárolódjon tőle.

Nagyon művelt és okos, lehet tőle tanulni, szeretem is olvasni. És az internet kifejezetten jót tett neki - régen mindig előre kellett lapozni a cikk végére a hivatkozásaihoz, aztán vissza, most meg a rendesen belinkelt írásai olyanok, mint egy alapos Wikipédia szócikk:)

tibor84 2019.07.13. 17:51:31

@HaFr: És hogy a kommunista gondolat miben volt több, arról szerintem a kommunisták sem tudtak sokat.
Én kivánsi lennék arra, hogy TGM szerint mi ez a többlet.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.07.13. 18:00:11

@tibor84:

"ebből tanulni kell"

Igen ám, de TGM ilyeneket is beleirkált a cikkébe:

"A tőkés fejlődés, amelyről ma hozsannákat zeng mind a liberális-neolabanc, mind a konzervatív-soviniszta történetírás (holott a hazai tőke az állam szállítója volt, mint a vasutat és a hadsereget kiszolgáló nagyüzemek, a Ganz és Weiss Manfréd csepeli gyára, amely a Wehrmachtot is ellátta töltényekkel, akár a Škoda – szintén hadiüzem – tankokkal) nem volt piaci, nem volt önálló és nem volt nemzeti."

A hadiszállítások természetesen nem piaciak voltak: semmelyik adásvétel amelyikben az államhatalom az egyik fél nem piaci tranzakció.

De a gyártáskapacitás, amit aztán lehetett konvertálni hadiszállításokra már piaci és önálló volt. Mindaddig, amíg TGM szükségét érzi annak, hogy ezt következetesen elhallgassa, nem jön el számára a kognitív megváltás: nem képes tanulni a múltból _eleget_.

tibor84 2019.07.13. 18:11:17

@neoteny: De ez szerintem a cikk eme részének lényegi mondanivalóját ez nem érinti: vagyis hogy a magyar tőkés fejlődés elmaradott és oligarchikus volt.

nevetőharmadik 2019.07.13. 18:29:50

@HaFr: jó ideje tűnődöm azon, hogy a hithű kommunisták/szocialisták számára mitől "igazi" a kommunizmus ill. a szocializmus. Végül megfejetettem:

Ha az antikapitalista politika eredménye egy tejjel-mézzel folyó Kánaán, akkor az igazi kommunizmus. Ha az eredmény más, akkor az nem igazi kommunizmus. De sohasem az intézkedések elvhű tisztasága az igaziság ismérvei, hanem az utópisztikus eredmények megléte.

Ha (és amíg, mert ugye rászabadulva az éléskamrára egy ideig tényleg habzsi-dőzsi van) jól megy a szekér, az igazi. Ha (és amikor már, mert nincs végtelen éléskamra) nem megy a szekér, akkor pedig sose is volt az, és mindenki hülye, aki mégis annak nevezi (pláne az, aki arra emlékezteti a kommunistákat, hogy nem oly rég még ők is igazinak nevezték).

nevetőharmadik 2019.07.13. 18:45:27

@nevetőharmadik: de lehet ezt továbbvinni: a kommunizmus igazisága nem az, hogy az ellenfeleivel leszámol, hanem az, ha és amíg a kommunisták azokat börtönzik be/ölik meg, akiket nem szeret a kommunista, addig igazi. Amikor pedig már azokat, akiket szeret a kommunista, akkor már nem igazi.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.07.13. 19:18:02

@nevetőharmadik: igen, a mi perspektívánkból ez így néz ki, de a perspektívánkat nem osztja mindenki, ez okozza a probléma szívósságát

neoteny · http://word.blog.hu 2019.07.13. 19:25:37

@tibor84:

"a magyar tőkés fejlődés elmaradott és oligarchikus volt"

_Kiktől_ volt elmaradott?

Milyen más tőkés fejlődés létezik mint az oligarchikus?

Ezek hangzatos szólamok amik eltakarják a valóságot ahelyett, hogy fényt vetnének rá.

Célkereszt 2019.07.13. 19:34:28

Kommunizmus sehol sincs, fasizmus annál inkább.

zipe moha 2019.07.13. 19:36:15

Hafr..." Egy aktuális (szélsőséges) ideológia törvényszerűnek, logikusnak és szisztematikusnak -- röviden: narratívának -- tünteti fel azt, ami több ezer éves tapasztalat: hogy az alul lévők és az elégedetlenek szét akarják rombolni a középen és felül lévők által meghatározott kereteket."....Ha en ,es az en szellemi klonjaim a tortenelm idofolyamaban olyan kereteket allitok fel,amiben megkulonboztetem magam toled...majd e keretek rugalmas, altalad nehezen visszafejtheto forgatasanak( rabszolgatartas,koztarsasag,feudalizmus,kapitalizmus,szocializmus,kepviseleti demokracia) segitsegevel meglopom a az eletidodet,elet energiaidat,minden utododet vagy tarsadalmi sorsosodet...s mely lopast ,hazugsaggal,hitetessel,csalassal kombinalva ,kikepzett farizeusaimon keresztu tamasztott ideologiak alkalmazasaval arrol biztositalak,hogy mindez a te erdeked vagy ha nem is,hat a termeszet rendje...valoszinusitheto,hogy lazadni fogsz ellene...fenti tapasztalat inkabb gyakorlati kovetkezmeny mint filozofiai predesztinacio...ui..ha tuz etelt melegit szereted a tuzed...ha egy maglyan alsz es a langok csiklandoznak akkor nem...az etelhez inni szeretnel,a maglyat pedig eloltani...vajon miert mindig maglyat acsolok neked...es Jezuson kivul miert nem akarja az embert etetni es itatni az akinek ez a hatokoreben van??...a fa es az o gyumolcsei...megismertetett mar a fa...a kigyo akkora,hogy nem takarjak tovabb az agak...agensek..

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.07.13. 19:52:41

@zipe moha: igen, ebben a ciklusban vagyunk folyamatosan, ami a NER_ben ma vilgosan látszik: egyelőre a NER_pogárok vágyják az elnyomást és a kizsákmányolást, mert azon a tudati szinten vannak egy jól kalibrált ellenségképnek köszönhetően, hogy a mélyülő ranségukat nagyobb szabadságként élik meg... majd jön a plató és a visszarúgás... stb stb, nem tudsz ezzel mit kezdeni, akármennyire akarsz és érvelsz ellene, az oligarchia vastörvényével van dolgunk

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.07.13. 19:53:15

ranségukat=rabságukat :)

tibor84 2019.07.13. 20:00:09

@neoteny: Mondjuk a ny.-európaitól.
De ha ez nem a valóság, akkor mit takarnak el a hangzatos szólamok? Kíváncsi vagyok.

Khonsu 2019.07.13. 20:14:09

A kommunizmus, mint totális kollektivizmus annak a megoldásnak feleltethető meg, amikor az objektív-szubjektív-interszubjektív valóság (+technológia) rendszerből teljesen kivesszük a szubjektív valóságokat (egyének öntudatai).

Ekkor a kommunizmusnak egy valóban működő változatához jutunk, de ez a változat a "kaptártudatot" jelenti, ahol a teljes kollektívát egyetlen tudat irányítja. (a szubjektív és az interszubjektív valóság azonosan egyenlő a rendszerben)

neoteny · http://word.blog.hu 2019.07.13. 20:14:17

@tibor84:

"Mondjuk a ny.-európaitól."

Milyen mértékben maradt el a magyar tőkés fejlődés a nyugat-európaitól és partikulárisan melyik nyugat-európaitól, ha már a _magyar_ tőkés fejlődést hasonlítgatod? Továbbá hogyan került mérésre az a változó, amiből az elmaradás egyértelműen kitűnik?

Az a valóság, amit megírtam: a tőkés fejlődés a fogyasztói javak és az azok előállításához szükséges termelőeszközök megtermeléséből származott, nem az állami megrendelésekből, különösen nem a hadimegrendelésekből (és még különösebben nem a fegyverek és lőszerek megtermeléséből).

Erre írtad te azt, hogy szerinted ez nem számít. No ha szerinted ez nem számít, akkor magyarázd el, hogy _miért_ nem számít. A puszta állítás nem elégséges: támogató érvek és/vagy adatok nélkül az csak hangzatos szólam.

Khonsu 2019.07.13. 20:23:37

Amúgy engem is érdekelne, hogy TGM mit ért pontosan igazi/jó kommunizmus alatt. Van-e erről valamilyen konkrét elképzelése?

nevetőharmadik 2019.07.13. 20:31:09

@Khonsu: hehe, ezt pont pár napja láttam és imádtam :D

ricardo 2019.07.13. 20:36:21

A hivatkozott cikkben Tamás Gáspár Miklós megírta, amit korábban is kifejtett párszor: 1956-ban szocialista forradalom volt, amit legyőzött Kádár ellenforradalma; a konszolidált Kádár-korszak volt a magyar történelem valóban polgári-modernizációs időszaka, polgári kultúrával, amiben a marxizmus tkp. ellenzékben volt.

nevetőharmadik 2019.07.13. 20:41:38

@HaFr: ez nem perspektíva kérdése, hogy milyen definíciót adnak az igaziságra, az eléggé objektív dolog. Még az sem igazán perspektíva kérdése, hogy ez a definíció idiótaság-e, mert ismeretelméletileg nyilvánvalóan az, nem is véletlen, hogy nem mondják ki így soha, csak a mismásolásaikból következik ez.

Leginkább talán azt nevezhetjük perspektíva kérdésének, hogy mindezek miatt a kommunistákat/szocialistákat szellemileg tisztességtelennek és/vagy idiótának tartjuk. Én legalábbis biztosan annak tartom őket.

tele.phone 2019.07.13. 20:52:11

@nevetőharmadik: Szerintem meg TGM pont, hogy nem a jóléti kimenet alapján ítél egy rendszert marxistának, hanem elvi alapokon. A probléma vele, hogy nem mondja el elég konkrétan ezeket az elvi alapokat. A cikkében elismeri a Kádár-rendszer jóléti, modernizációs és mobilitási eredményeit, de ez neki még mindig nem marxizmus, mert... ...mert, ha jól értem, a tulajdonjogok és a piaci mechanizmusok még nincsenek tökéletesen kiiktatva(?). De hogy milyen lenne, ha ez is teljesülne, azt nem lehet tudni.

Az én megfejtésem TGM-re az, hogy ő egy örök ellennzéki. Erre a marxizmus kiváló alap, maga Marx is inkább volt a létező kapitalista rendszer kritikus elemzője, mint egy alternatíva felmutatója. De a mai, magukat marxistáknak gondolók egy erős többségére tényleg inkább a te leírásod illik.

nevetőharmadik 2019.07.13. 20:53:09

@Khonsu: dehogy van pontos elképzelése. Ha lenne pontos elképzelése, akkor azon lehetne fogást találni, de a kommunista apologetikának éppen ezért lényegi része a megfoghatatlanság. Indulati álláspont, a fennálló világgal szembeni általános elégedetlenség megideologizálása és összefüggéstelen ábrándozás egy minden-szép-s-jó világról.

nevetőharmadik 2019.07.13. 20:55:17

@tele.phone: meglehet. TGM viszont sohasem fog szembenézni azzal, hogy az elvei hogyan méretnek meg a valóság mérlegén (és ezért sohasem is fogja nevesíteni ezeket az elvi alapokat).

tele.phone 2019.07.13. 21:17:47

@nevetőharmadik: Hát igen, ez az igazi entellektüellek luxusa! A praktikus, a valóság paradoxikus szarhegyeit lapátoló világi embereknek meg a pénz és a hatalom.:)

tibor84 2019.07.13. 22:49:37

Alaposabban átnézve a szöveg ezen részét, TGM ezt az állítását("Egyszóval, amit az 1945 utáni kelet-európai kommunista pártok legyőztek, az nem a kapitalizmus volt(...)" bontotta ki, és írta, hogy a "A tőkés fejlődés(...)nem volt piaci, nem volt önálló és nem volt nemzeti."
Abban igazad van, hogy ez erősen vagy nem annyira, de vitatható, és TGM itt pontatlanul fogalmaz. Ő itt inkább a polgári társadalom fejlődésnek elmaradására utal, amikor kapitalizmusról ír.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.07.13. 23:15:52

@tibor84:

"Abban igazad van, hogy ez erősen vagy nem annyira, de vitatható"

Köszönöm, akkor lényegileg egyetértünk ebben a kérdésben.

Az én álláspontom az, hogy ha TGM jónak látja az észt osztani a tőkés fejlődésről és annak piaci jellegéről, (államtól) önállóságáról, akkor a kritikájának legyen valamilyen gazdaságtani alapja/kerete. Ami szerintem fájóan hiányzik TGM esetében.

ricardo 2019.07.14. 11:40:50

@neoteny: Fájóan hiányzik az életmű. Tamás Gáspár Miklós olvasott, művelt, tapasztalt ember. Viszont semmilyen számottevőnek tekinthető szellemi művet még eddig nem alkotott. Kontúrnak vegyük Žižeket, aki szintén médiafigura, csak közben sorra jelennek meg neki a kötetei. Majd ha Tamás Gáspár Miklós is letesz az asztalra egy olyan könyvet, mint pl. Žižektől a Less Than Nothing, akkor majd lesz valaki. Addig egy marxista újságíró.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.07.14. 12:21:47

@ricardo:

"majd lesz valaki. Addig egy marxista újságíró."

Vannak jobb és rosszabb marxista újságírók (publiciszták) is.

Én TGM munkásságának/pályafutásának csak töredékeit ismerem, és nem is olvastam tőle túl sokat (annyit, amennyivel összetalálkoztam a hvg.hu-n). Ennek alapján én nem gondolom azt, hogy TGM kártékony lenne: azért annyira nem uszít még a kapitalisták ellen sem. És az írásai gondolatébresztőek: tévedhet valaki kreatívan is, ti. hogy az álláspontjának kritikái érdekesek. Számomra TGM ebbe a kategóriába esik. De azt zokon veszem tőle, hogy kevés jelét mutatja annak, hogy bármilyen betekintése is lenne a gazdaságtanba. Ami egy átlagpolgár esetén csak átlagos, de egy közgondolkodó nem engedheti meg magának azt, hogy a közember tájékozatlanságával nyilatkozzon -- kinyilatkoztasson -- gazdaságpolitikai kérdésekben. Mert a (mindig részleges) szabadpiacra is igaz a klasszikus szólás: 'vox populi, vox dei' -- de nem úgy, ahogy azt a populisták árulják a mosdatlan tömegeknek.

Žižek munkásságáról véleményt formálni meghaladja az én hatáskörömet: soha nem olvastam tőle semmit, sőt még a Jordan Peterson-nal történt vitájának videóját sem néztem meg (csak olvastam róla beszámolót). Engem az analitikus filozófia érdekel, abból is a tudattal kapcsolatos kutatások -- vö. Daniel Dennett munkássága. Akiről nemrég tudtam meg azt nagy megrökönyödésemre, hogy ő egy Demokrata partizán, aki '16-ban Hillary mellett tette le a voksát. Íme egy gondolkodó aki kognitív készségei iránt a legnagyobb elismeréssel viseltetek, és politikai preferencia szempontjából nehezen tudnék kevésbé egyetérteni. De én nem gondolom azt, hogy az ő politikai preferenciái befolyásolnák a szakmai eredményeinek érvényességét vagy minőségét.

ricardo 2019.07.14. 12:41:15

@neoteny: Tamás Gáspár Miklós több nyelven értő, szélés horizontú, művelt publicista. Az sem lebecsülendő. Az, hogy marxista, és még hisz a Mikulásban, váljon egészségére. Viszont életmű nélküli nagy gondolkodó nincs.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.07.14. 12:48:20

@ricardo:

"Viszont életmű nélküli nagy gondolkodó nincs."

Amen.

Boross Bence 2019.07.14. 13:04:16

Puzsér véleménye:

"Ez a működés Tamás Gáspár Miklós sok évtizedes közéleti szerepére emlékeztet, aki két választás között mindig tűpontos diagnózist ad a hazai elit romlottságáról és a rendszer alternatívátlanságáról, aztán a választás előtt egy héttel mégis mindig meghitelez egy utolsó utáni esélyt az MSZP-nek, és dörgedelmes írásában ugyanerre szólít fel mindenkit, akinek kedves a szabadság. Az átfogó rendszerkritikát az antifasizmus, a marxista logikát a törzsi gyűlölet valahogy mindig felülírja."

magyarhang.org/publicisztika/2019/07/13/gulyas-marton-es-a-penz-szaga/

Khonsu 2019.07.14. 17:35:24

@neoteny:

"Engem az analitikus filozófia érdekel, abból is a tudattal kapcsolatos kutatások"

Ezzel kapcsolatban lennének kérdéseim, engem is érdekel a téma. Egyszer majd szerintem egy hosszú beszélgetés lesz ebből. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2019.07.14. 17:49:41

@Khonsu:

Hát a téma elég nagy, arra nem lehet panaszkodni. És habár Dennett vette a bátorságot ahhoz, hogy _Consciousness Explained_ címmel publikáljon egy könyvét, az azért valamelyest propagandisztikus és provokatív cím volt: azért még nem igazán fejtette ki a tudat jelentésének minden szálát. :)

Nekem van egy nagyon nyers, alig kidolgozott teóriám arról, hogy az emberek végeredményben növesztenek egy tudatot a gyerekeikben amikor beszélni tanítják őket, de ez csak egy ötletzigóta.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.07.14. 19:09:02

@ricardo:

"Viszont életmű nélküli nagy gondolkodó nincs."

Ez eszembe juttatta Dennis Ritchie elmúlását.

Ritchie-t egy héttel Steve Jobs halála után találták halva az otthonában, ahol egyedül élt. Én pl. hónapokkal később értesültem erről: a csapból is Jobs életének ill. pályafutásának az analízise folyt. Elismerve Jobs érdemeit a különféle szgépes technológiák fejlesztésének diverz területein, azokat az eszközöket, amiket Ritchie kifejlesztett (pl. Ken Thompson-al és Brian Kernighan-el együttműködve) Jobs technoszolgái minden Jobs által gründolt vállalkozásban használták. Úgy értem, hogy minden technológiák amikből Jobs pénzt (profitot) kalapált valaha is lényegileg Ritchie munkájával lett megalapozva: mintha Jobs minden mammutot a Ritchie által kifejlesztett és tanított kőpenge-pattintási technikával előállított lándzsaheggyel vadászott volna le.

De mindkét életműre szükségük volt az embereknek: egy olyan geek* mint én persze Ritchie-t emeli piedesztálra, de Jobs sokkal több fogyasztót tett boldoggá mint Ritchie programozót.

(* a geek definíciója: az, aki performansza a vurstliban az élő csirke fejének leharapása)

ricardo 2019.07.14. 20:32:46

@neoteny: Mivel nem vagyok egy szájbergyerek, ezt most egyszerűen elfogadom. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2019.07.14. 20:58:37

@ricardo:

Amit ebben az esetben roppant helyesen teszel. :)

A Felvilágosodás metodologikájához az is hozzátartozott, hogy a gondolkodók könyvek formájában tárták a nyilvánosság elé a kidolgozott elméleteiket. Tudományos prioritás szempontjából számított az, hogy mikor került először közlésre a teória (magva); de ahhoz pl. magánlevelezés is figyelembevételre került, nem csak rövid tudományos közlemények. Ilyen szempontból az életmű "adta magát": Newton munkássága, életműve elválaszthatatlan a _Philosophiæ Naturalis Principia Mathematica_ megírásától és publikálásától. Mint ahogy Darwin az _Origin of Species_-től. Vagy Marx _Das Kapital_-tól.

Hacsak nem ír valaki egy annyira befolyásos tudományos tanulmányt (paper) mint pl. Einstein tette 1905-ben kétszer is, az elméletek széleskörű publikálásának és a szerző általi interpretációjának legalkalmasabb eszköze még mindig a könyv (formátuma). Így hát igazad van: egy életmű meglétéhez csaknem elengedhetetlen feltételnek tűnik egy vagy több könyv publikálása, ezek hiányában nehéz az életmű értékelése, még akár csak nagy vonalakban is.

lastex of kronos 2019.07.15. 18:12:37

Szia, Péter!
Van egy picit zavaró elírás a szövegben: "ezt a modern tömegdemokráciák korábban" (---> helyesen: 'korában') "politikai ideológiák mentén teszik".
Üdvözlettel, Bálint

Bánegressy 2019.07.19. 13:04:43

ez viszont pengeélesre sikerült. nem vádolható miópiával.

hvg.hu/itthon/20190716_TGM_Vege