1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.04.07. 11:04 HaFr

Mi lesz a következő állomás Trianon és Auschwitz után?

Képtalálat a következőre: „trianon auschwitz”

A radikális antimigrációs politika (narratíva) logikája erősen emlékeztet a Trianon és Auschwitz közös gyökerét jelentő kismagyar xenofób politikáéra. Nem egyszerűen arról van szó tehát, hogy xenofób a mai magyar politika, hanem ezen túl a xenofóbia - a politika túlsúlyos vezérmotívuma lévén - olyan logikát is ad neki, amely miatt (a termékeny ellensúlyokat nélkülöző politika) nem tud megállapodni egyetlen ponton sem és folyamatosan radikalizálódik. Trianon és Auschwitz egyetlen trendvonalba illeszkedik, amelyeknek ugyan nem egyedüli oka a xenofób etnicizmus, de ez terelte kényszerpályájára a kismagyar külpolitikát. Már ma is látszik ugyanennek a logikának az ismétlődése mindenekelőtt a az unióellenes és oroszbarát fordulatban, a szlovák, szlovén, román, ukrán, osztrák irányú konfliktusokban, a néppárti fiaskóban, illetve a Gulágot újranyitni és oda magyarokat deportálni akaró (!) Mi Hazánk nevű náci mozgalom szárnybontogatásában is. Orbán végül Horthy hasonmása lehet az eredményeiben, a kérdés csak az, hogy miként fog kinézni az új Trianon-Auschwitz.

Továbbá, ceterum censeo, az ellenzék a kollaboráns tagjait is leszámítva azért nem lesz sikeres, mert a magyar politikai kultúrában nincs hova visszanyúlnia. Mivel az egyetlen potens politikai hagyományunk a nemzeti szocializmus, semmilyen más narratívát nem lehet megértetni és természetes könnyedséggel megélni ebben az országban. Az ellenzék alapvetően nem érti a helyzetet és minden lényegi ponton tévesen politizál. Ha netán növelni is tudná a részhatalmát 2019-ben -- nem fogja --, az sem változtat ezen semmit.

Trianon és Auschwitz után a következő állomásra várunk, amelyet a magyar politikai logika diktál. Ez a keretrendszer az, amelyben a magyar történelem utóbbi másfélszáz éve -- a korábbi genetikus trend alapján -- értelmezendő.

178 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9114746131

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kazsiafigyelo 2019.04.08. 15:32:32

@Khonsu: Erről írtam egy cikket:keletazsiafigyelo.blog.hu/2019/02/14/uton_a_kovetkezo_hideghaboru_fele#more14572300. Az egyik az AI, ahol nincs túl nagy előnye az USA-nak, a másik pedig, amire egyre több utaló jel van, hogy Kína Délkelet-Ázsiát becserkészve (amiben elég jól halad, lásd Malajzia, Fülöp-szigetek) egy kelet-ázsiai blokkot hoz létre, amibe idővel Japán is belekényszerül a gazdasági realitások miatt, ami összességében az amerikainál is nagyobb lenne. Trump remekül halad e felé.

Khonsu 2019.04.08. 16:31:50

@kazsiafigyelo:

Köszönöm, jó cikk. Szerintem amerikai oldalról hosszabb távon a technológiai vállalatok szándéka lesz a döntő, nem Trump. Egyre inkább úgy sejtem, hogy Trump hatalomra jutásában is benne volt a kezük (valemiért csak a választás után kezdte zavarni őket a "fake news"), csak nem értettem, mi hasznuk belőle, de azt hiszem már világos. Azzal, hogy az udvari bolondot trónra segítették, lökést adtak az államhatalmi intézményrendszer hitelvesztésének egy amúgy is eléggé anarchista beállítottságú társadalomban. Tudtán és szándékán kívül készíti elő nekik és embereiknek a terepet egyszerűen azáltal, hogy önmagát adja. :)
Ő a Molotov-koktél a kirakatban.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.08. 16:48:28

@DrGehaeuse:

"Érthető volt eddig is."

Nyilvánvalóan nem, hiszen rögtön a következő kérdésed ez:

"De mi köze ennek a xenofóbiával kapcsolatos észrevételemhez?"

Én idéztem a hozzászólásod (számomra) releváns részét a hozzászólásom elején:

"Az antiszemitizmus nem xenofóbia mert egy jól ismert kisebbség ellen irányul, jórészt a vele való hosszabb-rövidebb együttélés tapasztalataira, vallási okokra és csak kis részben előitéletekre alapozva."

No ezt egy indonéz benszülött úgy fogalmazná meg (persze indonézül), hogy a kínai-ellenesség nem xenofóbia mert egy jól ismert kisebbség ellen irányul, jórészt a vele való hosszabb-rövidebb együttélés tapasztalataira, [kulturális] okokra és csak kis részben előitéletekre alapozva.

Ezt te elhinnéd egy indonéz szájából?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.08. 17:03:14

@Khonsu:

"Azzal, hogy az udvari bolondot trónra segítették, lökést adtak az államhatalmi intézményrendszer hitelvesztésének egy amúgy is eléggé anarchista beállítottságú társadalomban."

Ez egy indokolatlanul optimista meglátás. Hogy miért, ld. pl. ezt a cikket:

Standing on the Shoulders of Tyrants

Donald Trump's rhetoric is breathtakingly authoritarian, but so far he's done less than his predecessors to expand executive power.

[...]

reason.com/archives/2019/04/06/standing-on-the-shoulders-of-t

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.08. 17:24:21

@DrGehaeuse:

"Az önsorsrontás a politikára jellemző. A "nép" nem politizál."

Ha ez alatt azt érted, hogy a "nép" túlnyomó többsége nem főállású politikus, akkor ez igaz, de nem különösebben meglepő (kb. minden országra igaz).

Ha ez alatt azt érted, hogy a "népnek" _semmi köze sincs_ a politikához, akkor viszont már nem igaz: azáltal, hogy elfogadja a politikusi rétegének hatalmát mindenféle törvények meghozatalára, a saját sorsának alakítója. És ezt a problémakört Etienne de la Boetie már vagy öt évszázaddal ezelőtt körbejárta:

en.wikipedia.org/wiki/Discourse_on_Voluntary_Servitude

Janossz 2019.04.08. 17:28:27

@DrGehaeuse: Tudod, ha már idegengyűlölet, meg migráns ellenesség, azért lenne itt valami.

Tegyük fel, hogy valami oknál fogva a bolondgomba tömeges fogyasztása divattá válna az Unión belüli migráns származású/hátterű polgárok körében.

Így, józan ítélőképességüket vesztve ezrével határoznának úgy, hogy Magyarországot képzelik a jövőben létük kereteként.
És jönnének, feketék, sárgák, arabok, hosszú sorokban.
Amire minden lehetőségük/joguk megvan. EU-s állampolgárok. Mint a román és szlovák népek, akik szépen vásárolgatják fel a határ menti ingatlanokat azok röhejes ára miatt.
És akkor majd itt állunk védtelen? Szép új kerítéssel, a nyitott határon meg bejön az ellen? Hogy van ez?

Egyébként ugyanezt a játékot megfordítva pont mi szabadítjuk Európára a letelepedési kötvényesek tízezres seregét, meg a kétes magyarságú ukrán/orosz/szerb állampolgárságot nyert (kártyán?) seregeit.

Nem lesz ez így jó.

Khonsu 2019.04.08. 17:35:59

@neoteny:

"Ez egy indokolatlanul optimista meglátás."

Elismerem, csak valahogy nem értem, hogy azok a cégek, akik olyan adatbázisokkal és elemző kapacitással rendelkeznek, amit országok is irigyelnek. Akiknél elvileg kiemelkedően magas tudású emberek dolgoznak az alkalmazottaktól a vezetőkig, vagyis ezen két tényező miatt tisztán látniuk kellett, hogy mi folyik. Miért nem tettek semmit a megállítására, miközben az etikailag és jogilag is indokolható lett volna arcvesztés nélkül. A győzelme után pedig miért lett hirtelen mégis ennyire fontos nekik a cselekvés?

Ebből logikusan az következne, hogy valami hasznot reméltek Trump elnökségétől, mégpedig akkorát, ami miatt megéri feláldozniuk egy a látható szempontok alapján nekik hasznosabbnak tűnő demokrata elnökség lehetőségét.

Mi lehet ez a haszon?

Khonsu 2019.04.08. 17:55:27

@Khonsu:

Persze lehet, hogy nincs mögötte semmi szándékosság, egyszerűen csak későn kapcsoltak, de azért gyanús.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.08. 18:24:09

@Khonsu:

Az én állításom az indokolatlan optimizmusról az "egy amúgy is eléggé anarchista beállítottságú társadalom"-at illető megállapításodról szólt.

A progresszivizmusnak (ami csaknem a poláris ellentéte az anarchista beállítottságnak) már legalább 130 éves történelme van az USA-ban:
en.wikipedia.org/wiki/Progressivism_in_the_United_States

Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy habár az USA elnökét a világ legtöbb hatalommal rendelkező emberének nevezik, az amerikai elnök tényleges hatalma jóval korlátozottabb, mint pl. egy miniszterelnöké egy parlamenti rendszerben: az utóbbiban a kormány (a végrehajtó hatalom) szorosan összefonódik a törvényhozással (amely fölött hatalma van a pártfegyelemből adódóan). Egy miniszterelnök kirúghat egy politikust a kormányából, de még a parlamenti frakcióból is (épp' most áll a balhé Kanadában mert a "nők oldalán álló" Trudeau gyerek kirúgott két nőt is a Liberális Pártból és őknem is jelöltethetik magukat az októberi szövetségi választásokon a párt jelöltjeként). Az amerikai elnök ilyet nem tehet meg egy, a pártjába tartozó (szövetségi) képviselővel vagy szenátorral: az ameriai választásokon a pártok jelöltjei az előválasztások eredményeként "állnak elő", nem bármiféle pártvezetőség közvetlen döntéseiként (közvetett befolyásuk nyilvánvalóan van az ottani párteliteknek is). Vagyis a híres-hírhedt "fékek és ellensúlyok" jobban működik az amerikai rendszerben, mint a parlamentáris rendszerekben.

Valamint elnöki rendeletek ellen pereket indítani igencsak könnyű: tehát sokkal nagyobb a lehetőség az "alkotmányos kontrollra" ott, mint a parlamentáris rendszerekben. Ugye Trump előjött a "Muslim ban" néven elhíresült elnöki rendeletével röviddel a beiktatása után: no azt meg is támadták bíróságokon (több helyen is) és végül csak a harmadik, erősen legyengített változata élte túl a bírósági eljárásokat. Olyan Mo-n nincs, hogy a kormányt egy mezei polgár a bíróság elé citálhatna egy törvényerejű rendelet vélhetően alkotmányellenessége miatt.

"tisztán látniuk kellett, hogy mi folyik"

Ezért linkeltem be a cikket: semmi olyan _tényszerű_ dolog nem igazán folyik Trump elnöksége alatt ami ne folyt volna a Trumpot megelőző elnökségek alatt, már ami az elnöki hatalom gyakorlását illeti.

Khonsu 2019.04.08. 19:26:05

@neoteny:

"Az én állításom az indokolatlan optimizmusról az "egy amúgy is eléggé anarchista beállítottságú társadalom"-at illető megállapításodról szólt."

Igen, indokolt lett volna részemről minimum az idézőjel, de még a körülírás is. Akkor úgy helyesbítek, hogy ha az anarchiát tekintjük természetes állapotnak, ami több-kevesebb mértékben érvényre jut a különféle rendszerekben, akkor mondhatjuk, hogy az USA-ban jobban érvényre jut, mint például az európai országokban, és a társadalmi igény is nagyobb szabadságot (érvényesülési lehetőséget) vár el, bár a progresszivizmus hatása nagyon erős, és ezt a szabadságvágyat jelenleg hatékonyan konvertálja identitásharccá.

Mivel én úgy gondolom, hogy nagy létszámú embercsoport esetén a fejlett országokban megszokott életkörülmények fenntartása és javítása mellett az anarchia csak komoly technológiai segítséggel/technológiai alapon valósítható meg (anélkül Szomáliát/Mad Max-et kapunk).

Innen szemlélve tehát úgy hangzik a kérdés, hogy egy ilyen csúcstechnológiai infrastruktúrára épülő anarchia (mely definíció szerint /államhatalom nélküli működőképesség/ anarchia lenne, de a gyakorlatban inkább a rendszer automatizálásának és innovatív "feljavításának" tekinthető) eladható lenne-e az amerikaiaknak? Szerintem igen, mert az emberek úgy állhatnának át egy számukra több haszonnal kecsegtető rendszerre, hogy ők maguknak nem kellene megváltozniuk. Az anarchia ezen formája ugyanis úgy biztosíthatná a leválást az államhatalomról, hogy amúgy (nem túlságosan szélsőséges) progresszivista gondolkodásmód mellett is életképes lenne. Sőt, igazából mindent magába tudna fogadni (képes kezelni a párhuzamosságot) a szélsőséges formákat (melyek a rendszer stabilitását és integritását veszélyeztetik) kivételével.

Szóval nézetem szerint (ahhoz amit akarok) csak ennyire kell "anarchistának" lennie az amerikaiaknak, és ez a léc megugorhatónak tűnik.

""tisztán látniuk kellett, hogy mi folyik"

Ezért linkeltem be a cikket: semmi olyan _tényszerű_ dolog nem igazán folyik Trump elnöksége alatt ami ne folyt volna a Trumpot megelőző elnökségek alatt, már ami az elnöki hatalom gyakorlását illeti. "

Akkor ebből adódott a félreértés, mert ezt nem arra írtam, amit Trump az elnöksége alatt csinál, hanem arra a fake news cunamira, ami a kampány alatt a közösségi médiát elárasztotta. Illetve annak (igaz vitatott, mert egyértelműen nem bizonyítható, de gyanítható) szerepére Trump győzelmében.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.08. 19:27:49

@Khonsu:

"Mi lehet ez a haszon?"

Az az adakozók meg a pénzeket felcsippentő politikusok tudják.

Mi a hasznuk az embereknek a politikai befolyásukból? Hogy számukra kedvező törvényeket hoznak a törvényhozók, és hogy a számukra kedvező módon szereznek érvényt ezeknek a törvényeknek a végrehajtó hatalom birtokosai. Annak kiderítése, hogy ez részleteiben hogyan történik, az oknyomozó újságírók feladata: én nyilvánvalóan nem tudom megválaszolni az összes esetet.

"a látható szempontok alapján nekik hasznosabbnak tűnő demokrata elnökség"

Az amerikai progresszívek mumusai (Soros György ellenpólusai) a Koch-testvérek: ők súlyos százmilliókat toltak be különféle választásokba, hogy a progresszív gazdaságpolitikát hátráltassák és/vagy kiiktassák. Nem minden gazdag és ezért a politikát befolyásolni képes polgár meggyőződése az, hogy egy demokrata elnök -- és különösen Hillary Clinton -- hasznosabb a számára.

Ami pedig a nagy tech cégeket -- no meg a nagy "szociális média" cégeket -- illeti: nekik be kell tartaniuk (vagy legalább is fenn kell tartaniuk a látszatát annak, hogy betartják) a különféle diszkrimináció-ellenes törvényeket, amikből sok (és egyre több) akad. Ha a Google nem rúgta volna ki James Damore-t, akkor a következő női szoftvermérnök akinek felmondtak volna a Google-nél akármilyen oknál fogva azonnal beperelte volna a Google-t nemi alapon történő (és ezért illegális) diszkriminációért, és a (polgári perbeli) bizonyítási folyamat részeként előállt volna Damore példájával, ti. hogy őt bezzeg nem rúgták ki (ebben a hipotetkius helyzetben), pedig Damore mindenféle csúnya dolgokat írt a női tech munkásokról és ezzel "ellenséges munkahelyi körülményeket" teremtett. Szóval a Google-nek nem volt választása ebben a kérdésben: Damore kirúgása csak puszta jogi önvédelem volt a részéről. Persze most Damore pereli a Google-t ... de a férfiaknak (különösen a fehér heteroszexuális férfiaknak) nagyon nehéz bizonyítaniuk azt, hogy ők váltak illegális diszkrimináció áldozataivá: a progresszív ideológia szerint egy fehér heteroszexuális férfi _soha nem lehet illegális diszkrimináció áldozata_, ugyanis ő privilégiumokkal rendelkezik bármelyik más identitás-csoport tagjaival szemben. Ami persze egy "ha fej, én nyerek; ha írás, te veszítesz" 'logikájú' gondolatmenet, de az ezt vallók erős politikai befolyással rendelkeznek -- pl. a Demokrata Pártban.

Khonsu 2019.04.08. 19:39:21

@neoteny:

Ettől az őrülettől tartok is, ha netán arrafelé sodorna a sors. Nem tudom befogni a szám, hamar kicsapnék néhány biztosítékot. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.08. 19:46:04

@Khonsu:

"az USA-ban jobban érvényre jut [az anarchizmus], mint például az európai országokban, és a társadalmi igény is nagyobb szabadságot (érvényesülési lehetőséget) vár el, bár a progresszivizmus hatása nagyon erős, és ezt a szabadságvágyat jelenleg hatékonyan konvertálja identitásharccá"

Igen, valami ilyesmiben egyetértünk.

"a fake news cunamira, ami a kampány alatt a közösségi médiát elárasztotta"

Nos én arra az álláspontra helyezkedtem már vagy másfél éve, hogy Trump az első igazi posztmodern elnök: őt nem lehet beégetni azzal, hogy rámutatsz a nyilvánvaló faszságokra a tvitjeiben, ő leszarja azt, és a támogatói egy részének ez nagyon tetszik. Mert hogy "he fights fire with fire": ugyanazokat a technikákat használja a progresszíveken, mint ők a politikai ellenfeleiken.

A gond -- szerintem -- nem ezzel van: ez csak politikai színház a népek szórakoztatására és a figyelem elterelésére. Hanem az igazi probéma ott van, amikor Trump azt tvitteli, hogy "trade wars are good, and easy to win" és úgy tűnik, hogy ezt komolyan is gondolja. Pedig az én álláspontom épp' az ellenkezője: a kereskedelmi háborúk csapások mindkét félre nézve, és legfeljebb virtuális (látszólagos) nyertesei vannak. Ebben a gazdaságpolitikában sokkal több veszély rejlik (az egész világra), mint bármennyi "fake news"-ben (elismerve azt, hogy a "fake news" is rengeteg társadalmi problémához vezet).

Khonsu 2019.04.08. 19:46:17

@neoteny:

Igen, jobban belegondolva valószínű, hogy valahogy pofára kell ejteni/meg kell törni a progresszivistákat a sikerhez.

Khonsu 2019.04.08. 19:54:22

@neoteny:

"A gond -- szerintem -- nem ezzel van: ez csak politikai színház a népek szórakoztatására és a figyelem elterelésére. Hanem az igazi probéma ott van, amikor Trump azt tvitteli, hogy "trade wars are good, and easy to win" és úgy tűnik, hogy ezt komolyan is gondolja."

Ez az, a kampány alatti "fake news" nélkül most talán csak a show-jában viccelődne a kereskedelmi háborúval, de így, hogy élesben csinálja már nem vicces...

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.08. 20:08:01

@Khonsu:

A cbc.ca szájtra a gmail adataimmal jelentkezem be, vagyis a valódi nevem alatt jelennek meg a hozzászólásaim.

Egyszer az amerikai határvédelem volt a téma. Én erősen gondolkodtam azon, hogy leírom azt a meglehetősen szokványos, de azért rossz élményemet, ami akkor ért, amikor a 2015-ös mo-i utam visszaútján jártam. Seattle-n át repültem haza, de az amerikaiak nem adnak tranzit-vízumot az ilyen (Amszterdamból induló) járatokra: be kell lépni az USA-ba (ami persze egy $75-os belépő-vízumot igényel) és ki kell venni a poggyászt is és át kell azt vinni az amerikai vámon. Szóval ebbe csak belebukni lehet. Azt hiszem már be is írtam lényegileg ezt a sztorit, amikor eszembe jutott az, hogy az NSA AI-ja vszínűleg olvassa a cbc.ca-n megjelenő kommenteket is; biztosan akarom én azt, hogy a nevem mellé egy bazi nagy feketepont kerüljön, és hogy 'találjanak' nálam valamit az amerikai vámosok, ha ismét arra kell járnom? (önszántamból már nem mennék az USA-ba)

Már említettem, de ismét: René Descartes (latin) sírfelirata az, hogy "jól élt az, aki jól elrejtőzködött".

Khonsu 2019.04.08. 20:34:40

@neoteny:

"Már említettem, de ismét: René Descartes (latin) sírfelirata az, hogy "jól élt az, aki jól elrejtőzködött". "

Sajnos ennek megvan az aktualitása.

Janossz 2019.04.08. 21:06:08

@HaFr: You"ll never walk alone...:-)

DrGehaeuse 2019.04.09. 09:24:08

@HaFr: Xenofóbiával lehet vádolni orv-bánt, bajszosdurcit meg semmilyenzsótit. De Tisza Istvánt?
Egyébként xenofóbnak lenni csak valós vagy vélten létező IDEGENEK-el szemben leget. A trianon előtti politika egyrészt nem volt "kismagyar" sőt... Másrészt kik voltak azok az idegenek akik ellen irányult volna a xenofóbia?

DrGehaeuse 2019.04.09. 12:30:25

@Janossz: Ez így igaz, egyetértek.

Nekem azzal van bajom, hogy a mai fogalmakat HaFr visszavetíti Trianon előttre, mintha Tisza Kálmán, Horthy Miklós és a mai mini miniszterelnök egyaránt Xenofób "kismagyar" politikát folytatott volna, és ez lett volna a fő okozója Trianonnak és Auschwitznak és annak amit majd orv-bán hülyesége fog ránk szabadítani.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.04.09. 13:27:14

@DrGehaeuse: igen, ezt gondolom -- ezt nevezem évek óta etnicizmusnak

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.04.09. 13:30:09

@DrGehaeuse: a kismagyar politika a magyar királyságban a nemzetiségek ellen irányult, kis Magyarországon a saját -- eltérő "fajú" -- polgárok ellen, az orbánizmusban pedig várhatóan a belső ellensége ellen fog, amelyik úgymond támogatja a migrációt -- az egész folyamat a homogén nemzettel operáló etnicizmus terméke és a végkifejlete az autokrácia mellett magának az etnikumnak a feldarabolása, egy részének elpusztítása (ez egyébként politikai értelemben már folyik is, kérdés, lesz-e kifutása konkrét önpusztításban)

Khonsu 2019.04.09. 14:17:35

@HaFr:

"kérdés, lesz-e kifutása konkrét önpusztításban"

Szerintem Auschwitz jellegű nem (azért nem árt felkészülni arra sem), inkább az etnikum egy részének szándékos, nyílt elüldözésére/száműzetésére számítok és egy remélhetőleg csak gazdasági, de nem kizárt, hogy katonai "Don-kanyarral" a végén.

DrGehaeuse 2019.04.09. 14:44:04

@neoteny: Természetesen (szerintem) igaza lenne.
Indonéziában vannak kínai bevándorlók már hosszú ideje. Le is vannak telepedve és gondolom nagy részüknek megvan az Indonéz állampolgársága is, az indonézeknek tehát van már tapasztalatuk a velük való együttélést tekintve. Az indonéziában élő kínaiak egy része második, harmadik vagy még többedik generációs bennszülött. Egy ilyen kisebbség esetében xenofóbiárol beszélni blődség.
Mint ahogy blődség lenne az amerikai déli fehérek feketékkel kapcsolatos negatív érzéseit xenofóbiának nevezni.

Inkább nevezzük simán rasszizmusnak az ilyesmit.

Magyarország vezetőinek trianon előtti politikája talán anakronisztikus volt, amennyiben ragaszkodtak a történelmi Magyarország régi rendjéhez és benne a magyar nemesi elit vezető szerpének megőrzéséhez. Lehet vádolni "magyarosítási" törekvésekkel, de xenofóbiával semmi szín alatt sem. Ez vonatkozik Horthyra is aki vállaltan antiszemita volt, de nem volt sem fajvédő, sem xenofób, sem fajgyűlölő. Egyszerűen nem volt hajlandó teret engedni a zsidóknak a politikai elitben és a társadalmi élet minden területén korlátozni igyekezett a befolyásukat, mivel a magyar etno-kultúrális dominancia híve volt.

DrGehaeuse 2019.04.09. 15:01:17

@HaFr: Tehát nem xenofóbia.

Az túlzás, (szerintem a marxista-rákosista történelemszemlélet hatása) hogy a politika fő jellem-vonása az lett volna, hogy a nemzetiségek ellen irányult.
Az (akkor már döntően) anakronisztikus magyar nemesi elitszemlélet a magyar (nemesi) elit kárpát-medencei szupremáciájának megőrzésére irányult ami persze a nem magyar etnikumok számára hátrányos volt. Némely kifejezetten sovén (román és szerb) törekvések ellen jogosan léptek fel. Olyan nemzetiség-elnyomó, homogenizáló és nemzetállami politika mint amilyen a Francia köztársaságban vagy pl. 45-után csehszlovákiában volt, a trianon előtti magyarországon nem volt. Az 1905-ös választásokon Román, Szerb és Szlovák Nemzeti Párt néven kissebségi pártok is jelen voltak a magyar országgyűlésben (ellenzékben).
hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1gi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9si_v%C3%A1laszt%C3%A1sok_a_dualizmus_kor%C3%A1ban#1905

DrGehaeuse 2019.04.09. 15:20:03

@HaFr: Az etnicizmus önmagában nem xenofóbia. Van nem-etnicista xenofóbia is, lásd a mai Ausztrália bevándorláspolitikáját.

DrGehaeuse 2019.04.09. 15:25:01

@HaFr: Szerintem "kismagyar politika a magyar királyságban" egy oximoron.

Visszkérdezve:

Mi az a politika ami (szerinted) adekvát lett volna trianon előtt és nem illetendő "kismagyar" jelzővel?

DrGehaeuse 2019.04.09. 15:30:13

@HaFr: A "fajmagyar" politika 1919 után kezdődik és tényleg nevezhető bizonyos értelemben "kismagyar"-nak. Amennyiben Horthy-t az antant "engedte" hatalomra jutni és a népszövetség kölcsönokkel segítette Horthy rendszerének konszolidációját.

Szerintem igazán "kismagyar" politikának a Szálasi és a Rákosi majd később a Kádár féle politikát lehet nevezni. Szálasit azért mert feltétlen csatlósa volt Hitlernek. A komcsikat meg azért mert úgy tettek, mintha "kismagyarország" határain kívül nem is léteznének magyarok.

DrGehaeuse 2019.04.09. 15:37:52

@HaFr: "ezt nevezem évek óta etnicizmusnak"

És az 1944 utáni (de részben a két háború közötti) Román Cseh-szlovák illetve Szerb magyarellenes népírtó politikát minek neveznéd?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.04.09. 17:13:44

@DrGehaeuse: alkotmányos patriotizmus és nemzeti modernizáció, folyamatos föderalizációval

tele.phone 2019.04.09. 18:00:15

@DrGehaeuse: Nettó jogászkodás, tehát: terelés, amit itt előadsz xenofóbia vs. idegengyűölet témakörben. De miért háborodtál fel ennyire Péter szóhasználatán? Zavar a saját antiszemitizmusod?

Janossz 2019.04.09. 18:10:40

@DrGehaeuse: Nem nagyon beszéled te a blog nyelvét.
Nem xenofóbia, meg idegengyűlölet volt a kiegyezés utáni Magyarország urainak fő bűne, hanem, hogy ők kiegyezvén Béccsel, onnan kezdve nagy ívben sz@rták le az ország területén élő kisebbségeket.
Valami szolganépeknek, "rejtett tartaléknak" tekintve azokat, akik talán egyszer majd hipp-hopp magyarrá lesznek.
Rosszul gondolták nagyon.
Egyébként nagyon hasonlít a helyzet Beer püspök megállapításaira, a mai cigányság helyzete kapcsán.
Az Öregisten áldjon meg téged!
Tanulj:www.youtube.com/watch?v=H72yZgrWbxU

Khonsu 2019.04.09. 18:26:07

index.hu/kultur/2019/04/09/bernard-henry_levy_orban_viktor_talalkozo_illiberalizmus_putyin_rendszervaltas/

"De hiszem, hogy mindig a népé az utolsó szó, és végül a magyarok álma is valóra válik a szabadságról."

Úgy látszik mégsem értette meg teljesen. A "magyarok" álma a szabadságról az amit lát. Ez ölte meg a fiatal Orbánt, és kit tudja még hányakat fog.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.09. 18:50:56

@DrGehaeuse:

"Egy ilyen kisebbség esetében xenofóbiárol beszélni blődség.
Mint ahogy blődség lenne az amerikai déli fehérek feketékkel kapcsolatos negatív érzéseit xenofóbiának nevezni."

Xenophobia is the fear and distrust of that which is perceived to be foreign or strange. Xenophobia can involve perceptions of an ingroup towards an outgroup and can manifest itself in suspicion of the activities of others, and a desire to eliminate their presence to secure a presumed purity and may relate to a fear of losing national, ethnic or racial identity.

Xenophobia can also be exhibited in the form of an "uncritical exaltation of another culture" in which a culture is ascribed "an unreal, stereotyped and exotic quality". The terms xenophobia and racism are sometimes confused and used interchangeably because people who share a national origin may also belong to the same race. Due to this, xenophobia is usually distinguished by opposition to foreign culture.

[...]

A scholarly definition of xenophobia, according to Andreas Wimmer, is "an element of a political struggle about who has the right to be cared for by the state and society: a fight for the collective goods of the modern state." In other words, xenophobia arises when people feel that their rights to benefit from the government is being subverted by other people's rights.

en.wikipedia.org/wiki/Xenophobia

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.09. 20:16:05

@Khonsu:

"A "magyarok" álma a szabadságról az amit lát."

Így van: a "magyarok" pontosan azt a paternalisztikus állam-berendezkedést akarják, amit kapnak. Persze egy családon belül is versenyeznek a gyerekek, hogy nekik jusson több a szülői erőforrásokból: a paternalisztikus állam kegyeiért is versengenek az alattvalók, és "igazságtalannak" találják azt, ha a szomszéd többet szop ki az állami csecsből, mint amennyire ők képesek.

Janossz 2019.04.09. 20:47:43

@neoteny: Az átlag magyart egyenesen irritálja a szabadság megfigyelésem szerint. Főleg a másoké.

Khonsu 2019.04.09. 22:39:25

@neoteny: @Janossz:

Emiatt szerintem Magyarország számára az "Orbánizmus" egyetlen "néplélekre" rímelő alternatívája az alkotmányos monarchia lenne, erős uralkodói jogkörökkel. Ahol a nép megkapja a demokratikus intézményeket, de a végső szót mindenben az uralkodó mondja ki, aki megkerülhetetlen. Így az ország vezetőjét nem fenyegetné a hatalom elvesztése, szabadabban, józanabbul gondolkodhatna és cselekedhetne, az ország pedig kikerülne a permanens politikai kampány állapotából.

A koncepciót talán megérné próbára tenni a következő választáson, ha valaki felvállalja a feladatot, mert ez a helyi viszonyok között is járható alternatívának tűni.

Jobb ötletem nincs.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.09. 22:47:30

@Khonsu:

"az alkotmányos monarchia lenne, erős uralkodói jogkörökkel"

Liechtenstein!

A magyar régiókból (Kisalföld, Nagyalföld, Hajdúság, Mátravidék, Bükkvidék, Balatonkörnyék stb.) lehetne fejedelemségeket formálni; aztán a szabad költözködés joga gondját viselné a politikai versenynek: abba a régióba költöznének az emberek, amelyik fejedelme a nekik leginkább tetsző módon igazgatja a fejedelemségét. Vagy esetleg egyes fejedelemségek alattvalói lenyaklóznák a fejedelmüket, és csatlakoznának valamelyik szomszédos fejedelemséghez. Vagy kiválnának a fejedelemségükből és saját fejedelemséget hoznának létre.

Khonsu 2019.04.09. 22:55:57

@neoteny:

Az már 444/unionista "szakterülete", hogy a népfőiskola milyen kivitelben képzelné el, de kezdésnek már elég lenne az is, hogy ezen nehezebben találnának fogást. :)

Khonsu 2019.04.09. 23:12:58

@neoteny:

Ami sokkal valószínűbb megoldása lesz a problémának, hogy egy "birodalom" úgy egy-másfél évtized múlva beolvasztja az országot, de ezt nem sokan szeretik hallani, úgyhogy villantottam valami jobban hangzó alternatívát is. :)
Persze részemről nem vágyok rá, de abból kell főzni amink van...

Khonsu 2019.04.09. 23:39:41

@neoteny:

Tartalmas olvasmány, majd átrágom magam rajta.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.10. 00:34:56

@Khonsu:

Én sem olvastam el az egészet; de az első fejezet (~45 oldal) tartalmazza a használt fogalmakat és az érvelés lényegét. Ízlelgesd meg azt: ha _átrágnod_ kell magad rajta, akkor úgysincs értelme tovább olvasnod (de legalább megismered Hoppe érvelésének alapjait).

Khonsu 2019.04.10. 00:53:56

@neoteny:

Nem úgy értettem az "átrágást", érdekes könyvnek tűnik, csak én nem mozgok azért olyan otthonosan a filozófia világában, és pont egy olyan részbe sikerült beleolvasnom, amitől kicsit megrettentem. :)
Köszönöm.

Khonsu 2019.04.10. 01:53:36

@neoteny:

Megnyugodtam, nem vészes, józan ésszel megérthető. Ráadásul valószínűleg segíthet pontosítani néhány következtetést azzal kapcsolatban is, hogy hogyan gyűri majd maga alá a technoszféra az államokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.10. 02:02:01

@Khonsu:

Goody!

Mindig örülök, amikor valaki valami hasznosat talál a linkjeimben.

DrGehaeuse 2019.04.10. 09:00:01

@neoteny: Yeah! Nem látok ellentmondást. Az "other people" nálam az az idegen aki nem vendégként érkezik és olyasmit akar amit én nem akarok.
Miért kellene nekem egy mecset kistarcsára? Egerben van egy minaret aminek a tetején a félhold a kerszt alatti díszités csupán. Ez nekem a muszlim kultúrából éppen elég.

DrGehaeuse 2019.04.10. 09:35:50

@tele.phone: Nem zavar, mert maga a fogalom egy társadalmi konstrukció és magasról teszek rá.
Teljes mértékben elitélek minden rasszizmust és fajvédelmet. Nem kívánok semmi rosszat sem zsidó, sem más vallású vagy etnikumú embertársamnak.
Azzal viszont nem értek egyet, hogy bárkit megbélyegezzenek aki egy embercsoport politikai, vagy kulturális megnyilvánulásait bírálattal illeti.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.10. 10:10:36

@DrGehaeuse:

"Nem látok ellentmondást."

Mivel te soha nem árultad el azt, hogy szerinted mi a xenofóbia (csak azt állítottad, hogy az antiszemitizmus _nem_ xenofóbia, ill. az Indonéziában létező kínai-ellenesség _sem_ xenofóbia), ezért nem is láthatsz semmiféle ellentmondást.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.10. 10:32:09

@DrGehaeuse:

"Azzal viszont nem értek egyet, hogy bárkit megbélyegezzenek aki egy embercsoport politikai, vagy kulturális megnyilvánulásait bírálattal illeti."

Ez örvendetes: akkor te nem bélyegzel meg senkit, aki a magyarok politikai, vagy kulturális megnyilvánulásait bírálattal illeti.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.10. 13:57:32

@DrGehaeuse:

Dehogy van így; még saját magadat is megbélyegezted az "indulatosan túlzó frusztrált" bélyegével, amikor rámutattam az ebben az állításodban foglalt magyarok iránti kritikádra:

"De sajnos van egy nagyon nagy "massza" akik egyáltalán nem szavaznak és nem azért mert nincs kire, hanem mert leszarják a saját országuk sorsát."

DrGehaeuse 2019.04.10. 16:02:15

@neoteny: Kritika és megbélyegzés között keskeny a mezsgye...

DrGehaeuse 2019.04.10. 16:41:54

@Khonsu:

A fiatal Orbánt elsődlegesen a mostani orv-bán ölte meg amikor eladta a lelkét az ördögnek, hogy újra miniszterelnök lehessen (átvehesse a kner vezetését fletóéktól és átformálhassa azzá ami mostanra lett) s, hogy stabilizálja hatalmát ötvözte a kádári rendszert a horthy rendszerrel és a saját személyiségét is eltorzította egy horthy-kádár hibriddé.

Erre az átváltozásra azért adta a fejét, mert (szükséges képességek hiányában) nem látott más lehetőséget az szdsz mögött álló hatalom kicselezésére.

DrGehaeuse 2019.04.10. 16:47:21

@Khonsu: A magyarok álma a szabadságról nem az amit orv-bán képvisel.
Inkább valami ilyesmi:
www.youtube.com/watch?v=s0XScCN7mq8

Janossz 2019.04.10. 20:03:09

@DrGehaeuse: A magyarok álma a linkelt videóban inkább a hétszáz hektár után felvett területalapú támogatásról szól, (amiből rém ízléses magán sámánista kápolnára is fussa) mint a celebnyilassal nyargalászásról kucsmában, meg birkafejevésről.
Szvsz.

Khonsu 2019.04.10. 21:40:23

@DrGehaeuse:

Miből gondolod, hogy a magyarok (meghatározó többségének) ez az álma a szabadságról? A saját következtetésemet a Fidesz stabilan kiemelkedő támogatottságából és a komoly, tömeges ellenállás hiányából vontam le.

screpes 2019.04.11. 08:15:18

@neoteny:

Dr Gehaeuse a bélyegzőpárnára lehel, de nem tud hatékonyan (meg)bélyegezni, mert a magyarok sokfélék.
Úgy van, mint Karinthy a nőkkell: akik egyformákok, az egyik ilyen, a másik oylan...

DrGehaeuse 2019.04.11. 09:38:24

@Khonsu: Nem gondolom. Csak azt, hogy inkább ilyesmi mint olyasmi.

A tömeges ellenállás hiánya nem az orv-bán-i "szabadság" élvezete miatt van, hanem a relatív rend és biztonság hamis illúziója miatt és a félelem miatt: ha megy orv-bán akkor esetleg valami még szarabb jöhet (vissza).

DrGehaeuse 2019.04.11. 12:00:38

@Janossz: Jah lehet! De szvsz inkább vegye fel Rózsa Péter biogazda azt a lóvét mint egy pénztároslölő vagy Csányi vagy Nyerges féle "befektető" oligarcha.
A lényeg nem a "pogány" kápolna meg a lovasíjászat, hanem a biotermék. Volt szerencsém kóstolni jóféle borok kiséretében sok jó ételt amit Rózsa Péter jószágaiból készítettek:
scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/51341513_967380813467561_1024668970784915456_o.jpg?_nc_cat=106&_nc_ht=scontent-frx5-1.xx&oh=2a36a92c1cd2519a56670154e041cc79&oe=5D2E9354

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.11. 14:17:14

@DrGehaeuse:

"inkább vegye fel Rózsa Péter biogazda azt a lóvét mint egy pénztároslölő vagy Csányi vagy Nyerges féle "befektető" oligarcha"

Inkább ne vegye fel egyik sem.

"sok jó ételt [kóstoltam] amit Rózsa Péter jószágaiból készítettek"

Amiért meg is fizettél. Annak elégnek kell lennie Rózsa Péter számára; ha 'támogatásokat' is kap, akkor már részben mások fizették a te fogyasztásodat is.

Khonsu 2019.04.11. 16:04:10

@DrGehaeuse:

"Nem gondolom. Csak azt, hogy inkább ilyesmi mint olyasmi."

Vagyis csak szeretnéd, ha úgy lenne. Nekem se könnyű elfogadnom, hogy a magyarok álma ez, amiben élünk, de:
www.youtube.com/watch?v=WcG8nQUrGf8

"A tömeges ellenállás hiánya nem az orv-bán-i "szabadság" élvezete miatt van, hanem a relatív rend és biztonság hamis illúziója miatt és a félelem miatt: ha megy orv-bán akkor esetleg valami még szarabb jöhet (vissza). "

Ebben nyilvánul meg az "orv-bán-i "szabadság" élvezete". Olyan szinten biztosítja a rend és biztonság érzetét, ami pont megfelel a politikailag döntő többség igényeinek, amit az bizonyít, hogy alternatívák terén csak rosszabbakban tudnak gondolkodni. Vagyis az általuk elképzelt lehetőségek közül ez a legjobb. Ez az "álmuk".

screpes 2019.04.11. 16:04:40

@neoteny:

"Brüsszel" "mámeg' " "beleszól", hogy az "okos" "magyar" "gazdák" mit "gazdálkodjanak" "okosba" "lokálisan"..

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.11. 17:02:06

@screpes:

Annak a nótáját húzzák aki fizeti a prímást.

Az EU-nak egy haszna van: az unión belüli (viszonylagos) szabadkereskedelem, a vámok hiánya, meg az hogy az emberek és a tőke szabadon mozoghatnak. Minden ezen túli szabályozás olyasmi, amivel a nemzetállamok is képesek terhelni a saját polgáraikat: ahhoz nem kell unió.

Ami pedig az emberek szabad mozgását illeti: az osztrákok ugye épp' most hosszabbították meg az utazóknak a magyar-osztrák határon (is) történő vizsgálatát. Hát ez megérte: a jó dolgokat megszüntetik, a rosszakat meg egyre jobban tolják.

DrGehaeuse 2019.04.11. 17:51:24

@neoteny: Márpedig a földalapú támogatások jó részét (amit az unió szerződések alapján ad minden uniós földtulajdonosnak megfelelő feltételek esetén) a több ezer hektáros földbirtokokkal (is) rendelkező oligarchák veszik fel, de sajnos olyanok is akiknek semmi közük a földműveléshez (fővárosi nagyvárosi ügyvédek és mindenféle "ügyes" vállalkozók), lásd hortobágyi juhászok esete.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.11. 19:50:55

@DrGehaeuse:

"a földalapú támogatások [...] (amit az unió szerződések alapján ad minden uniós földtulajdonosnak megfelelő feltételek esetén)"

Honnét származnak ezek a támogatások?

Attól, hogy valamilyen EU-s kifizetés szerződések alapján történik, csak legálissá válik, de nem erkölcsössé (vagy akár célszerűvé). Bármiféle szerződés nem az uniós nettó adófizetők és a támogatást kapók között köttetett; és ezek a szerződések nem csere (adásvételi) szerződések.

Janossz 2019.04.11. 20:17:16

@neoteny: A földalapú támogatás a legnagyobb agyhúgykő, amit az Unió kiizzadott magából.
Az eredeti jó szándék (vidék népességmegtartó ereje, kistermelők gazdaságossá tétele, blabla) totál piactorzító pénzégetéssé vált, főleg a Vadkelet becsatolásával, ahol nem álltak fenn az eredeti célok szükségessége.
A földalapú támogatás a vagyon jutalmazása itt. Van egy házad? Adunk még egyet!
Gyárad van? fizetünk, termelned sem kell!
Ez lett belőle. De nálunk roppant sikeres. Csak épp a mezőgazdaság muzsikál negyven év előtti színvonalon tőle.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.11. 20:35:30

@Janossz:

Őrnagy őrnagy apja józan, istenfélő férfiú volt, aki azt tartotta a világ legjobb viccének, hogy időnként hamisan mondta be az életkorát. Hosszú kezű, hosszú lábú, istenfélő, szabadságszerető, törvénytisztelő farmer volt, zord individualista, aki úgy vélte, hogy minden támogatás, amit a központi kormány nem farmereknek juttat, a szocializmus beszivárgását jelenti. Hirdette a takarékos életet és a kemény munka szükségességét, nem szerette a laza erkölcsű nőket, akik mindig visszautasították. Lucernatermelő volt, és nagyon jól jött ki azzal, hogy nem termelt lucernát. A kormány jól megfizetett minden tonna lucernáért, amit nem termelt. Minél több lucernát nem termelt, annál több pénzt adott neki a kormány, és ő minden pennyt, amiért nem dolgozott meg, földvásárlásba fektetett, hogy növelje azt a lucernamennyiséget, amit nem termel. A hosszú téli estéket a házban töltötte, és nem javította szerszámait, és mindennap már délben kiugrott az ágyból, hogy bizonyosságot szerezzen: nem végeztetett el semmiféle szántóvető munka. Bölcsen nem munkálta földjét, és hamarosan több lucernát nem termelt, mint bárki a megyében. Szomszédok keresték fel őt tanácsért mindenféle ügyben, mert nagy pénzeket keresett, következésképp nagy bölcsnek kellett lennie. „Ki mint vet, úgy arat”, tanácsolta mindnek egyöntetűen, és mindenki így felelt rá: „Ámen.”

– Joseph Heller "A 22-es csapdája" (1955)

kiazmarmegint 2019.04.11. 22:59:06

@neoteny: Hol van meg online, magyarul a 22-es csapdaja? Gondolom, ezt nem gepelted be, hanem copy-pastet hasznaltal.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.11. 23:10:23

@kiazmarmegint:

Átmásoltam egy szövegszerkesztőbe, hogy a hard newline karaktereket kitörölhessem belőle (egy sort csináljak az egészből), majd azt másoltam be ide, hogy egy bekezdésként jelenjen meg, ne csúnya sorokban.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.12. 01:01:31

A sok tragikus hangvételű poszt meg hozzászólás után valami, amit én szórakoztatónak találtam:

youtu.be/lJtHNEDnrnY

DrGehaeuse 2019.04.12. 15:05:34

@neoteny: @Janossz: Igazatok van.
Az én véleményemet tükröző hozzászólásom nem a földalapú támogatás renszerének erkölcsösségére és/vagy nemzetgazdasági hatásaira vonatkozott, hanem arra hogy ha már úgyis adják akkor inkább az egyébként is a földművelésből élő (pláne biotermelő) gazdálkodónak adják és nem a "befektető"-knek. Ángyán doki munkásságát ajánlanám figyelmetekbe a témakörben. A giga-földbirtokos oligarchák nem véletlenül kaszálták el azokat a terveket, hogy a családi gazdaságok legyenek preferálva az állami földek privatizációja során 300 hektár körüli maximummal (ez szántóra vonatkozik a Rózsa Péter 700 hektárja zömmel legelő és rét ami fele-harmada értékű és az utána járó támogatás is kisebb).

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.12. 15:15:27

@DrGehaeuse:

"a családi gazdaságok legyenek preferálva az állami földek privatizációja során"

Ennek a preferenciának a felállítása és gyakorlatba ültetése erkölcsi és (nemzet)gazdasági hatású.

Bánegressy 2019.04.12. 15:33:22

@Janossz:
viszont a parlagfű termés világrekordot dönt.
elég sok gyógyszerembe és papirzsbkendőmbe kerül(nyáron jobb, ha papirpelenkába temetem az ormányom), viszont ez a helyzet is 22-es csapdája.
a parlagfű termés az a biológiai bombatámadás, amit(egyebek közt) a magyar vidék fölemelése és (részben)az elitváltás címén zúdított a nyakunkba a mi minderbinderünk az ő ellenségeinek a pénzén. tehát egyúttal a tartozásának is eleget tett. ha úgyvesszük.

Bánegressy 2019.04.12. 16:07:23

@Janossz:
ja!
ha valaki kicsit kilóg a sorból, senkinek nem kell ahoz (a kábszercsmpészés) bűn(é)be esni, hogy egy idő után, ha még itt él, azt érezze; elszúrtam!
tiszta ízirájder öcsém

Janossz 2019.04.12. 17:08:17

@Bánegressy: Részvétem az allergiádért.
Egyébként elmondom Neked is:
Úgy huszonöt éve vettem háromezer négyzetméter egyszervolt kiszántott szőlőterületet "zártkert" címén.
Volt abban minden, speciel parlagfű nem.

Aztán valami művelésfélével foglalatoskodva jött, itt is-ott is. a szomszéd gazos területek változatlanul érintettek maradtak.
Tehát az éveken keresztül háborítatlan (max. nyírt, kaszált, legeltetett) területen nem rúg labdába a gaz, elnyomják az évelők.
Ellene védekezni vagy a terület folyamatos művelésével (zöldítés), vagy békén hagyásával lehet.

Bánegressy 2019.04.12. 19:42:45

@Janossz:
jah! hát egy ekkora területen lehet, hogy 1-2 birkát tartanék, vagy bérelnék. itt ahol lakom egy időben pl.lehetett bérelni. szépen lenyírták a füvet és a gazdájuk még a kakijukat is elvitte magával. ha nincs olyasmi, amiben kárt tehetnek kecske is megfelel.
azt nem tudom, hogy a pónitehenet hogy nem találták még fel. olyan tehén, ami nem nagyobb mint a kecske, de tehén formája van és tehéntejet ad, mert nekem a kecske nem jön be. ezesetben lehet, hogy tartanék egyet és akkor viszonylag törődésmentesen teremeszthetnék a gombát is a legelőnek nem-, de füvet nyírni elég nagy kertemben

Janossz 2019.04.12. 20:28:06

@Bánegressy: Nem is neked gondoltam tanácsot adni, hanem a sok szakembernek, akik olyan lelkesen irtják, hogy már tényleg elviselhetetlenül sok lesz.

Vagyunk még így egy-két dologgal.

Janossz 2019.04.12. 20:31:53

@Bánegressy: Kecske meg felejtős. Nem véletlen ábrázolják az ördögöt kecskeformának.
Kizárólag ételben értékelhető, kertnek a közelében sincs helye.

Most rendeltem egy kiló telemea de caprat épp, tudod mi az?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.12. 20:35:09

@Bánegressy:

"tehén [...], mert nekem a kecske nem jön be"

Ezt a helyzetet Hofi Géza kiaknázta az egyik műsorában, ide csak a poént linkelem: www.youtube.com/watch?v=VFSiofpa9N0&t=32m42s

Bánegressy 2019.04.12. 21:30:01

@neoteny: jó! lehet, hogy most már a kecskével is illene próbálkozni, de azt hiszem végleg elakadtam az olyanoknál, mint pl cicciolina. az olyanoknak a kannái is jobban bejönnek. nem szőrösek.
@Janossz: valami kecske, mert a román gugli szótár aszondja, hogy kecske telemeas(esküszöm nem voltam ott)
de a latin pl azt mondja(nagy kezdőbetvel a fordításban :D, miért?),hogy Telement egy kecske

DrGehaeuse 2019.04.12. 22:31:44

@neoteny: mégpedig nagyon pozitív hatású lehetett volna. De a nagy agrárcégek és a globális multik lobbiereje kerekedett felül.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.13. 00:07:01

@DrGehaeuse:

"mégpedig nagyon pozitív hatású lehetett volna"

Konzerválta volna a (kicsi) családi gazdaságok szegénységét, ami nem nagyon pozitív hatás.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.13. 01:24:11

@HaFr:

Itt egy példa arra, amikor egy, az Osztrák Iskolához tartozó ember kritikai gazdaságtani vizsgálatnak veti alá egy dollármilliárdos 'tervét':

mises.org/wire/ray-dalios-hollow-lament

Janossz 2019.04.13. 09:08:30

@Bánegressy: A fetasajt román megfelelője, a de capra kecsketejből.

DrGehaeuse 2019.04.13. 11:57:27

@neoteny: a kicsi családi gazdaságok szegénységét egyrészt a túl kicsi földterület (50 ha alatt) másrészt az uniós versenytársak brutális támogatásai miatt elszenvedett versenyhátrány okozta a tőkeszegénység melllett. Ebből egy jó földpolitika és a versenyhátrányok csökkentése sokat orvosolták volna. Ehelyett a mostani helyzet tényleg konzerválta a szegénységet és a rossz termekszerkezetet. A kis családi gazdaságok kénytelenek meg bérleti díjat is fizetni a pesti ügyvédek tulajdonában levő földekért, és a földalapú támogatások egy jelentős részéről ős le kell mondaniuk.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.13. 12:53:51

@DrGehaeuse:

Ezzel az elemzéssel (legalább) két probléma is van:

1) "az uniós versenytársak brutális támogatásai miatt elszenvedett versenyhátrány [...] a versenyhátrányok csökkentése"

Itt azt állítod, hogy egy fegyverkezési verseny fokozásával csökkenthetőek a fegyverkezési verseny költségei. Azt hiszem nem szükséges azt részleteiben kifejteni, hogy ez miért egy téves koncepció.

2) "a tőkeszegénység"

Végső soron a 'tőkegazdagság' forrása a valós megtakarítások: azok a javak, amelyek nem más fogyasztói javakra kerülnek elcserélésre, hanem tőkejavakra, a termelékenységet növelő termelőeszközökre. Bármilyen mennyiségű 'támogatást' elkölthet a 'támogatott' 'vállalkozó' fogyasztói javakra, ti. az életszínvonalának _minél gyorsabb_ emelésére. A 'tőkegazdagság' eléréséhez az szükséges, hogy az egyén alacsony időpreferenciával rendelkezzen: hogy hajlandó legyen lemondani valamilyen mennyiségű fogyasztói jószágról (azok fogyasztásáról) _most_ annak érdekében, hogy több fogyasztói jószágra tehessen szert _később_. Azok akik bármilyen oknál fogva magas időpreferenciával rendelkeznek (ti. _ma_ akarnak magas életszínvonalat, értsd ma akarnak többet fogyasztani) mindig 'tőkeszegények' lesznek.

Azt hiszem nem kétségbevonható az igazság, miszerint "amiért fizetsz, abból lesz neked több". 'Támogatást' azok a 'vállalkozók' kapnak, akik alacsony termelékenységgel működnek: akik nem elég értéket adnak hozzá az általuk felhasznált inputokhoz. _Nominálisan_ a 'támogatás' célja az, hogy növeljék a termelékenységüket: hogy befektessék a 'támogatások' összegeit termelőeszközökbe, és így növelve a termelékenységüket több értéket adjanak hozzá az általuk előállított (termelt) javakhoz. De ha a 'támogatás' sikeres, ti. a termelékenység növekedéséhez vezet, akkor ezzel meg is szünteti a 'támogatást' kapó 'vállalkozó' jogalapját a további 'támogatásra'. Vagyis a 'támogatások' arra ösztönzik az azokat kapó 'vállalkozókat', hogy _ne_ növeljék meg a termelékenységüket, mert akkor elesnek a további 'támogatásoktól'. Vagyis a 'támogatások' _létezése_ azt ösztönzi, hogy minél több 'vállalkozó' kerüljön a "támogatandó vállalkozó" kategóriába: a tőkeszegény, alacsony termelékenységgel sőt esetleg veszteségesen működő 'vállalkozások' kategóriájába.

Minél több 'támogatás' kerül kiosztásra, annál inkább megéri úgy viselkedni, hogy 'támogatásra' legyen szüksége az egyénnek (családi vállalkozásnak).

neoteny · http://word.blog.hu 2019.04.14. 03:07:07

@neoteny:

"Itt azt állítod, hogy egy fegyverkezési verseny fokozásával csökkenthetőek a fegyverkezési verseny költségei. Azt hiszem nem szükséges azt részleteiben kifejteni, hogy ez miért egy téves koncepció."

Azért mégis csak kifejtek egy szempontot: az elvesztett költségek csapdáját (sunk cost fallacy).

Tegyük fel, hogy én áruba bocsátok egy 10,000 Ft-os bankjegyet a következő feltételekkel: a minimum licit 1000 Ft, a minimum licitemelés 1000 Ft és a licit végén _az összes licitelőnek_ meg kell fizetnie nekem az utolsó licitjének összegét.

Tegyük fel azt, hogy Anna és Béla vannak a környéken amikor elővezetem ezt az ajánlatomat. Anna rögtön elő is villant egy ezrest: ha megnyeri, akkor 9 rugó haszna van. De Béla sem tétovázik sokat, hogy megajánlja a két ezrest: ha megnyeri, akkor 8 rugó haszna van. Így megy ez addig, amíg Anna 9 rugót nem ajánl: akkor még 1 rugó haszna van ha megnyeri az aukciót.

Ha Béla megemeli az ajánlatot egy ezressel, akkor már neki semmi haszna sincs az üzleten -- de nem is veszíti el az utolsó ajánlatát, a 8 rugót. Szóval megteszi a 10 rugós ajánlatot. De Anna is meg fogja tenni a 11 rugós ajánlatát: ha ezzel nyer, akkor csak 1 rugó vesztesége lesz, míg Bélának 10 rugónyi vesztesége. De számolni Béla is tud, szóval ő is megteszi a 12 rugós ajánlatot ...

(Amikor ezt a játékot egyetemistákkal játszatták egy dolláros bankjegyért 10 centes inkrementumokkal, akkor gyakran 2-3 dollárig is elment az aukció.)

A megoldás a problémára az, hogy Anna egyből 9 rugót ajánl fel a 10,000-es bankóért: arra nem fog Béla az ő első licitjeként egy 10 rugós ajánlattal válaszolni, ugyanis még ha megnyerné is a licitet ezzel az ajánlatával, az őt ugyanabba a helyzetbe hozná, mint ha nem tesz semmilyen ajánlatot. De az első licitet tevőnek (jelen esetben Annának) tisztában kell lennie azzal, hogy csak ezzel a metódussal lehet rajtam (a 10 rugóst ilyen aukcióba bocsátón) hasznot csinálni; minden más licit-szekvencia a licit fentebb leírt elfajulásához vezet -- pedig Anna is, Béla is racionálisan viselkedik.