1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.02.10. 17:49 HaFr

Nemzeti tenyészprogram

 Képtalálat a következőre: „breeding children”

Orbán Viktor és barátai pénzzé tették az országot. Mivel ez működik nekik, most azt hiszi, pénzzé tehetik a családok életét is. Pénzért szülnek majd "az asszonyok", mert szerinte minden megvehető, a születés is. Orbán közben maga a legnagyobb gátja a gyerekek megszületésének azzal a mérhetetlen bizonytalansággal, amit az országban kelt. Miután a szeretet és a családok jelentette biztonságot kihúzta a fiatalok alól, most pénzzel akarná betömködni a réseket az általa mellesleg szent intézménynek aposztrofált családban. Szerdán stadionokat épít, csütörtökön családokat malteroz. Éppen ennyit ér Orbán felfogása szentségről, szeretetről, gyerekekről.

Minden megvehető. És ahogy szerte a világban születnek az érdekházasságok, Magyarországot majd ellepik az érdekgyerekek. Akik felnőve jóval nagyobb eséllyel fogják tapasztalni a többieknél, hogy valami nincs rendben az életükkel. És majd valamikor a serdülőkorukban ugyanezek azt is megkérdezik a szüleiktől (ha még együtt lesz egyáltalán a család): miért is vagyok a világon? És mi is lesz a válasz? Szja-mentességért, lányom.

Nem tudtátok? A gyereket az államnak szüljük. De, all's well that ends well, a vége úgyis a nemzeti lombikprogram lesz.

Éktelen rombolás zajlik a nemzet nevében. Az ember győzi kapkodni a fejét, hol nyit új frontot az őrület. Egy klikk hatalmi és gazdasági céljaiért felszámolja a józan ész és az erkölcsök maradékát, miután a szabadság már régóta a rezsimmel való egyetértés szabadságára korlátozódik. Soha rosszabb évet, csettint hátradőlve a Nagy Inszeminátor és a sarokba hajítja Atwoodot.

768 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6414618842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Khonsu 2019.02.10. 18:34:14

Ráadásul mire ezek a gyerekek felnőnek, addigra a többségük valószínűleg "felesleges" lesz. Beláthatnák már, hogy a népességcsökkenés, ha kellően fejlett, erős gazdasággal párosul, akkor hosszú távon hasznos lesz. Sok-sok leendő munkanélkülit fognak kitenyészteni (különösen az oktatási rendszerünk minőségével párosítva).

2019.02.10. 19:12:07

@Khonsu:
majd lesz hadsereg, amelyik fölszívja a fölösleges munkaerőt.
de különben nem olyan egyszerű ez. komplexebb társadalmi mozgásokat indíthat el és nem tudni merre fognak szálazódni. azt már most lehet látni, hogy a látszólag gáláns támogatások értéke néhány év alatt leolvad. az azután születendők szülei már nem lesznek olyan lelkesek. közben azért tovább lökődik az ingatlanpiac is. szóval szerintem lesz itt dirr-durr-hallelujah.

2019.02.10. 19:13:06

egy magyar a gyermekét a nemzetnek nemzi. ha nem, akkor nem-magyar. nem ért, nem érez magyarul.

FrVili 2019.02.10. 19:23:28

A kérdezésről majd az iskola leszoktatja őket, ahol elmondják nekik, hogy egykor a filozófusok is sokat kérdezősködtek, oszt már akadémiájuk sincs.
Na, akkor Tiborcz a vérplazma kereskedelem után az Inszeminátor programba is beszállhat. Ha náluk vásárolsz, akkor CSOK Premium Elite kölcsönt kaphatsz.
HaFr figyeld meg milyen kevés komment lesz, a többség már keresi a részleteket, hogy van-e olyan kedvezmény, amit ő is igénybe vehet. A "polgárság" már oszt-szoroz: aha, ha eladom skodám, akkor hitel + támogatás + 1 gyerek lesz egy VW-m nagyobb csomagtartóval. Az, hogy ezt más adókban, szolgáltatásban, szabadságban és más pénzre át nem váltható rombolásban háromszor veszi vissza döbrögiuraság, ugyan. Az értelmes fiatalok legkésőbb a BSC után húznak innen a picsába, ezen pont annyit segít ez a pénz, mint ennek a többszöröse a magyar foci színvonalán.

FrVili 2019.02.10. 19:33:15

@444:de akkor, ha a Zetnek zi, akkor zeti.

ijontichy 2019.02.10. 19:43:50

@444: Aha. Szóval a magyar honfiú és honleány a puha-pihe ágyban "a nemzet... ahhh... a nehem...zehett..." felkiáltással élvez? Az új nemzethy csajozós duma: feljössz hozzám? Megvan a vitya összes évértékelője videón." Ez a tökéletes előjáték? Hát ennél még Kádár alatt is normálisabb volt felnőni.
B+ egyszer sem jutott még eszedbe, mennyire röhejesek vagytok??? :-) Rendezz belőle magyar pornót, abból legalább lehet üzlet, ha elég jó vigjátékot drámatúrsz hozzá. :-D

@Bánegressy: "majd lesz hadsereg" akkor háború is, amiben az megtizedelődik ;-) :-(

2019.02.10. 19:44:24

@FrVili:
ezt úgy mondták az óangolok eorþe. az ószászok úgy, hogy eorðe. ebből lett az earth. ország-világ. az Erde. erdély-ország. ófelnémetek úgy mondták: ero. az alsó németek így: Eerd. mind érd. ebből lett a holland aarde. ardennek. az ország. héberben ugyenaz: éretz. mi köze ennek a magyarhoz? semmi. az mta szerint.

2019.02.10. 19:52:00

@ijontichy:
akiket magyarok nemzenek az a magyar nemzet. ha valaki azt mondja, hogy ő nem a magyar nemzetnek nemzi a gyermekét, akkor nem-magyar. nem, nemesség, nemzetesség, nemzetiség, nemzetség, nemzet, nemzetköziség, nemzetközösség. közösség: közös ősiség. le kell menni a dedóba, hogy ezt el kell magyarázni. érted ugye magyarázni. a nem-magyaroknak kell ezt magyarázni.

Janossz 2019.02.10. 19:53:04

@FrVili: " a többség már keresi a részleteket,..."
És szokás szerint újra kiderül majd, hogy azok lesznek a haszonélvezői, akik legkevésbé szorulnak rá.

Adok 2,5 milliót csapatszállítóra, ami nagyjából az ÁFA-tartama, te meg tedd mellé azt a kis hiányzó 6 milliót! Nincs annyid?
Majd jársz húszéves Zafirával a pereputtyoddal...
Így megy ez.

FrVili 2019.02.10. 19:53:32

@444: Pedig feltűnhetett volna nekik, hogy ilyen néven megyei jogú városunk is van, és minden apróhirdetés végén is ott áll, hogy Érd. Szét kell őket zavarni, szerintem még egy járólapot se tudnának síkban lerakni, igaza van Parraghnak.

FrVili 2019.02.10. 19:57:16

@Janossz: ez a 2.5m a mézesmadzag a hitelfelvételbe, ami amúgy eszébe nem jutna.

ijontichy 2019.02.10. 20:01:38

@444: Jézusom, kell(ene) egy erősebb távcső. Az én magyarságom magasságából annyira nem látszol, hogy a jelenlegi gyenge. De nyugodj, meg nem fogok neked magyarázni, az ugyanis reménytelen.

A nemzésről egyébként akkor kezdenek emberek hozzád hasonlóan értekezni, amikor már a viagra sem segít rajtuk :-D
Aki tudja, csinálja, aki nem, az meg eltölti az időt hülye ideológiák gyártásával.

2019.02.10. 20:04:10

@FrVili:
van ilyen, hogy erő, erőd, erdő, ered, Érd, Erdély. a másik az úr, uruk, uraság, uradalom. magyarban az ország az, ami héberben az érets. az ország. ország-világ. angolban earth, németben Erde.

2019.02.10. 20:13:59

@FrVili:
az angolok nem tudják ilyenformán megmagyarázni. ők azt mondják, hogy az valamiért az óangolok ezt mondták: eorþe. ez volt az ország-világ. de hogy miért mondták azt nem értik. ahogyan a német se érti azt, hogy Erde. a nemzést se érti a néma, német. nem érti a magyar szavak jelentését.

2019.02.10. 20:18:56

@FrVili:
a szavak eredetét. a jelek ősi jelentését. na de ez csak egy vicc. az az angolszász nemesi gyűlésből, a vitából ered. azt úgy mondták: witan.

FrVili 2019.02.10. 20:32:42

@444: istenük WOtAN, a miénk OrbAN

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.02.10. 20:45:01

Atya Isten, Zorbán családokat támogat álkonzervatív homokosok és pedók helyett??? Botrány!

Khonsu 2019.02.10. 20:51:41

@Bánegressy:

Lehet. Elég egyértelmű, hogy ez is csak propaganda. Rendeznek egy kis osztogatást, hogy ellensúlyozzák a korábbi népszerűtlen intézkedéseket és helyreálljon a NER világ egyensúlya. És mint ilyen, teljesen átgondolatlan, ahogy már megszoktuk.

Ha a népességfogyásból/kivándorlásból adódó jelenleg valóban létező problémákat kezelni akarnák, akkor hasznosabb, és azonnali gyógyírt jelenthetne mondjuk a határon túli magyarok idecsábítása.

Ja, hogy már lassan az összes környező országban jobb lesz élni mint nálunk, és ezért a kutya se akar ideköltözni? Kellemetlen...

2019.02.10. 20:54:07

@FrVili:
az rab, rabu, orphan. orva, orozva. orbán. árva.

Khonsu 2019.02.10. 20:56:14

@közíró MAXVAL bircaman:

Várjuk ki a végét. Eddig is ügyesen meg tudták oldani, hogy a gyakorlatban ne túl sokan férhessen hozzá a támogatásokhoz. Elhúzták a mézesmadzagot, ennyi...

2019.02.10. 21:03:27

@Khonsu:
nem is igazán értem ennek a kipakolásnak az időzítését sem.
nem hinném, hogy pusztán az eu-választások miatt, bár a hatása még(talán) a helyhatóságikig is kitarthat.
de ilyenkor a rendes(paranoiás) ember rögtön valami hátsó szándékra gondol.
más téren megszorítások lesznek.
vagy fokozódik a politikai és jogi elégtételvétel és ezért meg kell szilárdítani a tábor összetartását . . . ? :D lesznek letartóztatások? becsuknak szerkesztőségeket, tv-ket?
valami készül

2019.02.10. 21:08:17

@FrVili:
a hangtani törvényekkel kell magyarázni. szabályos hangmegfelelésekkel és hangátvetésekkel. t/b hangváltás nincs. b/v viszont van. basco/vasco (da gama). ennek megfelelő magyar családnevek: bacskó, vaskó. vaskoh egy járás békés mellett bihar/vihar megyében. biharos/viharos az időjárás. a bihar/vihar hegységben miatt. és ott kohászat van. koh-koh. mint cook vagy Koch. hangutánzó hangfestő szó. vagy kohvács. kohóács. vagy mint a kohnya. hangrendi párja kunyhó. pusztai pásztor kunyhó: konyha.
mek.oszk.hu/02700/02789/html/img/a125.jpg

2019.02.10. 21:11:25

@Bánegressy:
ja, egyébként. most jutott eszembe, hogyha leértékelnék a forintot és 100-zal osztanának lényegében elérnénk a kádárkori árakat és fizetéseket. lenne 3,6-as kenyér és nem 20, de majdnem 40ft benzin. a fizetések valamivel kisebbek lennének, mint akkor. persze csak a bérből-fizetésből-eseké.

ricardo 2019.02.10. 21:12:31

@FrVili: Ah, új értelmet nyert az üzletszerű kéjelgés fogalma.

2019.02.10. 21:15:32

@Bánegressy:
ja és sok nyugdíj(a legtöbb) viszont még az 1000 ft-t sem érné el
na hajrá!

2019.02.10. 21:23:26

@FrVili:
és az oroszul is kuhnye. ez a gyökelmélet. az ősnyelv elmélet. a magyar alapszókincs hangutánzó-hangfestő szógyökökre, szóképekre vezethetők vissza. ezen alapult a nyelvújítás. ez a reformkor nyelvelmélete. és ezt írta felül a bach korszak. akkor jött be a finnugor eredet elmélet. vélhetően lovász lászló lesz az utolsó akadémiai elnök, aki ezt védi. vitában van vád és védelem. a vadak a vádaskodnak. erdőből erednek. a wild, wood. verik a vértet. és úgy védekeznek. ősienk várták a napfelkeltét a vártán. várták, védték az árut. ward. ware az áru. óangolban még waru. fel lehet festeni egy ilyen mesevilágot. és meg lehet magyarázni az indoeurópai szókincsnek nagyjából a felét. angolban a fele, németül is viel az ugye sok. úgy a fele. pólus p/h hangváltással. a sarok. az egyik fele. akinek az arcán látod, hogy fél az a harcban fele annyit ér. stb. erre az mta azt mondja, hogy ez egy orbitás faszság. népi etimológia. a népfőiskola azt, hogy nem-magyarok.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2019.02.10. 21:33:06

@közíró MAXVAL bircaman:

egyvalamit azért meg kell adjak: téged tényleg nem lehet zavarba hozni. igaz, ehhez rendszeresen le kell ereszkedned egy autista vombat szellemi nívójára, de: nem lehet zavarba hozni.

kunzoo 2019.02.10. 21:37:27

@Khonsu: kicsit túl van tolva ez az oktatás dolog. Minden üzembe könnyebben találnak fejeseket mint melósokat. Be kellene látni hogy a melóst meg kell becsülni, nem lenézni.

morph on deer 2019.02.10. 21:40:24

@ricardo:
“új értelmet nyert”
:)))))
Fenomenális!

ubermeister 2019.02.10. 21:40:37

"Ja, hogy már lassan az összes környező országban jobb lesz élni mint nálunk, és ezért a kutya se akar ideköltözni? Kellemetlen..."

Ahogyan a videón is megmondta a mélymagyar erdélyi leány, csak azért kell neki a magyar állampolgárság mert a magyar útlevél jobban mutat a haldokló nyugaton, a fertőben! mint a román...

FrVili 2019.02.10. 21:40:52

@444: és arról mit tartanak, aki hálót ígér, de halat ád, és ezért hálát vár a várban? Mindig mondod, hogy a rendszer konszolidálódni fog. Mi van, ha szerintük ez már az? Révbe értünk. Megpihenhetünk, sokasodhatunk. Akkor most jót érzünk. Persze csak aki magyar.

Bogomil 2019.02.10. 21:41:00

@444: Sajnovics is a Bach-korszakban fogalmazta meg a finn-ugor nyelvrokonságot... Lovász pedig nem ezt a nyelvelméletet, hanem az akadémiát, és azon keresztül a tudományt védi a dilettánsoktól, a hülyéktől és a hatalommániásoktól.

2019.02.10. 21:41:57

@ricardo:
kéj, kéjes, kényes a baloldal, mint a kislányok kényeskednek. jaj, milyen fúj jönnek a nácik. nemzedékeket nemzenének a nemzetnek. ki hallott még ilyet? orbán geci a náci. önkény. a jobboldal kéjeleg. akkor gyakorol kegyet ha azt mondod neki: kend, kegyes, kegyelmes.

és az mta azt mondja, hogy abból lett, hogy zürjén nyelven kojni. azt jelenti: dürrög. és az ősmagyarok még azt mondták. kojni. csak abból képeztek egy komplett szócsaládot. reformkorban azt, hogy kényelem. de akkor még nem gondolták, hogy ez az finnugorból képződik. hanem azt mondták, hogy ősi hangutánzó-hangfestő szógyökök. kééééh. így kéjelegtek. és ebből lett a kénytelen, és a kényszerít, késztet és a kényeztet.

az mta azt mondja, hogy nem. ez zürjénből lett átvéve. azt mondták kojni. igen? ez az ige. az uralkodó mögött ott álltak a papok. és hirdették az igét. a nemesek azt monták: eb ura fakó. azok ellenálltak. ők lettek a nemesek. az óangolok még így vitáztak a witan.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/e/e4/Witan_hexateuch.jpg

Khonsu 2019.02.10. 21:52:15

@kunzoo:

Most. Nagy baklövés, hogy az oktatási rendszert "melósok" kitermelésére állították át, mert sokkal kevesebbre lesz szükség, ahogy az automatizálás előre halad. Most azért kell annyi, mert olcsóbb a melós a gépnél, de ez épp kezd megváltozni nálunk is.

Aztán amikor már nem lesz szükség ennyire, sokkal nehezebb lesz a melóst átképezni magasabb hozzáadott értékű munkára (akit egyáltalán lehetséges), mintha már eleve úgy kerültek volna ki a munkaerőpiacra.

Lefele könnyebb mozogni mint felfele. Egy képzettebb emberből könnyebben lesz melós, mint fordítva, így könnyebben lép feljebb, ha változnak a körülmények.

ubermeister 2019.02.10. 21:52:55

Nincs pénz a gyerekvállalásra, de egy tízmilliós hitel törlesztőivel megnövelt kiadásokkal már lesz....
Gondolom aki ezt kitalálta kuszaszem egyetemén végzett dicsérettel unorthodoxiából.
Inkább hagyni kéne hogy pár tízmilliárd erejéig mindenki saját lábra álljon mint a kisribanc(ok), lenne itt rögtön évi 4-500000 purdé.

morph on deer 2019.02.10. 21:55:05

Gondolom már minden készen is áll az “O1G Nemzeti Nemzőközpont” megalapítására, Nemzetszaporító viktorunk önzetlen adakozása révén...

Remélem, hogy (sper)mától kezdve fidesz-kádéempé kommandó fogja járni az országot, hogy lehetőleg megsemmisítse, de minimum szabotálja az összes létező óvszert széles e hazában, mert “minden cseppje kincs”’, amivel el kell tudni számolni..!

(Inkább abbahagyom a hülyéskedést, mert még képesek rá és megvalósítják!)

Kelly és a szexi dög 2019.02.10. 21:59:57

Ezt a szar, szinvonaltalan, hazug írást mégis miért tettétek a cimoldalra?

ubermeister 2019.02.10. 22:01:05

@morph on deer

Orbán személyesen fogja kioboázni az örökítőanyagot a Putyinon tesztelt módszerrel még azokból is akiknek nem áll fel.

ricardo 2019.02.10. 22:02:57

@444: Ja. De mégis szemérmetlenség, hogy Harrach Péter csak a baszásra tud gondolni. (Ha jól tudom, a "baszás" szó a "boszorkából" jön, de majd kijavít.)Na persze értem én, hogy kiadta nekünk Úr az ukázt: szaporodjatok és sokasodjatok. De a CSOK-ról, legjobb tudomásom szerint, nem nyilatkozott meg. Mondhatni, a CSOK nincs benne a Bibliába. (Nota bene a Biblia sehol sem tiltja az orális szexet, sem a marihuánát, szóval azokat szabad). (Egyébként meg rendesen szaporodunk és sokasodunk, betöltjük a földet plusz birodalmunk alá hajtjuk. Igaz, nem feltétlenül mi magyarok. De az Úr nem is mondja, hogy nekünk kellene. Vagy a fehéreknek.)

Ekrü 2019.02.10. 22:04:18

@teéjesenmindegy: Te jó ég,ezt a förmedvényt @HaFr írta?Pedig őt még a normálisabb/értelmesebb blogírónak tartottam....De ez az iromány egyszerűen ocsmány...

antal89 2019.02.10. 22:06:17

Jó ma magyarnak lenni! Végre méltó módon megünnepelhettük eredményeinket, a bőség kapujában állunk.

De vigyázzatok polgárok! A sorosista bevándorláspárti áltudósok rövidesen újra felforgatásra készülnek, megpróbálják tönkretenni a jövőtöket!
Nem tisztelnek ezek sem tisztességes munkát, sem gyarapodó nemzetet, de még az ártatlan újszülötteket sem.

morph on deer 2019.02.10. 22:10:05

@ubermeister:
Jaj!
Inkább virágot veszek a porszívónak!
Bár az ajánlatodhoz képest még a mixer is alternatíva..!

Billy Hill 2019.02.10. 22:11:21

@Bánegressy: Az időzítéshez: szerintem csak az van, hogy a négyéves parlamenti ciklus középső két évében lehet/kell kreatívkodni, mert az elsőt meg az utolsót eddig mindig elvitte a kampány, a kormány(át)alakítás stb. Egy év már eltelt; ha ezeket a mai ötleteket idén bevezetik, akkor - ha van eredményük - pont a negyedik évben lehet majd felhasználni őket kampányolásra.

Ugyanígy ha 2019-ben és 2020-ban nem látunk majd valamiféle reformot az eü- és oktatási rendszerekben, akkor az azt jelenti majd, hogy már nem is lesz semmi. Szerintem még egyik kormány sem állt neki lényegi átalakításoknak a harmadik évében...

Khonsu 2019.02.10. 22:12:15

@Kelly és a szexi dög: @Ekrü:

Bezzeg, ha az origo-t olvasnátok index helyett, akkor nem tévednétek ilyen sokkoló blogokra. Ehelyett itt rontjátok a kormánymédia statisztikáját. Miattatok szomorú a főnök...

Halibuli 2019.02.10. 22:15:43

LEBENSBORN Orbán módra!

enrikokaruszo 2019.02.10. 22:19:14

szorítok ennek a tervnek, és ha a gyerekeim kicsit emiatt hoznak elibém több unokát, örülni fogok nekik
megtanítom nekik, amit kell
akinek reszket a szája széle azt meg leszarom
puszika gyerekek, hajrá magyarok:)

miketbeszéltek 2019.02.10. 22:25:14

Az nem természetes, ha valakit nem aggaszt az, hogy elfogy a magyarság. Így az a normális, ha egy kormányfő megpróbál ezen változtatni. Ráadásul úgy, hogy ezzel nem a felelőtlen gyerekvállalású családokat ösztönözze tovább. -
Viszont a bírálók azon érveiben van igazság, hogy egy normális, kiszámítható, nem irritáló politikai közeggel pénz nélkül is segíthetne itthon maradni értékes embereket/családokat.

morph on deer 2019.02.10. 22:27:54

“Orbán új eszközt talált a bevándorlás ellen” - áll a címlapon, és erről eszembe jutott, hogy láttam is, ahogy megtalálta!
Komolyan!
A múltkori találkozón, könyékig a nadrágzsebében, - na akkor találta meg az “eszközt”!
Hogy új lenne, azt nem merném állítani, de a célnak megfelelt már párszor.
Még talán a mozgó célnak is.:)

Na szóval rálelt az eszközre, és most ezt hadra akarja fogni, mégpedig keményen, a sorosista bevándorláspárti bevándorlók elleni harcra!
“Magyaranyák, magyarapák, magyar fasszal védd a hazát, csuhajla..!”

Orbán veje 2019.02.10. 22:28:04

Nagyon jó írás! Orbán előállt a Nemzeti tenyészprogramnal! A Nemzet Gecijétől mi mást is várhatnánk?

2019.02.10. 22:29:23

@Bogomil:
sajnovics a 18. században fogalmazta meg a finnugor nyelvrokonság elméletét. azzal különösebb probléma nincsen. mivel a finn és a magyar nyelvek éppenséggel rokoníthatók. ahogyan a magyar és török, türk nyelvek is. a magyar a szláv, a görög, az latin, az angolszász nyelvekkel is rokon. vannak nyelvi, nyelvtani kapcsolatok. wash - mos. washed - mosott. we - mi. what - mit. w/m hangmegfelelés. van ennyi véletlen? erre lehet mondani, hogy na jó, de ez dilettantizmus. oké, de a finnugor elmélet is ilyen. csak az még ráadásul EREDET elméletnek állítja magát. ezt a bach korszakban alkották meg. azért, hogy bécsből letörjék a magyar nacionalizmust. (a finnek akkoriban nem voltak önálló államalkotók. és a finnekhez igyekeztek kapcsolni a magyarokat.) ehhez kellett budenz és hunsdorfer. és ez az elmélet a hivatalos a mai napig. vélhetően lovász lesz az utolsó hivatalban levő akadémiai elnök, aki ezt hirdeti.

és többek között ezen múlnak a kutatási pénzek. vannak akik a nemzetnek nemzik a nemzedékeket. ki hallott már ilyet? ezek nácik. jelzem ez esetben a latinok is nácik. genus, generis, generare. a latinok generálják a gyereket?

Barkalot 2019.02.10. 22:33:59

O1G egy kibszott kommunista. Nagy szerencséje, hogy a lakosság jelentős része is az.

mh1973 2019.02.10. 22:34:50

@miketbeszéltek: tévedsz, a 10 misi ajándék pénzt nagyszámban fogják kihasználni, 15 évesen házasság, a 3 purdé is kész lesz 20 éves korukra és látszólag szapora lesz a magyar.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2019.02.10. 22:35:31

Igazság szerint Orbán nem gátja a gyerekek születésének. Egy kormánynak baromi kevés ráhatása van a gyermekvállalási hajlandóságra bármelyik irányba.
Ez nem több, mint egy kétségbeesett utolsó kísérlet és ekként is érdemes kezelni.
Ha megnézed a magyar korfát ( www.ksh.hu/interaktiv/korfak/orszag.html ), akkor világos, hogy a harmadik Ratkó-hullám most van 22 és 32 között. Ha most nem sikerül valamit felmutatni, akkor annyi. Utána már matematikailag se fog sikerülni, mert nincs, aki szüljön. Ezért próbálkozik most, minden eddiginél radikálisabb intézkedésekkel.

Amitől a dolog érdekes, az a mögöttes motiváció. Mivel a Fidesz szellemileg rendkívül igénytelen, ezért nem igazán tud különbséget tenni a tények és a saját kitalációk között. Az első Orbán-kormány után bebeszélte magának, hogy ő állította meg a rendszerváltás utáni nagy esést. (Valójában már a 97 és 98-as korspecifikus termékenységi görbe közt se volt meg az a nagy különbség, mint előtte. A 98-as és 99-es között meg már semmi). Aztán 2010-ben bevezette újra és várta azt, amiről azt hitte, hogy ő okozta korábban. De nem gyütt...
Aztán próbált mindenféle extra támogatásokat, de eredmény még mindig semmi. 5 évvel ezelőtt kezdett megjelenni valami emelkedés, amit ő betudott annak, hogy hat a népesedési program. És baromira megörült magának.
Persze, ha nem lenne szellemileg ennyire igénytelen, akkor ránézne a korfára és rácsodálkozna, hogy a 3. Ratkó-hullám gyermekvállaló korba ért. Tehát, nem ő fingja a passzátszelet, de Orbán Viktort nem olyan fából faragták, aki elfogadja, hogy valami nem áll hatalmában.

Khonsu 2019.02.10. 22:37:56

@miketbeszéltek:

Nem fogy el, csak lecsökken 6-7 millióra. Túlaggódjátok. Az elvándorlás sokkal nagyobb gond mint a természetes fogyás, de ahogy írod is, azon normálisabb politikai közeggel lehetne segíteni.

Barkalot 2019.02.10. 22:39:38

@Lord_Valdez:

Ennek a gecinek összeszerelőnek kell a sok gyerek majd, semmi másért.
Remélem nem lesz Ratkó 2.0.

Barkalot 2019.02.10. 22:42:20

Egyébként a KSH nem tudja mérni, de a cigányoknál vajon mennyi gyerek van/pár?

Én az átlag 6-ot simán betippelem. Magyarországon van közel 1 millió cigány ember. Na nélkülük van igazán brutális szülési ráta az országban.

MrzNur 2019.02.10. 22:45:19

@teéjesenmindegy:
Ha ezt komolyan kérdezed, akkor nincs családod, ahogyan gyerekszobád sem volt...

Barkalot 2019.02.10. 22:47:25

Hé, fideszesek! Belegondoltatok abba ha Mo.-n nem lennének cigányok, akkor milyen lenne a születési ráta????? (hisz ők is magyar állampolgárok)
Mert ugye cigányéknál a 6-8 gyerek az alap.

mh1973 2019.02.10. 22:48:30

@Barkalot: mivel borsodban olyan 1.8 körüli a születési arányszám, így 3-4-re tippelek, csak mivel mire nálad az első gyerek jön, ott már a 6. unoka és így a számuk exponenciálisan nő...

ricardo 2019.02.10. 22:50:02

@Lord_Valdez: A kormánynak a világon semmi köze ahhoz, hogy az emberek hány gyereket vállalnak. Nota bene voltunk már egyszer ötmillióan, aztán abból is lett tízmillió. Még olyan is volt, kérem, hogy az ország egész területe lényegében erdő volt. Abból is lett tízmillió.

mh1973 2019.02.10. 22:55:09

@mh1973: természetesen a termékenységi ráta akart lenni!

Khonsu 2019.02.10. 23:05:23

@ricardo:

Most egy kelet-magyarországi fiatal kb. így gondolkodik:

Elköltözhet a szülői házból a fővárosba vagy a Dunántúlra, de amennyivel többet keresne, azt az albérlet el is vinné. Szóval nem éri meg.

Az alternatívák: marad ahol van és megöregszik a "mamahotelben", vagy elmegy külföldre, mert ott már plusszban jön ki anyagilag a költözéssel.

Ezt kellene sürgősen megoldani, mondjuk bérlakás programra költve ennek a "családtámogatási" izének az árát...

Barkalot 2019.02.10. 23:09:20

@Khonsu:

Csak külföldön az állásinterjú is "külföldisül" bonyolódik. Sokan még itt magyarban is szétstresszelik magukat. Külföldön esélytelen az állásinterjú aki csak magyarul tud.

livengood 2019.02.10. 23:11:44

@Khonsu: kicsi összeg ez ("családtámogatási" izé) és jó helyre megy. nem kell szembe állítani egy valóban hiányzó bérlakás programmal. valóban, a kormány többet is tehetne...

Khonsu 2019.02.10. 23:14:07

@Barkalot:

Nagyrészt ennek is köszönhető, hogy az a 600 ezer még nem 1.5 millió, de csak idő kérdése.

Khonsu 2019.02.10. 23:18:53

@livengood:

A szokásos mézesmadzagnak érzem, nem hiszek benne, hogy a gyakorlatban ez sokan igénybe tudják venni, de még ha úgy is lenne, akkor is 20-30 év múltán kínálna megoldást a jelen problémájára, ezért érzem úgy, hogy jobb helye is lenne most annak a pénznek.

Barkalot 2019.02.10. 23:19:05

@Khonsu:

De az a 600 ezer képes volt lebonyolítani egy állásinterjút külföldön? Ez még itt magyarhonban is sokszor necces a saját nyelven.. :OO

Boar. 2019.02.10. 23:22:31

A retkes cigányok már most is röhögve vágják az adófizetők képébe, hogy "a faszomból megélek". Erősen kontraproduktív ez a dolog ahol az élősködőket szaporítjuk. Őket kurvára nem érdekli, milyen világra pottyan ki az a gyerek...az sem, hogy a társadalom termelő része belerokkan ezekbe a terhekbe.
Orbánnak soha nem volt lelkiismerete, újra és újra jóvátehetetlen károkat okoz a nemzetnek.
Pusztulnia kellene a csatlósaival együtt.

Midnight Rum 2019.02.10. 23:23:56

- nyöhöhö, fogy a magyar, orbán mérnem támogassa
- orbán támogat
- nyöhöhö mi ez nemzeti tenyészprogram érdekgyerekek fúj

livengood 2019.02.10. 23:24:23

ez a poszt mekkora hülyeség! nem is szoktam kattintani ezekre (az index válogatása egyre szélsőségesebben elfogult, olyanokat támogat akiket talán hanyagolni kellene)hiszen már a cím jelzi, hogy nem érdemes. Négy gyerekem van, soha nem szavaztam orbánra, tudom és hiszem, hogy minden pénz jó helyre megy a családokhoz, nem azért mert orbán mondja, adja, hanem épp ellenében. sokkal több kellene szegény sokgyerekeseknek is, főleg oktatásra!!! van mit bírálni, de az ilyen írások pont a baloldalt járatják le. ez a hülyeség non plusz ultrája, bennünket bánt a legjobban... menj a francba!

Khonsu 2019.02.10. 23:27:44

@Barkalot:

A többség legyünk őszinték, melósnak megy ki a célországban alulfizetettnek számító munkára. Az ilyeneknél pedig nincs olyan magasan a léc itthon se.

Barkalot 2019.02.10. 23:28:46

@Midnight Rum:

Mondjuk én szerintem nem baj ha nem leszünk ennyien.

Finnország: sokkal kevesebb lakos, sokkal nagyobb terület, sokkal jobb lét.

De más példát is fel lehet hozni.

Barkalot 2019.02.10. 23:30:07

@Khonsu:

Attól még van állásinterjú külföldön is.

Vagy nem???

VT Man 2019.02.10. 23:34:27

@Barkalot:
"O1G egy kibszott kommunista. "

Hát igen, az egykulcsos adó õskommunista találmány.

Nem baj, majd jön az ellenzék és olyan adót vet ki, hogy aki nettó 300 ezer felett keres, attól az afeletti részt elveszik. Szolidaritás, vagymi.

Brix 2019.02.10. 23:34:59

Nincs olyan ösztönző politika, amely meg tudná fordítani a jelenlegi népesedési trendeket. Ha tetszik ha nem, a jövőben is folytatódni fog a magyarság népesség-csökkenése a Kárpát-medencében. Orbánnak viszont vannak víziói, mert maga akarja írni a történelmet, hogy bekerüljön a nagy magyar sorsfordítók közzé...Valljuk be, erre jó esélye van, hiszen már Horthyhoz vagy Kádárhoz hasonló tekintélyt és hatalmat épített ki magának Magyarországon...Bizonyos dologban igaza van, hiszen most páratlan lehetőség küszöbén áll az ország: először talán az elmúlt 500 év során, esély van arra, hogy felzárkózzunk életszínvonalban Nyugat-Európához. Ez persze nem a kormány politikai teljesítményének az eredménye , hanem az egész közép-európai régiót érintő, általános gazdasági fejlődés következménye...A közvetlen konkurenseink előttünk járnak, de 10 év alatt már nálunk is érezhető az életszínvonal-javulás. Az életkörülmények lassú javulását Orbán saját magának vindikálja , így az eddigi politikája is önigazolást nyer...
Úgy látom, a demokratikus ellenzék semmilyen fogást nem talál rajta és mindenki számára felfogható víziók kínálata nélkül esély sem lesz Orbánt leváltani...
Orbánnak van egy ajánlata: egy etnikailag homogén, fehér, keresztény nemzetállamról, egy szaporodó , gyarapodó, polgárosodó országról, amely ügyes pávatáncosként, kvázi kishatalomként ugrándozik a nagyhatalmak érdekszférái peremén... Amikor kitárjuk a farktollainkat - főleg Orbánnal- , sokkal jelentősebb hatalomnak látszunk a világpolitikában, mint amekkorák valójában vagyunk...
Az emberek többségének tetszik ez az ajánlat, ez a vízió hiszen a magyarok többsége nagyon konzervatív és tekintélyelvű, ezért boldogan, ellenszegülés nélkül kiszolgálják a hatalmon lévő elit politikáját, hiszen úgy gondolják: Orbán az a vezető aki meg tudja védeni őket a külső ellenségtől a globalizáció káros mellékhatásaitól...Ma már gondolkozni sem nem kell, hiszen minden adott: a nemzeti egység , a koherens központi világnézet, jövőkép...
Az ellenzék ebben a politikai harcban teljesen eszköztelen, hiszen azon az egyetlen és igaz állításán kívül, hogy az Orbán-rendszer nem demokratikus, hanem egy autoriter hatalmi rendszer, nincs mondanivalója, nem tud semmilyen ellen-alternatívát felmutatni, amely vonzó lenne a tömegeknek..
Orbán legalább kijelöli az utat, amelyen szerinte járnia kell az országnak...
Eddig úgy tűnik, hogy az Orbán-rendszer- és maga Orbán is- minden ellenzéki vagy összellenzéki támadásnak ellenáll...Megbicsaklásnak vagy trendtörésnek jele sincs...Orbán egy megdönthetetlen nemzetvezetővé vált, olyan politikussá, aki önként soha nem fogja átadni a hatalmat...

livengood 2019.02.10. 23:35:17

@Khonsu: ez csak látszólag sok pénz, nem kell sajnálni. egyébként stadionra meg propagandára költenék úgy is. A csokot nagyon sokan igénybe vették, komoly segítség a középosztálynak. viszont a szegényektől elvontak (megnövelt áfa). a 15% szja annyira alacsony már, hogy nem igazán segítség miközben őket jobban terheli a 27 százalék áfa mint a jómódúakat. a szegény gyerekek oktatására kellene rengeteget költeni, valamint bérlakás program kellene, hogy a társadalmi osztályok ne záródjanak be. a fiataloknak lehetőségük legyen munkával feljebb jutniuk bár honnan is kell kezdeniük az életüket.

Khonsu 2019.02.10. 23:35:33

@Barkalot:

Van, de sokszor csak ugyanolyan értelmetlen formaság, mint itthon. Most komolyan. Egy betanított munkást mi értelme interjúztatni?

VT Man 2019.02.10. 23:36:57

@Boar.:
"A retkes cigányok már most is röhögve vágják az adófizetők képébe, hogy "a faszomból megélek"

Most panaszkodott a DK/Gyurcsány, hogy a családi pótlék 10 éve nem emelkedett.

Azt persze elhallgatta, hogy a DOLGOZÓ embereknek emelkedett, adókedvezmény formájában (helyesen).

Khonsu 2019.02.10. 23:39:26

@livengood:

Ezzel egyetértek, a stadionoknál ás a propagandánál bárhol máshol jobb helye van a pénznek.

VT Man 2019.02.10. 23:40:15

@livengood:
"valamint bérlakás program kellene"

A bérlakás program az, hogy az állam épít egy lakást, és ahelyett, hogy a piacon kiadná 150 ezer Forintért, kiadja 30 ezerért?
Nem lenne jobb támogatni a rászorulók lakbérét (persze az magyarországon a csalások melegágya lenne, de szerintem a bérlakás is).

kacsa. 2019.02.10. 23:42:03

"Orbán közben maga a legnagyobb gátja a gyerekek megszületésének azzal a mérhetetlen bizonytalansággal, amit az országban kelt."
Ezzel a mondattal nagyon egyet tudok érteni. Szóban csak úgy röpködnek a milliók, de ha a munka, a havi jövedelem bizonytalan, akkor akik előre szoktak tervezni, halasztják a gyerekszülést. És fennáll annak a veszélye, hogy később már nem lehet egy párnak annyi gyereke, amennyit eredetileg szeretett volna. Bármikor jöhet egy olyan döntés, ami megingatja az amúgy sem biztos lábakon álló egzisztenciáját egy fiatal párnak. Az elmúlt 5 évben velem már legalább kétszer eljátszották ezt, a férjemmel szintén. De azért szüljek, mert segítenek autót venni. Segítek, nem ezért szeretnék szülni, nem is azért, mert félek, hogy elfogy a magyar, a migráncsokkal is riogathatnak, legfeljebb többet fogok stresszelni és nehezebben jön össze a baba.

Brix 2019.02.10. 23:47:01

A roma társadalomnak viszont óriási kitörési lehetőség lesz a 10 milliós "életkezdési hitel" Rögtön kiházasítják majd a család összes lány tagját, a férfiak elköltik a pénzt, visszafizetni meg talán soha nem fogják...Az ilyen ingyen pénzek, beláthatatlan társadalmi következményekkel járnak, és igazságtalanok azokkal szemben, akiknek majd valahogy ki kell termelni a szétosztott pénzeket, vagy akiktől elvesznek cserébe...Az inflációs hatás lehet a legjelentősebb, ha hirtelen megjelenik a gazdaságban ekkora nagyságú, fedezet nélküli pénz...

Midnight Rum 2019.02.10. 23:49:47

@livengood: "Négy gyerekem van, soha nem szavaztam orbánra"

Pedig a helyedben meggondolnám.

Khonsu 2019.02.10. 23:50:12

@VT Man:

Azért nem jobb, mert a probléma, hogy szűkös a kínálat, magyarul kevés a kiadható lakás ott ahova a munkakereslet miatt áramolna a nép. Nem kell piaci ár alatt kiadható állami lakásokat építeni. Bőven megteszi, ha a piacon kiadható lakások számát növelik, növelve a kínálatot. Akkor természetes módon csökkennek az árak, nem csak az új dérlakásoké, hanem az adott térségben az összes.

Midnight Rum 2019.02.10. 23:51:15

@Brix: "Az ilyen ingyen pénzek, beláthatatlan társadalmi következményekkel járnak, és igazságtalanok azokkal szemben, akiknek majd valahogy ki kell termelni a szétosztott pénzeket, vagy akiktől elvesznek cserébe."

Hát igen, ezek a támogatások már csak így működnek. Lehetett volna adót is csökkenteni, akkor nyilván most azt írnád hogy ez a nagykeresetűeknek kedvez. Egy a lényeg, sírni kell, akármi van.

livengood 2019.02.10. 23:52:16

@Midnight Rum: kell az én szavazatom neki? szerinted?

Midnight Rum 2019.02.10. 23:53:02

@Khonsu: "Bőven megteszi, ha a piacon kiadható lakások számát növelik, növelve a kínálatot. Akkor természetes módon csökkennek az árak,"

Ha ez lenne:

"orbánviktor mesterséges beavatkozással letörte az ingatlanárakat, tönkretéve egy csomó magyar megélhetését és bizonytalanságot okozva a piacokon"

vegyétek már észre, hogy mindenen sírtok, akkor meg nem mindegy?

livengood 2019.02.10. 23:55:19

@VT Man: ezen csak a törvényesség segítene. persze amikor vannak a törvényen felettiek, akkor lehetetlen visszaszorítani a csalást

Midnight Rum 2019.02.10. 23:59:53

@livengood: Mindig minden szavazat kell. Orbán ajánlata a 7 pont, az ellenzéké meg a sírás és nyávogás. Szerintem egyértelmű a döntés. A korrupción, satöbbin meg akkor lenne értelme sírni, ha a másik oldal nem ugyanezt csinálta volna, így tökmindegy.

Khonsu 2019.02.11. 00:02:54

@Midnight Rum:

Igazad van, adják inkább a Lőrincnek, ott jobb helye van.
Piszkos nagy máslitok, hogy ilyen birka nép a magyar, és az oligarchák (akiknek egyetlen érdeme a lojalitásuk, semmi több) kitömését látva nem teszik fel a kérdést, hogy "Hát nekünk nem jár?" Mert mondjuk te ugyanannyit, vagy többet tettél érte, mint akik a milliárdokat elteszik...
Bolondok vagytok, hogy nem zsaroljátok meg őket: "Ikszelünk, ha fizettek..."

Megnézném a Viktor arcát :D

vincent66 2019.02.11. 00:10:49

Gyönyörű ez az írás, igazi magyarosan baloldali, humanista. Öröm nézni ezt az agóniát a hozzászólók többségénél.

Khonsu 2019.02.11. 00:21:28

@vincent66:

Nincs itt semmiféle agónia, én például nagyon jól szórakozom :D
Végre nem a házitrollunk 200 kommentjét kell olvasni. Néha jól jön, ha betér hozzánk a vándorcirkusz :)

livengood 2019.02.11. 00:28:57

@Midnight Rum: Mindig erkölcsi kötelességemnek éreztem, hogy érvényes szavazatomat leadjam. Mélyen hiszek a demokráciában. Ha májusban lesz egy csöppnyi esély, hogy az én álláspontomhoz közeli párt delegáltjára szavazhassak, akkor a Fidesz nem kapja meg a szavazatomat. Számomra az a különös helyzet adódott, hogy jelenleg az én álláspontomhoz legközelebbi álláspontot a Fidesz képviseli. Miközben nem értek egyet a Fidesz álláspontjával migráció, nemzet, liberalizmus, Európa építése kérdéskörökben, eközben fényévekre van tőlem a magyar és az EU-s baloldal, liberális oldal, az EU jelenlegi vezetőinek többségének véleménye is. Szóval vészesen közeledik az idő amikor életemben először Orbán pártjára fogok voksolni.

De ettől én még felrovom neki, hogy itthon az árkot ássa és szétszakítja a nemzetet. Egyetlen gesztusa sincs az ellenzékre szavazó majd 50%-nak. Nem az ellenzéki pártoknak, hanem az ellenzéki szavazóknak, legyenek akár debilek, de magyarok. Nem neki kell megfizetnie ennek az árát. Jobb egy rossz döntés következményét együtt, békében átvészelni, mint bár milyen szuper növekedésben szétszakadva, egymás torkának esve, magyarságunkban megkeseredve belerokkanni. Miféle példát ad ő a jövő generációinak? Magyarnak magyar az ellensége? Ő van hatalmon, tehát ő tud gesztust tenni, ő tud véget vetni az acsarkodásnak, ne tolja másra.

Larrikin 2019.02.11. 00:59:45

@Barkalot: "Mondjuk én szerintem nem baj ha nem leszünk ennyien."
Az se baj, ha 3 millió nyugdíjas jut 2 millió aktív dolgozóra?

2019.02.11. 02:48:15

@Bánegressy: Szerencsére nem fogja. Több okból is. Először is az altiszti és tiszti beosztásokat féltékenye őrzik a HM és az MH protekciósai számára, nagy részük soha nem is volt és nem is lesz meghirdetve. Bővítés pedig anyagi okokból kizárva. Hehe.
Másrészt a felvétel orvosi és fizikai követelményei ami a Hm rendeletben van szabályozva szerencsére elég kötözködősek ahhoz, hogy betű szerint értelmezve jóformán bárkit alkalmatlannak nyilváníthassanak. Ez főleg a 30 feletti korosztályt érinti. Ha át is mennek rajta sokan a rendszeres szűréseken, az inkább annak köszönhető, hogy nem akar az MH olyan pereket a nyakába varratni, amelyek felvetnék a megalapozott gyanúját annak, hogy a szolgálatba lépéskor még egészségesnek, alkalmasnak minősíthető katonák mitől lettek hirtelen alkalmatlanok pár év leforgása alatt. A katonaorvosok amúgy is szeretnek a felvételizőkkel kekeckedni. Részben mert féltik az állásukat és nem akarnak bármit aláírni, részben pedig szórakozásból.

2019.02.11. 02:48:21

@Bánegressy: Szerencsére nem fogja. Több okból is. Először is az altiszti és tiszti beosztásokat féltékenye őrzik a HM és az MH protekciósai számára, nagy részük soha nem is volt és nem is lesz meghirdetve. Bővítés pedig anyagi okokból kizárva. Hehe.
Másrészt a felvétel orvosi és fizikai követelményei ami a Hm rendeletben van szabályozva szerencsére elég kötözködősek ahhoz, hogy betű szerint értelmezve jóformán bárkit alkalmatlannak nyilváníthassanak. Ez főleg a 30 feletti korosztályt érinti. Ha át is mennek rajta sokan a rendszeres szűréseken, az inkább annak köszönhető, hogy nem akar az MH olyan pereket a nyakába varratni, amelyek felvetnék a megalapozott gyanúját annak, hogy a szolgálatba lépéskor még egészségesnek, alkalmasnak minősíthető katonák mitől lettek hirtelen alkalmatlanok pár év leforgása alatt. A katonaorvosok amúgy is szeretnek a felvételizőkkel kekeckedni. Részben mert féltik az állásukat és nem akarnak bármit aláírni, részben pedig szórakozásból.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 04:56:49

@livengood:

"Egyetlen gesztusa sincs az ellenzékre szavazó majd 50%-nak."

Hogyne lenne: nem-magyaroknak nyilvánítja őket.

Nzoltan 2019.02.11. 05:13:14

A baloldal történelmi vereséget szenvedett.

Megsemmisült.

csakférfi 2019.02.11. 05:29:29

Hafr
Sikerült ismét bizonyítanod mennyire nyàlverö ember vagy.
Van egy pozitív diszkriminàciò jelenleg.
A fideSS kormàny elönyben részesíti a gyereket vàllalni akaròkat.
Valamint a nöket akik férjhez akarnak menni.
Tàmogatja ezen törekvéseket.
Ugyanis a szingli....(keresem önmagam és az életcélomat életem végéig..kvàzi bizonytalan még abban is hogy férfi-e vagy nöi viselkedést mutasson) nem elönyös a tàrsadalomban.
Sem az életben.
Preferàlja a nöt...mint a csalàd gerincét.
Ebben rosszat làtni?
Idiòtàk.
Aki nem akar gyereket..nem szeretne férjhez menni NE TEGYE!
Halgasson.
Kutatàsok kimutattàk "több gyereket vàllalnànak ha könyebb lenne egzisztenciàt teremteni fiatalon kezdö hàzasként"
Tessék....nehezemre esik kimondani mert rühellem or-bànunkat....mint keresztapàt.....most mégis kedvez a csalàdban gondoljodòknak.
Az a néhàny hiszterika meg keresse önmagàt és nyafogjon..

illiberalisberlo · http://illiberalisberlo.blog.hu/ 2019.02.11. 05:36:14

ingatlanárak + 20% év végéig.

Nem lehet, hogy csak a focihoz kell az a sok gyerek?

Burgermeister 2019.02.11. 05:45:40

@Barkalot: szerencsére már azok sem akarnak szülni, utazni, villantani, celebbé fejlődni akarnak

Midnight Run 2019.02.11. 06:20:47

@Midnight Rum: Ha a realitást nézem, akkor majd a kis Lakatos Róza 15 évesen összejön Kolompár Renátóval, 19 évesen behúzzák a három poronty utáni 10 misit, azt gyorsan elverik, a mama meg elmegy Zürichbe vendégmunkásnak.

Pont nem a középosztály nem fog szülni, akit szeretnének. Viszont tele leszünk felelőtlen alsó osztálybeliekkel.

Csak gratulálni tudok annak, aki ezt kitalálta.

Midnight Run 2019.02.11. 06:23:21

@csakférfi: A könnyebb egzisztencia biztosabb munkaerőpiacot, stabil szabályozó környezetet és mondjuk megfelelő átképzési rendszert jelent, nem ellési pénzt!

zord íjász · zordidok.blog.hu 2019.02.11. 06:31:04

Bloggertárs. Azért ezen a blogposzton el kellett volna még egy kicsit gondolkozni, mielőtt élesíted.

A világ nem fekete-fehér, és nem lehet a politikai síkot, a politikai ellenérzést az élet minden vetületére és az élet minden problémájára ráterelni.

A népességfogyás-elvándorlás-gazdasági helyzet- gazdasági gyarapodás négyszögében valós/valódi/komoly problémákkal kell szembenéznie az országnak, és ezekkel olyan társadalomkutatók/szociológusok/gazdaságkutatók is rendszeresen foglalkoznak az országban, akik szerintem soha a retkes életben nem szavaztak a Mesterre és a tolvaj bandájára. Ez egy valós dilemma, és az ország jövőjét alapvetően befolyásoló probléma.

Orbán bedobott az üstbe valamit: majd a szakemberek szakmai-gazdasági realitás szempontból szétszedik, de az is lehet, hogy eleve sima parasztvakítás az egész, mert ennek nincsen meg az anyagi fedezete, és Kalányos Lucsánó meg a kisrokonság hamarabb fog rácuppanni erre a bulira, mint egy józan középosztálybeli, aki minden egyes nemzet gerincét és eltartó erejét adja, a világ minden civilizált társadalmában.

Én nem tudom mi lesz ebből. De ezt a "nemzeti tenyészprogram" dolgot talán nem kellett volna tolni. Azt hiszem. A többit elmondták az értelmesebb kommentelők. Nem, nem ez a csupa kisbetűvel író idióta, az ő kommentjeit meg a véresszájú nertálibokét soha nem olvasom el. Mondom az értelmesebbek, akiknek vannak gondolatai.

Szerintem nem kell csípőből tolni az Orbánfóbiát. Ésszel, józan érvekkel többre megy az ember. Persze, lehet ,hogy rosszul látom. A világ egyre primitívebb hely lesz.
De te intelligensebb vagy ennél. Ebben talán tévedek?

kissaby 2019.02.11. 06:37:43

Ha meg nem jön be, akkor megvalósulhat a szolgálólány meséje.....

2019.02.11. 06:44:36

Gyereket nem vállalni, az az önzőség.

csakférfi 2019.02.11. 06:46:53

@Midnight Run:
Ellési pénz?
Baszki......ki az az emberiességéböl kifordult majom aki ilyen megalàzò kifejezést hasznàl?
Csak egy àllat mond ilyent.....
Síkhülye nagyzàsi màniàju kezelendö......

csakférfi 2019.02.11. 06:49:37

@kissaby:
Szolgàlòlàny meséje?
Valami idiòta filmet csonàl egy agyrémböl....te meg hivatkozol rà.
Azaz "elmeroggyant" kategòria.
A valòsàg az.....màs.
A sorozat írò meg jòl keres vele.
Hülye....

megvagyhadnagy 2019.02.11. 06:56:56

@abcd1234: Végtelenül primitív vagy. Jobb lett volna, ha anyád-apád is így gondolkodott volna.
Legyen szolga a háztartásban??? Te tényleg így gondolkodsz a gyerekekről? Talán tényleg jobb, ha a génjeid veled együtt eltűnnek egy államilag támogatott temetés közepette.

Nerevaryne 2019.02.11. 07:01:12

Ja, bassza meg az Orbán-kormány, amiért támogatja a családokat! Dögöljenek bele, mocskos rohadékok, hogy merészelik?!

Éva Lonkay 2019.02.11. 07:35:45

De szar nektek elvtársak! Semmibe se tudtok belekötni, ezért mindenbe beleköttök. A kutyának se kelletek liberálbolsik! Az ország jól működik, ti meg elmehettek a náthás 3,14csába mind a húszan Lánchidat lezárni.

Ekrü 2019.02.11. 07:37:48

@abcd1234: "A gyerekvállalás eleve önzőség.Legyen kivel babázni, legyen szolga a háztartásban, legyen aki eltart idős koromban, vagy éppen ne legyek egyedül."-Rossz lehet neked,ha ilyen családban nőttél fel,ahol ezek voltak a szempontok.Komolyan sajnállak.De hidd el ,a normális családokban bizony szeretik a gyermekeket és nem azért szülnek a nők ,hogy legyen "szolga".

HaCS 2019.02.11. 07:51:07

Jómagam kritikus gondolkodóként a legritkábban kommentelek így posztokat:

Egyetértek.

Nerevaryne 2019.02.11. 08:04:25

@HaCS: Meglehetősen szelektív lehet az a kritikus gondolkodás.

HaD 2019.02.11. 08:08:47

T. HaFr Hölgy/Úr!
Sok mindenben egyetértünk,de azt látni kell hogy így működnek a jelenlegi "elit" által kormányzott országok... manipuláció,áldemokrácia,gazdasági rabló gazdálkodás...nulla jövőkép egy adott régió valós lehetőségeit kihasználva FENNTARTHATÓ formában. Ez az posztkádári rendszer is "csak" egy ilyen a sok közül. orbán teszi a dolgát a kutyák ugatnak(pl. mi:)) a karaván meg halad...egy ilyen rendszer megváltoztatásához ez édes kevés...amolyan kiírom magamból a keserűséget dolog:)

HaD 2019.02.11. 08:10:24

...ja és kimaradt a gyerekek nyelvtanulása külföldön ígéret mely megszervezésére van egy tuti tippem hogy ki fogja lebonyolítani:):)

Semper Fidelis 2019.02.11. 08:13:18

Egészen egyszerűen nincs igazad. Te is tudod, de azért ki kellett izzadni, hogy miért nem jó amit a kormány csinál. Végtelen sok bajom van velük, pl stadionok, közvilágítási ügyek, M4 autópálya, de a család és dolgozótámogatasi rendszert az eddigi kormányoknál sokkal jobban csinálják.

kissaby 2019.02.11. 08:20:46

@csakférfi: Miért a fidesz valósága nem egy agyrém?

csakférfi 2019.02.11. 08:29:08

@kissaby:
De.
Csakhogy van két gyerekem....18....és 20
Nekem anno 1990-ben nem volt ilyen kedvezmény amikor nösültem.
Lemaradtunk ròla.
Ez van. Akkor meg ax volt. Ki ne szeretné hogy a gyerekei ne sxenvedjenek annyit mint ö maga?
A posz egy nyàlas hiszti.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.02.11. 08:45:19

@Brix:

" ügyes pávatáncosként, kvázi kishatalomként ugrándozik a nagyhatalmak érdekszférái peremén..."

Amíg a saját homokozójában ugrándozott, addig nem volt gond. Miután a putriból kiszabadulva bement a világ nappalijába, odaszart a szőnyeg közepére, szétrugdalta és elkezdett óbégatni, hogy milyen mocsok van itt, a világ megismerte és megteszi a megfelelő lépéseket, hogy a törpecézár a valós értékének megfelelő helyre kerüljön.
1-2 év és olyan szinten megszopatják a valódi politikusok, hogy a saját hívei rángatják fel az első fára... Az első lépéseket már megtették, lassan színt kell vallania, hogy putyin farkát fényezi vagy a trampliét, amelyik veszít az minden probléma nélkül kicsinálja amint már nem hoz neki hasznot.

Kunhalmi Agnes 2019.02.11. 08:48:08

Felesleges értelmetlen aljas pénzszorás. Inkább a menekülteket kéne támogatni, nem fasiszta magyarok gyerekvállalását. Sargentini asszony ezt is belefogja irni a következö jelentésébe azt garantálom.

Orbán veje 2019.02.11. 08:54:50

A Nagy Nemzeti Tenyészprogram részeként már csak annak bejelentése hiányzott, hogy a nemi erőszak ezentúl hazafias hőstett.

A náciknál egyébként az volt, és szerintem jövőre nálunk is meglesz. A sok hülye MTA tudósnak is inkább dugni kellene mert arra van pénz, tudományoskodásra viszont nincsen.

Szép kis fideszország. Szó szerint elkurvult.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2019.02.11. 08:58:42

Népesedési program ide, népesedési program oda....a magyar társadalom gyerekellenes, plusz a "modern" életfelfogás is "arat". Ezt pénzzel nem lehet megoldani.

Frh 2019.02.11. 09:08:28

Az a gond, a kormány azt hiszi, pénzzel mindent elérhet. Sajnos nem így van. A braziloknak lehet, hogy megnő a gyermekvállalási kedvük, mert el akarják inni a támogatást, csesznek visszafizetni a kölcsönt/vagy nem is tudják, de ettől még a középosztálybeli nő nem fog nagy kedvvel szülni.
A családpolitika más ágai valahogy nincsenek benne a köztudatban, sem a politikában, pedig egyre jelentősebbek. Gondolok itt konkrétan az örökbefogadásra.
Tudtátok, hogy ezres sor van párokból, akik több éve várakoznak gyermekre? Tudtátok, hogy ma Magyarországon 5 év az átlagos várakozási idő egy örökbefogadásnál?
Tudtátok, hogy 42 napig visszakérhető a gyerek? Nemrég a 39. napon kérték vissza a "boldog" örökbefogadó családtól. Át kellene dolgozni a szabályokat, hogy ez ne történhessen meg! Az sem, hogy elég ha az állami gondozásba adott gyermeknek ír egy levelet a szülőanya félévente, és akkor már nem adható örökbe!
Úgy rossz a szabályozás, ahogy van. Meg kell változtatni.
Az milyen, hogy bekerül egy gyermek az állami rendszerbe és sokszor évek múlnak el, mire örökbeadható lesz. Miért?
Közben meg egy rakatnyi pár várakozik.
Tele vannak a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó intézetek. Az összes. Több hónapra előre be vannak táblázva az orvosok. 5 próbálkozást támogat az állam.

HaD 2019.02.11. 09:12:48

Egy adott gazdasági szituban a munkaerő rendelkezésre állása kulcskérdés(lásd még Marx és elődei...és utódai:)).Egy Licinius(majd később Gracchusok) féle törekvés avagy a pestisjárványok(keresztesháborúk) tanulsága vagy akár a vesztfáliai béke kényszerűsége de a török idők utáni betelepítések Mo.-ra csak néhány példa arra hogy ha nincs aki dolgozzon akkor az elit baszhatja:)...orbán nem talált itt fel semmit...talán valakinek üzent hogy érti a leckét miközben megsütheti a pecsenyéjét. Persze a bankok akik mellesleg extra(qrva nagy extra) profittal dolgoznak kis hazánkban meg az építőipari maffia szintén jól elsütögeti a pecsenyéjét. Miközben ez az orbán adóztatja a bankokat simán hülyére veszi a magyart azzal hogy engedi a többszörös kamat és bankköltség bizniszt nekik...ez is csak amolyan agitprpos virtus amit a bibóban meg Oxfordban belé sulykoltak(ez utóbbit a soros pénzelte)...nincs itt semmi látnivaló. Mintegy 5-600 éve ez folyik kis hazánkban...az "elit" sütögeti a pecsenyéjét meg próbál lavírozni és ehhez a népet eszközként használja fel....

HaD 2019.02.11. 09:16:32

@Frh: Ez a bankoknak meg az építő iparnak szól(+ a lánykájának aki majd kiviszi a kis magyar gyerekeket külföldre "tanulni":))...a nemzeti jövedelem átcsoportosítása ez semmi más. Ha most pl. cipőfűző iparban lenne érdekelt a koma akkor most a cipőfőző lenne ingyenes 100 évig minden kis magyar gyereknek:):)

HaD 2019.02.11. 09:22:17

@Kunhalmi Agnes : egyébként támogatja is őket a kis haver...a bűnöző menekülteknek letelepedési kötvénnyel...a gazdasági menekülteknek(ukrán/balkán) meg bérmunkás gyárban munkahellyel,akik a magyar adófizetők pénzén adómentesen pláne adót elcsalva működnek.

eloi 2019.02.11. 09:22:23

HaFr, akik itt az "őrületet" csinálják, meg a rossz hangultatot keltik, azok TI VAGYTOK! Az állandósult destruktív hozzáállásotokkal és hazudozásaitokkal. Nektek nem jó semmi.
Ha nincs pénz, azért nem vállalnak az emberek gyereket. Nyilván ez is a kormány hibája, szerintetek. Ha a kormány ad pénzt, miért ad? Rohadt kormány "tenyészteni" akar...
El kellene már dönteni, mit szeretnétek?
Adjon pénzt a kormány, s legyenek magyar gyerekek, vagy ne adjon, és a hiányzó munkaerőt a jövőben tényleg bevándorlókkal kelljen pótolni?! Vagy?

Mindenesetre HaFr, EZEK LEHETŐSÉGEK!!! Érted? Nem kötelező egyik támogatással sem élni!
Te és a hasonszőrű, így gondolkodó társaid ne is éljenek vele! Minek szaporodnátok.

Minden normális kormánynak, országnak van népesedés politikája, vannak ösztönzői..., ezt csak ti nem fogjátok fel.
Vagy nagyon is felfogjátok, és ennek ellenére agitáltok ellene. Csak mert a Zorbán!... :-(

HaD 2019.02.11. 09:24:53

@csúti csüngőhasú tolvaj: khmmm. a leírás az látványosan olyan mintha egy győzike jelentről szólna:):):)...csak nem mert van bennük közös:):):)???

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2019.02.11. 09:28:48

ez egy nagyon beteg poszt. nagyon-nagyon beteg.

HaD 2019.02.11. 09:35:31

Arról hogy a magyar gazdaság lerablásához miért is asszisztált anno matócsi haverjával(aki mint privatizációs kormánybiztos volt)arról is tarhatna egy kis évértékelőt...meg arról hogy a volt komcsikkal(gyurcsány és bandája) miért asszisztáltak az ország gazdasági erejét egyoldalúan alárendelni valamiféle kiszámíthatatlan idegen gazdasági érdeknek...olyan érdeknek amelynek ha lesz jobb ötlete avagy megszorul a saját berkeiben akkor úgy hagy itt mindent mint eb a szarát aztán lehet tapsikolni majd a stadionokban a sok kis magyar gyereknek hogy gyertek be ruszkik...aztán lehet nekik szállítani a sok kis magyar munkáját olyan csere aránnyal hogy egy gránátért egy disznó...mint a régi "szép" időkben...és ehhez lehet most is tapsikolni akinek tetszik...na pont nem a jövő nemzedéke érdekli ezt a sutnyák bandát:(...akkor nem tették volna tönkre majd adták volna el szarérhugyér a magyar termelő kapacitást,meg a magyar munkaerőt:(

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2019.02.11. 09:35:47

Nem pénzt ad, hanem kölcsönt. Elég nagy különbség.

chrisred 2019.02.11. 09:41:24

Az ördög a részletekben lakozik, amiket most nem ismerünk. Mennyire lesz kedvezményes az a családalapítási kölcsön, mikor most indul felfelé jegybanki alapkamat? Hány gyerektől számít nagycsaládnak egy család az autóvásárlási támogatásnál? Lesz elegendő bölcsődei hely, az nagyon jó, de fizetős lesz vagy nem?

Az nyilvánvaló, hogy a három gyerekre belengetett szja mentességtől azért visszakoztak, és lett a mostani változatban négy gyerek után, hogy a költségvetési terheket a töredékére csökkentsék. Ugyanez a változás megtörténhet a tegnap elnagyoltan bejelentett intézkedések gyakorlatba való átültetése során.

Prognozuoti Blasio 2019.02.11. 09:41:27

Életellenes gyűlölet-írás!!

Rühelem a kormányt, de ha adj Isten van egy jó ötletük, akkor miért kell zsigerből kutyapicsázni?
Na, az ilyen primitív károgók miatt lesz még pár kétharmad a jövőben. Köszönjük!
Lehet az embernek más a véleménye... Lehet más a felfogása a világról. De a családok támogatását a "az őrület legújabb frontjaként" prezentálni szerintem undorító és aljas dolog. Nem sokat ér az emberi élet, úgy látom. Elnézést, más élete... Mert hát ugye a kedves blogger már él, másnak meg hát minek, ha az bloggerünk komfortzónáját zavarja?
Hányinger! Léteztek már olyan emberek, akik el akarták dönteni, hogy kinek van joga az élethez... Náciknak hívták őket! Üdv a klubban, kedves író!

László Szűcs Szümi 2019.02.11. 09:48:45

Ilyen gyökér, rosszindulatú, primitív, buta, gyűlölködő és gyűlölködést szító írást még ettől az alja ellenzéktől sem olvastam. Bravó, magasra tetted a lécet te senkiházi barom.

eloi 2019.02.11. 09:49:45

Az is egy durva "materialista" felfogás, hogy ha az ösztönzés hatására születni fognak gyerekek azokat nem azért fogják szeretni, mert gyerekek, hanem csak mint tárgyakat, akik a pénz miatt lettek és így is fogják őket nézni szülők. Milyen gondolkodás már ez is?

TPK 2019.02.11. 09:58:01

Élhető, szabad országban, ahol színvonalas az oktatás és az egészségügy, megfizetik a munkádat, nem szít gyűlöletet a kormány, a tudás és a teljesítmény számít, ahol nem szólnak bele a magánéletedbe, ott nem kell ösztönző a gyermekvállaláshoz.

Roan 2019.02.11. 09:58:37

@közíró MAXVAL bircaman: támogatja azokat is, sőt, a legfőbb szövetségesei egyház néven...

Pipas 2019.02.11. 10:01:18

@TPK: "Élhető, szabad országban, ahol színvonalas az oktatás és az egészségügy, megfizetik a munkádat, nem szít gyűlöletet a kormány, a tudás és a teljesítmény számít, ahol nem szólnak bele a magánéletedbe, ott nem kell ösztönző a gyermekvállaláshoz."

Tük nyilvánvaló, hogy butaságokat beszélsz. Mindenki tudja, hogy a jóléti államokban, ahol magas az életszínvonal és nem kelt gyűlületet a kormány alacsony a gyermekvállalási kedv.

Ahol nyomor van, ahol diktatúra és a vallási fanatikusok gyűlületkeltésétől hangos a kormány, ott igen magas a szaporulat.

Akkora hazugságot nyomtál, hogy kilóg a sorból. Még csak reggel van, de már most kiérdemelted a nap hazugsága címet. :(

eloi 2019.02.11. 10:02:46

@csúti csüngőhasú tolvaj: Hihetetlen, hogy mekkora indulatokkal szurkoltok minduntalan az országunk ellen.
Aztán csodálkoztok, hogy lehazaárulóznak...
Mit gondolsz, ha egy focimeccsen beülnél a hazai szurkolótábor közepére és ordibálnád, hogy verjék már szarrá a csapatot végre, mit kapnál??? Most pontosan ezt csinálod, csinálja a teljes ballib tábor.

És nem, nem csak Orbánt szívatnák meg a külföldi hatalmak, akikért rajongtok, hanem az országot is.

kocsisj 2019.02.11. 10:03:15

@csakférfi: Nekem is van kettő még a '70-es évekből. Akkor is születtek gyerekek, mert jóval nagyobb volt a létbiztonság. De ez a múlt. A jövő úgyis az, hogy robotok vagy számítógépek építenek, bányásznak, jogászkodnak, adminisztrálnak meg pénztárgépek. Autók a fene tudja milyenek lesznek, ha lesznek és biztos nem emberek szerelik össze őket. Ez egy komoly létbizonytalanságot vetít előre. Jelenleg a világ többi részén tapasztalható őrült szaporodást kellene valahogy megállítani, nem pedig a 10 millió magyar hagymázas álmait kergetni. Ha pedig létre hozná az általa kívánt hirtelen baby-boomot, hol lesz nekik bölcsöde, óvoda, iskola és főként pedagógus. Aki A-t mond mondjon B-t is. Először a pedagógusok (óvónő, dadus stb) státuszát és egzisztenciáját kellene rendbe hozni, utána talán lehetne a családot gyermekvállalásra biztatni. A romák oktatásába is legalább 10 stadionnyi pénzt kellene invesztálni, hogy ne az történjen, ami többen fent vizionáltak. És nem Farkas Flórián féle projektekbe, hanem valós megoldást keresve jól megfizetett szakemberekkel.

Midnight Run 2019.02.11. 10:05:38

@TPK: Teljesen egyetértek. Ez a gyereket pénzért ötlet színtiszta marxizmus, ráadásul nem lesz sikeres, mert akkor összeget nem nyújt, ami valóban fedezi egy gyerek felnevelését. Ahhoz ennek az összegnek a 3-5x kéne adni, annyi pénz meg nincs a költségvetésben.

Szerintem eleve a célkitűzés is rossz. Nem 2,1-es születési rátát kellene belőni, hanem a reálisabb 1,8-at. Ha kell még munkáskéz, azt be lehet külföldről hozni legálisan (egyébként most is ezt teszi a kormány, mennyi ukrán, határontúli magyar meg vietnámi dolgozik).

A gyerekek oktatása, képzése a jövőben viszont kulcskérdés. Az oktatási rendszerünk csapnivalóan sz*, akár az egészségügy. Na ez lenne a fontos munka. Ma is van 1 millió magyar, akinek a munkaereje nem eladható, mert nincs munkakultúrája és szakképzettsége bármit is csinálni.

csakférfi 2019.02.11. 10:06:40

@TPK:
Élhetò orszàgban?

"Már szinte mindenhol tendencia, hogy a gazdasági fejlődéssel csökken a gyerekvállalási kedv is, ez azonban rövidesen gazdasági visszaeséshez vezethet. A katasztrófa csak a politikusok aktív szerepvállalásával kerülhető el. A fejlett országokban egyelőre a bőkezű családtámogatással és a nők könnyebb munkavállalásának segítésével próbálnak tenni a gyerekszám növeléséért.

Már nemcsak Európát, de szinte az összes fejlett országot fenyegeti az elöregedés. A Telegraph szerint a tartósan alacsony növekedés és a magas államadósság gazdasági válságot okozhat, ha az államok nem kezelik elég határozottan az elöregedés problémáját. Európában csak Franciaországban növekszik a népesség, erős, sok lábon álló családtámogatási modellel."

m.origo.hu/gazdasag/20160105-demografia-tarsadalom-eloregedese-vilagszerte-gazdasagi-valsag-francia-modell.html

Miket hiszel még?
Ami nem valòsàg?

eloi 2019.02.11. 10:07:00

Egyébként meg jó, hogy kiírjátok magatokból, ami bennetek van! Mert legalább mindenkinek világos, kiben mi lakik!!!

chrisred 2019.02.11. 10:08:22

@Pipas: Melyik országra gondolsz? A nyugati és a skandináv országokban sokkal magasabb, mint Kelet-Európában.

2019.02.11. 10:08:44

@FrVili:
nem azt állítom, hogy feltétlen konszolidálni fog. hanem azt, hogy errfelé a kvázi egypártrendszer viszonylag konszolidált. és egy opció, hogy ezt a fővárosban a többség elfogadja. ha nem fogadja el, akkor szervezze meg az ellenállást. errefelé a hétvégén hofi géza kiállítás nyílt. és mit csinál a fidesz? semmit. miért? mert nincs mszp-dk. mint párt gyakorlatilag megszűntek. a szoci képviselő lánya is ott ül a fideszben. és ezt a konglomerátumot egy valóban függetlenekből álló polgári platform képes kontrollálni és konszolidálni.

de ha budapesten azt mondják, hogy inkább legyen párbeszéd gyurcsánytól sneiderig. és majd ezt integrálja karácsony gergő. és mögé magas értelmiségként beáll az mta istandwithceu tagozata. és így megdöntik a rezsimet. felőlem döntsék meg. de ez egy hatalmi játszma. innentől kezdve a fidesz törekvése is legitim. az, hogy ők az ellenállást törik meg. és erre lehet válasz az, hogy kutatók külföldre mennek. menjenek külföldre. ha valaki nem fogadja el, hogy a politika kutatási célokba esetenként beleszól, akkor jobb ha külföldre megy. ott is bele fog szólni. csak nem tűnik majd fel neki, mert nem kerül felelős beosztásba. de menjen. és még egyszer engem az se zavar ha ez a csoport megdönti ezt rendszert. de ahogyan a kormánypártot legitim módon le lehet váltani úgy az ellenzék leváltása sem feltétlen illegitim. és szerintem ez az ellenállás projekt bukásra van ítélve. nem azért, mert mészáros lőrincnek több pénze van, mint ami magyarországja jut a soros alapítványból vagy a bertelsmann alapkezelőből, mert nincs valós társadalmi támogatottsága. de a korrekt az, hogy próbáljuk ki. 19 nyarán országos listákon, 19 őszén önkormányzati választásokon. és ha az ellenállás jelentős pozíciókat szerez, akkor nyilván folytatódik a kultúrharc. ha nem, akkor ez eldőlt. akkor a néppárton belül kellene szily katalinnak létrehozni a keresztényszocialista platformot. létrehozni agrárszocialista platformot. errefelé a fidesz megünnepli a 19-es balos paraszti összefogást. nem a puccsot, meg a kolhozokat és a gulágot. henam azt, hogy legyenek jobbágytelkek, gazdakörök. a faluközösségek így működhetnek. háztáji gazdaságokkal egy félig szövetkezesített rendszerben. és ennek társasági jogi kereteit kellene kialakítani. a viékies baloldali választókat is a fidesz szólítja meg. ezt akarná a jobbik is. de azoknak az alapszervezetei szétestek. függetlenekből álló széchenyi körök kellenek, kossuth klub. de jó, fogjon össze gyurcsány, karácsony és schneider. és nézzük meg, hogy arra hányan szavaznak. orbán meg majd ígér a két gyerek mellé három szobát, négy kereket. visszatérnek ehhez. megvédik a családokat.

chrisred 2019.02.11. 10:10:52

@Midnight Run: Először az Unió 1,6 feletti átlagát kellene elérni, majd a nyugati és skandináv országok 1,8 feletti átlagát.

morph on deer 2019.02.11. 10:17:49

@rockseiaXLL:
“Nem pénzt ad, hanem kölcsönt. Elég nagy különbség.”

Mintha hallottam volna már régebben iadósrabszolgaságról szirénázni a nertársakat, de akkor a rohadt komcsik vitték bele a szegény ártatlan és megtévesztett lakosokat az olcsó kölcsök segítségével...
Igaz, akkor a gyerekneveléshez még nem volt szükség kölcsönre, mert volt például az a “családi pótlék” nevű komcsi huncutság.

Most viszont lehet örülni, hiszen mivel az átlagos jövedelem már messze nem elég egy gyerek tisztességes felneveléséhez, pláne taníttatásához, pártunk és kormányunk KÖLCSÖNT ígér erre a célra!

Magyarul: a bérből és fizetésből élőknek ezután SEM lesz több lehetősége, a gyereknevelésre mint eddig volt, de most erre a célra felvehetnek kedvezményes KÖLCSÖNT!
Aztán osszák be, míg a gyerek nagykorú nem lesz, hátha még akkor is ér valamit az az összeg, ami marad.
Közben pedig - kedvezményesen - lehet még egy törlesztőrészletet fizetni, de jó!

Gondolkozik is itt valaki, vagy csak a nagy össznépi lelkendezés zajlik, a nemzet imígyen történő szaporítása miatt?

high up! 2019.02.11. 10:19:31

@László Szűcs Szümi:

Én már hosszú évek óta azt röhögöm bennetek orbán vallású Átlaghülyemagyarokban, hogy minél nagyobbak a fidesz sikerjelentései, annál többen menekülnek külföldre, annál jobban csúszik le az ország az EU utolsó helyeire és annál több funkcionális analfabétát mutat ki a PISA teszt. Na és annál nagyobb pánikban és idegben vagytok az állítólag bolhányi nagyságú ellenzéktől.

Mer há ugyebár ti is tudjátok, hogy a NER rendszer csak egy látványpékség és amikor nemsokára majd bezár, az ország kaja nélkül marad majd.

Ami pedig a mi kis felcsúti nyilvános elmebetegünk hordószónolatát illeti: mindenki tudja, hogy ezek az ömlenyek a társadalom legostobábbjainak szólnak, már nyócc év óta. Most se akart célcsoportot váltani a mi kis Európa szégyenünk.

Ez a beszéd beismerés volt hogy az összes eddigi szófosás és kasszarablás (pl: matRollcsi 2010: az egykulcsos adó majd felpörgeti a gyerekvállalást) bebukott, a NER totális csődöt mondott. Orbaneszku ELMÚTTNYÓCCÉVE alatt a születések száma rendre 10%-kal alatta maradt a ballibsi korszakénak. Ráadául a ma Bóvlisztába született gyerekek 30%-a úgyis elhúz majd az országból 20 éves kora körül. Magyarország marad nyugger rezervátumnak.

A legszebb persze, hogy az újabb, fedáksárira emelt sok 10 milliós kedvezményeket meg 80%-ban köszönik szépen a tehetősek és a romák. Már ha NÖMZÖTI FAJTISZTA MAGYAR alapon nagyon akarod tudni, hogy hol csapódik le minden gond és tervezés nélkül 4 gyerek a mai Magyaroszágon. És hogy a te befizetett adódból ki kap majd ingyen lakást Bóvlisztánban. Nömzöti magyar fajfenntartás alapon.

FOLYTASSUK!

MIx 2019.02.11. 10:21:28

Pusztán egy élhető országot kéne teremteni, akkor nem menekülne el innen a magyar!

2019.02.11. 10:27:03

@chrisred:
a magyar népszaporulat 1.53, a finn 1.57. a svéd 1.85. de ezt kiterjedt népjóléti intézkedéssel érik el. nagyszülői gyermekgondozási díjjal, ingyen bölcsivel. amiket most próbálnak bevezetni. férj-feleség, két gyerek, három szoba, négy kerék. ezek voltak a polgári körök első jelmondatai. a fidesz ahhoz tért vissza. isten-haza-család. mert úgy látják, hogy a soros alapítványt nagyrészt visszaszorították. a hazátlanokat, az istenteleneket.

Pipas 2019.02.11. 10:32:42

@chrisred: "Melyik országra gondolsz? A nyugati és a skandináv országokban sokkal magasabb, mint Kelet-Európában."

Nem, nem sokkal magasabb. Az európai országok közt a különbségek elenyészőek. Itt egy szélesebb minta, jól mutatja azt, amit mondtam:

kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2041/20414/204148/20414845_22f88fcbcb9dfe32ed7a8fa9f2f4589c_wm.png

morph on deer 2019.02.11. 10:32:59

@Pipas:
“Ahol nyomor van, ahol diktatúra és a vallási fanatikusok gyűlületkeltésétől hangos a kormány, ott igen magas a szaporulat.”

Csak éppen NEM emiatt!
Azokban az országokban más a kultúra és az iskolázottság, ezért más a családtervezéshez való viszony, más a családok szerepe, más a vallás befolyása a mindennapi életre, stb.

Tehát messze nincs oksági összefüggés a népszaporulat és a diktatúra között ebben az irányban.

Ugyanakkor jellemzően a primitív gondolkodású népeket lehet diktatúrában tartani, a vallással terhelt társadalmakban fogadják el inkább az authoriter vezetőket, - és jellemzően ott szaporodnak agyba-főbe.
Nézz körül a világban, fogod látni.

Pipas 2019.02.11. 10:33:49

@MIx: "Pusztán egy élhető országot kéne teremteni, akkor nem menekülne el innen a magyar!"

Magyarországról az elvándorlás kimondottan alacsony, körülbelül megegyezik németországgal. Ez megint egy legenda, hogy ti. itt olyan sz@r, hogy mindenki elmegy innen.

kistót 2019.02.11. 10:34:40

Kitűnő poszt, még ilyen erős kifejezésekkel is!
Végre felnyílt Béndek szeme!
Valóban embertenyésztés folyik, csakhogy Orbánt igazából nem érdekli a demográfia. Tudja, hogy ettől az újabb pénzesőtől sem fog beindulni a népszaporulat.
Az egész "családtámogatás" nem egyéb, mint szavazatvásárlás.

Pipas 2019.02.11. 10:36:15

@morph on deer: "Csak éppen NEM emiatt!"

Azt állítottam, hogy a korreláció ellentétes mint az, amit az előttem szóló állított. Az, hogy mi miatt van teljesen irreleváns.

"Tehát messze nincs oksági összefüggés a népszaporulat és a diktatúra között ebben az irányban."

Elsősorban a jólétről és a létbiztonságról volt szó. A diktatúrázásotok nem érdekel, az nevetséges ostobaság.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.02.11. 10:36:42

@eloi:

Ne aggódj, az viszont sajnos természetes, hogy a csúti csüngőhasú tolvaj kancigány rajongóinak nincs annyi agya, hogy észrevegyék, a csúti tolvaj és díszes maffiája előlük is lopja a pénzt nem csak a gonosz sorosista libsik elől.

Pipas 2019.02.11. 10:40:57

@Midnight Run: "Teljesen egyetértek. Ez a gyereket pénzért ötlet színtiszta marxizmus"

Akkor nyilván nem fog nehézséget okozni, hogy idézz valamit marxtól, ahol azt mondja, hogy a gyerekvállalást mindenképpen anyagilag kell támogatnia az államnak.

Ja, ilyet nem tudsz, marxnak eszébe sem jutott ez. Kamuztál.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.02.11. 10:41:05

@morph on deer:

"akkor a rohadt komcsik vitték bele a szegény ártatlan és megtévesztett lakosokat az olcsó kölcsök segítségével..."

Semmi sem változott. Most is a rohadt orbánista komcsik viszik bele az embereket az olcsó kölcsönök segítségével a rabszolgaságba.

Pipas 2019.02.11. 10:41:58

@morph on deer: "Ugyanakkor jellemzően a primitív gondolkodású népeket "

Rasszista vagy, nem kicsit, nagyon. :D

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.02.11. 10:46:30

@444:

" a fidesz ahhoz tért vissza."

Elég nagy degeneráltságra vall ez a fideSS háza táján, amit ígértek abból még semmi sem teljesült és most sem fog. A kancigó tüzelt egy sort a milliárdos szűk közönségen akik ezután is a túlárazott állami megrendeléseket nyúlkálják le, a csóró még csóróbb lesz, a középosztály maradéka még jobban felszámolódik, a tetves cigányok meg lejjebb viszik a kefélhető korhatárt és már a 10 éves lányokat is hadrendbe állítják, hogy minél előbb elérjék a 4 gyerekes kedvezményeket.

ijontichy 2019.02.11. 10:53:36

@444: "a hazátlanokat, az istenteleneket."
A "nemhazátlanok, nemistentelenek" ;-) pedig lelkesen és nem kevésbé álszenten tapsikolnak, a ki nem mondott célnak (5-6 milliós finn). A társadalomnak csak terhet jelentőket szépen ritkítja a kiváló (köz)egészségügy. Az "evolúció" kitermelte magyar történelem legvisszataszítóbb emberi hulladékát a "nemhazátlanok, nemistentelenek" formájában. Mert ha legalább kiállnátok és előadnátok, hogy az ország érdekében kurvára pragmatikusak vagytok, és a olvasottságotok legalább Sánta "Sokan voltunk"-jáig eljutott, az tökös lenne. Helyette megy az álszent nyáladzás, paraván mögött... :-(

chrisred 2019.02.11. 10:57:06

@444: Ki milyen adatokkal dolgozik.

worldpopulationreview.com/countries/total-fertility-rate/

132. Sweden 1.909
146. Finland 1.782
188. Hungary 1.397

2019.02.11. 10:57:49

@csúti csüngőhasú tolvaj:
például a négygyerekes nők szja mentessége szerintem is egy hülyeség. de ez nem azt jelenti, hogy minden rossz. kifejezetten jó a nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetése. a bölcsőde építés is. a kedvezmények hitelekhez vannak kötve, az munkavállaláshoz. ez kiegészíti a közmunka programokat. aztán az egy másik kérdés, hogy ebből inkább egy szuburbanizáció következik. tehát ez a vidékies életmódon erősíti. olcsóbbak az ingatlanok, több lehetőségre van az önfenntartásra. vidéken elég sok új ipari park épült állami beruházásösztönzéssel. nem kell ekkora főváros. ez mind abba az irányba mutat. és ha budapesten a fidesz nyeri a főpolgármester választást és a vidéki nagyvárosok döntő többségében, akkor ez a politikai játszma eldőlt. ha nem, akkor nem. a fidesz a régi mondókára erősít rá. ez legitim. ahogyan az ellenzéki összefogás is. tessenek összefogni. és a választók döntenek. ez a demokrácia.

werinter 2019.02.11. 10:58:56

"Magyar pinába magyar faszt,
gyerünk, emberek!
Ki magyar pinát kefél,
sosem kesereg.
Keféljetek naphosszat,
nagy lesz majd a nemzet,
az dőlhet majd hátra,
ki 4-5 lurkót nemzett."

chrisred 2019.02.11. 11:07:48

@444: A magyar élveszületések száma 2016-ban volt a legmagasabb ebben az évtizedben, de azóta újra csökken, és tavaly a TFR is visszaesett 1,5 alá. (2018 január-szeptember)

www.google.com/url?sa=i&source=web&cd=&ved=2ahUKEwj_3eC5trPgAhWMsKQKHUMXBR0QzPwBegQIARAC&url=https%3A%2F%2Fwww.napi.hu%2Fmagyar_gazdasag%2Fgyorsabban_fogy_a_magyar_csak_egy_regioban_szuletett_tobb_gyerek.673832.html&psig=AOvVaw3TpdBUP_fNpSgbhNr2w24W&ust=1549965735213793

"Az idei év első kilenc hónapjában 67 283 gyermek jött világra, 1523-mal, azaz 2,2 százalékkal kevesebb 2017 január-szeptemberéhez képest. Januárban, júniusban és júliusban valamelyest több, február-májusban átlagosan 3,7, augusztus-szeptemberben pedig 3,2 százalékkal kevesebb élveszületést regisztráltak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb arányú, 7,2 százalékos csökkenés májusban történt. A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt, az előző év azonos időszakára számított 1,50-hoz képest."

chrisred 2019.02.11. 11:23:18

@444: Vidéken azért olcsóbbak az ingatlanok, mert alig van piaci értékük, nincs rá kereslet. Az oka, hogy az ország legtöbb részén az életmód fenntartása lehetetlen az átlagembernek, nincs munka- és karrierlehetőség a környéken. Vannak elszigetelt ipari presztízsbefektetések, ahol, beszámítva a külföldi multiknak adott adókedvezményeket és támogatásokat, a magyar gazdaság számára olyan drágán létesülnek munkahelyek, hogy a gyakorlatban nem megtérülő befektetés. Budapest az ország szíve, motorja, a főváros teljesítményét mesterségesen rontani öngyilkosság lenne.

2019.02.11. 11:29:48

@chrisred:
ez esetben ezek az intézkedések indokoltak, vagy legalább is indokolhatók.

szanalmas 2019.02.11. 11:30:02

Ha ez sem jön be, kaptok II. Ratkó Annát!
Amúgy már meg sem lepődöm rajta, hogy a Hülyék Paradicsoma (Idiocraty) mennyire lehetséges forgatókönyv, és Maszarország a kísérleti telep!

ami szabad 2019.02.11. 11:33:18

Sajnálatosan igaz amit írtál! Soha senki nem szült még a "hazájának" - na talán a náci fajnemesítési szarságot leszámítva- ellenben mindenki boldogan vállal gyereket, egy működő és biztonságot nyújtó országban. E helyett, hiába a lové- pláne kölcsön aminek majd eltolcsy igazgatja kamatait- ettől nem lesz önmagában több gyerek. Az egyetlen értelmes gondolat az egészből, hogy lesz elég bölcsődei férőhely, mert ez valóban kihat a gyermekvállalási kedvre. Persze lesz néhány a még lézengő középosztályból, aki eddig nem, most meg de megszüli a 3. gyereket- vagy legalább a 2-at- de ez elvétve csapadék. Ettől még persze, kezdeni kell valamit a demográfiai atombombával, mondjuk meglehetne próbálni olyan országot csinálni itthon, amitől lesz kedve annak a jelképes 600 ezer- 1 millió embernek hazajönni! Köztük sok a fiatal, sőt, a gyerek is, ők még vállalhatnak majd további gyerekeket, de amíg a kivándorlás ennyire erős, esély nincs a fordításra ezekkel az eszközökkel!

morph on deer 2019.02.11. 11:34:44

@Pipas:
"Ugyanakkor jellemzően a primitív gondolkodású népeket "

Rasszista vagy, nem kicsit, nagyon. :D
:)
Én elsősorban a fideszesekre gondoltam, - hát hol van ebben rasszizmus?
Csak nem azt akarod mondani, hogy már egy új, antropomorf alfajjá váltak?
Netán etnikummá?

Mert jó, renben, egy vallási kissebbséghez tartoznak, ezt elismerem.
Az orbánisták még mindig nincsenek többségbn mondjuk a katolikusokhoz képest, de talán a kálvinistákkal már felveszik a versenyt...

Szóval nem rassz alapon gondolkodnak primitíven azok, akik elfogadják a diktatúrát, hidd el..!

screpes 2019.02.11. 11:37:11

@444:
a nagyszülői gyermekgondozási díj nagyon jó. kiterjeszteném a saját gyerekre is.

chrisred 2019.02.11. 11:37:35

@444: A kérdés inkább az, hogy elégségesek-e. Mert mondjuk a framcia családi adózási rendszerhez képest ezek éppen csak a felszínt kapirgálják.

Brix 2019.02.11. 11:40:31

Amit Orbánék csinálnak az nem szociálpolitika , hanem ideológia okokból és szavazatvásárlási célból végrehajtott társadalmi mérnökösködés...Gondoljuk csak bele , milyen következményei lesznek helyi szinten, amikor az ormánsági, csereháti ügyeskedők hirtelen több 10 millió forint állami pénzzel a zsebükben, megjelennek a helyi piacon, ahol eddig csak a közmunkás bér és a minimálnyugdíj adta a helyi vásárlóerő 90%-át... Akár katasztrófális következményei is lehetnek ennek az állami beavatkozásnak, azok számára, akik nem részesülnek az állami támogatásból..
A piac azonnal le fogja arbitrálni a fedezet nélküli pénztöbbletet, és beépíti az árakba, ahogy a CSOK is szinte egy az egyben beépült az ingatlan árakba...
A másik oldal: honnan lesz az államnak éves szinten 150 milliárd forint plusz forrása, erre az eszement projectre? Honnan, kitől veszik el a rá való költségvetési forrást?
Nagyon veszélyes, és igazságtalan politika ez! A nihilista ügyeskedők, természetesen majd felveszik az elsők között a 10 milló - az eddig hallottak szerint szabad felhasználású!!- hitelt...Visszafizetni úgysem fogják, a végén az államnak, azaz nekünk kell majd helyt- állni a 100 milliárdos köztelezettségek után...
Ehhez jön majd Paks 2 , és az egyéb , megalomán beruházások...Kezdek félni, hogy mi lesz velünk, ha begyűrűznek ennek a felelőtlen (köz)pénzköltő politikának a hatásai...

#szájbergyerek# 2019.02.11. 11:44:59

Lesz ám itt népszaporulat.

Szóval a nő talál valakit, aki elveszi feleségül és gyereket csinál neki. Kap érte 10 millát, apukának meg nem jár lópikula sem. Aztán elválnak és anyuka viszi a vagyon felét + kapja a gyerektartás aputól + a 10 milka is nála marad, amiből már csak kilencet kell visszafizetni.

Nem tudom, ezek után melyik épelméjű férfi akar még házasodni és gyereket csinálni.

2019.02.11. 11:47:21

@chrisred:
budapesten nincs valós árutermelés. gondolj már bele, hogy mennyi áru megy befelé. és ahhoz képest mi megy kifelé. szinte semmi. lehet mondani, hogy szellemi termékek ellensúlyozzák. de micsoda? és ez így nem lesz tartható. a vidéki városok elviszik az ipart. és budapesten leginkább a közszolgáltatások maradnak. szellemi szabadfoglalkozás. de az is arra van alapozva, hogy százcsillió dollárt idehoznak. a francokat. az lesz, hogy aki ezt akarja azt menjen bosztonba. és majd budapest megveszi esetleg a bosnyák programozót. ezek az erőviszonyok. és nem jöttek ide a jelentős tőkealapok, hiába volt libsi városvezetés.

felucca02 2019.02.11. 11:49:17

@444: Egy lófaszt nemzettem a nemzetnek a gyerekeimet. Egyrészt mi ketten a feleségemmel szerettük volna, másrészt abszolút nem járt nemzet a fejemben, sem előtte, sem utána. És mit ad isten, egyik sem szeretne magyarországon felnőtt lenni, Úgyhogy megbaszhatod a nemzetedet, szerintem, elnézést, túl finom voltam!

szanalmas 2019.02.11. 11:50:57

@ami szabad:

Vicceseket tudsz írni, mert mikor annó gyerekvállalásra készültünk, eszünkbe nem jutott, hogy a bölcsődei férőhely szempont lenne.
A működő és biztonságot nyújtó ország is illúzió, mert a nyugati gazdag környezetben is tendencia a népességfogyás. A fogyasztói társadalom tagjai nem akarnak 0-2 gyereknél többet, ami teljesen érthető valahol, de nyilván gazdasági gondot okoz, amire nem lehet megoldás a győzködés. Meg kell szokni a tényt.
Mondjuk a hazának szülésben igazad van, ilyet csak idióták gondolnak.

2019.02.11. 12:02:06

@felucca02:
erről van szó. nem a nemzetnek nemzetted őket. és ha egyik sem szeretne magyarországon felnőni, akkor nem szeretik magyarországot. a magyarok többségét, akik o1g-t választották. nem lesznek magyarok. lehet, hogy nem vagytok idevalók, nem ide valósiak vagytok. ha ezt nem érted, akkor kimaradt az óvoda, vagy nem tudom. nem értem.

Kocsobur Ekese 2019.02.11. 12:03:01

Sok baromságot láttam, olvastam már ettől az index cimoldalát valamilyen rejtélyes oknál fogva rendszeresen teleszemetelő béndek nevu "konzervativ"-tól.

Na de ez übereli az összeset.Látszik hogy az eszetlen gyülölet a maradék józan eszüket is elveszi, de az önkontrolljukat mindenképpen.

szanalmas 2019.02.11. 12:03:51

@screpes:

XD!

A nyugdíjkorhatár az átlagéletkor közelében van. Nyilván minden dolgozó szülő szanaszét dobja magát örömében, hogy GYED-re mehet, majd aztán kereshet új munkát.
Nincs is attól jobb, mikor a pesti albéletbe fognak felköltözni a vidéki anyósok tömegesen. Vagy leviszed a gyereked anyádhoz, és hétvégén ránézel.
Ez tényleg kurva nagy ötlet! :D

felucca02 2019.02.11. 12:04:43

@morph on deer: A szokottnál is jobban csillogsz ma, megihletett a téma?:))))
Betojtam a szövegeden!

Nancsibacsi 2019.02.11. 12:06:07

1. Nem kötelező, hanem lehetőség - aki nem akar vele élni, az ne éljen vele.
2. Ha nem tetszik a vezetés, mert szerinted másra kellene költeni a pénzt, akkor váltsd le. Na nem most, de pl. országgyűlési választáskor lehet próbálkozni. Sok sikert!
3. Ha nem érzed jól itt magad, el lehet menni máshová. Van EU-s igazolványod: beülsz az autóba, és EU-n belül ott élsz, ahol akarsz.

chrisred 2019.02.11. 12:07:02

@444: Londonban sincs valós árutermelés, ha ipari tevékenységre gondolsz. Viszont a kapcsolódó szolgáltatási szektorok és a turizmus szempontjából Budapest nélkülözhetetlen szerepet tölt be. A tő éjszakára érkező külföldi turisták 40%-a csak Budapestet látja. Ezen kívül csak Nyugat-Dunántúlnak van jelentős vonzereje (25%), az ország többi része ilyen szempontból szinte olyan, mintha nem is létezne.

felucca02 2019.02.11. 12:08:48

@444: Hogyan lennék már idevaló, amikor a nagyapám egy zsidó színházigazgató zabigyereke, a másik szepességi német, a nagymamám prágából származó német, a másik nagymamám...na jó, ő a szegedi tanyavilágból talán tényleg idevaló volt, Vihari Jolán, vagy mi, na jó, Bihari.
Akárcsak te, vagy találomra bárki, akire az utcán rámutatok!

szanalmas 2019.02.11. 12:08:54

@Nancsibacsi:

Amúgy ezek az érvek a teljesen hülye érvek versenyén kategóriagyőztesek egyenként is, nagy király vagy!

2019.02.11. 12:11:39

@szanalmas:
a hazának a hazafiak és a honanyák, honleányok szülnek. a szülők a szülföldnek. angolul is a home az otthon, a ház, a haza. magyarul: hon.

2019.02.11. 12:16:32

Minden tapsoló agymosottól kérdezem, hogy tudjátok a házasságok hány százaléka végződik válással Magyarországon? És ebből kifolyólag a gyerekek hány százaléka nő fel elvált családban? És ez az intézkedés az ő számukat, valamint a családon belüli erőszak számát fogja növelni.
Ez pont olyan látszatintézkedés. amiről ez a kormány közismert. Csináljunk valami szép nagyot, majd szarjuk le, hogyan fogjuk fenntartani. Csak a látszat számít, semmi más.
Közben azért biztos ki tudjátok számolni, hogy mennyi idő népesíti be egy ilyen intézkedés újra az országot. Kb. 100 év, addig pedig szívás, mert addig az eltartottak (gyerekek, nyugdíjasok) száma gyorsabban nő, mint a dolgozni képesek száma.

Tudjátok kik a tirpákok és a svábok? Tudjátok mit keresnek hazánkban?

szanalmas 2019.02.11. 12:19:57

@444:

Meggyőztél, megyek is csinálok vagy négy gyereket éjfélig! Lesz kocsim!

2019.02.11. 12:26:09

@felucca02:
nem vagyunk honfitársak. nem azért, mert az egyik nagyapád zsidó, a másik német volt, hanem mert olyan zsidó, vagy olyan német, amelyik úgy tűnik, hogy úgy nevelt, hogy ne legyél hazafi és legalább részben nem a hazádnak neveld a gyermeked. ezért nem vagyunk honfitársak. mert ezt elutasítod. ha hazátlan, hazafiatlan akarsz lenni, akkor legyél az. és ha nyugat-európában nem így van, akkor menjél nyugat-európába. menjél északra. éjszakra.

felucca02 2019.02.11. 12:26:10

@444: Egy vérveres nagy faszt a hazának. Azért szülnek, mert szerelmesnek érzik magukat, egy kapcsolat kezdetén, bizonyos jól behatárolható élet- és kapcsolati szakaszban. A szerelem a természet átverése, hogy rószaszínnek lásd a jövőt és a párodat, elfeledd a rosszat és csak a jót vedd észre, ebben segítenek a hromonok, hogy fennmaradjon a faj, mert ha szerelem nélkül, rögtön ötvenéves orbánista kiégett nyuggerként kezdenénk az életet, akkor az emberiség negyven év alatt kihalna.
A szerencsésebbje később is vonzónak látja a párját és ezért hajlandó még neki 1-2-3-5 gyereket csinálni, a többség azonban elválik és új virágra száll. Hogy ezt ne csinálja, abban nagyban segítene, ha az életét nem egy háborús pszichózisban haldokló hazában kellene leélnie, ahol egy majom mindennap kivont karddal rohangál a képernyőn. De a jelek szerint ez megoldhatatlan.

chrisred 2019.02.11. 12:26:24

@444: A honanya nem a honatya női megfelelője, vagyis a képviselőnő?

megvagyhadnagy 2019.02.11. 12:26:46

@Brix: "A nihilista ügyeskedők, természetesen majd felveszik az elsők között a 10 milló - az eddig hallottak szerint szabad felhasználású!!- hitelt...Visszafizetni úgysem fogják, "
3 év munkaviszony kell hozzá. Akikre te gondolsz, azoknak nincs 3 év munkaviszonyuk.

pucros 2019.02.11. 12:27:55

Azért rossz irány ez eleve, mert mennyiséggel nem lehet pótolni a minőséget. Nem sokan kéne lenni, hanem jónak.

felucca02 2019.02.11. 12:28:37

@444: És most fogódzkodj meg: szilárd meggyőződésem, hogy nagyobb hazafi vagyok, mint te.

gabardin 2019.02.11. 12:30:09

oly korban születtem, amikor igen nehéz volt lakáshoz jutni, a tanács csak a kétgyerekeseknek utalt ki lakhatási lehetőséget.
Második gyermek lettem.
Nehéz volt úgy felnőni, nehéz volt feldolgozni, hogy az anyám haragszik rám, hogy gyűlölettel áll hozzám, hogy többször elhagyja a száját a "bárcsak meg sem szültelek volna..."

2019.02.11. 12:31:07

@Khonsu: A népességcsökkenés egy negatív spirál, ami azt jelenti, hogy a lakosság száma időben o-hoz konvergál..

"Sok-sok leendő munkanélkülit fognak kitenyészteni"

Az illegális migrációval meg sok-sok leendő munkanélkülit fognak beengedni.Ez miért is lenne jobb?

2019.02.11. 12:33:06

@szanalmas:
arról van szó, hogy a nagycsaládosok számára a hét személyes autóvásárlás olcsóbbá válik. kvázi adómentessé. ha a népesség csökken, akkor lehet ezt támogatni. miért ne lehetne.

ha valaki nyáron házasodik és kapnak 10 millió forint kedvezményes hitelt, akkor esetleg könnyebben vállalnak több gyereket. adott esetben szempont az is, hogy legyen bölcsőde. mi ebben a szörnyűség?

2019.02.11. 12:34:22

@felucca02:
ha hazafi vagy, akkor túl azon, hogy a szülő háznak és a háznak, a szülőföldnek neveled a gyereked. attól vagy hazafi.

felucca02 2019.02.11. 12:34:26

@Szóra kész Szókratész: Helyben vagyunk. Ki engedné be és miért???

chrisred 2019.02.11. 12:35:26

@Szóra kész Szókratész: Aki csak ebben a két alternatívában képes gondolkodni, mesterségesen szűkíti le az ország lehetőségeit és a jövőre vonatkozó esélyeit. (Lásd még: "Csak egy sith tárgyal végletekben.")

felucca02 2019.02.11. 12:35:45

@444: Neeem, a hazafiságomnak semmi köze a spermámhoz, ez külön ügy.

Pipas 2019.02.11. 12:38:40

@morph on deer: "Én elsősorban a fideszesekre gondoltam, - hát hol van ebben rasszizmus?"

Nem, nem azokra gondoltál, népekre gondoltál.

high up! 2019.02.11. 12:40:48

@Pipas: "Magyarországról az elvándorlás kimondottan alacsony, körülbelül megegyezik németországgal."

Ja persze esse igaz se az elje se a vége. Azt meg má meg se említsd, hogy a bevándorlás Németo-ban viszont kurva magas. Na esse a szír meg afrikai migrik miatt van így, hanem leginkább az EU migrik miatt. Oszt emiatt Németo-ban se nemzethalálozás nincs, se Statáriális Nömzöti Tenyészprogram. Na meg se lecsúszás az EU legfosabb gazdaságai közé.

Ammásik meg az, hogy a magyar kivándorlás egy teljesen elöregedett társadalalomból valósul meg (gy.k: eleve a demográfia katasztrófából). Ráadásul az átlagot meghaladó elvándorolt IQ állományt kb. 80%-ban nem tejfehér szittyamagyar bőrszínű, cociálisan eléggé lemaradott honfitársakkal lehet csak részlegesen pótolni. Oszt ezért nincs Tündérmese sem a magyar FAJELMÉLETI SZAPORODÁS felfutásáról, sem Bóvlisztán gazdasági erejének a közelítéséről az EU átlaghoz. A vonat elment, a magyarja meg ottmaradt. Illibbant, örökké csak álmodozó lúzernek.

FOLYTASSUK!

chrisred 2019.02.11. 12:42:09

@444: Látom, elegánsan átlépted a honanyára vonatkozó megjegyzést. Pedig abból kiderül, hogy még a magyar nyelv sem képes befogadni a használt fogalomkészletedet, ugyanis a mondatod helyes magyarsággal így szól: "a hazának a honleányok szülnek."

És akkor már ott is vagyunk a régi szlogennél: "Asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség".

szanalmas 2019.02.11. 12:45:52

@444:

Dehogy szörnyűség, én ilyet nem mondtam. Szürreális ostobaság.

Nancsibacsi 2019.02.11. 12:51:37

@szanalmas: "Amúgy ezek az érvek a teljesen hülye érvek versenyén kategóriagyőztesek egyenként is, nagy király vagy!"
Várjál, tanulok tőled érvelni. Öööö - na jó, inkább személyeskedni, mert látom neked az megy, te seggfej. Ügyes voltam?

szanalmas 2019.02.11. 12:53:09

@Nancsibacsi:

Én mondtam, hogy király vagy! Hogy minek a királya, azt ne firtassuk!

Pipas 2019.02.11. 12:53:16

@high up!: "Ja persze esse igaz se az elje se a vége."

De igen, nyugodtan megnézheted a statisztikákat. A magyarországi elvándorlás a régióban egyáltalán nem számít magasnak, sőt, a hasonló adottságokkal rendelkező országokhoz képes viszonylag alacsony.

"Azt meg má meg se említsd, hogy a bevándorlás Németo-ban viszont kurva magas."

Németország egy példa volt. Az elvándorlásról beszéltünk, az ilyen "de oda sokan költöztek" csak egy kifogás a részedről.

chrisred 2019.02.11. 12:55:10

@444: Viszont az életszerű, hogy az emberek nem várjákmeg a negyedik gyereket, hogy vegyenek egy új hétszemélyes modellt, hanem már a harmadik érkezése előtt beszereznek egy használt családi autót.

2019.02.11. 12:56:32

@felucca02:
magyarul nem külön ügy. jelzem angolul sem. patriótázhatsz. a patriot a latin-görög pater (father) származéka.

ami szabad 2019.02.11. 12:56:44

@szanalmas: Nos, hogy lesz -e bölcsi, nem is az 1 gyereknél van jelentősége, hanem, hogy lesz-e 2. Nálunk vastagon belejátszott, hogy hoztuk a szokásost: megtervezve 3, legyártva 1 gyerek. Ha ugyanis egy jövedelemből nem megy, akkor melózik mind a kettő, ha tud. Ha nem tud, akkor meg nem szül, ha nem tud/hajlandó lemondani a fogyasztásról a gyerekvállalás kedvéért! Viszont ne felejtsük el, hogy itthon amiről nem tud lemondani, azok azért elég alapvető igények, nem a luxus, erről tehát, nem fog lemondani! Ettől még sok tekintetben igazad van, ma nem divat a fejlett világban sokat szülni, mára már Ázsia is leszokott erről, csak Afrika produktív. Mi viszont hála istennek, még a világ fejlettebbik részéhez tartozunk, bár lassan politikai vitakultúránk inkább Afrikai lesz, és tán a szaporodási kedvünket is "olyanra " szeretnék állítani, noha, ha az a 600E - 1M ember hazajönne a sok gyerkőccel, ÉS a sok esetben megtervezett de meg nem szülhetett gyerekek meg is születnének, lassulna a népességfogyás. És ehhez bizony, egy kiszámítható, normális ország is kelleni fog, ugyanis kutatások ezrei bizonyítják, hogy ennek hiányában, mindig csökken a gyerekvállalási hajlandóság!

felucca02 2019.02.11. 13:00:54

@444: De én nem patriótáztam, hanem spermáztam.

Tranquillius 2019.02.11. 13:06:12

Nahát, 9 éve van kormányon a "keresztény" fidesz kétharmaddal és az abortusz még mindig legális.

2019.02.11. 13:06:51

@chrisred: Nem tudom milyen lehetőségek lennének még.

1.Nem foglalkozunk az európai népességfogyással, és elfogyunk pár száz év alatt.

2.Kizárólag migrációval kompenzáljuk a népességfogyást.(Ez az elképzelés az integráció totális csődje miatt mára jól láthatóan megbukott)

3.Megpróbáljuk megállítani a népességfogyást, az születések számának emelésével, és emellett egy kontrollált bevándorláspolitikát folytatunk ,alaposan megválogatva, hogy kit engedünk be..

Én a 3-asra szavazok..

2019.02.11. 13:08:27

@felucca02: hát remélem ,hogy abba az irányba haladunk ,hogy egyre kevesebb illegális migráns léphet Európa területére.

2019.02.11. 13:09:45

@chrisred:
három gyerek után jár 2,5 millió forint hétszemélyes autóhoz. van két gyerek. esetleg vállalnak egy harmadikat. azt mondja a kormány, hogy ha eladják a használt családi autójukat és mellé teszik az állami támogatást, akkor vehetnek új hétszemélyeset. esetleg szükség lehet hitelre. de a részlet árát megkapják a harmadik gyerek után járó további adókedvezményben. ami már most is működik. persze ettől ezen autó modellek ára emelkedik. sok mindent lehet mondani ellene.

morph on deer 2019.02.11. 13:10:47

@Pipas:
“Nem, nem azokra gondoltál, népekre gondoltál”

Mert azok nem azok mi?
Hát ki a bánat óbégatja egyfolytában a “mi magyarok” kezdetű lózungokat széltében hosszában?

Az már csak ráadás, hogy a “nép” meg “népek” konkrétan társadalmi kategória, és semmiféle ok-okozati összefüggésben NINCS a rasszal!
Csak gondolj az amerikai “népre”- “népekre” - milyen rasszról is van szó akkor, okoska?

Amúgy a tipikus fideszes “érvelés” a tied is: mivel te TUDOD, hogy mire gondoltam, emiatt olyan címkét próbálsz rám aggatni, aminek a jelentésével NEM vagy tisztában, de legalább használod.

Csak így tovább, észlények “népe”! :)))

2019.02.11. 13:15:29

@morph on deer:
a nép az az a görög nepos származéka. leszármazottat jelent. ahogyan a nepotizmus. de mondhatod angolosan. people. az a nép. népszerűség. mind a származással, születéssel, nemzéssel kapcsolatos.

felucca02 2019.02.11. 13:16:25

@Szóra kész Szókratész: Van-e olyan ember, aki nem a 3.-ra szavaz?

Itt most arról van szó, hogy a népességfogyás mindenáron, ügyetlenül, rossz ösztönzőkkel való megállítási szándéka többet rombol, mint épít.

A kontrollált bevándorláspolitikát a letelepedési kötvény fényében érdemes tovább vizsgálni.

megvagyhadnagy 2019.02.11. 13:17:44

@ami szabad:
"ha az a 600E - 1M ember hazajönne a sok gyerkőccel"
Nem olyan sok az a gyerek. A kint mosogatók döntő többségének nincs gyereke. Kuporgat, gyűjtöget, hogy hátha egyszer majd jobb lesz neki. (pedig nem)Hangsúlyozom, döntő többségeben. Persze vannak családosak, 1-2 gyerekkel, de nem ez a jellemző.

2019.02.11. 13:19:26

@felucca02:
a sperma a szaporodással kapcsolatos. a szaporodási közösség a populáció. a populus. a nép. az európai néppárt (european people's party) megállítja a populizmust. érteni se lehet. olyan, mint amikor merkel a cdu élén meghirdeti az iszlamizációt. miféle keresztény pártot vezetett. ő nem akar vezéreket. miért akar vezető lenni? van egy "értelmiségi" csoport és nem lehet őket érteni.

almodhi 2019.02.11. 13:23:34

Ez most nagyon jó lett.

Tranquillius 2019.02.11. 13:26:52

@Szóra kész Szókratész: Bámulatos ez a naivitás. Németország is kontrollált bevándorláspolitikát folytatott, amikor azt hitték, hogy a törökök majd szeépen hazamennek. Ugyanezt csinálja most a magyar állam is, amikor tízezrével engedi be az ukránokat az országba.

chrisred 2019.02.11. 13:39:51

@444: Aha, megzavart ez a mondat a Novákos cikkben: "A nagycsaládosok autóvásárlási programját azért vezeti be a kormány, mert azt látják, vannak, akik azért nem vállalnak negyedik gyermeket, mert egyszerűen nem férnének be a négy gyerekkel az autóba."

felucca02 2019.02.11. 13:47:21

@444: Ha a pártok nevéből indulsz ki, soha nem is fogsz érteni semmit. Itt vannak például, akik állítólag fiatalok és demokraták, aztán közben öregek és Pol-Potnál csak egy picivel jobbak, az is véletlenül. Ehhez képest a néppárt apró probléma.

chrisred 2019.02.11. 13:52:32

@444: Régen valóban ilyesmit jelentett, aztán jelentésváltozáson ment át. Ahogy a magyar nemzet, nemzetség kifejezés, ami vérségi, családi kapcsolatra utalt, de aztán jelentésváltozás útján a polgári társadalomban a politikai nemzetre vonatkozik.

Gérard Duchemin 2019.02.11. 14:00:17

"ha adj Isten van egy jó ötletük" Ez nem jó ötlet, hanem rohadt sátáni aljasság. Nem tudod megkülönböztetni a kettőt?

chrisred 2019.02.11. 14:03:39

@megvagyhadnagy: feminfo.444.hu/2015/07/31/kulfoldon-rendesebben-szulnek-a-magyarok

"A teljes termékenységi arányszám azt mutatja, hogy az adott év születési statisztikái szerint egy átlagos, szülőképes korú nő hány gyereket hoz világra egész élete során. 2011-ben ez a szám Magyarországon 1,24 volt, de az Angliában és Walesben élő magyarok körében ennél jóval magasabb 1,63."

törppicur 2019.02.11. 14:06:06

@morph on deer: azért az a jövőképnél kicsit jobban néz ki, hogy kaptál 10 misit, elköltöd, visszafizeted, mint nincs pénzed félreteszed (amit igy visszafizetésre költenél), majd 10 év múlva elköltöd, addig meg nézed a holdat.

Nem az a kérdés, hogy jobb-e 10 millával indulni, mint nullával, hanem az, hogy hogyan sikerül a megelőlegezett jövedelmet visszagyűjteni. Emiatt azt gondolom, hogy sokkal jobb úgy indulni, hogy nem csupasz a segged, még ha nem is tiéd a pelenka. Viszont tényleg rendesen körül kell bástyázni ahhoz, hogy ne legyen belőle tömeges visszaélés. A visszafizetésbe pakolt szünetek, csökkentések szerintem jól vannak kitalálva.

Az élősködők kiszűrése mellett a külföldre költözések megakadályozását is várom, de ez lehet, sokaknál röghöz kötést jelent. De nem azért fizetem más gyereke taníttatását, más gyereke elindítását 10 millával, hogy utána ne itthon termelje vissza a közös kasszánkba a részét. A pénz visszafizetése ugyan megoldható kintről is, de a következő évjáratok támogatásához a bevétel viszont úgy nem tud megképződni.

törppicur 2019.02.11. 14:08:11

@chrisred: kicsit frissebb adat, mert ez a gyurcsány/bajnai által elengedettek adata

2019.02.11. 14:12:04

@felucca02:
lehet mondani, hogy a fideszes vezetők nem fiatalok. alakuljanak néppárttá, pártszövetséggé.

chrisred 2019.02.11. 14:13:29

@törppicur: Azért fizeted, mert kötelező. Ők meg a közoktatásban szintén azért vesznek részt, mert kötelező. A felsőoktatásban meg úgy nyerték el az állami ösztöndíjat, hogy a felvételin jobban teljesítettek, mint mások. Bármilyen mesterséges hatalmi beavatkozás kontraszelekciót teremtene.

megélhetésibloggerekcenzúrával 2019.02.11. 14:13:48

"Pénzért szülnek majd "az asszonyok", mert szerinte minden megvehető, a születés is."

Volt valami plakátos női ellentüntetés amin az szerepelt kiírva a plakátokon (valami ilyesmi) : "NEM VAGYUNK KURVÁK"

Most hogy természetesen a kormány CSAK a nők javára durva előnyöket ad még pluszba szülés esetén, megfigyelhetjük majd, tényleg kurvák-e :)

Azok lesznek :)

A férfiak meg dögöljenek meg, nem a család részei, dolgozzanak, aztán haljanak bele a munkába lehetőleg nyugdíj előtt.
A nőket meg eltartja az állam a férfiak pénzéből.
Mint ahogy most is :)
Feminizmus :)
Egyenjogúság:)
Csak a nők támogatása, nem a CSALÁD, mivel a férfi egy alkoholista disznó, dolgozza csak halálra magát, adózzon rendesen. Nyugdíjat úgysem éri meg.

:)

chrisred 2019.02.11. 14:14:53

@törppicur: És ennek mi köze ahhoz a felvetéshez, hogy külföldön alig van gyerek?

Francescoli · http://smints.blog.hu/ 2019.02.11. 14:19:38

@444: bakker, nagyon remélem, hogy ezt direkt nyomod - és akkor hatalmas tiszteletem! ;-)

ami szabad 2019.02.11. 14:20:06

@megvagyhadnagy: Rosszul tudod, vagy fiatal vagy, és a te környezetedből nagyon fiatalok mentek el, vagy nagyon idős, és ezt szeretnéd gondolni. Én sajnos, rengeteg embert ismerek, akik a kivándorlás mellett döntöttek, és mivel azok zöme- velem együtt középkorú volt - vitték bizony a gyerekeket is. Egyébként klasszik fidesz- középosztálybeliek voltak, mind a két szülő dolgozott, és volt, ahol 4 gyerekkel mentek, de az átlag persze, a kettő volt. Szóval a fidesz szerint is- nem mintha nem tojnám le mit / kit tart annak- értékes, kvalifikált felnőttek, egy rakat gyerekkel tolták ki a bringát. Megy persze egy halom fiatal is, és lehet, hogy tényleg mosogatni, ami ugyebár bőven sokkal tiszteletreméltóbb munka, mint mondjuk ma itthon miniszterelnökösködni- és lehet, hogy egyedül, vagy haverokkal mennek, valóban egy kis pénzt összegyűjteni. Nincsen ezzel semmi gond, ha hazajönnek. Csakhogy aki meg egyedül megy ki, az jó eséllyel fog magának találni egy kinti párt,és már csak ezért sem jön haza! És akkor újfent igaz, hogy az a gyerek, akit itthon nevelne, már nem is fog itt megszületni. Jó lenne, ha megpróbálna gondolkodni is, és nem csak azt szajkózná, amit az a sok dekára megvett idióta röfög vissza,amit ma médiának csúfolnak! Az meg külön bőszít, hogy itthon szerintetek rendben van, ha egy kölyök nem talál melót abban a szegmensben amit tanult, akkor menjen el nyugodtan kőműves mellé segédnek, de az ciki, ha kint mosogat! Engem úgy tanítottak, hogy nincs olyan munka ami ciki, csak a seggaszalás és nyávogás az! És ezer év tanulás után sem szégyellenék mosogatni ha arra is rászorulnék valami oknál fogva, de a pofámról leégne a bőr, ha megvehetne dekára egy politikus, mert akkor kurva lennék! Úgyhogy szerintem ne az zavarjon, hogy adott esetben miért mosogat egy magyar kölyök kint Londonban hanem az, hogy mi lehet annak az oka, hogy még akkor is elmegy, ha egyébként mára itthon is lehet melót találni! Ugyanis mára a felmérések azt mutatják, hogy az elmenetel okaként a pénz után már másodikként az itthoni közállapotokat jelölik be, ami a fogyatkozó szabadság miatt lassan élhetetlenné teszi mindazoknak az országot, akik nem akarnak beidomulni ebbe a ner-szarba ami itt épül.

finom szaftos oldalas 2019.02.11. 14:27:23

Egyrészt persze jobb az, ha van támogatás, mint ha nincsen...

De ne tévesszen ez meg senkit se.
A minap több mint egy órát álltam az okmányirodában, várva a soromra. A sorszámkijelző képernyő legnagyobb területén egész végig a "jobban teljesít, Soros..." stb. kormánypropaganda ment.
Az emberekre csak mint fejőstehén fogyasztóra van itt szükség. Jól mutatja az "Emberi erőforrások minisztériuma" elnevezés. Ezek vagyunk mi az ő számukra. Emberi erőforrások, semmi több.
Csinálj 400 túlórát a 8 órás német pénz feléért, de néha azért menj haza gyereket csinálni is.( F.U.C.K.
Paráználkodás a Király engedélyével helyett Paráználkodás a Király parancsára lesz nemsokára... )

2019.02.11. 14:28:31

" A nihilista ügyeskedők, természetesen majd felveszik az elsők között a 10 milló - az eddig hallottak szerint szabad felhasználású!!- hitelt...Visszafizetni úgysem fogják, a végén az államnak, azaz nekünk kell majd helyt- állni a 100 milliárdos köztelezettségek után..."

Fontos hozzavalok:
1.
A bank adja a kolcsont, igy a bank vallalja a kockazatot is. Az allam csak kamatot tamogat, illetve 2-3 ik gyerek utan adja oda a toketartozas 30%-100% -at.

2.
3 ev munkaviszonyhoz kotik eleve az allami tamogatast.

Ha egyvalamit az Orban kormany jol megtanult az az, hogy hogyan ne osztogasson ingyen penzt a semmirekelloknek. (Legyen az feher barna fekete vagy hupilila)

törppicur 2019.02.11. 14:30:15

@chrisred: nem beavatkozas
A kotelezo az 16, korabban 18 evig volt
Azutan az allam hatarozza meg, hogy jurrarakent kinek ingyenes, pl annak, aki az elso 6 evbol annyit dolgozik itthon, vagy 2*, eserleg 3* annyit, ameddig tanittatta ingyen
Alku kerdese, attol meg ingyenes oktatas
Mi kulonbseg szerinted a finanszirozo allam szempontjabol, hogy Jordaniabol jott, oda megy vissza es fizet, vagy magyar, kimegy Angliaba es nem fizet? Hat az hogy nem fizet

Pipas 2019.02.11. 14:31:09

@morph on deer: "emiatt olyan címkét próbálsz rám aggatni"

Prmitív gondolkodású népekről beszéltél, rasszista vagy. Kár erőlködni.

"Hát ki a bánat óbégatja egyfolytában a “mi magyarok” kezdetű lózungokat széltében hosszában?"

Nem tudom, én biztosan nem. De nem a magyarokról, nem a fideszesekről volt szó, az általad "primitív gondolkodásúnak" nevezett népekről.

Péter51 2019.02.11. 14:31:39

@ami szabad: Apám,hogy te milyen bőbeszédű dékás troll vagy.
OV neked olyan mint a viccbeli nyuszi.Ha van sapkája az a baj,ha nincs,az a baj.
A blogíró Béndek viszont egy szánalmas o%-os párt egyszem tagja.Amit összehordott az nem is hazug.Annál rosszabb.Aljas.

chrisred 2019.02.11. 14:31:43

@CaptainG: "Ha egyvalamit az Orban kormany jol megtanult az az, hogy hogyan ne osztogasson ingyen penzt a semmirekelloknek"

Ehhez képest a fél országot odaajándékozta nekik...

törppicur 2019.02.11. 14:31:57

@chrisred: talan annyi, hogy a most tomegesen menekulok statisztikaja nem biztos hogy egyezik az akkor kitantorgoekkal
Az is lehet, hogy ehyezik, tevagy felkeszult

szanalmas 2019.02.11. 14:36:16

@ami szabad:

Nézd, amiket leírtál, azok teljesen reálisan hangzanak, csak a legfontosabb dolgot hagytad ki, az utóbbi 70 évet, amikor a tudományos, technikai, és társadalmi változások totálisan megváltoztatták a társadalmi berendezkedést és az egyén gondolkodásmódját. Menj vissza 100-200 évet az időben. Nem volt szabadság, nem volt tömegközlekedés, nem volt fogamzásgátlás, nem volt szórakozási lehetőség a tömegeknek, nem volt elérhető gyógyítás, nem volt jog. Gyakorlatilag nem voltak ilyesmik, legalábbis az emberek töredékének jutott ezekből. Volt szegénység, elnyomás, járványok, háborúk, iskolázatlanság.
Ma pár óra alatt akárhol lehetsz, bulizhatsz, turistáskodhatsz, tanulhatsz, dolgozhatsz, párt találhatsz, szexelhetsz következmények nélkül, és nagy valószínűséggel túl is élheted, és még meg is nézhetik az ismerősők a youtubon.
A fejlett világban ezek a dolgok már lehetőségnek számítanak, sőt, erre alapulnak gazdaságok.
Mivel ma már nem szempont, hogy a háborúban meghal a gyerekeid fele, a másik felét meg elviszi a járvány, simán 1-2 gyerek is túléli a szüleit. Ráadásul attól sem pusztul el az utód, ha elválnak a szülők, meg az sem tendencia, hogy éhen halsz utód nélkül.
Nyilván senki nem akarja már, hogy az élete csak az utódnemzésről szóljon, ha megoldhatja. És ez egyszerűen így lett, mert változtak a dolgok, az emberek nézőpontja, a világ. Aki meg tudja győzni az embereket, hogy nekik most gyerekeket kell gyártani, mert vége a hazának, az hülye. Illetve aki az alapján gyártani kezd, az is. (Nyilván külön nem térek rá, hogy diktatórikus módszerek is szóbajöhetnek, mert az is a hülye kategóriába tartozó.)
Végülis az internetet is be lehet tiltani, meg az autót, meg a repülőt, meg a sajtót, meg a számítógépet! :D

chrisred 2019.02.11. 14:37:54

@törppicur: Erre írtam, hogy kontraszelekció. Nem a rátermettség és a tehetség (szorgalom) dönt a szakmai ösztöndíjak odaitélésénél, hanem attól független szempontok. Azok a kádegyerekek kapják majd az államilag finanszírozott helyeket, akiket majd a papír megszerzése után tolni fognak előre az itthoni karrierjük során a bennfentes ismerősök. Ők tényleg nem akarnak külföldre menni.

ami szabad 2019.02.11. 14:38:41

@Péter51: DK-s? Ne röhögtess már! Miért lennék attól gyurcsány fan, hogy a kis napóleont is rühellem? De nem vagyok orbán - fixált, el szoktam ismerni, ha jó döntést hoz. Tudok is sorolni párat, amivel maximálisan egyetértek. Ez nem az. Itt is tudnám sorolni az okokat, miközben, a gesztusértékét, ha akarom, megdicsérem, csakhogy látom a mögöttes szándékot, amiben több a kommunikáció, mint a valós és hasznos intézkedés! A gyerek nem tömegtermék/ végtermék, akkor már az a reklám, ami a gyereknevelést kalandnak állította be, lényegesen értelmesebb megközelítés, mint forintra váltani, miközben lassan 15 éve nem nőtt egy forinttal sem pl. a családi pótlék!

2019.02.11. 14:42:14

@chrisred:
ez a filoszemita bölcselet. a nem, nemzet, nemzetség, nemzetiség patriarchális (atyai), maszkulin (férfias), militáns (katonás). jobbos. a társ, társadalom, a társulás, társulat, társaság ezeknek a matriarchális (anyai), feminin (nőies), civil (polgári) balos változata.

az ország is jobbos. mert ugye az úr, az uraság, uradalmi földje. a polisz, a politika ehhez képest balos. a magyarban az állam, állat, állapot szerű az jobbos. mivel a nő, a növekedés, a növényszerűség a balos. ezért van asszony állat, asszonyi áldott állapot. az anyaösztönt bevonják az államiságba. boldogasszony anyánk. regina (egyesek szerint régi nagy) pátrónánk. így kezdődik a katolikus néphimnusz. páternek is van egy nőies párja. a patróna. és a rex mellett a regina a kiránynő. mária országa. hungária istennő. ezek ugye matriarchális fogalmak. a szülő, szülőföld semleges. de ez egy kicsit balra húz. anyaföld. az ország uraság, uradalom az ugye megint jobbos. de hon, haza semleges. a magyar az anyanyelv. az balra húz. de a magyar magyarságunk már jobbra. a családfő hagyományosan megint a férfi. egy kicsit jobbra. az úr, úrhölgy is. de a gyerek (jerke) unoka, (ünőke) megint balra. mert hogy ezek nőnemű állatok (állapotok).

összességében a magyar hagyomány nem szélsőjobbos egyáltalán nem fasisztoid. a filoszemita bölcselet találta ki, hogy át kell értelmezni a szavakat.

chrisred 2019.02.11. 14:49:01

@444: Nem, a szavak jelentésváltozásait az életmód változása alakítja.

2019.02.11. 14:51:25

@ami szabad:
éppen a szoci családi pótlék fizetett készpénzt a gyerekért. ez azt mondja, hogy ha a munkavállalás mellett gyereket nevelsz, akkor különféle családi adókedvezményekhez juthatsz. elengednek a családi ház, vagy a családi autó adójából valamennyit úgy, hogy mellé még hitelt folyósítanak. ez azokat támogatja, akik munka mellett gyermeket vállalnak. éppen a szocik támogatták a megélhetési "gyerekgyárakat".

törppicur 2019.02.11. 14:53:51

@chrisred: ne kavarj, te,szakmai osztondijrol beszelsz, en ingyenes felsooktatasrol kotelezo itthoni munkavegzessel
Te az egyikhez kotsz elvarast - kiemelkedo tehetseg, en a masikhoz - nem kotelezo ingyenes kepzesert munkavegzes
Lehet, neked IS igazad van, de nem 1rol beszelunk

morph on deer 2019.02.11. 14:53:56

@444:
“és kapnak 10 millió forint kedvezményes hitelt,”

Én nem igazán tudom, hogy ez itthon hogy megy, - több mint harminc éve volt kölcsönöm utóljára, - de külhonban az az első, hogy a család bevétele alapján, de mínusz rezsi és a jövedelemből élő személyekre normatíven megállapított megélhetési költségek után maradt összegből számítják ki a család fizető/törlesztő képességét. Azt szokták figyelembe venni, hogy a futamidő idején esetleg többszörösére emelkedő kamatokat is tudnák-e fizetni, ha kellene.

Szóval csak az ilyen szintű és stabil pénzügyi helyzetben levő családok számítanak hitelképesnek, bármilyen hitellel kapcsolatban. Igaz, mem is mindennaposak a bedőlt hitelek.

Mondom, nem tudom, hogy mik a hitelezés feltételei itthon, - mert nem vagyok érdekelt, - de kiváncsi lennék, hány első (!!!) házasságában élő 40 év alatti, termékeny, és szülni vágyó nő családja felel meg a kölcsön feltételeinek.
Ahogy hírlik a 10 millió alaphelyzetben havi 50000 azaz ötvenezer forint törlesztőt jelent 20 évig, (ez 12 millióba kerül) de ez az összeg a megtermelt utódok számának arányában csökken.

Igazából hármasikrekkel le lehet tudni az egészet akár egy év alatt is, szóval jobb lesz igyekezni! :)

Aki tegyük fel leányanyaként, netán elvált és második házasságában élő nőként, esetleg korán megözvegyült, de új családot alapító harmincasként szül hirtelen hármasikreket, az elcseszte!

Mert a “nemzetth” nem növekedhet oly módon, amit nem helyesel a kormányzat, vagy ha mégis buzog a fent említett hölgyekben a honleányi öntudat, akkor kösz, de csak saját zsebre szaporodhatnak!
Szó sem lehet partizánakciókról!
Hoooogyisne!
Még a végén minden 36 éves szingli és aggszűz szülni kezdene itt nekünk!
Az elváltakról nem is beszélve!

Nehogy már ilyenek udódaival bővüljön a nemzet, ki hallott már ilyet?!!

Na, szóval első házasság, negyven alatti nővel, ahol nem gond a minusz 50 000 havonta, elő a hímtaggal és neki a zasszonynak!

Közben lehet kezdeni a spórolást a nagy, családi autóra is, ami minimum öt millióba kell, hogy kerüljön ahhoz, hogy pártunk és kormányunk bőkezűen támogassa megvételét!

Szóval aki mostanáig unatkozott otthon, annak megvan a programja, tisztelt hölgeim és uraim, tisztelt ünneplők..!

chrisred 2019.02.11. 14:53:59

@444: Amúgy a polgári szemlélet természeténél fogva nem balos.

chrisred 2019.02.11. 14:56:22

@törppicur: Nem, én az államilag finanszírozott helyekről beszélek a felsőoktatásban.

törppicur 2019.02.11. 14:57:24

@chrisred: kiemelt kepzesekrol gondolkodsz, nem a fiatalsag 30-40 %-at elnyelo felsooktatasrol
A Nyiregyhazi Főskolan vegzett gépész is penzbe kerül, nem csak az eltes

HaD 2019.02.11. 15:00:43

@ami szabad: talán azért lépnek mert valami paraszti ésszel arra jöttek rá hogy ez itt egy lufi...és akik fújják azok számára oly qrva mindegy hogy ki megy és ki marad...ők 9-10 millió fogyasztó és 5-6 millió olcsó melós leszállításra szerződtek:)...az hogy ha a lufi durran akkor ők már réges-rég elszeleltek...számukra oly mindegy hogy melyik gazdasági hatalmat szolgálják. A nyugatit aki számára elég ha olcsó a melós csak kussoltassák valahogy vagy a keleti aki majd megvéd és számára úgy lesz olcsó a magyar(stb) munkáskéz hogy hoz egy kiló tnt-t és visz helyette egy vagon disznóhúst:) ...aki meg lelép az talán azt hiszi hogy a szitu nyugaton(valahogy nem keletre megy a nép:)) valamelyest magasabb szinten adható el majd a munkája...és ez igaz is:)...ehhez nem kell sokat tanulni:)

törppicur 2019.02.11. 15:02:23

@morph on deer: cinikusan latod
A 10 milla elsosorban a hagyomanyos csalad alapjakent szolgalo hazassag (tudod 1 ferfi egy no) letrejottet tamogatja azzal, hogy ne a semmivel kezdjenek, inkabb eladosodva
A gyerekkedvezmeny az kesobb jon, hitelatutemezessel, tamogataselengedessel

HaD 2019.02.11. 15:03:39

mellesleg ha van egy roma haverom akinek van vagy x gyereke akkor ha vesz egy személyszállítót(pont kellene:)) amit y évig kikölcsönöz nekem haveri alapon akkor ez érdekelhet engem is:):)

chrisred 2019.02.11. 15:04:05

@törppicur: Kétfajta finanszírozású felsőfokú képzés létezik, az állami (rész)ösztöndíjas és az önköltséges, függetlenül a felsőfokú képzés jellegétől és helyszínétől.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.11. 15:05:46

Hát szerintem aki pár milliócskáért vállal gyereket, annak elment az esze. 3 gyerek felnevelése több tízmillió forint. Jelenleg, mert ha azt nézem orbán és csürhéje milyen gyorsasággal amortizálja le a forintot akkor mire azok a kölkök felnőnek már többször többtízmillió se lesz elég, hogy elindítsa az a szerencsétlen szülő a gyerekét az életben. Legalábbis akkor, ha olyan gyermeket szeretnénk, aki egyetemet végzett, és kellő anyagiakkal rendelkezik az életkezdéshez. Mert ugye azt is a szülőnek kell előteremtenie, ha egy kicsit is aggódik gyermeke jövőéért. Ha már kizárólag a pénzügyek alapján kell megítélnem a gyerekvállalást.

N. Barbie 2019.02.11. 15:07:08

Az a problema, hogy viktor es a sleppje beijedt, mert veszelyben van a kovetkezo gyari szalagmunkas generacio. Es azt hiszi, hogy ha dob par milliot (ami egy gyerek felnevelesehez kepest egyebkent apropenz) akkor rogton szamolatlanul fognak jonni a kolkok.
Kar, hogy ez nem igy mukodik. Attol, hogy kapok 2 milkat, meg nem lesz jobb az egeszsegugy, meg nem lesz jobb az oktatas, nem fognak a fideszes urasagok kevesebbet lopni, a gyerekeim jovojet.
A par milliotol a zsebemben nem fogom tudni konnyebben tolni a babakocsit a nem akadalymentesitett pesti jardakon, nem fog kevesbe beakadni a kereke a villamos sinek melleti kraterekbe, nem fog magatol felrepulni a babakocsi az egyik nagy pesti vonatallomas lepcsojen, mert lift az nincs igy 2019-ben (1 db stadion arabol lehetne minden nagyobb allomason, de hat ugye, kinek mi a fontos) vagy nem fog valtozni a tobb oras varakozasi ido egy gyerekorvosnal. Csak, hogy par dolgot emlitsek.
Mert ezek mind szamitanak gyerekvallalaskor kedves fidesznyikek.

Nancsibacsi 2019.02.11. 15:10:19

@morph on deer:
1. Havi 50 ezer hitelt tetszőleges pályakezdő pár ki tud köhögni.

2. Ha szabadfelhasználásút piaci alapon venne fel 20 évre, akkor nem 12 milliót fizetne vissza a 10 helyett, hanem kb 30-at.

3. A leányanya, meg fiatal özvegy, meg hasonlók valós esetek - kiteszik mondjuk az össz gyerekszülők 1 százalékát is - viszont a 99 százalék profitál ebből a LEHETŐSÉGBŐL. Nem világmegváltásból, lehetőségből. A másik oldal kormányzása alatt azonban 100%-nak volt rossz.

4. Először kell a 4 gyerek, utána kapják meg a max 2.5MFt támogatást. Akkor meg már 5 milliós autó nem sok (mivel addigra lehet jól keresni), másrészről meg lehet 3.6 milliósat venni 1.8-ért. Az is elvisz A-ból B-be, fűt-hűt, és az is 5 év garis, alacsony fenntartású. Ja, és megint csak: eddig lóf.sz se volt - attól ez bőven jobb.

5. Nem is értem minek irkálsz magyar fórumokra, ha téged ez ennyire nem érint. Én biztos nem írnék a helyedben. Persze ha fizetnének érte, akkor nyilván igen...

chrisred 2019.02.11. 15:12:06

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: A gyerek felnevelése akkor is több tízmillió lenne, ha a kormány egy fillérrel se támogatná, tehát akár már egy forint is plusz segítség. Szerintem nem a forint árfolyamváltozása a legaggasztóbb tényező, hanem az oktatás és az egészségügy helyzete, a leépülés trendje. Ha a szülők tisztességesen és egészségben akarják felnevelni a gyereküket, akkor ennek a két tényezőnek teljesen ki vannak szolgáltatva.

2019.02.11. 15:14:09

@chrisred:
ha nem vagy zsidó, akkor német vagy. német, aki néma, nem érti ezeket. attól német. nem érti az ősi nyelvet.

martineden 2019.02.11. 15:15:26

@közíró MAXVAL bircaman: ,,Atya Isten, Zorbán családokat támogat álkonzervatív homokosok és pedók helyett??? Botrány!"..arrol nem beszelt,h a Rom.kat.egyhaztol megvonna a tamogatast.

chrisred 2019.02.11. 15:15:59

@444: Magyar vagyok és érthetően beszélem és írom a magyar nyelvet, ellentétben veled.

Nancsibacsi 2019.02.11. 15:20:05

@N. Barbie: "Es azt hiszi, hogy ha dob par milliot (ami egy gyerek felnevelesehez kepest egyebkent apropenz) akkor rogton szamolatlanul fognak jonni a kolkok."
Ezek TÁMOGATÁSOK, nem művégtagok :-) Az átlag embereknek sokat jelent az a pár millió - akinek meg aprópénz, az ne vegye fel. Nem kötelező - ha te szarul szeretnéd érezni magad - szíved joga.

Nancsibacsi 2019.02.11. 15:24:07

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "3 gyerek felnevelése több tízmillió forint."
Ha teljesen kifizeti a költségeket, akkor a gyerek az övé lesz, nem a szülőé, ok?
Most komolyan: nektek TÉNYLEG minden szar ízű, mert előre eldöntitek, hogy csak az lehet, ugye? Ha 1 milliárdot adna minden születendő gyerek után, az index akkor is tele volna siránkozásokkal, meg siránkozó blogokkal, hogy "mire elég manapság 1 milliárd, mikor egy stadionra sokkal többet költött".

törppicur 2019.02.11. 15:27:24

@chrisred: nem jol mondod
Ket fajta van valoban, egy allamilag tamogatott, meg egy önköltseges
Valoban a jog pl elte vagy miskolc fizetos, a gepesz meg nem
Ne keverd ide az osztondijat, az egy masik juttatas, ott johet szoba, amit irtal a tehetsegrol szorgalomrol
A fizetos is csak reszben teritteti meg a kepzest, ezert ott is alkalmaznam a roghozkotest, talan kisebb szorzoval

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.11. 15:28:02

@Nancsibacsi: Pedig fizesse ki teljesen, elvégre ő akarja annyira, hogy beszarik közben, annyira erőlködik.

chrisred 2019.02.11. 15:28:52

@törppicur: Az államilag támogatott képzés hivatalos elnevezése állami ösztöndíhas képzés.

törppicur 2019.02.11. 15:32:36

@Nancsibacsi: szinte mindenbe igazad van, csak az auto mar 3 gyerektol jatszi

N. Barbie 2019.02.11. 15:33:39

@Nancsibacsi: Nem fogtad fel, amit irtam.
Probalom egyszerubben: ELOSZOR egy minden teren elheto orszagot kene teremteni az alnemzethy, alkhereszteny fidesznek es utana lehetne joggal varni a baby boom-ot, hogy csunya idegen szot hasznaljak. Akkor par milliok dobalasa nelkul is jonnenek, de azzal egyutt meg biztosan.
Mert ugy nem megy, hogy egy elmaradott balkani feldiktaturaban kiosztunk par milkat es akkor maris omleni fognak a gyerekek, mert akkor a leendo szulok mar el is felejtik azt a sok bosszusagot az elet minden teruleterol, amiert eddig nem valaltak gyereket (vagy nem valaltak tobbet).
Remelem igy mar ertheto.

2019.02.11. 15:33:49

@chrisred:
a jobbos a militáns. és ehhez képest a civil balos. a reformáció korában a polgárosodás alapja a communitas (a hites választott közönség). a nemesi házak helyébe a polgári házak léptek. nem az egyénnek volt szavazata, hanem az adót fizető házaknak. a patrícius családok szavaztak. a plebejus cselédek nem voltak választójoguk. ez volt a polgári fordulat. a reformáció. és a reformkort követően és a reformkor után a polgári forradalommal vált ez még baloldalibbá. mindenki polgárjogot nyert. ez egy balra tolódás. ugyanakkor erősödik a függetlenségi nacionalizmus igénye. ez a jobbra tolódás. mindenki a nemzet tagjává válik. kezdetben csak a nemesek voltak.

törppicur 2019.02.11. 15:34:41

@chrisred: az allamilag tamogatott es a koltsegteriteses szakon is kaphatsz osztondijat - az bevetel
Ahol nem fizetsz tandijat az meg dijelengedes

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.11. 15:36:50

@Nancsibacsi: Nekem az MSZP kormány adott 1994-ben a 4,5 milliós házam építéséhez 2 gyerekre 1,2 millió nem visszafizetendő szocpolt, a szocialista önkormányzat pedig 400 ezer nem visszafizetendő letelepedési támogatást, a munkahelyem meg 1 milliós kamatmentes kölcsönt. Az ÁFÁT visszaigényeltem az építkezés során, így több mint a felét az állam fizette a most 40 milliót érő házamhoz. 2 gyerekre. Akkor 20 ezret kerestem. Hol van attól ez a szarfaszú orbán hogy ezt űberelje? 20 milliós lakáshoz ad 10 milliós 5%-os kamatozású hitelt? Törölje ki vele a seggét!

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.11. 15:38:49

@Nancsibacsi: De ha nem adott volna semmit, akkor is befejeztem volna az építkezést és 2 gyerekem lenne.

Tranquillius 2019.02.11. 15:39:52

Ezek az új kedvezmények amúgy három-négy Szomáliából örökbefogadott poronty után is járnak?

pulsarito 2019.02.11. 15:40:47

Hát beleolvastam a hozzászólásokba.
Talán nem kellett volna...
Megint tort ül az Orbán gyűlölet.
Pedig csak annyit kéne megérteni, hogy ez a mostani ajánlat egy lehetőség, aki akarja kihasználja aki nem nem, de most legalább van választási lehetőség.

Eddig nem volt ilyen lehetőség. A Pufajkásnak, D209-nek, az Öszödi Böszmének, meg a Libásnak együtt nem jutott ez eszébe, pedig ment a pénzszórás akkor is!
Sőt ezekhez még hozzávehetjük a mai politikai hulladékokat is. Nekik meg aztán végképp nem jut semmi az eszükbe, csak az hogy a jobbikot hogyan lehet mentegetni, csakhogy a patás leváltása egyáltalán lehetőség legyen.
Végezetül én örültem volna ha a házasságkötésünk után hozzám vágott volna valaki pár milliót, hogy vegyek lakást. De hát ti tudjátok, hiszen tudjuk, hogy intelligens, okos csakis liberális lehet, és mindenki aki mást mer gondolni a világról, a jövőről, a t6ársadalmi bajok megoldásáról, az csakis náci/fasiszta/rasszista/antiszemita lehet, kivéve persze ha jobbikos!

Sebaj, okádjátok tovább az epét.
Választ nem várok, mert úgyis csak személyeskedő, sértegető, jobb esetben kioktató hangnemben írnátok.

chrisred 2019.02.11. 15:41:31

@törppicur: Annyi ösztöndíjra pályázhat egy hallgató, amennyire akar és tud. De ez nem változtat azon a tényen, hogy amit államilag támogatott képzésnek nevezel, az valójában állami ösztöndíj. Nem támogatás, ami kérelmezhető vagy alanyi jogon jár, hanem a meghirdetett állami ösztöndíjas képzési hely elnyerhető a meghatározott ponthatár elérésével.

chrisred 2019.02.11. 15:44:06

@chrisred: Ja, és nem díjelengedés, hanem a hallgató helyett az állam fizeti a képzést.

törppicur 2019.02.11. 15:45:39

@chrisred: es akkor a te allami osztondijadhoz nem lehet feltetel, hogy kedves fiam-lanyom, ha tanittatlak dolgozz is nalam utana?

Nancsibacsi 2019.02.11. 15:48:06

@N. Barbie: "Probalom egyszerubben: ELOSZOR egy minden teren elheto orszagot kene teremteni"
Teremteni tudod ki tud? Mert az meg tudja oldani azt is, hogy mi nyerjük meg a 2. vh-t, és akkor rögtön máshogy nézne ki Európa fejlettségi térképe.
Fel kéne fogni, hogy ennek az országnak vannak ADOTTSÁGAI, amit egyik évről a másikra nem lehet megváltoztatni. Egy kormánynak baromi szűk a mozgástere a teljes gazdasághoz viszonyítva - senki se tudna itt csodát tenni. Amit tudnak változtatni, az az adóbevételek elosztása. Ez a kormány úgy variál, hogy aki dolgozik ÉS vannak gyerekei, az jól jár. Ez elég sokaknak bejön, és hát ők is csak választást akarnak nyerni.

szanalmas 2019.02.11. 15:48:49

@törppicur:

Jaja, de ha úgy kalkulálunk, hogy egy kezdő pedagógus házaspárról van szó, akik albérletben laknak, és oda vállalnak 3 gyereket, akkor éhen halnak 3 év alatt. Ha meg CSOK-ot is kalkulálunk, akkor hamarabb. De legalább 40-50 milla hitelük lesz GYED mellett.
Vagy ha van lakásuk és épelméjűek valamennyire, akkor meg leszarják az egészet.
De mondjuk nem ártana valami munkahelybiztonsági rendszer se, főleg vidéken. Persze kezdhetnek szülőknél is.
Persze ha ez bejön, akkor válás sem lesz, vagy a hiteleket is megosztja a bíróság csendesen. Nincs is jobb, mint 3 gyerekes, elvált CSOK-os exnek lenni. Mennyi perspektíva van ebben! Süti!

2019.02.11. 15:50:13

@chrisred:
a filoszemita bölcseletre alapozva sose válhatsz magyarrá. ha magyarrá válasz, akkor nem nagyon lehetsz feltétlen nyugatos. próbáljátok átfordítgatni a szavakat, de összezavarodtok.

Nancsibacsi 2019.02.11. 15:51:00

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "Nekem az MSZP kormány adott 1994-ben a 4,5 milliós házam építéséhez 2 gyerekre 1,2 millió nem visszafizetendő szocpolt, a szocialista önkormányzat pedig 400 ezer nem visszafizetendő letelepedési támogatást"
Ja, és utána csődbe is ment a gecibe, aztán nyöghettük a Bokros csomag megszorításait - TÉNYLEG K.RVA JÓ VOLT :-) Tudod ez az, amiért soha a büdös életben nem fognak többé a szocialisták kormányozni, mert 2x voltak kormányon, 2x vitték az országot csődbe, és 2x dobtak ki az ablakon 5-10 évet.

törppicur 2019.02.11. 15:51:37

@chrisred: meg hegyezheted egy kicsit, ugy latom az a cel, hogy megkeruld azt a kerdest jogos-e munat varni tamogatasert cserebe
Es igazabol onnan indultunk, hogy szerintem, ha valaki lehivja a 10 milla hitelt, attol elvarhato-e az, hogy itthon dolgozzon?
Szerintem igen

Lajos Kovács tanaka 2019.02.11. 15:53:20

Béndek Péter, Te frusztrál, ötlettelen fotel hős! Nem az írásnak nevezett förmedvényre reagálok, hanem kérdezek (mivel olyan súlyos Orbán fóbiád van, hogy vélheteőn erekció növelő egy-egy "patásorbán" mondat): Ha nem ő, akkor ki vezesse az országot?! Az válasz, hogy bárki, az nem játszik! Ha az asszony új ágyat vesz, Te közlöd, hogy na ezt nem, akkor inkább a földön alszol, de nem adsz ajánlást, hogy mégis akkor melyik ágy legyen?! SZóval: fröcsögni már tudsz, azt ismerjük. Ötletelni is. Nevet. Mondj egy nevet, hogy ki vezesse inkább országot!!

törppicur 2019.02.11. 15:53:59

@szanalmas: nem ertelek
Milyen 40 millios hitelrol beszelsz?
Komolyan nem

DrGehaeuse 2019.02.11. 15:54:07

Huh! Ez oszt' a comment cunami! Még 24 órás sincs a poszt és már közel a 300!

DrGehaeuse 2019.02.11. 15:54:48

Csak hogy én legyek a 300.-ik...

chrisred 2019.02.11. 15:56:13

@törppicur: Ilyenre gondolsz?

"28/A. A magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzés sajátos feltételei *

48/A. § * A magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgató - a 48/B. §-ban meghatározottakra figyelemmel - köteles: *

a) * az általa folytatott, magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott adott képzésen a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott tanulmányi idő alatt, de legfeljebb a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott képzési idő másfélszeresén belül megszerezni az oklevelet, és

b) * az oklevél megszerzését követő húsz éven belül az általa állami (rész)ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamban magyar joghatóság alatt álló munkáltatónál a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 5. §-ában meghatározott biztosítási jogviszonyt eredményező munkaviszonyt, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt fenntartani vagy magyar joghatóság alatt vállalkozási tevékenységet folytatni (a továbbiakban: hazai munkaviszony),

c) * az általa magyar állami (rész)ösztöndíjjal folytatott tanulmányok idejével megegyező időtartamban hazai munkaviszonyt fenntartani az adott képzés megszűnésének napjától számítva a magyar állami (rész)ösztöndíjjal folytatott tanulmányi idővel megegyező időtartamot követő két éven belül, ha az a) pontban meghatározott határidőn belül nem szerzi meg a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésben az oklevelet, vagy

d) * visszafizetni az adott képzésére tekintettel a magyar állam által folyósított 48/C. § (1) bekezdés a) pontja szerinti magyar állami (rész)ösztöndíjnak - évente a Központi Statisztikai Hivatal által megállapított éves átlagos fogyasztóiár-növekedés mértékével növelt - összegét (e pont tekintetében a továbbiakban együtt: tartozás) a magyar államnak, ha az oklevél megszerzését követően nem tart fenn a b) pont szerint hazai munkaviszonyt, illetve visszafizetni a tartozás ötven százalékának megfelelő összeget a magyar államnak, ha nem tart fenn a c) pont szerint hazai munkaviszonyt.

48/B. § * (1) * A 48/A. § b) és c) pontjában meghatározott kötelezettség több részletben is teljesíthető.

(2) Amennyiben a magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgató a hallgatói jogviszonyának fennállása alatt a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésében finanszírozási formát vált, és önköltséges formában folytatja a tanulmányait az adott képzésen, a 48/A. § b)-d) pontjaiban meghatározott kötelezettségek csak a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott időszakra vonatkozóan terhelik.

(3) * A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó személy a hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettséget a származási országában is teljesítheti.

(4) * A hitéleti képzésben részt vevő magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgatót a 48/A. §-ban meghatározott kötelezettségek nem terhelik.

(5) A hazai munkaviszony időtartama teljesítésének számításakor a Magyarországon önkéntes katonai szolgálat alapján fennálló, valamint a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá tartozó személy esetében a származási országában teljesített, társadalombiztosítási jogviszonyt eredményező munkavégzésre irányuló jogviszonyt kétszeres mértékben kell figyelembe venni.

(6) Az ezen alcímben meghatározottakat alkalmazni kell az önköltséges képzésről állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre átsorolt, valamint a magyar állami (rész)ösztöndíjjal támogatott képzésre átvétel alapján hallgatói jogviszonyt létesítő hallgatóra is.

(7) Ha a hallgató párhuzamos képzésben folytatja tanulmányait, vagy egymást követően több oklevelet szerez, a 48/A. § b) és d) pontja szerinti kötelezettséget az első oklevél megszerzésének időpontjától kell számítani, és képzésenként teljesíteni kell.

(8) * A 48/A. § a) pontjában meghatározott kötelezettség a szakváltást nem korlátozza. A szakváltás a képzés munkarendjének, nyelvének, helyének megváltoztatásával vagy átvétellel valósul meg. Szakváltás esetén a feltételek teljesítése szempontjából az újabb szak képzési ideje, képzési költsége az irányadó."

Hogyne lehetne?:)

szanalmas 2019.02.11. 15:57:10

@törppicur: Szerinted mennyibe kerül egy olyan ingatlan, amiben nons stop szülést kalkulálva 3-4 gyerek befér? És honnan szedik rá a zsét?

chrisred 2019.02.11. 16:00:47

@444: Ha nem tetszik valami, rögtön elnevezed filoszemita bölcseletnek. Könnyebb, mint érdemben megvizsgálni és logikusan kielemezni.

N. Barbie 2019.02.11. 16:03:24

@pulsarito: "Hát beleolvastam a hozzászólásokba.
Talán nem kellett volna...
Megint tort ül az Orbán gyűlölet."

Csak a szokasos fidesznyik hazudozas: ha a szektavezer dilettans, nem atgondolt donteseit valaki kritizalni meri, az orban gyulolet. Hogyne.

A tobbi csak a szokasos, kis pufajkasozas, gyurcsanyozas igy 9 evvel a levaltasuk utan meg mindig itt jartok, kis hazudozas, hogy a tobbi partnak meg otlete sincs (erdekes, pedig ezeket az allitolag nem letezo otleteket szokta szepen ellopni a fideszed...).

Az utolso sorod meg a gyongyszem:
"Választ nem várok, mert úgyis csak személyeskedő, sértegető, jobb esetben kioktató hangnemben írnátok. "

Majd nezd mar meg a sajat epehanyasod, az pont az volt, amit masokra probalsz ratolni.

Tranquillius 2019.02.11. 16:04:20

@Lajos Kovács tanaka: Kádár is pont ezt kérdezte 1988-ban.

törppicur 2019.02.11. 16:04:24

@szanalmas: hol mennyibe?
Nem kell egybol megvenni, koltozhetsz kozben
A kutya sem akarja kifizetni a 40 millas hazadat, de egy 21 millas elinditasahoz sokat jelenthet a 10 plusz 10 csok meg1 milla menyasszonytanc
Ha megszuletnek a gyerekek csokken es atutemezodik a torlesztes es kapsz meg csp-t adokedvezmenyt, ha nő a gyerek etkezest, tankonyvet stb
A nejed/urad Valentin napi ajandekat ne vegye meg helyetted Orbán?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.11. 16:06:50

@Lajos Kovács tanaka: Soroljam a neveket? Bajnai, Surányi, Bod Péter Ákos, Márky Zay, Karácsony Gergő, vagy akárki: De ennél a csaló, korrupt, tolvaj, hazudozó orbángecinél a haverja, a gyurcsány vagy a 90 éves Boros Péter, a Megyesi vagy bármelyik elődje is jobb volt.

törppicur 2019.02.11. 16:08:23

@szanalmas: ne az egesz csalad eltartasat kerd szamon - csak a gyerekekkel adodo novekmenyhez adnak segitseget
A 3 gyerekvallalas meg altalaban nem promt dolog - tobbnyire vagy 5 evbe beletelik
Töltsd hasznosan az 5 evet

high up! 2019.02.11. 16:08:40

@Pipas:

Te még azt se tudod megmondani hogy milyen kivándorlási statisztikára hivatkozol, és milyen módszerrel mutatja ki azokat az alacsony magyar számokat.

Ehhez képest már az is jobb módszer, hogy az utcádban megkérdezel 10 lakót, ebből legalább 6-nak a családjából, rokonságából meg ismeretségi köréből már kivándorolt valaki. Ebből áll manapság a valóság, nem a fidesz által diktált rögeszmédből.

Ráadásul a magyar kivándorlás már egy túlérett magyar demográfiai katasztrófából fut fel sem a lelépett létszámot, sem az IQ veszteséget nem lehet pótolni. Amennyi IQ pótlás van, az nagyjából NB 2. Vagy asse. A CEU-t matRollcsi woodoo egyetemmel pótolni, na pont ez az IQ különbség marad a kivándoroltak után.

Bóvlisztán kivérzett az elmútnyócév alatt, az orbáni handabandázás következménye a teljes válság beállta mind a gazdaságban, mind az oktatásban, mind a demográfiában. Ez utóbbi kettő a jövőbeli gazdasági növekedés alapja. Ami már ma seincs sehol.

Ezt jól bizonyítja, hogy az Elmúttnyóccévben Bóvlisztán az EU 5 legszegényebb országa közé csúszott le. A gazdasági növekedéshnek ma már csak egyetlen alapja maradt: az EU támogatás. Azonkívül semmi, se érdemi müködő tőke beáramlás, se tartalék a munkaerő létszámban és a munkaerő képzettségben nincs már.
A tartalékok ugyanis külföldre mentek.

FOLYTASSUK!

morph on deer 2019.02.11. 16:08:53

@pulsarito:
“én örültem volna ha a házasságkötésünk után hozzám vágott volna valaki pár milliót, hogy vegyek lakást.”

Ugye nem fogod, hogy ez a tíz milla NEM ajándék, hanem KÖLCSÖN, amit CSAK akkor kapsz, ha az előírásnak megfelelően szaporodsz, másként nem!
Na innentől lehet örülni.

törppicur 2019.02.11. 16:11:23

@szanalmas: probaltal mar hazat venni Kisvardan vagy Sarospatakon?
Ha a penzert el lehet menni pedagoguskent mosogatno Londonba akkor olcsobb lakasert megelhetesert elmehetsz pedagogusnak Sarospatakra is

törppicur 2019.02.11. 16:13:36

@morph on deer: nem jol irod
A kolcsonnek nem feltetele a gyerek
Az csak visszafizetesi kedvezmenyt jelent
A kolcson tamogatas az alapjuttatas - hogy el tudjon indulni a fiatal par, akar az orszag masik vegebe is, ha az elete ugy hozza

N. Barbie 2019.02.11. 16:16:25

@Lajos Kovács tanaka: "Ötletelni is. Nevet. Mondj egy nevet, hogy ki vezesse inkább országot!! "

Nem a cikkiron kell szamonkerned a gerinced eltuneset. Ugyanis a tisztesseg ott kezdodik, hogy szamtalanszor lebukott tolvajokra nincs szavazas. Jaj de cask ezert meg azert szavazok rajuk NEM. Tolvajokra nincs szavazas. Ha meg megis talalsz magadnak onfelmentest ra, akkor vegyel vissza a keresztenyes, nagy nemzeti cukormazbol. Mert akkor egyik sem vagy.
Szoval ha ez az alap megvan, utana szet lehet nezni kire lehetne szavazni. De sajat gondolkodassal, nem a tolvaj part-tol kolcsonvettel.
Tudod hany fidesznyik irta mar nekem a sablon onmentegeto dumat, hogy jaj ok aztan annyira szeretnenek masra szavazni, mint egy hatalom es kleptomanias hazug mocskos tolvaj, de hat sajnos nincs ilyen. Aztan mikor konkretan rakerdeztem partokra, akkor szepen mind felmondta szo szerint a habonymediabol a rajuk vonatkozo hazugsagcunamit.
Ennyire akartok ti masra szavazni, semennyire.
Olyan ez, mintha le akarnad cserelni mondjuk az Audidat, es az Audi mas autogyarakat fikazo velemenye alapjan akarnal donteni. Nonszensz.

2019.02.11. 16:17:50

@chrisred:
először is meg kellene mondani, hogy mit értesz azon, hogy bal és jobboldal. csak azt ne mondd, hogy a franciák ültek le a parlamentben. az a filoszemita bölcselet. nem valamiféle ősiségen alapul, hanem valamilyen nem-magyar hagyományon. mi a bal és a jobb a te értelmezésedben?

morph on deer 2019.02.11. 16:29:10

@Nancsibacsi:
“5. Nem is értem minek irkálsz magyar fórumokra, ha téged ez ennyire nem érint. Én biztos nem írnék a helyedben. Persze ha fizetnének érte, akkor nyilván igen..”

Aranyos.
Mondjuk az nem csoda, jogy nem érted...

Arról írtam, hogy a kölcsönfelvétel nem érint!
Azért nem, mert nem vagyok/voltam rászorulva!
Mert jól megfizetnek, ahogy mondtad?
Hát nem azért. Azért mert jól megfizettek az alatt a harminc év alatt, amíg aktívan dolgoztam, azért! Meg mert azóta meg élvezem annak az eredményét, azért!

Szóval gőzöm nincs, hogy manapság mit vesznek figyelembe egy kölcsönnél, mert nem veszek fel kölcsönt. Nincs rá szükségem, most képzeld.

Egyébirát nagyon tévedsz, akiket említettem az nem az 1%-a az érintetteknek!
Kizárólag az első házasságában élő negyven év alatti nő a megfelelő.

De a 41 éves már nem.
De a második- vagy többedik házasságában élő sem, akárhány éves.
De élettársi kapcsolatban élők sem.
De a megözvegyült és újra házasságot kötő nő sem.
De az egyedülálló anyák sem!
De még azok a nagyszülők sem, akik az esetleg megárvult unokáit neveli.

Szóval szerinted ez CSAK az 1%-a magyar anyáknak?
Számolj utána még egyszer!

chrisred 2019.02.11. 16:33:05

@444: Melyik korban és milyen értelemben? Nem mindegy, hogy politikai ideológiákra vagy a közúti közlekedésre gondolsz.

pulsarito 2019.02.11. 16:42:19

@morph on deer:
"Ugye nem fogod, hogy ez a tíz milla NEM ajándék, hanem KÖLCSÖN, amit CSAK akkor kapsz, ha az előírásnak megfelelően szaporodsz, másként nem!
Na innentől lehet örülni. "

... de fogom, és képzeld enélkül is megszülettek a gyerekek! Nehéz volt, meg nem volt minden évben tengerparti nyaralás, néha még igazi nyaralás se volt, de vállaltuk, mert a gyerek ad értelmet az életnek.
És ne gondold hogy ez a hatvanas években volt, nem ez bizony már javarészt a D209, Őszödi Böszme, Libás regnálása alatt volt, csak hogy értsd!

A gyerekvállalást pedig nem degradálnám "szaporodássá". De ha neked csak ennyit jelent lelked rajta.
Engem nem érdekel ki hány gyereket vállal, az se ha egyet se.
De nekem legalább van miért élnem és nem csak a nihil létezik számomra, mint egy-két ide írogató "embernek".
Mindenkinek szabad választása van.
Sok sikert mindenkinek!

Khonsu 2019.02.11. 16:46:36

@Lajos Kovács tanaka:

"ki vezesse inkább országot!!"

Mondjuk Béndek Péter?

Ha követnéd a blogot, akkor tudhatnád, hogy a bloggazda számtalanszor leírta már, hogy mi a különbség a szocializmusok és a konzervativizmus között. Akik ezen a poszton most fel vannak háborodva, nyilván nem tudják...

szanalmas 2019.02.11. 16:54:36

@törppicur:

Nekem nagyon szimpatikus, ahogy megoldod mások életét ha ők fizetik a hitelt, és vállalnak gyereket, szóval majd meglátjuk, ha kiderül.
Mondjuk a menyasszonytánc érv meggyőző volt! :))

Khonsu 2019.02.11. 16:54:42

@N. Barbie:

Ez bizony így van. Kényelmes az önfelmentés, de bizony aki a Fideszre szavaz az nem csak a népesedési programra, rezsicsökkentésre és migránskerítésre szavaz, hanem az oligarchák gyarapodására, az értelmetlen stadionokra és a kormányzati agymosásra is. Aki ugyanis nem egy barlangban élte le az elmúlt 9 évet, az ezekkel tisztában van.

2019.02.11. 17:02:19

@chrisred:
úgy nehéz vitázni, hogy a fogalmak közel sem egyértelműek.

Carmichael 2019.02.11. 17:12:32

@Lajos Kovács tanaka:
Mondjuk egy kormány, szakmailag felkészült emberekből összerakva. Nem egy másik, tévedhetetlen, mindenttudó vezérre van szükség (elgondolkodtató, hogy te csak ebben tudsz gondolkodni), hanem szakmailag kompetens emberekre, akik nem megmenteni meg megvédeni akarják az országot, szimplán csak józan, ellenőrizhető és kiszámítható keretek között, akár hibáktól sem mentesen kormányozni.

Egy populista politikusnak nem egy másik végletű populista politikus az egészséges alternatívája. Ha majd egyszer képes leszel felülemelkedni ezen a sikerrel rádtelepített fekete-fehér világképen, nem lesz nehéz felismerni, hogy a végletekben élés és gondolkodás a történelemben mindig, mindenhol ugyanoda vezetett. És egyszer sem oda, ahova ígérték...

DrGehaeuse 2019.02.11. 17:31:43

@pulsarito:
Ne várd a választ hiszen közelít a vég!
Ne várd a választ rendesen!
Rejtőzz el jól ha a vezér majd lelép,
S ha távoznál tudd mi a pártfegyelem.

(Zorán után szabadon)

DrGehaeuse 2019.02.11. 17:40:39

@Lajos Kovács tanaka: Egyszerű! Ha az alkotmányos rend megfelelő, a hatalommegosztás intézményei szilárdak és a jogállami elvek erősek a köztudatban, a polgárok magukénak érzik és betartják a rendet, s nem tűrik a korrupciót, szinte mindegy kinek hívják a miniszterelnököt.
Mert ha így lett volna 2002-ben, orv-bánt nem váltják le a D209-es ügynökre, fletóból soh'se lett volna még politikus se, a jobbik létre se jött volna, a szocik már rég nem lennének a porondon és lenne egy valódi (nem balliba) zöld pártunk és akár még a fideszből is lehetett volna igazi polgári konzervatív párt.

törppicur 2019.02.11. 17:46:08

@morph on deer: a csomag első pontja az első házasságban élők számára elérhető, jól látod
Lényeges a házasság, mert azt tekinti a támogató az egységnek, nem támogatja az élettársi kapcsolatot, a többedik házasságot. Miért? Mert az elveivel ez egyeztethető össze.
Lényeges az első, mert ott látják a megindulás akadályát abban, hogy csak piaci alapon felvett hitellel nehéz. Miért az első? Mert az elveivel ez egyeztethető össze. Akik régebbi motorosok, azok korábban mást vehettek igenybe, vagy mást se, privát szerencse. Én anno 45.000 + 60.000 forintot kaptam a gyerekek után. Akkor az volt most ez van. (ezt a 41 évesekre válaszoltam, de igaz az özvegyekre stb. is.
A többi támogatás. ahogy értem, nem függ a házasság sorszámától, kortól stb.

törppicur 2019.02.11. 17:47:38

@DrGehaeuse: grt. +1 a helyzetértékelésre

morph on deer 2019.02.11. 18:09:17

@pulsarito:
“... de fogom, és képzeld enélkül is megszülettek a gyerekek!

Megnyugtattál.
Azért tettem szóvá, mert az az össznépi tévképzet, hogy most “kapnak” tíz millát, akik a nemzetszaporító programban részt vehetnek.

De, szerintem ez a “nemzetthy” programként gyártsunk apró magyarokat nem az egyén gyerekvállalásáról szól, nem a szereteten alapuló közös döntésről, hanem egy indukált szaporodásról, anyagi ösztönzőkkel motiválva.

Mindezt jól időzítve, nehogy véletlenül kimenjen a lakosság fejéből a választásig, de csak júliusban fogják megtudni valójában, hogy mindez mit is jelent a gyakorlatban.

“Ügyes”- mondaná Soros...

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 18:30:46

@444:

"ez a filoszemita bölcselet. a nem, nemzet, nemzetség, nemzetiség patriarchális (atyai), maszkulin (férfias), militáns (katonás). jobbos. a társ, társadalom, a társulás, társulat, társaság ezeknek a matriarchális (anyai), feminin (nőies), civil (polgári) balos változata."

Te egy gyakorló faszszopó vagy (ld. Orbán Viktort és a reformátusoknak fizetett júdáspénzt), mégsem vagy képes a spermiumokat a patriotizmussal helyes viszonyba helyezni.

morph on deer 2019.02.11. 18:51:22

@törppicur:
“Miért? Mert az elveivel ez egyeztethető össze.”

Mikkel? MIKKEL???
Vagy te nem az orbánról beszélsz?

Elvei az életben nem voltak, ne viccelj már! Ugyanis nincs rájuk szüksége, mert csak útban lennének. Neki kizárólag érdekei vannak, és az legfeljebb csak a véletlen műve, hogy ha az valaki más/mások érdekeivel, netán elveivel netán egybeesik.

Szóval lehet megnyugodni: orbán “elveivel” bármi összeegyeztethető, amíg jól fizet, vagy valamilye számára fontos előnnyel jár.

Ez mos eléggé egyszerű: a széljobb populistáinak imponál a csökött agyú fundamentalista megközelítés, ezért aztán ezt kapják!

Ha most ennek az ellenkezője lenne a célravezetőbb, akkor meg pont azok lennének az “elvei”, nyugodj meg.

Cáfolatként amúgy megteszi, ha mondjuk az azeri baltás gyilkos eladásának “elvi” hátteréről fel tudnád lebbenteni a fátylat, a történet “erkölcsi” oldalát már nem is kérdezem...

törppicur 2019.02.11. 19:03:20

@morph on deer: alaptörvényből (amiről az ellenzék azt állítja a Fidesz-é nem Magyarországé - feltételezhető, akkor közelít Orbán alapelveihez)
L) cikk
(1) * Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.

(2) Magyarország támogatja a gyermekvállalást.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 19:13:08

@törppicur:

Rögtön utána ott van ez is az alaptörvényben:

(1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik.

Ez nem akadályozta meg a nemzet kormányát abban, hogy törvénnyel tiltsa meg magyar polgároknak dohányneműek árusítását -- kivéve azon csókosait, akik sikeresen "pályáztak" Nemzeti Dohánybolt üzemeltetési jogára.

A X. cikkben meg ilyesmi található:

(3) * Magyarország védi a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia tudományos és művészeti szabadságát.

Azt mostanában láthatjuk, hogyan folyik ez a szabadságvédelem.

És ez csak kettő példa; az alaptörvény állításainak a meghozott törvényekkel történő részletes összevetése biztosan eredményezne több ilyen, legalább is vitára okot adó helyzetet.

2019.02.11. 19:24:13

@morph on deer:
engem még gruevszki szaki is érdek/elne, bár ott röfizett valami elvi, vagy bajtársi? kifogást.
oszt ott volt hernádi molzsi, annál nyilvánvalóbban azóta sem derült ki hogy orbán 'én_nem_foglalkozom_üzleti_ügyekkel' hónaljig benne volt a buliban, annyira rögtön sikerült lereagálnia, hogy ez csak egy üzleti ügy, ne csináljunk már ezeréves cimbiországok közt politikai vitát +még azért is közbenjárt, hogy bíróságilag kedvezően ítéljék meg az ügyet. és akkor még ott volt az a szaudi fáraó, vagy hogy hívták, meg itt van ez a jordán tiszteletbeli nafta, vagy hogyishíják stb stb
ja! és a questor, a nagyszerű questor az én nagy kedvencem.
arton betörés üggyel mi lehet most a helyzet?
ahhoz nem lehet a főni kezének köze?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 19:29:46

@444:

"budapesten nincs valós árutermelés. gondolj már bele, hogy mennyi áru megy befelé. és ahhoz képest mi megy kifelé. szinte semmi."

Hát ha a vidék tele van olyan balekokkal, akik az általuk termelt valós árukat önként elcserélik a budapestiekkel azok szinte semmijére, akkor így jártak.

2019.02.11. 19:38:58

@neoteny:
A legmagasabb egy főre jutó GDP-t Budapesten állították elő, fejenként 7,3 millió forintot. Ez az országos átlag több mint duplája (202%) volt, így a főváros megőrizte vezető helyét - derült ki a KSH adataiból. Ugyanakkor Budapest egy főre jutó GDP-je 2016-ban mindössze 2,6%-kal nőtt, elmaradva a 3,5%-os országos átlagtól.

www.portfolio.hu/gazdasag/mintha-nem-is-ugyanabban-az-orszagban-elnenk-szetszakadt-a-magyar-gazdasag.272249.html

chrisred 2019.02.11. 20:06:56

@törppicur: "A Magyar Népköztársaság védi a házasság és a család intézményét."

Honnan idéztem? Avagy "ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok".

Janossz 2019.02.11. 20:42:35

@neoteny: "Hát ha a vidék tele van olyan balekokkal, akik az általuk termelt valós árukat önként elcserélik a budapestiekkel azok szinte semmijére, akkor így jártak. "

Ha meggondolom, hogy francia krumplit eszünk hetek óta, a hónapos retek olasz, ma meg elolvastam a Korona gyufa dobozát: az meg SVÉD...
Mi lehet az a rengeteg áru, ami megy befelé?
A földalapú támogatás mit terem? Virágkarnevált, meg vaddisznó-wellnesst?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 20:49:08

@Bánegressy:

Ez 444-nek nem számít: ő azzal a trükkel operál, hogy ha te nem tudod tételesen felsorolni azokat a 'valós' javakat amiket a bp-iek megtermelnek és a város határain kívül értékesítenek, akkor ez 'bizonyítja' az ő álláspontját arra vonatkozóan, hogy a bp-iek valamilyen módon kizsákmányolják a vidékieket (mert úgy fogyasztanak vidékről származó javakat, hogy közben ők nem termelnek "szinte semmit").

Mivel azt elvégezni, amit ő követel (tételes felsorolása az összes Bp-en előállított [gazdasági] jószágnak ami a város határain kívül kerülnek értékesítésre, ti. 'exportok' Bp-ről) lehetetlen, a legkézenfekvőbb módszer az 'érvelésének' cáfolatára az, hogy rámutat az ember: ha a bp-iek nem termelnek "szinte semmit", akkor mindazok a vidékiek akik hajlandóak elcserélni a sok 'valós' tereméküket "szinte semmiért" orbitális balekok.

Vagyis 444-nek két magyarázata marad:

1) a budapestiek kizsákmányolják a vidékieket, de ez csak azért lehetséges, mert a vidékiek összességében akkora balfasz balekok, hogy rákényszerítik a budapestieket erre a kizsákmányolásra azáltal, hogy ragaszkodnak a budapestiekkel történő, a vidékiek számára veszteséges kereskedelemhez

2) ??? nincs is második magyarázat, hacsak az nem, hogy 444 pusztán trollkodik. Ez utóbbi magyarázatot erősíti az, hogy 444 szinte soha nem reflektál a kérdéseire adott válaszokra: úgy csinál, mintha azok el sem hangzottak volna és másnap ismét betolja a faszságait, amikre már többször is kapott magyarázatot/választ. És nem arról van szó, hogy feltétel nélkül el kellene fogadnia a neki adott válaszokat/magyarázatokat: ő is megkritizálhatja azokat. De ő nem megy bele vitákba (mert helyesen méri fel az esélyeit), hanem látványosan ignorálva mindenkit tolja a rezsim-apológiát amit szürreális elméncségekkel vegyít azért, hogy szétzilálja az érdemi vitának még a lehetőségét is.

Aztán "racionális közelítésre" invitál engem. Éveken keresztül lehetősége volt a racionális közelítésre; ha ezt nem tette, az csak az ő sara, senki másé.

2019.02.11. 20:58:30

@Janossz:
földalapú támogatás????!!!!!
itt minálunk egész nyáron PARLAGFÜVET [üvölt]

2019.02.11. 20:58:44

@neoteny:
ez az, hogy nem önként cserélik el. a gyügyei paraszt azt mondja, hogy itt van egy zsák búza. adjál árut, vagy árupénzt. régebben kis színes papírokat adnak. most már azt se. hanem nyisson a termelő egy számlát valamelyik bankba és az majd bármennyi hitelpénzt írhat akárkinek a számlájára. és az költheti elvben bárhol és akármeddig. így a tőkepiaci központok fék nélkül gazdagodhatnak. csak ez most oszkó péter és külföldi barátaiból álljon, vagy matolcsy györgy és belföldi barátaiból vagy kikből álljon elsősorban. és ennek érdekében szavazatokat kell szerezni. és a kormány megvédi a családokat.

2019.02.11. 21:00:01

@Bánegressy:
gyügyei paraszt meggyet termel, budapest "dzsídípít".

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 21:04:31

@444:

"ez az, hogy nem önként cserélik el. a gyügyei paraszt azt mondja, hogy itt van egy zsák búza. adjál árut, vagy árupénzt."

És mivel a gyügyei paraszt nem kap árut vagy árupénzt a zsák búzájáért a pestitől, ezért nem a pestivel üzletel, hanem a többi vidékivel, akik szintén valós árut termelnek.

Hol a probléma?

2019.02.11. 21:07:23

@neoteny:
azokat a teóriákat adom elő, amelyek vidéken elég gyakran elhangzanak. budapestre csak hordják befelé az árut. de kifelé nem jön semmi.

régen az mta előtt így nézett ki a rakpart.
www.valaszonline.hu/wp-content/uploads/2019/02/fortepan_82083-1.jpg
a monarchiai hajói hozták és vitték az árut.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 21:08:05

@444:

Ha a gyügyi paraszt meggyet termel, akkor miért nem adja el azt? mert ha nem adja el azt, akkor GDP-t sem termel: a GDP-be csak azok a jószágok termelése számít bele amik adásvétel tárgyát képezik.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 21:08:59

@444:

"azokat a teóriákat adom elő, amelyek vidéken elég gyakran elhangzanak."

Igen, ezekkel a teóriákkal trollkodsz.

2019.02.11. 21:14:09

@neoteny:
na de van lehetősége hét tonna aranyat elszedni. a háromgyerekesek kaphatnak kisbuszt.

2019.02.11. 21:24:43

@neoteny:
ahelyett, hogy krúdit olvasna, vagy legalább megpróbálna úgy élni arra a kis még hátralévőre, ami neki lehet(legalábbis ahogy én gondolom)
ülne a vendéglőben és párás tekintettel gondolna azokra a szép időkre, amikor még a kalandozó magyar vitézek unortodox módon gyarapították a hazát a már akkor romlásnak indult nyugat elérhető vagyonából és hordták haza szaporításra és magyarításra a jó tenyerestalpas stájer meg bajor brünhildákat

nézd meg; az idén újított: 2019.01.28. óta tag(jó mint 444 tudom. előtte is volt már egy pár nickje neki, de annál rosszabb).
444 0 bejegyzést írt és 345 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. nem egész 20 nap alatt ! xD

jan 28 óta már megírhatott volna egy regényt ha lenne valami képessége íráshoz, de ez egyszerűen csak egy
grafomán fasz.
itt veri a répát tök értelmetlenül.
hacsak a pártközpontban nem szótagonként fizetnek neki, hogy ide irkáljon.

én: 2007.03.17. óta tag, 0 bejegyzést írt és 1648 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
mondjuk ezt is sokallom, de hát 12 év alatt?

mer nekem Van Dógom

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 21:26:07

@444:

Pontosan _ezek_ azok, ami nem önkéntesek azok részéről, akiktől a hét tonna aranyat meg a kisbuszt államhatalmi erőszakkal eltulajdonítják és a vidékinek adják: ezek nem piaci tranzakciók, hanem politikai úton (értsd erőszakkal) létrehozott vagyontranszferek.

Még mindig nem mutattad meg azt, hogy miért ne önkéntesen cserélnék el a vidékiek azokat a jószágaikat a budapestiekkel amiket elcserélnek. Abban nincs semmi kényszerítés, ha valaki nem hajlandó megvásárolni a másik termékét azon az áron, amit a másik (a termelő) kér érte: épp' az a kényszerítés, ha a termelő államhatalmi erőszak alkalmazásával (értsd törvényekkel) kényszeríti a fogyasztókat arra, hogy az ő drágább termékét vegyék meg, nem az 'idegen' olcsóbb termékét.

2019.02.11. 21:26:34

@444:
te viszont csak szart

2019.02.11. 21:28:43

@neoteny:
a gdp (p ugye a termelés) nem a valós árutermelést összegzi, hanem a fogyasztást. budapest népe úgy érvel, hogy mi termeljük a dzsídípít. de ez valójában azt jelenti, hogy egy főre vetítve ők fogyasztanak a legtöbbet. tehát ők termelnek a legtöbbet. mert így van kialakítva a terminológia. a termelők ellenében.

2019.02.11. 21:29:34

@Bánegressy:
mi a valós áru, ami fővárosból kifelé jön? a temérdek termék ellenértékeként? az micsoda?

2019.02.11. 21:34:51

@neoteny:
nekem volta szabolcsi meggytermelő ismerőseim. szakadtak bele a melóba 'oszt szaré'-huggyé adták oda a légyártóknak.
a végén rájöttek, hogy másból is meg lehet élni és kivágták a fákat.
mindenáron termelni, ahol nem éri meg olyan mint dobozolni a frontra a vöröskeresztnek, de tudom én . . . az én apósom is olyan, hogy megőrül, ha nem termelhet valamit, valami megfoghatót. amit el lehet adni.
aztán a végén persze úgysem veszi meg senki, kidobja a telek végére az árokba és szitkozódik.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 21:45:52

@444:

"a gdp (p ugye a termelés) nem a valós árutermelést összegzi, hanem a fogyasztást."

Ha pénzben akarod kifejezni ("közös nevező") a GDP-t, akkor csak úgy tudod megállapítani a termelés mértékét, hogy összeadod azt, hogy milyen árakon kerültek eladásra a termékek. A "valós árutermelést" lehetetlen bármi más módon _összegezni_: mégis hogyan _összegeznéd_ azt, hogy egy országban egy évben megtermelnek 100 ezer tonna acélt, 50 millió tojást, gyökérkezelnek 80,000 fogat és diplomát szerez 10,000 diák?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 21:52:15

@Bánegressy:

"az én apósom is olyan, hogy megőrül, ha nem termelhet valamit, valami megfoghatót. amit el lehet adni.
aztán a végén persze úgysem veszi meg senki"

Ez a különbség egy sikeres és egy sikertelen vállalkozó között: mindkettőt fűti a vágy arra, hogy gyarapodjon, és ennek a gyarapodásnak a forrásaként a saját termelését (termelési potenciálját) látja. De a sikeres vállalkozó olyasmit termel, amire _másoknak_ van szükségük; az apósod (általánosságban: a sikertelen vállalkozó) meg olyasmit termel, amire _szerinte_ van másoknak szükségük -- és roppant módon megsértődik, ha mások nem veszik meg a termékét azon az áron amit ő kér értük, ugyanis mások úgy ítélik meg, hogy nekik__nincs_ azokra a jószágokra szükségük azokon az árakon.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 21:53:07

@444:

444 szinte soha nem reflektál a kérdéseire adott válaszokra: úgy csinál, mintha azok el sem hangzottak volna és másnap ismét betolja a faszságait, amikre már többször is kapott magyarázatot/választ.

2019.02.11. 21:53:49

@444:
hát pl ott van a pénzjegynyomda.
az mindenképpen lényeges a temérdek termék ellentételezésénél, de egyébként mit tudom én? nehogy már bárkin számon lehessen kérni, hogy milyen materiális terméket állított elő, hogy cserébe bármit vásárolhasson a piacon, amit vidéken termeltek.
ott van feketén fehéren a tény. "A legmagasabb egy főre jutó GDP-t Budapesten állították elő, fejenként 7,3 millió forintot."
nehogy má' pesten kelljen bányát nyitni, vagy a városligetben, vagy a vár oldalában a főni irodája alatt teheneket legeltetni.
így is ott a dréher, a konzervgyár is megvan még, van egy csomó szar gyár kőbányán, újpesten lágymányoson is, talán még csepelen is. én már rég kitelepítettem volna mindet. régen az összes nyomda is bent volt a városban. azok most a legértékesebb ingatlanok. minek egy sűrűn lakott városba a sok gyár?
régen tele volt, örülni kell, hogy most már alig van. így sem lehet levegőt kapni a forgalomtól.

2019.02.11. 22:02:15

@neoteny:
a gyügyei parasztok bele vannak kényszerítve egy forintgazdaságba. aminek az elsődleges haszonélvezői a forintpiac szereplői. és matolcsy györgy azt mondja, hogy aki foreign az ide ne jöjjön. mert akkor részesedik. és a köz részesedjen. az a res publica. a köz tehát ő. a barátnője és kisfia. és az ő barátai. oszkó péter azt mondja, hogy ezek foglyul ejtették az államot. inkább ők ejtenék foglyul. timmermans és verhofstadt azt mondják, hogy majd ők hágában megmondják, hogy mi legyen a jog. és az lesz a jogállam. jó? orbán viktor azt mondja, hogy inkább mi mondjuk meg. de ti azért dobjátok ide a pénzes zsákot. ez a szolidaritás. timmermans és verhofstadt azt mondják, hogy inkább szegény kis muszlimokat kellene beengedni. és jön németh sanyi bácsi és butyós pityu barátja.

2019.02.11. 22:06:05

@Bánegressy:
próbáld már felmérni, hogy a gdp az csak nevében termelés. valójában a háztartások és a vállalatok aggregált fogyasztása és az export-import különbözete. ezt összegzi. nem a termelést.

tehát ha gyügyei paraszt megtermeli a meggyet, az még nem gdp. hanem csak akkor, ha azt valaki elfogyasztja. ehhez generálnak pénzt. és a fővárosban abból esznek, isznak. és azt mondják, hogy ők termelik a gdp-t. mi ebben az erkölcstelen? semmi.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 22:10:45

@444:

"a gyügyei parasztok bele vannak kényszerítve egy forintgazdaságba."

A gyügyei parasztok a forintgazdaságba nem a budapestiek által vannak kényszerítve, hanem a magyar államhatalom mindenkori megvalósulása, a mindenkori magyar kormányzatok által. Erre jutnak az államnemzetek.

"aminek az elsődleges haszonélvezői a forintpiac szereplői."

Ennek az állításnak ebben a formájában semmi értelme sincs: üres lózung.

Még mindig nem mutattad meg azt, hogy miért ne önkéntesen cserélnék el a vidékiek azokat a jószágaikat a budapestiekkel amiket elcserélnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 22:19:24

@444:

"tehát ha gyügyei paraszt megtermeli a meggyet, az még nem gdp. hanem csak akkor, ha azt valaki elfogyasztja."

Logikus: egy terméknek akkor van haszna, ha valaki elfogyasztja. El nem fogyasztott termékek mihasznák: senki sem kíváncsi arra, hogy olyanokból mennyi kerül megtermelésre.

2019.02.11. 22:22:14

@Bánegressy:
ezen alapul a valós árupiac. és van szellemi jószág. az közszolgáltatás. mondjuk valaki megtervez egy hidat. és cserébe kér aranyat, vagy valamilyen valós árut. a híd tervéért cserébe. de ez közösségi szolgálat. a materialisták (nem fejtem meg, hogy mifélék) ezt keverték megint csak össze. szinte minden az ellenkezőjére van fordítva.

2019.02.11. 22:22:42

@444:
te meg vedd be az altatód 'oszt tűnj el alukálni végre, szép álmokat!
veled is ugyanaz a baj, mint anno a megboldogult csurkával volt. szerencsétlen ballib sajtó, meg a politikusok hólyagosra nácizták a nyelvüket egy-egy provokációja után. egynek sem jutott eszébe, hogy beleolvasson valamelyik művébe, pedig én mondtam.
elég lett volna azt az önéletrajzi irodalmi forgatókönyvét elolvasni, amiben leírja, hogy amikor tönkrement a házassága, anyagilag leégett, összecsaptak felette a hullámok, nagy nehezen elkullogott egy agykurkászhoz. az meghallgatta a sztoriját, megveregette a vállát és azt mondta - és ennyi elég is lett volna az egész csurka-miép sztorihoz a sajtóban, legfeljebb az újság fejlécébe kitettem volna minden nap, amíg ő és a miép éltek: : nincs magának semmi baja fiam, maga hülye!

@neotény ezt pedzi veled kapcsolatban is, de hát sajna ma már lepereg az ilyesmi és nem zavartatják magukat az olyanok akiknek pedig az a hobbija, hogy másokat zavarjanak.
igaz orbánnak is a legjobb haverja mondta - igaz nagy nyilvánosság előtt, hogy o1g, 'oszt amíg élünk nem szabadulunk meg tőle . . .tek.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 22:23:48

@444:

444 szinte soha nem reflektál a kérdéseire adott válaszokra: úgy csinál, mintha azok el sem hangzottak volna és másnap ismét betolja a faszságait, amikre már többször is kapott magyarázatot/választ.

2019.02.11. 22:24:57

@neoteny:
de akkor tessék mondani, hogy a "dzsídípí" alapvetően fogyasztás. mert budapesten a nézőgyerekek azt mondják, hogy ők termelik a "dzsídípít". és gyügyei paraszt azt kérdezi: mit termelnek?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 22:32:52

@444:

"van szellemi jószág. az közszolgáltatás. mondjuk valaki megtervez egy hidat. és cserébe kér aranyat, vagy valamilyen valós árut. a híd tervéért cserébe. de ez közösségi szolgálat."

Mindezt miért kellene elhinnünk neked?

2019.02.11. 22:33:05

@neoteny:
de ez mitől lenne hülyeség. tessék azt mondani, hogy budapest kétszer annyi értékben fogyaszt, mint a magyar átlag. ezt méri a "dzsídípi". de ők azt mondják, hogy "dzsídípít" termelnek.

Khonsu 2019.02.11. 22:34:25

@neoteny:

Csodálom is a türelmed és kitartásod, hogy újra és újra elmagyarázod neki, miért hülyeség amit ír. Olyan mintha időhurokba kerültetek volna. Én már rég átugrom a hozzászólásait.

2019.02.11. 22:35:11

@neoteny:
így gondolta széchenyi a legnagyobb magyar. ez egy hitvilág.

2019.02.11. 22:39:26

@444:
tessék, itt egy makroökonómia jegyzet. gtk.uni-miskolc.hu/files/5987/K%C3%B6zgazdas%C3%A1gtan_alapjai_jegyzet_2014.pdf
próbáld meg kigobozni belőle az árutermelés-gdp összefüggését.
sajnos fárasztóbb vagy mint egy 5-6 éves hülyegyerek.
de miééért?

2019.02.11. 22:40:35

@neoteny:
lovász lászló azt mondja, hogy az nekik ecr grantjuk van. palkovics azt, hogy nekünk jóval több szavazatunk. és ezeket összemérik.

2019.02.11. 22:42:05

@Bánegressy:
GDP = fogyasztás + beruházás + export – import
hol van ebben árutermelés seggarc?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 22:45:03

@444:

"de akkor tessék mondani, hogy a "dzsídípí" alapvetően fogyasztás."

De hát nem az: ha fogyasztás lenne, akkor beleszámolnák az importtermékeket is, hiszen azok is elfogyasztásra kerülek Mo-n. A GDP a magyar (domestic) termelés mértékét hivatott mutatni azon keresztül, hogy mennyiért kerültek eladásra a magyar (domestic) termékek, mínusz amit a magyarok fizettek az importtermékekért.

A GDP mérésének pillanatnyilag alkalmazott módszere(i) súlyos kritikáknak vethető alá -- de nem azért, mert "a fogyasztást méri, nem a termelést".

"és gyügyei paraszt azt kérdezi: mit termelnek?"

Ezt nem a gyügyei paraszt kérdezi, hanem a népfőiskola Drábikon-Bogáron-Vargán okult 'megfejtői'.

2019.02.11. 22:45:21

és mondhatod, hogy az export. de ki termeli az exportot valójában. az irodaház? mert ott van a magas hozzáadott érték. de ez megint valami fiktív dolog. és innentől kezdve irracionális hitviták következnek. és ezt nyeri meg a fidesz. ha negyedik gyerek nem fér be a kocsiba, akkor járjon egy kisbusz. és ezzel majd megnyerik a választást. mert o1g egy ügyes hatalomtechnikus. ez is elég.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 22:48:34

@444:

"így gondolta széchenyi a legnagyobb magyar."

Helyesen: te azt állítod, hogy így gondolta Szécheny, a legnagyobb magyar. De ez ismét csak egy puszta állítás, bármiféle támogató érv vagy adat nélkül, és mint olyan, figyelmen kívül hagyható.

"van szellemi jószág. az közszolgáltatás. mondjuk valaki megtervez egy hidat. és cserébe kér aranyat, vagy valamilyen valós árut. a híd tervéért cserébe. de ez közösségi szolgálat."

Mindezt miért kellene elhinnünk neked?

Khonsu 2019.02.11. 22:50:41

@Bánegressy:

Mert troll. Régebben le is írta egyszer, hogy az a célja, hogy demonstrálja a vita értelmetlenségét, hogy úgysem tudják a felek meggyőzni egymást. Amikor ezt beláttam neki, azóta békén hagy, úgyhogy lehet benne valami. Vagyis azt akarja elérni, hogy ne vitázzunk vele. Nem tudom ebben mi a jó neki, de valami biztosan...

2019.02.11. 22:51:42

én beruházok abba a te seggarcú gyügyei parasztodba, amikor megveszem tőle a meggyet, te seggarc. és bármilyen geci is a konzervgyár, de még az is beruház(sőt az főleg), mert ahhoz, hogy ő a termékét legyártsa és eladja, ahhoz kell maga a termék, kell logisztika, kell göngyöleg. ezer lófasz kell, hogy a konzerv szar gyügyei meggy eljusson a boltokba és ez mind beruházás, amíg el nem kel a piacon és csak ott realizálódik az értéke. de a termelő szempontjából addig minden, amit fizetnie kell beruházás, tehát a gyügyei paraszt tyuxaros léte maga is beruházás, amíg neki fizetnek a meggyért.
ha megunja és azt mondja, hogy ő inkább lemegy ehelyett a bányába, mert ott jobb neki, akkor az ő fizetése egy beruházás az energiaszektorban.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 22:51:43

@444:

"de ez mitől lenne hülyeség. tessék azt mondani, hogy budapest kétszer annyi értékben fogyaszt, mint a magyar átlag. ezt méri a "dzsídípi"."

Attól hülyeség, hogy nem a fogyasztást méri a GDP: ha azt mérné, akkor az importtermékekért fizetett árakat is beleszámolnák.

2019.02.11. 22:53:38

@neoteny:
szerinted kik szavaznak a fideszre, a jobbikra. ha nem drága bogár úr hívei, akkor kicsoda. az mszp-re és a dk-ra drágba bolgár úr hívei.

ez egy hitvita valójában. csak ezt állítom. elvben lehet úgy is, ahogyan drága bogár úrék mondják és úgy is, ahogy drága bolgár úrék. a kettőt erősen korlátozottan lehet összekapcsolni. kérdés, hogy milyen módon. vallási kérdés.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 22:56:57

@444:

"GDP = fogyasztás + beruházás + export – import
hol van ebben árutermelés seggarc?"

Mi mást lehet elfogyasztani, mint megtermelt jószágokat?

Azt én értem, hogy te a Drábik-Bogár-Varga-féle "közgazdaságtannal" felizgatott vidéki népfőiskolások általad roppant relevánsnak tartott kérdéseit tolod be itt, de olyan mértékű a lojalitásod irántuk, hogy elveszítetted a logikus gondolkodás képességét?

2019.02.11. 22:59:06

@neoteny:
ez féligazságon alapuló trollkodás. a gdp a háztartások fogyasztását méri. az fogyasztás. a vállalatok beruházását. az is fogyasztást. és ehhez adódik az export és az import különbözete. na most ebből az export azért termelés. de az nincs korrekt módon megosztva a vidékkel. de ez részben megint egy érzület.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 23:04:49

@444:

"szerinted kik szavaznak a fideszre, a jobbikra."

És ennek mi a relevanciája arra vonatkozólag, hogy mennyire alkalmas a GDP pillanatnyi számítási módszere a domesztikus termelés mértékének megállapítására?

"ez egy hitvita valójában. csak ezt állítom."

Én viszont csak azt a következtetést tudom ebből az állításodból levonni, hogy a te vallásod (egyik) hittétele az, hogy minden csak hitvita. Ami érdekes lehet olyasvalaki számára, aki a vidéki értelmiség vallásait és azok hittételeit kutatja, de gazdaságtani ismereteink gyarapodásához nem járul(sz) hozzá.

2019.02.11. 23:04:59

@neoteny:
a budapestiek jelenleg a mások által megtermelt árut fogyasztják el. és cserébe nem adnak valós termékeket. de lehet mondani, hogy adnak szellemi javakat. (micsodát?) és egy opció az, hogy hogy az legyen közszolgáltatás. és a piac legyen valós árupiac. így "tisztességes". de nem kell félni, mert nem ez nyeri a választást. hanem a kisbusz.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 23:07:24

@444:

"ez féligazságon alapuló trollkodás."

A féligazságok pedig teljes hazugságok:

en.wikipedia.org/wiki/Half-truth

Mindenestre még mindig nem mutattad meg azt, hogy miért ne önkéntesen cserélnék el a vidékiek azokat a jószágaikat a budapestiekkel amiket elcserélnek.

2019.02.11. 23:08:09

@neoteny:
ez az mta előtti rakpart az 1900-as években.
www.valaszonline.hu/wp-content/uploads/2019/02/fortepan_82083-1.jpg
ez az 50-es években.
www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2015/05/mta6.jpg
és hasonló jelenleg is. keresd a különbséget.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 23:08:43

@444:

"a budapestiek jelenleg a mások által megtermelt árut fogyasztják el. és cserébe nem adnak valós termékeket."

Puszta állítás bármiféle támogató adat vagy érv nélkül; és mint olyan, figyelmen kívül hagyható.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 23:10:53

@444:

"keresd a különbséget."

Keresd te: mivel itt semmivel nem járulsz hozzá az ismereteink bővüléséhez, nem lesz nagy veszteség számunkra az, hogy ha keresgéléssel töltöd az idődet, nem trollkodással.

2019.02.11. 23:12:34

@neoteny:
van egy ilyen közvélekedés. cáfolj rá.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 23:17:09

@444:

"van egy ilyen közvélekedés. cáfolj rá."

Én nem tagadom azt, hogy "van egy ilyen közvélekedés", ennek megfelelően nem is kell cáfolnom.

Én azt tagadom, hogy "és cserébe nem adnak [a budapestiek] valós termékeket": ez viszont a te állításod, amit neked kell bizonyítanod, nem nekem cáfolnom.

2019.02.11. 23:17:29

@neoteny:
korrektség kedvéért. jelenkori kép is legyen.

1900-as évek:
www.valaszonline.hu/wp-content/uploads/2019/02/fortepan_82083-1.jpg
1950-es évek:
www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2015/05/mta6.jpg
2000-es évek:
www.szeretlekmagyarorszag.hu/wp-content/uploads/2015/05/mta_szekhaz2_nagy.jpg
és bemennek a hajóra a fiatalok. ott táncikálnak. és azt mondják: mi termeljük a "dzsídípít". legyen tánc.
www.youtube.com/watch?v=gSI-Lu6piUo

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 23:20:26

@444:

"korrektség kedvéért."

A témaelterelési próbálkozásod önmagában inkorrekt.

2019.02.11. 23:21:21

@Khonsu:
csak fölényeskedik itt a kis csírag*ci köcsöge.
valójában ügyet sem szabad vetni az ilyenekre.
az ilyennek a politika egy fradi-mtk meccs.
pont mint a főnije.
nem csoda, hogy ennyi fideszes van.

@444:
közvélekedés, seggem luka.
pont ugyan az. segglyuka is mindenkinek van, mégsem kíváncsi az ember a másikéra.
legalábbis én biztos nem.
és akkor még ezek buziznak.
hát a közvélekedés, különösen az ilyen, az rettenetesen buzi valami.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 23:26:37

@Khonsu:

"Én már rég átugrom a hozzászólásait."

Pedig a jelenség érdekes: hogyan buggyan meg egy, az átlagosnál jobb kognitív készségű ember a nemzeti -- valójában sérelmi -- propaganda hatására.

2019.02.11. 23:30:06

@neoteny:
ha a vidék egy jelentős része bogár úr féle zrt. szerű működésben hisz, akkor legalább is részben arra kellene a közjogot alapozni. és ahhoz kellene egyfajta feudális árupénz. amit a francia national rally mond. a francia vidék majd megtermeli a frankó francia termékeket. és ehhez kellene nekik a frank. az afd mondhatja, hogy a németes márkás termékekhez visszavezetik a márkát. és német mittelstand megerősödik. és abból lesz újra szász szabad állama. és magyar korona hungaricumokkal. és legyen euró elszámolás a külgazdaságban. például ez egy opció.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.11. 23:39:18

@444:

"ha a vidék egy jelentős része bogár úr féle zrt. szerű működésben hisz, akkor legalább is részben arra kellene a közjogot alapozni."

Szó sincs ilyesmiről: akik szocializmust akarnak, csináljanak kibucokat. Abban zéertéskedhetnek annyit, amennyit akarnak. Az is alternatíva, hogy elköltöznek Minszkbe vagy Murmanszkba. De az nem alternatíva, hogy nemzettestvéreikre azt kiabálják, hogy ők nem-magyarok, miközben az ezektől a nemzettestvéreiktől elrabolt hét tonna színaranyból készített aranyborjút imádják.

2019.02.11. 23:45:02

@neoteny:
hülyegyerek, mert ha a gyügyei haverja nem kapná meg a pénzét, akkor nem tudna a suttyó mondjuk ö-ö-ö-ö szappant sem venni magának(ami nem jellemző, de mindegy), de amikor megvesz bármit a vegyesbótban, akkor odamegy a szatócshoz és megkérdezi minden árucikkről, hogy tessék mondani, ezt a szart pesten gyártották?
a kétéves is megérti, hogy kap pénzt(az a csereérték) a szar árujáért, amit másik termékre, ismétlem termékre tudja becserélni. tehát a vidéki azzal, hogy iparcikket vásárol a szaros meggye áráért igenis terméket kap cserébe.
milyen tyúkszeros hülye nézi már azt, hogy ezt legalább pesten gyártották, mert hogy azok ott csak táncikálnak, meg sokat zabálnak 'oszt nem látni izzadni őket a földeken, meg a gyárba'!
komolyan mondom ez a legutolsó rohadék maoista komcsi akit valaha az utamba sodort az élet.
az is kitelepítette a városi értelmiséget a puszta földekre, fedél nélkül, hogy termeljenek már valami csereértéket már!

2019.02.11. 23:53:55

no csao
kifáradtam.
komolyan mondom, itt megyek tönkre anyagilag mert mindig benézek ide pókerozás közben, de most annyira agyfaszt kaptam ettől a kreténtől, hogy totál legatyásodtam.
ezentúl kerülnöm kell ezt a blogot. legalábbis pókerozás közben.

2019.02.11. 23:58:36

@neoteny:
ha valaki azt mondja, hogy ő a gyerekét nem a nemzetnek nemzette. akkor nem nemzettestvér. ha azt mondja, hogy nem a hazának, akkor nem hazafi. de ez latinul is genus, generis, generare. latinul is "tenyészprogram". a patriótizmus legalább részben paternalizmuson alapul. ezt tudhatná péter béndek.

2019.02.12. 00:02:07

@Bánegressy:
de bazdmeg elfelejted, hogy a tőkepiacon a semmiből teremtenek egy rakás pénzt. és ezt az állammal közösen teszik. így tud orbán viktor ígérni kisbuszt. negyedik gyerek nem fér be a kocsiba. akkor vegyenek egy hétszemélyes kisbuszt. és úgy befér az ötödik is. de pont így működik a tőkepiac is, csak ők azt mondják, hogy csinálj gazdaságossági számításokat. elvekben ezt mondják. a gyakorlatban ők is haveri alapon osztják a pénzt.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.12. 00:04:45

@Bánegressy:

"A bp-ieknem termelnek szinte semmit, csak fogyasztanak" dumája igaz olyan mértékben, hogy a központi kormányzat Bp-en székel. És az állam (a mindenkori kormányzatok) valóban nem termel semmit, csak fogyaszt: az állam nem az általa megtermelt javak szabadpiaci értékesítéséből tesz szert pénzre, hanem vagy adószedésből, vagy pénznyomtatásból.

A Nagy Hazugás ebben van: a budapestieknek tulajdonítja azt a viselkedést, amit a kormányzat folytat -- beleértve a kormányzat vidéken élő tagjait.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.12. 00:07:42

@444:

"ha valaki azt mondja, hogy ő a gyerekét nem a nemzetnek nemzette. akkor nem nemzettestvér. ha azt mondja, hogy nem a hazának, akkor nem hazafi."

És ezt miért kellene elhinnünk neked?

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.12. 00:14:40

@444:

"a tőkepiacon a semmiből teremtenek egy rakás pénzt. és ezt az állammal közösen teszik."

Helyesen: a semmiből pénzteremtést az állam teszi és azok, akiknek az állam ezt engedélyezi, ti. a "független" jegybankok és azok, akiknek ezt a "független" jegybankok engedélyezik, ti. a kereskedelmi bankok. Ha az állam(ok) nem állna(nának) ennek az engedélyezési láncnak a tetején, akkor a semmiből pénzteremtés csalás lenne, de minimum a kibocsátó bank tönkremeneteléhez vezetne (feltételezve azt, hogy a kibocsátó bank több bankjegyet bocsát ki mint amennyi a saját tőkéje).

2019.02.12. 00:27:24

@neoteny:
ezt az állam és a tőkepiac közösen művelik. és a bankok majd megijednek, mert a kormány kamatmentes kölcsönöket ígér a széles néptömegeknek 10 éves futamidőre. de ezzel választást nyer o1g. kik fizetik a költségeit? és lehet mondani, hogy az állampolgárok. és lehet mondani, hogy majd a bankok. valamelyik.

2019.02.12. 00:33:19

@neoteny:
ha az elkövetkező 10 évben nem lesz infláció, akkor ez nem probléma. de ha mégis (már pedig önmagában a keresletélénkítő politikai megteremti), akkor megint az a kérdés, hogy ennek az ingyen pénzosztásnak a vesztesét is meg kell jelölni. de ha a bank az állam nélkül adja a jelzáloghitelt számolatlanul, akkor is van vesztes. csak azzal nem lehet szavazatot nyerni. mert úgy nincs állam. és orbán azt mondja, hogy lehessen szavazatot is nyerni. és majd újra matolcsy mesterre lesz bízva a kipaterolás. támadásba lendülnek a spekulánsok, akkor habony árpád megindítja a stop soros újratöltve kampányt. az ellentábor meg kiabálja, hogy le a rabszolgatörvénnyel.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.12. 00:35:18

@444:

"ezt az állam és a tőkepiac közösen művelik."

A semmiből pénzteremtést az állam műveli és azok, akiknek az állam ezt engedélyezi, ti. a "független" jegybankok és azok, akiknek ezt a "független" jegybankok engedélyezik, ti. a kereskedelmi bankok. Ha az állam(ok) nem állna(nának) ennek az engedélyezési láncnak a tetején, akkor a semmiből pénzteremtés csalás lenne, de minimum a kibocsátó bank tönkremeneteléhez vezetne (feltételezve azt, hogy a kibocsátó bank több bankjegyet bocsát ki mint amennyi a saját tőkéje).

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.12. 00:40:52

@444:

"de ha a bank az állam nélkül adja a jelzáloghitelt számolatlan"

Az a bank amelyik az állam nélkül adja a jelzáloghitelt számolatlanul: tönkremegy.

Az a bank amelyik az állammal összefonódva adja a jelzáloghitelt számolatlanul: virágzik, mert 'megmenti' az állam -- az adófizetők pénzéből.

"újra matolcsy mesterre lesz bízva a kipaterolás"

Matolcsy mester már kipaterolt elég semmiből teremtett pénzt az alapítványaiba, hogy legyen mit a tejfölbe aprítania a szeretőjének meg a többi rezsimcsókosnak.

2019.02.12. 00:45:52

@neoteny:
de ha a tőkepiaci szereplők azt mondanák, hogy ez így nem tisztességes, akkor se lenne ilyen. csak nem mondják. miért mondanák? ahogyan az államhatalom képviselői se mondják. miért mondanák? és így marad fent a rendszer amíg a kormányok mondjuk nem kezdenek el ingyen pénzt osztani, kamatmentes hiteleket széles néptömegeknek hosszabb időtávra azért, hogy megoldják a demográfiai problémákat. a kérdés már csak az, hogy ki állja a költségeket?

2019.02.12. 00:52:37

@neoteny:
de az összes nagybank össze van fonódva az állammal, a kétpárti egyesült államokkal, van valami bohóckodás, melyik nyerjen, fekete fehér, nő vagy férfi, vagy transznemű. az lenne a demokrácia csúcsa, hogy nyer egy fekete transznemű. a nagybankok az egypárti kínában is így össze vannak fonódva az állammal, csak nyíltabbak. de a bnp-paribas nincs összefonódva a francia állammal? az nincs. mert azt csak a türkmébasiknál van. paribasiknál nincsen. mert az a nyugat. és ott jogállam van. na jó.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.12. 01:04:06

@444:

"de ha a tőkepiaci szereplők azt mondanák, hogy ez így nem tisztességes, akkor se lenne ilyen."

Dehogynem lenne: az állam "független" jegybankja attól függetlenül nyomtat(na) pénzt, hogy mit mondanak a tőkepiaci szereplők. És mivel a pénznek nincs szaga, a tőkepiaci szereplők nem tudják azt, hogy egy partikuláris forint azért jött létre, mert egy kereskedelmi bank részleges tartalékolású hitelt bocsátott ki (amivel kockázatot vállalt, ti. hogy a hitel nem kerül visszafizetésre és akkor a banknak a saját tőkéjéből kell 0-ra leírnia a hitelszámlát), vagy pedig a jegybank nyomtatta (és az amivel járó infláció nem egyformán sújtja a pénzegyenleggel rendelkezőket).

"amíg a kormányok mondjuk nem kezdenek el ingyen pénzt osztani"

A kormányok mindig _számukra_ ingyen pénzt osztanak: vagy adóba szedték azt be, vagy a "független" jegybankjuk nyomtatja nekik. Ez az állam másik fő jellemzője (egy adott terület fölötti erőszakmonopólium birtoklásán túl): hogy nem önkéntes cserékkel jut javakhoz (mint ahogy a polgárai túlnyomó többsége teszi), hanem az erőszakmonopóliuma alkalmazásával; köznyelven fogalmazva: nem dolgozik meg semmiért hanem mindent einstandol.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.12. 01:09:54

@444:

"de az összes nagybank össze van fonódva az állammal"

Mert úgy váltak nagybankokká, hogy összefonódtak az állammal. Az a bank amelyik nem hajlandó összefonódni az állammal először is nem lesz bank, mert nem fog engedélyt (charter) kapni a banki működésre; de ha véletlenül mégis, akkor meg elszipkázzák előle az üzleti lehetőségeket azok a bankok, amelyek hajlandóak összefonódni az állammal.

Larrikin 2019.02.12. 01:33:26

"És majd valamikor a serdülőkorukban ugyanezek azt is megkérdezik a szüleiktől (ha még együtt lesz egyáltalán a család): miért is vagyok a világon? És mi is lesz a válasz? Szja-mentességért, lányom. "
Ezek alapján a szülő kezeletlen aspergeresnek tűnik. Paradox módon a válasza mégis relatíve megnyugtató, egy Nietzsche idézet demoralizálóbb lett volna.

Persze, széles e világ minden családtámogatási rendszere között egyedül a magyar nemzeti tenyészprogram képes ilyen hatást gyakorolni az állampolgárokra. Annak megállapítása, hogy pontosan minek köszönhető ez az idioszinkrázia, további kutatást igényel.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.12. 03:20:49

@444:

"de ki termeli az exportot valójában. az irodaház? mert ott van a magas hozzáadott érték. de ez megint valami fiktív dolog."

Azért nem annyira fiktív dolog.

Tegyük fel, hogy egy szép napon Sanyi megvesz egy szekrényt Annától 100-ért és eladja azt Bélának 200-ért. Ekkor a Sanyi által hozzáadott _könyvelési_ érték pontosan 100: amennyivel több volt Sanyi bevétele annál, mint amennyit fizetett az inputjaiért. Mivel ez a hozzáadott érték két tényadatből (mennyit fizetett Sanyi a szekrényért és mennyit fizettek Sanyinak a szekrényért) kerül kiszámításra, _ebben az értelemben_ a 100 egy teljesen objektív válasz arra a kérdésre, hogy mennyi volt a Sanyi által hozzáadott (könyvelési) érték ebben a tranzakció-párban: azt nem lehet vitatni, hogy Sanyi bevétele 100-al volt több, mint a kiadásai az inputjaira (feltételezve, hogy az egyetlen kiadása az Annának fizetett 100 volt).

Ennek az objektivitásnak ellenére nem lehet azt az állítást tenni, hogy egy használt szekrény megvétele majd eladása által hozzáadott érték 100: ez az állítás csak erre a partikuláris tranzakció-párra igaz. Ha Béla szomszédja Csaba meglátván a szekrényt 250-et ajánlott érte és Sanyi inkább neki adta el, akkor _ebben az esetben_ a Sanyi által hozzáadott érték 150 volt.

Tanulság: a hozzáadott érték csak a termék eladásakor jön létre _és_ a mértéke csak az eladási ártól (meg az inputokért fizetett áraktól) függ.

"és innentől kezdve irracionális hitviták következnek."

Helyesen: te ezeket irracionális hitvitákként éled meg.

Vagy te ezeket irracionális hitvitáknak minősíted azért, hogy így elkerüld az ezekben a vitákban történő érdemi részvételt.

chrisred 2019.02.12. 05:36:01

@444: Lehet, hogy volt ilyen feltételezése. Mindenesetre az által kezdeményezett híd terveit Clark készítette, akit a fő finanszírozó Sina fizetett, aki viszont majdnem egy évszázadig tartó hídvám szedési jogot kapott a finanszírozásért cserébe.

2019.02.12. 08:06:33

@neoteny:
"átlagosnál jobb kognitív készségű ember"
ha ezt úgy érted, hogy tele van a feje(a google-ja) hihetetlen mennyiségű fölösleges információval, akkor lehet igazad.
de olyan pcu-ja van, ami ezeket csak teljesen mereven, egy egyoldalú algoritmus szerint képes csoportosítani és mindjárt egy részben önkényes, részben felhőben(közvélekedés) lévő értékrend szerint osztályozni. tht totálisan korlátolt.
ráadásul az sem igaz, hogy a kognitív képességei jobbak lennének az átlagosnál, mert, ha egy átlagosnak ilyen mélységben támadnának egy konkrét problémával(makroökonómia, azon belül a materiális javak termelése és a gdp összefüggése), akkor megpróbálna utánajárni(, de ő neeem. neki saját elképzelései vannak, amit a debreceni zsibogón(ejtsd: zsibogaun) szerzett és a helyi kocsmákban az ott ügyleteket folytató cimborái és a saját tapasztalatai, valamint késő-feudális helytörténeti feljegyzések alapján állított fel magának.

csak sajnos ránk akarja nyomni, mint marx(aki pedig nála azért sokkal okosabb volt). úgyhogy a marx károly közgazd egyetem wc-jének klozet_ajtó_firkája: "ha szarsz magadnak szarsz, ezt tanítja engels és marx" sokkal inkább rá vonatkozik, mert marxra, engelsre már aligha lehetne hivatkozni, különös tekintettel hazánknak a kommunista rémtettek bármilyen összefüggésű tagadását szankcionáló törvényei miatt, amit abba az összefüggésbe állítanak eme törvények hozói és értelmezői, végrehajtói, hogy ez a két alak megalapozta és építette a rettenetes népirtó önkényuralmi rencert.
most ő és haverjai(pátja-kormánya) érzik elérkezettnek az időt, hogy politikai, jogi és erkölcsi elégtételképpen egy ilyen rencert épíccsenek.

2019.02.12. 08:09:06

@Bánegressy:
amúgy pedig
"a GDP számolásába az országhatár a meghatározó, és az számít, hogy Magyarországon előállított és megtermelt termékek, szolgáltatásoknak mekkora az értéke. Tehát a Magyarországon termelő, szolgáltatást nyújtó külföldi vállalatok is beletartoznak. (pl: TESCO)

A GNP számolásánál pedig az állampolgárság a meghatározó, tehát a magyar állampolgárságú emberek által előállított és megtermelt termékek, szolgáltatások értékét mutatja. GNP-be beletartozik az is, ha egy magyar cég külföldön termel, nyújt szolgáltatást (pl: OTP Romániában), de nem tartozik bele ha egy külföldi cég Magyarországon nyújt szolgáltatást. (pl: TESCO)"

fokozottan hívnám föl a figyelmet a "megtermel értékek" kifejezésre.

wiki.startlap.hu/mi-a-kulonbseg-a-gdp-es-gnp-kozott/

2019.02.12. 08:11:04

@Bánegressy:
mostanában a 't', az 'ű', a 'q' és néha az 'e' betűm már kihagy. bocs, ha észrevehető.

2019.02.12. 09:06:43

@felucca02: A letelepedési kötvény minimális számú embert jelent. Csepp a tengerben..

"Itt most arról van szó, hogy a népességfogyás mindenáron, ügyetlenül, rossz ösztönzőkkel való megállítási szándéka többet rombol, mint épít."

Miért, mik lennének a jó ösztönzök? A kormány nagyon nem tehet mást ez ügyben, mint hogy anyagi ösztönzőket biztosít,illetve intézményi bővítéseket fejlesztéseket visz véghez (pl. bölcsődék számának növelése).

2019.02.12. 09:15:20

@Tranquillius: Hát ott már nem a törökökkel van a gond elsődlegesen. Törökország a 20-as évek óta erőteljes szekularizációs folyamaton esett át. Van értelmezhető oktatási rendszere Nato tag stb.
Nekem az ukrán betelepüléssel pl.semmi gondom. Jóval közelebb állnak kulturálisan hozzánk, mint az afrikaiak, vagy az arab világ zöme.

2019.02.12. 09:28:18

@chrisred:
azaz a magyar kapitalizmus már kezdetben is szopóágon volt. a tőkebehozatalon alapult és nem a tőkekivitelen.

2019.02.12. 09:34:52

@Bánegressy:
a gdp nem "megtermelt" jószág. nem úgy számolják ki, hogy mennyi árut (valós értéket) hoztál létre hanem úgy, hogy mennyit fogyasztottál, mennyit beruháztál és mennyit kereskedtél. és minél többet annál nagyobb a "dzsídípí". nem kell hozzá árut termelni.

chrisred 2019.02.12. 09:37:35

@444: Mivel Magyarországon a polgári réteg háttérbe szorított és éppen hogy csak megtűrt jelenség.

ijontichy 2019.02.12. 09:47:18

Nah látom, már megint kibújt a szög a zsákból. @444 legnagyobb baja, hogy nincs neki "pénzgenerátora" (vagy mifene) ;-). Mi több, szentül hiszi, hogy a budapestieknek van, ráadásul már nem is kézzel-lábbal tekerik, hanem villanymotor hajtja, de még a motorhoz szükséges áramot is a generált forintokkal fizetik ki Paksnak :-).
@444: Felhívnám szíves figyelmedet, hogy a "semmiből" idegenerált szófosásod sem "megfogható termék", mégis ebből kívánsz megfogható pénzt kasszírozni :-)

2019.02.12. 10:31:08

@ijontichy:
nem a budapestieknek van joguk pénzt genrálni, hanem a budapestiek egy kis részének. és azon vitáznak, hogy ez most ne a matolcsy, rogán és társai legyenek, akiknek a vezetője orbán. mert a ner előtt minden jobb volt. hanem kicsoda? és erre azt mondják, hogy mindegy csak ne "o1g". habony árpád kitalálta, hogy mondják azt, hogy azok hazaárulók. és legyen a jelszó az, hogy stop soros. tényleg egyébként az ellenzéki értelmiség el akarják adni a hazát. a szocik eladósítanák az államot, a libsik eladnák. a konzik asszisztálnának hozzá. de orbán azt mondja, hogy ő megvédi a keresztény európát és ne legyünk bevándorló ország. és elindítja a családvédelmi akciótervet. az ellenzék azt mondja, hogy ez egy nemzeti tenyészprogram. lopnak, csalnak, hazudnak. felszámolnák a független intézményeket. nem engedjük. és délután lehet menni tüntizni. itt tartunk.

2019.02.12. 10:36:42

@chrisred:
mi az, hogy polgári réteg. ha lovász lászló amerikai értelemben véve polgár lenne, akkor azt mondaná, hogy létrehozza a lovász lászló akadémiát. és azt majd támogatja egy tőkealap. ahogyan van soros györgynek is egyeteme. azt úgy hívják: ceu.

de ők mind állami pénzt akarnak szerezni. az állampolgárok pénzéről akarnak rendelkezni úgy, hogy abba az állam ne szóljon bele.

állampolgárok - állam = polgárok

nagyjából így képzelik. de jogi értelemben. pénzügyi értelemben az állam vonja el a forrásokat az államtól.

állam - állampolgárok = polgárok

mi az, hogy polgárság?

2019.02.12. 10:37:54

@chrisred:
az állam vonja el a forrásokat az *állampolgároktól.

2019.02.12. 10:45:33

@chrisred:
magyarul soros és lovász is azt szeretné, hogy a köznéptől szedjék be a pénzt és vonják el a jogokat. őket támogatják "a" "civilek". akik nem fonódnak össze az állammal. hanem tárgyaltak az egyesült államok nagykövetével, hogy teremtsenek már rendet. mire o1g azt mondja, hogy az egyesült államok ne avatkozzon be. joggal mondja. a civilek azt, hogy a magyar állam ne avatkozzon be. az a "jogállam".

chrisred 2019.02.12. 10:56:47

@444: Nagyon jól érzékeled a probléma lényegét, és jó a nyelvtani meglátás is. A polgárság ott számít társadalomformáló és fenntartó erőnek, ahol nem a hierarchiába beágyazott szereplő, egy sakkfigura a hatalom játszmájában, hanem önálló jogon létező és független entitás. Valóban, nálunk az államnak vannak polgárai, míg az angolban a citizen, a franciában a citoyen, a németben a bürger nem birtoka semminek és senkinek, nyelvtanilag sem.

chrisred 2019.02.12. 10:58:10

@444: Ez nem magyarul van. Se füle, se farka.

2019.02.12. 10:58:22

@chrisred:
lefordítom még rövidebbre. az egyik szerint polgár az, aki államalkotó, a másik szerint az, aki államellenes.

az előbbi keresztény hitvallás (mert hogy a zsidókeresztények úgy gondolják, hogy úgy lehet megtéríteni a népességet, hogy államot alkotnak), utóbbi a filoszemita (a farizeus) bölcselet. ők azt mondják, hogy nem kell semmiféle állam. állampolgárok - állam = polgárok. és ha ez érvényesül a nagyvilágban, akkor ők lesznek a világpolgárok.

2019.02.12. 11:11:24

@chrisred:
azt mondod, hogy az a polgár, aki nem területi hierarchiába szerveződik. mert az a feudalizmus. és az már régen volt. ezt felváltotta a kapitalizmus. az ipari forradalmak, a modernitás. abban az polgár, aki tőkés társaságokba szerveződik. az államtól függetlenül. rendben. de ehhez valamilyen valós árut kellene termelni. az lehet egy szellemi termék hordozója, egy pendrive is, amin ott van valami megfejtés. mondjuk a marsutazással kapcsolatban. de azt az államtól függetlenül kellene felhasználni. ez a polgár. ellon musk és a spacex. ezek szerint ők a polgárok. hol vannak ilyenek budapesten?

chrisred 2019.02.12. 11:16:55

@444: A kettő ugyanannak a szabályozási tevékenységnek a két oldala. Ha valamilyen szervezetet, intézményt hozunk létre egy kívánt cél elérésére, akkor a cél eléréséhez szükséges magatartás kifejtését előírjuk (államformáló tevékenység), míg a cél elérését akadályozó, vagy egyébként haszontalan magatartástól eltiltjuk (államot korlátozó tevékenység). Lényegében a normaalkotási folyamat zanzásítva erre a két alapra épül.

2019.02.12. 11:17:08

@chrisred:
nem arról van szó, hogy a polgárság el van nyomva, hanem arról, hogy magyarországnak nincs külső gyarmatbirodalma. ha a monarchia megnyerte volna az első háborút és utána nem vesztette volna el a másodikat, akkor most budapesti irodaházakból irányítanák boszniát. és úgy lenne tőkekivitel. a magyar cégeknek szerájevóban lennének területi képviselői. jaj, jaj, területi hieararchia. feudalizmus. csak a kapitalisták elvennék a jogokat a bosnyákoktól. magánföldesúri rendszerben. az a "jogállam".

chrisred 2019.02.12. 11:23:35

@444: Javakat kell létrehozni, ami közösségi haszonnal jár. Ebbe beletartozik a termék előállítása, meg még ezer és egy tevékenység, ami hasznos eredményt hoz. Például a szocializációs folyamat elősegítése, aminek révén a külvilágról ismeretekkel alig rendelkező kisgyerekből a közösség hasznos tagja válik.

2019.02.12. 11:24:30

@444:
tht akkor az a leghelyesebb, ha a polgár állami szolgálati jogviszonyban áll.
ebben az esetben nem kell alkotmány, törvénykönyvek hasonló túl bonyolult és állandó viták konfliktusok tárgya és forrása faszság, elég egy egyszerű szolgálati szabályzat, amelyik pontosan előírja a polgár jogait és kötelezettségeit és ebben az esetben nem is kérdés pl., hogy ki hazafi, ki nem, hiszen a szolgálati szabályzat lényegében ezt is, a hazafias kötelességeket is pontosan előírja.
a szabályzatot pedig orbán és kormánya írják, ill. a képviselők szavazzák meg, akiket ők választanak.
a polgárok legfeljebb szavazhatnak arra, hogy ők kit válasszanak, de úgyis ők választanak.

ja előbb el kell zavarni a picsába azokat akiknek ez esetleg nem tetszik a libsiket, filoszemitákat stb.

terjeszd be ogy javaslatként.

2019.02.12. 11:25:24

@chrisred:
lovász lászló azt mondja, hogy az akadémikussá válásnak vannak objektív kritériumai. dehogy is. errefelé a levelező tag benyal az mta istandwithceu tagozatának, hogy rendes tag lehessen. nincs semmiféle objektív kritérium. egy baráti körhöz kell tartozni. és most palkovics is csinálna egy ilyen baráti kört. és elvennék pálinkás professzor baráti körének ítélt forrásokat. de ezt mind a politika ítéli oda. lovász hazudik a legnagyobbat, amikor azt mondja, hogy nem.

chrisred 2019.02.12. 11:31:19

@444: Akkor már merjünk nagyot álmodni, és ne a XX. huszadik században próbáljunk csatlakozni elkésve a világ erőforrásait begyűjtő nagyhatalmakhoz. Inkább Mohácsnál zúztuk volna szét Szulejmán erőit és a Szuezi térség megszállásával fél évezredig mi, és nem az angolok tartották volna rajta a kezüket a transzkontinentális kereskedelmen.

chrisred 2019.02.12. 11:38:02

@444: A CEU még nem létezett, Soros pedig gaz imperialista volt, amikor az akadémikusok már egy belterjes közösséget alkottak, ahová bekerülni jó kapcsolatokkal és megfelelő helyre történő benyalással lehetett.

2019.02.12. 11:42:16

@Bánegressy:
ehhez nem kell törvény. az a férfi, aki elutasítja a hazát az nem hazafi. erről is vitázni kellene? a modernitásban a hazafiság már hazátlanságot és férfiatlanságot jelent. dehogy is. csak egyesek hazátlanok és férfiatlanok. ők nem hazafiak.

kistót 2019.02.12. 11:42:26

@Szóra kész Szókratész:
"A kormány nagyon nem tehet mást ez ügyben, mint hogy anyagi ösztönzőket biztosít,illetve intézményi bővítéseket fejlesztéseket visz véghez (pl. bölcsődék számának növelése)."

Ezek az "ösztönzők" a gyermekteleneket - a horribilis adók miatt - az ország elhagyására ösztönzik.
Az "intézményi bővítés" pedig egyelőre üres propaganda, látszatépítkezésekkel. Kelebia községben például most nyitottak bölcsődét: három alkalmazott fog vigyázni hét (!) csecsemőre. Viszont el lehetett költeni tízmillió forintot, és a helyi országgyűlési képviselő fényképezkedhetett egy megnyitó ünnepségen.
Persze, egy valós igényeken alapuló bölcsődeépítési program jó lenne. De ez nem ilyen.

chrisred 2019.02.12. 11:45:29

@444: Az állam és a haza nem egymás szinonimái.

felucca02 2019.02.12. 11:56:32

@Szóra kész Szókratész: A jó ösztönzők azok lennének, amelyek biztosíthatnák, hogy ebben az országban jó legyen gyereket csinálni, szülni és felnevelni.
Ha a randin az az első kérdés, hogy fideszes vagy-e, ha vegzálják azt, aki annak segít, aki itthon akar szülni, később meg az a szülő legnagyobb gondja, hogy a sok szar iskolából melyik a kevésbé szar, akkor ott egyiket sem lesz jó csinàlni. Ebben pedig maximális a kormány felelőssége.

2019.02.12. 12:01:40

@kistót: Miért kellene feltétlenül adóemelésnek együtt járnia ezzel?
Mellesleg a nyugati országokban évente több tízmilliárd euróba kerülő ,teljesen kontraproduktív integrációs programok nem kerülnek pénzbe?

Egyik civilizáció sem folytathat olyan politikát, amely azt eredményezné hogy évtizedek, évszázadok alatt egy negatív spirálban eltűnjön az adott civilizáció lakossága.

2019.02.12. 12:05:05

@felucca02: Ezek álproblémák. Mellesleg a nyugati jólét sem eredményez megfelelő demográfiai mutatókat. sőt, hogyha megnézzük a világon a legszegényebb régiókban születik a legtöbb gyerek. Vagyis semmi köze az általános jóléthez a születések számának. Az emberek gondolkodásának átformálására van szükség, és célzott anyagi ösztönzőkre.Ezzel próbálkozik a magyar kormány is.

chrisred 2019.02.12. 12:08:31

@Szóra kész Szókratész: Ja, csak az abba befektetett pénz a helyi polgárok keresetét növeli, mert ők tartják azokat az integrációs tanfolyamokat. Míg itt a hitel kamattámogatása meg az autóvásárlási támogatás a bankoknak és az autógyártóknak jelent biztos bevételt.

2019.02.12. 12:12:14

@444:
igen. és mi a kérdés?
internálni, vagy deportálni?
azért mondom, mert ha egyik sem, akkor mégiscsak szolgálati szabályzat.
neked nem kell, mert tudod kik a följebbvalóid, elöljáróid. engedelmeskedsz, tisztelegsz; kérsz, jelentesz - nyilván, de a sok hazátlan, férfiatlan köcsög idegenül mozog a kaszárnyavilágban. és asziszi jogai vannak, pedig dehogy.
a hazafiság kötelesség és akit a hazájának nemzettek, annak ez az első és nem is lehet kérdés(pl utódnemzés a hazának, adózás stb). mindent ezért csinál. a hazájának tanul, sportol, tölti a szabadidejét, szerzi az élményeit . aki azt gondolja, hogy lehet polgár, aki nem ilyen az hermafrodita(minimum)

felucca02 2019.02.12. 12:12:20

@Szóra kész Szókratész: A magyar kormány éppen most folytat ilyen politikát, kicsit kisebb keretek között.

Hogy egy propagandarendezvényen egy majom miről pofázik, az ettől teljesen független dolog. Sőt, talán éppen az előzőek miatt érzi kényszerítve magát, hogy erről pofázzon. Érdekes módon a holland miniszterelnök nem pofázik.

chrisred 2019.02.12. 12:13:19

@Szóra kész Szókratész: A nyugati államokban azért sokkal jobb demográfiai mutatók vannak, mint Közép-Kelet-Európában. A világ legszegényebb régióiban meg azért születik annyi gyerek, mint kétszáz éve nálunk, mert egyáltalán nem biztos, hogy megérik a felnőttkort.

felucca02 2019.02.12. 12:17:55

@Szóra kész Szókratész: A magyar kormány egy országos átejtéssel próbálkozik, aminek része a szaporodásról való pofázás is. Csak a rablás üzemi zaját halljuk, felesleges elemezgetni az egyes hanghullámokat. Nincsen jelentésük.

2019.02.12. 13:00:23

@chrisred: Azok a mutatók nincsenek megtisztítva a szegregálódott bevándorlócsoportok szaporulatától. Mellesleg nyugaton elég fejlett a szociális háló, gondolom ott is van támogatás a gyermekvállalásra.

2019.02.12. 13:01:34

@felucca02: A demográfia jelenleg a legfontosabb. ehhez képest minden másodlagos, mert visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el.

2019.02.12. 13:04:37

@chrisred: Nem hinném, hogy tanfolyamokra megy el Németországban kb. 80 milliárd euro évente. márpedig a német állam kb. Ennyit költ integrációra. Ebben a segélyek, és a biztosított lakások fenntartása van benne főként.

2019.02.12. 13:09:17

@chrisred: " mert egyáltalán nem biztos, hogy megérik a felnőttkort. "

Egyre többen. Az '50-es években kb. 10-12 milliós Niger és Csád századunk végére a becslések szerint 350 milliósra duzzad. De a Pakisztántól Marokkóig terjedő jelenleg kb. 860 milliós muzulmán világ a század második felére 1,2 milliárdosra duzzadhat, és kb. minden negyedik ember gondolkodik Európában. Ezt nem figyelembe venni súlyos felelőtlenség.

chrisred 2019.02.12. 13:15:06

@Szóra kész Szókratész: Ezek egyrészt becslések, másrészt a lakosságszám növekedése elsősorban nem a magas születésszám, hanem a most alacsony átlagos élettartam rohamos emelkedésének lesz köszönhető. Mint ahogy Kína népessége a korábbi több évtizedes egykepolitika ellenére még évtizedekig nőni fog, de a káros demográfiai hatások már a közeljövőben jelentkezni fognak.

ijontichy 2019.02.12. 13:16:23

@444: "mert a ner előtt minden jobb volt" És igazuk is van. Elég körülnézni:
index.hu/gazdasag/2019/02/12/parragh_laszlo_mkik_iparkamara_interju/
aztán... Az a hülye varga mitya arról örömködik, mennyi extra zsetont hozott a polgárok zsebének bekötése a navhoz (kivéve nagykabátosok). Még ahhoz hülye (a hallgatósága meg pláne) hogy ez (is) egyértelműen a ner 0 kormányzati színvonalára utal, elvégre az eü, az oktatás romokban, bő félmilla piacképes ember kivándorolt, a lakosság ~40%-a a bányászbékát alulról hesszöli... és mindezt több, mint nyolc év, senkitől sem zavartatott (meg se próbálj hazudni! pont leszarták mindenki véleményét, pölö még a a 4 helyett 6%-os lóvé is megérte nekik, csakhogy az ájemef ne pofázhasson bele a kretenizmusukba) 2/3-os kormányzás, soha nem látott mennyiségű EU-s pénz (mekkora hülyék) bezúdulása mellett. Mijaf...t tudtok felmutatni??? Pár stadiont, meg nerállam nélkül nem létező újoligarchát???
A vitya vezette fidesz a legalkalmatlanabb alakulat az ország vezetésére. Pont. De "Önök kérték...", dolgozzatok szorgalmasan, hogy a hülyeség ásta likakat betemethesse a pocakos hadfi, és büszkén röföghessen a (láz)álmokról a paravánok mögött. Miután megmurdelt, majd szembenézhettek magatokkal. Vagy nem. Elvégre könnyebb - és mennyivel magyarosabb; mármár hungarikum - levisítani az eget, hogy titeket mindenki csak bánt.

2019.02.12. 13:21:08

@chrisred:
a haza a földterület (kárpát-medence). az állam az időbeli állapot (21. század). a nép a szaporodási közösség (magyarság).

kistót 2019.02.12. 13:26:34

@Szóra kész Szókratész:
"Miért kellene feltétlenül adóemelésnek együtt járnia ezzel?"

Máskülönben honnan származna az a potom 150 milliárd forint? Ez egy zéró végösszegű játszma: amit kapsz, azt másnak be kell fizetnie.

"A demográfia jelenleg a legfontosabb. ehhez képest minden másodlagos, mert visszafordíthatatlan folyamatok indulhatnak el."

Egy identitás fennmaradása soha nem demográfiai kérdés: a kosárfonó szakma nem azért maradt fent, mert a kosárfonó asszonyok sok gyereket szültek, hanem mert időről időre maguk közé fogadtak "külsősöket", akiket betanítottak. Ez ugyanígy működik a nemzet esetében. A legtöbbünk genetikailag nem magyar, de az őseink idejőve átvették ezt a nyelvet és kultúrát, máskülönben nem létezne. Bevándorlás tehát kell, de annak - ebben igazad van - szabályozottan kell történnie.

Khonsu 2019.02.12. 13:39:26

@Szóra kész Szókratész:

Próbálkozhat, de nem fog összejönni, ahogy máshol sem sikerült, ahogy látod. A fejlett gazdaság munkaszervezési gyakorlata teszi lehetetlenné, nem a "gondolkodásmód". Egyszerűen arról van szó, hogy a magas termelékenység és termékenységi ráta egyszerre nem megvalósítható. Nem véletlen, hogy általában a magas munkanélküliségi ráta és gyerekszám együtt szokott jelentkezni egyes csoportokban a fejlett világban.

Ha majd felpörög a robotizáció, akkor beindulhat a szaporulat, de akkor meg minek?

chrisred 2019.02.12. 13:47:01

@444: A haza nem földterület, hanem a magyar emberek közösségének otthona. Ahol nem vendégek vagyunk, hanem sajátunknak mondjuk. Az állam egy szervezett intézményrendszer, amit közös/közösségi szükségletek kielégítésére hoztak létre. A nép pedig az emberek nyelvileg és kulturálisan egységes identitású közössége, ahol a közös identitás egyúttal összetartozást jelent. Szaporítási közösség pedig legfeljebb csirkefarmon létezik.

2019.02.12. 14:06:02

@chrisred:
ja! még szép.
ez a 444 faszi ez meg a kokasnak képzeli magát a szemétdombon. már nagyon szaporodni szeretne.
vagy ő himmler magyar zabigyereke(nem is tudtuk, hogy volt neki)

2019.02.12. 14:38:47

@chrisred: Az a gond a bevándorlási típusú demográfiai kompenzációkkal, hogyha sikerül megfelelően integrálni a bevándorlókat, akkor előbb-utóbb felveszik a gazdaország gyatra népesedési mutatóit, hogyha meg nem sikerül, akkor szegregálódnak, önálló zárványokat hozva létre a társadalomban ennek minden negatív következményével.

2019.02.12. 14:45:13

@kistót: "Máskülönben honnan származna az a potom 150 milliárd forint? "

Mondjuk gazdasági növekedésből. De visszakérdezek:nyugaton az illegális migránsok eltartásának költsége vajon honnan származik?

Orbánék eddigi demográfiai programjai nem jártak jövedelemcsökkenéssel senki számára, masszívan emelkednek a bérek.

Miért tartod jobbnak azt, hogyha idegen kultúrájú migránsok-erősen kétséges eredményességű- integrálására költ el az állam egy csomó pénzt, annál, hogyha ezt a "bennszülött" magyarul beszélő lakosság szaporodási mutatóinak javítására fordítja?

2019.02.12. 14:47:50

@Khonsu: A migránsok integrálása sem sikeres nyugaton. Valamivel próbálkozni kell.
Az anyagi ösztönzők felhasználása csak egy a szükséges módszerek közül. Nagy feladat hárul e tekintetben az oktatásra, nevelésre.

2019.02.12. 14:49:27

@chrisred:
egy kereskedelmi bankot is szükségletek kielégítésére hozták létre. és tartozik hozzá egy közösség. ezek szerint az állam olyasmi, mint az american express identitás?
icm.aexp-static.com/Internet/internationalcardshop/en_ca/images/cards/American_Express_Cobalt_Card.png
ugye nem.

ez a riói olimpiai megnyitója. ők közös idetentitással rendelkeznek. mindannyian olimpikonok. vannak közös intézményeik. olimpiai bizottságok. ők egy nép? ők egy állam?
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1241/12413/124135/12413579_921aadf10a45a1e172ef756338caa838_wm.jpg
ugye nem.

2019.02.12. 14:50:59

@chrisred: A különböző -gyakran nyugati országok által finanszírozott-egészségügyi programok következtében sokkal több gyerek éli meg a felnőtt kort, mint 50-100 éve. Az említett Nigerben az is elő szokott fordulni,hogy egyszerre állapotos a 15 éves lány, a 30 éves anyja, és a 40-es évei közepén járó nagyanyja..

chrisred 2019.02.12. 15:00:55

@444: A kereskedelmi bankokat profitszerzés érdekében hozták létre. Nem tudom, milyen közösségről van szó, de ha a részvényesekről, akkor abban az esetben, ha az összes részvény egy kézben van, a közösség egy emberből áll.

Az olimpikonoknál sem a közös nyelv, sem a közös kultúra nincs jelen, véletlenszerűen kialakult közösség.

Khonsu 2019.02.12. 15:02:42

@Szóra kész Szókratész:

Szó sem volt migránsokról, csak az ilyen népesedési programok működésképtelenségéről. Ha ugyanis a gazdasági teljesítmény és a termékenységi ráta egymással verseng, akkor ezek csak egymás kárára növelhetők, egészen addig míg valamilyen új elemmel fel nem oldjuk a helyzetet (robotok).

Tehát szerintem ma egy sikeres népesedési programhoz le kellene bontanunk a "munka alapú gazdaságot", de ha ezt megtennénk, akkor nem tudnánk finanszírozni a programot az életszínvonal fenntartása mellett.

Még világosabban: Ettől a programtól (általánosságban, tisztelet a kivételnek) azok fognak jobban szaporodni, akik kevésbé veszik ki a részüket a munkamegosztásból, mint ahogy az a fejlett világ összes családtámogatási rendszere esetén megfigyelhető.

chrisred 2019.02.12. 15:17:33

@Szóra kész Szókratész: És könnyen lehet, hogy ezekben az országokban pont a külső beavatkozás miatt a demográfiai folyamatok és a korfa átstruktúrálódása pár évtized alatt le fog zajlani, mint a távolkeleti országokban. Igazából a belengetett veszély, az Európa elöregedése miatti kényszerű betelepítések mellett egy még nagyobb veszély: ha az idősebb generációk létszáma az egész világon mindenhol túlsúlyba kerül, és az aktív korosztályok által termelt erőforrásokat mindenütt az új generáció felnevelése helyett az idősek eltartására kell fordítani.

2019.02.12. 15:26:17

@chrisred:
a bank részvényesei, betétesei a közösség. intézményeik vannak. vagy mondjuk egy hipermarket egy közösség jólétének megteremtésére szerveződik. auchan hungary bevásárló kártyával egy államot alkotnak? egy nyelvet beszélnek, egy közösség jólétét szolgáló intézményeik vannak. a filoszemita bölcseletre alapozott marketing azt mondja, hogy egy "auchanisztán" helyettesíti az államot. és egyébként a neo (neoszoci, neolib, neokon) pártok ezt hirdetik. a neonácik ezt erőszakkal fenyegeti. a neonáci pártok azt, hogy rájuk gyújtják az egészet. és őket is igyekeznek megvenni. gyurcsány összefog sneiderrel.

2019.02.12. 15:38:18

@Khonsu: "Még világosabban: Ettől a programtól (általánosságban, tisztelet a kivételnek) azok fognak jobban szaporodni, akik kevésbé veszik ki a részüket a munkamegosztásból, mint ahogy az a fejlett világ összes családtámogatási rendszere esetén megfigyelhető."

Nem feltétlenül. Az oktatási rendszernek épp az a feladata, hogy biztosítsa a társadalmi mobilitást.Másrészt még ha így is lenne, még az is jobb annál, hogyha az adott civilizáció eltűnik, nem lévén emberek.(Egyébként a kormány népesedési csomagjaival szemben épp az a vád szokott elhangozni, hogy a legszegényebb rétegek számára nem nyújt semmit..)

2019.02.12. 15:40:07

@chrisred: Ehhez valamilyen szintű fejlődésre lenne szükség. Kínában is az utóbbi évtizedekben állt meg a népességrobbanás, 2030-tól pedig már ők is csökkenni fognak..

chrisred 2019.02.12. 15:40:35

@444: A betétes miért tartozna bármilyen közösséghez? Teljesen egyéni kapcsolata van a bankkal, nincs más szempont, amit figyelembe kellene vennie, csak a saját érdekei. Az ő szempontjából sem változna semmi, ha ő lenne az egyetlen betétes.

Az Auchan bevásárlókártya még kisebbb kapcsolat, mert nem is kockáztat vele semmit. Ezer és egy véletlensze rű közösséget említhetsz a kéktúrázóktól a youtube videókat nézőkig, mindegyik tetszőleges csoporttag egyéni igényt elégít ki a saját szakállára. Semmilyen közös identitás nem létezik. Ha esetleg a reklámokban mást látsz, mondjuk Coca-Cola generációról és egyébről suttognak sejtelmesen, az csupán piaci szempontú átverés.

2019.02.12. 15:51:59

@chrisred:
auchan is rendelkezik non profit intézményekkel a társadalmi felelősség vállalás keretében. marketing tevékenységben termékmintákat osztanak. a lejárat előtti élelmiszert a rászorultak között szétosztják. van saját pénzintézetük. saját pénznemük. az auchan pontokat oszt az ügyfélkártyára. elvben az auchan dolgozók is kaphatnának fizetés helyett auchan pontokat és vásárolhatnak belőle auchan termékeket. az auchan beszállítók is számolhatnának auchan pontokban. amely pontokat az auchan központi bankja bocsát ki. és elvben ebből létrejöhet auchanisztán. többek között az kell, hogy az auchan ügyfélkártyával rendelkezők szaporodási közösséget alkossanak. ez a fogyasztói társadalom. és a globális keveredés erőltetésével ez lépne az államnemzetek helyébe.

és erre válasz a fidesz. amelyik szaporodási közösségként működik. egy fideszes másik fideszessel házasodik. és megszerezve az államhatalmat gyermeket nemzve kedvezményesen jutnak egy gyerekkel nagyobb lakáshoz, két gyerekkel családi házhoz, három gyerekkel kisbuszhoz. és azt hirdetik, hogy ők egy nép. ők a nép. a fidesz egy populista állampárt.

az szdsz is szaporodási közösséget alkotott. szdsz-es többsége szdsz-esekkel házasodott. egy kisebbség próbált hegemóniára törni. és velük szemben a többség szupremáciát hirdetett.

jobbikosok is szaporodási közösséget alkottak. jobbikosok jobbikosokkal párosodtak. csak ez a populáció szétesett. azzal, hogy a pártvezetés azt mondta, hogy ők összefognak az ávós prolikkal, és drogos buli buzikkal, mert úgy alkothatnak néppártot. elárulták a jobbik magyarországért mozgalom népét.

a politikai pártok az államban próbálnak államot alkotni. úgy lehetnek sikeresek.

2019.02.12. 16:00:59

@chrisred:
a youtubereknek hogyne létezne közös identitása. az, hogy ők youtuberek. és egyébként elég sok youtuber azt gondolja, hogy a youtuberség helyettesíti az államiságot.

a magyar identitás micsoda? az, hogy paprikás szalámit eszünk kenyérrel zöldpaprikával, vagy micsoda? a neoliberálisok éppen azt mondják, hogy nincs semmiféle nemzeti identitás. mert a magyarok youtuberek, vagy horgászok, németek összekeveredtek a zsidókkal és azok a magyarok. igen?

meg hogy egy nyelv. a szerbek és a horvátok nagyon hasonló nyelvet beszélnek. de szerbek többségében szerbekkel házasodnak, horvátok horvátokkal. ezért létezik szerb és horvát nép.

2019.02.12. 16:55:13

@chrisred:
az írek többsége nem beszél írül. mégis írek. mitől?

2019.02.12. 17:39:43

@chrisred:
vagy mondjuk errefelé egy észt azt mondta, hogy ő a szovjet időkben a nagymamájától hallotta, hogy létezik észt nép. mitől létezett észt nép? vagy mitől létezik székely nép? magyarul beszélnek. persze van rovás írásuk. attól, hogy a székelyek többsége egy másik székellyel házasodik. ettől létezik székely nép. ez nem azt jelenti, hogy teljesen elzártak. amit a nácik hirdettek, hogy úgy lesz a jó. de nem is az, hogy teljesen nyitottak, amit a közelebbről meg nem nevezett népcsoport istentelenjei hirdetnek.

ez részben biosz. és persze ezen túl filosz. környezeti hatások, irodalom, nyelv (beszéd, írás, ugye a székelyeknek sajátos írásuk van), történelem (a székelyeknek saját történetük van), szokások, hiedelmek, népvallás. indoeurópai többség mellett a tájegységi hovatartozás is lényeges elem. ugyanígy van csángó nép.

az a cigány aki azt mondta a mihály napi vásárban, tekintetes úr, mi a nagy-magyar királyiból jöttünk. melyik királyiból? a havasalföldiből. craiova? ismeri az oláhokat a kegyelmes úr? a kárpát-medence környezetéből időszakosan integrálódnak. ugyanígy akadnak jászvásári magyarok. vagy a zsidók között is vannak hazafiak. errefelé a hitközségben horovitz uram azt mondja, hogy a kárpát-medencei zsidó közösséget össze kellene tartani. mert nem a történelmi magyar királyság okozta a zsidóság problémáit, hanem annak a hiánya. a zsidóknak egy része azt vallja, hogy sorsközösségben állnak a magyarokkal és kapcsolódnának a keresztény államvalláshoz. a politikai identitás képzés elég összetett. a néppé válásban a szaporodási közösség az elsődleges. és ezen alapul a populista politika.

persze ettől függetlenül létezhet elitizmus. facsar néni az énektanár beleütött a hangvillába és azt mondta. kérek mindenkitől egy A hangot. dóóó. hadd halljam. most egy kvintet kérek felfelé. szó. most kezdjünk el lefelé skálázni. fá-mi-ré. ugrunk egy oktávot felső) dó-szó. skálázunk lefelé. fá-mi-ré. ismétlünk felső dó-szó. most lezárjuk a témát. mi-fé-mir-ré. és most egy alsó szót csak fiúktól: szó. hadd halljam egyszerre: dó-szó-fá-mir-dó-szó-fá-mi-ré-dó-szó-mi-fá-mi-re.

és a gyerekek azt mondták, hogy mi ez? csillagok háborúja? az is ilyen dó-szó-fá-mi-ré? facsar néni ez kurva jó. és azt mondta, hogy igen ez a zene egyetemes nyelve. az az elitizmus. a kodály módszer alapul a népiességen. azok nem zárják ki egymást csak a filoszemita bölcseletben. népi-urbánus vita a közelebbről meg nem nevezett vallásfelekezet istentelenjeivel. ellenük jött létre egy új politikai osztály, aminek célja, hogy a régi elitet leváltsa.

Khonsu 2019.02.12. 18:03:19

@Szóra kész Szókratész:

Legyen úgy, legalább nem stadionra költik. A focira kidobott pénzből kijött volna néhány ilyen program az elmúlt években.

2019.02.12. 18:37:58

@Khonsu:
ez errefelé a focira "kidobott" pénz.
ez egy óvodai pálya.
dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2017/ovoda.jpg
általános iskolás pálya.
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2012/mufuvespalya1010.jpg
ez egy középiskolai műfüves pálya.
diminfo.hu/wp-content/uploads/2017/06/Fazekas-Gimn1-600x400.jpg
ez az egyetemi sporttelep pályája.
www.deac.hu/upload/59954d62902df.png

2019.02.12. 18:38:09

@Khonsu:
ez a labdarúgó akadémia. minden korosztálynak.
www.dvsc.hu/images/DLA/dlafoto4.jpg
és ez a stadion. egy rendezvény.
static.civishir.hu/sza/2018/08/tn4-karnevalej.jpg
jelzem a stadion működése tavaly már minimális nyereséget termelt. annak ellenére, hogy a magyar bajnokság jelenlegi formájában nem vonz csak néhány ezer embert.
telesport.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/10/2017/09/D_MTI20170818005.jpg
miért lenne ez mind "kidobott" pénz?

2019.02.12. 19:30:59

@ijontichy:
vegyük példának az oktatást. a kistérségekben kevés a tanító, nincs elegendő forrás tehetséggondozásra.

a tehetséges, szorgalmas gyerekeket ne hagyjuk elkallódni. erre az egyetem azt mondja, hogy nem tanár szakosoknak fél éves tanulmánnyal segédtanítói képesítést szerezhetnek. nyári összetartás után ősztől a szülőfalujukban, vagy egy választott faluközösségben előképzettséggel részt vehetnek a tehetséggondozásban. és ezek után negyedévente lesznek összetartások. tehát ezek után a téli szünetben összegzik, hogy mire is jutottak. majd tavasszal. erre alapozva lehet tanítói, vagy tanári másoddiplomát szerezni. és egyébként a mentori programban havi 30 ezer forint ösztöndíj is jár. mindez a klebelsberg intéztményfenntartó központ közreműködésével teszik, mert hogy ők az általános iskolai intézményfenntartók. azok egyeztetnek a szülői munkaközösségekkel.

a 100 segédtanítói hely a program hivatalos meghirdetése után online négy és fél perccel telt be. megnövelték a létszámot. a mentorprogramban 300 fő vesz részt debreceni egyetemről.

ez egy mai hír. miért nem ír ilyenekről az index, a hvg, a 444.hu, az rtl klub híradója, az atv és a többi. lehetne persze még több pénzből még több pénzért, miért egyetemi hallgatókat vonnak be, stb.

a fidesz1 kommunikációjára azért van szükség, hogy felmérjék, hogy kik a szarozók, nem arról van szó, hogy minden jó, és ne lehessen kritizálni, de a totális ellenzékiséggel szemben fellépjenek. és azt mondjátok, hogy ezek a kommentek a desktruktívak, ti vagytok azok, többségi magyargyűlölők. és el kell játszani, hogy hú-hú, hogy tisztázzuk, ki kivel van.

és nagyjából a következő évtizedben lehet szisztematikusan építkezni feltéve, hogy a kormánypárt stabilizálja a támogatottságát a fővárosban. ha nem, akkor a kultúrharc folytatódik tovább.

Janossz 2019.02.12. 20:04:08

@444: Nem veszed észre, hogy nem vesznek észre?

Khonsu 2019.02.12. 20:27:42

@444:

Gyerekkoromban mi ezt megoldottuk betonon és pálya nélkül is, de egye fene, az iskolai pályák még indokolhatók, de...

A tök üres stadionokba és a szánalmas teljesítményű csapatokba öntött sok-sok milliárd, az kidobott pénz. 9 év után már egyértelmű, hogy semmi eredménye nem volt és nem is lesz.

Ha ugyanúgy odaadták volna a pénzt Lőrincnek, csak valami hasznosabbra, már azzal is jobban jártunk volna.

De ugye hiába is írok bármit, mert ez hitvita, majd a vallásháború eldönti :)

2019.02.12. 21:21:52

@Khonsu:
romániában indul egy program. 1,000 sportóvodát építenek. az kidobott pénz?

2019.02.12. 21:22:06

@Khonsu:
romániában indul egy program. 1,000 sportóvodát építenek. az kidobott pénz?

felucca02 2019.02.12. 21:42:55

Amúgy azt ki határozza meg, hogy mekkorának kell kennie a magyar népnek?
Nekünk valahogy beakadt ez a tízmillió, szép kerek szám, de egymilliónak nincsen lakása, félmilliónak meg munkája.
Lehet, hogy egy hétmilliós állam jobban működne.
Ott vannak a szlovének kétmillióan, van egy majdnem mintaországuk, akarnak többen lenni? Nem.
Ez a legyünk többen egy fantáziátlan baromság, egyéb jobb cél híján.

Khonsu 2019.02.12. 21:47:20

@444:

A vallásháború majd eldönti.

2019.02.12. 22:07:14

@Khonsu:
a másik, hogy ez egy vallásvita.

mondhatja-e azt orbán viktor vagy akármelyik politikus, hogy indítsunk nemzeti űrprogramot, kapcsolódjunk a nemzetközi űrállomáshoz, építsük fel csillagvárost. jogában áll-e egy politikusnak ilyet mondani?

az egyik álláspont, hogy igen. a másik azt, hogy ezzel megsértik a kutatás szabadságát, mert hogy egy politikai célhoz államilag erőforrásokat allokálnak. így működnek a kutatóintézetek. a politika kitalál mindenféle célokat. indítsunk tudományos kutatási alapprogramot nemzetközi űrállomáshoz kapcsolódóan, nép egészségügyi programot, alkalmazott fejlesztési programokat ipari céllal, környezetvédelmi programokat agrárcéllal. drónokat, robotokat építeni. gyógyszereket, gyógyhatású készítményeket, gyógyászati segédeszközöket, orvosi műszereket, műholdat, rakétahajtóművet. valós árut. valós árutermelés és közszolgálat. szabványok és szabadalmak lesznek szellemi termékként.

na most mi van akkor, ha valaki azt mondja, hogy ő riemann sejtést akarja megfejteni. ha matematikát tanít egy egyetemen, akkor kaphat egy tanészéki szobát. gondolkodhat a riemann sejtésen, vagy bármilyen felsőbb matematikai problémán. de ha valaki szeretne egy mikroszkóppal, vagy teleszkóppal játszadozni, különleges anyagokat nagy energiával megmunkálni, nagy számú laboreredmény adatából kibányászni valami összefüggést. ezekhez közösségi célok is tartozhatnak.

és az mta azt mondja, hogy az nem lehet. csak anarchiában folyhat a kutatás. folyhat úgy is, de ahhoz ne használjanak közpénzt. mint perelman. ő szentpéterváron ebben az épületben megoldotta a poincare sejtést.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/c/c9/Lomi.jpg
miközben oroszországban "sötét" diktatúra van. ehhez ő nem kapott külön pénzt, megbízást. önhatalmúlag gondolkodott rajta. valami közszolgálatot ellátott, hogy ne haljon éhen. ugyanezt megteheti magyarországon is bármelyik matematikus.

ha valaki követel valamilyen közpénzt, akkor legalább is részben valamilyen közösségi célnak kell alárendelődni.

mi az, ami ebben számodra nem érthető?

Khonsu 2019.02.12. 22:22:12

@444:

"és az mta azt mondja, hogy az nem lehet. csak anarchiában folyhat a kutatás. folyhat úgy is, de ahhoz ne használjanak közpénzt. mint perelman. ő szentpéterváron ebben az épületben megoldotta a poincare sejtést."

Ez a verzió nekem megfelelne.

De ez egy vallásvita, érvekkel nem, csak erővel dönthető el. Ma ők a legerősebbek, holnap majd más lesz. Azt pedig, hogy kinek van igaza, csak Isten tudja.

ijontichy 2019.02.12. 22:32:24

@444: "mondhatja-e azt orbán viktor vagy akármelyik politikus, hogy indítsunk nemzeti űrprogramot" Miért ne mondhatná? Ha szerepelt a választási programjában... oh wait... vic rotten választási programjában 2010 óta lényegében csak semmitmondó, ámde legalább harcias röfögés szerepel. Persze van olyan hülye, aki ezt megveszi. Néha egy egész ország :-(.

2019.02.12. 23:14:24

@ijontichy:
budapesten van 21 egyetem és 34 akadémiai kutatóintézet közfinanszírozásban. ennyire nincs szükség. nem kell ennyi önálló intézmény. ilyen olyan igazgató, stb. ezeknek ugye elsődlegesen nem versenyezniük kellene egymással, hanem együttműködni. és versenyezni a nemzetközi környezetben. de nyilván egy ilyen széttagolt intézményrendszerben.

mivel lovász lászló nem állt az akadémiai reform élére, minden változást ellenez, ezért a politika fogott bele az átalakításba. és megindult egy tiltakozó akció. azért kell balhézni, hogy akiknek semmi se jó azok tiltakozzanak. most már a fizikusok közül is lehet tudni, hogy kik azok, akik majd tiltólistára kerülnek feltéve, hogy orbán nem hátrál meg. és általában nem szokott. és tudom, hogy ők majd külföldre mennek. menjenek. jobb lett volna ezt kiegyezéssel csinálni? igen. lehetett volna? valószínűleg nem.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.12. 23:30:21

@444:

"ha valaki követel valamilyen közpénzt, akkor legalább is részben valamilyen közösségi célnak kell alárendelődni."

Amiből a tanulság az, hogy nem kell követelőzni: meg kell várni amíg a kormányzat tiszta szívjóságból hozzávág az emberhez 7.2 tonna színarany árát. Mint ahogy a reformátusok is csinálták.

2019.02.13. 00:02:19

@neoteny:
amely pénzből adott esetben állami ingatlanokat vásárolnak. tehát a pénz visszavándorol a költségvetésbe miközben a hívek azt látják, hogy mennyi pénzzel támogatták egyházat. de még egyszer. felőlem számoltassák el az egyházakat. és ha közpénzt akarnak, akkor a hitéleten túl az intézetek lássanak el valamilyen közfeladatot.

errefelé a reformált kollégium falán ez áll.
www.drk.hu/wp-content/uploads/2018/03/02.jpg
imádkozzál és dolgozzál.

kistót 2019.02.13. 00:09:25

@444:
"az írek többsége nem beszél írül. mégis írek. mitől?"

A katolicizmustól.
Tanulhatnánk tőlük.
Bocs, hogy beleszóltam a beszélgetésetekbe.

2019.02.13. 00:19:28

@kistót:
a vallás is számít. de az is ugye hagyományosan a szaporodási közösség fenntartását célozza. katolikus katolikussal házasodjon elsősorban. ez mind egy politikai identitással rendelkező humán populáció megmaradását szolgálja. ebben fontos elem a vallás. az hogy keresztény államnemzet vagyunk például. de van aki azt mondja, hogy a 21. században ilyen ne legyen, mert most már megjelent az iphone xs max.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 00:27:18

@444:

"amely pénzből adott esetben állami ingatlanokat vásárolnak. tehát a pénz visszavándorol a költségvetésbe miközben"

... az állami ingatlanok átvándorolnak a reformátusok tulajdonába.

Hogy' is szoktad mondogatni? A szocik eladósítják az államot, a libsik kiárusítják ... akkor hát Orbánék libsik?

2019.02.13. 00:34:54

@neoteny:
na de ez esetben az állam nem adósodik el. hanem az ingatlanok átkerülnek az egyház tulajdonába. de az még azért köztulajdon. vagy közösségileg felügyelt. és ugye a felekezetet bizonyos korlátokkal, de meg lehet választani. csak ugye az egyházi vezetőket korlátozottan választják. a római katolikusoknál a vatikánból nevezik ki. ezért kellene valami "reform", hogy az ökumenikus zsinat a szentszék figyelmébe ajánl egy lelkészi vezetőt és azt kinevezik. legalább kvázi válasszák.

és ez esetben ugye a hatalom osztott.

kistót 2019.02.13. 00:41:25

@444:
A katolicizmus csak azért ugrott, merthogy az apám után én is az vagyok, de a korábbi kommentjeid alapján az a benyomásom alakult ki, hogy Te a katolikusokat álcázott zsidóknak tartod, úgyhogy ezzel biztosan nem növök a szemedben. A szaporodási közösségről meg annyit, hogy az említett róm. kat. apa mellett egy evangélikus anyával és egy zsidó nagyapával is "büszkélkedhetek". Hogy ezek hogyan jöttek össze egymással, azt nem tudom, mert akkor még nem volt iphone xs max, és senki sem mondta nekik, hogy a vallás nem számít.

2019.02.13. 00:42:38

@neoteny:
hétvégén volt errefelé a katolikus bál.
cdn1.haon.hu/2019/02/katolikus_bal1.jpg
ez a derék palánkai püspök telefonszerelő volt ifjú korában. azok nem szoktak koccintani a polgármesterrel. hatalmi szempontból jobbnak tűnik a papsághoz tartozni. mint a telefonszerelőkhöz. és lehet mondani, hogy ezek összekacsintanak.

ugye valami olyasmit állítok itt, hogy tkp. a vallásfelekezetek leképezik a pártrendszert. és a pártokhoz való tartozás világias valláspótlék.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 00:50:59

@444:

"na de ez esetben az állam nem adósodik el. hanem az ingatlanok átkerülnek az egyház tulajdonába."

Így van: nem adósodik el, hanem kiárusításra kerül. Hazaárulás történik.

"de az még azért köztulajdon. vagy közösségileg felügyelt."

Az MTA költségvetésének végrehajtása (ti. az MTA-nak a költségvetésben biztosított forrásainak elköltése) is közösségileg felügyelt: benne van a MTA-ról szóló törvényben az, hogy a MTA vezetésének évente be kell számolni a kormánynak és kétévente az országgyűlésnek (vagy valami ilyesmi). És ez _előre_ le van fektetve törvényben.

Ezzel szemben a református egyház kapott 7.2 tonna színarany árának megfelelő pénzt _egyszeri_ juttatásként (az összes egyéb állami támogatás meg fejkvóta meg műemlékek fenntartása mellett) amihez _nem_ lettek célok kijelölve, így lehetetlen azokról elszámoltatni a református egyházat.

Így hát ismét kiderült, hogy kettősbeszédet folytatsz, amikor ilyen kinyilatkoztatásokat teszel:

"ha valaki követel valamilyen közpénzt, akkor legalább is részben valamilyen közösségi célnak kell alárendelődni."

Ezt az elvedet feltétlenül alkalmazni kívánod az MTA-ra, de ha a reformátusok viselt dolgai kerülnek szóba, akkor már árnyaltabb a leányzó fekvése.

2019.02.13. 00:51:00

@kistót:
a római katolikusok zsidók eredendően. péter apostol zsidó volt, csak kikeresztelkedett. elment rómába, ő volt az első püspök. és azt mondták, hogy legyen ott egy istencsászár. erdő péter is zsidó. de miért ne lehetne. a római katolikus zsidó-keresztény egyház. a vatikán a zsidó-keresztény állam.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 00:53:34

@444:

"hétvégén volt errefelé a katolikus bál."

A református buli sokkal nagyobb lett: 7.2 tonna színaranyból méretes aranyborjút lehet csinálni, aztán körbetáncolni.

kistót 2019.02.13. 00:59:14

@444:
Jézust miért hagytad ki a zsidók felsorolásából? Nyilvánvalóan vele kezdődtek a bajok!
Jó éjszakát!

2019.02.13. 01:00:33

@neoteny:
na de a reformáltaknál van zsinat, amibe a hívek delegálnak képviselőket.

az mta egy olyan elitista köztestület, amelynek működésébe nem szólhat bele a nép. a római katolikus egyház is hasonló. a vatikánban azt mondják, hogy ők majd értenek hozzá, hogy kiből lehet jó lelkészi vezető. ferenc pápa azt mondta, hogy ez a palánkai telefonszerelő jó lesz nyíregyházi-debreceni megyés püspökségbe. elitista kiválasztás. egy szűk csoport (a vatikán) mondja meg, hogy kikből álljon a klérus.

az mta a tudomány felkent papjaival is hasonló abban az értelemben, hogy a kiválasztásba nem szólhat bele a köznép. tehát nem az van, hogy ezek a nénik, bácsik megütnek valamilyen tudományos mércét, mondjuk van valamilyen nemzetközi elismertségük. és na melyikük legyen a tiszteletbeli elnök. évente választják. és a tudományt ez esetben népszerűsítik. mert hogy hatalmi szempontból megéri népszerűsíteni. úgy lehet elnökké válni.

2019.02.13. 01:02:19

@kistót:
azért, mert jézus az isten fia. éppen az volt a kereszténység lényege, hogy a zsidó nép nem kiválasztott, mert a megváltó nem zsidó, hanem mindenek felett áll. és azt mondták, hogy nehogy már.

2019.02.13. 01:03:52

@neoteny:
csak nincs ilyen aranyborjú, legfeljebb a képzeletedben.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 01:10:35

@444:

"na de a reformáltaknál van zsinat, amibe a hívek delegálnak képviselőket."

Vagyis a reformátusok még csak azt sem mondhatják, hogy csak a vezetésük felelős a nemzettestvéreik elárulásáért: a református hívek demokratikus kontrollt gyakorolnak az egyházi vezetőik felett, ennek megfelelően osztoznak az erkölcsi felelősségben a vezetőik cselekedeteiért. Nem mondhatják azt, hogy "mi nem kértük az aranyborjút: a vezetőink tették", hanem azzal, hogy azokat a vezetőket választották meg, akiket, azonosultak a vezetőik célkitűzéseivel -- ha a vezetők aranyborjút akartak, ez a hívek vágyakozásával megegyezett. Ott táncolnak a református hívek is a 7.2 tonnás színaranyborjú körül, amiért nemzettestvéreik elárulásával fizettek. Zsidóbbak lettek a zsidóknál.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 01:13:53

@444:

"csak nincs ilyen aranyborjú"

85 milliárd forintot kaptak a reformátusok a rezsimtől a parlamenti választások előtt egyszeri juttatásként: 7.2 tonna színarany árát, amiből egy 375 liter térfogatú aranyborjút lehet csinálni.

Ízlelgesd csak.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 01:27:59

@444:

"az mta egy olyan elitista köztestület, amelynek működésébe nem szólhat bele a nép."

A MTA működésbe olyan mértékben beleszól a nép, hogy a képviselői által hozott törvényben rögzítette annak közfinanszírozását és beszámolási kötelezettségeit.

Ezzel szemben a reformátusok úgy kaptak egy 7.2 tonnás színarany aranyborjút (annak az árát), hogy annak elköltésébe semmilyen beleszólása sincs a népnek.

Álljunk csak meg egy polgári szóra: nem folytatsz te kettősbeszédet akkor, amikor közösségekről bugyogsz? Mert nagyon úgy tűnik, hogy amikor a református egyházról beszélsz, akkor a közösség alatt a református híveket érted, nem a népet. Viszont az MTA esetén nem az akadémikusokat érted a közösség alatt, hanem a népet.

chrisred 2019.02.13. 05:14:37

@444: "auchan is rendelkezik non profit intézményekkel a társadalmi felelősség vállalás keretében. marketing tevékenységben termékmintákat osztanak. a lejárat előtti élelmiszert a rászorultak között szétosztják. van saját pénzintézetük. saját pénznemük. az auchan pontokat oszt az ügyfélkártyára."

Mindez marketing és reklám. Láthatóan nálad be is jön, mert azt gondolod, hogy valamilyen nemes cél érdekében teszi, és nem a profitmaximalizálás érdekében. A többi felsorolt alternatíva tényleg megtörténhetne, de nem történek meg, minden bizonnyal azért, mert gazdaságilag nem lenne kifizetődő.

A fideszesek nem fideszessel házasodnak kizárólag, a jobbikosok sem csak egymás között, a Morvai-Baló páros szerintem elég szemléletes példa. Az szdsz-es belterjes házasság, ha burkolt zsidózás, akkor érvelési öngól.

chrisred 2019.02.13. 05:17:20

@444: Az írek közös nyelve az angol. Hogy miért nem angolok? A hazájuk, a kultúrájukban és a hagyományaikban rögzült ír identitásuk miatt, amiben például az angolellenesség elég markáns szerepet játszik, lásd a himnuszukat.

chrisred 2019.02.13. 05:27:43

@444: "vagy mondjuk errefelé egy észt azt mondta, hogy ő a szovjet időkben a nagymamájától hallotta, hogy létezik észt nép. mitől létezett észt nép? vagy mitől létezik székely nép? magyarul beszélnek. persze van rovás írásuk. attól, hogy a székelyek többsége egy másik székellyel házasodik. ettől létezik székely nép. ez nem azt jelenti, hogy teljesen elzártak. amit a nácik hirdettek, hogy úgy lesz a jó. de nem is az, hogy teljesen nyitottak, amit a közelebbről meg nem nevezett népcsoport istentelenjei hirdetnek."

Továbbra is szalmabábozol, egy szóval sem említettem, hogy a nép identitását meghatározó tényezőknek, például a közös nyelvnek, minden más néptől eltérőnek/megkülönböztethetőnek kell lennie, csak azt, hogy a sajátjuknak tartsák. Az írek az angolt tekintik az anyanyelvüknek, a székelyek a magyart.

Továbbra is burkolt zsidózást érzékelek, pedig velük ellentétben a székelyek nem elvből vagy vallási okokból házasodnak egymás között, hanem az életmódjuk miatt, egymáshoz vannak közel, egymást ismerik. A zsidók meg a székelyek "istentelenjei", akik eltávolodnak a közösségtől, jellemzően már nem egymás között házasodnak.

2019.02.13. 08:24:46

@chrisred:
ha egy székely vagy egy zsidók közösség tagjai jelentős számban nem házasodnak egymás között, akkor közösségi értelemben megszűnnek létezni. csak azt állítom, hogy ez elsődleges, lényegi elem. a biosz. az, hogy szaporodási közösséget alkotnak. és ehhez társulnak mindenféle humán jellegzetességek.

az, hogy egy egy tájegységen élnek. és azt mondják, hogy mink itten a kis és a nagy küküllőn. és az kulturálisan ugyanaz, mint a kistemplom, nagytemplom. alsó-józsa, felső-józsa. már az szentföld be volt osztva. yesua (józsa, jézus) galileában született. abból is létezett alsó és felső galilea. és ezek leviták és a magyar leventék evolúciós biológiai értelemben rokon népek. a zsidók között is vannak magyar hazafiak. de van egy történeti identitásuk. az, hogy ők emberemlékezet óta zsidók. csak egyszer valamikor a lévik félreléptek. ők kisebb részben sémiták, nagyrészt keleti-indoárják. az aksenáziak hagyományosan nem sémiták. az askenázi zsidó közösség antiszemitizmust kiált az ilyen értelemben egy vicc. askenáziak a biblikus hagyomány szerint nem sém, hanem jáfet fiai. aztán egy másik kérdés, hogy egy vallási közösségben milyen valós etnikai összetétel. az biosz. nemcsak felvett politikai identitás létezik. van egy egyenes férfi és a nőági a vérvonal, az evológiós biológiai értelemben fent marad. az y-dns nem rekombinálódik. mert nőkben olyan nincs. ettől persze a nők nem alsóbbrendűek. de minden sejtünkben különböznek a férfiaktól. akik számára a közéletben lényeges a törzsi tudat. és ezek összecsiszolódásából alakul ki valamilyen nemzettudat. esetenként nem kevés konfliktussal tarkítva.

egy magyarok egy európai tájegységen élünk. a kárpát-medence a hazánk.történetileg kapcsolódik hozzá az adriai tengermellék a magyar királyságban. az államalkotáshoz elengedhetetlen a rendezett közigazgatás. ez a köztársaság. de ez nekünk magyaroknak nem mond ellent a királyság intézményének. király sem feltétlen kell, mert a magyar hagyományban a szent korona uralkodik. a patriarchátus mellett a matriarchális hagyományok is erősek. boldog asszony anyánk regina (népies változatban régi nagy) pátrónánk. így kezdőik a katolikus néphimnusz. tehát a királynő védelmez. (ugye megint a perzsa sah játék magyar megfelelőjében a királynő a vezér. sanyi a kútfúró szerint az nem a felesége, hanem az anyjakirálynő. mert neki edit nem parancsol. de a fiuknak öcsikének mégis csak hallgatni kell anyjára is.) a magyar hagyományban van egy anyakultusz és nőpártiság. hungária istennő. de ezek mind a hazafiságot (a patriarchátust, a patriotizmust) is hivatottak erősíteni. szent anyaföld van. de a szülőföldhöz való tartozás az a hazafiságot erősíti. és azt tisztelni kellene, hogy ez egyesek számára fontos. persze ezen túl az is lényeges, hogy közös nyelvet beszélünk. de azokban vannak szláv, görög, latin, németes angolszász elemek is. nyilván török és finnugor is. egy államnemzetet alkotunk, annak tagjai lehetnek a szomszédaink feltéve, hogy nem fordulnak a többségi magyarok ellen. és ugyanígy tagjai lehetnek szövetségeseink. az államalapítás óta hagyományosan a német-rómaiak. de velük függetlenségi háborúkat vívtunk ha uralkodni akarnak mások felett. szövetségesek is vagyunk. ez egy különös együttélés. errefelé egy németből lehet kiemelkedő magyar hazafi, de lehet belőle alávaló hazaáruló. és ez még inkább érvényes a zsidókra.

de ezeknek magától értetődőknek kellene lenniük feltéve, hogy valaki magyar. fontos a jó tanuló-jó sportoló hagyomány. nem feltétlen kell minden magyar matematikusnak erőemelővé is válnia, nem ennyire extrém értelemben, hanem igen is fontos, testnevelés az óvodától a felsőoktatási intézményekig. de az amerikai egyetemeken is fontos. fontosan a szellemi játékok is. a sakk, de kis közösségekben részben a szerencsén alapuló kártyajátékok. fontos a zene, a magyar dalok, a tánc. közösségi építő szerepe van. persze szinte minden népcsoportban. lehet mondani, hogy ezek olyan nem nagyon különleges dolgok. mégis létrehoznak egy sajátos identitást, önazonosságot. és ez a magyar. és aki ez ellen fordul az nem-magyar.

2019.02.13. 08:59:53

@chrisred:
a politika is jelentős részben marketing, reklám. tehát mondjuk a coca cola elterjesztette a mikulást. és karácsonykor félpucéron de mikulásfélének öltözve szörföznek ausztráliában. sokan bohóc sapkának nézik piros püspöki süveget. de esetenként a pápa is egy bohócnak tűnik. tehát a vallásba a piac intézményrendszere is belevetül. adventi vásárok vannak. vagy mondjuk a búcsújáráshoz kapcsolódik kereskedelmi szolgáltatás. de a templomokban nincs kufárkodás. a piactér fölé a templom tornya magasodik. legalább is vidéken. a főváros piaca fölé a királyi vár. az állam és az egyház egységét jelképezi a szent korona. és lehetne regélni ezeket. ez mind magától értetődő azoknak, akik magyarok.

és vannak akik ezt az önazonosságot szinte minden elemében támadják. erről szól a közélet. ők helyesen nem "a" "zsidók", hanem keresztényellenesek, államellenesek, nemzetellenesek. nem-magyarok. de még így is esetleg teljesíthetnek kiválóan nemzetközi környezetben, vagy lehetnek sikeresen a piacon. de ezek sem mondanak ellent a magyar hagyományoknak. a magyar néphagyomány a családi márkákat őrzi. és szülinapra dobos tortát sütnek, népnapra gundel palacsintát, szilveszterkor a fél ország törley pezsgőt iszik. mert hogy ezek részben közösségi márkajelzéssé váltak. és ezek mind-mind részei a magyar identitásnak. de ha nincs szaporodási közösség, akkor ez a közösség biológiai értelemben szétesik. ez a kiinduló elem. és mivel ezt támadta meg a soros alapítvány ezért nem lehet kiegyezés. és ezt orbán viktor tudja. mivel egy tapasztalt politikus, egy ügyes hatalomtechnikus. államférfivá váláshoz a lerombolt akadémiai intézményrendszer újjáépítését is meg kell hirdetnie. és ehhez a hatalmát meg kell osztania akkor, amikor a politikai ellenfeleivel végzett. ebből egy formálódik egy kvázi egypártrendszer és ezt kell valamilyen módon kontrollálni. illetve a másik lehetőség, hogy a fővárosi önkormányzati választásokon győz az ellenzék. abban az esetben a kultúrharc tovább folytatódik. lényegében azért, hogy kié legyen a főváros. de ez egy modern kori törzsi csatározásban, hitvitákban dől el a régi elittel szemben. és a kérdés, hogy ki hirdeti meg a népvallást. és hogy arra alapozva létrejön egy új elit, amelyik megteremti a 21. századi magyarországot ófalutól csillagvárosig. de már az ófalu gondolkodása is csillagmítoszi. a mindenséggel mérd magad. ez is a magyar hagyomány része. ezt hirdetik a néptanítók a népfőiskolán. és szerintem nem habony árpád, hanem ez a modern kori prédikátorként országjáró csoportosulás törte meg az akadémikus filoszemita bölcseletet. miközben nem győzöm hangsúlyozni, nekik is van valami kis igazságuk. az emberiség egésze szaporodási közösséget alkot. az emberségnek, emberiességnek meg kellene maradnia. erre mindkét oldalról törekedni kellene. és úgy talán lehet valamiféle kiegyezést. de ha nem, akkor nem.

2019.02.13. 09:52:20

@chrisred:
a fideszes fideszessel házasodik inkább. a filoszemita bölcseletben van éles szemben állás. a többes számot a klasszikus logika szerint értelmezik. a halmaz minden elemére vonatkozóan. de ugye a plural, a plularitás a relatív többségen alapul.

ha egy fideszes elsősorban egy másik fideszessel házasodik, akkor szaporodási közösséget alkotnak. és államnépként, néppártként működnek. a jobbik is így szerveződött meg a fiatalok körében. jobbikosok jobbikosokkal szexeltek. és a politikai vezetés értette, vagy érezte, hogy ez a nemzedéki törekvés csak úgy szoríthatja ki a fideszt ha a pártban a heteroszexualitás az uralkodó. és a fidesz is tudja. a néppártiság arról szól, hogy melyik párt képes populációként, szaporodási közösségként működni. és ebben lépett előre a fidesz a családtámogatási programmal. ez azonban ha sikeres lesz, akkor elvezet egy válságig. mert hogy ez fogyasztás ösztönző osztogatás. amibe a szocik is belebuktak. persze ahhoz kellett egy rosszkor jövő világválság. de a fidesz azt is megkaphatja. tehát ez nem egy lefutott meccs.

a filoszemita bölcselet azt mondja, hogy a politikának nincs természeti vonatkozása. tehát nem játszik be az elemi biosz, hanem csak magas filosz van. és egyébként ez is legitim. ezen alapul az elitizmus.

a kettő összekapcsolható. biosz is. és elitizmus. a politikusok ezért gyakran fotózkodnak sportolókkal. orbán és csapata nem ment neki fucsovics márton teniszezőnek, aki élesen bírálta a kormányt. még a sakkozóknak se. mert arra sportként tekintenek. orbánizmus a populizmusba oltott részleges elitizmus. az egy kérdés, hogy a tudománnyal mit kezdenek. orbán a tudománypolitikában az intézményes átalakításon túl a személyzeti politikában képes lesz-e kegyelmet gyakorolni. tehát gondolhatja azt, hogy pléh professzor egy tökfej, az is, de mellette azért mégis csak a magyar tudományosság egyik felkent pápája, lovász lászló mégis csak a világ egyik legjobb matematikusa. és őket nem lehet úgy megalázni, ahogyan a politikai ellenfeleiket. sőt. a nagy nyilvánosságban egyáltalán nem lehet megalázni. tilos bárkit is, aki a politika világán kívül komoly teljesítménnyel rendelkezik. ami nem azt jelenti, hogy az intézményrendszert adminisztratív eszközökkel nem lehet átalakítani. fele részben, vagy egészben elvonni. csak utána nem kellene egy bosszúspirálba bele menni. ha ezt érti orbán, akkor államférfivá válhat. ha nem, akkor tito marsall sorsára juthat. ez a balkánias, bizáncias politika oda is elvezethet.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 10:11:39

@444:

"de a templomokban nincs kufárkodás."

Csak a 7.2 tonnányi színaranyból készült aranyborjút állítják be a reformátusok az eklézsia közepére, hogy legyen mit imádni.

chrisred 2019.02.13. 10:15:37

@444: A szórványban, diaszpórában élő népeknél természetesen az együttéléstől függetlenül megtartott és továbbvezetett családi kapcsolatok sokat segítenek, hogy elkerüljék az asszimilációt. Azonban ez csak az egyik módszer, és korántsem biztos, hogy a legeredményesebb. Az Amerikában élő íreknél vagy olaszoknál ilyen jellegű előírások, kötelezettségek nem léteznek, mégis képesek működő, összetartó közösségeket létrehozni.

A Szent Korona a népek feletti/közötti államiság jelképe, és mint ilyen, nem (csak) a magyar nép hagyományaihoz tartozik, hanem a Szent Korona országaiban élő népek közötti összekötő kapocs. Nemzetállamot Trianon óta alkotunk.

chrisred 2019.02.13. 10:19:57

@444: Továbbra sem tiszta számomra, hogy mit jelenthet embereknél a szaporodási közösség - ezt a polgári társadalomban inkább családnak nevezik. És a legvalószínűbb, hogy akár fideszes, akár jobbikos valaki, élete párjaként olyannal jön össze, aki teljes egészében utálja a magyar politikát, mivel Magyarországon az ilyenből van a legtöbb. Nem tudom, milyen statisztikai adat van arról, hogy bármelyik párt tagsága leginkább egy másik párttaggal házasodik össze, de ha van ilyened, oszd meg, légy szíves.

ijontichy 2019.02.13. 10:34:41

@444: jajj szegény félázsiai... még a végén belerokkan a mikromenedzselésbe... oh wait... ez nem egy miniszterelnök véletlenül?
Azért jó érzés látni, hogy hónapok óta megy a "nemmegszorítás" :-) Aztán meg idejött ez a Mike gyerek a "kell a fenének védelmi rendszereivel", és még jön a vlagyimir is az éves leápolásra... nehéz manapság a szegény bolsi élete. :-)
Btw. te milyen megfogható terméket "exportálsz" Budapestre??? ;-)

ijontichy 2019.02.13. 10:39:28

@chrisred: Nem annak terjesztésére épülnek-szépülnek egyes "egyházak", hogy "mert aki nemfideszessel házasodik, maga is ellenséggé válik"? ;-)

ijontichy 2019.02.13. 10:45:59

Off Btw. mindeközben
"lemond az Elios-pénzekről a kormány"

index.hu/gazdasag/2019/02/13/elios_tiborcz_palkovics_olaf_unio_javor_benedek/

Hogy miiii??? Lemond? A magyar adófizetők kárára??? Hát milyen kormány az ilyen kormány??? :-DDD
On

kistót 2019.02.13. 10:48:55

"Mondjuk gazdasági növekedésből. De visszakérdezek:nyugaton az illegális migránsok eltartásának költsége vajon honnan származik?"

Kétlem, hogy az illegális migránsokra költött pénz nagyságrendileg összevethető lenne az itteni családtámogatással.

"Orbánék eddigi demográfiai programjai nem jártak jövedelemcsökkenéssel senki számára, masszívan emelkednek a bérek."

De népességnövekedést sem hoztak!

"Miért tartod jobbnak azt, hogyha idegen kultúrájú migránsok-erősen kétséges eredményességű- integrálására költ el az állam egy csomó pénzt, annál, hogyha ezt a "bennszülött" magyarul beszélő lakosság szaporodási mutatóinak javítására fordítja?"

Nem tartom jobbnak. Mindkettőt helytelenítem, de a szembeállításuk félrevezető, hiszen nem zárják ki egymást.
A nyugati kormányok nem azért nem zúdítanak pénzesőt a tehetős polgáraikra családtámogatás címén, mert elfogy a pénz a mohamedánokra, hanem azért, mert a jog- és igazságfelfogásukkal ellenkezik, hogy több millió embert (t. i. a gyermekteleneket) negatív diszkriminációval, szingliadóval sújtsák.
A nyugati integrációs programok részleteit nem ismerem, de valószínűleg jogosak az averzióid, a pénz zöme nyilván ott is csalókhoz és szimulánsokhoz vándorol, akárcsak nálunk.

U. i.: a kommentlistából úgy látom, hogy több fronton harcolsz, mint a németek '44-ben. Majd meglátjuk, hogy ki ér előbb Berlinbe. De felőlem békét is köthetünk:)

2019.02.13. 10:57:08

@chrisred:
ez a medián legutolsó mérési eredménye a pártpreferenciáról a felnőtt népesség körében.
kozvelemenykutatok.hu/wp-content/uploads/2019/02/teljes_felnott_nepesseg-01-3-1014x478.png
fideszesből van a legtöbb. ők a népesség 38%-a. ők adják a magyar társadalomban a relatív többséget. ők a pluralitás. nem az szdsz, hanem a fidesz. a politika iránt nem érdeklők, vagy azt elutasítók a második legnagyobb csoportosulás. ők a népesség 30%-a legalábbis a medián mérése szerint. és ehhez képest a jobbik és az mszp 9%-on áll. és tapasztalt, idős, bölcs jobbikos nem nagyon van. ahogy ifjú mszp-sből sincs túl sok. a következő párt a dk. annak elnöke a leginkább elutasított gyurcsány ferenc. az lmp folyamatos identitásválságban van. és a többi párt országos méretekben nem játszik különösebb szerepet.

jelen állás szerint a fidesznek van lehetősége állampárttá válni úgy, hogy szaporodási közösséget alkotnak. fideszes elsősorban fideszessel házasodik (nem kizárólagosan) és ha elég sok gyermeket nemzenek, akkor ebből egy domináns állampárt válhat. ez elemi biológia. és ezt szolgálják a családtámogatási intézkedések. általában az, hogy a fidesz nem az egyént, hanem a családokat szólítja meg. a fidesz a familiaritáson alapul. rokonszelekción. de a fidesz politikai ellenfelei is így működnek. csak azok nem tudták az ország egészét behálózni. a főváros belső kerületeiben viszont egyelőre nekik van többségük. orbán beköltözik a várba. ott demonstrálja a hatalmát. az országos intézmények átalakításában a nemzetközi nyomásgyakorlás ellenében is erőt demonstrál. esetenként mást mond, mint amit tesz. ezt egy elég erőszakos hatalmi játszmaként fogja fel, de a politikai ellenfelei egy emberöltő óta szinte kizárólag csak gyalázzák. és orbán történelmi küldetése, hogy a balliberálisnak mondott értelmiség sok évtizedes, a kommunista időkre is visszanyúló hegemóniáját megtörje. egy állampárt képes lesz-e egy magyar közintézményeket és a közszolgálatiságot a határon innen és túl összekapcsolva családias módon uralni. államnépként működni. az egyházakban jelentős befolyást szerezni, lényegében államegyházat hirdetni. és ennek a gazdasági alapjait a tisztesség határát időnként átlépve törvényesség határán mozogva képes-e megteremteni. és erre a válasz az, hogy valószínűleg igen. ami azt jelenti, hogy orbán viktor egy korszakos politikus.

de van egy másik kérdés, hogy ez romboló folyamat után képes lesz-e az építkezésben is jeleskedni. a középszerűségen túl létrejön-e új elit. és ez az, amihez kevés az elemi biosz. a szaporodási közösség. a néppárttá váláshoz. de az elengedhetetlen.

ha elsőre nem érted, akkor sokadjára sem fogod. és egyébként hihetsz abban, hogy nem feltétlen ilyen a politika. hanem valamilyen világeszmék, világforradalmak mozgatják. azt sem zárja ki a biológia. mert természetes módon az emberiség egésze is szaporodási közösséget alkot. és ezen alapul a filoszemita bölcselet. amazon a keresztény államiság.

kistót 2019.02.13. 10:59:53

@Szóra kész Szókratész:
A kettővel ezelőtti kommentem neked válaszol!

2019.02.13. 11:21:59

@kistót:
hány fideszes és nem-fideszes unoka van. ha ez a családpolitika sikeres lesz, akkor a fidesz lesz a gyermekes családok pártja és a nem-fidesz a gyermekteleneké.

2019.02.13. 11:44:22

@neoteny:
az akadémiai törvényt az első mszp-szdsz kormány az első intézkedések között fogadta el. és ezek után mondta azt horn gyula, hogy a "szakértő kormányzásnak" nincs alternatívája. és ezek azt értette, hogy a baloldali választókkal legitimált liberális értelmiség kerülhet a "független" intézményekben többségbe. de ezek lényegében a kormány háttér intézményeiként működnek. tanácsadói megbízásokat kapnak. és ő (mármint horn gyula) ért a nép nyelvén. és majd az mdf mérsékeltjei is beállnak az antifasiszta koalícióba, ahogyan egyébként az mdnp alapító pálinkás professzor be is állt. és ez esetben ez az uralkodó néppárt "balról" szerveződik meg. csak a bokros csomagot nehéz volt "szocialistaként" eladni. ezért horn kormányt leváltották. és ezek után a baloldalról szerveződő néppárttal kísérletezett gyurcsány is. ugye akkoriban kóka jános is, hogy nem kell az akadémiára ez a sok okoskodó filozófus. mert magyarországon az akadémikus bölcselet a közgondolkodással, a népvallással nem kompatibilis jelen állapotában legalábbis. tehát ezt az egészet már a gyurcsány kormány meghirdette.

palkovics sincs egyedül. egyesek amerikából is adják alá a lovat.
makronom.mandiner.hu/cikk/20190210_gruner_gyorgy_harminceves_adossagunk_az_innovacios_rendszerunk_felepitese

chrisred 2019.02.13. 11:46:24

@444: Vagyis természettudományi állítások igazolására a társadalomtudományi mérési módszerek egyik legbizonytalanabb fajtáját használod.

2019.02.13. 11:57:57

@neoteny:
a református egyházat időnként újra meg újra meg kell reformálni. a teologikus alapvetéseket megerősítve kulturálisan nyitni, vagy éppen zárni a papságnak. és mondhatod, hogy ez így majdnem semmitmondó. a teológia hagyományosan a semmit mondás művészete. véleményem szerint. hallgatólagosan az legitimálta az uralkodó elképzeléseit. így lett kapcsolódott az udvari igenléshez az ige. és az uradalmi vezetők időnként ellenálltak. nemesség vétózott. a szántóvetők képviselői. hlofodok. fehér ló fiai. a lófők. grófok. a lovagok. a lordok. fürödtek a lavorban. és képviselték a vetők érdekeit. így valahogy.
m.blog.hu/b1/b1/image/veto_ceu_tunti.jpg
na jó ez egy vicc. de így lett nemesség. nemet mondtak az igére.

2019.02.13. 12:03:50

@chrisred:
ez evolúciós biológia természeti megfigyeléseken alapul. és az egy hitvilág, hogy ezek részben érvényesek az emberre. az ember félig állatias módon viselkedve közösségben képes embernek maradni. ez egy hitvilág. a filoszemita bölcselet azt mondja, hogy nem képes. mert minden ilyen egyenes út a fasizmusba. és nekik is van igazságuk. ezek nem tételek. feltevések. amelyeket a valóság idővel vagy igazol, vagy megcáfol.

2019.02.13. 13:26:04

@chrisred:
filozofikus vs. biologikus alapvetés.

Populáció. Különböző populáció koncepciók léteznek. Populáció alatt általában az egyedek egy olyan csoportját értjük, amelyet egy többé-kevésbé jól definiálható földrajzi (elterjedési) egységhez tudunk rendelni (elterjedési terület). Egy populáción belül az egyedek közötti kölcsönhatások gyakoribbak, mint különböző populációk egyedei között. Ez azonban számunkra nem elegendő feltétel. A továbbiakban a populáció kizárólag egy szaporodási (reproduktív) egységet jelent, amelyet genetikai (mendeli) populációnak, vagy démnek is nevezünk. Ez a definíció nem tartalmaz korlátozást az elterjedésre, vagyis a populációk földrajzi elterjedési területei akár teljesen átfedhetnek. Ez utóbbi esetben tehát azért beszélünk két, vagy több populációról, mert gyakoribb a szaporodás egy csoporton (mendeli populáción) belül, a csoportot alkotó egyedek között - amellett, hogy a különböző populációk egyedei kompetícióban állhatnak egymással egy adott táplálék típusért, vagy hasonló mértékű predációs veszélynek vannak kitéve. A hangsúly tehát nem az elterjedésen, földrajzi korlátokon, vagy általában a kölcsönhatáson, hanem a szaporodáson van.

expbio.bio.u-szeged.hu/evolution/popgen/book.html

ennek az elvnek az átvitele a humán populációkra és a humán politikára a politikai populizmus.

screpes 2019.02.13. 13:29:24

@neoteny: @Bánegressy:

én egész másképp közelítem meg (magyarázom) a jelenséget, "leveledző" partnerünk személyiségét.
Ehhez helyes ténymegállapításokból kell kiindulni..
Teszek is egyet. Mindenekelőtt: 444 kognitív képességei nem átlagon felüliek, hanem rendkívüliek.
Vszont tévedés azt hinni, hogy ez egy tiszta "örömjáték".
Neki ezzel kell együtt élnie, hogy van egy ilyen képessége, vagyis, hogy emlékezik mindarra, amit lát és olvas.
Ám tudásunk lehet kevés vagy több, mindenképpen nagyon esendő. Neki is mint nekünk is, zavara nőttön nő: a több ismeret nem segít hozzá ítéleteink, önértékelésünk stabilitásához, a tudások nem "süthetők el" felturbózva, úgy mint igazságok...nem vezetnek sikeres élethez.
A kognitív gazdaságosság tekintetében neki nehezebb a dolga: az észlelések egy része érdektelen, mit dobjon el a tapasztalatból, és mit építsen be? Nekem például sokkal könnyebb könnyebb a dolgom: paretos a hatékonyságom, keveste kell átráznom a szitán: de a végeredmény hasonló: marad egy/egy követekeztetés, konkluzió és annak igénye, és vele bzonyos kritka, kétely.

Nem meglepő, hogy a kivételes emlékező képességű nagytudűsúak önérvényesítése ebből levezetehető, megérthető különleges társas lénye, illetve léte: ő sokkal több mindent tud, mint például én, konfliktusaink mégsem ebből fakadnak. akkor én sötéren buta lennék, ő pedig fényesen okos.... (ha az összelapátolt esetleges információtömegből nem kétely, hanem kiforrott álláspont kéne következzzék, de nyoma sincsen, ellenkezője történik.
(például én 5 évig gyilkoltam magam nyelvészettel, és soha nem írnék le olyat, amiket ő számtalan esetben, és záradékul nem csapnám hozzá, mócsingként, (önigazolűs), hogy ez a bizonytalan, felületesség, féltudás a népfőiskolán "is" beszerezheteő... (ez a nyelvi- oktataűsi változata a népetimológiáknak).
Tehát annak az embernek, aki rengeteg dolgot tud, annak
ehhez arányosan nem nő meg, sőt egyre jobban hiányzik következtetőképessége és elfogadottsága, nem tudja hasznosítani ezt a hatalmas tudást. Sem életpályában, sem társasági lényként.
Szerintem az ilyen nagytudűású embereknek ez az igazsűgtalanság (sértettség?) az alapélmányük: ezért arra törekszenek, hogy minél általánosabb érvényű igazságokat fogalamazzanak meg leplezzenek le.
amibe aztán beilleszthető a privát kásahegy.

Belátható például hogy számukra a nemzeti-sérelmi politika koherens lesz., rátalálhatnak egymásra, féltudás a fél kásahegyre.
Eleve mnden kétosztatú felismerés jó eséllyel indul: akkor a tudás fele (kétszer is) helyére kerül..
Érdekeltek lesznek a korlátolt felfogásokban.

erikgross (törölt) 2019.02.13. 13:50:20

Szarragh László, azonnali.hu

"Abban nagyjából közmegegyezés van Magyarországon, hogy
keresztény gyökerű és fehér bőrű munkaerőpótlást keresünk. Lehet, ez egyszerűsítés, sokat is szidtak emiatt a mondat miatt."

igen, ez bizony rasszizmus is

"A keresztény fehér emberek jobban dolgoznak?
Más a kultúránk. Amikor a tizenhat éves kislányom megkérdezi, hogy hol látom a különbséget mondjuk egy nigériai, nem keresztény fiúban, azt mondom: az, hogy ő nem enged előre az ajtóban."

ennél rosszabb példát elég nehéz lenne találni

"Most már Nyugat-Európában sem divat feltétlenül előre engedni a nőket, mert ez genderkérdés. Akkor a nyugat-európaiak is kulturálatlan afrikaiaknak minősülnek?

Mosolyogva és szomorúan mondom, lehet, ez genderkérdés, de én a nőket akkor is előreengedem."

ő maga is tudja hogy a példája hülyeség:)

"Visszatérve az eredeti kérdéshez: honnan szerzünk akkor fehér keresztény munkavállalókat?

Ez a nagy baj, ez az erőforrás elfogyott. A Balkánról már a hatvanas években csábították el az embereket: sok-sok szerb és horvát elment Németországba. Így ez a munkaerőpiac kiürült. A Vajdaságból is nehezen hozunk át munkavállalókat, Kecskeméten talán ezren lehetnek ilyenek. Ukrajna ebből a szempontból kettészakadt: annak keleti részéről Oroszország felé mennek az emberek. Ott magasabb az életszínvonal, jobb a fizetés, nagyobb a biztonság. Ukrajna nyugati részéről meg jönnek Európa felé. De Lengyelországból miért jönnének tovább Magyarországra?"

elmondja, miért nem járható az amit szeretnének. ilyen ember nincs...

"Pont, hogy innen mennek oda. Például azért, mert ott nem csak összeszerelőüzemek vannak.

Elmondtam, hogy szerintem a minimálbér-megállapodás hibás volt. "

dógozz proli ócsón.

ez a fidesz

erikgross (törölt) 2019.02.13. 13:55:50

@screpes:

jó szövegmemória plusz esetében valszeg reál háttér, némi írói képességgel és grafomániával, valszeg tudatosan keverve a tudományos alapokat, a konteókat, meg a bigott butaságot.
csak hát ez
-valóban szellemes paródiának általán nem jó, néha igen, de általában nem
-nem igazán szépirodalmi értékű
-komolyan nem vehető

akkor tkp. mire való?
grafománia kiélése, amolyan 80-20 szabály érvényes rá, 20 szellemes, elgondolkodtató, paródia vagy éppen tényleg a tipikus magyar álláspont---a többi 80 meg hülye rizsálás amit kényszeresen odaszar minden egyes blogposzt alá

ijontichy 2019.02.13. 14:30:46

@erikgross: "de én a nőket akkor is előreengedem."
Ez nem generális szabály, kultúránként, de talán az időkkel is tud változni. De akárhogy is, szvsz. a helyzettől mindenképp függ. Például én még úgy lettem dresszírozva, hogy étterembe befelé (főképp, ha nem belátható az ajtó) a pasi megy előre, kifelé engedi előre a hölgyeket. Vagyis generálisan az a szabály, hogy a pasi védi hölgyet a váratlantól (repülő söröskorsótól a váratlanul érkező gördeszkás hülyegyerekig bezárólag) és ez bizony a helyzet mérlegelésének kérdése. Persze Parraghpubi szocializálódása okán nem feltétlenül gondol arra, hogy a "nem előreengedés" akár nagyon is jó okkal történt beidegződés eredménye, amit idővel elhagy a delikvens.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 14:32:28

@444:

"az akadémiai törvényt"

Bizony: az Akadémia működését törvény írja elő, beleértve a beszámoltatásokat; a reformátusok meg csak partizánkodnak a 7.2 tonna színarany árával.

2019.02.13. 14:43:54

@screpes:
semmi olyasmit nem hordok össze, ami ne lenne általános iskolai tananyag, vagy szakköri anyag. a nyelvészeti alapvetések pedig lényegében az óvoda. amikor azt mondtam, hogy a "pogácsa" az lehetne inkább "fogácsa", mert a fogainkkal forgácsoljuk. és a tetején az irdalás is fogakra emlékeztet. és egy tál pogácsa önállóan is elfogyasztható. egy fogás.

és a gyerekek azt mondták. fffú. fffogácsa. és forgácsolták a pogácsát. gusztustalan módon forgatták a fogai között és esetenkét kiköpdösték. és a papp tündi azt mondta. na látod, ezt most jól megcsináltad. és beláttam, hogy mégis csak jobb a pogácsa. a dadának van igaza, aki azt mondta, hogy pogácsa az pogácsa és nem fogácsa.

és azért ebből meg lehet érteni a nyelvészet alapjait. a nyelvi jel nem teljesen önkényes. nem lehet akárhogy mondani. mert hogy egy kicsit belejátszik a biológia. lehet mondani f-et. olaszban focaccia. de már nem az első szótag a hangsúlyos. a kiejtésben megkettőzik a cs-t. azért, hogy ne legyen köpködős. fokáccsá. csak az úgy nem elég magyaros. illetve dehogy nem. kifejezi, hogy az az omlós tészta a fogak között forgácsolódó fogás. olaszosan: fokáccsá. persze ők nem így magyarázzák, hanem a fuoco az tűz. a kigyúló tarlóból lesz futó tűz, az ősiségben a fűvel fűtötték be fát, amikor fáztak.

de ez ugye mind egy érzület. a franc se tudja, hogy ezek mégis hogyan függnek össze. nyilván nem is egyféle módon. és vélhetően vannak ebben önkényes összekapcsolások. utólagos belemagyarázások. a magyarban ezeknek a nyelvjátékoknak kulcs szerepük lenne abban, hogy a társadalmat nyitottabbá tegyék. csak nem abban az értelemben, ahogyan a soros alapítvány elképzeli.

2019.02.13. 15:11:58

@neoteny:
ne viccelj már. vannak egyházakról szóló törvények. a reformátusságnak van saját alkotmánya. saját törvényei a választásról, a bíráskodásról.
reformatus.hu/letoltesek/8/
van református nyugdíjpénztár, az a papok jólétét szolgálja. és erre mondom, hogy nem amerikanizált neoliberlizmus kellene, hanem neoprotestanizmus. reformált nyugdíjintézet a hívek jólétét szolgálja. és a felekezeti léttel már ugye van egy viszonylag szabadon választott identitás, ami konkurálni egyrészt államegységet hirdet, másik oldalról viszont kikényszeríti a hatalommegosztást. a központi állam konkurenciája. csak a katolikusok felfelé váltanak. nemezeteken túlmutató egységet hirdetnek. a protestánsok elsődlegesen az állami szint alatt szerveződnek. vagy átnyúlnak trianoni államhatárokon. és az erdélyre jellemző tartományi gondolkodás, vagy akár debrecenre jellemző városi alkotmányosság, városállamiság a polgárosodás egyik módozata. keresztyén respublika. a másik irányzat budapest. katolikus eucharisztia a világvárosiasságot hirdeti. és mellette a libertárius bölcselet a világiasságot. és ezt kapcsolja össze a népvallás. amelyik azt mondja: a mindenséggel mérd magad.

egy antidemokratikus liberalizmus mondja azt, hogy néphagyományt egy forradalommal el kell törölni. mert hogy a franciák is ezt csinálták. a francia forradalomból próbálják a magyar történelmet levezetni. a zsidók betelepülése előtti történelmet el kellene felejteni. a reformátusok legalábbis a városiak elég megengedők és azt mondják, hogy a magyar zsidóknak jogukban áll egy olyan kultúrtörténetet kialakítani, ami a saját dicsőségüket hirdeti. de amikor a heterózis hatás elmúlik, akkor nem tudják a nagy elődöket utánozni. mert hogy valójában nincsenek ilyen meghaladások legfeljebb csak a természettudományban.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 15:18:20

@444:

"a nyelvi jel nem teljesen önkényes. nem lehet akárhogy mondani. mert hogy egy kicsit belejátszik a biológia."

Ez triviális: pl. az emberek nem képesek ultrahangokat (> 20 kHz) meghallani (és valószínűleg kibocsátani sem), ezért pl. nem tudnak semmit sem mondani ultrahangon.

Természetesen Saussure nem azt mondta, hogy "a jel önkényessége" azt jelenti, hogy olyan jelek is választhatóak, amelyeket biológiai korlátjaiknál fogva nem képesek a kommunikációs közösség tagjai artikulálni: _az_ tényleg (nyilvánvaló) ostobaság lenne. De ezt az értelmezést csak te próbálod Saussure-re lőcsölni: mások megértik azt, hogy az önkényességnek határt szabnak a biofizikai realitások.

Az például, hogy a magyar nyelvben a 'kutya' jel használatos annak az emberek társául szegődött emlősnek a jelölésére teljesen önkényes: mint ahogy az angol 'dog' vagy a német 'Hund' is az. Egyik szó sem jelöli a kutyát 'jobban', mint a másik; egyik szó sem inkább 'kutyaszerű', mint a másik.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 15:24:54

@444:

"a reformátusságnak van saját alkotmánya. saját törvényei a választásról, a bíráskodásról."

A saját alkotmányuk és törvényeik nem akadályozták meg a magyar reformátusokat abban, hogy térdre hullva szopkodják Orbán Viktort az aranyborjúért (annak az áráért).

"a protestánsok elsődlegesen az állami szint alatt szerveződnek."

Elég ügyesen: 7.2 tonna színaranyat (annak az árát) szerveztek meg maguknak az államtól. Az, hogy ezzel nemzettestvéreiket károsították, számodra nem probléma: de hát te a magyar termelők önkényének is kiszolgáltatnád a magyar fogyasztókat.

2019.02.13. 15:48:53

@neoteny:
de egy kicsit mindegyik szó kutyaszerű.

a szavaknak valamilyen érzelmi töltetük vagy tartalmuk és ezt a jelölésből fakad. a kutya az olyan kis kutyulós kutatgató házi állat. a vizsla már egy komoly vadász kutya. mert az vizsgál, vizslat. erre az akadémikus nyelvelmélet azt mondja, hogy ez népi etimológia. és ez egy baromság. mert hogy a szavaknak nincs semmiféle hangulatuk. dehogy nincs. és a racionális értelmük ettől nem független. ami a jelentés. és akadémikus nyelvészet azt mondja, hogy de független.

hiszen a lehetne a kutya helyett azt is mondani, hogy dog. vagy bármi egyebet. de egy kis tacskóra nem lehet azt mondani, hogy német juhász. mert a szavaknak eltér a hangulata. persze az a kutya mitől német. na jó, a szikiné kutyája az német. a fia münchenben villanyszerelő. aztán egy családi házban villanyt szerelt, ahol a gyerekek megunták a kutyát. és azt mondták, hogy ezt a kutyát véletlen nem vinné el. ő meg hazahozta az anyukájának. de a kutya csak német vezényszavakat érti. szikiné kénytelen úgy parancsolgatni neki. a kutya "náci" németnek szocializálódott egy kedves családban.

2019.02.13. 15:59:14

@neoteny:
az egyházak függnek az államtól (költségvetési forrásoktól), vagy az állam függ az egyházaktól (a hívők szavazatoktól)? a válasz nyilván is-is. a libsik azt mondják, hogy nincsenek hívek, vagy ha vannak, akkor olyan kevesen, hogy az ő szavazataikat nem érdemes megvásárolni. ez esetben orbán rosszul kalkulál? jelen állás szerint nem. mert hogy kevesebb hiánnyal több szavazatot vásárol, mint általában a szocik. persze most belecsaptak a lecsóba azzal, hogy lesz ingyen nyelvtanfolyam és olcsó kisbusz. horn gyula ingyen malév utazásokat ígért. állítólag mahart volt az ígéret tervezetben. csak ő azt mondta: malév.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 16:10:29

@444:

"de egy kicsit mindegyik szó kutyaszerű."

Még egy kicsit sem kutyaszerű egyik szó sem.

"a szavaknak valamilyen érzelmi töltetük vagy tartalmuk [van] és ezt a jelölésből fakad."

Nem: az önkényesen választott jelhez kapcsolódnak a jelölt entitás által generált érzelmi töltetek/tartalmak.

Az angol anyanyelvű kutyabarátban a 'dog' szó hasonló érzelmeket kelt, mint a magyar nyelvű kutyabarátban a 'kutya' szó: mert az önkényes jel hallatán/láttán mindkét ember ugyanarra a _jelöltre_ gondol.

"az akadémikus nyelvelmélet azt mondja, hogy ez népi etimológia. és ez egy baromság. mert hogy a szavaknak nincs semmiféle hangulatuk."

Az 'akadémia' semmi ilyet nem mond: már megint szertelenül hazudozol.

2019.02.13. 16:11:55

@neoteny:
az 19. század előtt nem írták le a doppler effektust. de mondjuk a közelre és távolra mutató névmás magas és mély hangrendű. magyarul ez-az. angolul this-that. a hangoknak a fizikai képzése természetes módon számít, és biológiai leképződése. milyen érzelmet vált ki. tehát amikor megalkottam a fogácsa szót, akkor azt racionálisan nagyon kiváló volt. csakhogy belevetült a hülyeség. fúúú, fogácsa, pfö, pfö. és az már úgy nem volt jó. persze akkor nem tudtam, hogy olasz is így képzi. de hátra teszi a hangsúlyt. fo-káccsa. és úgy mindjárt jobban hangzik.

de ez megint olyan, hogy elsőre nem érted, akkor sohasem fogod. és a kérdés, hogy miért is akartok ti mindennek ellentmondani. és miből gondoljátok, hogy ez a totális ellenzékiség megdönti o1g-t.

2019.02.13. 16:26:13

@neoteny:
a kutya szóra azt mondják, hogy az hangutánzó állathívogató szó. kuci-kuci. így hívogatták a szerbek a kutyát. és így hívják. de ugatás khu-khu. és abból lehet abból kutya, kutyus, kutyul, kutyagol. ezeknek szavaknak nem ugyanaz a hangulata. eb, ebadta, ebugatta. ezek ősi finn szavak. hanti-manysi nyelven: amp. ez eb. finnül koira. és az kutya. vagy a szláv kuci-kuci. vagy német hund. khu-khu. így ugat. finnugat. na jó. nyilván akármelyik lehet. kérdés, hogy a nyelvhasználók melyiket érzik leginkább magukénak.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 16:36:20

@444:

"az egyházak függnek az államtól (költségvetési forrásoktól), vagy az állam függ az egyházaktól (a hívők szavazatoktól)? a válasz nyilván is-is."

Ebben a válaszban mi a nyilvánvaló? Hol van az megírva, hogy egy egyháznak a nemzettestvéreiktől államhatalmi erőszakkal eltulajdonított javakból kell gyarapodnia? Ha létezik szervezet, amelynek vissza kellene utasítania a világi hatalom csábításait, hát az éppen egy egyház: az evilági érdekképviseletekre van épp' elég szervezet pártoktól kezdve szakszervezetekig, az egyházak azon a pályán csak úgy lehetnek sikeresek ha feladják a hitelüket arra vonatkozóan, hogy képesek kompetens válaszokat adni a valóban rájuk tartozó transzcendentális kérdésekre.

Nem azt mondom, hogy egy egyháznak ellenzékinek kell lennie (vagy "felszabadítási teológiát" kell vallania), hanem azt, hogy minden egyház saját maga alatt vágja a fát amikor összeszövetkezik a világi hatalommal. A reformátusoknak tanulniuk kellene a katolikusok hibáiból, nem versenyezni velük abban, hogy ki tud többet lenyúlni államhatalmi erőszak alkalmazásával nemzettestvéreitől. Zsidózhatsz itt Erdő Péterről, de az már igencsak üresen kong ez után a hét tonnányi arany (ára) begyűjtése után.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 16:58:44

@444:

"a hangoknak a fizikai képzése természetes módon számít, és biológiai leképződése. milyen érzelmet vált ki."

Igen, ez a zene, beleértve a (kórusban) éneket. Vagy a költészet: pl. rímelés. De mindebből nem következik az, hogy a szavak hangalakja korlátozza vagy determinálja azt, hogy azok milyen entitásokat jelölhetnek: a _Canis familiaris_-t ugyanolyan jól jelöli a 'kutya', a 'dog' és a 'Hund'. De ezek a szavak semmivel sem jelölik jobban a _Canis familiaris_-t mint pl. a 'macska', 'cat' vagy 'Katze' tenné. Azt, hogy igen, hogy a 'kutya' alkalmasabb a _Canis familiaris_ egyedeinek jelölésére mint a 'macska' csak a rögzült jelentést már megtanult, azt ismerő ember képzeli. _Utólag_ tűnik csak 'természetesnek' a 'kutya' hangalak alkalmazása.

"a kutya szóra azt mondják, hogy az hangutánzó állathívogató szó."

A népfőiskola népi etimológusai. De ezek a teóriák falszifikálhatatlanok: mivel nincs objektív mértéke annak, hogy egy szó mennyire hangutánzó vagy állathívogató, azt mindegyik szóra rá lehet mondani.

"na jó. nyilván akármelyik lehet."

Erről van szó: Saussure tézise helyes, a jel és a jelölt entitás közötti kapcsolat önkényes. A 'kutya' szó semmivel sem alkalmasabb a _Canis familiaris_ egyedeinek jelölésére mint a 'macska' vagy az 'ajtó' lenne.

erikgross (törölt) 2019.02.13. 17:04:43

@ijontichy:

persze, de a lényeg itt akkor is az, hogy szarragh kimondta, amit a fideszesek gondolnak:

kicsit rasszisták és soviniszták vagyunk, fehér keresztény konzervatív embereket szeretünk, a többieket utáljuk/le is nézzük kicsit, de hát sajnos fehérkeresztényből már nem nagyon van tartalék, meg már annyira olcsón sem akar dolgozni a lenézett proli, így igazából mi magunk sem tudjuk hogy mi lesz

2019.02.13. 17:11:09

@neoteny:
a saussure féle jelelmélet, általában véve mindenféle felvilágosultnak mondott elitizmus az érzelmi viszonyulást igyekszik kizárni az értelmezési keretből érthető módon. de azt teljesen nem lehet. a bölcselet legalább részben a hiten alapul.

a magyar etimológia most egy feltételezett vándorláson alapul. azon, hogy volt egy finnugor őshaza. tehát ha egy magyar szóra hasonlít bármelyik finnugornak mondott szó, akkor az az eredet. de elég az is, hogy a jelölés és a jelentés is csak hasonló. és máris finnugor. ezt beszélték évezredeken át a magyarok. honnan tudjuk? sehonnan. de aki mást gondol csak egy idióta, kripli, kretén náci lehet. és aki finnugrista az "zsidó", vagy "kriptozsidó". mondják az ellenoldalon.

tehát volt a finnugor őshaza. és utána magyarok mentek mendegéltek. és találkoztak az irániakkal. és a finn szavak egy részét eldobálták. utána török, türk népekkel. és utána szlávokkal és németekkel. és így a finn szókincs kikopott. de maga az elmélet nagyrészt előfeltevésekből áll. ilyen a bölcselet. az, hogy magyar egy ősnyelv: hitvilág. mert hogy ősi hangutánzó-hangfestő szavakból építkezik. nem tudjuk. de éppenséggel lehet. nem cáfolja semmi. népszerű elképzelés. szinte mindenki ezt vallja az óvoda kiscsoportban, de az akadémikusok hogy az nem lehet. és a dilettáns laikusok ne mondják meg. és jönnek palkovicsék és azt mondják: de.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 17:22:30

@444:

"és a kérdés, hogy miért is akartok ti mindennek ellentmondani."

Te szoktál itt értekezni arról, hogy az internet elterjedése óta a nép is tud visszabeszélni. No hát az internet azt is lehetővé teszi, hogy a visszabeszélő népnek is visszabeszéljenek.

Ellent mondani pedig azért kell, mert a dogmák fenntartásának egyik eszköze az ellenük való beszéd elnyomása. Lehet egy kritika téves; még az is lehet, hogy hiányzik belőle a jóindulat: de ha azt el lehet nyomni, akkor a helyes és jóindulatú kritikát is el lehet nyomni.

Én személy szerint pl. visszataszítónak találom azt, ahogy te elemzed/értékeled Lovas László tevékenységeit. Mégsem jut eszembe az, hogy téged államhatalmi erőszakkal kellene megakadályozni abban, hogy ilyeneket irkálj: mert ha téged meg lehet akadályozni úgy, akkor engem is meg lehet akadályozni úgy abban, hogy kritizáljam a te etatista-kollektivista 'javaslataidat'. És kívánatosabb az, hogy ismertek legyenek a nézeteid mint ha azok hirdetése nélkül, suttyomban végeznéd nemzetromboló tevékenységedet.

Vagyis a válasz a fent idézett kérdésedre: mert megérdemlitek.

2019.02.13. 17:50:22

@neoteny:
az mta mondja azt, hogy a kutya állat hívogatás. idézem az etimológiai szótárt: "Az alapszó feltehetően a kuc-kuc kutyahívogató szóval, illetve a koc ’üt, koppint’ igével függ össze". mert hogy szerb eredetet akarnak belőle csinálni. szerbül a kutya: kučka. és azt mondják, hogy ez valami "koc". azért, hogy legyen szerb. az a szó, hogy "kóc" szintén szerb eredetű legalábbis az mta szerint.

kóc [1588] Szláv jövevényszó, vö. horvát-szerb régi nyelvi és nyelvjárási kuk, kuki (többes szám) ’csepű’, szlovák klk ’szál, bolyh’, klky (többes szám) ’szál, bolyh; csepű’, orosz [klok] ’kis nyaláb, csomó <haj, gyapjú, széna, fű>,
rongydarab, cafat’. A magyarba *kluci [ez ugye egy rekonstruált szóalak] többes számú alakban került egy szláv nyelvből még a tővégi magánhangzók
lekopása előtt. A kóc hangalak hangátvetéssel, a szó belseji l kiesésével és pótlónyúlással jöhetett létre.

tehát ez ugye megmagyarázza, hogy ez kérem szépen egy szerb szó. tessék tudomásul venni. miért? mert ezt az akadémia mondja. régen még úgy mondták a kócot, hogy "kluci". da aztán volt egy hangátvetés, a szó belsejében az l kiesett és volt még egy pótlónyúlás. és úgy lett a "kóc".

de éppenséggel mondhatták, hogy ha a szálak összekeverednek, akkor legyen kóc. ó, a hajad de kócos. miért kellett ezt feltétlen átvenni a szerbből? mert csak. de ez nem politika. az ne szóljon bele.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 17:51:16

@444:

"a saussure féle jelelmélet, általában véve mindenféle felvilágosultnak mondott elitizmus az érzelmi viszonyulást igyekszik kizárni az értelmezési keretből érthető módon."

No ha érthető, akkor mi a kifogásod ellene?

"de azt teljesen nem lehet."

Megint kettősbeszédet folytatsz: abból a tényből, hogy az "érzelmi viszonyulást" nem lehet _teljesen_ kizárni "az értelmezési keretből" nem következik az, hogy _egyáltalán_ nem lehet kizárni vagy hogy ne lenne kívánatos kizárni azt a lehető legnagyobb mértékben tudományos (igényű) kutatásokban.

Az pl. hogy a 'piacvédelem' államhatalmi erőszakkal kikényszerített vagyontranszfer a politikailag kevésbé befolyásosaktól a több politikai befolyással rendelkezőkhöz igaz attól függetlenül, hogy az ezt állító hogyan viszonyul érzelmileg ehhez a jelenséghez. És ez az állítás (és főként: a belőle fakadó következmények) érvényes azokra is, akik érzelmi viszonyulásuk következtében elvetik ezt az állítást: ha pl. a magyar tormatermelők (magyar) piaca megvédésre kerül védővámokkal, akkor az így előálló magasabb árakat meg kell fizetnie annak is, aki nem hisz ennek az állításnak a helyességében. Akármennyire erősen nem hisz benne.

neoteny · http://word.blog.hu 2019.02.13. 17:59:30

@444:

"az mta mondja azt, hogy a kutya állat hívogatás. idézem az etimológiai szótárt: "Az alapszó feltehetően a kuc-kuc kutyahívogató szóval, illetve a koc ’üt, koppint’ igével függ össze"."

Az MTA nyelvészei között is akadnak kutyaütők.

De ebből még mindig nem következik az, hogy a 'kutya' hangalak alkalmasabb lenne a _Canis familiaris_ egyedeinek jelölésére mint a 'macska', 'ajtó', 'dog', 'cat', 'Hund' vagy 'Katze' lenne.

2019.02.13. 18:20:18

@neoteny:
a valódi elitizmus ellen semmi kifogásom nem lenne. az érzelmeket is lehet mérni (racionalizálni).

na de mondjuk mér, merít (űrmértéket) és metsz (hosszmérték) ezek összefügg a német messen (mér) szóval vagy akár a meritokráciával.

az ugye teljesítmény mérésen alapul és össztársadalmi merítésen. adjunk mindenkinek lehetőséget minimális vesztességgel biztosítsuk az esélyegyenlőséget. és utána hirdessünk versenyt. az össztársadalmi teljesítmény után mérjük a teljesítményt. mert azt hisszük, hogy ez hozza a legnagyobb hasznot. a német társadalom egyik alapvetése. ez a meritokrácia.

de ők nem így magyarázzák. ez a magyar magyarázat. ők azt mondják: merit-érdem. tehát nem társadalmi merítéssel és teljesítmény méréssel hozzák kapcsolatban. az a sajátosan magyar magyarázat.

2019.02.13. 18:26:25

@neoteny:
Latin meritare "to earn, yield," frequentative of merere, mereri "to earn (money)"

na de ez a merítéssel és méréssel nem függ össze? ha megengedjük a jelentésátmeneteket, akkor de. megengedjük? az iskola azt mondja, hogy igen, a másik azt, hogy ne.

2019.02.13. 18:47:22

@neoteny:
valamitől az egyik szó mégis csak alkalmasabbnak bizonyul a másiknál.

latinul canis canis. szlovákul suka. szerb-horvát nyelven: kučka. magyarul kutya, kan (hím), szuka (nőstény). hasonlít egy kicsit a szlávra és a latinra. ez egy sajátos kulturális keverék részben a környezeti hatásokból, részben a magyarból képződik. a magyar vizsla: vizslat. a kutya módjára jár, kel, gyalogol: kutyagol. ezek magyarban képzett szóképek. amin a nyelvújítás is alapul. az folyamatos. nyelvművelés.