1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.01.06. 15:33 HaFr

Szombaton megkezdődött a fasizmus és a populizmus harca

Képtalálat a következőre: „fascism populism”

A szakszervezetek, a civilszervezetek és a baloldali politika egymásra találásával - szimbolikusan szólva - szombaton megkezdődött Magyarországon az ellenzéki populizmus harca a kormányzati fasizmussal. A két hozzáállás különbsége abban ragadható meg, hogy a populizmus a szélesen értelmezett középrétegek dühét a elit (vezető réteg) ellen, a fasizmus ugyanezt a dühöt a társadalom kisemmizettjei, a mélyen élők, a társadalmon kívüliek (az idegenek) ellen igyekszik fordítani. Fontosnak érzem ezt az egyértelmű kontrasztot, hogy világos legyen: a várhatóan egyre konfliktusosabbá váló politika mögött készen áll már ez a viszonylag egyszerű alapvetés, és ebben az értelemben nagyot léptünk előre a frontvonalak tisztázódásában. Ugyan a populisták oldalán vannak még liberális, centrista, közjogi és emberjogi érdeklődésű csoportok, de ezek hatása -- éppen a mozgalom tömegbázisának szélesedése miatt -- szerintem csökkenni fog, illetve önállóan változatlanul nem juthatnak sokra. (Ti. jó lenne, ha nem így történne, de a választók túlnyomó részének nincs igénye ilyesmire.)

Ennek megfelelően mindkét irányzat célja a kb. a másodiktól a hetedik jövedelmi tizedig bezárólag értett széles középrétegek mindenekelőtt a szívének, kisebb részt az értelmének megszólítása. A harc - ebben a mederben legalábbis - a kit kit győz le jegyében fog folyni. Ha az ellenzék mégis megalkuszik és kilép ebből a -- populista -- mederből (például, mert az eddig korrupt, aulikus politikát folytató pártjai, leginkább az MSZP és az LMP elgyávulnak), vagy nem veszi észre az ebben rejlő politikai előnyöket, akkor a fasizmus hosszú időre rendezkedhet be -- egészen addig, amíg a középrétegek kisemmizése megint elér egy kritikus szintet, amikor a harc újrakezdődik. Mivel a parlamentarizmus és az alkotmányos rend már régóta diszfunkcionális, a polgári demokrácia intézményrendszere és a liberális, polgári pártok elhanyagolható szerepet játszanak majd ebben a várhatóan elhúzódó harcban.

A fasizmus semmi más ebben az értelemben, mint a populizmus hazug kiadása. A népet eszközként használva és megtévesztve a nép ellenében cselekszik. A baloldali populizmus egyelőre azzal áltat, hogy a nép érdekében fog, és amennyiben célja a fasizmus leváltása, biztosan így is tesz. Hogy mi lesz ezután, azt még nem tudni (például a mai populizmusok simán fordulhatnak át baloldali ihletésű fasizmusba -- szemben a létező jobboldali, etnicista kiadással). Nekem nincs kétségem afelől, hogy a populizmus elitellenes dühe -- amelynek egyik kiváltója világszerte az elit erkölcsi és politikai züllése, tulajdonképpen a liberális demokrácia erkölcsi és civilizációs gátjainak gyorsuló felszámolása és részint a korrupt etatista kapitalizmussal, részint a bal- és jobboldali identitáspolitikákkal való helyettesítése -- éppen eléggé kártékony a tágabban vett középrétegekre nézve, de ma idehaza nem vagyunk olyan állapotban, hogy a képviseleti demokrácia és a kapitalizmus reformjának akár bárki hitelt adna, akár bárki tudná a módját, akár - ami azt illeti - túl sokakat érdekelne ez az országstratégia.  Meglehetős válságban vagyunk így e két populizmus (szocializmusok) szorításában, amelynek még nincsen itt a mélypontja és amelyből a kilábalásnak középtávon is kicsi az esélye.

33 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6814541616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2019.01.06. 16:34:47

"...és akkor az Úr odaült Béndek Péter mellé a Duna-partra, átfogta a vállát és elkezdett hangosan zokogni."

(Kádár-kori vicc, aktualizálva...)

444 2019.01.06. 20:53:05

akadémikusan a fasizmus egy totalitárius, nacionalista, korporatív rendszer. és ha szigorúan vesszük, akkor éppenséggel lehet mondani, hogy a fidesz fasiszta. a new york times szerint ez fasizmus gestapo nélkül. nincs fizikai erőszak. hanem a fidesz a legitim módon megszerzett hatalmi erőfölényét személyzeti politikában érvényesíti. illiberális értelmezésben a fidesz "kimaxolja" a demokráciát. illiberális demokrácia. mindezt a történelmi egyházak támogatásával teszi. kereszténydemokrácia. és lehet mondani, hogy autokratikus kormányzás, autoriter rezsim, felvilágosulatlan abszolutizmus, látszatparlamentarizmus, kvázi egypártrendszer, hibrid rendszer, sötét diktatúra, stb.

ha ezt valaki korlátozni szeretné, vagy le akarja váltani, akkor alternatívát kellene mondani.

444 2019.01.06. 21:22:26

a modernizáció azért nehézkes véleményem szerint, mert magyarországon a medián településméret 17,5 ezer fő. a magyar népesség fele olyan településen él, ami a főváros 1/100 részénél is kisebb valamennyivel.

és a szomszédos országban a határmenti és a határon túli magyarok is perifériára szorultak. és várják a támogatást. ez kulturális előnyökkel jár. nagyváradon kezdődik a magyar színházi fesztivál.
denagy.hu/wp-content/uploads/2019/01/MAFESZT-site.png
a szatmárnémeti északi színház, a temesvári csiky gergely magyar színház, az aradi kamaraszínház, a székelyudvarhelyi tomcsa sándor színház és a nagyváradi szigligeti színház, a csíki játékszín közreműködésével.
őket is ki kell szolgálni. ők magyar állampolgárok (95%-ban fidesz szavazók)
denagy.hu/wp-content/uploads/2019/01/49033009_1964393476971892_353702187597037568_o.jpg
perifériára szorult nagyváradi magyarokat is be kell vonni ebbe a játékba. és a nagyváradiak a leginkább városiasak. de még ott vannak a csángóföldi magyarok is. ezek a kislányok.
pctrs.network.hu/clubpicture/8/3/9/_/csangofold_4_839782_79592.jpg
az a probléma a kistérségekben leginkább a kulturális optimumot lehet keresni. és az úgy nem kapitalizmus, vagy legalábbis nem a klasszikus.

balcán maxval birca · bircahang.org 2019.01.07. 06:11:35

Semmiféle baloldali populizmus nincs Mo-on, bárcsak lennne.

Ez csak a jól ismert ballibaizmus, kicsit jobban becsomagolva.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.01.07. 07:38:14

@balcán maxval birca: ne izgulj, lesz az is, válogathatsz majd

Nalanda 2019.01.07. 08:55:57

A nemzeti demokrácia harcol a globalista elnyomás ellen. A multik igyekeznek meggyengíteni a demokráciákat, mint az őket ellenőrző, korlátozó erőkeket. A nemzetek szétverésével a nemzet polgárai kisebbségbe kerülve elveszítenék érdekérvényesítő képességüket, kiszolgáltatottá válnának a multinacionális cégeknek. Elég azt látni, mi történik Kínában, ahol nyugati cégek versenyeznek az elnyomó hatalom kiszolgálásában, hogy az elnyomást minnél jobban elősegítsék.

kvp 2019.01.07. 08:56:55

Hat populistanak igazabol inkabb a kormanypartokat lehet nevezni. Pont azert mert azt mondjak es csinaljak amit a szavazni hajlando lakossag tobbsege szeretne, legyen az akarmekkora hulyeseg. A szavazni nem hajlando lakossagot meg figyelmen kivul hagyjak. Jo vagy rossz, de ez a klasszikus demokracia alapja.

Az ellenzek ellenben pont nem populista, hanem elveik vannak, pl. liberalizmus, globalizmus, multikulturalizmus. Pont olyan dolgok, amikkel a mai magyar szavazni hajlando lakossag jelentos resze nem ert egyet. Viszont ez mar tobb evszazada igy van, ezert csak a protest szavazokra szamithatnak. A kormanypartok meg pont csak a szavazni hajlandokat tamogatjak, hogy ne legyenek protest szavazok es ezt raadasul lealisan megtehetik.

A fentiektol fuggetlenul gazdasagi modellben az orszag erosen allamkapitalista, de ez jellemzoen anno az allamcsod elkerulesere kellett, aztan igy maradt, mert a vezetes mellett bizonyos mertekben elonyos az orszagnak is. (ez kb. olyan mint amikor a nemzeti bank meg short-olta az eurot a svajci frank arfolyamanak elengedesekor, jogilag legalis de nem tul erkolcsos az eurozona allamai fele, cserebe lett penz a devizaados mentesre is)

Szoval roviden itt leginabb a nemzeti populizmus (a kormany es a szavazo lakossag tobbsegenek ertelmezeseben a magyarok) es az internacionalista liberalis kapitalistak (a kormany ertelmezeseben a Soros emberei) kuzdelmet lathatjuk. Erdekes lesz, hogy az a csomo nemzeti kommunista szavazo akik eddig a Jobbikot tamogattak most hova allnak? A nemzeti vagy a nemzetkozi oldalra?

Comte de Gippaud 2019.01.07. 10:11:21

Hát, ez egy kicsit vad volt.

A kormányzóerő nem fasiszta, ahogy az ellenzék sem populista.
Nem populista, mert nem tudta még megtalálni a tömegek felé vezető utat. Az nem alternatíva ebből a szempontból, hogy O1G. Sőt, nagyon kevés.

A kormányzó erő meg nem fasiszta, mert ahhoz karhatalmi erővel kéne fellépnie pl. az ellenzékkel, és az ellenzéki sajtóval szemben. Ezeknek egyike sem érvényesül (ahogy sok más feltétel sem).
Talán inkább a kormányzó erőre lehet rásütni bizonyos szempontok szerint, hogy populista. (Jó értelemben)

Az ellenzéknek éppen az most már a baja, hogy igazán nem lehet sehová sem sorolni.

Zalai Béla 2019.01.07. 11:07:45

Meglehetősen leegyszerűsítő és sematikus, de épp ettől megvilágító erejű poszt. Köszönet érte.

Zalai Béla 2019.01.07. 11:13:30

@kvp: "Az ellenzek ellenben pont nem populista, hanem elveik vannak"

Jóindulatú olvasatban elveik voltak O1G előtt. Azóta próbálnak populisták lenni, más kérdés, mekkora sikerrel.

@Comte de Gippaud: "A kormányzó erő meg nem fasiszta, mert ahhoz karhatalmi erővel kéne fellépnie"

Nem karhatalmi, de közpénzből és/vagy közpénz jellegét elveszített pártközeli forrásokból finanszírozott verőlegények nem számítanak?

Comte de Gippaud 2019.01.07. 11:22:34

@Zalai Béla:

"közpénzből és/vagy közpénz jellegét elveszített pártközeli forrásokból finanszírozott verőlegények nem számítanak?"

Ilyen jogi formula szerintem nincs.
Egyébként meg, ha én mondjuk az Origo-nál vagyok biztonsági őr, és Valaki bejön, aztán vegzálni kezdi valamelyik újságírót, (Akadályozza a munkavégzésben,) én erre meg kivágom mint macskát sz.rni akkor mennyire releváns, hogy engem ki fizet, és ettől miért fasiszta az origo ?

Zalai Béla 2019.01.07. 12:13:22

@Comte de Gippaud: "Ilyen jogi formula szerintem nincs."

Nem is jogi formulákról beszéltem, hanem verőlegényekről.

"mennyire releváns, hogy engem ki fizet, és ettől miért fasiszta az origo ?"

Az releváns lenne, ha Soros Dzsordzsi bácsi fizetne?

mindbender2 2019.01.07. 14:39:50

@kvp:Aha tényleg azt mondja, sorolom:
- szavazójog gyerekek után, hogy ne a nyuggereken múljon az ország - megbukik a társadalmon
- vasárnapi boltzár - megbukik a társadalmon
- dolgozók gyermekvállalásának pénzügyi támogatása - egyelőre még tartja magát de a fasz balos populisták mindent elkövetnek hogy ne működjön
- szakiskolák erőltetése, mert se gyerek nincs se több bölcsész meg érettségizett semmihez nem értő nem kellene - megbukik a társadalmi ellenálláson - máshogy próbálják

és lehet sorolni a végtelenségig.
Ez minden csak nem populizmus, a populista demagógok balról jönnek barátom.

HaD 2019.01.07. 14:51:37

1.) Induljunk ki abból hogy az emút 30 évben az elit alapvetően rendszert váltott,amit jól előkészítve(az akkori USA katona és gazdpoljának köszönhetően megrogyasztott keleti blokk tudtával és ösztönzésére)hajtott végre. Elég ha egy matócsi et. életútját követjük a 80'-as évek közepétől napjainkig...de alapvetően az orbángyurcsány-félék szerep vállalása az ami perdöntő...a mellékszereplők (torgyán/csurka/vona) legfeljebb a radikalizálódás leszerelésére létrehozott gyűjtő megfigyelő és önleépítő gyülekezetek voltak. A rendszer váltás célja a gazdasági hatalom birtoklása más formában majd a korábbi egyeduralmi hatalom kiépítése más formában. Az "elit" feladata hogy 9 millió(keleti blokk szinten kb. 100 millió!!!) fogyasztót illetve kb. 50-60 millió olcsó munkaerőt biztosítson a győztes nyugati blokk számára.
2.) Ennek a rendszernek jelenleg nincs alternatívája! Az emberek egy relatív biztonságban élnek...van ennivaló,van meleg télen a gyereknek gyógyszer ha kell,kitörési pontokat mutatnak a "sztárcsinálással" (pl. vajna feladata ezt profi módon előadni). Erre szépen rájátszanak a "megvédjük az országot megvédjük az nemzeti értékeinket" kampányokkal. Melynek ki ezért ki azért bedől,de az az alapja a bedőlésnek az az hogy jobb ebbe a homokba dugni a fejét az embereknek,és nem is igen fogják fel hogy mi zajlik körülöttük...erről meg az az oktatás politika tehet amit népoktatás céljából hívtak életre és odáig tart hogy a média sablonjait a népek fölfogják.
3.) Semmilyen valós alternatíva nincs arra hogy gazdaságilag független, önálló, a magyar munkaerőre és gazdasági adottságokra épülő ország vezetés jöhessen létre.Erről rendesen tehet a háború utáni nemzedékek munkáját a ruszki érdekeknek történő kiszolgálást szervező elit(mszmp)és azok utódjai akik a rendszer váltással annyit tettek hogy nem a katonásdit játszó ruszkik ellátását organizálják hanem a német stb. ipari/mg.-i termékek minél magasabb ellentételezését....használt autókért cserébe ócsó munka szar ft árfolyamon számolva...avagy ócsón kivitt búza ellenében drága feldolgozott termék importja. A 901-es évektől már egy új nemzedék munkáját "lopják" így el....így semmilyen valós tőkefelhalmozás nem is tud lezajlani a magyar emberek szintjén((az elit alapvetően nem magyar és még csak nem is keresztény felmenőkkel bír:))
4.) Akinek ez nem tetszett annak odalökték csaucseszku mestert elrettentő példának...de manapság is történnek ha kell olyan relytélyes esetek amikből az jön le hogy jobb ha kussolsz mert megjárhatod...pl. mi lett az APEH-es "lázadóval"??? vagy hogy végezte tarasoly elvtárs. De akár mondhatnám simicskát ...de az olajszőkítés idején is voltak fura esetek(még a mi pintérünk is tudna mesélni:))avagy a média háború szó szerinti áldozatait se feledjük...meg lennék lepve ha a fegyveres hatalom nem lenne telis teli beépített elvtársakkal,hogy nagyon jól tudják hogy csak onnan jöhet komoly veszély...a tüntetések legfeljebb gőzleeresztésre valók...nagy eséllyel a hatalom által szervezve.

ÉN NEM LÁTOK VALÓS ALTERNATÍVÁT.

Bánegressy 2019.01.07. 15:57:26

nyilván a kormányzat áll nyerésre, mert sikerült a tőle való függést egzisztenciálisan azokra is egyre nagyobb mértékben kiterjeszteni, akik nem a közszférában dolgoznak, +ott a rengeteg járadékos, járadékszedő, ezek min-mind valamilyen formában függenek tőle és nem kockáztathatják az egzisztenciájukat.
azok is csak korlátozott mértékben próbálnak huzakodni, akik valamennyire még úgy érzik, hogy függetlenül is képesek ellavírozni(jég hátán is megélnek. nem!)
a mélyen élők és idegenek továbbra is ki lesznek szolgáltatva a középrétegek dühének, persze úgy, hogy néha fölbukkannak a propagandában a sok segítségért, jótékonyságért,ill. az idegenek a befogadásért hálálkodva, máskor renitensek lesznek bemutatva, mint akik igazolják az ilyenekkel való szükséges, szigorú bánásmódot.
így csak látszólag kérdés, h ki kit győz le, mert valójában már eldőlt.
így már csak az a kérdés, vajon mikor hirdeti meg a kormányzat, ner, fidesz a nemzet triumfálását az idegen érdekek felett.
mikor lesznek az országra szóló nagy győzelmi ünnepek.
na ez még lehet kérdés.
az egyik ilyen esemény lehet az eu választások megnyerése után.
ez mindenképpen a látszólagos fontosságánál nagyobb jelentőségű, mert nagyon sok múlik azon, hogy milyen, mekkora erők oldalán sikerül bejutni az eu-parlamentbe.
egy jobboldali populista(nacionalista-etnicista) áttörés után már nem sok kérdés marad.
sztem a sorosisták fölkészülhetnek.
persze valószínűleg a politikai szereplésüktől független szabálysértések esetleg a múltbeli gazdasági kihágások következtében fogják hosszabb időre kivonni őket a forgalomból.
rend lesz.
(azt nem árulom el, én hol leszek)

Comte de Gippaud 2019.01.07. 16:10:13

"Az releváns lenne, ha Soros Dzsordzsi bácsi fizetne?"

Hiszen fizet sokaknak vagy nem ? Mégse fasisztázza senki.

erikgross 2019.01.07. 16:11:19

kicsit túl sok a felesleges irányzatmegnevezés, van aulikus, baloldali, centrista etatista fasiszta kapitalista liberális polgári populista szocialista
túl sok, túl homályos jelentésűek, egy részük már avítt

orbán vs majdnem az összes többi párt, igaz lehet, de ezek együttműködése nem fog zavartalanul működni
jobbik+lömpö jobbos része vs lömpö balos része, kétfarkúak, momentum, maszop, gyurcsány

jó, együtt tüntetnek egy darabig, az egy dolog, de azzal nem lehet majd választást nyerni---ami amúgy is három év múlva lesz, addig még nagyon sokminden történhet

Bánegressy 2019.01.07. 16:13:10

@Bánegressy:
a Taocescu család pedig végre kibontakozhat és ki-ki bemutathatja egyéni képességeit.
újságírók már nem fogják zavarni őket, csak idomított kérdezők és sok-sok csodáló.
újságíró! pffff! kell nekünk ilyesmi? itt volt ez a hasogdzsi. kavarta a szart, oszt megfulladt, mert egy(-két) lelkiismeretes szolgálatos megfelelően akarta teljesíteni a feladatát.
mi mindenkivel jóba akarunk lenni, mi mindenkit megvédünk.
közszolgálatban nálunk nincsenek is újságírók.
aki meg itt annak képzeli magát az nyilvánvaló bajkeverő.

histar007 2019.01.07. 16:21:14

Hűha. Megint meg kellene próbálni megmagyarázni a megmagyarázhatatlant.
Magyaroroszágon lassan 4,5 millió ember dolgozik, az átlag bruttó bér lassan közelít a bűvös 1000€-hoz, a minimálbér évi 8-10 %-ot nő 2-3% infláció mellett, a rezsi nem emelkedett évek óta egy 2 gyerekes család idén 480.000,- adókedvezményt kap. Meg még lehetne sorolni.
Aztán volt tavaly egy választás és ez a kormány megkapta kis híján a szavazatok felét.
Persze én is csak egy propagandista vagyok, akit a hatalom megvett kilóra, de lehet hogy ingyen tolom a kretént. Közben meg nem érdekelnek olyan dolgok, mint a Nagy Imre szobor körüli vita meg a közigazgatási bírósági kinevezési gyakorlatok, vagy maga a Rabszolgatövény. A sajtószabadság hiányából csak annyit észlelek, hogy az ellenzéki 5 pontja kb minden médiumban lejött, az internet pedig O1G lázban ég. Tudom a közTV-ben nem jött le, de azt meg ki nézi ugye...

Az ellenzéknek lassan 10 éve lett volna rájönni, hogy politikacsináláshoz nem ártana olyan témakat elővenni, ami a Nagykörúton túl is izgalmas. A kéviseleti demokráciában még ottani lakcímkártyára sem jár több szavazat.

Én nem tudom kik a fasiszták és miért azok, de azt sem, hogy mi a baj a populizmussal. Ha valamiről értelmesen szeretnénk vitatkozni, akkor jó lenne egymás minősítéseinek az elhagyásával kezdeni. Ha viszont a Parlamenti füttyögős-MTVA berontós lesz az új stúlus, akkor kár blogolni egyátalán.

Valaha úgy nézett ki a dolog, hogy ha volt egy jó sztori akkor egy kis balhéval lehetett nagyobb hírverés csinálni körülötte. De jelenleg nincs sztori csak a balhé, amivel meg kevesen fognak ugrani kapásból és minél csúnyább lesz a dolog, annál többeket taszít majd. Megint egy öngól.

Bánegressy 2019.01.07. 16:42:55

@histar007:
nem az a baj, hogy nincs sztori, hanem az, hogy a prezentálásához nem elég egy egyszerű újságírói tehetség(mert ki olvas itt újságot).
az kéne, hogy az emberek meglássák, sztori dzsem, a sztori dugó, az róluk szól.
hogy a kormány csili-vili statisztikái mögött irdatlan rablás van, aminek ők is áldozatai(persze minek hagynák a bruttó béreket 2000€-ra növekedni. kell a fokozatosság. csak ostobán elbasznák a sok pénzt és akkor meg azért nem dolgoznának. az új elitet kell hagyni fölállni.annak kell a pénz)
annyi a sztori, hogy a címszavakat is kár ide belinkelni. nincs elég hely. tessék megnyitni a HVG-t, a direkt36, az átlátszó, a K-monitor és még sorolhatnám oldalakat és csak annyit beírni a keresőjükbe, hogy "ügyek". :D ja! persze hogy kit érdekel? a hónapban már meg volt a nettó 1000€? :D ja! nem. nem is volt meg. mert ha a rohatt gyurcsányi, meg a szdsz nem lett volna 8 évig akkor már 3000€ is lenne?
olcsó szórakozás a magyar élet és igazság.

444 2019.01.07. 17:19:05

@Bánegressy:
kérdés, hogy lehet-e kontrollálni a hatalmat úgy, ahogyan hvg, az index, 24.hu, a 444.hu, a a direkt36, az átlászló, k-monitor, a transparency, az amnesty international, a tasz és társaik teszik. amire a fidesz azt mondja, hogy "soros hálózat". működik-e ez a kívülről finanszírozott destruktív ellenzékiség?

Bánegressy 2019.01.07. 18:18:35

@444:
ezt a hatalmat nem lehet ez nyilvánvaló.
akkor lehetne, ha ezeken a 'gazdátlan' tht a hatalom által könnyen a vele szembeni bármilyen, kívánság szerinti(ez jelenleg soros) ellenségképbe sorolható orgánumokon kívül még lenne valódi ellenzék, valódi polgárság, valódi nemzet(! lol. a kocsma népe nem az), valódi munkásság stb valódi, és ők állnának ezek mögé, nem a soros.
de ehhez vissza lehet menni 100-150 évet, h itt mi miért az ami. mi valódi, mi ál-. a hatalom az pl. valódi. és kizárólagos.

444 2019.01.07. 18:39:21

@Bánegressy:
de miből gondolod azt, hogy a magyar polgárosodáshoz a jelenlegi ellenzék elengedhetetlen? 3 millió kormánypárti és nagyjából 1 millió szélsőjobboldali elsősorban a baloldali-liberális ellenzéket és médiaértelmiségét akarja leváltani.

a populizmus abban áll, hogy orbán viktor a saját belső körein kívül lényegében leváltotta a komplett rendszerváltó elitet. részben kiszorította, részben beolvasztásra került az mdf, az fkgp és a kdnp. szétverte az mszp-szdsz koalíciót. és szétveri az ahhoz kapcsolódó soros "hálózatot". a baloldalinak és liberálisnak mondott médiát. ennek ára az, hogy kisvasutat épít mészáros lőrinc. de 3-4 millió választó azt mondja, hogy ez ennyit megér.

444 2019.01.07. 19:06:01

@Bánegressy:
errefelé magyar szabadságot ünneplik. csak azt úgy ünneplik, hogy a szent korona másolata megérkezik a múzeumba. a gyerekekre huszár csákót adnak.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3202/190106-megerkezik_a_szent_korona%E2%80%93terjatek-pl-mj_83.jpg
beöltöznek bocskaiba. mert errefelé ő volt a reformer. az ő szobra áll a reformáció falán genfben. errefelé ő a reformer nem gyurcsány ferencé.

ennek örömére zenés táncos játékot adnak elő.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3202/190106-megerkezik_a_szent_korona%E2%80%93terjatek-pl-mj_49.jpg
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3202/190106-megerkezik_a_szent_korona%E2%80%93terjatek-pl-mj_67.jpg
nekik kossuth jelenti a liberalizmust és a parlamentarizmust. érthető ez?

ezt a kulturális igényt egyetlen párt hajlandó kiszolgálni. ez a fidesz. a többi ezt elutasítja. vagy mert nem elég "modern", vagy mert "náci", vagy valamiért. a debreceni egyetemen idén 168 szakot indít. az új szakok: mérnöktanár, kulturális mediáció, romológia, lótenyésztő, lovassport szervező. ez ugye modernizáció és oktatás (mérnöktanár), integráció (kulturális mediáció és romológia), és széchenyi gazdakörös (lótenyésztő, lovassport szervező).

ma a helyi médiában arról lehet szavazni, hogy ki legyen az év külföldi befektője?
www.dehir.hu/upload/images/wp_cikkek/2018/kulfoldigazdasagi2019.jpg
nem értitek a kettős kommunikációt. egyrészt van az, hogy soros, gonosz multik. és be lehet állni ebbe a sorba is. a fidesz a többiekhez néhány túlkapást leszámítva viszonylag normálisan áll hozzá. és ezzel nyernek választást.

444 2019.01.07. 19:19:09

@Bánegressy:
lefordítom rövidre. a fidesz a pkp is. a fidesznek van polgári konzervatív platformja, amelyik pont azt csinálja, amit béndek péter követel. csak arról nem cikkez az index. nem arról írnak, hogy még több mérnöktanárt. helyette azt írják, hogy "o1g". jogukban áll. csak ezzel nem feltétlen nyernek választást. de lehet egyébként. de ahogyan szél dettinek is jogában van meghirdetni, hogy elsöpri a fideszt. ők is mondhatják, hogy kiszorítják az ellenzéket.

Bánegressy 2019.01.07. 20:26:17

@444:
a fidesznek semmilyen platformja nem csinálhatja azt amit a béndek péter követel, mert a béndek péter épp az előbbi cikkben tette világossá, hogy ahhoz amit ő követel elsősorban azt kell tenni, ami a szél detti hirdet, ha esetleg másként árnyalva is a kiindulást( Magyarország tényleges felemelkedése - kicsit pikírten fogalmazva - nem az utcai randalírozáson demonstrációkon fog megfordulni, sokkal kevésbé ezen, mint fog akár az Orbán-rendszer sorsa. Viszont kétségtelen, hogy a felemelkedéshez előbb meg kell dönteni a rendszert, mivel magától képtelen a produktív változásra. hafr.blog.hu/2019/01/04/kilabalas_a_posztfeudalis_familiaris_tarsadalombol_politikai_javaslat_i_resz)

a xvii, xix. sz.-kba visszarévedve, kamu, ostoba látványkultuszokkal, szűk haszonélvező rétegen kívül senkinek sem használó, semmilyen hasznot nem hajtó egyetemi fakultációkkal nincs előrelépés.
totál nyilvánvalóan tolvaj, ingyenélő, járadékszedő, rablásra szakosodott politikai elittel meg pláne.
az a nép amelyik ilyeneknek hisz és teljes bizodalmát beléjük helyezi, cserébe stadionokért, kisvasutakért, a lehetségesnél jóval alacsonyabb életszínvonalért, a jövő lehetőségeinek elpancserkodásáért + a felettesekkel együttes lelkendezés kitüntető lehetőségéért azért, hogy majd jól kiseprik innen az ellenzéket/ellenzőket, az olyan pofonokért küzd amilyeneket a xx.sz-ban már kapott párat.
még akkor is, ha esetleg diadalként élik meg, amit másoknak adtak. egyikből sem származott semmi jó.

náci pedig nem mindezekért, hanem mert informálisan teljesen nyíltan rokonszenvez nem a náci eszme teljes egészével(és egyáltalában
semmilyen komplett eszmével), csupán nézetekkel.
nézetekből ugyan összeállhatna egy eszme, de ezek a nézetek itt erősebbek annál, hogy szükség lenne rá valakinek eszmévé, ideológiává gyúrni őket.

444 2019.01.08. 00:18:48

@Bánegressy:
béndek péter szerint két kulcsszó: oktatás és modernizáció. ahhoz mérnöktanárok kellenek. éppen most indítanak mérnöktanár képzést. mert a bmw vezér azt mondta, hogy ad1) bevezeted a túlóratörvényt, ad2) mérnöktanárokat is képezzél. mert különben kassára megy. és a fidesz azt mondta, hogy jawohl. mert úgy vélte, hogy az jó lesz az embereknek.

444 2019.01.08. 00:40:03

@Bánegressy:
ők ménesgazdának tanulnak.
www.debrecenilovarda.hu/images/head_img/12.jpg
ezek a lovak.
www.debrecenilovarda.hu/images/gallery/0295.JPG
itt tanulnak a lovakról.
www.debrecenilovarda.hu/images/gallery/0460.JPG
www.debrecenilovarda.hu/images/gallery/0451.JPG
www.debrecenilovarda.hu/images/gallery/DSC_0287.JPG
béndek péter azt mondja: széchenyi és modernitás. ez az. mondhatod, hogy ez semmilyen hasznot nem hajthat. szerinted. lósport szervezőt is képeznek. nyilván azért, mert egyesek azt gondolják, hogy különféle lóversenyek szervezése jó üzlet.

Bánegressy 2019.01.08. 08:37:20

@444:
arról nem is beszélve, hogy a kurultaj, meg a nemzeti vágta sincs meg ezek nélkül
egyébként elárulom, engem csurka a ló is ember c.könyve vitt ki a lóversenyre még egész talán tinédzser koromban, ahol mindjárt az első fizetésem ott is hagytam.
a mérnökök meg majd meglátják, hogy mire lesz elég az ő nagy tudásuk.
le lehet élni egy életet(ha az élet hagyja) egyetlen gyár alkalmazottjaként esetleg a lépcsőfokon fölkapaszkodva, akit ez kielégít. sok példa van erre a világban és van aki csak erre vágyik.