1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2019.01.05. 12:32 HaFr

Kilábalás II -- Az emberi élet visszahelyezése a társadalom fókuszába

Képtalálat a következőre: „social empathic society”

A magyar nem polgári társadalom, a nagyobb részét nem lehet modernizációs és/vagy elvont célokkal megnyerni a mai bűnözők leváltásának, ezért én nem tartom alkalmasnak az ellenzék mai öt pontját sem, ahogy mondani szokás, a Körúton és a nagyobb vidéki belvárosokon túli mozgósításra. Amíg a modernizáció nem fordítódik le a többség nyelvére apró lépésekben (kvázi konzervatívan, az adott kontextusban érthetően), addig nem szervesülhet. Az öt pontot ihlető élményen - a "rabszolgatörvényen" - túl a többi pont (kevesebb rendőri túlórát; független bíróságokat; Európai Ügyészséget; független közmédiát) csak a vájt fülűeket hozhatja izgalomba, azok közül se mindet. Szerintem elhibázott a lista. A "rabszolgatörvény" szakszervezeti lefordíthatósága és akcióképessége is korlátozott. Ezek után csak a szenvedélyek maradnak, amelyek valameddig kitartanak, de mivel nincsenek (nem voltak) szépen, türelmesen felépítve, kevés az esély a tartós, országos fenntarthatóságukra. Szrgya Popovics egyelőre nem találná ideálisnak az ellenzék valóságértelmezését.

Én ezek helyett olyan pontokat javasolnék, amelyek sokkal köznapibbak és szerethetőbbek - a cél ugyanis a humánum visszahelyezése a napi élet középpontjába (vagy inkább odahelyezése, ahol Magyarországon sose volt). Ehhez az emberi kapcsolatok helyreállítása és erősítése érdekében emberi nyelven, emberi célokat kell kitűzni a rendszerváltás támogatói elé, miközben a vezető aktorok persze foglalkozzanak az alkotmányos, gazdasági és egyéb vonatkozásokkal. A populizmusból meg kell őrizni azt, ami a mikrovilágokban erősíti az autentikus élet reményét, és legalább annyira használni kell, amennyire a bonyolultabb, absztraktabb célokat meg tudja szelídíteni, sőt adott esetben értelmezni tudja.

Ilyen emberi pontok lehetnek (hevenyészve): a legutóbb Csehországban törvényre emelt intézkedés importja, hogy a nap végi, megsemmisítendő, de még ehető ételmaradékot minden élelmiszerláncnak (vagy tőlük egy közösségi szolgáltatónak) kötelessége elosztópontokra szállítani és meghatározott adagokban és/vagy összetételben ingyen a rászorulók rendelkezésére bocsátani. Vissza kell állítani a művelődési házak rendszerét, meg kell erősíteni a közkönyvtárakat. Átfogóan ingyenessé kell tenni az iskolai közétkeztetést és a tankönyvellátást. Minden községben ingyenes internetszolgáltatást kell biztosítani közintézményekben vagy e-pontokon. A köz- és szociális munkát ki kell terjeszteni a nyugdíjasok és egyedülállók közösségi programokba való bevonására vagy a velük való otthoni kapcsolattartásra. Több közparkot, játszóteret és csak gyalogosoknak fenntartott közterületet kell kialakítani, erősíteni kell és rendszerbe kell szervezni a közösségi közlekedést. A rendőrség állományának egy részét önkormányzati fennhatóság alá kell vonni. A közszolgáltatási és államigazgatási ügyfélpontok minőségét radikálisan javítani kell. A tanárok fizetését meg kell duplázni, a közoktatást modernizálni kell.

Nyilván lehet ezt még ragozni, csak a szemléletet akartam nyilvánvalóvá tenni. Az intézkedések költsége nem választható el az államigazgatási reformtól (korrupció visszaszorítása és hatékonyság), de ezzel minden probléma nélkül előteremthető. Folyt. köv.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4614537922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tibor84 2019.01.05. 13:02:35

Mi lenne, ha az értelmiség nem "körutzna", hanem tényleg elkezdené elmagyarázni az 5 pontot. Ezek a kifogások olyanok, mintha a 12 pontot mondanánk elvontnak.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.01.05. 13:20:32

@tibor84: nem olyan, olvastad a 12 pontot? az 5 pont ma sokkal elvontabbnak hangzik, mint akkor a 12

tibor84 2019.01.05. 13:43:54

@HaFr: Kb. a 12 pont felé elég "elvont" mai szemmel is. Trv. előtti egyenlőség, sajtószabadság, közös teherviselés, sőt még egy intézményalapítási javaslata is van (MNB), tehát mint ma az EU Ügyészség.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.01.05. 13:51:57

@tibor84: nem éppen, akkor a 12 pont kb 100 ezer -- többségében polgári, nemesi -- embernek szólt a reformkor 30 éve alatt bevett követelésekkel. Ma semmilyen szempontból nem ez a helyzet

DrGehaeuse 2019.01.05. 13:54:16

Nekem tetszik az első javaslat (Cseh minta átvétele). Lehetne a jelszó szerű politikai szlogenje: “Ételt nem dobunk ki!”
A másik az “Internetet mindenkinek!” Jelszóval eladható ötlet.
A többin meg dolgozni kell. A neokonzervatív kapitalizmusfétisesek számára túl szoci és il-liberális ötletek és nagyon nehéz leforditani tőmondatos szlogenekre.

DrGehaeuse 2019.01.05. 14:01:13

Beton-Magyarország helyett Liget-Magyarországot!
Beton-Magyarország nem ország! Liget-Magyarország mennyország!
:))

Moin Moin 2019.01.05. 14:51:54

Ott a logikai döccenő az elképzelésben, hogy az utolós előtti bekezdésben leírt intézkedésekre csak a törvényhozó és a végrehajtó hatalom birtokában nyílik lehetőség - de itt az aktuális feladat nem az, hogy miként építitek majd át a társadalmat HA MÁR a tiétek lesz a hatalom, hanem az, hogy MIKÉPPEN SZERZITEK MEG a hatalmat.

Erre itt nincs megoldási javaslat...

Nem szól a poszt a hatalomszerzés előfeltételéről: a lelkek megszerzéséről - arról, hogy mivel, miképpen alatítható ki egy elegendően nagy választói tömeg, vagy egy akkora mozgalom, amely kikényszerítheti a jelen hatalom távozását.

Szerintem ez csak egy rendkívül karizmatikus, kiemelkedő képességű és a rezsimmel szemben könyörtelen ellenzéki vezér mozgósítóereje által lehetséges - vagy: ha kínjában, valamikor majd elhal ez a rezsim és utána lehet osztozkodni a maradékon, de ez utóbbi opció nem vetene minőségileg jobb országhoz, mivel a meglévő mentalitás alakítaná tovább a sorsát.

...Szóval: bamba nép lakta országban vezér kell! Ez egyébként logikusan következik az előző posztodból, amelyben a familiaritás alapján szerveződő magyar társadalomról írtál. Egy familiáris ösztönű társadalomban csak egy "vezérapa" mozgósíthat: a régi vezért csak egy új, erősebb, frissebb vezér taszíthatja le.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2019.01.05. 14:57:18

@Moin Moin: ez egy kampányszöveg, tehát a hatalom -s és épp a lelkek - megszerzésére irányuló anyag, ennyiben nem látom a logikai döccenőt

gono 2019.01.05. 15:01:11

Virtigli baloldali célok, Jézus Krisztus tanításaival összhangban (és aki bármiféle problémát talál a társítással az rosszindulatú kötözködő :).

KB ilyeneket mondogatott TGM és Bokros 15 évvel ezelőtt.

gono 2019.01.05. 16:20:21

@444: Nyilván a törésvonal ott van ahol mondod. Az hogy épp miért is, hát finom különbségek lehetnek a narratvák között, és a tiéd nem biztos hogy teljesen helyénvaló. A keresztény államiság pl elég érdekes jelenség egy nem annyira keresztény országban mint a miénk.

DrGehaeuse 2019.01.05. 16:35:26

@Moin Moin: egyetértek! Egy keményen beszélő tökös tesztoszterongép afahím kellene, aki lehetőleg nem paragrafusízű körmondatokban fogalmaz. Egy anti-orv-bánista Lézerjanó kaliberű macsó aki azért egy picit sármos is és odovannak érte a nők!

DrGehaeuse 2019.01.05. 16:41:45

@HaFr: Ja! Kampány szövegnek elmegy, de nem kene belőle farigcsálni egy tömegek számára emészthető tomondatos mozgósító - hogy ne mondjam - lázító szónoklatot mint 1848-bán a talpramagyar. Nos ez már Mission Impossible!

jatagán9 2019.01.05. 18:40:54

Ezek a javaslatok még nagyobb marhaságok. Csak a segélyen élők fantáziáját mozgatják meg.

2019.01.05. 18:48:49

@jatagán9:
főleg az a bajuk, hogy ezeket maga a rencer is zászlajára tűzheti, megvalósíthatja. semmi olyan nincs bennük ami a rencer lényegét sértené, támadná.
csak föl kell mérni az igényeket és ha elég mutatkozik akkor létre kell hozni a szükséges nonprofit cégeket(lopodákat), amik megvalósit/tat/ják

Bogomil 2019.01.05. 18:58:15

@444: Szeretném, ha kifejtenéd ezt a "származásuknál fogva" kitételt, illetve igazolnád, hogy TGM és/vagy Bokros bármikor is a származásukra utaltak álláspontjuk indoklásában.

2019.01.05. 19:26:56

@Bánegressy:
vagyis semmilyen esély, de a fidesz-hívő és a közömbös/közönyös többségben semmilyen igény sincs az ő általuk lakhatónak ítélt és belakott viszonyok, azaz az eredeti cím szerint a posztfeudális(familiáris) társadalom megváltoztatására.
nekik az ő életük így, ahogy van, a társadalom fókuszában van és a többieké, a (nem)tetszésnyilvánítóké, ami bezavar a fókuszba.
magyarázhat nekik bárki bármit, pl sztem a lényeget ( 444.hu/2016/04/07/miert-lopnak-ilyen-hihetetlenul-sokat ) összefoglalhatja tudós és gyakorlati jogász csapat roppant tömören és lényegre törően(ilyen csapat már létezhet, mert mindet beszippantotta a ner és még a foglalkozásától is eltiltanák azt aki ilyenbe beállna), hogy miért önsors rontó és hosszútávon nemzetromboló ilyen hatalomhoz ragaszkodni. be is bizonyíthatnák, hogy ez a hatalom, miközben hiteltelen sikerpropagandát folytat( www.origo.hu/itthon/20190103-tajekoztato-kampany.html ), valójában tönkreteszi a zembereket, főleg a kiszolgáltatottságuk törvényi visszafordíthatatlanná tételével az életnek még azon területein is, ahol látszólag a kedvükre játszanak. kidolgozhatnának 50K szisztémát arra, hogy hogyan lehet a hatalmat jobban ellenőrizni, mit sem érne.
vége.
konyec.
megcsomósodtunk a homokóra szűkületében.
godotra várva

Moin Moin 2019.01.05. 20:53:56

@HaFr: Ha már kampánytematika kell, akkor sokkal alkalmasabb arra egy másik "ősi, mély magyar vágy": a nemzeti egység.

Most ez kezdi lelkesíteni a tüntetgetőket is:
"- A legjobb, hogy mindenki együtt van. Nekem annyira jó látni, hogy az LMP-s és jobbikos zászlók is itt vannak.
- Meg momentumos is sok van!"

"Mi, együtt magyarok - a gecik ellen!"

...Aztán, ha megvan a hatalom, akkor kell okosnak és ügyesnek lenni, hogy se a szocik, se a nácik, se a zöldhülyék ne kaparinthassák meg azt. Akkor kellenek a technokraták.:-)

Moin Moin 2019.01.05. 21:43:42

@HaFr: Nem.

A Fidesznél a jelszó "Kövess engem és én megvédlek!", már évek óta...

Ezzel szemben működhet a nem-fideszhívők körében a jó öreg AfD-s "Mi vagyunk a nép!" (náci hajlamú népnek nácista szlogent - "Minőségi zenét a minőségi dolgozóknak"!), meg bármi, ami a magyar vérösztönné jegecesedett "nemzeti egység" képzetét aktivizálja a jónépben, meg azt, hogy "szakítunk a turáni átokkal!"

...És persze kell EGY vezért és nem tizennyoc félegzaltált vagy épp aspergeres "szónok"...

screpes 2019.01.06. 10:07:40

@Moin Moin:
kit tekintesz asch-kórosnak?
Érdeklődésem kizárólag orvosszakmai, pontosabban, ha jól belegondolok, olyan, mint egy civilé. Nem politikai.
A társadalomképben az, hogy valaki érzelemmentes, jól rokonítható a gátlástalan gazemberrel. Ezek kurrens kifejezések.
Az asch-t korunk népbetegségének tartom, és a kórleírás itt is azzal kezdődik, hogy az esetek igen sokfélék, különbözőek. Te a hetven másodpercesnél rövidebb szónoklataik alapján azonosítottad ezeket a tüneteket?

2019.01.06. 13:03:15

@screpes:
például.
www.youtube.com/watch?v=Kjv3FEoUWIc&t=2m16s
telefont nyomkodja a tömeg előtt. általános sztrájkot hirdetnek olyanok, akik még nem láttak ipari üzemet nemhogy belülről, de közelről sem.

errefelé a gyógyszergyár a legnagyobb munkaadó 2500+ alkalmazottal folyamatos munkarendben. a 95-ben privatizálták azóta egy percre sem állt le. az most a legnagyobb munkaadó. szerinted az majd sztrájkot hirdet azért, hogy hatalomba emeljék blankát és társait, akik egy olyan országot szeretnének, amiben "csak emberek" vagyunk. tehát semmiféle közéleti identitás ne legyen. leszámítva a közéleti "ellenállást" "a bajszos fasz" ellen, aki "bassza arcon magát", mert a társadalom "végbélnyílása". ez vajon mi? és ez részéről hangsúlyozottan nem trollkodás. nem gondolja, hogy ez a korszellem paródiája.

Célkereszt 2019.01.06. 15:23:22

A rendszert majd a viccek fogják megdönteni. Amikor az emberek kinevetik a rendszer bornírtságát. Gyűjtsétek és terjesszétek az Orbán-vicceket!

2019.01.06. 15:39:10

@screpes:
vagy például. a hölgy súlyosan antiszociális.
index.hu/kultur/2019/01/06/marina_abramovic_kiallitas_firenze_the_cleaner_kritika/
ez az underground. aminek a pincékben volna a helye. az abramovicsék pénzhatalmi eszközökkel terjeszkednek. ők egy ilyenek. ők nem olaszok, nem is oroszok, de még csak nem is izraelita zsidók. demokratikus egyének. és a "liberalizmus" az, hogy a többség ennek kénytelen tapsolni. és aki esetleg mégse azt megbélyegzi a "szabad" sajtó azzal, hogy azonnal távozzon a közéletből. és lényegében ezzel a "kultúrával" szemben szerveződnek meg a populista pártok. azért, hogy ezeket a kiállításokat kiszorítsák oda ahová az való: az underground világába.

screpes 2019.01.06. 16:53:35

@444:

megint rosszul példálózol.
A politikában sem hoznék tizenévest komplex, teljes értékű vitapartnerül, az asch kórképhez sem hoznék példának egy-egy kamaszt...
Remek módzser a tiéd, hibás következtetések levonásához.
Miért gondolkodik és ítél munkaerő-kérdésekben, aki még nem is dolgozott...

Mi lehet nála a közéleti identitás, a közös nevező (a legkisebb ködös többszörös),
Elfeledkezel arról, hogy a gyerekkorú népesség menedéke: spontán identitás.
A balkánon a vérbosszú intézménye ellen még harcba szállt Enver Hodzsa, és a hegyek közt ahol nem volt közigazgatás (a 450 éves török uralom alatt se),, és meg kellett ölnöd az ellenséged férfirokonát, ha az szörnyűséget vétett, és felnőtt lett..

Igenám, de mit csináltak e gyilkosok, amikor ez az utód a stigmával gyerekként bevetődött hozzájuk 15 éves kora alatt?
NNa mit?
Megvendégelték, mert nyilván éhes volt.

Visszatérve a felvonulók mondták. c. főműsorhoz: a TÖBBIEK, akik ágálnak a rendelhető túlmunka ellen, már mind dolgoztak igazi munkahelyeken, nem tinédzserekkel szemben, hanem szemben azokkal akiket politikusként te is felemlegetsz: azok vezető fideszesek, ötven évesek.

Amit az abramovics performanciról írsz, az is tortzító, mert nem kell hogy a többség kénytelen legyen tapsolni "nekik", ellenkezőleg:
abból építkezik, hogy a többsésgek nem tapsolnak..
Valakiket megvádolsz, azért hogy aztán vitatkozhass velük. Fontosnak kiáltod ki, hogy túlzónak nevezhesd.
Ebben a képben téged kell leginkább negligálni: az egzalzált művész magának és sznobjainak "alkot", a többség ízlésben túllép ezen, vagy alulmúlja azt az életet, csak te maradsz, a hülye gáncsoskodó.. ilyen értelemben teveled vitatkozik, téged tart porondon egy-egy eszelős.
----------
@444:

tegnap hallgattam, hallgatnom kellett Hídvégi Balázst.
Ez a figura nem tudja, hogy ha péntek este néma TÖMEG vonul Pécsett, (tüntetve), majd megtölti a Széchenyi teret a túlórára kötelezhető dolgozói tömegek nevében, akkor másnap azt mondani, hogy "soros" kampánya kezdetét vette, az már nem minősül hazugságnak, tévedésnek, vagy nézőpontnak, hanem ordenáré gazemberségként írható csak le.

Rétvári, Hollik, Gulyás és társaik?!
nem ezek helyére ülnek akik majd ülnek, hanem Szollár Domokos méltó helyére jönnek, végre. Te lándzsát törsz a sunyi, buta szervilis gazemberség mellett.
Szollár is szóvivő volt egyedül, fiatalon, papír nélkül interpretálta Bajnait...
"Mégilyet" - mondaná kerekre nyílt szemmel Hofi.

Janossz 2019.01.06. 17:51:47

@screpes: Bizony Négyeske A Mi Hazánk végbélnyílása.

2019.01.06. 18:06:45

@screpes:
csak szólok, hogy szollár domokos jelenleg a hernádi zsolt vezette mol kommunikációs igazgatója.
24.hu/media/2016/07/04/uj-kommunikacios-igazgato-a-mol-csoportnal/

2019.01.06. 18:36:52

@screpes:
a fidesz nem annyi, amit az ellenzék közvetít belőle. errefelé a művelődési házban "kísérlettől a művészetig" címmel 20-as évek amerikájának fotóit állítják ki.
www.modemart.hu/wp-content/uploads/2018/12/ModemManRay20181208-39.jpg
eredeti képeket hozzák ide. ami kifejezetten elitista hozzáállás. tehát ez is a fidesz.
www.modemart.hu/wp-content/uploads/2018/12/ModemManRay20181208-53.jpg
vagy mondjuk a bábszínház a művelődési ház báltermében balassi bálint szép magyar komédiáját adja elő monteverdi madrigálokkal
denagy.hu/wp-content/uploads/2018/12/hu_Magyar-kom%C3%A9dia.jpg
ez nem populista, hanem az elitista fidesz. van (nemzeti) liberális fidesz is. például debrecen szabadság (!) városa címmel indítanak rendezvénysorozatot.

DrGehaeuse 2019.01.06. 21:48:45

@Célkereszt: Sajnos a fasziban nem sok kifigurázható van. Ezért q@va nehéz viccet csinálni a viselt dolgaiból. Ebből a szempontból még Rakosinál is rosszabb!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.01.06. 22:47:00

S miért kellene a kormányt leváltva az országrontó ballibeket hatalomba emelni?

is 2019.01.06. 22:50:31

- Az europai ugyeszsegre fel eve gyujtik az alairast, meg a Ketfarku is. Azt az emberek ertik.
- A rabszolgatorvenyt is ertik
- A rendorsegi tulora csak a rendoroknek szamit, de nekik pont elegge. Ha nincs eleg rendor, mert leszerelnek, es erre jatszik ra ez a pont, akkor bizony nem fog tudni Orban mit csinalni.
- A fuggetlen birosag elvont, de valami jar az ertelmisegnek is
- A fuggetlen kozmedia a 48-as koveteljuk a sajto szabadsagat egy az egybeni leforditasa a jelen helyzetre, es az MTVA korul meg nem biztos, hogy minden helyreallt, ott meg lehetnek lepesek.

is 2019.01.06. 22:52:06

@balcán maxval birca: jajaj. javitom az elirasod: az orszagronto kormanyt levaltva kellene az ellenzeket a hatalomba emelni. igy mar nincs is kerdojelre szukseg.

lobaszopiatej 2019.01.06. 23:25:58

Sajnos, pont a magyar aljaemberek gondolkodása (= Maszop + Fityez savazók azaz a többség) ami gúzsba köti az országot.

Az egyik egy "erős" vezetőt akar, megkaptuk köszönjük. Hitler, Sztálin, stb csak hasonlítani lehet, szabadulni tőle csak a halálával fogunk.
Igen, mindent megold, ezekből van ami neked lesz jó, meg van ami Mészáros Lőrincnek meg a haveroknak.
A másik, maszopos oldal meg a lecsúszott szociális elemek, ők az aktívak gazdagnak csúfolásával fizettetnék meg az egyébként saját bajukat.

Nekem 4 pontom lenne alapból:
1. A hatalomban, hogyha nem cserélődnek a vezetők, elkorrumpálódnak, mindenhova haverokat ültetnek. Éppen ezért, miniszterelnököt max 2-szer, ill a magasabb állami tisztségeket is max 2-szer.
2. TAO-t megszüntetni, ez egy közpénzeltüntető gépezet, lásd foci.
3. Állami intézmény csak állami médián keresztül reklámozhasson (MTV, Rádió). MTV-nek max egy csatornát.
Ezzel elkerülhető a kitartott hazudómédiumok (pl origó) esete, jelentős közpénzmegtakarítással.
4. Internetre feltölteni alapból minden információt, ami nyilvános adat, pl szerződések. Előzetes kérés nélkül. Ha nem történik meg, először fizetésmegvonás az igazgatónak (amennyiben nincs felelős), másodszor röpüljön.

Sajnos, sok a hülye az országban, erős vezetőnek akarnak engedelmeskedni, és egy idő után abban a hitben maradnak, hogy csak ez a magasztos nagy vezető tudja őket lélegeztetőgépen tartani, vagy megvédeni a gonosz patás ördögtől.
Szemben a valóság az az, hogy cserélődő hatalom kell, hogy elkerülhető legyen a népakarattal szembemenés a haveri allűrök mentén, mint pl ez a túlóratörvény. Eldöntötték valakik, egyeztetés meg nuku. Nem a törvénnyel van a baj, hanem az elfogadás mikéntjével, nem az első eset (lásd Olimpia nevű rablási kísérlet).

lobaszopiatej 2019.01.07. 00:06:18

@teéjesenmindegy:
"1. Butaság. Akkor nem nyerni akarna, hanem minél jobban korrumpálni mindenkit.
A másik része, hogy X 8 év alatt jól megintézné, hogy Y az ő öribarija legyen a miniszterelnök. Értelmetlen."

A Mészáros Lőrinc, haveri reptetés focimeccsre, stb stb neked butaság?!
Ha más kerülne oda, viszont félhetne a későbbi elszámoltatástól, legalább a saját (itt: Fideszes) berkekben.
Ma nincs elszámoltatás.
Lásd még: Postabank, Baumag, Questor, Budacash. Ahol a pénz van, ott nagy az esély csalásra. És csak azért kerültek felszínre, mert volt fölöttük valaki (állam).
Muszáj cserélni a vezetőket, csak így megy, más mód NINCS.

"3. A reklámnak az a lényege, hogy minél több emberhez eljusson. Lekorlátozni egy MTV-re, amit állítólag senki nem néz soha? "

Te azt várod, hogy mások a szádba röptessék a faszt.
Aki kíváncsi az ilyen reklámra, az igenis nézzen kormányinfó portált, MTV 1-et meg hallgasson Kossuthot.
Hogyha fontos, úgyis felkapja a többi médium, INGYEN.
Origó, CÖF, stb meg dögöljön a picsába.

"Az ellenzéknek mi is az álláspontja?"

Nem érdekel az ellenzék álláspontja.
Ahogyan elfogadták, annak a mikéntje problémás.
Pédául, nemzeti konzultációba betenni, ha már látják a hisztit (megsúgom: előre látható volt, de még ma is megkérdezhetnék).
Ha így mennek át az ügyek, mer valamelyik havernak jó, te meg úgyis beszopod a kedves vezetőd propagandáját cselédi származásodnál fogva, akkor úgy szar ez az ország ahogy
van.

clemens 2019.01.07. 04:28:31

Nem jöttem izgalomba a felvázolt pontoktól.
E helyett bátran fel kellene vállalni a "Loptatok már eleget, mi is szeretnénk már lopni" őszinte gondolat kimondását.

Nerevaryne 2019.01.07. 08:00:08

-A tanárok fizetését nem kell megduplázni. Vagy ha az övékét igen, akkor mindenki másét is. Attól, hogy ők sírnak a leghangosabban nem csak nekik kell több pénz. Vannak olyan háztartások ahol nem két gépjárművel nyomorognak.

-A művelődési házak és könyvtárak azért rohadnak le mert ezeket a funkciókat az emberek ma a zsebükben magukkal hordozzák. Mutatóban vannak még ezek az intézmények, hogy azért mégse zárjuk már be őket hátha valaki néha betéved. Csináljunk nemzetgazdasági prioritást egy funkcióra amire nincs kereslet? Miért? Mert régen minden jobb volt?

-A magyar háztartások 80%-ában (növekszik) van internethozzáférés. Ahol van készülék amin netezni lehet ott net is van. Ahol nincs ott igény sincs rá. Hány olyan háztartás van Magyarországon szerinted, ahol rászorultsági okok miatt nincs net és hajlandó lenne valaki beslattyogni a városházára netezni? Én egy vidéki kisvárosban nőttem fel, az internet hajnala óta volt e-pont, amint bevezették a szélessávot a városban (2008?) az e-pontra nincs kereslet. De még mindig ott van. Ja és TV mellé 900 ft havonta a legkisebb csomag.

-A rendőrség azért nincs helyi kézben, mert sok volt a kummantás meg a seriffkedés.

A többi nagyjából jó, de "modernizálni" az oktatást folyamatosan lehet próbálni, aztán vagy bejön vagy nem. Majd utólag kiderül, hogy modernizáltuk-e vagy leépítettük. Ugye a központosítást nem szeretjük, vissza a hatalmat az önkormányzatnak, aminek nincs pénze modernizálni, ezért csak fél- vagy negyedmegoldások lesznek. Emlékszünk még az aktívtáblás "modernizációra"?

Elég nagy katyvaszra sikeredtek a javaslatok, több az ellentmondás benne mint egy MSZP-s választási kampányban. Ha én szét tudtam szedni Orbánék is szétszedik. Nagyon jó az az 5 pont, egyszerű és érthető. Ha nem érted de akarod, egy perc utánanézni miről van szó. Ha meg nem akarod akkor meg mindegy hány pont és mit takar.

lobaszopiatej 2019.01.07. 08:23:48

@teéjesenmindegy: "1. Igen, butaság. Leváltod a jót is, a rosszat is. A jó is úgy fogja gondolni, hogy max 4 éve van, miért ne alapozza meg a jövőjét.
Miért nem bízod arra, hogy majd az emberek eldöntik, hogy mi a jó nekik, és úgy szavaznak?"

Ki dönti el hogy mi a jó, ha nem ér el az emberekig az információ?
Te most beleszerettél a gazdádba, ezért mondod hogy tökéletes vezéred van, mindent megold.
A végső felügyelő szerv pedig maga a miniszterelnök, és tőle való félelem tartja össze a mostani rezsimet is.

Teljes tévedés az is, hogy egy ME-nek jónak kell lennie.
Nem ő építi az utakat meg iskolákat, sőt nem is ő igazgatja. Erre megvannak a megfelelő szakemberek.
Egy ME-nek szervezni kell és felügyelni, erre pedig sokan képesek.
Egy valamit nem szabad, hogy sokáig ott legyen és a média manipulációjával leválthatatlanná váljon, mint ma.

"2. "Aki kíváncsi az ilyen reklámra, az igenis nézzen kormányinfó portált, MTV 1-et meg hallgasson Kossuthot."
HA én keresek valami után, akkor az nem reklám. Ha pedig valaki azt akarja, hogy a mondanivalója eljusson mindenkihez, ..."

Soros György, Soros György, Soros György. Köszi eljutott az üzenet elég is volt belőle, állami médiumon keresztül mer Fideszes médiát nem fogyasztok. Ellenzéki médiában pedig már rég nem szerepel állami reklám.
Teljesen felesleges, csak a haverok kitömésére és agymosásra jó (azaz visszajutottunk az 1. ponthoz: beleszerettél a tökéletes <-nek képzelt> vezéredbe).

HaD 2019.01.07. 09:05:20

Ezt a rendszert nem lehet leváltani....a magyar elit hosszú évszázadok óta valamely aktuális katonai és gazdasági nagyhatalom kiszolgálója és mint ilyet tűzzel vassal meg is védenek a rendszer haszonélvezői...jelenleg a nyugati tőkés érdekkör,a protekcionista pénzmosodával(eju támogatás)ha meg netán lenne is valamiféle fogható VALÓDI ellenállás(ami manapság kizárt hisz a magyar egy alapvetően kussoló népség a történelmi hagyományai miatt...ép erre a komplexusra épít ma a népnemzeti manipulációs "kultúr" politika)akkor meg előkerülne a kék cédula...akarom mondani a pintérelvtárs informatikai cége megszámolná "jól":) a szavazatokat oszt jónapot:)

2019.01.07. 09:26:01

@HaD:
budapesten 1.4 millió választóból 400 ezer fideszes. ebből egy önkormányzati választáson 300-350 ezer fő mozgósítható. tarlós istván 2014-ben 290 ezer, 2010-ben 320 ezer ezer szavazattal nyert, 2006-ban 350 ezer szavazattal vesztett. ami azt jelenti, hogy a fővárosban az 1 millió nem-fideszes harmadát kell meggyőzni arról, hogy az ellenzék partiban lehessen. de ehhez valós alternatívát kell mutatni. nem elég azt mondani, hogy ezek "lopnak, csalnak, hazudnak", "sötét diktatúra", stb.

Saga 2019.01.07. 09:47:58

Jogos kritika. Viszont nem tartom megspórolhatónak a Björn Lomborg féle hatékonysági vizsgálatokat.
Ha rajtam múlna 3 kulcs pont lenne.
1. Gyermekétkeztetés, amin keresztül javulna a következő generáció kognitív potenciálja. Már a születéstől táplálkozási tanácsadás és élelmiszercsomagok; kiemelt iskolai étkeztetés minőség ellenőrzéssel.
2. Brutális oktatási forrásátcsoportosítás komoly tanári képzéssel és hatékonysági feedback rendszerrel. Komoly gond van ugyanis a tanári emberanyaggal...
3. Szociális networking. Helyi közösség építés, ismerd meg a szomszédod; fogadj örökbe egy idős szomszédot; közösségi TED-ek; közösségi kirándulások stb.

Nerevaryne 2019.01.07. 09:49:24

@444: Ha nem megy a meggyőzés még mindig lehet csendőrállamot meg diktatúrát kiabálni, választási csalással fűszerezve.

2019.01.07. 10:17:20

@Nerevaryne:
az klasszikus ellenzéki szerephez hozzátartozik, hogy megszerveznek egy alternatív szavazatszámlálást, vagy egy nulladik fordulót (előválasztást). ez nem a diktatúra sajátossága, mert abban olyat nem lehet csinálni, hanem a demokráciáé. aztán lehet mondani, hogy ennek a minőségén javítani kellene. de kérdés az, hogy ez a jelenlegi destruktív ellenzékkel lehetséges-e. de persze jogukban áll megdönteni a rendszert. csak akkor döntsék meg. és ha nem megy, akkor nekik kell menniük. ez ilyen egyszerű.

pet77 2019.01.07. 14:04:01

Posztkommunisták utódai,szobatudós elméleti filozófus hasznavehetetlen alakok, nulla elképzeléssel, nulla készséggel,nulla karizmával,nulla munkatapasztalattal és munkabírással, nulla kitartással,"baloldali elit" öndefinícióval, lecsúszott lakótelepi proli hívekkel. Ez a mai,önmeghatározásra is képtelen,baloldalnak nevezett szedetvedett társaság.
Ráadásul a klasszikus baloldali értékeket legalább 20 éve a fidesz képviseli, ez sem tünik fel nekik:)))))))
Tehetségtelenek!!!Pedig a demokráciára lenne igény, de kétszer is "elkúrta" a baloldal, mert elfelejtette az alapvetést,hogy a lopott pénzből a népnek is kell adni, élni-élni hagyni. Nagyon sokat kellene még tanulni Orbántól,hogy labdábarúgjanak...
süti beállítások módosítása