1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.08.15. 19:37 HaFr

A tudás dinamikája és a nemzeti perspektíva reménytelensége

A felvilágosodás a domináns nézet szerint Francis Bacon Novum Organumával született, megsegítve Occam antirealizmusától, amely egyúttal a protestantizmus alapjának is bizonyult. A teista természetbölcselet helyét (lásd Bacon kritikáját a "ködképekkel" -- a megalapozatlan tekintéllyel, a szokásokkal,…

32 komment

2018.08.13. 13:13 HaFr

Az orbánizmus stratégiai választása

Tegyük fel, hogy az Orbán-kormányzásnak legitim céljai vannak, amelyekről racionális vita folytatható (azaz tegyük fel, hogy nem a lopás a végcélja). Ez esetben -- ha ráadásul elfogadjuk, amit önmagáról állít --, akkor a célja a magyar etnikum védelme lenne egyrészt a globalizációval, másrészt a…

200 komment

2018.08.12. 10:22 HaFr

Mit nem ért az ostoba kormány?

Megszüntetik a gender szakot, amely műveletben részletkérdés, hogy a "gender" pont olyan politikai hívószóvá vált a nemzeti elme számára, mint "Brüsszel" és az "iszlám". A nemzeti elmének valójában fogalma sincs a genderről, ahogy a nyugati társadalmak működéséről vagy a fúziós energiáról sem. Ahogy…

149 komment

2018.08.09. 17:42 HaFr

Észbontó Magyarország

Töredékek a magyar életből. Bűnözők, tahók és nímandok próbálják nekem (és mindenki másnak) megmondani, hogy miként vélekedjem (-ünk) a szexualitásról, a családról, a gyereknevelésről, az országról, a világról, a kívánatos értékrendről és úgy általában az életről. Nyugati életszínvonalat akarunk,…

224 komment

2018.08.05. 17:57 HaFr

A liberális demokrácia dicsérete - sírbeszéd?

Szerencsére, némi megpróbáltatás ellenére, a liberális demokrácia alapvető intézményrendszere érintetlen a nyugati civilizációban. Azok a vállalatok, amelyek BMW-gyárat és start-up bázist építenek Magyarországon, élvezik a liberális demokrácia kivételes körülményeit, amelyek közepette a…

433 komment

süti beállítások módosítása