1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.07.28. 14:30 HaFr

Szóval, mi lenne a progresszívok B-terve?

Tegyünk egy pillanatra úgy, mintha valóban a magyar progresszívok oldalán állna az intellektuális túlsúly - és itt ne tévesszen meg minket Orbán János Dénes, DJ Jesó, Prőhle Gergely és a többiek szellemi és/vagy erkölcsi színvonala, mert nem ez az ellenfelük, hanem a magyar valóság. A valóság pedig…

401 komment

2018.07.23. 07:54 HaFr

Európa ún. kereszténysége sosem volt úgy igaz

Természetesen Európa sosem volt csak keresztény kontinens, sőt maga az állítás és az egész kontextusa hajmeresztően primitív, habár szimptomatikus. Az utóbbi ezer évében sem volt keresztény, dominánsan talán, de fundamentálisan nem, kivált kizárólag nem. Annál sokkal több rétege van annak, ami a…

448 komment

2018.07.12. 06:58 HaFr

Barlangba szorult thai gyereket vagy líbiai menekültet kell-e inkább menteni?

Most láttam a mellékelt képet a FB-on, hadd fűzzek egy-két megjegyezést a nyilvánvalóan progresszivista karikaturista-grafikus kirajzolódó gondolkodásmódjához, miszerint a hype-olt gyerekmentés és a kegyetlen migránsellenesség nem férnek össze egymással. De, összeférnek.  Sok oka van ennek.…

35 komment

2018.07.08. 16:02 HaFr

A megmaradás illúziója - rekviem a magyar népért

A magyar nemzet - ahogy ma értjük - Trianon terméke. A királyi Magyarország (a Korona) a XIX. század elejéig egyértelműen és kizárólag jogi eszme volt, ahogy a magyar Korona országai is közigazgatási egységek voltak; a nemesi natio nem az etnikai kollektívumot jelentette. Az Országban mindezen túl…

77 komment

2018.07.08. 14:37 HaFr

Kányádi Sándor emlékére

"Fölséges uram kend hogyha férkőzése volna közelébe kérje meg odafent hogy vetne már véget a nagy protokollnak dolgaink romolnak s bizony hogy avégett s lenne védelmünkre hogy ne kéne nyelvünk féltünkben lenyelnünk s önnön szégyenünkre." (Halottak napja Bécsben, részlet)  

Szólj hozzá!

2018.07.06. 14:32 HaFr

Kóda

Létrehozta az új szélsőjobbot, felszámolja a középre navigált Jobbikot. (Miközben a "baloldalt" is irányítja, natürlich. Érdemes megtanulnia a Jobbiktól irtózó balos értelmiségnek legkésőbb ezen a példán, kit és és mit számol fel Orbán: akik a valódi ellenzék. Nem a parírozó balos alakulatokat.) A…

859 komment

2018.07.01. 09:54 HaFr

Családügyi kormányalkalmazott pontokat gyűjt

Semmi jót nem jelent általában sem, ha egy kormány meg akar védeni valamit -- emlékszünk a konzervatív Reagan nevezetes szállóigéjére --, de különösen rossz hír, ha az Orbán-rezsim akarja ezt tenni: az áldozatok a manyuptól a magyar futballon át -- most már jószerivel -- az EU-ig sorakoznak. Erre…

40 komment