1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.12.29. 13:19 HaFr

Német félgyarmati biztonság. A gazdaság helye a kormánystratégiában

Képtalálat a következőre: „mercedes kecskemét”

Magyarországé a világ egyik legnyitottabb gazdasága, jelenleg a külkereskedelmi forgalom a GDP 175%-a körül van és növekszik. Az összes áruexportból és áruimportból Németország részesedése kb. 16 ezer milliárd forint, ami a kb. 38 ezer milliárdos GDP majdnem 40%-ának felel meg. Ha hozzávesszük ehhez a szolgáltatások kereskedelmét, a németországi magyar munkavállalókhoz kapcsolódó pénztranszfereket és a német tulajdonú vállalatok hazai beszállítóit, Németország relatív jelentősége még nő is.

A német gyártó és szolgáltató cégek preferenciális elbírálás alá esnek az idegen működő tőke amúgy sem szűkkeblű kormányzati támogatásában és a kormány - minden visszás belpolitikai intézkedése dacára - e vállalatok és anyavállalataik szilárd támogatását élvezi. Biztonsággal kijelenthető, hogy a gazdasági támogatás is hozzájárul ahhoz, hogy a német politika meglehetősen kesztyűs kézzel bánik Orbánnal akár ha a fő támogató bajor tartományi, akár ha a német nemzeti, akár ha az EU-s fórumokat nézzük. A németek egyébként is hagyományosan gazdaságpolitikailag vezérelt külpolitikájában Magyarország stabilitása meglehetősen fontos szempont, és ezt a stabilitást Orbántól várják és meg is kapják. Ezt a helyzetet az amerikai külpolitika utóbbi kétéves elfordulása Európától és ezen belül különösen Magyarországtól csak erősíti, és az oroszokkal kapcsolatos német gazdasági érdekek se gyengítik.

A németek érdekeit nálunk mindössze a munkaerőhiány és a munkaerő képzettsége fenyegeti, de ez még messze nem éri el a stratégiai mértéket. Az Orbán-kormány úgy kalkulál, hogy a német ipar kiszolgálásában sokkal fontosabb szerepe van a munkaerő viszonylagos olcsóságának, és ezt a munkaerőt mindig lehet a hazai KKV-któl elszippantva vagy keletről (elsősorban Ukrajnából) bővíteni, illetve a német vállalati képzés majd kipótolja az esetleges szakmai hiányosságait. A KKV-knál jelentkező munkaerő-veszteség most éppen kritikus méreteket ölt, de nem lennék meglepve, ha a kormány egy részük tönkremenetelére bazírozna, egy nagyobb részüket pedig hatékonyságnövelésre és támogatásokkal robotizációra is ösztönözné. Ezzel szinkronban az autóipari trendek - pl. a robotizáció és a motorgyártás átalakulása - fenyeget ugyan munkahelyeket a nagyvállalatoknál is, de telephelyeket nem, és a várható technológiai változások középtávon enyhíthetik a gyári munkaerő-hiányt. Most éppen abban a kritikus időszakban vagyunk, amelyben ez a fordulat megtörténik. Ha a robotizáció előrehaladása később munkaerőfelesleget generál, még mindig nyitva áll a közmunka, esetleg néhány évtized múlva a feltétel nélküli (vagy a kínai állampolgári kreditrendszert majd importálva: a feltételes) alapjövedelem, tovább erősítve az állam kontrollját a dolgozók fölött.

A munkaerőpiaci trendek ebben a pillanatban éppen átlagbér-emelkedéshez vezetnek, amihez ugyan hozzájárul a munkaerőkeret- és a túlóraszabályozás is, de ezt a budapesti értelmiség és akár a szakszervezetek meggyőződésével szemben a legtöbb dolgozó - jobb híján - üdvözli. Mindent összevetve 2030-35-ig előretekintve elég jelentős esély van a munkaerőpiaci stabilizációra, ami persze jól jön a Fidesznek.

A megkerülhetetlen probléma persze az, hogy ez a stabilizáció Magyarországot egyre kiszolgáltatottabbá teszi a világpiacnak és ezen belül a német gazdaságnak - nem elsősorban az autóipari dominanciájú exportszerkezetünk miatt, hanem a hozzáadott értékének alacsony volta okán. A kormánystratégia alacsony hozzáadott értékre és viszonylag alacsony bérekre, ezeknek köszönhetően alacsony minőségű belföldi szolgáltatószektorra lövi be a gazdaságot, ami az ország tovább fokozódó versenyképességi lemaradását fogja eredményezni. A szoftverek, az MI és a robotok fogyasztói és nem a dizájneri, még csak nem is a termelői oldalára pozicionálja a gazdaságot, amivel - tekintve, hogy paradigmaváltásban így importőrök és (másod)felhasználók leszünk - a 4.0-ás ipari-technológiai forradalom előrehaladtával visszaveti az országot a 3.0-ás állapotban élvezett relatív pozíciójához képest is ahelyett, hogy a jó kihasználásával előretörnénk. Röviden, az eddig elemzett változások - a német félgyarmati biztonság - ellenére romlik majd Magyarország pozíciója az európai gazdaságban.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6614520960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bogomil 2018.12.29. 15:26:06

Ezt írod: [a munkaerőkeret- és a túlóraszabályozást...] a budapesti értelmiség és akár a szakszervezetek meggyőződésével szemben a legtöbb dolgozó - jobb híján - üdvözli. Van erre valamilyen ezt alátámasztó mérésed?
Amúgy a KATA adózási formát is üdvözlik nagyon sokan, miközben ennek eredményeként alig lesz nyugdíjuk. És még más példákat is említhetnék a téves percepcióra.,,

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.29. 15:48:13

@Bogomil: szerintem ez két különböző dolog -- az előbbit a személyes tapasztalataimra építem, a túlóra iránti dolgozói igény folyamatosan növekszik az iparban, persze vannak cégek, amelyek éppen kivételek

Bogomil 2018.12.29. 15:55:04

@HaFr: Én arra próbáltam utalni a második megjegyzésemben, hogy bizonyos igényeknek nem kellene megfelelnie a szabályozásnak. Így annak sem, hogy akár magukat korlátlanul kizsákmányolhassák az emberek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.29. 16:33:25

@Bogomil: értem, szerintem ezt mindenkinek el kell tudnia dönteni

Bogomil 2018.12.29. 16:42:52

Ebben van tulajdonképpen vitánk már a korábbi posztok óta, szerintem ugyanis pont azért léteznek és szükségesek állami és/vagy társadalombiztosítási és munkavédelmi, stb. szabályozások, mert az egyes emberek belátása, illetve a tisztán piaci szabályozás nem elégségesek a zavarok, sőt torzulások megakadályozásához.

Janossz 2018.12.29. 17:19:34

@HaFr: " a túlóra iránti dolgozói igény folyamatosan növekszik az iparban "

Például úgy, hogy az óranyilvántartón túlóra esetén alá kell írni a "kérem a túlóra engedélyezése" rubrikát, mintha egyenesen te követelted volna.

Semmiféle dolgozói igényt nem látok a túlórákra. Arra inkább, hogy az emberek meg szeretnének élni a fizetésükből.
Ha másképp nem megy-túlórával.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.12.29. 17:26:24

@Janossz: igen, nyilván ez a fő motiváció, de ez van

lecsós 2018.12.29. 20:14:58

Angliában a frontline most megy a francba el, pl. a vendéglátóiparban, mivel arrafelé is az is lehet, hogy dolgozhatsz orrvérzésig, csak egy héten belül meg kell lennie a két pihenőnapnak - nem valószínű, hogy egyben - és ha mákja van a delikvensnek, olyan a szerződése -és be is tartják - hogy egy 12 órás műszak után kap 12 óra szabadot, és nem csak 7 órát - mert lehetne ilyen is a kérdés, hogy mit írna le a papírra. -
Szóval lehet hogy úgy melózik a delikvens 60 órát, hogy nyom 4 X 12 órát, 12 órás szünettel, /48 óra / kap egy 4 órás műszakot, meg egy 8-ast a végére, oszt jóvan, két szabadnappal. Na most ezt a melót ebben a történetben úgy 1 év alatt lehet teljesen megunni, mivel a delikvens kökemény agresszív állattá válik egy év ilyen időbeosztás után. Egy jót kefélni nem tud. Na most az van, hogy a brexit miatt a teljes forntline pl. a vendéglátóipartól elkezdve minden olyan helyen, ahol ezt tolják olyan 3 hónapon belül ki fog ürülni mostantól kezdve, és pá-pá van. Offlonak az emberek, a maradék meg bírja max 4 hétig, és azután adja fel. Erre megoldás most nagyon nics, toooo late, ennyi.

Tehát lehet tolni törvény szinten ezt a szabályozást, nincs ezzel semmi gond. AZ emberek tolják egy kicsit, és ha egy kis eszük van - akkor offolnak olyan helyre, ahol nem "szivatják szét a melóst".
Tehát a szabályozás hosszú távon nem kedvez a barom főnököknek, és teljesen inkompetens tulajdonosoknak. Ez a menedzsment tudás s hazánkban teljesen hiánycikk, mert leragadtak a tulajok valahol a 70-es években. Ez meg szimplán buktás. A multiik frontline menedzserei is a béka segge alatt vannak tudásban sok helyen - tisztelet a kivételnek -
A törvénynek lesz egy kegyetlenül gyors szelekciós hatása, ennyi ez, nem több.
Sok a baszakodás? Semmi gond. Nem megy be a műszak, oszt jóvan, mert máshol kezdett ma reggel. Ennyi. Nyiss ki ha tudsz, termelj ha tudsz. Angliában ez megy jelenleg most, és ez csak most kezdődik. Akkora a szar, hogy a head offceokból ki kell tolniuk a seggüket sok helyen, és be kell állni a pult mögé, mert nincs ember..
Apa kezdődik. Egy ilyen szabályozás nem old meg semmit, de a melós, és a melót adó kezében is egy csodás eszköz tud lenni, - ha nem barom a használatához - ami elvezethet a prosperitáshoz. Családi vállalkozásoknál az előny, meg a pont ebben a játékban. A kkv-k - 10- 200 alkalmazott körül - eléggé problémás szituban vannak, de a multik is a komplex bevezetett rendszerek miatt.

pitcairn2 2018.12.30. 12:31:04

@Bogomil:

40 év létező szocializmus után talán érettebben is lehetne állni ehhez a kérdéshez...

PS.: ha korlátlan kizsákmányolást akarsz látni, akkor egy kubai nyaralást javaslok...

pitcairn2 2018.12.30. 12:44:36

@Bogomil:

ebben egészen más dolgok is vannak: pl. minél több a szabályozás, a korlátozás és az adminisztráció annál könnyebb kiszorítani a piacról a KKV-kat és az egyéni kisvállalkozókat...

egyáltalán nem véletlen, hogy az un. szociális szabályozás és a fogyasztóvédelem élvonalában mindig a legnagyobb iparmágnások/vállalatok álltak...

Janossz 2018.12.30. 12:56:43

@pitcairn2:
Ebben az egy dologban speciel a lecsósnak van igaza.

Mindenkinek egy élete van, és azt vajmi kevesen óhajtják heti 60 óra robot+némi ájult horkolás kombóban leélni.
Az orvostársadalom szemérmesen hallgat a témában, de hát ők aztán szépen el tudnák mesélni, milyen élettani, élettartami kilátásai vannak az effélének.
Meg például a három műszakos, vagy 12 órás folyamatos munkarendnek. Ami a gépeknek feltétlen jó, persze.

Az a vicc a dologban, hogy totál kontraproduktív.
Ha csapágyasra hajtom a munkavállalót, jó eséllyel időnap előtt ki fog hullani a sorból, így csak elodázom pár hónappal-évvel a problémát...Nem látják.

Garmischban dolgozik még 80 feletti 56-os magyar kőműves, aki persze neki való munkákat a mai napig végez egy segéddel. Kis javítás, átalakítás.

Olyan jó szlogen a "fenntartható". Divat.
A munkaerőt nem akarja fenntartani senki már?

pitcairn2 2018.12.30. 13:11:57

@Janossz:

neked is találtam egy történelmi "ínyencfalatot":)

Magyar sztahanovisták I. kongresszusa
filmhiradokonline.hu/watch.php?id=10275

Janossz 2018.12.30. 13:26:56

@pitcairn2: Igazán szép Tőled.
Most akkor lekomcsizódtam, vagy mi?
Ha így látod...

Buchhalter 2018.12.30. 18:38:22

@Janossz: veled értek egyet.Sok majom - itt is van pár- hangsúlyozza,hogy milyen klassz a túlóra .Aha meg egyik balfék itt írta,hogy a fiatalnak van rá igénye ,mert házat épít mellette.Persze az ilyen egy vad barom.Apám és baráti köre ezt csinálta.Ő 50 évesen halt meg tüdőrákban. Rá lehet fogni ,hogy dohányzott de az öregapám is és ő 79 évesen halt meg.Apám nyomta napi 8 órában a helyi bútorgyárban aztán délután GMK 3-4 órában.Hétvégente ,vagy szabadság alatt építkezés ,ha az nem maszek asztalos meló.Sokszor betegen is nyomta .Rá is ment.Volt egy rokon ,ő fegyveres őrként nyomta a börtönben 24/48-ban .Na ott nem volt alvás ,különben kirúgtak a 2 nap szabadban építkezés és ács maszek meló.Egy műszak után felült a motorjára és annyira fáradt volt ,hogy belement egy villanyoszlopba.Hiába volt rajta bukó a nyakát szegte.Csak 42 éves volt.És még sorolhatnám.Apám haveri köréből szinte alig valaki érte meg nyugdíjkort.Ennyit az éjjel-nappal túlóráz szar pénzért mantráról amit nyom a Fidesz és a birka tábora.Ha már Ausztriát akarja utolérni Orbának akkor 8 órás munkáért nyugati bért.Ennyi.

Janossz 2018.12.30. 19:17:26

@Buchhalter: Az a szomorú, hogy ezt magyarázni kell, olyanoknak, akiknek sose volt része ezekben.
Őszintén szólva nekem se, de a túlterhelés-pörgetés nálam is ismerős. Meg empátia is van a világon.

Azt nem akarják megérteni az Istennek sem, hogy dolgozhat valaki 30 évet túlhajtva, és kampec, vagy negyven-ötvenet normál tempóval. Nem és nem értik.

lecsós 2018.12.30. 20:00:36

@Buchhalter: @Janossz: Az van, hogy 50 év komcsi uralom, és 30 év módszerváltás után nincs kis hazánkban kultúrája a munkának, sem a munkásnak, sem a munkaadónak. Lófaszt nem tanultak, és lófaszt nem tanulnak. A multiik pikre kihajtják a belét a staffnak, úgy, és annyira, melynek a negyedéért agyonverik a frontline managert az óhazában. Nade van ennek ellenszere, úgy hívják hogy az egyén és a csoport is kiáll az érdekeiért. Van 2 hete a szakszervezeteknek, hogy elérjék német szervezettségi szintet. Lófasz nem történt itt az elmúlt 30 évben, csak a színtiszta kizsákmányolás minden szinten. Az átlag vállalkozó nem ért ahhoz amit csinál, a melós meg úgy gondolja, hogy nincs ereje.
ki fog alakulni az új egyensúly, a kérdés az hogy akkor most ez leképez valamilyen prosperitást, vagy nem.
itt is Angliát tudom felhozni, a barom vállalatvezetők létrehozták a "head office" rendszert. Egy head office alá tartozik az egész baszott cég, pl. legyen 300 egység /bolt/. Na most az ottani mókusok soha nem mozdultak ki onnan, csak a szaros e-maileket tolják ki a végekre, mert azt hiszik ez a munka.
Na most az van, hogy az elmúlt 20 évben a rendszer hatékonyságát totálisan kimaxolták. Ezzel nincs semmi gond. A gond azzal van, hogy a mostani normákat - rendszeroptimumot - csak a "szaros migrant worker" tudja teljesíteni, mert a román, a lengyel, olasz cseh, stb. munkamorálja még a helyén van. na most ezek lépnek le, és kurva nagy a gond, mert az átlag angol melós, meg a head offceból kirendelt csóka a 10-edét nem tudja teljesítményben, mint a "szaros migrant worker" A rendszer profitok, meg a banki hitel törlesztés, meg az éves bónuszok a head officeban, a "normál működés" mellett vannak optimalizálva. Na most ez úgy ahogy van, most ezekben az órákban, napokban, hetekben hónapokban omlik össze a bús picsába, mert nem lehet "hozni a számokat" ha belezakkannak, akkor sem. Ez magával rántja majd egy-egy cég tőzsdei árfolyamát is, meg rá lehet majd kukkantani a cégek kötvénypiacára is, szép dolgok jönnek 2019-ben, errefelé.
Mindezt azért, mert, mert a "szaros migrant worker" offol, és pl. megy Deutschlandba. Ott csak heti 30 órát kell melózni a tisztes megélhetésért.

Szerintem ebben a történetben nyertes lehet Magyarország, nem kicsit. Csak el kellene magyarázni az embereknek, hogy hogyan kellene jól csinálni. Szerintem 2019, 2020 meghozza ebben a tudásban az áttörést. Lesz kis szervezeti innováció. A hazai gazdasági elitnek hazudott "álelit" ott baszta el, hogy elfelejt kapitalistaként működni - az úgy-úgy leesett vagyonokkal -, a vagyona halott vagyon, ami nem pörög a reálgazdaságban, nem működik az innováció felhajtó erejeként. Le fogja őket innoválni egy 17 éves, aki elhiszi azt, hogy a pénzteremtéshez nem kell pénz. Az ilyen csávók meg megálmodják azt, hogy milyen az új munkahely, ahol heti 16 óra melóval lehet biztosítani a tisztes megélhetést.
Amúgy ilyen már volt a történelemben. Úgy hívják paraszt. Tudták ezt a nemesek is, és ebből alakult ki az, amit kultúrának nevezünk. A mostani vállalkozó réteg se nem kapitalista, se nem képez kultúrát. Most volt az pl. hogy egy celeb magángéppel vitte a kiskutyáját az amikhoz, mert ezt kérte ajeszba a férjecskéjétől. Falun ezt meglátják a TV-ben, jobb kocsmában repül a kisbalta, a tv felé, és igaza van.
komoly változások előtt állunk.

kgaba82 2018.12.30. 20:50:11

Az ország felzárkózása az uniós támogatások csökkenését vonná maguk után. Ergo, nem nagyon lenne miből lopni.

Buchhalter 2018.12.30. 21:04:54

@lecsós: amiket elmondtál annak Magyarországon az alapja egy erős,ütőképes szakszervezet lenne. Amíg ez nincs addig a normálisabb melósnak egy útja van : lelépni innen jobb helyre.Még megteheti ,mert nyitva vannak a határok.Sajna az átlag magyarja még mindig megvehető gombokért.Amíg a többség meg van elégedve a nettó 250 -vel ami vegetálásra elég ,addig itt nem sok váltózás lesz.

Buchhalter 2018.12.30. 21:05:00

@lecsós: amiket elmondtál annak Magyarországon az alapja egy erős,ütőképes szakszervezet lenne. Amíg ez nincs addig a normálisabb melósnak egy útja van : lelépni innen jobb helyre.Még megteheti ,mert nyitva vannak a határok.Sajna az átlag magyarja még mindig megvehető gombokért.Amíg a többség meg van elégedve a nettó 250 -vel ami vegetálásra elég ,addig itt nem sok váltózás lesz.

pitcairn2 2018.12.30. 21:46:13

@Buchhalter:

ez szóval nem állítottam azt, hogy "klassz a túlóra", egyszerűen csak azt a hitet találom felettébb naivnak, mely szerint adminisztratív úton lehet eljutni a "nirvánába" és a tejjel mézzel folyó Kánaánba:)
süti beállítások módosítása